Reform, 1995. január-július (8. évfolyam, 1-19. szám)
1995-01-13 / 2. szám
12 A beavatott apa Talán korunk feminizálódásának újabb jele érhető tetten abban, hogy a férfiak egy része beavatkozik a legtitkosabb és legintimebb eseménybe. Jelen van ott, ahol megszületik az élet. Végigrettegi a vajúdást, asszonyával együtt izzad és szenved a fáradtságos úton. Tette inkább nevezhető bátornak, mint hóbortnak, de talán közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, a meghitt családi életre való törekvésként kell értékelnünk. Ennyivel el is rendezhetnénk, ha nem motoszkálna az ember fejében a kisördög, és nem mondatná velünk, ha így természetes és jó, vajon miért volt ősidők óta tilos a férfinépnek belépnie a szülő asszonyhoz ? Miért csak nembéli társai vehették körbe a vajúdót, miért rekesztetett ki a születés misztériumából a férfi, a primitív törzseknél ugyanúgy, mint a paraszti vagy a polgári világban? Pénz a baba markában Az évezredek során az élet első, fájdalmas pillanatai megteremtették a maguk sajátos koreográfiáját, az európai kultúrában a meleg víz és a tiszta kendők, lepedők társaságában csak a babaasszony mormogott titkos szavakat, s ha megjött a baba, pénzt tett a markába. Ha erősen összeszorította ujjait, azt jelentette, a fösvénységig takarékos felnőtt lesz. Ez a bemutató már publikus volt, a nagy család színe előtt zajlott, és már nyoma sem volt vérnek, verejtéknek, elhaltak a fájdalmas sikolyok, boldogan pihent párnáján az asszony. Kórházat váltottak Jánosi István a harmincas évek elején járó budapesti értelmiségi férfi három leány apja és kétszeres papás szülő. Öt és fél éve segítette világra Annát, nyolc hete pedig Esztert. A középső leány, Zsuzsi születésekor csak a küszöbig engedték, mert abban a kórházban a hagyományos életresegítés járja, oda civilnek tilos a bemenet. - Ezért váltottunk kórházat - mondja az apuka -, mert Anna születésénél nem lehettem jelen. Nagyon jó volt az orvos, de konzervatív. Az első beavatásom még Debrecenben történt, ott az országban elsőként engedték meg, hogy az apa is jelen legyen. Felkészültünk az eseményre, a terhesség alatt részt vettünk a feleségemmel egy tanfolyamon, megtanultuk a légzéstechnikát, megnéztünk egy filmet és amikor eljött a várva várt nap, ott voltam. Fogtam Éva kezét, törölgettem a homlokát. Nehéz szülés volt, öt órát vajúdott. Amikor elérkezett az igazi esemény, én a fejénél álltam, jobbról-balról az orvos és a szülésznő vette körül. -Mit érzett? - Izgatott voltam, hogy legyünk végre túl rajta és egészséges legyen a baba. Háromnaposan vittük haza, én fürösztöttem, pelenkáztam, nem volt számomra idegen. .Akkor ötödéves egyetemista voltam, így viszonylag sok időt tölthettem vele később is, és nagyon erősen kötődünk egymáshoz. A feleségem azt mondja, tréfásan, hogy a második gyereket kevésbé szeretem, mint az elsőt és a harmadikat, és ez azért van, mert nem voltam jelen a születésénél. Persze én ezt nem mondanám, de tény, hogy a legnagyobb apás, a második anyás. S milyen lesz a harmadik? Ő könnyen jött a világra, rövid volt a vajúdás és könnyen ment minden. Meg hát már volt rutinunk is. Ünnep a szülés! - Valószínű ismeri azt a közfelfogást, hogy a férfiak azért maradnak távol a szüléstől, mert félnek a naturális, véres valóságtól, tartanak tőle, hogy e képek betolakodnak a szexuális életükbe, megrontják a későbbi házaséletet. - Főleg a nők hiszik ezt, és nem a férfiak! Ők azok, akik kitiltják a férjet a szülőszobából. Ez a félelem azonban teljesen alaptalan, túllép rajta az ember, a háta mögött marad, mint egy álom és nem jut eszébe, ha a feleségére néz. Ha így volna, akkor a kórházban sem látogathatnánk meg senkit: az elesett, bágyadt, beteg nő sem gerjeszt szexuális vágyakat. Nem akarok itt nagy szavakat használni, de a szerelem és a szeretet nem múlik el egy szülés miatt. Sőt, inkább erősíti a kapcsolatot! Nyugat-Európában és Amerikában húsz-harminc éve elfogadott a papás szülés, sőt, egyre jobban terjed az otthon szülés is. Belgiumi barátainknak is természetes, hogy mi ezt tettük, itthon én voltam az első fecske a barátaim közül. Kíváncsi lennék, hogyan gondolkodnak erről a mai fiatalok, ők valószínű könnyebben elfogadják, mint az idősebb korosztály. De nyilván közöttük is van egy réteg, amelyik elutasítja. Úgy gondolom, ők megfosztják magukat egy fontos élménytől. A szülés számunkra már nem misztikus, hanem fontos családi esemény. Egy ünnep. (bús) CÍMLAPTÖRTÉNET 1995. JANUÁR 13. „Van egy erő, ami szüléskor eljön a nőkhöz. Nem kérik, egyszerűen csak elárasztja őket. Összegyűlik, mint a felhő a szemhatáron, átsuhan az égen, és magával hoz egy gyereket.” (Penny Armstrong és Sheryl Feldman A születés művészete című művéből) Hárman kuporogtak a földön, a doktornő és a fiatal házaspár. Előttük térkép, jegyzetelgettek, olybá tűnt, mintha csak egy kirándulás útvonalát terveznék. De mégsem, hiszen furcsa növényekről, muskotályzsályáról, palástfűról meg amikatinktúráról is beszéltek, talán inkább valamiféle természetgyógyász-továbbképzésen vesznek részt, gondoltam. Aztán egyszer csak fogadótakaróról, fogadósapkáról, hősugárzóról („gondold csak el, kijön a baba a 37 fokból a 28 fokba...”), no meg lavórról, papírvattáról és szemeteszsákról szóltak. Akkor jöttem csak rá, hiszen itt gyerekszülésről beszélnek. Különös szülésről. A baba egyenesen az otthonába érkezik majd. - Legyen előtted minden, amit csak szemed-szád megkíván, sőt, az is, amit nem, hiszen ilyenkor az ember mindent másképpen gondol - mondja a szülész-nőgyógyász Dr. Geréb Ágnes a már jó félidős kismamának. - A fólia és a szemeteszsák különösen fontos, nem dobha-