Református Egyházi Értesítő, 1927 (17. évfolyam, 4-20. szám)

1927-02-13 / 4. szám

Megjelenik minden hó elején és közepén Előfizetés egy évre 2 (két) pengő Alapította: Dr.T­üdős István Szerkeszti Enyedy Andor. Munkatársak Demes Péter, Balázs Győző, Derencsényi István A MISKOLCI GYÜLEKEZET KEBELÉBŐL A konfirmáció Megkezdődik egyházunkban újra a konfirmációs oktatás. Csak az oktatás, pedig a konfirmációnak, mint hiterősítő munkának nem szabad csupán leckék betanítására, az értelem foglalkoztatására szorítkoznia. Hi­szen a hit nemcsak tudás, hanem érzelem is; az Istentől való függés, a Krisztusban talált üdvösség boldogító, mély érzelme; akarat és élet is a hit; az Isten szolgálatára, a Krisztus követésére, a jó cselekvésére; ezzel együtt a Sátán elleni küzdelemre; a bűnnek önmagunkból, embertársaink­ból, a világból való kiirtására irányuló szándék, odaadó, felajánlkozás. A mi konfirmációs eljárásunk még nem elég fejlett és rendszeres ahoz, hogy a növendékeknek necsak értelmében, hanem érzelmi és akarati vilá­gában is meggyökereztesse, élővé, hatóvá, diadalmassá tegye a reformá­tus keresztyén hitet. Azért szükséges, hogy egyoldalúan csak az értelemre ható konfirmációi munkánknak előkészítője, alapvetője legyen a családi kör. Ott tanulja meg a gyermek az Istentől való függést, Krisztusba ve­tett erős bizalmat, a jó szeretetét és a gonosz gyűlöletét. De szükséges az is, hogy a konfirmált növendékek megismervén a konfirmációs oktatás­ban a református keresztyénség tanait, alapelveit, elméletét ; tanulják meg a reájuk váró leány- és ifjúsági egyesületekben ezeket az elveket a gya­korlatba átvinni, megvalósítani, kipróbálni s így a református keresztyén élet nagy iskolájára előkészülni. Amint nem ér semmit egy olyan ház, aminek csak falai vannak, de az alapja és teteje hiányzik; a konfirmációs oktatásnak is csak akkor lesz a megkívánt sikere és eredménye, ha annak kellő alapot vet a család s reá koronát tesz a jól megszervezett, helyesen irányított, de aztán minden oldalról kellően támogatott egyesületi munka. Tájékozásul ideiktatjuk az egyházkerületi konfirmációs utasítást:

Next