Reform, 1998. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
1998-02-17 / 7. szám
Gyerekkori emlék jut eszembe. A Nemzeti Sportcsarnokban szinte még a lámpán is csüngtek az emberek - ja kérem, akkoriban még ilyen értéke, rangja volt egyegy sporteseménynek fantasztikus volt a hangulat, minden magyar poénnál felugrott a közönség. Majd amikor a hatalmas termetű őszülő bajnok megnyerte az Európa-bajnokságot, közel fél órán át tombolt a publikum: „Sidó Feri, Sidó Feri, Sidó Feri...”. Pontosan negyven esztendeje ennek. Akkor láttam először a sportág bálványát, szupersztárját játszani. Lenyűgöző volt könnyedsége, az, ahogy egy-egy ütését előkészítette. Aztán úgy hozta az élet, hogy újságíróként is utazhattam Sidó Ferivel, hiszen ekkor már ifjú barátjává fogadott Hárman mentünk az Opeljén, ő, Hámori Tibor és jómagam. Németországban minden városban úgy fogadták, mint egy filmsztárt, aki éppen Hollywoodból rándul át egy jókedvű csevegőpartira. Útközben aztán Hámori unszolására elkezdett anekdotázni, s számomra szó szerint a sporttörténelem elevenedett meg. Elmesélte, hogy a tatai edzőtáborban Puskás Öcsi és az Aranycsapat néhány tagja összeesküdött ellene, s a következőket kezdték el terjeszteni: Sidó nem mer kiállni velünk pingpongozni, pedig csak minimális megszorítások lennének a partiban. Sidó Feri vette a lapot, és azt mondta: rendben van, hajlandó belemenni a játékba, de csak úgy, ha a futballsztárok is lábteniszeznek vele. A mókának az lett a vége, hogy az asztalitenisz-király előbb tenyérnyi nagyságú hamutartóval, aztán zsíros kenyérrel, majd gyufaskatulyával verte el Puskásékat úgy, hogy még tíz fórt is adott A fociban sem volt pancser, élvonalbeli kapus is volt Lényegében úgy indult sportkarrierje, hogy a Diósgyőr színeiben repkedett a háló előtt Németországban imádták, ajnározták, hódolattal adóztak tudásának. Bizonyítja ezt, hogy még 62 éves korában is játszott egy másodosztályú bajor csapatban. Azt mondta, hogy az akkori megszorító útlevél-rendelkezések miatt vállalja az idegenlégiós szerepkörét - mivel akkor még csak úgynevezett belügyi ablakkal lehetett kilépni Nyugat felé -, de a valóság inkább az lehetett, hogy nem fogadta el az öregedést, imádott játszani, na és ami a legfontosabb, még akkor is remekül bánt a kaucsuklabdával. Kondícióját úgy tartotta rendben, hogy hetenként többször teniszezett, s ilyenkor mindent elfogadott partnereitől, csak azt nem, hogy félvállról vegyék a meccseket Gyakran hívták menő politikusok, művészek is partnernek, de azt nem tudták, hogy a salakon nem ismer tréfát, nem működik nála a tekintélytisztelet Úgy a hetvenedik életéve táján egyre többet rakoncátlankodott a szíve, így aztán elkerülhetetlen lett néhány koszorúér cseréje, az az operáció, amelyet oly sokat emlegetnek mostanában, az úgynevezett by-pass. Amikor a műtét után felébredt, magához húzta kezelőorvosát, és azt súgta a fülébe: „Mivel fölébredtem, úgy látszik, sikerült, de árulja el, visszatérhetek-e még a teniszpályára? Vigyázzon a válaszra, nem csak néző akarok lenni!” Akaraterejére jellemző, hogy néhány hónap múlva már újra elkápráztatta ellenfeleit rafinált, kicsit csavart, erős adogatásaival. Edzőnek is nagyszerű volt, tehetségek egész sorát istápolta, menedzselte a Budapesti Spartacusban. Sokak szerint életét rövidítették meg, amikor a szövetkezetiek egyik napról a másikra megszüntették az asztalitenisz-szakosztályt Annak, aki a döntést hozta, sohasem bocsátott meg. Gyakran voltunk együtt vasárnaponként az elmúlt években. Imádta a Hélia Szálló gyógymedencéjét, azt, hogy itt rendszeresen találkozhatott egykori olimpiai és világbajnokokkal, sportbarátokkal. Alig több mint egy évvel ezelőtt tragikus körülmények között veszítette el egyetlen fiát Érzelmein rendkívüli módon tudott uralkodni, de ettől kezdve voltak olyan napjai, amikor csak illemből mosolygott a régi sportsztorikon, ugratásokon. Talán másfél hónapja rosszul lett, és már akkoriban baljós híreket hallottam róla A szíve ismét rendetlenkedik, többször megszédül, s a Sportkórházban ápolják. Néhány hét múlva azonban újra köztünk volt a Héliában, s az egészet egy kézlegyintéssel intézte el. Aztán úgy tűnt, minden megy a régi kerékvágásban, Sidó Feri egyre jobban nézett ki... Ülök az uszoda előtt a fotelban, s egyszerűen nem tudom elhinni, hogy többé soha nem jön már. Elment valaki, aki a magyar sport közel hat évtizedének legendás alakja volt. Biztos, hogy elneveznek róla versenyeket, emléktornákat, de akik nem látták játszani, istenem, mennyivel szegényebbek! Gyenes J. András Emlékek Sidó Ferencről Elhunyt Sidó Ferenc kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok asztaliteniszező, a magyar sport kiemelkedő alakja, akit 1940-től 1962-ig méltán tartottak az asztalitenisz szuperklasszisának. Alig több mint egy évvel ezelőtt tragikus körülmények között veszítette el egyetlen fiát. Érzelmein rendkívüli módon tudott uralkodni. Eu reform FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP