Reformátusok Lapja, 1981 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1981-03-29 / 13. szám
„Az 1980-as esztendő sok örömöt és sok gyászt hozott. Kezdjük az örömmel: megszületett a hatodik unoka, az első, aki továbbviszi a nevet: András, István, április 4-én. Mindenki azt mondja, hogy rám hasonlít. Mi is úgy látjuk, István nyomdája szerényen, de takarosan megy. Idei legnagyobb műve Faludy György nagy gyűjteményes kötetének az előkészítése volt. Csak ne repülne, de most ez a mániája, s már szólózik. Én meg aggódhatok ... Családi levél Amerikából A szomorúság az volt, hogy december óta öt barátomat temettem el, mind rákban halt meg. Nyugodjanak Krisztusunkban! Májusban átléptem a 60-at. Gyermekeim és barátaim megható ünnepséggel emlékeztek meg róla. A kor azonban nem akadályoz a munkában: az egyház, a kórus, az öregdiákok, a princetoni magyar diákok, vidéki előadások és igehirdetések, no meg a könyvkötés nem hagy időt az unalomra. Lillian jó egészségben van, ő nem öregszik, igazgatja az otthont, gondot visel rólam: a kettő együtt teljes idejű elfoglaltság. A mennyei Atyától csak egészséget kérünk, hogy jó kedvvel folytathassuk a szolgálatot, no meg azt, hogy ha menni kell, akkor gyorsan mehessünk. Az ő kegyelmébe ajánlunk Benneteket. Kedves mindnyájatoknak, szerzetteitekkel együtt, békességes új esztendőt kívánunk, baráti szívvel. (Manville, New Jersey) Hamza Andrásoktól” II. A Szeminárium tanári, magiszteri és doktorprogramjai során eddig összesen mintegy 16 000 hallgató szerzett oklevelet, akiknek a fele ma is él. A hazai reforimátus lelkészek közül, is többnek van princetoni diplomája. Ugyanis a Princetoni Teológiai Szeminárium a világ minden részéből fogad hallgatókat, felekezeti hovatartozásra, nemre, fajra, testi fogyatékosságra tekintet nélkül. Ebben az akadémiai évben körülbelül 400 kollégiumból, illetve egyetemről, 90 másik szemináriumból jelentkeztek ide, akik mintegy 80 felekezetet képviselnek, köztük a protestáns felekezetek szinte minden válfaját, sőt a Római és a Keleti Ortodox Katolikus Egyházakat. Az Egyesült Államokon túlról több mint 60-an képviselik Ázsia, Közép- és Latin- Amerika, Afrika, Európa és Ausztrália egyházait. A 62 tagú tanári Princetoni levél testület tagjai között ott található az indiai vendégprofesszor, dr. Madathilparampil Mamman Thomas. A Szeminárium rendes évi oktatási programja mellett nyári kurzusokat is szervez és lelkésztovábbképzést tart. A lelkészi képesítés előtt álló diákoknak gyülekezeti gyakorlaton kell részt venniük. Speciális képzés a klinikai és börtönszolgálat. Ezenfelül naponta tartanak meghívott előadók külön előadásokat. Ezek közé tartozott dr. Czeglédy Sándor debreceni teológiai professzor, aki 1975-ben tartott előadássorozatot. A tanulmányi munka mellett nagy hangsúly esik a Szemináriumban a kegyességi életre is. Idézem: „Vallás — tanulás nélkül, vagy tanulás — vallás nélkül, az evangélium szolgái között végső soron csak kárára van az egyháznak”. Ezért minden tanítási napon áhítatot tartanak a Szeminárium kápolnájában és jelzik a szemináriumi újságban, hogy vasárnaponként ki fog szolgálni az egyetemi templomban. Itt hallgathattam szeptember 28-án a New York-i teológiai professzor, dr. Harvey Cox igehirdetését. Talán szokatlannak tűnik, de a diákok hétvégi hazautazása miatt érthető, hogy minden vasárnap este 10 órakor kerül sor a szemináriumi kápolnában az úrvacsora kiszolgálására. A Szeminárium istentiszteleti szolgálataiban a hallgatóság öntevékenyen vesz részt. Támogatja ezt a Miller-kápolna énekkara is. Ami tanulmányaimat illeti, az Újszövetség szakterületére összpontosítom figyelmemet. Ma az egyetem több tízezer diákot képez és a szeminaristáknak is lehetőségük