Reformátusok Lapja, 1981 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-25 / 43. szám

Magyarul „vissza a források­hoz!” — ezt a jelszót először, az újkor hajnalán az úgynevezett hu­manisták hangoztatták, a szelle­mi életnek azok a képviselői, akik a kultúra megújulását annak az ősi forrásaihoz való visszatérésé­től remélték. De ez a jelszó a re­formátoroktól sem volt idegen, akik mint mélységesen művelt emberek maguk is kapcsolatban voltak a humanista mozgalom­mal. Amikor azonban a reformá­ció hívei sürgették a visszatérést a forrásokhoz, akkor nem annyi­ra az antik irodalom jeles alkotá­saira, a görög—római műveltség értékeire gondoltak, hanem sokkal inkább a Szentírásra, az „élet be­szédének” forrására. A Szentírás­­b­an találák meg Krisztust, a s­zentírást jól hallották az ő hívá­sát: „Ha valaki szomjúhozik, jöj­jön énhozzám, és igyék” (János 7:37). Ad fontes Ezért volt fontos — Magyaror­szágon is —, hogy a Szentírás, mégpedig a nép nyelvén, az em­berek számára hozzáférhetővé váljék. A középkor huszita bib­liafordítása után jelennek meg az első magyar nyomtatott bibliafor­dítások — még nem a teljes Szentírás, csak az "Újszövetség vagy annak részei (Komjáti Be­nedek, Pesti Gábor, Sylvester János, Méliusz Péter). Heltai Gáspár már az egész Bibliát le akarta fordítani, és erre a célra szövetkezett Gyulai István prédi­kátorral, Ozorai Istvánnal és Vizáknál Gergely iskolamester­rel. De a tervezett nagy műnek csak kis része valósult meg. A tel­jes Bibliát magyar nyelvre elő­ször Károli Gáspár gönci lelki­­pásztor, kassavölgyi esperes for­dította le. Az 1590-ben megjelent „Vizsolyi Biblia” századokon át a magyar protestánsok áldást adó szent könyve volt, sőt még ma is az, és mint ilyen alapja a további magyar bibliafordításoknak. Amint ismeretes, most jelent meg a „Vizsolyi Biblia” hasonmás ki­adása, és ez a tény mintegy jelzi, hogy Károli Gáspár bibliafordítá­sa az egyetemes magyar művelő­désnek is igen nagy fontosságú tényezője. A magyar nyelv fejlődése ter­mészetesen szükségessé tette a Károli-fordítás javításait, átdol­gozásait. Új fordítások is jelentek meg, amelyek közül kiemeljük Komáromi Csipkés György 1718- ban Leidenben megjelent Bib­liáját. A közelmúltban is számos magyar bibliafordítás készült, egy részük Károli szövegének re­víziója, másik részük egyenesen az eredeti szövegekből készült (Kámory Sámuel, Czeglédy Sán­dor, Kecskeméthy István, Raffay Sándor, Budai Gergely, Masz­­nyik Endre, Ravasz László). Amikor a magyar protestáns Biblia kiadásának felelősségét a Brit és Külföldi Biblia Társulattól a Magyar Bibliatanács vette át, majd megindította a bibliafordítás revízióját, először Károli Gáspár szövegének újabb átdolgozásáról volt szó, mégpedig Czeglédy Sán­dor ószövetségi és Raffay Sándor fordításának revíziójaképpen ké­szített újszövetségi kéziratának figyelembevételével. Később azonban az a meggyőződés érvé­nyesült, hogy a Károli-szöveget nem lehet tovább javítani, mert akkor annak eredeti jellege meg­szűnik és így nem viselheti jog­gal Károli nevét. Ezért reformá­tus és evangélikus szakértők munkájaként teljesen új biblia­­fordítás készült az eredeti héber és görög szöveg alapján. Hiába volna azonban előttünk a lehető legjobb magyar fordítás, ha a hívek azt nem olvasnák enge­delmes szívvel. Amikor hálát adunk azért, hogy a mi mai ma­gyar nyelvünkön olvashatjuk Isten Igéjét, akkor minden erőnk­kel igyekeznünk