Reformátusok Lapja, 1981 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-04 / 1. szám

.jJ'B-Cf . Miért mondja az apostol azt, hogy „a napok gonoszok” (Efez. 5:16)? Hi­szen az idő semleges valóság, nem jó és nem rossz, egyszerűen csak van, telik, múlik. Valóban: az apostol itt — látszólag — az idő számlájára írja azt, amiért mi vagyunk felelősek. Becsap minket az idő — így érezzük —, holott m­i csapjuk be magunkat azzal, hogy nem vesszük komo­lyan az időt. Mint az élet oly sok területén (például a pénz, a sze­relem világában), úgy az idő te­kintetében is „csalunk”: elhite­tünk magunkkal olyasmit, ami nem igaz. Fontos ez a probléma, nézzük meg közelebbről is. 1. Egy régi ír közmondás sze­rint: „Amikor Isten az időt te­remtette, sokat teremtett belőle". Mi viszont úgy érezzük, hogy min­dig kevés az idő. Általában is szokták mondani: megpördült az idő, felgyorsult a történelem me­nete. Ebben van valami igazság, de személyes életünk számára továbbra is huszonnégy óra egy nap. És ha gyakran rövidnek tű­nik a nap, ez bizonyára azért van, mert hasznos és haszontalan programokkal annyira teletűzdel­jük a napunkat, hogy kevés rá a huszonnégy óra. Olykor egyszer­re háromfélét is csinálunk: néz­zük a TV-t, közben vacsorázunk, de egyidejűleg a családi ügyeket is megtárgyaljuk. Az idővel való okos élés első szabálya: keveseb­bet egy nap alatt, de azt alapo­sabban! 2. Az óra mindig egyformán ke­tyeg, s ebből arra a következte­tésre jutunk, hogy minden idő egyforma. A Biblia viszont arra figyelmeztet, hogy vannak kie­melkedően fontos idők, sűrített idők, a döntések vissza nem térő alkalmai. Ezeket „áron is meg kell vásárolni”, mert hosszú időn át kárát valljuk, ha a döntésre és a cselekvésre adott időt eltéko­­zoljuk. Az idő nem úgy múlik egyforma áramlással, ahogy pél­dául a Duna vize folyik. Lüktet­ve halad előre, mint ahogy a vér lüktetve áramlik ereinkben. A lüktetés csomópontjait „kairosz”­­nak nevezi a Biblia, „alkalmatos időnek" mondja a magyar fordí­tás. „Gonoszok” a napok, mert ezek a „kairosz”-ok rejtve köze­lednek és gyakran csak utóbb vesszük észre, hogy megint elsza­lasztottunk egy nagy alkalmat. Veszedelmes ez a „magyar” be­tegség: Ejh, ráérünk arra még! 3. Az idő legértékesebb darab­jai közé tartozik a csend. Ami­kor látszólag nem történik sem­mi, valójában akkor gyülekezik az erő a nagy történésekre. Régi mondás: „Akinek nincs ideje, an­nak nincs örökkévalósága”. Ezt most így egészítjük ki: akinek nincs csöndje, annak végül sem­mire nem lesz ideje. Üres haj­szává torzul­­ minden napunk, amelyben nem vesszük át az „ál­dott csend” eligazító szavát és erőt adó békességét. (Lásd: 274. énekünk 3. versét). 4. Azért is „gonoszok” a napok, mert valószínűleg kevesebb van már belőlük, mint gondolnánk. A részegek kurjongatják: „Soha­sem halunk meg!” De az állítóla­gos józan emberek sokasága is úgy él. mintha■ már itt benne élne a halhatatlanságban. Pedig egyre sokasodnak a váratlan és hirtelen halálok és a temetőkben helyet kell biztosítani a fiataloknak is, akik idő előtt mentek el. Ez az imádság a legjobb orvos­ság a napok „gonoszsága” ellen: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt, 90.). Az is segít­het a bölcsességhez, ha meggon­doljuk, hogy a napok nem a sem­mibe hullanak alá, hanem örök­kévaló „emlékezésbe” jutnak (Ap. csel. 10:4). Amikor a „ma” holnap már „tegnappá” lesz, akkor va­lójában születik és tartalommal telítődik az örökkévalóság, illet­ve talán így pontosabb a fogal­mazás: aprópénzre váltódik az örökkévalóság. Ha ennek tudatá­ban élünk, barátainkká lesznek a különben valóban „gonosz” na­pok. AZ IGE­N MELLETT XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' JANUÁR 11. VASÁRNAP „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket” (Lukács 6:20—36). Pár nappal ezelőtt olvastunk arról, hogy a tanítványokat felelősségre vonták azért, hogy nem böjtölnek. Akkor azt mondtuk, hogy valóban, kívülről úgy látszik, hogy Jézus „lazí­tást” hozott az övéinek, de ez csak látszat, mert a külső keretek szabadsága mögött hallatlanul szigorú belső erkölcsi követelmények rejlenek, íme az életes példa. Kell-e annál szigorúbb „böjt”, lelki önmegtagadás, mint szeretni az el­lenséget és jót tenni azokkal, akik minket ker­getnek. Akik Krisztust hallgatják, azok erre is elkötelezték magukat. Mások gyűlölhetik szemé­lyes ellenségeiket, a tanítványnak szeretni ítéli és javát kell munkálni. Krisztus közelében nem lehet a „szemet szemért, fogat fogért” törvénye alapján élni. Ha őt hallgatod, szeress! Ézsaiás 11. 97. Zsoltár. JANUÁR 12. HÉTFŐ „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?” (6:37—49). Ez is olyan figyelmeztetés, amit nem utalhatunk át másoknak, mert az egyház kerítésein belülre küldött intelem. Azoknak szól, akik tudnak így szólni, szoktak így szólni: „Uram”! De nem ve­szik komolyan, amit kimondtak. Az Úr ugyanis parancsol és engedelmességet vár. S komolyan veszi azt, amit mi nem vettünk komolyan. Ő szólt, tett, előttünk járt, példát mutatott. Mi pedig sokszor nem tettük, amit parancsolt, és nem mentünk utána a rendelt úton. Nem a hó­dolat és imádat boldog kifejezését kell elhagyni, mert annak zengeni kell, hogy hallja minden ember és épüljön általa. Kell Úrnak mondani őt és bizonyságot kell tenni róla szavainkkal. De igazán boldoggá Jézust az teszi, aki engedelmes­kedik szavának és azt teszi, amit ő mond. Ezsaiás 12. 295. Dicséret. JANUÁR 13. KEDD „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki... nem nem vagyok méltó ...” (7:1—10). A zsidók vénei azt mondták Jézus előtt a századosról, hogy mél­tó arra, hogy halálos beteg szolgája érdekében küldött kérése meghallgattassék. Ennek komoly alapja volt. A százados embersége, segítőkészsége mély tiszteletet ébresztett b­ennük. Hiszem, hogy mibennünk is. Az azonban, amit ő mond magá­ról, egy újabb vonással gazdagítja róla alkotott képünket. Ez a férfi, aki ráadásul kemény kato­­naember, nemcsak segítőkész és emberséges, ha­nem alázatos is, akinek alázatában Jézus hatal­mába vetett bizodalma is felfénylik. Úgy érzi, hogy nincsenek „érdemei”, nem „méltó” volta a kérése alapja, hanem egyedül Jézus szeretete bá­torítja őt erre. Jézus ezt az alázatot keresi ná­lunk is Ézsaiás 13. 