van arra, hogy egyes kurzusokon részt vegyenek, így lehet idegen nyelvet is tanulni. Itt jegyzem meg, hogy a Szeminárium nyelvi laboratóriumában is mintegy 5000 magnetofonfelvétel áll rendelkezésre előadásokról, prédikációkról és más „campus”-beli alkalmakról. A városban vagy tizenkét állami kutatóintézet működik. Princeton kis város, mégis igen jelentős a kulturális élete: az oktatáson és egyetemi életen túl vannak könyvtárai, múzeumai, színházai, templomai, hangversenyeket és sporteseményeket rendez. Az egymással közös hitet valló testvéreknek hadd tolmácsolja befejezésül köszöntésemet az Ige: „Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme veletek! Az én szeretetem mindnyájatokkal a Jézus Krisztusban! Ámen.” (I. ,Kor. 16:23- 24). Muzsnai László Magyar gyülekezetek az NSZK-ban „A Reformátusok Lapja szerkesztőségében, elmúlt nyáron, volt szerencsém a szerkesztőség néhány munkatársát megismerni. Ezúton szeretném türelmüket és szeretetteljes érdeklődésüket gyülekezetünk nevében is megköszönni. Szeretnék ez alkalommal egy fontos eseményről gyülekezeti életünkből beszámolni. Az északrajna-vesztfáliai magyar nyelvű Protestáns Gyülekezetben 1980. december 7-én iktatta , be Oberkirchenrat Otto Schmitz az újraválasztott presbitereket a kölni Krisztus-templomban, a helyi gyülekezettel, együttes ünnepi istentiszteleten, szolgálatukba. Schmitz egyházi főtanácsos, aki mint a vesztfáliai egyház reprezentánsa, Magyarországon is jól ismert, ezzel zárta szolgálatát, mivel az 1980. év végével nyugalomba vonul. Az istentisztelet utáni ünnepi ebéd keretében, mintegy száz résztvevő jelenlétében köszönte meg a gyülekezet kurátora neki mindazt, amit ő az utóbbi húsz év folyamán a két egyház területén élő, magyar anyanyelvű hívőkért tett. Főként neki köszönhető, hogy ez a gyülekezet létrejött és nyelvi önállósága biztosítva van. Ez azt jelenti, hogy a két egyház területén élő minden hívőnek megvan a lehetősége, a helyi, német gyülekezeten kívül, egy magyar nyelvű diasporagyülekezet életében résztvenni és az Igét anyanyelvén hallgatni. A köszöntő, mely János 3:34 mottója alatt hangzott el, a 90. zsoltárral zárult, melyet lemezről, a debreceni Kollégiumi Kántus előadásában élvezhetett a gyülekezet. Lőrinczy László kurátor” Negyven évi szolgálat után „40 évi szolgálat után nyugdíjba vonultam. Amerikában születtem, itt végeztem tanulmányaimat a New Brunswick-i (N. J.) Rutgers egyetemen (1937), és a New Brunswick-i református szemináriumban (1940). Az első, négy éven át angol gyülekezetben szolgáltam New York államban. Az utolsó 36-ot magyar gyülekezetben, South River N. I.-ben, ahol angolul és magyarul, szolgáltam A PERTHI (AUSZTRÁLIA) Magyar Ev. Ref. Egyházközség tájékoztatójából értesültünk arról, hogy 5 fiatal konfirmandus tett fogadalmat. Az ünnepi istentisztelet utális szokásukhoz híven, meghívta a gyülekezet a szülőket és a rokonokat ünnepi ebédre. A Biblián kívül a konfirmált lányoknak aranyláncot, a fiúknak pecsétgyűrűt ajándékoztak a gyülekezet nevében, két istentiszteleten. Feleségem, szül. Tarczali Emma, velem együtt szolgált az egész idő alatt mint orgonista és énekkarvezető, Ő okleveles tanító. Magyarországon már néhányszor meglátogattuk ott levő rokonainkat: Rédén, Nyárádon és Debrecenben. Szüleink a század elején vándoroltak ki Amerikába, mint sok magyar azidőben. (New Brunswick) Varga Emil” PARÓKIAAVATÁS örömteli eseményére gyűlt egybe Bácskán (Szlovákia) 1980. szeptember 20-án a gyülekezet. Kun István esperes fohásza után az azóta elhunyt dr. Varga Imre püspök hirdette Isten Igéjét, majd ünnepélyesen kibocsátott két segédlelkészt: Köblös Valériát és Csorna Lászlót a lelkipásztori szolgálatba. Végül Lucskay András, hely- beli lelkipásztor ismertette a gyülekezet életének történetét.” (Kálvinista Szemle, 1981. 