Reformátusok Lapja, 1982 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-03 / 1. szám

Mivégre élünk? (Folytatás az 1. oldalról) magatartást alakított ki, mely a nemzeti létünk alapvető kérdéseit veti fel. Ha sürgős változás nem áll be, ugyanis akkor a magyarság jövendője alapjaiban rendülhet meg. Hová juttatja magát nemzetünk, mikor napjainkban évente kevesebb mint 200 000 újszülöttre 100 000 terhességmegszakítás esik! Nem születik meg 100 000 magyar, közel Szeged város lakossága. Az első gyermeket szülő nők 18%-a már egy abortuszt tud maga mögött, a harmadikat világrahozó anyák közel 80%-a! Ez nem csupán a születési arány csökkenése miatt aggasztó. Elrettentő a magyar asszonyok egészsége okából is, mert a terhességmegszakítás nem veszélytelen! Akin elvégzik, súlyos szövődmények, s ennek esetleg egy életre kiható következményeinek kockázatát vállalja. Tudni kell azt is, hogy minden beavatkozásnak, ha bármily csekély, de végzetes kockázata is van! 1956 ÉS 1963 KÖZÖTT 1 200 000 esetben szakították meg magyar anyák terhességét törvényesen a magyar kórházakban. Több mint egymillió apróságot rekesztettünk ki az életből. Heródesi szám! Ezeknek a gyermekeknek a helyét gyakorta a külföldi utazás, a magnó, a kocsi, és más egyéb foglalta el. Mi végre élünk? Csak azért, hogyha kell, önkizsákmányolással is — melyről azt hittük, hogy a múlttal együtt megszűnt —, megszerezzük az autót, a nyaralót, a családi házhoz meg a cifra vaskerítést? Gondolják el, akik gyermek helyett az előbb említetteket választják, hogy jön egy nap, amikor nem lesz akit beültessenek az autóba és nem lesz, aki örvendezik a nyaralónak, nem lesz senkijük, akivel megoszthatják örömeiket, bánataikat, akik segítségül lehetnének, ha arra szükség lesz. A Teremtő minden élőlénybe beleoltotta a létfenntartást és az utódok világrahozatalát szolgáló parancsszerű érzelmeket. Művészek, írók legszebb alkotásai a szülőknek a gyermek iránt érzett szeretetéről írnak.. . Elegendő, ha Aranyra és Petőfire hivatkozom. Aranynak fiához írt verse a magyar költészet egyik legszebb költeménye. Petőfi lírájában megrendítő örömmel szólal meg a szülő hangja fia születésekor. Miért fosztjuk meg magunkat ezektől az érzelmektől? IGAZAMAT példákkal bizonyíthatnám. Volt, amikor tanácsért hozzám forduló, hozzám közelálló fiatalasszonyokat rábeszéltem arra, hogy tartsák meg terheségüket. És ma, amikor félig tréfásan, félig komolyan azt mondtam, hogy a harmadik világra hozott gyermek az én gyermekem, hiszen nélkülem nem látta volna meg a napvilágot, most elkérem az édesanyától, adja nekem ha felesleges! Csillogó szemmel mondta: „Soha!”, hiszen ez a legkedvesebb. Ezt a harmadik gyermeket lehet tanácsolni és számon kérni minden magyar anyától. Orvosi pályámon ezerszer volt alkalmam tapasztalni a világ legnagyobb csodáját, amikor valaki életet adott egy új kisembernek. Mi érhet annyit, hogy ezt a felülmúlhatatlan csodát egy asszony elcserélje a civilizáció múló értékű produktumaira. Új esztendő napján, amikor a jövőt vizsgálja szemünk, szólni kellett erről a kérdésről. Rossz beidegződések alakultak ki. Van aki azt mondja: „Elég az egy, van azzal is elég gond!”