1­453. Dicséret. JANUÁR 14. SZERDA „Azután odalépett és megérintette a koporsót” (7:11—17). Egyszer Nain városkánál Jézus meg­állított egy temetési menetet, megérintett egy koporsót, szólt a benne fekvőhöz és az életre kelt. Majdnem két évezrede ennek. Mégis ennek az érintésnek a titokzatos ereje hitünk szerint ott van minden koporsón, megnyugszik minden hamvakat magába rejtő urnán. Mert ami Nain város kapujában történt, az isteni jeladás arról, hogy Jézus Krisztusban a bűn és a halál legyő­zője adatott az emberi nemzetnek. Egyelőre csak azoknak szívét „érinti”, akik a feltámadásba ve­tett hittel temetnek és ezért megvigasztalódnak. Vagy azokét, akik élő reménységgel készülnek „haza” és ezáltal megbátorodnak. Egyszer azon­ban érint minden „port és hamut” és a naini jelből a végső feltámadás valósága lesz. Ézsaiás 14. 93. Zsoltár, JANUÁR 15. CSÜTÖRTÖK „Prófétánál is sokkal nagyobbat láttatok” (7: 18—35). Sokszor beleremegett már a szívem, hogy sokat fáradó de a börtönben kétségek közé került útkészítőjének milyen kemény szavakkal üzent Jézus: „Boldog, aki nem botránkozik meg épbennem.” Mert ez azt jelenti, hogy János közel van a „boldogtalansághoz” és meg kell tér­nie. őneki, aki a megtérés nagy hirdetője volt. Nekit keményen üzen Jézus, de róla szeretettel és nagy elismeréssel beszél. Prófétánál is sok­kal nagyobbnak mondja hajlíthatatlanul bátor szolgáját. Akkor látszik meg, hogy mennyire sze­reti, amikor a „háta mögött” beszél róla, amikor János követei már elmentek. Bizony mi fordítva szoktuk: szembe édesen, hát mögött keményen. Szeretni és lelkigondozni is Jézustól kell tanul­nunk, mert az ő szeretete ebben is mentő szere­tet. Ézsaiás 15. 40. Zsoltár. JANUÁR 16. PÉNTEK „Hited megtartott téged, menj el békességgel” (7:36—50). Emlékezetes és tanulságos lakoma lehetett ez az alkalom annak a farizeusnak, aki meghívta Jézust a házába. Kemény leckét kapott Jézustól a bűnbocsánat titkáról. Ez is hasznos lehetett. A bűnbocsánat békességét azonban ez az asszony nyerte el, aki elrontott életének or­vosát kereste Jézusban és meg is találta. Szégye­nét, félelmét legyőzve sietett, hivatlan vendég­ként tolakodott Jézus elé, élő példájaként azok­nak a megtérő bűnösöknek, akik a magukat igaznak tartókat „megelőzik” a mennyek orszá­gában. Hitte, hogy elérkezett élete nagy lehető­sége, vallást tehet arról, hogy más akar lenni. Hitte, hogy ennek lehetősége Jézusnál van. Ez a hite tartotta meg és így nyerte el a bűnbocsá­nat békességét, így ment Hozzá, hogy így me­hess el Tőle. Ézsaiás 16. 488. Dicséret. JANUÁR 17. SZOMBAT „Némelyik pedig jó földbe esett” (8:1—15). Mindenfajta szántóföldbe ugyanaz a Gazda ve­tett. Mindegyik fajta szántóföldbe egyforma mag hullott. De a termés a talaj minőségétől füg­gött. Ugyanez ismétlődik meg minden istentisz­teleten, minden bibliaolvasáskor. Ugyanaz az igemag egyeseknél útfélen maradva árválkodik, másoknál alig erőre kapva elszárad, vagy meg­­fojtódik a tövisek között, míg némelyeknél új életet teremt és gyümölcsözik. A „vetőmag” ne­mesítésére tehát nincs szükség. Talajművelésre annál inkább! A hit hőseinek története azt mu­tatja, hogy a legáldottabb „talajművelés” az imádság. A holnapi nappal kezdődik az egyete­mes imahét. Imádkozzunk azért, hogy engedel­mesen, vágyakozó szívvel fogadjuk a belénk oltott Igét.­­Ézsaiás 17. 