Reformátusok Lapja, 1981 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1981-10-25 / 43. szám
Magyarul „vissza a forrásokhoz!” — ezt a jelszót először, az újkor hajnalán az úgynevezett humanisták hangoztatták, a szellemi életnek azok a képviselői, akik a kultúra megújulását annak az ősi forrásaihoz való visszatérésétől remélték. De ez a jelszó a reformátoroktól sem volt idegen, akik mint mélységesen művelt emberek maguk is kapcsolatban voltak a humanista mozgalommal. Amikor azonban a reformáció hívei sürgették a visszatérést a forrásokhoz, akkor nem annyira az antik irodalom jeles alkotásaira, a görög—római műveltség értékeire gondoltak, hanem sokkal inkább a Szentírásra, az „élet beszédének” forrására. A Szentírásban találák meg Krisztust, a szentírást jól hallották az ő hívását: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék” (János 7:37). Ad fontes Ezért volt fontos — Magyarországon is —, hogy a Szentírás, mégpedig a nép nyelvén, az emberek számára hozzáférhetővé váljék. A középkor huszita bibliafordítása után jelennek meg az első magyar nyomtatott bibliafordítások — még nem a teljes Szentírás, csak az "Újszövetség vagy annak részei (Komjáti Benedek, Pesti Gábor, Sylvester János, Méliusz Péter). Heltai Gáspár már az egész Bibliát le akarta fordítani, és erre a célra szövetkezett Gyulai István prédikátorral, Ozorai Istvánnal és Vizáknál Gergely iskolamesterrel. De a tervezett nagy műnek csak kis része valósult meg. A teljes Bibliát magyar nyelvre először Károli Gáspár gönci lelkipásztor, kassavölgyi esperes fordította le. Az 1590-ben megjelent „Vizsolyi Biblia” századokon át a magyar protestánsok áldást adó szent könyve volt, sőt még ma is az, és mint ilyen alapja a további magyar bibliafordításoknak. Amint ismeretes, most jelent meg a „Vizsolyi Biblia” hasonmás kiadása, és ez a tény mintegy jelzi, hogy Károli Gáspár bibliafordítása az egyetemes magyar művelődésnek is igen nagy fontosságú tényezője. A magyar nyelv fejlődése természetesen szükségessé tette a Károli-fordítás javításait, átdolgozásait. Új fordítások is jelentek meg, amelyek közül kiemeljük Komáromi Csipkés György 1718- ban Leidenben megjelent Bibliáját. A közelmúltban is számos magyar bibliafordítás készült, egy részük Károli szövegének revíziója, másik részük egyenesen az eredeti szövegekből készült (Kámory Sámuel, Czeglédy Sándor, Kecskeméthy István, Raffay Sándor, Budai Gergely, Masznyik Endre, Ravasz László). Amikor a magyar protestáns Biblia kiadásának felelősségét a Brit és Külföldi Biblia Társulattól a Magyar Bibliatanács vette át, majd megindította a bibliafordítás revízióját, először Károli Gáspár szövegének újabb átdolgozásáról volt szó, mégpedig Czeglédy Sándor ószövetségi és Raffay Sándor fordításának revíziójaképpen készített újszövetségi kéziratának figyelembevételével. Később azonban az a meggyőződés érvényesült, hogy a Károli-szöveget nem lehet tovább javítani, mert akkor annak eredeti jellege megszűnik és így nem viselheti joggal Károli nevét. Ezért református és evangélikus szakértők munkájaként teljesen új bibliafordítás készült az eredeti héber és görög szöveg alapján. Hiába volna azonban előttünk a lehető legjobb magyar fordítás, ha a hívek azt nem olvasnák engedelmes szívvel. Amikor hálát adunk azért, hogy a mi mai magyar nyelvünkön olvashatjuk Isten Igéjét, akkor minden erőnkkel