2. szám.) * A BRÜSSZELI MAGYAR keresztyének 1981. január 18. és 25. között az ökumenikus imahéten közös istentiszteletet tartottak. Január 18-án, vasárnap, délelőtt fél 11 órakor az ökumenikus istentiszteleten, a „Bethlen Gábor kápolná”-ban, dr. Szabó Lajos katolikus magyar lelkész hirdette az Igét. Január 25-én, délután fél 7-kor a Magyar Házban D. Pándy András református lelkész-tanár prédikált. * Kardos Istvánt egyhangúlag meghívta lelkipásztorának a London Camden Town református gyülekezet. Címe: Trinity Manse, 34 Willes Road, London NW5 England. A szépség soha el nem fogy Bartók Béla küldetése A művészet áldás az emberiség számára. Ezt az áldást a művészek közvetítik. A művészetek világában az élet sok zűrzavara helyett az élet szépsége, Isten jósága emelkedik ki. A művészet honvágy, ígéret, zálog és rész szerint való megérkezés a szépség, az összhang, a békesség tiszta és fénylő világába. A művészek vezetők, tolmácsok, iránymutatók. Munkájuk bizonyságtétel, amely a maga módján az ember magasabb rendeltetéséről tanít, eszméltet, figyelmeztet és vigasztal. A művészek másoknál közelebb jutottak a szépséghez, az összhanghoz, a jósághoz, és az a hivatásuk, hogy ezeket másokkal is megismertessék. Ők gazdagabbak, de csak addig, amíg adni tudnak, jártasabbak, de csak addig, amíg vezetni hajlandók, beavatottabbak, de csak annyira, amennyit közvetíteni képesek a szépség, a jóság valóságából. Igazán művésznek lenni nem a megkülönböztetett önző haszonélvezését jelenti, hanem az emberség szétosztogatásának gyógyító és építő kiváltságát. Ebben az évben fokozottabb mértékben foglalkozunk Bartók Bélával és művészetével. Bartók Béla szikár, aszkétikus alakja az idősebbek közül sokak számára még élő emlék. Magam is sokszor láttam őt — nemegyszer Kodály Zoltán társaságában — Budán, a Szilágyi Dezső téri templom környékén, mert több éven keresztül a budai református parókia mellett lakott. A magyar kultúrát felbecsülhetetlen értékkel gazdagította a magyar nép és szomszéd népek ősi dallamkincsének feltárásával és közkinccsé tételével. Szinte minden művében érezhető eznek az ősi zenének az ihletése. Jelentősége mint alkotó zeneművésznek a legnagyobb, de mint előadóművész is kimagaslott. Zenei alkotásaival az egész világon megismertette és elismertette a népi ihletésből fakadó magyar zenét, előadóművészetével pedig — mint zongoraművész — gyönyörködtette a zenét értő és szerető embereket. Népünk nem szegény zseniális alkotó művészekben. Nyelvi elszigeteltségünk következtében azonban íróink és költőink nagysága csak korlátozottan érvényesül a más nyelven beszélő emberek között A zenei „nyelv” — éppúgy, mint a képzőművészeti és az iparművészeti — nem ismer határokat és nyelvi akadályokat. Egyformán jelenthet gyönyörűséget a világ bármely táján élő, bármilyen nyelvet beszélő ember számára. Nem ritkaság, hogy egyegy nagy művésznek a munka a kortársak közül sokan nem értik meg, olykor nem is értékelik. Pl. a Máté passiót a bemutató után csak hosszú idő elteltével adták elő másodszor, Mendelssohn kezdeményezésére és vezényletével. Wagner zenéje is sokáig idegenül hatott sokakra. Ady Endrét kortársai közül legtöbben nem értékelték érdemének megfelelően. A maguk korában Monet és Manet művészetét sem értette meg mindenki. Bartók zenei nyelvét sem értették meg annak idején sokan, és ma már úgy ünnepeljük, mint korunk kiemelkedő alkotóművészét. Bartók nemcsak „homo aestheticus” volt, hanem olyan humánus jellem, akiben a szépség szolgálata mellett az emberiség szolgálatának érzése is élt. Meghalt, mielőtt hazajöhetett. Távollétében is jelen volt. Műveiben ma is találkozunk