Reform, 1994. január-április (7. évfolyam, 1-17. szám)

1994-03-04 / 9. szám

hangver­seny előtti csendes zson­gásban, a Zeneakadémi­án, egy indulatos férfi fel­hördült. Ültében megfor­dult, majd az alkalomhoz kivált nem illő nyerses­séggel rendre utasítot­­a a mögötte ülőt. A vétkes behúzta a nyakát. Az imént ugyanis föltette lá­bát a mérges férfi székének hátsó peremére és megbökte cipője orrával. Ebből lett az apró kalamajka. Ámbár nem is tudom, ahogyan elnéztem a mér­ges férfit, számára talán nem is volt ez annyira ap­ró ügy. Mert közben az ar­ca kipirosodott, homloka verítékes lett és egy kicsit nehezebben szedte a leve­gőt. No, lám, gondoltam, ez az eset pontosan min­tázza az ARÁNYTALAN VÁLASZ esetét. Azt, ami­kor valaki az őt ért hatás­ra túlzott hőfokkal rea­gál. Impulzívan, dühös, robbanóan, hevesen. Ilyenkor a magatartá­sunk kicsúszhat a fel­ügyeletünk alól. Szinte akaratlan komisz, sértő szavak buknak ki a szán­kon, talán egy pofon is el­csattanhat. Egy eset nem a világ. De ha valakinek ez gyakori magatartása, később szinte észrevétle­nül gondjai lehetnek tár­sas köreiben. Ő kiadja magából az indulatot és hajlamos azt hinni, így van ezzel a környezete is. Csakhogy ebben súlyosan téved! A környezet - ha nem is adja vissza a go­rombaságot - gyakran megőrzi a sértést. Eltávo­lodik, elhúzódik, becsu­kódik, és a mérges ember azt veszi észre, hogy kap­csolatai elvékonyodtak, valamiképp életképtele­nekké váltak. Jobb lenne megtanulni a higgadt reagálást. A ze­neakadémiai „vétkes” egy halk „kérem”-re is levette volna cipőjét a mérges fér­fi székéről, kár volt a mu­zsikát felpumpált vérnyo­mással várni. 1994. MÁRCIUS 4. il reférm­ ^ REFORMKONYHÁJA Rántott busa ^ franciasalátával Tálalja: Jámbor Zsóka A franciasalátát kétféleképpen is elkészíthetjük: HAGYOMÁNYOS REFORM MÓDON MEGTAKARÍTOTT KALÓRIA 180 g majonéz 2 dl kefir = 132 cal 636 cal (1 tubus) = 636 cal 1 ek olaj = 82 cal -270 cal 1 tojássárgája = 56 cal 366 cal HAGYOMÁNYOSAN: Hozzávalók: 2 közepes burgonya, 2 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, fél zellergumó, 2-3 savanyú uborka, 2 alma, 5 ek. zöldborsó, 2 dl tejföl, 1 nagy tubus majonéz, só, citromlé A burgonyát héjában megfőzzük, le­szűrjük, lehámozzuk és kis kockákra vágjuk. A sárgarépát, petrezselymet, zellergumót és később hozzáadva a zöldborsót sós vízben megfőzzük. Az összes zöldséget, a meghámozott al­mákat, uborkákat fél cm-es kockákra vágjuk. A majonézt simára keverjük a tejföllel és ha kell sóval, citromlével utánaízesítjük. Ebből az öntetből fél pohárnyit félreteszünk, hogy tálalás­nál a tetejére öntsük. A többi öntetet a zöldfélékkel összekeverjük. Előre ké­szítsük el, hogy az ízek jól összeérje­nek. CSÖKKENTETT KALÓRIÁVAL: Hozzávalók: 2 közepes burgonya, 2 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, fél zellergumó, 5 ek. zöldborsó, 2 alma, 2-3 savanyú uborka, 1 tojássárgája, mustár, 1 ek olaj, 2 dl tejföl, 2 dl kefir, só, citromlé, polysweet A burgonyát héjában