Reformátusok Lapja, 1982 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1982-02-14 / 7. szám
Erdély nagyasszonya: Lorántffy Zsuzsanna A Zsinati Iroda Sajtóosztálya szép ajándékot tett a könyvbarátok karácsonyfája alá: újra kiadta az egykor oly népszerű regényt, Szentmihályiné Szabó Mária Lorántffy Zsuzsannáját. Az erdélyi fejedelemség a Mohács után három részre szaggatott ország „tündérkertje” volt, noha örökké két nagyhatalom (a török és a Habsburg) fenyegetéseitől kellett rettegnie. Mégis, a XVI. század közepétől Erdély a leghaladóbb törekvések kiindulópontja, a magyar függetlenségi gondolat hű őrzője maradt. Hatalmi- és önvédelmi harcokból, pártküzdelmekből is felvirágzott — Báthory István s Bocskai örökének folytatójaként — Bethlen Gábor biztos kézzel kormányzott, korszerű állama. Történelmünk e hallatlanul izgalmas korszakát szívesen dolgozták fel az írók: Móricz Erdély-trilógiája, Makkai Sándor nemrég új kiadásban megjelent regénye játszódik az erdélyi fejedelmi udvarban. A történettudomány — legutóbb éppen a Bethlen-évforduló kapcsán — szintén több kiadványában tárgyalja ezt a szellemileg, művelődéstörténetileg egyformán sokat adó korszakot. Noha a Lorántffy Zsuzsanna cselekménye is Rákóczy Zsigmond halálától Bethlen haláláig ível, azaz a legeseménydúsabb periódust fogja össze, középpontjában mégis egy nagyszerű élet, egy páratlan egyéniség áll. Zsuzsannát e regényben még nem fejedelemasszonyként látjuk, a könyv pontosan férje, I. Rákóczy György fejedelemmé választásával zárul. Nehéz, de diadalmas életútjának tehát első felét, döntően meghatározó mozzanatait ábrázolja a mű. Míg Erdély sorsfordító ütközetei, utódlási harcai zajlanak, felnövekszik egy kisleány, a sárospataki várkapitány árvája. Mindig másokért él, mindig ad. S legfőbb adománya: Isten Igéje, amely ott visszhangzik a később családi otthonná lett pataki vár falai között. Lorántffy Zsuzsanna lehetett volna első udvarhölgy, bálokba kívánkozó dáma, cifraságokban örömet lelő asszony: társadalmi helyzete hatalmas gazdaságú férje mellett lehetővé tette volna ezt, s kortársai nem is cselekedtek másként. Belső tartása, szilárd hite, jó célban bízó szívóssága azonban kiemelte a korabeli női magatartásformákból: asszonyként férje legfőbb bizalmasa, országügyeiben tanácsadója, életének szerető, igazi társa volt. Mint gondolkodó, mélyen hivő ember pedig alkotott, kis emberkéket nevelt. Maga köré gyűjtötte s oktatgatta a leánykákat, iskolát emeltetett a fiúknak. A jövőt, a kiművelt emberek közösségére építhető jövőt alapozta, mikor tanárokat hivatott, prédikátorokat támogatott, fordításokra serkentett, ösztöndíjakat szerzett. Az értelem követelését beteljesítő pálya volt az övé. A kicsinyes gáncsoskodás, értetlen gúnyolódás akadályain is átlendítette Isten könyörületes útmutatásában való bizalma, az Ige jóra serkentő ereje. Olyan időket élünk, mikor nehéz hősnek lenni, nehéz hasznos, mások javát szolgáló tevékenységi körre lelni. Vonakodunk — talán a magunk kicsinységét titkolandó — példaképet keresni. Az idealizált regényalakoknak sincs most divatja. Lorántffy Zsuzsanna példája — a művészi képzelőerő segítségével — mégis lebilincselő módon sugárzik. Lehet, hogy a modern történeti kutatások bizonyos eseményeket, figurákat másként értékelnek; lehet, hogy a mai olvasó is, másféle ízlésnormákhoz szoktatva, legendaként olvassa ezt a történetet. Bárhogy legyen is, Lorántffy