Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)

1989-05-12 / 18. szám

reform Pácban a kénsavas nácié „Ha jót akar magának, ezzel a té­mával ne foglalkozzon!” - e jó ta­náccsal búcsúzott el - telefonon - Puffa Sándor, a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemek energia-főosztályá­nak vezetője. Ha ennyire tiltakoz­nak, az már gyanús... A nógrádi megyeszékhely köz­pontjából alig húszpercnyi séta után érhetünk fel a salakhegyre. Sehol egy tiltó tábla, figyelmeztető felirat. A nyugalmat sugárzó erdők gro­teszk módon természetvédelmi te­rületet sejtetnek. Ám a völgybe tar­tó sárgás lávafolyamra emlékezte­tő szivárgásokat követve, teraszo­san kialakított újabb tavakat fedez­het fel a jámbor szemlélődő. S in­nen, a hegy lábától pár száz méter­re üzemel a ruhagyár, amely körül sűrűn beépített lakótelep található. Szemben - mint egy figyelmeztető felkiáltó jel -, a megyei kórház épülete. A hozzáértők, de a laikus szem­lélődő szerint is áldatlan állapot alakult itt ki. Az illetékesek még­sem akarnak tudomást venni a helyzetről, annak veszélyességéről. E struccpolitikát rossz közhangu­lattal indokolják, s nem akarják a kedélyeket ilyen kényes probléma „kiteregetésével” felborzolni. Becslések szerint az SKÜ éven­te 10 ezer tonna páclével terheli a salakhegyet és a környezetet. Ez azt jelenti, hogy a tömény kénsa­vas páclét „elnyeletik a salakhegy­­gyel”. A salakhegy közelében húzódó Táncsics út lakói nem panaszkod­nak. Többségük a Kohászati Üze­mekben dolgozik, s a biztos megél­hetésért megéri hallgatni. A 67 esztendős nyugdíjas rob­bantómester, Szalama István: - Szerintem a páclé nem veszé­lyes ránk. Sőt néha hasznos is: előfordult, hogy onnan fújt a szél, a páclé páráját felénk sodorta, olyan volt ez, mintha permeteztünk volna­­ a kertünkben elpusztultak a ro­varok. Az itt élők mégsem lehetnek igazán nyugodtak, hisz a gyereke­ket nem merik kiengedni, csak a zárt kertben játszhatnak. De hogy valójában mit is rejt a titokzatos salakhegy (?), arról né­hány jegyzőkönyvben rögzített megállapítás árulkodik... S noha az Országos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal két „állásfogla­lása” között időben nagy az elté­rés, ez is csak a gyanút erősíti... Részletek egy határozatból: Előzmény: az OKTH Észak- Magyarországi felügyelősége 116/6/1983. számú határozatában 8 207 500 forint veszélyeshulla­­dék-bírság megfizetésére kötelezte a Salgótarjáni Kohászati Üzemeket. Fellebbezés után ezt 6 712 500 fo­rintra csökkentették. „Az SKÜ igazgatója előadta, hogy a hulladékok nagyobb töme­gét a vállalat területén lévő salak­­hányón helyezik el. A salakhányót ilyen célokra már évtizedek óta fel­használják.” (...) Határozat: (...) „Nem lehet elfo­gadni a fellebbezésben említett azon álláspontot, hogy a salakhányó sem­legesítő gödörben történik a kiszállí­tott hulladékok ártalmatlanítása, mert ebbe a semlegesítő gödörbe csak a kénsavas vaspácfürdő elhe­lyezését engedélyezték ideiglenesen. A salakhányó - tekintettel arra, hogy sem az átmeneti tárolás, sem az ár­talmatlanítás előírásainak nem felel meg - más hulladékot jogszabály­szerűen nem lehet elhelyezni. Budapest, 1983. november 3. Bíró László osztályvezető” Négy esztendővel később... 10 millió forint bírságot szabtak ki. Az SKÜ ismét fellebbezett. „Az OKTH igazgatási és jogi főosz­tályának 1985/1987. számú határo­zatát az alábbiak szerint módosítom: a Salgótarjáni Kohászati Üzemek 10000000 forint összegű veszé­­lyeshulladék-bírság megfizetésére kötelezem. E kötelezettség határide­je: 1987. december­ 31-ig 6 000 000 forint; 1988. december 31-ig 2 000 000 forint; 1989. december 31-ig további 2 000 000 forint. Indoklás: „Az üzem termelési te­vékenysége során keletkezett ve­szélyes hulladék (elhasznált kénsa­vas páclé) előkezelésével kapcso­latos előírásokat megszegte. (...) A bírság mértéke a 2/1981. (XI. 18.) OKTH számú rendelkezésnek megfelel, jogszerű. Annak kiszabá­sát, a felelősség megállapítását nem lehet mellőzni olyan ideiglenes hatósági engedélyek alapján sem, amelyek határideje az OKTH fel­ügyelőség határozatát megalapozó hatósági ellenőrzés időpontjában már lejártak. (...) Budapest, 1987. október 5. dr. Perczel György” Ezek után furcsa, hogy a megyei napilapban - idén, április 1 -jén - egy interjú során Havas Ferenc, a Nógrád Megyei Tanács általános elnökhe­lyettese a környezetvédelemben a kohászati üzemek kezdeményezését példaértékűnek nevezte. Nyilván azt az elképzelést dicsérte, amely szerint a gyártás folyamatában 10 százalék­ra csökkentik a jelenlegi veszélyes hulladék mennyiségét. A vállalat üzemi lapja ez év január­jában ezzel szemben azt adja hírül, hogy „a Kishartyáni Mgtsz speciális szállítójárművei naponta 40-48 köb­méter páclevet fuvaroznak a végle­ges helyszínre (!). Mindez megszűn­ne, ha sikerülne a sósavra való átál­lás.” Ahhoz, hogy az LKV-nél megszűn­jön a környezetszennyezés, 270 mil­lió forintra lenne szükség. Ha a pályá­zatukat méltányosnak találják, 25 millió forintot kaphatnak. Hogy ez mi­re lesz elég...? Évek mulasztásait pótolni, miköz­ben a pácié tovább szennyezi a kör­nyezetet. Salgótarján egy újabb állo­más a hazai környezeti katasztrófák sorában...? Felelős nyilván nincs, nem lesz­­ jó magyar szokás szerint. S e pusztulás nem látszik a me­gyeházáról (sem), csak a távoli jövő. Az általános elnökhelyettes tűrhetet­lennek tartja többek között, hogy „a közutak mentén, a közterületeken, az üdülőövezetekben a szemét mérgezi, fertőzi az élővilágot.” Csekély vigasz, hogy beismeri: „több ipari települé­sünk légszennyezése már oly mérté­kű, hogy egészségkárosodást is okoz. Az utóbbi pár évben jelentősen megnövekedett a daganatos megbe­tegedések száma, s nem véletlenül. A megyeszékhely az ipari koncentrá­ció, a sűrű gépjárműforgalom követ­keztében ma is az ország egyik leg­piszkosabb levegőjű városa. A mező­­gazdasági területek 70 százaléka erodált, a termőtalaj több mint 80 százaléka elsavasodott. (...) A ve­szélyes hulladékok lerakására és ár­talmatlanítására még csak tervek vannak.” Így továbbra is maradunk a pác­ban... Gáspár István Gábor Holdbéli tájra emlékeztet a Salgótarjáni Kohászati Művek salakhegye 31

Next