Református Egyházi Értesítő, 1925 (15. évfolyam, 5-10. szám)

1925-05-17 / 5. szám

il WS v-XV. évfoliyfrn wa­­ y REFORMÁTUS EGYEDI értesítő A MISKOLCI GYÜLEKEZET KEBELÉBŐL 1925 május 17. Alapította: Dr.T­üdős István 5. (135.) szám Szerkeszti Enyedy Andor.Munka­­társak Demes Péter, Balázs Győző Megjelenik minden hó közepén Előfizetés egy évre 15.000 K Az Áldozócsütörtök tanítása. Gál. 67. ,,Ne tévelyegjetek, Isten nem csufoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratandja is.“ Az Áldozócsütörtök az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelének, meg­dicsőülésének ünnepe. Ezen a napon teljesedett be az, amit ő utolsó, fő­papi imájában is kért az Atyától: „én dicsőítettelek téged e földön; el­végeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amely­ig el bírtam te nálad a világ létele előtt.“ A fenti bibliai vers azt mondja: amit vet az ember, azt aratandja is. E szerint a törvény szerint termé­szetes, magától értetődő, elmarad­hatatlan következmény a Jézus mennybemenetele, megdicsőülése. Ő Istennek élt, Istenhez mindig hű és engedelmes maradt; Istenért, az ő ügyéért, országáért mindent megtett, mindent feláldozott; tehát el kellett vennie Istentől a maga jutalmát, felmagasztaltatását. Isten nem csú­foltatik meg, de nem is csúfol meg senkit. Amit vet az ember, azt aratandja is. Hogy tudja, ismeri ezt a törvényt a természet világában mindenki. Nem volt még olyan együgyü ember, aki ne vetett volna, ha aratni akart, vagy krumplit, tengerit vetett volna ott, ahol búzát akart aratni. A lelki világban is meg kell értenünk és tiszteletben kell tartanunk a vetés és aratás át­­törhetetlen, ki nem játszható tör­vényét. Kinek kinek le kell szá­molni azzal a kérdéssel, mit akarsz aratni? Rövid létet és korai halált? Akkor csak élj a testnek és ker­gesd az élvezeteket. Külső, anyagi gazdagodást, ha kell, a lelki elnyo­­morodás árán is ? Akkor csak dol­gozzál éjt napot együtvéve s ne szakits időt imádkozásra, elmélke­désre, lelki táplálkozásra; spórolj, Zárd be a koldus előtt az ajtódat, az adakozás elől, a nagy és szent célok előtt a lelkedet; ne rettenj vissza hazugságtól, csalástól, semmi­től, ami pénzt hoz, hasznot hajt. Népszerűséget, világi felemeltetést? Akkor hallgasd el az igazságot, hunyj szemet a legkiáltóbb bűnök előtt, hízelegj a tömegnek és vedd ajkadra a legtetszetősebb, bár leg­rombolóbb jelszavakat. Vagy örök életet akarsz aratni? Akkor éld a lélek tiszta, fenkölt életét. Belső

Next