Zsuzsanna neve fennmarad, életművét kő, épület s a legfontosabb, magasra emelt emberi lelkek őrzik, s ezt a folyamatos emlékezetet Szentmihályiné Szabó Mária szép alkotása is segít elevenen tartani. Mikor a csaknem ötven éve írott regényt forgatjuk, ne felejtsünk el az írónő életére sem áldást kérni. Kilencvennegyedik életévét tölti, leányfalusi szeretetotthonunk lakója. Budai Katalin Hogyan értsük? „Legyen átkozott a föld temiattad..." „... legyen átkozott a föld temiattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!” (I. Mózes 3:17.) Ezek szerint átkozott világban élünk? — kérdezik sokan, akik belebotlanak ebbe az Igébe. Elveszi a Biblia kedvünket minden küzdelemtől, akarástól, szebbre — jobbra törekvéstől? A bibliai igéket sohasem szabad összefüggésükből kiragadva vizsgálni. Az úgynevezett nehéz Igéket pedig különösképpen is abban az egész összefüggésben, kontextusban kell megérteni, ahogy a Bibliábanelőfordulnak. Nos, a Biblia első fejezetei elmondják, hogy Isten a világot szépre és jórateremtette, az embert megáldotta és megajándékozta a Vele való közösséggel. Amíg ez a közösség zavartalan, addig zavartalan az embernek a természettel való közössége is. Ez az Éden kertje. Az ember kilép az Istennel való közösségből és ezzel magára zúdítja a bajt. Tagadhatatlan ítélethirdetés történik, csakhogy ez az ítélet nem embertelen és rideg, hanem munkálkodik benne Isten kegyelme. Nem egészen védtelenül löki ki az embert a vele való közösség (Éden) védettségéből. Maga csinál ruhát az embernek (I. Móz. 3:21). Az ember tehát bűnt követett el. Isten büntet, de ezt a büntetést mérsékli a szeretete. Úgy büntet, mint az apa: gondoskodását a büntetés ellenére sem vonja meg gyermekétől. Ez a kegyelem jelentkezik a most vizsgálatunk tárgyát képező Igében is. „Átkozott’ — halljuk írta: Czanik Péter Isten szájából, és joggal várnók így a folytatást: átkozott vagy. A villám lecsap, de nem az emberbe, hanem az ember mellett a földbe. Szele szédítő, érzi az ember, hogy ezt az átkot megérdemelné, de mégsem. „Átkozott a föld te miattad.” Ez pedig nem kevesebb, mint hogy Isten vonja vissza az áldást. Az embert nemcsak megteremtette, hanem meg is áldotta (I. Móz. 1:22,28). Milyen keveset érne a lét áldás nélkül! Ha most az embert átkozná meg, akkor az áldás érvénytelenné válna. Persze nyilvánvaló, hogy ez az átok az embernek szóló büntetés: „temiattad”. Úgy bünteti meg az Isten az embert, hogy az áldás is érvényben marad. Azóta ez a kettő együtt teljesedik ki az ember fejlődésében: az áldás és az Istennel való zavartalan közösségből való kiszakadás ( az Éden kertjéből való kiűzetés). Óriási ívben látjuk az áldás hatását kifejlődni. Az ember szaporodik, sokasodik, uralma alá hajtja a Földet. Mellette, vele összefonódva bontakozik ki a jaj és baj. A főbüntetés az Édenből való kizárás. A mellékbüntetés: üröm csöppen az örömbe. Fájdalom, keserűség kíséri azt, ami az élet kiteljesedését, örömét szolgálja: az ember és az állatvilág kapcsolatát, az anyaságot és a munkát. Igényben nem általában a Föld átkozásáról van szó. Az eredeti szövegben a talajt, a termőföldet jelentő héber szó áll. Átkozott volta azt jelenti, hogy a munkát fáradság kíséri, valami keserves vonás jelenik meg benne. Sokan félreértik a szöveget és azt gondolják, hogy a munka a büntetés. Ez tévedés, mert hiszen az Éden kertjében kapta az ember a munkára való megbízást (I. Móz. 2, 15). A munkát