Reform, 1994. május-augusztus (7. évfolyam, 18-34. szám)
1994-06-03 / 22. szám
sten leszünk poéngyilkosok! Agatha Christie megírta Egérfogó című művét, és a krimiszerzők zavart mosollyal csavarták vissza töltőtollukra a kupakot. Mert az idős hölgy állítólag kitalálta a krimiirodalom legnagyobb poénját. Gyilkosság, rendőr jön, nyomoz, aztán kiderül, hogy ő maga a gyilkos. Egy alkalommal megkérdezték Hemingwayt, hogy miképpen kell remekműveket írni, mire az író megvonta a vállát és azt mondta: „Megfelelő sorrendben kell leütni az írógép billentyűit!” Hát mégis ilyen egyszerű ez? Igaz, ha meggondoljuk, hogy a könnyű- vagy komolyzeneszerzők is mindösszesen hét hangjegyet variálgatnak kimeríthetetlenül, visszatérhet a krimiírók önbizalma. Mert bár Connan Doyle, Agatha Christie vagy éppen maga az élet hihetetlen bűntényeket produkált, úgy tűnik, mindig akad egy még jobb, még csavarosabb, még agyafúrtabb mese. Meglepő ötletekben nincs hiány abban az új televíziós játékban, sem, amelyet Szitányi András rendez a napokban Hámori Tibor A gyilkos én vagyok! című bűnügyi színjátékából. Ha azonban elmondanánk, hogy miben áll a rangos színészgárdát felvonultató tévéjáték agyafúrtsága, hát a poént lőnénk le. A krimik leggonoszabb gyilkosa pedig a poéngyilkos. Maradjon hát Tordai Teri, Haumann Péter, Tahi Tóth László, Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor, Kathleen Gáti, Prókai Éva és Panyik Réka titka ez. Mi ne írjuk le, megtette ezt már más lap, amely vélhetően nem kedvelte a szerzőt. Az 1966-ban készült darab 1992-ben kelt újra életre a színpadon, s a bemutató idején megjelent kritikák között az egyik, az egekig marasztaló sorok között elpöttyintette egy félmondatban a logikai játék megfejtését. Kell-e mondani, ez az újság a Hámori Tibor által szerkesztett Pesti Riport konkurense volt... A díszletezők sürgölődnek, Szitányi cikázik, Haumann, aki a napokban ünnepelte születésnapját, és Tordai Teri érettségiző gyermekeikért aggódnak, a rövid szünetekben matek- és irodalomtételeket elemeznek. Lukács Sándor két kávé között boldogan mesél a könyhétre megjelenő immár negyedik verseskötetéből, s azon a kérdésen sem csodálkozik, hogy miképpen fér össze a költészet és a krimi: azt mondja, ő mindenevő, csak a minőség a fontos. A minőségre pedig a darabon kívül garancia az is, hogy a felvételek a Magyar Televízió legkorszerűbb technikával felszerelt stúdiójában készülnek, és garancia Szitányi András precizitása, aki még olyan apróságokra is ügyel, hogy Tahi Tóth László a telefonkagyló felemelése után és a tárcsázás előtt várjon egy picit a vonalra. „Magyarországon vagyunk, itt várni kell rá, nem igaz?” — mondja a rendező. A tévénézőknek és a krimirendezőknek viszont már nem kell sokáig várni a filmre. Bemutató rövidesen. T. Z. Krimiszünet: Haumann Péter, Hegedűs D. Géza és Tahi Tóth László Szitányi András rendezés közben atabár szerepet eljátszottál már. Leltározhatunk ? - Jaj, csak azt ne! Nem szoktam összegzésekkel foglalkozni. Jól érzem itt magam, sok rendes emberrel hozott össze a sors. Színházon kívül is vannak barátaim, például a sárkányrepülők között. - Esetleg azért haverkodnak veled, mert te vagy a legkisebb Latabár? A közönség is érezteti ezt a tapsviharral? - Erre én is gondoltam, de egy idő után már nem az érdekli az embereket, hogy ki volt a nagyapám, hanem az, mit tudok a színpadon. - Szívesen játszanál drámában? - Talán majd később. - Remek sárkányrepülő vagy. Nem félsz, hogy kitöröd a nyakad és fuccs az előadásoknak? - Először is, honnan veszed, hogy remekül repülök. A nyakamat pedig az utcán is kitörhetem, ha a fejemre esik egy cserép. A repülés nem veszélyes, ellenben gyönyörű. Észnél kell lenni, ennyi az egész. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba jártam. Mellettünk volt a reptér, az ablakból csodáltam a gépeket, mígnem egyszer csak ott találtam magam. Sajnos, egyre kevesebb az időm, de ha van egy szabad hétvégém, rohanok repülni. - Tudod-e, hogy mit játszol a következő évadban? - Majd jövő ilyenkor elmondom. Bátorság volna bármit is tervezni. - Milyen furcsa. Mégis csak a híres Latabárgyerek vagy. És tessék, semmi különcség. - Miért? Azt gondoltad, nagyképű vagyok? Vagy csodalény? Nézd, a legendát nem én alapoztam meg, és értelmetlen lenne azzal visszaélnem... Borzák Tibor KULTÚRA Füllentés Pulp His'n'Hers A Pulp talán nem a legismertebb angol zenekar, pedig 1981 óta léteznek. Első koncertjeiket az iskolai uzsonnaszünetekben tartották. Hamar felfedezték, majd hamar ejtették őket, ráadásul Jarvis Cocker énekes egy időre tolószékbe kényszerült, miután kizuhant egy ablakból, miközben a barátnőjét (a legendást) szórakoztatta. Ebből is látszik, hogy a rock and roll veszélyes üzem. Aztán lassan felépültek, és némi lustálkodás után itt az új album. Első hallgatásra iszonyú zűrzavar, a blődlitől a fura szexig, másodjára még inkább, tetézve a kiszámítottság érzésével, de sokadszorra tisztulni látszik, egyes dalok például szinte megszerethetők, ami valószínűleg nem volt tudatos. A nagyon igényes kritikusok és a sznobok már új kult bandát kiáltanak, amivel egy kicsit még érdemes lenne várni, bár tagadhatatlan, hogy a Pulp új színt hozott a popbizniszbe. Míg mindez kiderül, a zenekar filmet forgat, amelyben különböző hírességek (köztük ők maguk) szüzességük elvesztéséről mesélnek. Judgement Night Filmzene Amióta az Aerosmith és a Run D.M.C. 1986-ban összehozta a Walk This Wayt, a rap és a rock első nászát, többször előfordult már ez a képzelettársítás a két legnagyobb rajongótáborral rendelkező műfaj reprezentánsai között, de ilyen töménységben talán még soha. Az ítélet éjszakája című akciómozi soundtrackje mindkét oldalon a legkeményebb fiúkat vonultatja fel, a szerzemények végtelenül szigorúak, a Slayer-Ice-T konfrontáció esetében egyenesen a hallgathatatlanságig feszítve a húrt. Nem kerti mulatságra való, de nagyon erős lemez. H.H.Z.