igyekeznünk kell arra, hogy Isten szava úrrá legyen egész életünkben, arra, hogy eljusson mindazokhoz, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot. (Budapest) Haypál Béla Egy régenvárt könyv köszöntése A 450 éves Kollégium jubileumi ünnepségeiről már a részletes beszámolók alapján értesültek lapunk olvasói. De az esemény koronájaként megjelent műről e sorokban kívánunk megemlékezni. Az elegáns megjelenésű tanulmánygyűjteményt „A Sárospataki Református Kollégium története" címmel, a tiszeninneni egyházi kerület elnöksége szerkesztésében Sajtóosztályunk ez alkalomból jelentette meg. A 13 tanulmány, így egy kötetbe összegyűjtve, teljes képet nyújt az egyházunk történelme iránt érdeklődőknek a pataki kollégium oktatási-nevelési munkájáról, iskolai szervezetéről, neves tanárairól és híressé vált diákjairól, valamint egyháztörténeti és művelődéstörténeti jelentőségéről. A Kollégiumhoz való visszahajlás nemcsak a historikusoknak, a szakembereknek, hanem a lelkipásztoroknak és a gyülekezeti olvasóközönség széles körének is eligazítást ad, s megismerteti az eddig talán rejtve maradt „Patak” szépségeit. Hisz az egyháztörténelem a ma embere számára is mindig élő valóság kell legyen, melynek minden korban van időszerű mondanivalója. Ezt a nemcsak az ismeretek iránti, hanem időszerű lelki igényt is kielégítik a szerkesztők. Kürti László püspök még az előszóban utal arra, hogy munkája során elsősorban azokra gondolt, akik ma „odafordulnak a Szentíráshoz”. Felidézve a Kollégium több jellemző vonását, ösztönzés kíván lenni a ma élőknek nemzeti öntudatban, belső keresztyén tartalomban. Amint azt legszebben Berzsenyi foglalta össze — Benda Kálmán, a Kollégium alapos imerője idézi tanulmányában —: „írást, olvasást, Istennek, világnak ismeretét ezen iskolában kezdettem el, erkölcsömnek tisztaságát nevelési módjának hálálom örökre”. A kötet valóban betölti rendeltetését, poétikus hangvételével érdeklődésünket felkeltve, megragad bennünket nemzetünk viszonylatában is rendkívüli jelentőségű, értékes és gazdag örökségű 450 éves Sárospataki Református Kollégium. Györffy Erzsébet Élete példa I. Tóth Zoltán professzor emlékezete A Tiszatáj c. folyóirat szeptemberi számában olvastuk Csatári Dánielnek I. Tóth Zoltán emlékét idéző cikkét „A lehetségestől a véglegesig” címmel. A közelmúlt évtizedek magyar tudományosságának kiemelkedő személyisége volt ez az „alázatosságig szerény” tudós, aki korán megszakadt, mégis töretlen ívű pályáján jelenünk és jövőnk számára oly időszerű mondanivalója műveket hagyományozott. A BÁNSÁGI Versecen született, 190. augusztus 11-én, ott, ahol románok, szerbek, magyarok, németek évszázadok óta „szépen együttesen” éltek a Maros, Tisza és a krassói hegyek közén. Atyai nagyapja „még az eke szarvára támaszkodva találta magát elemében”, édesapja már tisztviselő. Középiskolai tanulmányait a temesvári piaristák gimnáziumában végezte. 