kísérő fáradság, az eredményért való küzdelem, az időnkénti eredménytelenség a büntetés. Tények ezek, akkor is, ha az Ószövetség írásbafoglalása óta évezredek teltek el. Azóta a civilizáció nagy utat tett meg. Sok új találmány született, amely a munkát igyekszik megkönnyíteni. A munkát kísérő fáradság maradt, mert futószalag mellett állva, gombokat nyomkodva, szellemi munkát végezve éppúgy el lehet fáradni. Nem kiút a munkátlanság sem. Az ebből fakadó unalom, züllés még rosszabb. Egy magasan civilizált országban megfigyelték, hogy rohamosan emelkedik a pszichiáterhez járó lelkibeteg nők száma. Kiderült, hogy azon a területen a nők nem dolgoznak, az agyongépesített háztartásban alig van dolguk, még ebbe is besegít a férj, ráadásul gyermeket is alig vállalnak. Vagyis belebetegednek a semmittevésbe. Egyébként is a semmittevés a züllés melegágya. A munkát kísérő kudarcokból pedig most csak a környezetszennyezésre gondoljunk. Miközben a technikával igyekszünk megszabadulni a munka nehezétől, mérgezzük a talajt, a vizet, ezzel együtt az élelmiszert, pusztítjuk a természetet. Mégegyszer figyeljük meg igénket. Isten a világot jóra teremtette. A termőföld megátkozása nem a teremtés rendjéből fakad, hanem a bűnből. Valami nagyon vigasztaló van ebben a számunkra elrejtve. Jézus Krisztus által megszabadulhatunk a bűn átkától. A megváltás nyomán a belőle élő ember másképp dolgozhat. Persze, hogy megmarad a fáradság, megmaradtak a kudarcok is. Mégis: a munka istentiszteletté válik. Ez pedig sokat elvesz az átokból. A megváltás ereje felszabadít arra, hogy harcoljunk minden rossz ellen: a szegénység, a munkátlanságból fakadó züllés, a kudarcok, természeti környezetünk pusztulása ellen. Nem hiábavaló a mi munkánk — az Urban. ~ ■. Egyházi zenei hanglemezen női szempontból is jelentős nemcsak témája, hanem előadói miatt is. Debreceni Kollégiumi Kántusunk és a Baptista Központi Énekkar után most a Lutheránia is igen szép hangfelvétellel ajándékozta meg a zenekedvelőket. Szokolay mostani alapkérdései így foglalhatók össze: hogyan tükröződik népünk tudatában a karácsony eseménye, hogyan követhető nyomon a népéletben a megfejthetetlen, de nagy horderejű, örömteli titokkal való kölcsönhatás, hogyan ülepedtek le nemzedékeken keresztül az ünneplés élményei? A választ gyermekdalok, mondókák, népszokások, karácsonyi játékok adják meg a hamisítatlan népköltészet üde, romlatlan erejével, a muzsika lelket gyönyörködtető nyelvén. A témát, az atmoszférát nagyszerűen illusztrálja a borítót díszítő, parasztfestő által készített kép. Az „A” oldalon közismert dalok egyszerű, mégis mutatós földolgozásai között 326. dicséretünket — Dicsőség mennyben az Istennek — is megtalálhatjuk. A Katolikus Egyházi Énektárból (1855) származó kedvelt népének szövegét Simon Jukundián csiksomlyói ferencesrendi szerzetesírta, az ökumenikus Énekeskönyvben 35. számú. Ezeket a darabokat, s a „B” oldal három számát a Székesfehérvári Volán Leánykar adja elő. A címek: Mohácsi betlehemes — népdalkantáta női karra és zenekarra. Karácsonyi pásztorok — kantáta női karra és zenekarra Csanádi Imre versére. Gloria — női karra és orgonára, latin liturgikus szövegre. Kiemelkedő darab a Karácsonyi pasztorál — kantáta vegyeskarra, orgonára és zenekarra, bibliai sorok és egyházi népköltészet nyomán. Ezt a művet a szerző a Lutheránia számára komponálta 1970-ben A lemezen is a Wekler Jenő vezetésével