kell arra, hogy Isten szava úrrá legyen egész éle­tünkben, arra, hogy eljusson mindazokhoz, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot. (Budapest) Haypál Béla Egy régenvárt könyv köszöntése A 450 éves Kollégium jubileu­mi ünnepségeiről már a részletes beszámolók alapján értesültek lapunk olvasói. De az esemény koronájaként megjelent műről e sorokban kívánunk megemlékez­ni. Az elegáns megjelenésű ta­nulmánygyűjteményt „A Sáros­pataki Református Kollégium története" címmel, a tiszeninneni egyházi kerület elnöksége szer­kesztésében Sajtóosztályunk ez alkalomból jelentette meg. A 13 tanulmány, így egy kö­tetbe összegyűjtve, teljes képet nyújt az egyházunk történelme iránt érdeklődőknek a pataki kollégium oktatási-nevelési mun­kájáról, iskolai szervezetéről, ne­ves tanárairól és híressé vált di­ákjairól, valamint egyháztörté­neti és művelődéstörténeti jelen­tőségéről. A Kollégiumhoz való visszahajlás nemcsak a histori­kusoknak, a szakembereknek, ha­nem a lelkipásztoroknak és a gyülekezeti olvasóközönség széles körének is eligazítást ad, s meg­ismerteti az eddig talán rejtve maradt „Patak” szépségeit. Hisz az egyház­történelem a ma embe­re számára is mindig élő valóság kell legyen, melynek minden korban van időszerű mondaniva­lója. Ezt a nemcsak az ismeretek iránti, hanem időszerű lelki igényt is kielégítik a szerkesz­tők. Kürti László püspök még az előszóban utal arra, hogy munkája során elsősorban azok­ra gondolt, akik ma „odafordu­lnak a Szentíráshoz”. Felidézve a Kollégium több jellemző voná­sát, ösztönzés kíván lenni a ma élőknek nemzeti öntudatban, belső keresztyén tartalomban. Amint azt legszebben Berzsenyi foglalta össze — Benda Kálmán, a Kollégium alapos imerője idé­zi tanulmányában —: „írást, ol­vasást, Istennek, világnak isme­retét ezen iskolában kezdettem el, erkölcsömnek tisztaságát ne­velési módjának hálálom örökre”. A kötet valóban betölti ren­deltetését, poétikus hangvételé­vel érdeklődésünket felkeltve, megragad bennünket nemzetünk viszonylatában is rendkívüli je­lentőségű, értékes és gazdag örök­­ségű 450 éves Sárospataki Refor­mátus Kollégium. Györffy Erzsébet Élete példa I. Tóth Zoltán professzor emlékezete A Tiszatáj c. folyóirat szeptemberi számában olvastuk Csatári Dá­nielnek I. Tóth Zoltán emlékét idéző cikkét „A lehetségestől a vég­legesig” címmel. A közelmúlt évtizedek magyar tudományosságának kiemelkedő személyisége volt ez az „alázatosságig szerény” tudós, aki korán megszakadt, mégis töretlen ívű pályáján jelenünk és jövőnk számára oly időszerű mondanivalója műveket hagyományozott. A BÁNSÁGI Versecen szüle­tett, 190. augusztus 11-én, ott, ahol románok, szerbek, magya­rok, németek évszázadok óta „szépen együttesen” éltek a Ma­ros, Tisza és a krassói hegyek kö­zén. Atyai nagyapja „még az eke szarvára támaszkodva találta ma­gát elemében”, édesapja már tisztviselő. Középiskolai tanul­mányait a temesvári piaristák gimnáziumában végezte. 