Reformátusok Lapja, 1987 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-04 / 1. szám
2 Reformátusok lapja Az idő ellenünk dolgozik. ABiblia így mondja ezt: ,saz idők gonoszak” (Elez. 5:16). Nem tudunk jól élni az idővel, ezért ellenünk fordul, romlásunkat munkálja. Amikor boldogok vagyunk, gyorsan múlik az idő, szinte felpörög az óra járása. Amikor boldogtalanok vagyunk, akkor bezzeg nem siet, ráéraz idő. Egyetlen óra alatt , annyit lehet szenvedni, mintha egész napig tartana az az óra. A testi fájdalom, a belső kín,a magányosság egy-egy napja egy-egy örökkévalóság. És az idő „vasfoga” könyörtelenül megemészt körülöttünk mindent és végül minket magunkat is felfal. Leplezzük le most a gonosz idő néhány cselvetését. 1. Elhiteti ívelünk,hogy „sose halunk meg”. Nem csupán részeg fiatalok danolják ezt, hanem — be nem vallottan — sok öreg is ilyen önámítóan felelőtlenül él. 2. Elhiteti velünk, hogy még sok időnk van. Tehát: „Ej, ráérünk arra még”. 3. Becsaphat minket a gonosz idő a másik irányból is: „Most ,már késő, többé nincs rá idő”. Nem lehet már jóvá tenni, amit elmulasztottunk. Ebben az a csalárdság, hogy van benne igazság. Végzetesen el lehet szalasztani bizonyos lehetőségeket. De rossz az időérzékünk: több mulasztást lehetne még mindig jóvá tenni, mint amennyiről már eleve lemondtunk. 4. Gonosz lehet az idő úgy is, hogy „cseppfolyóssá" válik: kifolyik az idő a kezünkből. Nem tudjuk beosztani, irányítani az időnket. Céltalan hajónkat iránytalanul sodorja az idő szele. 5. Szívesen játsszuk a „semmire sincs időm" című játékot. Jó mentség ez a rendetlen élet igazolására. Mindenre van időnk, amit igazán akarunk. 6. Gonoszak az idők úgy is, hogy „hivatalosan" minden nap huszonnégy óra hoszszat tart. Minden nap egyforma. És ez nem igaz, a Bibliából meg keltanulnunk a kettős időszámítást. Vannak szürke hétköznapok. Görögül ez a chronosz. Ezt mérjük az óránkkal. De vannak jeles napok is, amikor sűrített az idő, amikor messzire iható döntések születnek. Görögül ez a kairosz, a különleges alkalom. Ez több, mint az egyszerű idő, mint ahogy a „menynyei látomás” több, mint az egyszerű látás. A jeles napok nem feltétlenül pirosbetűs ünnepnapok. Sokszor alig észrevehető csöndes alkalmak ezek, amikor válaszút elé kerülünk és el kell döntenünk, hogy a széles útra lépünk , vagy a keskeny úton fogunk járni, a magunk esze után igazodunk, vagy Jézust akarjuk követni ...mindhalálig. A kairoszt nem órával mérjük, hanem a felelős döntések sorozatával. Ezen a ponton figyelmeztet az Ige: „Áron is megvegyétek az alkalmakat (kairosz!), mert az idők gonoszak”. Valamit valamiért! Valamit félre kell tenni azért, hogy más valamit középre tehessünk. Vagy a lustaságunkat dédelgetjük, vagy pedig elindulunk a szolgálat útjára. Vagy ártjuk a haragot és abba belepusztul testünk-lelkünk, vagy élünk az alkalommal — amíg van! — és a megbékélés útjára lépünk Érdemes csend kárával, időáldozattal, a test akaratának megfékezésével megvásárolni a kairoszt, a soha vissza nem térő alkalmakat. Az új esztendőben is sokszor el kell mondanunk ezt az imádságot: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt, 90). Aki fölismeri az idő sokféle csalárdságát, de ugyanakkor fölismeri I azt is, hogy nagy kegyelméből Isten idődarabokra tördelve ajándékoz meg minket az örökkévalósággal, annak számára többé nem lesz gonosz ellenség az idő, hanem jó baráttá lesz, olyan ajándékká lesz, s ami segít a célba jutáshoz. Ne feledjük: az örökkévalóságban (nem belőle kifelé, hanem benne!) születik az idő és amikor lezajlik az időben az, ami arra a kairoszra rendeltetett, viszsza-beletorkollik az idő az örökkévalóságba. [□(älsE^IäGäläliitsGiiiläliiläfälälälsEifäläläüäläläläl JANUÁR 11. VASÁRNAP „.. .aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre” (János 5:19—30). A farizeusok és írástudók a törvény betű szerinti megtartásától várták az üdvöt. Jézus viszont Istennel való személyes kapcsolatunkra tette a hangsúlyt. Meghirdette Isten országát és azt, hogy ő általa az istenfiúság örömében részesülhetünk. Ezzel jelenné tette az ismeretlen jövőt és megmutatta, hogy az emberi sors, amit szívesen misztifikálunk, rövid úton eldől azáltal, hogy milyen szerepet engedünk Isten Igéjének az életünkben. A múlt és ajövő a jelenben nehezedik az emberre teljes súlyával. Jézus ettől a kettős tehertől szabadít meg, hogy ne bántson a múlt és ne féljünk a jövőtől. Ézsaiás 25. 