1939-ben a kolozsvári egyetem hallgatója, s a Királyhágó melléki református egyházkerület ösztöndíjaként párhuzamosan teológiai tanulmányokat is folytat. Olvasgatja a református fiatalság lapját, az „Ifjú Erdélyt”-t, eljár az Erdélyi Irodalmi Társaság előadásaira, a Székely Társaság felolvasó üléseire, Kolozsvár politikai, szellemi életének sodró áramlatában, a forrongó, új utakat kereső többi fiatallal együtt döntő indításokat kap világszemléletének kialakításához. Tevékeny munkája lesz a kolozsvári magyar egyetemi ifjúság átfogó politikai mozgalmának, az Erdélyi Fiatalok nevű szervezetnek, mely kitűnő programmal, módszeresen segítette az ifjúságot, hogy a kor követelményeinek megfelelően készülhessen fel népe szolgálatára. (A diákok tanulmányait elmélyítő segítség mellet faluszemináriumot szervezett, pályázatokat írt ki szociográfiai munkákra, kereste az értelmiségi, munkás- és parasztifjúság közeledésének, valamint a magyar—román közeledés lehetőségeit.) I. Tóth Zoltánnak a szervezet lapjában megjelent első írása jelzi, hogy már ekkor világosan látta a társadalmi, szociális kérdések megoldásának kikerülhetetlenségét, de azt is, hogy Közép Európa népei nem szenvedhetik azt a „kutya-macska marakodást”, ami „magyarok, románok és szlávok között nem reális, hanem érzelmi ellentétekből kiindulva végben megy”. Bizakodva és tettre készen írja: „A politikai élet boszorkánykonyhájának minden bűzös retortája untig Totyoghat, a jövendő .... egymás mellett fogja tartani ezután is e népeket. Mi nem ismerhetünk mást, mint minden képességünket latba vetni ama ... nemes cél érdekében, hogy a kis, kevert népű Erdély az általános emberiség... testvériségének előszobája lehessen.” FIATAL FŐVEL elgondolkoztató bírálatot mond egyházáról: „mi protestánsok álliberalizmussal, de valójában dogmatikus semmithívéssel maradtunk magunkra, tétlenül, tehetetlenül”. Figyelmet érdemlő, forrásértékű adat lehet ez a komor kijelentés a kort faggató egyháztörténeti kutatás számára. Mesterei — közvetve, közvetlenül —: Szabó Dezső, Szentimrei Jenő, Kós Károly, Makkai Sándor. Ha minden kérdésben azonnal nem is követte legradikálisabb mozgalmi társait — „érzékeny, töprengésre hajlamos, lelkiismereti konfliktusokkal vívódó lelki alkata és puritán vallás egy román sóssága miatt” —, végül is elju hozzá: „Ez tett oda, ahova társai közül csak a legkülönbek: a felismert haladó eszmékkel és az azokból következő célokkal, feladatokkal való teljes azonosulásig. 1933 novemberében lelkészi oklevelet, 1934 februárjában a tanári diplomát szerezte meg. A szatmárnémeti református főgimnáziumban vállalt tanári állást. Néhány év múlva — 1937- ben — ösztöndíjjal Párizsba indul. A híres Sorbonne falai között hallgatott előadásokon, könyvtárakban, levéltárakban végzett kutatómunkája során, a francia táj és kultúra sugárzásában új elhatározás érlelődött meg benne: szakít a pedagógiával s idejét, erejét a történeti kutatásnak szenteli. Tudományos érdeklődésének főbb irányai: a magyarság életének, sorsának alakulása a Kárpát-medencében, a nemzetiségi kérdés, a románság és a magyarság történetének öszszefüggései. Végső célként kristályosodott ki előtte a gondolat: a magyarság számára megmutatni, hogy „mi a részben szomszédságában, részben vele lakó román nemzet”. FRANCIAORSZÁGBÓL hazatérve előbb az Erdélyi Tudományos Intézet, majd 1945 júniusától a budapesti Történettudományi Intézet munkatársaként a történelmi tisztánlátás, közelebbről a magyarok és románok egymást, megértő jobb megismerésének munkálását tekinti fő feladatának. 