241. Dicséret. (Nyíregyháza) Dr. Fekete Károly Olvasandó: Péld. 9:10/a. Sok mindent szeretünk újra kezdeni, jobban csinálni. Így sze­retnénk tenni az új évben is. A kezdetről sok minden gondolat hangzik el. Pl.: „Minden kezdet nehéz”. Mennyi filozófia volt és van a világ kezdetéről, s magáról az emberről, az ember származá­sáról. A fenti Ige éppen új évkor a mi kezdetünkről szól: „A böl­csességnek kezdete az Úrnak fé­lelme!” Csak ezzel a bölcsesség­gel kezdődhet el igazi életünk! Senki nem mehet egyetemre — átugorva a középiskolát — az általános iskolából. Az egyetemet kezdő, építészmérnöknek készülő ifjú nem kezdhet valami hatal­mas irodaház megépítéséhez. Ah­hoz még sok tanulásra és tapasz­talatra van szüksége, így van a mi életünk is. Ezzel az évvel is sok-sok ismeretlen fe­lé haladunk, s ha nincs igazi — „felülről való” — bölcsességünk, könnyen tévútra kerülhetünk, sőt tragédia is jöhet. Ezért lényeges a kezdet. A mi kezdésünk. Köz­mondás: „Jó kezdet — fél siker”. Urunk sikeres, boldog életet tar­togat mindannyiónknak, úgy a maga egészében, mint kicsi rész­leteiben. Ennek viszont a feltéte­le: az Urnak félelme. Azaz: ál­landóan Urunkra tekintő szemnék, é­s az ő vezetését elfogadó lélek. A mi kezdetünk Bármennyi tévedés, ballépés, ku­darc volt is eddig életünkben, le­hetőségünk van új kezdetre. S ez a mi kezdetünk — ti. hivő éle­tünk — vajha már ifjúkorban lenne, de lehet életünk bárme­lyik szakaszában. Valaki egyszer életkorát újjászületésétől számí­totta. Addig nem volt igazi, Krisztusban elrejtett, megáldott élete. Nem volt istenfélelme. Gondoljunk egy-két bibliai személyre. Jákob „élete” tulaj­donképpen a Jabbók révénél kez­dődött: „Küzdöttél Istennel, és emberekkel, és győztél” (I. Mó­zes 32). A samáriai asszony Isten szerinti élete a Jákob kútjánál kezdődött el (János 4.) Zákeusé Jerikóban, és rendre-sorra a ta­nítványok addig csak „biológiai” élete Jézus Krisztusban vált tel­jes életté. Urunk szentül veszi minden szavát és ígéretét Igéjében. El­várja, hogy mi is így vegyük mostantól kezdve, ha eddig nem tettük volna. Csakis ez lehet minden bölcsességünk kezdete, s így a mi igazi kezdetünk is. Is­tent nem vehetjük olybá, mint­ha levegő volna. Az Ige szerinti bölcs ember minden ténykedésé­nél Istennel számol. Bármihez kezd, „felülről”, azaz Istentől kéri és várja az útmutatást. Meg is kapja, hiszen erre ígéretünk van. „Kérjetek és adatik!” Vagy: „Nem olyan rövid az Úr karja, hogy ne szabadíthatna meg!” Hányszor elkeseregtük már, hogy valamilyen döntésünkben balgatagok voltunk, és az elmúlt évben sem sikerült sok milíten. Tökéletlen szavunkat nem szív­hattuk vissza, elrontott emberi kapcsolatokat nem tudtunk hely­reállítani, önfejűségünk miatt keserves ráfizetéseink voltak lel­ki, anyagi dolgokban egyaránt, íme a mostani biztatás és ígéret: lehet új kezdetünk! De csak Vele és Benne, aki maga az Alfa, a Kezdet! így, ha naponta az engedelmesség útját járjuk, a jó kezdet és jó továbblépés után jó vég­ következik. Ismét csak Vele és Benne, aki az Omega, a Vég is. (Kecskemét) Hatvani Lajos MI AZ IGAZ üdvözítő hit? Isten ajándéka az újjászületett emberben, amellyel Istennek a Krisztusban tett ígé­reteit a kegyelemből való üdvö­­zítés és bűnbocsánat felől, állha­tatos bizodalommal elhiszi, a Krisztus érdemét az Isten előtt való megigazulásra megfogja, ah­hoz támaszkodik, ahhoz ragaszko­dik s idvességét csak onnan vár­ja. (Nádudvari Péter, 1741.) I Imádkozzunkí Istenem! Kegyelmednek köszö­nöm, hogy a múlt éjszaka álmom csendes, életem bátorságos lehe­tett. Az én erőm a legjobb aka­rat mellett sem elegendő, hogy tántorgás, kitérés, tévelygés nél­kül mehessek a cél felé. Adj ke­gyelmet, hogy