Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)

1989-05-12 / 18. szám

reform ■■■■■■■ • Ismételten: autómaffia De most nem a hivatalosak, hanem a károsultak szólnak • Tizennégyen, több kérdéssel • Évekig hagyták magukat az orruknál fogva vezetni? A Reform az elmúlt hetekben két alkalommal is foglalkozott a magyarországi autómaffia ügyével. Az alábbiakban ezzel kapcsolatban szeretnénk véle­ményünket kifejteni, még pengetni is lehet. Az autót Jay Ohrberg építet­te Cadillac-alkatrészek­­ből. Az említett építő egyébként Hollywood­ban dolgozik, s az a spe­cialitása, hogy nagy pén­zű megrendelők autókkal összefüggő „dúsgazdag” ötleteit valósítja meg. Az „Elvis Guitar Car” 500000 dollárba került tulajdonosának. Meggyőződésünk, hogy az autólopási ügy gyökereit a piaci helyzetben kell keresnünk. Magyarországon az elmúlt években jelentős fizetőképes kereslet alakult ki a nyugati autók iránt. Úgy gondoljuk, az illetékeseknek kötelessé­gük lett volna ezt fölismerni, de inkább csak azzal törődtek, hogy némely párt­házak előtt mindig a legújabb típusú Mercedesek álljanak, a magánosok szerezzenek onnan kocsit, ahonnan tudnak... Ezek után nem csoda, hogy létrejöhetett egy autós maffia, amely a határon át nyugodtan behozhatta a ko­csikat és a hatóságok közreműködésé­vel legalizálhatta azokat. Senkinek nem tűnt fel, hogy az országba bekerült nyugati márkájú autócsodáknak papír­forma szerint ki is kellett volna lépniük az országból. (A hatályos vámszabá­lyok kimondják, hogy az országba ér­kező nyugati rendszámú autók be- és kilépését regisztrálni kell.) A rendőrség illetékese elmondta a cikkben, hogy sok esetben nem tudják, a kocsik milyen módon, és kik által ke­rültek az országba. Ugyanakkor tudjuk, hogy a rendőrség sorra-rendre adja ki a kocsikat a külföldi biztosító társasá­goknak. A kérdés csak az: ha nem tud­ják kié volt, ki az utolsó tulajdonos, ak­kor milyen bizonyítékok alapján adják vissza a jóhiszemű magyar állampolgá­rok által milliókért vásárolt autókat? Persze, majdnem elfelejtettük a gyakran hangoztatott mondást: „A szo­cializmusban a legfőbb érték az em­ber!" Úgy látszik, ebben az esetben ez a jelszó nem számít, emberek százait lehet könnyedén tönkretenni, erkölcsi­leg, idegileg, anyagilag egyaránt. A ká­rosultak úgy érzik, hogy az embertelen rendőrségi eljárásban szarvashibák tör­téntek, amelyekről egyébként az ügyész is nyilatkozott a cikkben. A le­foglalást megszüntető törvénytelen ha­tározatok például nem tartalmazták az eredeti tulajdonost, illetve a külföldi biz­tosítók nevét, pedig a károsultaknak jo­guk lett volna megtudni, hogy kocsiju­kat kiknek adják ki. Előfordult az is, hogy a rendőrség „teljesen tiszta” autó­kat foglalt le hat hónapon át, majd mi­kor visszaadták tulajdonosuknak, még egy pardont sem mondtak. Vannak olyan károsultak is, akiknek az autóját 1988 nyarán lefoglalták és azóta sem­mit nem tudnak kocsijuk sorsáról. (Ki­véve az adóhatóság felszólítását a gép­járműadó törlesztésére.) Nem tudjuk, mit érezne egy magyar rendőr, ha a ha­tósági bizonyítványokkal ellátott autóját hat hónapra vagy örökre jogtalanul le­foglalnák? A nyomozás vezetője nyilatkozott a bűnügy felderítéséről is. Négy évet kés­tek vele, de nem feszegette azt, hogy milyen szerepük volt a hatóságok em­bereinek a bűnügyben. Az ugyanis ne­hezen képzelhető el, hogy minden ren­dőr, vizsgabiztos és Merkur-alkalma­­zott éveken át hagyta volna magát az orránánál fogva vezetni. Csak remélhet­jük, hogy a katonai ügyészség komoly és eredményes vizsgálatot folytat az ügyben, bár őszintén szólva ebben sem nagyon hiszünk. A károsultak közül so­kan fontolgatják a hatóságok perlését, mert ez esetben a jog és az igazság­szolgáltatás távol került egymástól. Ezért szívesen olvasnánk a BM valamint az Igazságügyi Minisztérium álláspontját. Olyan gépkocsik is vannak, amelyeket a mai napig nem köröz az INTERPOL, s a Tolnai utca várja az illetékes külföldi bizto­sító­tt megkeresését, de a kocsikat válto­zatlanul nem adják ki. Az ügyészség ké­résre sem ad ki olyan igazolást, hogy mi­kor, milyen módon azonosították a kocsit, és valójában ki a kocsi eredeti tulajdono­sa. A rendőrség nem ismeri el, hogy a ko­csikról a BM forgalmi engedélyének ki­adása előtt három eredeti külföldi okmány kell hazánkban a legalizáláskor. Tehát mellébeszélés az az állítás, hogy az autó­kat egy „hamis" Merkur-papírral lehetett forgalomba hozni. A felelős az a tettes, illetve tettesek, akik e három okmány hiá­nya ellenére, vizsgadíj mellett, megtekin­tés nélkül okmányt adtak a vizsgáztatás­ról. Tehát a vétleneknek még a nemzetkö­zi jogászi felfogásból is ki kellene adni a már egy éve rohasztott kocsikat, és a Merkúrnak, a rendőrségnek, a KPM-nek az anyagi felelősséget vállalni kellene. Ta­núsítani tudjuk, hogy a lefoglalt autókból eltűntek bizonyos tartozékok, annak elle­nére, hogy a rendőrség köteles gondos­kodni a járművek állagromlásának meg­akadályozásáról. Adódnak olyan érdekességek is, hogy pl. dr. Felföldi Ignác százados úr közölte dr. Kurucz ügyész úrral, hogy másnapra megadja egyes kocsik külföldi tulajdono­sának az azonosított nevét, sőt a biztosíto­tt címét, nevét is. Másnapra ismét közölte, hogy nem tudják. Ismét más esetben közölte, hogy a ko­csit Nádas Tibor e­ladta, hisz a sajátja volt, tehette, majd felvette a biztosítási díjat. Ez esetben a jóhiszemű magyar tulajdonos tulajdonossá válik - nyilatkozta a száza­dos úr. Sajnos ilyen esetben sem adták ki a kocsit, tehát a Reformban elhangzott nyi­latkozatot sem tartják be. 20 aláírás 33

Next