. Azután mi történik, ha valamely szerencsétlen körülmény folytán az „egy” gyermek elvész, s az öregkor kétségbeejtő magánya előre veti árnyékát?! Ha valaki úgy véli, hogy amit leírtam csupán kegyes szavak, menjen el egy szociális otthonba, kérdezze meg a gyermektelen öregeket, lássa vigasztalan napjaikat, hallgassa meg a késő bánat szavait. AZ ASSZONYOKHOZ SZÓLVA elmondom még hogy az anyai ösztön, a gyermek világrahozatalának, az élet ajándékozásának vágya elnyomható, és akadnak, akik mindig találnak érveket saját kényelmük növelésére. A mi korunknak, de különösen a keresztyén embernek nem lehet erkölcse az egyke, az elzárkózás a gyermekvállalás elől. A legnagyobb élménytől, a gyermek kacagásától és gügyögésétől, a kibontakozó gyermeki értelem és személyiség csodájától fosztja meg magát nő és férfi, és attól az örömtől, hogy gyermeke szemének csillogó tükrében lássa magát, aki nem vállalja az ember, másra át nem hárítható szent kötelességét. Adj életet! Te is ajándékba kaptad szüleidtől a magadét! Miért taszítod el magadtól azt az érzést, ami az emberi lelket a magasba emeli. Ne akard magad testvérem a magány börtönébe zárni! Vállald és szeresd megszületendő gyermekedet. A HOLNAP ÚJSZÜLÖTTEI szabadnak és boldognak születnek olyan társadalomban, mely semmilyen áldozatot nem sajnál azért, hogy a nemzet tagjai egészségesek és boldogok legyenek. Ez a haza üdve is, mert a 10 milliós ország 10 milliószor egy emberből áll. Vesd el azt a szörnyeteg életszemléletet, amely a hasztalan „szerzésben” és önzésben látja élete célját! Ha most, újév napján, a gyermekáldás elfogadásáról szólunk, s a kálvinista magyarság családi életének erkölcsi normái közé hangsúlyozottan és nyomatékosan állítjuk oda a gyermeknevelés gyönyörű feladatát. Vállald hát a kisdedet, s öleld kebledre. A világot öleled magadhoz. Múltadat, s a jövendőnket. ADY ÉS PETŐFI BÁTORSÁGÁVAL szóltunk azokról a jelenségekről, melyek súlyos aggodalommal töltenek el bennünket, mert feladatunknak éreztük, hogy a magyar sorskérdés felidézésével bevilágítsuk a jövő útját, a követendő utat. Képes Kálvin Kalendárium az 1982. évre Naptárunk központi témája a gyermekek vallásos nevelése a családban és a gyülekezetben. Az első cikkben dr. Bartha Tibor püspök, zsinatunk lelkészi elnöke. Kalendáriumunk felelős szerkesztője a konfirmációs fogadalom témaköreit bejárva elmondta: „A korábbi emberöltőkben, sőt évszázadokban a gyermekek vallásos nevelésének munkáját iskoláinkra bíztuk. Ma az írás útmutatását követve a család és a gyülekezet tartozik elvégezni az evangélizáció és a katechézis munkáját a gyermekek életében.” A reménység e táplálásának keresztyén szolgálatáról dr. Tóth Károly püspök írt. A felelős életre való felkészülés alappillére a helyes párválasztás. A jegyesoktatásról, a házasság keresztyén értelméről Kürti László püspök ad összefoglalót. A szülői hivatás a legszebb, de egyben legnehezebb emberi feladatok egyike — írja Kovách Attila püspök, aki ezúttal néhány gondolatot és tanácsot gyűjt össze a református családok számára a katechézis feladatainak betöltéséhez. A gyermekkori indíttatások, az „első leckék” életre szólóan meghatározó, erejét példázza dr. Zsebők Zoltán profeszszor, zsinati világi elnökünk viszszaemlékezése. A Kalendárium további lapjain a szokásos egyházkerületi és gyülekezeti beszámolók, jubiláns megemlékezések mellett érdekes cikkek egész sora következik, mind megannyi gyülekezeteink szívéhez közelálló téma: A Debreceni Kollégium, a Ráday Kollégium ifjúsága; Az egyházkerületi ifjúsági konferenciák, tanulságos kitekintésnek ígérkezik a bepillantás a Fóti Gyermekváros szülőpótló nevelésébe; Hitre jutni a családban; Együtt imádkozva. Kalendáriumunk az 1981. év jelentős eseményeiről megemlékezve méltatja a Hazafias Népfront VII. kongresszusát, írásokat