Reform, 1998. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
1998-01-13 / 2. szám
Szórakoztatni mindhalálig Erőteljes külső és belső változásokon ment át Ferenczi György és zenekara, a Herfli Davidson. A leglátványosabb a szájharmonikás frontember frizuraváltása volt. A külső változás egy hosszú folyamat vége. Eléggé utáltam már a tíz éve hordott hosszú hajamat A mai zenésznek adnia kell magára Nem öltözhet rosszabbul, mint a közönség, nem lehet ápolatlan vagy részeg, mert különben egyenlőtlen esélyekkel indul a többiekkel szemben. - A lámpaláz ellen sem javallott egy kis folyékony önbizalom? - Engem azzal áldott vagy vert meg a jóisten, hogy színpadra teremtett, itt érzem jól magam. A zene a mindenem, nem akarok semmi mást csinálni, csak zenélni. Hogy a tehetséget melyik hangszerrel tudom kihozni magamból, sokéves munkakeresgélés eredménye. Hegedűvel indultam, és utáltam, mert nagyon rosszul ment. A zenélést Asztalos Ági néni, az erzsébeti zeneiskola tanára szerettette meg velem 13-14 éves koromban. Akkor már késő volt, mert a manuális dolgokat rosszul tanultam meg, teljesítendő feladatnak éreztem a hegedülést, közben a karatéval összevissza törtem a kezemet - A szemlélete profinak tűnik. Annak, is érzi magát? - Inkább kész amatőr lehetek. Amit ezen a státuson belül meg lehetett tanulni, az nekem sikerült Komoly stúdiórutint szereztem, játszottam vagy 60-70 lemezen session zenészként, és van már vagy tíz saját lemezem is. Itthon sokáig az jelentette a profi embert, aki rázza a haját és szaladgál a színpadon. Én soha nem ezt csináltam, inkább megpróbáltam nevettetni. Tavaly tavasszal lett először lehetőségem és pénzem arra, hogy eljussak Amerikába New York, New Orleans, Neshwille, Memphis, St Louis, Chicago utcáit bejárva két héten át minden este háromnégy klubot kerestem fel és csak zenét hallgattam. Akkor bizonyosodtam meg, hogy alapvetően jó irányba indultam, mint színpadi ember. Ott a legkisebb zenekarok is ugyanúgy szórakoztatnak, mint a legnagyobb profik. Amerikában a showbusinessnek közel százéves, konkrét szabályok szerint felépített kultúrája van. A zenészeknek bizonyos szabályokhoz tartaniuk kell magukat öltözködésben, viselkedésben, a közönség kiszolgálásában. Amikor május közepén hazajöttem, e szerint alakítottam át a zenekaromat - Miért lett olyan fontos ez a váltás? - A közönség itthon nehezen jön el a koncertekre, mert nincs meg az az élmény, ami a tökéletes minőségű kompaktlemezeken. Kevesen tudnak a színpadon profi módon megszólalni. A néző, aki drága pénzen veszi a jegyet, egy kis büfézéssel elkölthet akár több ezer forintot is, aztán esetenként mégsem érzi jól magát, mert a banda nem törődik vele. A hazai zenészeknek meg kel tanulniuk azt, hogy nem viselkedhetnek lezseren. Ha az élőzene műfaját meg akarjuk tartani, akkor kulturáltan, profi módon kell szórakoztatnunk. - Rendhagyó helyszínen, a Fővárosi Nagycirkuszban búcsúztatta a tavalyi évadot a Herfli Davidson. Milyen vezérgondolat alapján? - Szórakoztatni mindhalálig! A cirkusznak 3400 éves hagyománya van. Ott feketén-fehéren kiderül, milyen a produkció. Ha a szám végén tapsol a közönség, akkor jó volt, ha nem, a számot megszüntetik. Ennyire egyszerű. Ez így van nálunk is, megfejelve azzal, hogy látszódnia kell: a zenekar élvezi, amit csinál. Egy évben 150-200 koncertet adunk, általában készítünk egy lemezt és többször megyünk külföldre. Aki ezt csinálja, az örüljön, hogy nem reggel hatra megy a gyárba - Nemrég azt mondta: szeretné még harminc évig tanulni ezt a zenét, ugyanakkor tanít is Nincs ebben ellentmondás? - Engem senki nem tanított szájharmonikázni, pedig volt, akit megkértem, de elhajtott. Nem akarom, hogy a mai gyerekek ugyanúgy járjanak, ahogy én. Nekem a saját hibáimat kell a mai napig javítgatnom, mert tizenkét év hamonikázás után jöttem rá, hogy amit csináltam, az technikailag nem volt jó. Olyan korlátaim vannak, amelyeket csak akkor tudok átlépni, ha tanárhoz járok. Az alapoktól tanulok meg egyes dolgokat Nem akarom, hogy már sok is így járjanak. Én csak olyat tanítok, amiben biztos vagyok. Azt, hogy hogyan kell fogni, fújni. A laza hangszertechnikai, -kezelési stílust el tudom sajáttíttatni a gyerekekkel, és ezzel éveket spórolnak meg. - Olyankor nem lesz ideges, amikor megkérdik, hogy mi közünk van nekünk, magyaroknak ehhez az afroamerikai zenéhez? - Én nem vagyok eredendően bluesrajongó. Csak annyira kedvelem a bluest, amennyire minden más népzenét, mert mindennek ez az alapja Jó néhány évvel ezelőtt szerettem bele a folklór zenébe, és tart mostanáig. Rájöttem, majdnem mindegyiknek ugyanaz a harmóniafelépítése, ugyanazokra a fokokra történnek a harmóniaváltások. Ugyanaz a hangsúlyozás például egy széki zenében, mint egy Mississippi-delta bluesban. Egyébként ma már a blues elvesztette korábbi létjogosultságát Szinte az összes fekete rappet nyom, hiszen amiket a blues zenében meg lehetett fogalmazni - az elnyomottság érzését, a forradalmi hangulatot -, mára idejét múlta A blues visszakerült oda, ahol a hatvanas évek előtt is volt Nem több, nem kevesebb: óriási erő van benne, akárcsak a magyar népzenében. Nagy Ákos FOTÓ: HORTOLÁNYI ANIKÓ FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reformek KULTÚRA