1939-ben a kolozsvári egyetem hallgatója, s a Királyhágó melléki reformá­tus egyházkerület ösztöndíjaként párhuzamosan teológiai tanulmá­nyokat is folytat. Olvasgatja a re­formátus fiatalság lapját, az „If­jú Erdélyt”-t, eljár az Erdélyi Iro­dalmi Társaság előadásaira, a Székely Társaság felolvasó ülé­seire, Kolozsvár politikai, szelle­mi életének sodró áramlatában, a forrongó, új utakat kereső többi fiatallal együtt döntő indításokat kap világszemléletének kialakítá­sához. Tevékeny munkája lesz a kolozsvári magyar egyetemi ifjú­ság átfogó politikai mozgalmá­nak, az Erdélyi Fiatalok nevű szervezetnek, mely kitűnő prog­rammal, módszeresen segítette az ifjúságot, hogy a kor követelmé­nyeinek megfelelően készülhes­sen fel népe szolgálatára. (A diá­kok tanulmányait elmélyítő segít­ség mellet faluszemináriumot szervezett, pályázatokat írt ki szociográfiai munkákra, kereste az értelmiségi, munkás- és pa­rasztifjúság közeledésének, vala­mint a magyar—román közeledés lehetőségeit.) I. Tóth Zoltánnak a szervezet lapjában megjelent első írása jelzi, hogy már ekkor vilá­gosan látta a társadalmi, szociális kérdések megoldásának kikerül­­hetetlenségét, de azt is, hogy Kö­zép Európa népei nem szenved­hetik azt a „kutya-macska mara­kodást”, ami „magyarok, romá­nok és szlávok között nem reális, hanem érzelmi ellentétekből ki­indulva végben megy”. Bizakodva és tettre készen írja: „A politikai élet boszorkánykonyhájának min­den bűzös retortája untig Totyog­hat, a jövendő .... egymás mellett fogja tartani ezután is e népeket. Mi nem ismerhetünk mást, mint minden képességünket latba vetni ama ... nemes cél érdekében, hogy a kis, kevert népű Erdély az általános emberiség... testvéri­ségének előszobája lehessen.” FIATAL FŐVEL elgondolkoz­tató bírálatot mond egyházáról: „mi protestánsok álliberalizmus­­sal, de valójában dogmatikus semmi­thívéssel maradtunk ma­gunkra, tétlenül, tehetetlenül”. Figyelmet érdemlő, forrásértékű adat lehet ez a komor kijelentés a kort faggató egyháztörténeti kutatás számára. Mesterei — közvetve, közvet­lenül —: Szabó Dezső, Szentimrei Jenő, Kós Károly, Makkai Sán­dor. Ha minden kérdésben azon­nal nem is követte legradikáli­sabb mozgalmi társait — „érzé­keny, töprengésre hajlamos, lel­kiismereti konfliktusokkal vívó­dó lelki alkata és puritán vallás egy román sóssága miatt” —, végül is elju­ hozzá: „Ez tett oda, ahova társai közül csak a legkülönbek: a felismert hala­dó eszmékkel és az azokból kö­vetkező célokkal, feladatokkal való teljes azonosulásig. 1933 novemberében lelkészi ok­levelet, 1934 februárjában a ta­nári diplomát szerezte meg. A szatmárnémeti református fő­gimnáziumban vállalt tanári ál­lást. Néhány év múlva — 1937- ben — ösztöndíjjal Párizsba in­dul. A híres Sorbonne falai kö­zött hallgatott előadásokon, könyvtárakban, levéltárakban végzett kutatómunkája során, a francia táj és kultúra sugárzásá­ban új elhatározás érlelődött meg benne: szakít a pedagógiával s idejét, erejét a történeti kutatás­nak szenteli. Tudományos érdek­lődésének főbb irányai: a ma­gyarság életének, sorsának alaku­lása a Kárpát-medencében, a nemzetiségi kérdés, a románság és a magyarság történetének ösz­­szefüggései. Végső célként kris­tályosodott ki előtte a gondolat: a magyarság számára megmutat­ni, hogy „mi a részben szomszéd­ságában, részben vele lakó ro­mán nemzet”. FRANCIAORSZÁGBÓL haza­térve előbb az Erdélyi Tudomá­nyos Intézet, majd 1945 júniusá­tól a budapesti Történettudomá­nyi Intézet munkatársaként a történelmi tisztánlátás, közelebb­ről a magyarok és románok egy­mást, megértő jobb megismerésé­nek munkálását tekinti fő fel­adatának. 