közöl a Fogyatékosok Évének egyházi reményeiről. D. F. Amikor az egy több mint a kettő „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjetek velük, mert ez a törvény és ezt tanítják a próféták” (Máté 7:12). Méltán felvethető a kérdés, hogyan kerül szilveszter, mint ünnep az egyházi kalendáriumba? Hiszen üdvtörténeti jelentősége nincs, Jézus életével, szenvedésével semmi kapcsolatban nem áll, miért tartunk ilyenkor istentiszteletet, sőt, terítik meg sok helyütt az úr asztalát? Ükapáink nem ismerték meg a szilveszternek ezt a formáját, úgy hívták: kiskarácsony. A magyar gazda karácsonytól szilveszterig pihent. Erőt gyűjtött és januártól kezdve pedig a szerszámait tisztogatta, készítgette az új esztendőre. Az év utolsó napján akarattal, vagy akaratlanul, tudatosan vagy tudattalanul mindenki aláhúzza az elmúlt 365 napot, összeadja és valamiféle leltárt, zárszámadást készít. Ebben a zárszámadásban rendszerint komoly hiányok vannak. Sok mindent akartunk, ami nem sikerült, nem valósult meg, le kellett mondanunk róla. Még fájdalmasabb, ha valakit nem láthatunk többé. Tehát valaki, valami ismét hiányzik életünkből, ha más nem, ismét 365 nap. Olykor azt is meg kell állapítanunk, hogy a 365 nap többet vitt el, mint amennyit hozott. Szomorkás ünnep is ez, lélektani szakkifejezéssel: a szilveszterben mindig van némi frustráltság, csőd-élmény-érzés. S mivel az emberi lélek kompenzálni, kiegyenlíteni akar, ha sebet kap, ha szomorúság éri, azaz automatikusan fel akarja azt dolgozni. Húzzuk alá, adjuk össze, ami letenni való, tegyük le, amit újra lehet kezdeni jobban, kezdjük újra. Ennek a jobb kompenzációnak, jobb leltárnak, zárszámadásnak a szükségéből születhettek meg a szilveszteri istentiszteletek is. Egy fiatal mérnök barátom, akivel szilveszterről beszélgettem, így, vélekedett: Nagy ünnep ez a szilveszter. — Kérdeztem: Miért olyan nagy ünnep? — Mert ez az a nap, amikor a legtöbb ember a világon egy irányba néz, az óramutatóra. — Millió és millió ember nézi a karóráját, pezsgős poharat emel, vagy harangszót hallgat, egy irányba néz, várja, mikor ér össze a két mutató. Az is valami már, hogy legalább addig nem egymásra merednek, hanem egy pontra. Megkérdeztem tőle: — Mikor a mutató tovább halad és már újév lesz, mire gondolsz? — Először is azt kérem az Istentől, hogy ez az év ne legyen rosszabb, mint az elmúlt volt. — Ehhez a fél negatívumhoz még hozzátette a maga pozitívumát: A második kérésem az, hogy Jézus Krisztusnak legalább egy mély igazságát jobban meg tudjam valósítani az új évben, mint az előzőben. Valóban, az egy olykor több, mint a kettő. De mindenképpen több, mint a nagyon sok. Egészen új életet kezdeni, szépen hangzik szilveszterkor, ám Jézus tanításából egyetlenegy valamit megvalósítani, reálisabb program. Ha valaki 60 évig él, és mondjuk 20 éves korától minden évben megtart csak egyetlen igét, akkor Jézus 40 igéjét, mély, emberré tevő tanítását tudná megvalósítani, és akkor már nem csak remélnénk, ne legyen rosszabb a világ, hanem így mondhatnánk: lassan világosodik. Ha valaki visszakérdezne,én mit szeretnék jobban csinálni? Azt válaszolnám, szeretném komolyabban venni az aranyszabályt, az emberi együttélésünk forgalmának jobbkéz-szabályát, hogy ne legyen együttélésünkben ennyi karambol és baleset. Már jóval Jézus előtt többen leírták az aranyszabályt. Keleten, Nyugaton egyaránt rádöbbentek erre a világmindenség tengelyébe beépített erkölcsi alaptörvényre mindazok, akik tudtak, akartak