421. Dicséret. JANUÁR 12. HÉTFŐ „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen” (5:31—47). Mózestől Keresztelő Jánosig sok bizonyságot adott Isten arról, hogy keres bennünket üdvözítő szeretetével. Voltak, akik hittek, mások nem hittek, s így az embervilág mind mostanáig a rendezetlenség állapotában maradt. Jézus az új teremtés igényével jött a Földre, de az övéi nem fogadták ide; nem akartak és még ma sem akarnak úgy élni, ahogyan Jézus mondja és lehetővé teszi. Ha megelégszünk az élet torzképével, ha feladjuk az Isten szerinti élet igényét és belenyugszunk egy látszatéletbe, akkor jövőnk kilátástalan. Jézus ebből a dicstelen megalkuvásból vezet ki az élet teljességére, Isten fiainak szabadságára és dicsőségére. Nekünk csak Hozzá kell mennünk és elfogadnunk Jézus életre vezető akaratát. Ezsaiás 26. 320. Dicséret, háborgó beltenger félelmet kelthetett, de mindezt legyőzte lelkükben Jézus természetfeletti hatalmának boldog megtapasztalása. Lelkünk öntörvényűen, szinte művészi módon rendezi el a valóság képeit, olykor attól fél, amitől nem kellene, máskor szörnyű vihar készteti költői szárnyalásra. Jézus fároszként jelzi a biztos rév fényeit és labilis lelkünket parthoz segíti, mint valami „részeg hajót . ... ■‘Út] Ézsaiás 28. -cn 102. Zsoltár. JANUÁR 15. CSÜTÖRTÖK „Mennyei kenyeret adott vala enniek” (6:22— 34). A kenyér megsokasításának csodája itt még Jézus vonzásában tartotta a sokaságot, de ő tudta, hogy anyagi érdekeltségből csak gyorsan múló lelkesültség származik. A rabbinusi hagyomány szerint az eljövendő Messiás mannát fog hozni az égből. Jézus erre is utalva, a földi és a mennyei kenyér megkülönböztetését hirdeti és először utal saját „testének” úrvacsorás rendeltetésére. A földi és a mennyei valóság különbségével azt hangsúlyozza, hogy lelki éhséget és lelki szomjúságot (4, 13, 14) csak mennyei „matériával” lehet megelégíteni. Az élet teljességét csak mennyei tápláltatással, általa érhetjük el. Ézsaiás 29. 258. Dicséret. JANUÁR 13. KEDD „Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen” (6:1—15). A kenyérínséget Jézus csodatételében kenyérbőség váltja fel. A maradék megbecsülésével mégis arra int, hogy az egyszeri csodát ne tekintsünk olyan megoldásnak, ami a tömegek élelmezését a jövőben is könnyedén valósítja meg. Jézus felvállalja ugyan a kenyérínség megelégítését, de csak megkísértésének tanúságával: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik” (Mt. 4:4). Ha javaink elosztását Jézusra bízzuk, ha az Ő kezéből vesszük kenyerünket, akkor nem lesz szűkölködő köztünk. Amíg éhező ember van a Földön, az eldobált kenyér és minden pocsékolás az égre kiált. Ézsaiás 27. 17. Zsoltár. JANUÁR 14. SZERDA „Ő pedig mondta nekik: Én vagyok, ne féljetek!” (6:16—21). A mai olvasó különös érzékcsalódások leírásának tarthatja János beszámolóját. Valójában azt mutatja meg, hogy milyen hatásokat váltott ki a földön járt Jézus személyisége. „Olyanok voltunk, mint az álmodók” (Zsolt, 126:1) — írta egykor a zsoltáríró az isteni szabadítás túláradó boldogságában. Itt a sötétség, a szél, a JANUÁR 16. PÉNTEK „Aki én bennem hisz, örök élete van annak” (6:35—51). Az Újszövetség egyik legnagyobb kijelentése ez, amit olykor a hitben élők is elfelejtenek. Hitünket méri meg az, hogy van-e örök életünk, vagy csak lesz (— talán?). Jézus nem azt mondja, hogy lesz, hanem: van. Megtisztítja, ezzel életünket az idő hordalékától. Azt mondja: Van időd, örök élet részese vagy és naponként át kell élned, hogy kiszabadultál a múló idő rabszolgaságából. Az időnek ez a feloldása nem teszi időtlenné Jézus követőit, sokkal inkább az idő megbecsülésére ösztönzi. Megszabadulva a hajszoltságtól, ideges kapkodástól az Úr Jézus terhét és igáját, keresztyén szolgálatunkat is könnyűnek és gyönyörűségesnek érezhetjük. Ezsaiás 30. 