Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)
1989-05-12 / 18. szám
reform ■■■■■■■ • Ismételten: autómaffia De most nem a hivatalosak, hanem a károsultak szólnak • Tizennégyen, több kérdéssel • Évekig hagyták magukat az orruknál fogva vezetni? A Reform az elmúlt hetekben két alkalommal is foglalkozott a magyarországi autómaffia ügyével. Az alábbiakban ezzel kapcsolatban szeretnénk véleményünket kifejteni, még pengetni is lehet. Az autót Jay Ohrberg építette Cadillac-alkatrészekből. Az említett építő egyébként Hollywoodban dolgozik, s az a specialitása, hogy nagy pénzű megrendelők autókkal összefüggő „dúsgazdag” ötleteit valósítja meg. Az „Elvis Guitar Car” 500000 dollárba került tulajdonosának. Meggyőződésünk, hogy az autólopási ügy gyökereit a piaci helyzetben kell keresnünk. Magyarországon az elmúlt években jelentős fizetőképes kereslet alakult ki a nyugati autók iránt. Úgy gondoljuk, az illetékeseknek kötelességük lett volna ezt fölismerni, de inkább csak azzal törődtek, hogy némely pártházak előtt mindig a legújabb típusú Mercedesek álljanak, a magánosok szerezzenek onnan kocsit, ahonnan tudnak... Ezek után nem csoda, hogy létrejöhetett egy autós maffia, amely a határon át nyugodtan behozhatta a kocsikat és a hatóságok közreműködésével legalizálhatta azokat. Senkinek nem tűnt fel, hogy az országba bekerült nyugati márkájú autócsodáknak papírforma szerint ki is kellett volna lépniük az országból. (A hatályos vámszabályok kimondják, hogy az országba érkező nyugati rendszámú autók be- és kilépését regisztrálni kell.) A rendőrség illetékese elmondta a cikkben, hogy sok esetben nem tudják, a kocsik milyen módon, és kik által kerültek az országba. Ugyanakkor tudjuk, hogy a rendőrség sorra-rendre adja ki a kocsikat a külföldi biztosító társaságoknak. A kérdés csak az: ha nem tudják kié volt, ki az utolsó tulajdonos, akkor milyen bizonyítékok alapján adják vissza a jóhiszemű magyar állampolgárok által milliókért vásárolt autókat? Persze, majdnem elfelejtettük a gyakran hangoztatott mondást: „A szocializmusban a legfőbb érték az ember!" Úgy látszik, ebben az esetben ez a jelszó nem számít, emberek százait lehet könnyedén tönkretenni, erkölcsileg, idegileg, anyagilag egyaránt. A károsultak úgy érzik, hogy az embertelen rendőrségi eljárásban szarvashibák történtek, amelyekről egyébként az ügyész is nyilatkozott a cikkben. A lefoglalást megszüntető törvénytelen határozatok például nem tartalmazták az eredeti tulajdonost, illetve a külföldi biztosítók nevét, pedig a károsultaknak joguk lett volna megtudni, hogy kocsijukat kiknek adják ki. Előfordult az is, hogy a rendőrség „teljesen tiszta” autókat foglalt le hat hónapon át, majd mikor visszaadták tulajdonosuknak, még egy pardont sem mondtak. Vannak olyan károsultak is, akiknek az autóját 1988 nyarán lefoglalták és azóta semmit nem tudnak kocsijuk sorsáról. (Kivéve az adóhatóság felszólítását a gépjárműadó törlesztésére.) Nem tudjuk, mit érezne egy magyar rendőr, ha a hatósági bizonyítványokkal ellátott autóját hat hónapra vagy örökre jogtalanul lefoglalnák? A nyomozás vezetője nyilatkozott a bűnügy felderítéséről is. Négy évet késtek vele, de nem feszegette azt, hogy milyen szerepük volt a hatóságok embereinek a bűnügyben. Az ugyanis nehezen képzelhető el, hogy minden rendőr, vizsgabiztos és Merkur-alkalmazott éveken át hagyta volna magát az orránánál fogva vezetni. Csak remélhetjük, hogy a katonai ügyészség komoly és eredményes vizsgálatot folytat az ügyben, bár őszintén szólva ebben sem nagyon hiszünk. A károsultak közül sokan fontolgatják a hatóságok perlését, mert ez esetben a jog és az igazságszolgáltatás távol került egymástól. Ezért szívesen olvasnánk a BM valamint az Igazságügyi Minisztérium álláspontját. Olyan gépkocsik is vannak, amelyeket a mai napig nem köröz az INTERPOL, s a Tolnai utca várja az illetékes külföldi biztosítótt megkeresését, de a kocsikat változatlanul nem adják ki. Az ügyészség kérésre sem ad ki olyan igazolást, hogy mikor, milyen módon azonosították a kocsit, és valójában ki a kocsi eredeti tulajdonosa. A rendőrség nem ismeri el, hogy a kocsikról a BM forgalmi engedélyének kiadása előtt három eredeti külföldi okmány kell hazánkban a legalizáláskor. Tehát mellébeszélés az az állítás, hogy az autókat egy „hamis" Merkur-papírral lehetett forgalomba hozni. A felelős az a tettes, illetve tettesek, akik e három okmány hiánya ellenére, vizsgadíj mellett, megtekintés nélkül okmányt adtak a vizsgáztatásról. Tehát a vétleneknek még a nemzetközi jogászi felfogásból is ki kellene adni a már egy éve rohasztott kocsikat, és a Merkúrnak, a rendőrségnek, a KPM-nek az anyagi felelősséget vállalni kellene. Tanúsítani tudjuk, hogy a lefoglalt autókból eltűntek bizonyos tartozékok, annak ellenére, hogy a rendőrség köteles gondoskodni a járművek állagromlásának megakadályozásáról. Adódnak olyan érdekességek is, hogy pl. dr. Felföldi Ignác százados úr közölte dr. Kurucz ügyész úrral, hogy másnapra megadja egyes kocsik külföldi tulajdonosának az azonosított nevét, sőt a biztosított címét, nevét is. Másnapra ismét közölte, hogy nem tudják. Ismét más esetben közölte, hogy a kocsit Nádas Tibor eladta, hisz a sajátja volt, tehette, majd felvette a biztosítási díjat. Ez esetben a jóhiszemű magyar tulajdonos tulajdonossá válik - nyilatkozta a százados úr. Sajnos ilyen esetben sem adták ki a kocsit, tehát a Reformban elhangzott nyilatkozatot sem tartják be. 20 aláírás 33