gondolkodni és szerették az embert. Egy döntő különbség azonban van. Jézus előtt így mondták: Azt ne tedd mással, amit nem szeretnéd, hogy veled cselekedjenek. Ez negatívum, de féknek nagyszerű. Jézus ezt pozitívan tanította: Amit szeretnél, hogy az emberek veled cselekedjenek, azt tedd, azt kezdd el cselekedni másokkal. Itt valami vadonatúj van, éppen pozitív és aktív megfogalmazása által. A kettőt együtt kell komolyan venni. Mert a jobbkéz-szabály negatív megfogalmazása, ne tégy olyat, amit nem szeretnél, hogy veled cselekedjenek, fék. De azt tedd, amit szeretnél, hogy veled cselekedjenek, ez már motor. A kettő együtt program. Életprogram. Hogy fest ez a gyakorlatban? Egy asszony felkereste, lelkipásztorát és elkezdte sorolni a férje hibáit. A lelkész megkérte, írja fel, mit szeretne, milyen legyen a férje. Listán ez állt: Többet szóljon hozzám, ne legyen olyan néma, legyen kedvesebb, legyen szelídebb, ne legyen olyan érzékeny, pontosabban jöjjön haza —, és így tovább. A lelkész a kis kartont felé fordította, és az asszony elé tette: Nagyszerű, ezt máris el lehet kezdeni! — Az asszony: — Kész beszélni a férjemmel? — Lelkész: — Szeretnék, de addig is ön kezdje mindezt el. — Miért én? — döbben meg az asszony. Lelkész: — Mert mi vagyunk a keresztyének, mi vagyunk Jézus tanítványai. És valakinek el kell kezdeni. Ne a másikra várjunk. Nos, kezdjük el az aranyszabályt mi is, a jobbkéz-szabályt sokkal tudatosabban, jobban, mint az elmúlt évben tettük. Visszhang csak hangra jön, mosolyt csak mosoly tükröz viszsza. Jó magyar közmondás szerint: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Egyszerű. De nehéz. Éppen ezért, menet közben olykor kérdezzük meg egymást: Nem mentünk-e be a tilosba? Nem ütöttünk el valakit, mert azt tettük, amit ő nem szeretett volna? Kérjük számon olykor szeretettel egymástól, hogyan sikerül ennek az egyetlen jézusi tanácsnak a megvalósítása az új esztendőben. Dr. Gyökössy Endre Mentisztevelet a Petőfi rádióba! Nehéz volna felmérni, hogy mennyi áldás származik a rádióban elhangzó igehirdetések nyomán, annyi azonban bizonyos: számtalan olyan hivő egyháztag jut lelki eledelhez, aki betegség, tehetetlenség, vagy bármilyen más ok miatt nem vehet részt a templomi istentiszteleteken. Most nem is annyira a lelki haszon szempontjából vizsgáljuk a vallásos félórák jelentőségét, hanem arról szeretnénk tájékoztatást adni: hogyan történik a rádiós istentiszteletek közvetítése? A Magyarországi Református Egyház évente átlag 12 alkalommal veheti igénybe a Petőfi rádió hullámhosszát, hogy az istentiszteletet sugározza. Zsinatunk Elnöksége jelöli ki, illetve kéri fel a lelkipásztorokat a szolgálat végzésére. Általában szabadon választott textus, igeszakasz alapján fogalmazza: Írja le a lelkipásztor a prédikáció, az ima szövegét, de olykor figyelembe lehet, sőt kell venni az évfordulókat, a különlegesebb alkalmakat: advent, karácsony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, Szentháromság — szeretetszolgálat — Biblia — Hirosima — Közalap — békeszolgálat vasárnapja, október 31. Szilveszter, újév alkalmait, még akkor is, ha az adás az ünnepek előtt vagy után történik néhány nappal. Régebben a felkért lelkipásztor templomában hangzott el az igehirdetés, innen közvetítettek, ma azonban a felvétel színhelye Budapest, a Magyar Rádió épülete, ennek egyik stúdiója és magnószalagja olvassa a lelkipásztor az ima, az igehirdetés szövegét a tényleges adás előtti hét valamelyik napján, tehát nem