Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)
1989-05-12 / 18. szám
reform Pácban a kénsavas nácié „Ha jót akar magának, ezzel a témával ne foglalkozzon!” - e jó tanáccsal búcsúzott el - telefonon - Puffa Sándor, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek energia-főosztályának vezetője. Ha ennyire tiltakoznak, az már gyanús... A nógrádi megyeszékhely központjából alig húszpercnyi séta után érhetünk fel a salakhegyre. Sehol egy tiltó tábla, figyelmeztető felirat. A nyugalmat sugárzó erdők groteszk módon természetvédelmi területet sejtetnek. Ám a völgybe tartó sárgás lávafolyamra emlékeztető szivárgásokat követve, teraszosan kialakított újabb tavakat fedezhet fel a jámbor szemlélődő. S innen, a hegy lábától pár száz méterre üzemel a ruhagyár, amely körül sűrűn beépített lakótelep található. Szemben - mint egy figyelmeztető felkiáltó jel -, a megyei kórház épülete. A hozzáértők, de a laikus szemlélődő szerint is áldatlan állapot alakult itt ki. Az illetékesek mégsem akarnak tudomást venni a helyzetről, annak veszélyességéről. E struccpolitikát rossz közhangulattal indokolják, s nem akarják a kedélyeket ilyen kényes probléma „kiteregetésével” felborzolni. Becslések szerint az SKÜ évente 10 ezer tonna páclével terheli a salakhegyet és a környezetet. Ez azt jelenti, hogy a tömény kénsavas páclét „elnyeletik a salakhegygyel”. A salakhegy közelében húzódó Táncsics út lakói nem panaszkodnak. Többségük a Kohászati Üzemekben dolgozik, s a biztos megélhetésért megéri hallgatni. A 67 esztendős nyugdíjas robbantómester, Szalama István: - Szerintem a páclé nem veszélyes ránk. Sőt néha hasznos is: előfordult, hogy onnan fújt a szél, a páclé páráját felénk sodorta, olyan volt ez, mintha permeteztünk volna a kertünkben elpusztultak a rovarok. Az itt élők mégsem lehetnek igazán nyugodtak, hisz a gyerekeket nem merik kiengedni, csak a zárt kertben játszhatnak. De hogy valójában mit is rejt a titokzatos salakhegy (?), arról néhány jegyzőkönyvben rögzített megállapítás árulkodik... S noha az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal két „állásfoglalása” között időben nagy az eltérés, ez is csak a gyanút erősíti... Részletek egy határozatból: Előzmény: az OKTH Észak- Magyarországi felügyelősége 116/6/1983. számú határozatában 8 207 500 forint veszélyeshulladék-bírság megfizetésére kötelezte a Salgótarjáni Kohászati Üzemeket. Fellebbezés után ezt 6 712 500 forintra csökkentették. „Az SKÜ igazgatója előadta, hogy a hulladékok nagyobb tömegét a vállalat területén lévő salakhányón helyezik el. A salakhányót ilyen célokra már évtizedek óta felhasználják.” (...) Határozat: (...) „Nem lehet elfogadni a fellebbezésben említett azon álláspontot, hogy a salakhányó semlegesítő gödörben történik a kiszállított hulladékok ártalmatlanítása, mert ebbe a semlegesítő gödörbe csak a kénsavas vaspácfürdő elhelyezését engedélyezték ideiglenesen. A salakhányó - tekintettel arra, hogy sem az átmeneti tárolás, sem az ártalmatlanítás előírásainak nem felel meg - más hulladékot jogszabályszerűen nem lehet elhelyezni. Budapest, 1983. november 3. Bíró László osztályvezető” Négy esztendővel később... 10 millió forint bírságot szabtak ki. Az SKÜ ismét fellebbezett. „Az OKTH igazgatási és jogi főosztályának 1985/1987. számú határozatát az alábbiak szerint módosítom: a Salgótarjáni Kohászati Üzemek 10000000 forint összegű veszélyeshulladék-bírság megfizetésére kötelezem. E kötelezettség határideje: 1987. december 31-ig 6 000 000 forint; 1988. december 31-ig 2 000 000 forint; 1989. december 31-ig további 2 000 000 forint. Indoklás: „Az üzem termelési tevékenysége során keletkezett veszélyes hulladék (elhasznált kénsavas páclé) előkezelésével kapcsolatos előírásokat megszegte. (...) A bírság mértéke a 2/1981. (XI. 18.) OKTH számú rendelkezésnek megfelel, jogszerű. Annak kiszabását, a felelősség megállapítását nem lehet mellőzni olyan ideiglenes hatósági engedélyek alapján sem, amelyek határideje az OKTH felügyelőség határozatát megalapozó hatósági ellenőrzés időpontjában már lejártak. (...) Budapest, 1987. október 5. dr. Perczel György” Ezek után furcsa, hogy a megyei napilapban - idén, április 1 -jén - egy interjú során Havas Ferenc, a Nógrád Megyei Tanács általános elnökhelyettese a környezetvédelemben a kohászati üzemek kezdeményezését példaértékűnek nevezte. Nyilván azt az elképzelést dicsérte, amely szerint a gyártás folyamatában 10 százalékra csökkentik a jelenlegi veszélyes hulladék mennyiségét. A vállalat üzemi lapja ez év januárjában ezzel szemben azt adja hírül, hogy „a Kishartyáni Mgtsz speciális szállítójárművei naponta 40-48 köbméter páclevet fuvaroznak a végleges helyszínre (!). Mindez megszűnne, ha sikerülne a sósavra való átállás.” Ahhoz, hogy az LKV-nél megszűnjön a környezetszennyezés, 270 millió forintra lenne szükség. Ha a pályázatukat méltányosnak találják, 25 millió forintot kaphatnak. Hogy ez mire lesz elég...? Évek mulasztásait pótolni, miközben a pácié tovább szennyezi a környezetet. Salgótarján egy újabb állomás a hazai környezeti katasztrófák sorában...? Felelős nyilván nincs, nem lesz jó magyar szokás szerint. S e pusztulás nem látszik a megyeházáról (sem), csak a távoli jövő. Az általános elnökhelyettes tűrhetetlennek tartja többek között, hogy „a közutak mentén, a közterületeken, az üdülőövezetekben a szemét mérgezi, fertőzi az élővilágot.” Csekély vigasz, hogy beismeri: „több ipari településünk légszennyezése már oly mértékű, hogy egészségkárosodást is okoz. Az utóbbi pár évben jelentősen megnövekedett a daganatos megbetegedések száma, s nem véletlenül. A megyeszékhely az ipari koncentráció, a sűrű gépjárműforgalom következtében ma is az ország egyik legpiszkosabb levegőjű városa. A mezőgazdasági területek 70 százaléka erodált, a termőtalaj több mint 80 százaléka elsavasodott. (...) A veszélyes hulladékok lerakására és ártalmatlanítására még csak tervek vannak.” Így továbbra is maradunk a pácban... Gáspár István Gábor Holdbéli tájra emlékeztet a Salgótarjáni Kohászati Művek salakhegye 31