1946-ban megjelenik „Az erdélyi román nacionaliz­mus első százada” című tanul­mánya. Mintegy válaszként a bu­dapesti Román Kultúra Hete al­kalmával a bukaresti küldöttség történész üzenetét a könyv a legszebb könyv, amit valaha románokról kívülállók írtak ... most már el­hiszem, hogy lehetséges lesz tisztességes magyar—román együttműködés.” Maga a szerző így vall célkitűzéséről s a „tör­ténelmi realizmus” módszeréről, mellyel művét alkotta: „a törté­nelmi valóság kérlelhetetlen őszinteségű bemutatása, nem egyik vagy másik nacionalizmus, hanem az emberiség, közelebbről a Duna-táji népek közös érdeké­ben”. 1948 tavaszán I. Tóth Zoltán egyetemi magántanár lett „A magyar—román együttélés törté­nete az újkorban” tárgykörben. Addigi alkotói pályájának leg­magasabb pontjára a Balcescu­­életrajz megírásával emelkedett. E műve a magyar—román szelle­mi közeledés jelentős alkotása, melyben a román nép Kossuth­tal tárgyaló békekövetének állít méltó emléket. Megbízták a Ma­gyar Történelmi Bibliográfia (1825—1867) munkaközösség ve­zetésével. Ennek kötetei még meg sem jelentek a könyvpiacon, már újabb feladatot kap: 1951 máju­sától a Kossuth-emlékköny szerkesztő bizottságának titkára. E fontos megbízatások teljesítése közben sem feledkezett meg egyéni kutatómunkája folytatásá­ról. Egyebek között ekkor írta meg a Varga Katalinról szóló könyvét, arról az asszonyról, akit a magyar és román népi össze­fogás szimbólumaként tekint. Az e célból végzett anyaggyűjtését kiterjesztve, újabb levéltári anyagok felhasználásával megír­ta a „Parasztmozgalmak az Er­délyi Érchegységben 1848-ig” cí­mű monográfiáját. Ebben a tár­sadalmi alapok elemzésével új képet tudott nyújtani a Horia­­mozgalom megítéléséhez és a bányászparasztság évszázados feudalizmus elleni küzdelmének olyan emléket állított, amely joggal vívta ki a magyar és ro­mán történész-közvélemény tel­jes elismerését. KOSSUTH-DÍJ­AT kap 1952. március 15-én, október elsejétől a történettudományok doktora. 1953 júliusában kinevezik az Eötvös Loránd Tudományegye­temen létesítendő „népi demokra­tikus országok története tanszé­keinek professzorává. A Ma­gyar Történészkongresszus ülésén a népi demokratikus országok történettudományi együttműkö­désének gyakorlati kérdéseit fel­ölelő javaslattervezetet az ő ve­zetésével készítik elő. Tudomány­­szervező politikusként a történe­lemoktatás magasabb színvonalra emelését próbálja megvalósítani. Dékáni munkakörében atyai mó­don — vonzó példát is mutatva — igyekszik elősegíteni, hogy a tanárok és diákok kapcsolata mind emberibb legyen. Érdemei elismeréséül levelező tagjainak sorába választja a Magyar Tudo­mányos Akadémia. Székfoglaló előadásában egyebek között „új kutatásokra ösztönző, a nemzeti­ségi problematika kapcsán eddig még soha nem olvasott gondola­tokat is megfogalmazott”. 1956 nyarán — életében először — másfél hónapi szabadságra megy­ .Visszajőve beleveti magát az egyetemi év előkészítésének munkájába. Ősszel a felfavarló tragikus események láttán mély­séges aggódás fogja el. Csendesíti a hallgatókat, a szenvedélyek le­csillapítására törekszik. Éppen evégett indult — október 25-én — ötödmagával a pártközpontba, a problémák megbeszélésére, út­közben váratlanul tűzbe kerül­tek, és egy golyó kioltotta életét. 