vele. Ha nekem kellene sírfeliratát megfogalmaznom, ezt vésetném a márványba: „A szépség soha el nem fogy.” Haypál Béla Alapítva: 1925 A címben írt dátum tiszteletet parancsoló a magyarországi sajtó területén. Kevés olyan időszaki kiadvány — közhasználatú nevén: újság — van ma is forgalomban, amelyik régebb keletű. A Theologiai Szemle, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kéthavonta megjelenő folyóirata, ezek közé tartozik. A régi folyam folytonosságát a háború vágta el. 1947/48-ban még újraéledt egy-egy füzet erejéig, de csak 1958-ban született újjá. Azóta egy év híján két és fél évtizede áll rendszeresen a magukat teológiailag továbbképzők rendelkezésére. Mindezekre miért hívjuk fel a kedves olvasók figyelmét? Szailimi értékeink megbecsülése és újak létrehozása miatt. — Az 1981. esztendő 1. számát kézbe véve, először az új köntösön akad meg a szemünk: más elrendezésű címlap, más papír, más kivitel — az Egyetemi Nyomda gondos munkája. Majd a tartalomjegyzéket kezdjük böngészni. A Dokumentumok című rovat három egyházi fórum — egy hazai és két nemzetközi — anyagából válogatott. A református fejedelemre, Bethlen Gáborra való emlékezés írott, szellemi gyümölcsei: egy jelentős könyv (Barcza József) és egy előadássorozat volt az elmúlt esztendőben. Ezeket az előadásokat közli most a Szemle. Együtt, egy csokorban, vállalva a témának a terjedelem miatti elnehezülését is. Azért, hogy a fejedelem gondolataiban és annak a kornak történéseiben elmélyülők helyzetét évtizedek múlva is megkönnyítse. Az egymásért érzett felelősségre és a közösség gondolatának a komolyan vételére hívja fel a figyelmet jelentésében az Egyházak Világtanácsának főtitkára. A koinonia (közösség) fogalom magyarázatát adja és az egyházak egyik lényegét: az együvé tartozás fontosságát hangsúlyozza. Sajnos sokszor átlapozunk ezeken az írásokon, téves előítéleteink miatt, pedig ilyen részletességgel nemzetközi egyházi eseményekről, közösségek életéről, gondolkodásáról — csak a Theológiai Szemlében olvashatunk, éppen a terjedelem adta lehetőségek miatt. Aki nem olvas idegen nyelven, annak szinte csak egyetlen szakteológiai forrás — a folyóiratok közül — a Szemle. S aki évtizedek múlva akar meríteni a múltból, nagyrészt e folyóirat lapjain tudja végigkövetni a teológiai gondolkodás, szellemiség vonulatait. — Ez mondható el a „Dokumentum” rovat többi írásáról is, amelyek közül a Keresztyén Békekonferencia legutóbbi ülésének anyagára hívom fel a figyelmet. A Tanulmányok rovatban dr. Juhász István kolozsvári teológiai professzor munkáját olvashatjuk Bocskai István erdélyi fejedelemről, akit a szerző az egykorú egyházi hagyomány megvilágításában mutat be. Bocskai Istvánt az egyházi hagyomány így tartja számon: az igaz vallás oltalmazója, Istentől fejedelemségre emelt Dávid, hazánknak és eklézsiáinknak adott Gedeon és magyarok Mózese. • A Világszemlében II. János Pál pápa két évi működését vizsgálja a szerző (Adalbert Krims osztrák római katolikus újságíró). A Hazai Szemlében a magyarországi protestáns egyházak társadalmi szerepéről olvashatunk a VII. népfront-kongresszus jegyében. A Könyvszemle — egyebek között — Méliusz teológiájára, a lelki betegségek gyógyítására, a német nyelvű magyar egyháztörténetírásra hívja fel a figyelmet. Ez utóbbi ismertetés mottójával ajánlom a kedves Olvasók figyelmébe a Theologiai Szemle 1981/1-es és következő számait: „Keveszen keresd az alkalmatosságot, amellyel élvén, vagy magad tanulhass, vagy másokat taníthass. Fáradhatatlan légy az irogatásban. Egyedül az olvasás keveset használ, több időt kell tölteni a gyakorlással. Merem mondani: annál tudósabb lessz, minél gyakrabban fogsz tanítani ...” (Apáczai). Dr. Tenke Sándor