498. Dicséret. JANUÁR 17. SZOMBAT „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban” (6:52—59). A jelképek iránt érzéketlen racionális gondolkodás visszaretten, elriad ettől a képtől. Jézus kortársait is megbotránkoztatta ez a kijelentés, hiszen a Törvény tiltotta a vér elfogyasztását. Ám szükség, hogy legyenek botránkozások is, különben dajkamesének tartanák némelyek a hitigazságokat. Véres dráma a világi élet is, amiből csak Krisztus váltsághalála által szabadulhatunk. Krisztus így köt „vérszerződést” velünk, hogy halálának hirdetésével emlékeztet világi létünk drasztikus valóságára, arra, hogy gyakran az ember lesz „embernek farkasává”. Az embertelen emberig megy, s annak nyelvén is szól, ha kell, hogy megmentse a vadságból és új teremtéssé szelídítse követőit. Ezsaiás 31. 438. Dicséret. (Sajószentpéter) Horváth Barna Újesztendei váradalmunk Olvasandó: I. Péter 1:13. Minden új név elé kíváncsi szemekkel néz az ember. Mit hoz, mit tartogat a számunkra és a világ számára? Az egyik ember rózsaszínű, a másik ember sötét szemüvegen át lát mindent. Nekünk, keresztyéneknek Isten felel az újévi kérdésekre: tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus hozott, amely mindig jelen van. Ennek a reménykedésnek azonban, ha nem is előfeltétele, de velejárója,hogy Isten parancsának engedelmeskedve, felövezzük „elménknek derekait”. Bibliai Lexikonunk szerint a keleti ember, s így a zsidó is, övvel szorította magához bő és hosszú alsóruháját, különösen akkor, amikor harcra, munkára és útra készült. Felövezve lenni annyit jelent, mint felkészülve lenni, késznek lenni valamire. A keresztyén embernek készen kell lennie a bűn elleni harcra. Erre tanít az Efézeusi levél 6:11—20. verse: „Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” Ezt a harcot minden hívőembernek meg kell vívnia, tegnap éppúgy, mint ma. A keresztyén élet, mint egyik énekünk mondja: „Új próba és új küzdelem a hívők útja szüntelen.” A keresztyén embernek készen kell állnia a munkára is. A „vitézeknek” nemcsak a kardot kell forgatni, hanem a munka eszközeit is meg kell fogni, mert a keresztyén élet dolgos élet is. Emlékezzünk csak, hogy milyen kemény szavakkal ítéli el Pál a II. Thessalonikai levélben a tétlenkedőket, akik az Úr közeli visszajövetelének reményében, vagy talán csak ürügyén, nemakartak dolgozni. Ma is megszívlelendő: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” Becsületbeli dolgunk a munkás élet, és pedig nem csupán magunkért és szeretteinkért. Dolgunk a másokért való élés és munkálkodás is, amit nevezhetünk szolgálatnak. Szebbé, örvendezőbbé,boldogabbá tenni mások életét, ahogy erre nekünk Jézus példát adott. János evangéliuma beszéli el a lábmosás történetét, amikor Jézus felkelve a vacsorától „körülköté (körülövezé) magát, levetvén a felső ruháját”. (Példát adott nekünk, mint maga mondta, az alázatra, a szolgálatra, a másokért való jótéteményre. A harmadik tevékenység, aminek megkezdése előtt fel kell övezni magunkat: az útnak indulás, az útrakelés. Amikor Mózes előkészítette népét az Egyiptomból való kivonulásra,közvetlen az indulás előtt még figyelmezteti őket: „Derekaitokat felövezve, saraitok lábaitokon, pálcáitok kezetekben” — így álljatok készen az útra. így kell készen állnunk nekünk is a földi vándorlásra, az életből való kiköltözés útjára is. Bizony, nincs itt maradandó