működő, nemzetközi hírű, budapesti evangélikus énekkar adja elő. A lemez orgona- és csembalóművésze Trattler Gábor. A lemez egyik legnagyobb erénye kétségtelenül a mesterkéletlen, tiszta, derűs hangzás, mely a hallgatót magával ragadja. A darabok zenekari kíséretét az Állami Hangversenyzenekar szolgáltatta, a szerző vezényelt. (Nyíregyháza) Kardos Péter Az állami hanglemezboltok karácsony előtt hozták forgalomba a Magyar Karácsonyt, az ötvenéves Szokolay Sándor legújabb hanglemezét. Az egyik oldalon magyar karácsonyi énekek és népi betlehemesek hangzanak el feldolgozásában, a másik oldalon népzenei ihletésű, karácsonyi tárgyú saját művei hallhatók. A lemez megjelenése egyházző Augustinus és a mai ember Augustinus azok közé a nagy gondolkodók közé tartozott, akik először fogalmazták meg a keresztyén egyház legfontosabb hitelveit a szentírásbeli feljegyzések alapján. Észak-afrikai ember volt, az egykori Numidiában született 354-ben. Kora ifjúságában könnyelmű életet élt és sok szomorúságot okozott édesanyjának, Monicának, a hívő keresztyén asszonynak. Későbbi megtérése előtt éveken át tagja volt a perzsa Mani által alapított manicheus szektának, amely a keresztyénség, a zoroasztrizmus és a buddhizmus elemeiből alakult. Tanult retorikát szülőhelyén és Karthágóban. Rómába készült, az akkori világ fővárosába. Édesanyja emiatt kétségbe esett, attól tartva, hogy ott a könnyelmű élet fiát még jobban magával ragadja. Augustinus elmondja, hogy édesanyja keservesen sírt, amikor hallotta, hogy távozni készül. Ezt írja erről: „Elkísért egészen a tengerpartig. Ott kijátszottam őt. Minden áron vissza akart tartani, vagy velem együtt útra kelni. Megszöktem tőle. Alig vehettem rá, hogy az éjszakát hajónk közelében, Cyprián sírkápolnájában töltse. Azon az éjjelen titokban elindultam. Ő ott maradt sírva, imádkozva. Mi egyebeket kérhetett Istentől, mint azt, hogy akadályozza meg az elutazásomat”. Rómából Augustinust Milánóba hívták meg a retorika tanítójának, és ott a nagy püspök. Ambrosius igehirdetése döntő hatást gyakorolt lelki világára, rávezette őt életének hiábavalóságára, és megtérésének elősegítője lett. Naio lelki vívódások közepette vonult vissza barátjával, Alvpiussal egy Milánó közelében levő vidéki birtokra. Magában meditált, vívódott és imádkozott. Önvallomása szerint, amikor küszködött régi felfogásával, bűneivel, melyek megkötözték, a kertben, ahol fel és alá járt, hangot hallott. Játszadozó gyermekek ismételgették: „Tolle, lege, tolle, lege”, vagyis „Vedd és olvasd”. A gyermekek játékára vonatkozott a két szó, ő azonban a Szentírásra vonatkoztatta. Kinyitotta a Bibliát s Pál apostol Római levele 13. részének 13. verse tárult eléje: „Mint nappal, ékesen jártunk, nem tobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és irigységben.” Amint a mondat végére ért, megnyugvást érzett. A kételkedés utolsó árnyéka is eloszlott belőle. Isten Szentlelke világosságot gyújtott lelkében, megértette, hogy neki szól ez az üzenet és megtért. 