megfőzzük, leszűrjük, meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. A sárgarépát, fehérrépát, zellert és később hozzáadva a zöldborsót, sós vízben nem egész puhára főzzük. Az összes zöldséget és az almákat, uborkát fél cm-es kockákra vág­juk. Ezután a tojássárgáját elkeverjük mus­tárral, polysweettel, citromlével. Lassan adagoljuk hozzá az olajat, majd simára ke­verjük a kefirrel és a tejföllel. Kóstoljuk meg, s ha kell, ízesítsük utána. Ebből az öntetből fél pohárnyit félreteszünk a tálaláshoz. A többi öntettel elkeverjük a zöldségeket. Ké­szítsük el előre, hogy az ízek jól összeérjenek. A busa nagyon egészséges, csekély kalóriájú: 100 g - 112 cal. Kisülésekor is megtakaríthatunk kalóriát. Ha teflonban sütjük, kevesebb ola­jat igényel. Ilyenkor azonban kicsit tovább tart a kisütése. Felhasználás előtt legalább 3 órával vágjuk a busafilét szeletekre és dörzsöljük be fokhagymakrémmel, sóval, borssal. A szokásos módon: lisztben, tojásban, zsemlemorzsában panírozzuk, majd kisütés után az olajat ház­tartási papíron „leitatjuk”. " A grape fruit éppoly frissítő hatású, mint a citrom vagy a narancs. Talán nem vélet­len magyar neve a „cit­­rancs” sem. Köztudott, hogy magas C-vitamin tar­talmú. Étvágygerjesztő ha­tását a benne lévő más vita­minok, értékes tápanyagok is segítik. Rendszeres fo­gyasztása mindenképpen hasznos! Csökkenti a fárad­ságérzetet.­­ A banán különösen jó alko­holos vagy alkoholmentes gyümölcssalátákban. Elke­rülhetjük bámulását, ha hámozva vagy hámozatla­­nul két órával a felhaszná­lás előtt hideg vízbe tesszük. Ahol páfrányfélék vannak a kertben, ott még a banán héját is felhasznál­hatjuk. Nagyon jó tápanya­ga a talajnak. A banán is fa­gyasztható, karikára vágva citromlében vagy egészben hámozatlanul. Igaz, a fa­gyasztott banán csak tor­ták, krémek ízesítésére al­kalmas. gyümölcsökről 30 Harc a férfiúságért Mindössze nyolc eszten­deje, hogy az impotenciát sikeresen kezelik Ma­gyarországon. Dr. Azmi Mohamed klinikai uroló­gus szakorvos Budapes­ten az egyik legjobb szak­értője. • Mi a kezelés lénye­ge?­­ A legegyszerűbb meg­oldás az injekciós kezelés. Ezt Pécsett dr. Török Ale­xander végzi. Először az adandó mennyiséget pró­báljuk beállítani. Ha biz­tosan tudjuk, mekkora adag szükséges, megta­nítjuk a beteget a beadás­ra. Ez a kezelés egyébként az esetek 80-85 százaléká­ban hatásos. • És ha nem?­­ Két éve bevezettük a SOTE urológiai kliniká­ján a penis prothesis be­építését. Azóta mintegy 70 beültetést végeztünk el teljes sikerrel. A penis prothesis szilikon anyag­ból készül, szövetbarát, s egy bonyolult szeleprend­szer segítségével műkö­dik. • Hol fogadják a bete­geket? - Általában a klinikán. A szemérmes betegeket pedig az Erzsébet körút 30. alatti rendelőben (t.a.) Baranyai levélírónk kérésére közöljük dr. Török Alexander cí­mét: Pécs, Munkácsy Mihály u. 9. A szükséges „eszköztár” Fotó: SZABÓ-JILEK ÁDÁM Az oldalt szerkesztette: VERŐ JÚLIA Várjuk az olvasók kérdéseit és leveleit a szerkesztőségben. Cím: 1443 Budapest. Pf.: 222 A borítékra írják rá: ÉLETMÓD

Next