Reformátusok Lapja, 1987 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-04 / 1. szám

2 Reformátusok lapja Az idő ellenünk dolgozik. A­­Biblia így mondja ezt: ,saz idők gonoszak” (Elez. 5:16). Nem tudunk jól élni az idővel, ezért ellenünk fordul, romlásunkat munkálja. Amikor bol­dogok vagyunk, gyorsan múlik az idő, szinte felpörög az óra járása. Amikor boldogtalanok vagyunk, akkor bezzeg nem siet, ráér­­az idő. Egyetlen óra alatt , annyit lehet szenvedni, mintha egész napig tar­tana az az óra. A testi fájdalom, a belső kín,­­a magányosság egy-egy napja egy-egy örökkévalóság. És az idő „vasfoga” könyörtelenül meg­emészt körülöttünk mindent és vé­gül minket magunkat is felfal. Lep­lezzük le most a gonosz idő néhány cselvetését. 1. Elhiteti ívelünk,­­hogy „sose halunk meg”. Nem csupán részeg fiatalok danolják ezt, hanem — be nem vallottan — sok öreg is ilyen önámítóan­ felelőtlenül él. 2. Elhi­teti velünk, hogy még sok időnk van. Tehát: „Ej, ráérünk arra még”. 3. Becsaphat minket a gonosz idő a másik irányból is: „Most ,már ké­ső, többé nincs rá idő”. Nem lehet már jóvá tenni, amit elmulasztot­tunk. Ebben az a csalárdság, hogy van benne igazság. Végzetesen el lehet szalasztani bizonyos lehetősé­geket. De rossz az időérzékünk: több mulasztást lehetne még min­dig jóvá tenni, mint amennyiről már eleve lemondtunk. 4. Gonosz lehet az idő úgy is, hogy „csepp­folyóssá" válik: kifolyik az idő a kezünkből. Nem tudjuk beosztani, irányítani az időnket. Céltalan ha­jónkat iránytalanul sodorja az idő szele. 5. Szívesen játsszuk a „sem­mire sincs időm" című játékot. Jó mentség ez a rendetlen élet igazo­lására. Mindenre van időnk, amit igazán akarunk. 6. Gonoszak az idők úgy is, hogy „hivatalosan" minden nap huszonnégy óra hosz­­szat tart. Minden nap egyforma. És­­ ez nem igaz, a Bibliából meg kel­­tanulnunk a kettős időszámí­tást. Vannak szürke hétköznapok. Görögül ez a chronosz. Ezt mér­jük az óránkkal. De vannak jeles napok is, amikor sűrített az idő, amikor messzire iható döntések szü­letnek. Görögül ez a kairosz, a kü­lönleges alkalom. Ez több, mint az egyszerű idő, mint ahogy a „meny­­nyei látomás” több, mint az egy­szerű látás. A jeles napok nem feltétlenül pirosbetűs ünnepnapok. Sokszor alig észrevehető csöndes alkalmak eze­k, amikor válaszút elé kerülünk és el kell döntenünk, hogy a széles útra lépünk , vagy a keskeny úton fogunk járn­i, a ma­gunk esze után igazodunk, vagy Jézust akarjuk követni ...mindhalá­­lig. A kairoszt nem órával mér­jük, hanem a felelős döntések so­rozatával. Ezen a ponton figyel­meztet az Ige: „Áron is megvegyé­tek az alkalmakat (kairosz!), mert az idők gonoszak”.­ Valamit vala­miért! Valamit félre kell tenni azért, hogy más valamit középre tehessünk. Vagy a lustaságunkat dédelgetjük, vagy pedig elindulunk a szolgálat útjára. Vagy ártjuk a­ haragot és abba belepusztul tes­­tünk-lelkünk, vagy élünk az al­kalommal — amíg van! — és a megbékélés útjára lépünk Érdemes csend­ kárával, időáldo­zattal, a test akaratának megféke­zésével megvásárolni a kairoszt, a soha vissza nem térő alkalmakat. Az új esztendőben is sokszor el kell mondanunk ezt az imádságot: „Taníts minket úgy számlálni nap­jainkat, hogy bölcs szívhez jus­sunk” (Zsolt, 90). Aki fölismeri az idő sokféle csalárdságát, de ugyan­akkor fölismeri I azt is, hogy nagy kegyelméből Isten idő­darabokra tördelve ajándékoz meg minket az örökkévalósággal, annak számára többé nem lesz gonosz ellenség az idő, hanem jó baráttá lesz, olyan ajándékká lesz, s ami segít a célba