387-ben, húsvét napján keresztelte meg őt Ambrosius. Vallomásaiban (Confessiones I. 1.) ez jut kifejezésre: „Fecisti nos ad Te, et inquietum est cor nostrum, donee repurescat in te, Domine!” („A magad számára teremtettél minket és nyugtalan a szívünk mindaddig, amíg Tebenned meg nem nyugszik, Uram!”) Köztudomású, hogy Augustinus igen nagy hatással volt a reformátorokra. A predestináció tanának teológiai és filozófiai megfogalmazása Augustinus nevéhez fűződik. A Római levél hatására tért meg Augustinus, de nagy jelentősége volt e levélnek Lutherre, Kálvinra, Barth Károlyra és másokra is, akiknek gondolkodását döntően befolyásolta. Luther Mártont az a nagy kérdés foglalkoztatta: ..Wie kann ich einen gnädigen Gott haben?” (Hogyan lehet nekem kegyelmes Istenem?), amire a feleletet a Római levélben találta meg: ..Megigazulván hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (5:11). Augustinus édesanyjának könyörgése ily módon talált tehát meghallgatásra, így lett a reménysége valósággá. Felmerülhet a kérdés: kié Augustinus? A római katolikusok Szent Ágoston néven tartják a magukénak. A reformáció egyházai szintén a magukénak vallják őt. Valóban ő lett volna az első „modern” ember? Vagy egészében az antik világ gyermeke? Ő a római katolicizmus atyja? Vagy pedig úgy kell rá tekintenünk, mint aki Pál volt Pál után és Luther Luther előtt? Ezekre a kérdésekre minden kor másképpen fog felelni, de az egyháznak minden korszaka visszatér Augustinushoz, aki Hippo Regius püspöke lett és először próbált válaszolni egy igazán nagyvonalú szintézissel a keresztyénség és a világi kultúra egymáshoz való viszonyának végleg soha meg nem oldható kérdésére. Munkássága hatalmasabban formálta az utána következő kor történetét egészen napjainkig, mint bármely más egyházatyáé. Teológiája messzemenően meghatározza református egyházunk tanítását is, mert a hit által, az Isten kegyelméből való üdvözülés gondolata az ő tanítására vezethető vissza, az ingyen kegyelemből kiválasztás az ő életében is megmutatkozott. (Róma 9:16) Augustinus lelkében egyre teljesebbé vált a Szentírás feltétlen tekintélyének tisztelete, és az Igében való elmélyedés. Augustinus igazi nagyság, örök útitárs, aki a mai emberhez is szól, minden kor embere és barátja. Nekünk is kortársunk és barátunk ő. Boldog, aki azt az isteni kegyelmet ismeri meg, amely Augustinus életét is formálta. (Meghalt 430-ban.) (Budapest) Haypál Béla Szeretettel és reménységgel bocsátjuk útjára a Hogyan értsük? című új sorozatunkat. Azt szeretnénk, hogy a nehezen érthető, ellentmondásosnak tűnő, könnyen félreérthető, tehát ún. „nehéz” bibliai versek közül néhányról közöljünk magyarázatokat. E nem könnyű, de szép feladat megvalósításához felkért szerzőink valamennyien örömmel és készséggel vállalták a kiválasztott igék magyarázatának megírását. Közben az az aggodalom is felvetődött, hogy vajon, nem okoz-e zavart néhány bibliaolvasó körében az, hogy a Szentírásban ilyen „nehezen emészthető” táplálékok is találhatók? Nem kelt-e hiányérzetet a Szentírást jól ismerőkben, hogy ezúttal nem a „könnyen érthető” részek kerülnek sorra? Az a reménységünk és bizodalmunk, hogy olvasóink velünk együtt hajolnak majd Isten kijelentett Igéje fölé s nem egyfajta szellemi-lelki „provokációnak” tekintik vállalkozásunkat, hanem az együttgondolkodás, a közös igemegértés újabb segítőeszközének. És ha ezek az írások olvasóinkat továbbgondolkodásra, e gondolatok papírra vetésére késztetik, azt is szívesen fogadjuk. Célunk tehát e sorozattal csupán csak annyi, hogy ily módon is figyelmesen hallgassunk a bölcsességre, szívből törekedjünk az értelemre (Példabeszédek 2:2), és így megismerjük a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek bennünket az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által (II. Timótheus 3:15). Szerkesztőség.