1946-ban megjelenik „Az erdélyi román nacionalizmus első százada” című tanulmánya. Mintegy válaszként a budapesti Román Kultúra Hete alkalmával a bukaresti küldöttség történész üzenetét a könyv a legszebb könyv, amit valaha románokról kívülállók írtak ... most már elhiszem, hogy lehetséges lesz tisztességes magyar—román együttműködés.” Maga a szerző így vall célkitűzéséről s a „történelmi realizmus” módszeréről, mellyel művét alkotta: „a történelmi valóság kérlelhetetlen őszinteségű bemutatása, nem egyik vagy másik nacionalizmus, hanem az emberiség, közelebbről a Duna-táji népek közös érdekében”. 1948 tavaszán I. Tóth Zoltán egyetemi magántanár lett „A magyar—román együttélés története az újkorban” tárgykörben. Addigi alkotói pályájának legmagasabb pontjára a Balcescuéletrajz megírásával emelkedett. E műve a magyar—román szellemi közeledés jelentős alkotása, melyben a román nép Kossuthtal tárgyaló békekövetének állít méltó emléket. Megbízták a Magyar Történelmi Bibliográfia (1825—1867) munkaközösség vezetésével. Ennek kötetei még meg sem jelentek a könyvpiacon, már újabb feladatot kap: 1951 májusától a Kossuth-emlékköny szerkesztő bizottságának titkára. E fontos megbízatások teljesítése közben sem feledkezett meg egyéni kutatómunkája folytatásáról. Egyebek között ekkor írta meg a Varga Katalinról szóló könyvét, arról az asszonyról, akit a magyar és román népi összefogás szimbólumaként tekint. Az e célból végzett anyaggyűjtését kiterjesztve, újabb levéltári anyagok felhasználásával megírta a „Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig” című monográfiáját. Ebben a társadalmi alapok elemzésével új képet tudott nyújtani a Horiamozgalom megítéléséhez és a bányászparasztság évszázados feudalizmus elleni küzdelmének olyan emléket állított, amely joggal vívta ki a magyar és román történész-közvélemény teljes elismerését. KOSSUTH-DÍJAT kap 1952. március 15-én, október elsejétől a történettudományok doktora. 1953 júliusában kinevezik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen létesítendő „népi demokratikus országok története tanszékeinek professzorává. A Magyar Történészkongresszus ülésén a népi demokratikus országok történettudományi együttműködésének gyakorlati kérdéseit felölelő javaslattervezetet az ő vezetésével készítik elő. Tudományszervező politikusként a történelemoktatás magasabb színvonalra emelését próbálja megvalósítani. Dékáni munkakörében atyai módon — vonzó példát is mutatva — igyekszik elősegíteni, hogy a tanárok és diákok kapcsolata mind emberibb legyen. Érdemei elismeréséül levelező tagjainak sorába választja a Magyar Tudományos Akadémia. Székfoglaló előadásában egyebek között „új kutatásokra ösztönző, a nemzetiségi problematika kapcsán eddig még soha nem olvasott gondolatokat is megfogalmazott”. 1956 nyarán — életében először — másfél hónapi szabadságra megy .Visszajőve beleveti magát az egyetemi év előkészítésének munkájába. Ősszel a felfavarló tragikus események láttán mélységes aggódás fogja el. Csendesíti a hallgatókat, a szenvedélyek lecsillapítására törekszik. Éppen evégett indult — október 25-én — ötödmagával a pártközpontba, a problémák megbeszélésére, útközben váratlanul tűzbe kerültek, és egy golyó kioltotta életét. 