mikor kísértések állanak elő, mikor az akadályok megsokasodnak utamon, azokon győzedelmeskedhessek. Látom a pálya végére letett jutalom-ko­szorút, érzem köteleztetésemet annak elnyerésére, óh cseleked­­jed, minden erőnek és segede­lemnek Istene, hogy az ahhoz való közeledésben sem a test in­dulatai, sem a világ s az emberek csábításai ne akadályozhassanak. Engedd, hogy tudjak mindenről lemondani, minden áldozatot vál­lalni e pályán. Utáltasd meg ve­lem a bűnt, s szerettesd meg ve­lem utaidat. Éreztesd velem a kegyes, istenes élet gyönyörűsé­geit oly mértékben, hogy az arra való vágyakozásomban kész le­gyek minden próbatétellel meg­vívni, s midőn szent akaratod teljesítéséért ezeket megteszem, örvendeztess meg az elért cél boldog érzésével! Ámen. (Megújított Énekeskönyv, Kolozsvár, 1849.) A heti bibliai részhez „Menjünk el mind Betlehemig!” (Hl.) Keressük fel mégegyszer azt a helyet, ahol a hagyomány szerint Jézus született. A föléje épült bazilikának eredetileg három be­járata volt. Kettőt azonban befa­laztak és a középsőt is annyira alacsonnyá tették, hogy csak le­hajtott fejjel lehet bemenni rajta. Ha valaki a hagyománynak hi­telt adva lép be a Jézus szülőhe­lyének tartott barlangba, arra gondolva, hogy Origenes egyház­atya már 248 körül, tehát az itte­ni templom felépítése előtt beszél róla, hamarosan elbizonytalano­dik, ha egy kicsit körülnéz. A föld alatt ugyanis több összefüg­gő üreg van. Az­ egyik a Szent József kápolnája.­ Állítólag itt fi­gyelmeztette álmában az angyal, hogy fusson a kis Jézussal és Má­riával Heródes dühe elől Egyip­tomba. A következő üreg az Ap­rószentek kápolnája. Itt az oltár mögött egy 5 m hosszú üreg van. A hagyomány szerint ide helyez­ték el a Heródes által megöletett kisdedek csontjait. A következő üregről azt tartják, hogy ez volt Szent Jeromos, latin nevén Hiero­nymus lakása. A tudós egyház­atya 386-ban költözött ide és az itt töltött közel 40 év alatt fordí­totta latinra a Szentírást. Ezt a „Vulgatát” használja ma is a Ró­mai Katolikus Egyház. Itt temet­ték el 88 éves korában. A sírját ma is mutogatják, de a csontjait Rómába vitték és a Santa Maria Maggiore bazilikában helyezték el. Pár méterre kelet felé van az ún. Tejbarlang, amelyet az ara­bok Mária asszony barlangjának neveznek. A hagyomány szerint amikor a szent család Egyiptom­ba menekült, Mária ezen a helyen szoptatta meg, a kis Jézust, de néhány csepp tej a földre esett és ott a szikla hófehérré változott. Jeruzsálembe visszaúton a heb­­roni elágazásnál láthatók annak a vízvezetéknek a romjai, ame­lyek Salamon kútjaitól vitték volna a vizet Jeruzsálembe. Nagy­szerű „mérnöki” vállalkozás volt ez, de pénzügyi botrányba rán­totta Pilátust, ugyanis az építés­hez a „korbán”-nak nevezett pénzeket akarta felhasználni, amelyek a templom kincstárá­ban voltak elhelyezve. Pilátus egy csapat zsidó,zarándoknak öl­tözött katonát küldött a lázongó nép közé, akik adott jelre kardot rántva szétverték a zendülést. Erről ír Lukács, amikor megem­líti a galileaiakat, akiknek vérét Pilátus az áldozatok vérével ele­gyítette. Mivel ezek a zarándokok galileaiak, tehát Heródes Antipás alattvalói voltak, ezért adta át később Pilátus Jézust, mint gali­­leait Heródesnek, és „azon a na­pon lettek jó barátok Heródes és Pilátus” (Luk. 23:12). Dr Bajusz Ferenc.

Next