45 éves volt. A KÁLVINISTA bordában szőtt nagyszerű tudós élete pél­da: a népek barátságát, békéjét kívánta szolgálni számtalan mű­vével, előadásaival. Halála nem csupán egy ember tragédiája. Személye, munkássága méltó tisztelő emlékezetünkre. Denke Gergely A KBK elnökségének ülése A Keresztyén Békekonferencia elnöksége, dr. Tóth Károly püs­pök, a mozgalom elnökének veze­tésével — a KBK hollandiai regio­nális bizottságának­­ meghívására — kibővített ülést tart Leeuwen­­horstban (Hollandia), október 24— 28. között. A mintegy huszonöt országból érkező, harminc főnyi testület a tanácskozás során meghallgatja dr. Tóth Károly püspök elnöki összefoglaló jelentését a mozga­lom tevékenységéről, valamint dr. Lubomir Mirejovsky főtitkár je­lentését a KBK legutóbbi prog­ramjairól. Beszámolók hangzanak el a KBK afrikai, ázsiai, ausztrá­liai, latin-amerikai, európai és észak-amerikai regionális bizott­ságainak működéséről. Ezeknek megvitatása után a mozgalom jö­vő évi programjának összefogla­lásával foglalkoznak. A kibővített elnökségi ülésre meghívták a hollandiai egyházak vezető képviselőit is. A mozgalom vezető testületének hollandiai ülését dr. Tóth Károly püspök igehirdetése zárja majd be. Egyházi kapcsolatok bölcsője Czegle Imre: A cseh—magyar református egyházi kapcsolat egy évtizede (1782—1792). — Adalék a cseh—magyar reformá­tus kapcsolatok történetéhez — Református Zsinati Iroda­­Tanul­mányi Osztálya. Theológiai Ta­nulmányok, Uj folyam—14. kö­tet. Budapest, 1981. Ara: 55.— Ft. Akkor igaziak az emlékünne­pek, ha a történelem valóságos fonásaiból nyernek ihletést. Ilyen forrásokat tár fel a pataki Nagykönyvtár igazgatója most megjelent művében, a Türelmi Rendelet megjelenésének 200-ik és a Pataki Kollégium fennállá­sának 450-ik évfordulóján. Úgy tárgyalja a tiszáninneni egyház­­kerület és ősi kollégiuma érde­meit egyházunk cseh—morva missziója megindulásánál, hogy abból mind a Pataki Iskola ba­rátai, mind a cseh—magyar­ egy­házi kapcsolatok iránt érdeklő­dők okulhatnak. A Türelmi Rendelet megjele­nése után közel százezer cseh— morva protestáns kért és kapott lelkipásztorokat Magyarország­ról. Az egész kapcsolat tudomá­nyos feltárása egyetlen mű ke­retében lehetetlen. Ezért válasz­totta Czegle Imre a kezdeti, döntő évtized történetét, rámu­tatva a fáradhatatlan szervező, Szalay Sámuel tiszáninneni szu­perintendens (püspök) személyé­re és a Sárospataki Kollégium jelentőségére. Könyve több, mint értékes adatok feltárása és a történelmi összefüggésekbe való beállítása. Egy-két találó idézettel, meg­jegyzéssel nagyszerűen érzékel­teti a korszakot és szereplőit. Az elsőként kiment magyar lelkész levelét idézi, aki beszámolva ar­ról, hogy , a csehek szívesen fo­gadták, így írt: „Örömök az én szívemben is micsoda mozdulá­sokat indított!” — Úgy hallom Klobukban zabkenyeret esznek — aggályoskodott az egyik pré­dikátor a gyülekezet küldötté­nek. — Ha az Isten az embert arra hívja el, azt is meg kell en­ni! — felelte a jámbor gazda. Megható az egyik, szolgálatra je­lentkező teológus édesapjának le­vele fiához: Ahová téged az Is­ten hív, menj. Semmi akadályt nem helyezek az utadba ... jól lehet engem és síró édesanyádat elhatározásod megszomorított.” A barátságos lovaskapitány így biztatta az egyik ifjút, aki már Selmecbányán — ahová szlovák nyelvet tanulni ment — megbe­tegedett: „Fiam, Szalay! Hidj a Jézus Krisztusban és bort igyál, Isten teremt­ése meg­gyógyulsz!” Az illető össze is szedte valame­lyest magát és kiment­­ meg­halni. A libise-i gyülekezet te­metőjében, melyet ő szerzett, maga lett az első halott. Az olvasó fejet hajt a missziót vállaló régiek lelkülete előtt, akik tudták, hogy a cél: „Isten Dicsősége, Hazánk és vallásunk becsülete: sok telkeknek idvessé­­ge” — és hálás a szén könyv szerzőjének. Dr. Bolyki János

Next