45 éves volt. A KÁLVINISTA bordában szőtt nagyszerű tudós élete példa: a népek barátságát, békéjét kívánta szolgálni számtalan művével, előadásaival. Halála nem csupán egy ember tragédiája. Személye, munkássága méltó tisztelő emlékezetünkre. Denke Gergely A KBK elnökségének ülése A Keresztyén Békekonferencia elnöksége, dr. Tóth Károly püspök, a mozgalom elnökének vezetésével — a KBK hollandiai regionális bizottságának meghívására — kibővített ülést tart Leeuwenhorstban (Hollandia), október 24— 28. között. A mintegy huszonöt országból érkező, harminc főnyi testület a tanácskozás során meghallgatja dr. Tóth Károly püspök elnöki összefoglaló jelentését a mozgalom tevékenységéről, valamint dr. Lubomir Mirejovsky főtitkár jelentését a KBK legutóbbi programjairól. Beszámolók hangzanak el a KBK afrikai, ázsiai, ausztráliai, latin-amerikai, európai és észak-amerikai regionális bizottságainak működéséről. Ezeknek megvitatása után a mozgalom jövő évi programjának összefoglalásával foglalkoznak. A kibővített elnökségi ülésre meghívták a hollandiai egyházak vezető képviselőit is. A mozgalom vezető testületének hollandiai ülését dr. Tóth Károly püspök igehirdetése zárja majd be. Egyházi kapcsolatok bölcsője Czegle Imre: A cseh—magyar református egyházi kapcsolat egy évtizede (1782—1792). — Adalék a cseh—magyar református kapcsolatok történetéhez — Református Zsinati IrodaTanulmányi Osztálya. Theológiai Tanulmányok, Uj folyam—14. kötet. Budapest, 1981. Ara: 55.— Ft. Akkor igaziak az emlékünnepek, ha a történelem valóságos fonásaiból nyernek ihletést. Ilyen forrásokat tár fel a pataki Nagykönyvtár igazgatója most megjelent művében, a Türelmi Rendelet megjelenésének 200-ik és a Pataki Kollégium fennállásának 450-ik évfordulóján. Úgy tárgyalja a tiszáninneni egyházkerület és ősi kollégiuma érdemeit egyházunk cseh—morva missziója megindulásánál, hogy abból mind a Pataki Iskola barátai, mind a cseh—magyar egyházi kapcsolatok iránt érdeklődők okulhatnak. A Türelmi Rendelet megjelenése után közel százezer cseh— morva protestáns kért és kapott lelkipásztorokat Magyarországról. Az egész kapcsolat tudományos feltárása egyetlen mű keretében lehetetlen. Ezért választotta Czegle Imre a kezdeti, döntő évtized történetét, rámutatva a fáradhatatlan szervező, Szalay Sámuel tiszáninneni szuperintendens (püspök) személyére és a Sárospataki Kollégium jelentőségére. Könyve több, mint értékes adatok feltárása és a történelmi összefüggésekbe való beállítása. Egy-két találó idézettel, megjegyzéssel nagyszerűen érzékelteti a korszakot és szereplőit. Az elsőként kiment magyar lelkész levelét idézi, aki beszámolva arról, hogy , a csehek szívesen fogadták, így írt: „Örömök az én szívemben is micsoda mozdulásokat indított!” — Úgy hallom Klobukban zabkenyeret esznek — aggályoskodott az egyik prédikátor a gyülekezet küldöttének. — Ha az Isten az embert arra hívja el, azt is meg kell enni! — felelte a jámbor gazda. Megható az egyik, szolgálatra jelentkező teológus édesapjának levele fiához: Ahová téged az Isten hív, menj. Semmi akadályt nem helyezek az utadba ... jól lehet engem és síró édesanyádat elhatározásod megszomorított.” A barátságos lovaskapitány így biztatta az egyik ifjút, aki már Selmecbányán — ahová szlovák nyelvet tanulni ment — megbetegedett: „Fiam, Szalay! Hidj a Jézus Krisztusban és bort igyál, Isten teremtése meggyógyulsz!” Az illető össze is szedte valamelyest magát és kiment meghalni. A libise-i gyülekezet temetőjében, melyet ő szerzett, maga lett az első halott. Az olvasó fejet hajt a missziót vállaló régiek lelkülete előtt, akik tudták, hogy a cél: „Isten Dicsősége, Hazánk és vallásunk becsülete: sok telkeknek idvessége” — és hálás a szén könyv szerzőjének. Dr. Bolyki János