Reform, 1998. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
1998-02-17 / 7. szám
MAGAZIN Biedermeier szerelem Az irodalomtörténészek szerint Petőfi Sándor volt talán az egyetlen, aki tökéletes szerelmes verseket tudott írni a feleségéhez. A verselők mind elbuktak ugyanis, mikor az imádott asszony a hitvesük lett, s az ok, hogy miért nem zsongtak a költeményekben a továbbiakban a vágyódás szavai nagyon is prózai: az ember nem sóvárog már annyira az után, akivel egy ágyban hál... Nem így Petőfi. Az ő Júliához írt verseiben ott rejtőzik a csillapíthatatlan vágy, az odaadás, a lángoló szerelem, s árad a sorokból a tisztaság, ártatlanság. Petőfi szerelme mentes volt minden földi mocsoktól, éppen olyan, mint amilyet a kor megkívánt. Holott házassága Szendrey Júliával minden volt, csak nem ártatlan kék szemű sóvárgás, kapcsolatuk szenvedélyes vágyakon alapult, s a szerelmes költőnek fogalma sem volt arról, hogy kedvesét legalább száz esztendőre elpusztítja a hozzá írt verseivel. Petőfi halála után Júlia lehetetlen helyzetbe került, személye gyűlölet és megvetés tárgya lett. Ki tudja, mi lehetett volna abból az endrődi lányból, aki dacára a kor követelményeinek, rövidre vágatta a haját, nyilvánosság előtt szivarozott, s olyan szenvedélyeket keltett a férfiakban, amelyeket egyik sem mert bevallani. Petőfi sem... A Szendrey család egyáltalán nem szorgalmazta, hogy lányuk Petőfi felesége legyen. Az apa minden módon akadályozta, hogy találkozhassanak, sőt, előkészületek folytak, hogy Júlia házasságot kössön mással. A hírre a költő feleségül akarta venni Prielle Kornéliát, de azért még küldött egy utolsó, kétségbeesett üzenetet az Életképek című lapban Júliának: „Hogyha már nem szeretsz, az Isten áldjon meg, De ha még szeretsz, úgy ezerszer áldjon meg!” Júlia válaszolt, s megtörtént az esküvő, a mézesheteket Teleki Sándor gróf kohói kastélyában töltötték. Ám ahelyett, hogy azt tették volna, amit ifjú házasok ilyenkor tenni szoktak, a férj éjt nappallá téve verseket költött. Már akkor és ott leírta azokat a sorokat, melyek halála után megpecsételik Júlia sorsát: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt” komor előrejelzés. Júlia naplójából azonban tudni: Petőfi a házasságban egyáltalán nem volt biedermeier, nagyon is szenvedélyesen követelte férfijussát, s asszonya mellett szeretőket is tartott. Házasságuk Júlia szempontjából várakozások hosszú sorából állt: ha férje dolgozott vagy éppen költött, az asszonynak szólnia sem volt szabad. A magányra ítélt aszszony gyakran úgymond „szeszélyessé” vált, sokszor kiutasítva férjét az ágyból. A költő halála után Júlia el akarta hagyni az országot, s számos olyan férfival megismerkedett, aki szerinte segíteni tudott volna neki ebben. Nyilvánosan is megjelent leendő protektoraival, s az eredmény nem is maradt el: a nép egy emberként hördült fel a „hűtlen” özvegy láttán. A Júliáról kialakult képet az sem szelídítette, hogy kihívóan szivarozott a színház páholyában - oldalán mindig más férfival, s mint mondják, ivott is, majd férjhez ment ahhoz a Horváth Árpádhoz, aki közismert volt pornográf hajlamáról. Azt azonban már kevesen tudták - s ha tudták is, aligha hitték hogy Júlia üzletet kötött a rossz hírű Horváthtal: a férfi azt ígérte, a házasság után útlevelet kap. Az úti passzusból természetesen nem lett semmi, Horváth professzor erőszakos férfivágya pedig riasztotta és megalázta Szendrey Júliát. Elhagyta második férjét, s végrendeletében kikötötte: az még abba a temetőbe se tehesse be a lábát, ahol ő nyugszik. A „feleségek felesége”, ahogyan Szendrey Júliát nevezték, végül is boldogtalan és magányos aszszony volt, szerencsétlen sorsát még inkább nehezítette Petőfi Sándor korai halála. S ki tudja, ha a költő tovább él, talán a kétségkívül tehetséges, koránál előbbre tartó aszszony is érvényesülhetett volna... A reform FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP