Reform, 1994. szeptember-december (7. évfolyam, 35-52. szám)

1994-10-07 / 40. szám

42 É­ lversenyző korában ő volt az öttusa arany­csapat tartaléka. Min­denhová vitték, de san­szot a bizonyításra sose ka­pott. Most ötvenkilenc éve­sen a maga módján igyek­szik kárpótolni magát az el­szalasztottakért: különböző öregfiú versenyeken gyűjtö­get babérokat. Két évvel ez­előtt ő nyerte a sportág első old boys világbajnokságát Warendorfban, s a napok­ban idehaza a második vb-n ezüstérmet szerzett Sza­­niszló József kisnyugdíjas. ASSZONY „Örült az ezüstnek, nagyon. Most legalább egy ideig nem nyaggat már, hogy hagyjam abba, minek csinálom, az egészségem is tönkremegy bele! Ez persze, igaz is. Meg­röntgenezték a csípőmet, mindkettőben szép kis ko­pás látható, de ez érthető, én ha az öttusát abba is hagy­tam nyolc évre, de a futást sose! Ez az alapja minden­nek, ezért bírom még ma is állóképességgel ezt a spor­tot, meg egyáltalán, az éle­tet... Sokalja az asszony a költségeket is. Még Temes­várra, Pozsonyba elautó­zunk úgy, hogy négyen összeállunk és összedobjuk a benzinköltséget, de mesz­­szibbre menni versenyezni nem tudok, pedig jó lenne.” HŐSKOR „Kihagytam most is két és fél hónapot a versenyből, mert Hollandia messze volt. Aztán vívni se tudtam hol, mert itt az OSC-ben bő két hónapos nyári szünetet tar­tottak. Az én időmben ilyen nem létezett. A vívóterem ajtaja örökké nyitva állt, s mi Tari Pista bácsival, aki már nyolcvan fölött jár és még mindig ad leckéket, he­tente háromszor fél napokat töltöttünk a vívópáston. Olyanokkal edzettem, mint Nemere, Kulcsár, Sákovits, Schmitt, akik ugye vívók voltak, na lehetett is tőlük tanulni! Nincs itt olyan szu­per élet. Vívok a gyerekek­kel, de másodszor már nem akarnak kiállni, amiért ilyen vén toki megverte őket...” KALANDVÁGY „Lakott a harmadikon egy barátom, Bodor Jóska, együtt néztük a jó amerikai cowboy-filmeket, marhára tetszettek, nagyon szeret­tünk volna valami hasonlót csinálni mi is. Na ő talált a Rezső téri ifiben egy öttu­saklubot, ahová Varga Já­nos testnevelő befogadott minket. Hát, szuper boldo­gok voltunk. Néhány héttel később harmadik lettem egy háromtusaversenyen, mire tehetségesnek ítéltek és el­küldték Tóth Bélához lova­golni. Azóta se felejtettem el. TARTALÉK „Nagy terveink voltak, hogy bejárjuk Nyugatot, meg ilyesmi. Az 57-es stockholmi világbajnokságon csak a le­húzásnál tudtam meg, hogy én vagyok a tartalék. Tizen­nyolc éves voltam, s meg tudtam volna „enni” a vilá­got, de nem hagyták. Ké­sőbb két olimpián, a rómain és a tokióin is ugyanez volt a helyzet, azzal a különbség­gel, hogy Japánba ranglista­másodikként utaztam, még­se voltam csapattag... Hát bizony, ezt nehéz meg­emészteni! A mai napig fáj!­íg Hosszú dolgok ezek... ” a MÁSOD VIRÁGZÁS A­­z „Hatvannyolcban abba-­­ hagytam, edzősködtem két­­ évig, majd a flottillánál vol­tam testnevelő tiszt. Húztak a srácok, hogy úgy se érem őket utol, hát elkezdtem sí­járőrben, járőrben verse­nyezni velük. Szuper jól ment. Később a lövészet lett a kedvencem, kilenc évig ugyanis - egészen a nyolc­vannyolcas nyugdíjba vonu­lásomig - az MHSZ Közpon­ti Lövész Klub vezetőedzője­ként dolgoztam. Szóval, az edzésből nem estem ki, s amikor az első old boys nem­zetközi versenyek hírét meghallottam, elkezdtem még rendszeresebben edze­ni. Nyugdíjasként ráérek, a sportlétesítményekbe az ismeretség okán beenged­nek, még szerelést is kapok néha. Most például a vb-re Móna Pistától egy komplett vívócuccot. Néhányan iri­gyelnek, tudom, de megdol­gozom az eredményekért, s különben is: szerelemből csi­nálom. Puskásék focizni imádtak, én öttusázni! Morvai Katalin SPORT MfdMMK Hogy az élsportolók kö­zött is akad néhány nor­mális, arra bizonyíték, hogy többen rajongásig szeretik az állatokat. Martina Navratilova a kutyákért, Franziska van Almsick a lovakért, Katja Seizinger a barnamedvé­kért rajong, s viszonylag hosszú még a sor. Nagy nyugati lapok időnként meg-megszel­­lőztetik a hírt, hogy Man­sell és felesége imádja az ausztráliai delfináriumo­­kat, és legkedvesebb idő­töltéseik közé tartozik a pompás állatokkal való fürdőzés. Couriert is kap­ták már lencsevégre koa­lamacival az ölében. A Sports című német sport­­magazin legfrissebb szá­

Next