vasárnap reggel hét órakor. A felvétel technikai részéről saját tapasztalataim alapján a következőket mondhatom el: Szokatlan az igehirdetés, hiányzik a templomi gyülekezet, hiszen egyedül ülök a hangszigetelt stúdióban a mikrofon előtt. Szemben a Zsinati Iroda osztályvezetőjét, a Rádió személyzetét látom üvegfalon keresztül és akkor kezdhetem az előfohászt: „Kegyelem néktek és békesség...” — amikor a Rádió munkatársa már bemondta: „Kedves hallgatóink! A református egyház vallásos félóráját közvetítjük. Igét hirdet...” Piros lámpa gyullad ki a falon, ami azt jelenti, olvashatom a szöveget. Az ember óhatatlanul beleesik az ún. „mikrofonlázba”. Palást ugyan nincs rajtam, de nagyon meleg van a stúdióban, levetem a kabátom, és ami a templomban lehetetlen: ingujjban, meglazított nyakkendővel olvasom a prédikáció szövegét. Éppen a kezdeti mikrofonláz okozza a szóhibákat, amelyeken persze nem lehet átsiklani, javítgatni, a szavak végét elharapni, mert a szerkesztő azonnal leállít hangszórón keresztül és kér, hogy a mondatot ismételjem meg. Később erre már nincs szükség, rögtön leállok, ha hibát ejtettem olvasás közben. A rontott beszédrészt törlik a szalagról és ez az idő nem számít be a rendelkezésre álló adásidőbe. Egy betűvel sem mondhatok többet vagy kevesebbet, mint ami az előttem levő kéziratban van, amelynek másolati példányát egyébként velem párhuzamosan ketten — magukban — olvassák a technikai szobában. Másodpercnyi pontossággal kell kiszámolni az előfohász, kezdőének, ima, igehirdetés, utóima, Miatyánk, hirdetés, áldás, záróének félórás időtartamát, mert ez néhány perccel lehet rövidebb, de hosszabb semmiesetre sem. Ilyenkor bizony előfordulhat, hogy elmarad a záróének, vagy csak egy versszak fér bele az adásidőbe, jóllehet a lelkipásztor hármat tervezett. Énekről lévén szó, a vallásos félóra alkalmával nem valamelyik gyülekezet, hanem a debreceni Református Kollégium Kántusa énekel. Ez tűnt fel egyik idős asszonytestvérünknek, aki a legutóbbi — 1981. okt. 25. — rádiós igehirdetésemmel kapcsolatban levélben írta: „valami fiatalok énekeltek igen szépen”. A Magyar Rádió 66 zsoltárt és dicséretet vett fel orgonakísérettel magnószalagra a Kántus előadásában és a lelkipásztor ezek közül választhatja ki az igehirdetéshez megfelelő zsoltárt vagy dicséretet és ezt játsszák be a prédikáció előtt és után. Ennek időtartamát — amint említettem — bele kell számítani a vallásos félórába és ez könnyen megtehető, mert például a 105. zsoltár első három versének éneklése két perc és húsz másodpercet vesz igénybe. Egyébként minden énekszám mellett fel van tüntetve, hogy mennyi idő alatt énekli el a Kántus a zsoltárt vagy dicséretet. Ha az igehirdetés rövidebbre sikerülne, ezt a néhány percet szintén a Kántus éneke töltheti ki, ugyanis kilenc kórusszám közül lehet választani, amit magnószalagról a félóra keretében sugározhat a rádió. Ilyenkor például a lelkipásztor bemondja: „Hallgassuk meg Ádám Jenő: Feltámadott a mi életünk című kórusművét, előadja a debreceni Református Kollégium Kántusa, vezényel Berkesi Sándor karnagy.” A rádió bemondójának szövegét is be kell kalkulálni az adásidőbe, és így méri ki a technikai szerkesztő a vallásos félóra pontosan harminc percét, amelyért a lelkipásztornak a rádió tiszteletdíjat fizet. A Petőfi rádió hazánk határain túlra is szétsugározza az igehirdetés szövegét, a Kántus énekét. Ezek ilyen formában szintén a lelkek épülését, hitünk erősítését szolgálják. (Debrecen) Dr. Takács Béla