Városunk. Szívünket nem szorongatja félelem, mert tudjuk, hogy Isten felé és Istenhez megyünk. Szívünkben ott muzsikál egy verstöredék : Új ég, új föld tűnik elé, Megyek örök fényed felé. Ez a mi újesztendei váradalmunk,reménységünk. (Esztergom) Balogh Lajos 1987. január 4. IMÁDKOZZl.XKt Köszönöm Neked, Istenem, hogy erre a napra felvirrasztottál. Köszönöm, hogy napjaimhoz napokat adsz még, s jobban alkalmaikat arra, hogy éljek. Ezért felajánlom Neked ezt az esztendőt, amit ingyen kegyelmednek tetszett reám elhozni, ígérem előtted nagy fogadással, hogy ez új évben nevedet jobban megszentelem. Buzgó leszek imádásodban, hívebb szent akaratod teljesítésében, szorgalmatosabb a jó■ cselekedetekben, tűrőbb a szomorúságban és örvendezőbb a reménységben. De mit érne minden fogadásom és elszánásom,ha Te nem segítenél? Azért skönyörögve kérem ez évben Szentlenced ajándékait. Növeld hitemet, gyújtsd fel szeretetemet, erősítsd reménységemet. Tedd fogékonnyá szívemet, hogy akaratodnak engedelmeskedjék. Segíts meg, hogy szolgáljak azoknak, akik én reám bízattak. Szerezzek örömet azoknak, akik engem szeretnek és nyújtsak jó példát mindazoknak, akik reám tekintenek. Őrizd meg családom tagjait, barátaimat. Áraszd ki reám áldásodat, ne lásson szükséget az én lelkem, őrizz meg minden kisértéstől, nyomorúságtól. Kegyelmedben s irgalmasságodban bízva kérlek ez év kezdetén, hogy ha bármit is, örömöt vagy fájdalmat hoz ez az esztendő, azt mind megnyugvással fogadjam kezedből, tidban, hogy azoknak, akik Téged félnek, minden javukra van. Ámen. (Révész Bálint imádsága, 1915.) A heti bibliai részhez .A felülről való bölcsesség (11.) Elmondtuk már, hogy a felülről való bölcsesség „tiszta”, „békeszerető” és „méltányos” (Jak. 3:17). A 4. tulajdonsága: „engedékeny”. A görög „euipeithes” egyrészt jelenti azt, hogy valaki mindig kész az engedelmességre. Vagyis a keresztyén ember mindig kész engedelmeskedni Istennek, valahányszor megérkezik hozzá Isten Szlava. De a görög szó azt is jelenti, hogy valaki valamire rábeszélhető. Nem azért, mert engedékeny, vagy gyönge, hanem mert kész a másikra figyelni, és magát a jobbról meggyőzni hagyni. 5. A következő két kifejezést egybefoghatjuk: az igazán bölcs ember „irgalmas és gyümölcsökkel teljes”. A görögök úgy határozták meg az „éleos” szó értelmét, hogy az szánalom azzal az emberrel szemben, aki igazságtalanul szenved. Az emberek hajlamosak azt mondani valakiről, aki szenved, vagy bajban van: „A saját hibája, maga szerezte magának, nem vagunk érte felelősek.” A keresztyén könyörületesség azonban Isten könyörületességének a visszatükröződése. Szánalomra indul az iránt is, akinek a baját a saját hibája, vagy bűne eredményezte. Sőt a keresztyén gondolkodásban a könyörület „jó gyümölcsöket” is eredményez, vagyis gyakorlati segítségben is jelentkezik. A keresztyén irgalmasság tehát nem puszta érzelem, nem csupán sajnálkozás valaki iránt, nem csak megszomorodás vagy együttérzés, hanem cselekedet is. 6. A felülről való bölcsesség „adiakritos” is, vagyis nem részrehajló. Vagyis nem ingadozó, nem habozó és nem tétovázó. Tudja, mit akar, van meggyőződése, megválasztotta a maga útirányát és kitart mellette. Nem változtatgatja az elveit. Vannak, akik annak a hívei, hogy nem okos dolog nagyon kiállni valami mellett. De a keresztyén bölcsesség azon a bizonyosságon alapszik, amit Isten a Jézus Krisztus által jelentett ki. És itt nincs ingadozás. 7. Végül a felülről való bölcsesség „anypokritos”, tehát képmutatás (hipokrizis) nélküli. A görög szó arra az álarcra emlékeztet, amit a görög színházban viseltek a színészek, az éppen játszott szerepüknek megfelelően. A keresztyén bölcsesség nem valami póz, nem valami álruha, amivel el akarjuk rejteni igazi válónkat, valaminek az elnyerésére. A keresztyén ember sohasem játszik „szerepeket”, hogy elérje a saját céljait. Dr. Bajusz Ferenc