Református Szemle, 1941 (34. évfolyam, 1-32. szám)

1941-01-10 / 1. szám

A REFORMÁTUS SZEMLE 1941. január 10. lenni javait, hanem állandóan gyarapították, rendbeszedték a megnyomorított, csonka országot, emelték kultúráját, páratlan áldozatkészséggel védelmére gyönyörű hadsereget szerveztek és hűséges munkájuk által elérték azt, hogy nagy népek barátsága és rokonszenve fordult nemzetünk felé, ismerte el és segített egyre teljesebben érvényt szerezni a vitathatatlan magyar igazságnak. Úgy érzem, hogy az elmúlt esztendő történelmi leckéjét nem érte­­nők meg helyesen, ha a bécsi döntésből, az utána­ következő esemé­nyekből nem hallanék kicsendülni a népek sorsát intéző, gond­viselő Istennek kegyelmes igéjét: „Jól van hű szolgám... Többre bízlak ezután.“ Isten igéjének megértése szentségesen komoly figyelmeztetés a még kitartóbb, még hűségesebb, még áldozatkészebb munkára. Vigyáznunk kell a példázat komoly intelmére: „Mindenkinek, aki­nek van, adatik és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van.“ Sokszor láttuk már azt életben, hogy valaki, aki addig szorgalmas, munkáséletű­ ember volt, szép örök­séghez jutott, de akkor odaadta szívét a könnyelműség kísértő szavának: „Egyél, igyál én lelkem“), elfelejtkezett arról,, hogy a megnagyobbodott vagyon több munkát, nagyobb felelősséget, gon­dosabb vigyázást, bölcsebb körültekintést kiván és meggondolat­lanságának az lett a következménye, hogy azt is elveszítette, amije volt, hogy amint népünk szokta mondani,­­a sok elvitte a kicsit, így kell megértenünk mindnyájunknak, hogy a megnagyobbodott hazában nem kevesebbet, hanem még sokkal többet kell dolgoz­nunk, áldoznunk nemcsak magunkért, hanem azokért a testvére­inkért is, akikért imádkoznunk, akikre gondolnunk kell éjjel és nappal. A felszabadult hazában hozzátok intézett ezen újévi első pásztorlevelem legyen azért felhívás a hű és áldozatos munkára. Mindnyájan megújult erővel, hűséggel és szorgalommal igyekez­zünk minél teljesebben betölteni hivatásunk kötelességeit. Vegyük számba veszteségeinket és most már kettőzött odaadással igyekez­zünk gyarapítani javainkat, tudván azt, hogy csak anyagilag és erkölcsileg független nemzet lehet méltó nagy történelmi felada­tok betöltésére. Vegyük számba egyházunk, népünk helyzetét és összefogó erővel igyekezzünk felépíteni a romokat, rendbehozni templomainkat és iskoláinkat, megszervezni szociális és gazda­sági életviszonyainkat, gondoskodni egészségügyünk, kulturális haladásunk, nemzeti művelődésünk védelmének és fejlesztésének feltételeiről. E nagy feladatok betöltése érdekében őrizzük meg magunk között a békét, ápoljuk az egyetértést, irtsuk a bűnt, biz­tosítsuk a rendet és a fegyelmet.

Next