jutáshoz. Ne feledjük: az örökké­valóságban (nem belőle kifelé, ha­nem benne!) születik az idő és amikor lezajlik az időben az, ami arra a kairoszra rendeltetett, visz­­sza-bele­torkollik az idő az örökké­valóságba. [□(älsE^IäGäläliitsGiiiläliiläfälälälsEifäläläüäläläläl JANUÁR 11. VASÁRNAP „.. .aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre” (János 5:19—30). A farizeusok és írás­tudók a törvény betű szerinti megtartásától várták az üdvöt. Jézus viszont Istennel való személyes kapcsolatunkra tette a hangsúlyt. Meghirdette Is­ten országát és azt, hogy ő általa az istenfiúság örömében részesülhetünk. Ezzel jelenné tette az ismeretlen jövőt és megmutatta, hogy az emberi sors, amit szívesen misztifikálunk, rövid úton el­dől azáltal, hogy milyen szerepet engedünk Isten Igéjének az életünkben. A múlt és a­­jövő a je­lenben nehezedik az emberre teljes súlyával. Jézus ettől a kettős tehertől szabadít meg, hogy ne bánt­son a múlt és ne féljünk a jövőtől. Ézsaiás 25. 421. Dicséret. JANUÁR 12. HÉTFŐ „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen” (5:31—47). Mózestől Keresztelő Jánosig sok bizonyságot adott Isten arról, hogy keres ben­nünket üdvözítő szeretetével. Voltak, akik hittek, mások nem hittek, s így az embervilág mind mos­tanáig a rendezetlenség állapotában maradt. Jézus az új teremtés igényével jött a Földre, de az övéi nem fogadták ide; nem akartak és még ma sem akarnak úgy élni, ahogyan Jézus mondja és lehe­tővé teszi. Ha megelégszünk az élet torzképével, ha feladjuk az Isten szerinti élet igényét és bele­nyugszunk egy látszatéletbe, akkor jövőnk kilátás­talan. Jézus ebből a dicstelen megalkuvásból vezet ki az élet teljességére, Isten fiainak szabadságára és dicsőségére. Nekünk csak Hozzá kell mennünk és elfogadnunk Jézus életre vezető akaratát. Ezsaiás 26. 320. Dicséret, háborgó beltenger félelmet kelthetett, de mindezt legyőzte lelkükben Jézus természetfeletti hatalmá­nak boldog megtapasztalása. Lelkünk öntörvé­nyűen, szinte művészi módon rendezi el a valóság képeit, olykor attól fél, amitől nem kellene, más­kor szörnyű vihar készteti költői szárnyalásra. Jé­zus fároszként jelzi a biztos rév fényeit és labilis lelkünket parthoz segíti, mint valami „részeg ha­jót . .­­..­­ ■‘Út] Ézsaiás 28. -cn 102. Zsoltár. JANUÁR 15. CSÜTÖRTÖK „Mennyei kenyeret adott vala enniek” (6:22— 34). A kenyér megsokasításának csodája itt még Jézus vonzásában tartotta a sokaságot, de ő tud­ta, hogy anyagi érdekeltségből csak gyorsan múló lelkesültség származik. A rabbinusi hagyomány szerint az eljövendő Messiás mannát fog hozni az égből. Jézus erre is utalva, a földi és a mennyei kenyér megkülönböztetését hirdeti és először utal saját „testének” úrvacsorás rendeltetésére. A földi és a mennyei valóság különbségével azt hangsú­lyozza, hogy lelki éhséget és lelki szomjúságot (4, 13, 14) csak mennyei „matériával” lehet megelégí­teni. Az élet teljességét csak mennyei tápláltatás­­sal,­­ általa érhetjük el. Ézsaiás 29. 258. Dicséret. JANUÁR 13. KEDD „Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen” (6:1—15). A kenyérínséget Jézus csodatételében kenyérbőség váltja fel. A ma­radék megbecsülésével mégis arra int, hogy az egyszeri csodát ne tekintsünk olyan megoldásnak, ami a tömegek élelmezését a jövőben is könnyedén valósítja meg. Jézus felvállalja ugyan a kenyérín­ség megelégítését, de csak megkísértésének tanúsá­gával: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik” (Mt. 4:4). Ha javaink elosztását Jézusra bízzuk, ha az Ő kezéből vesszük kenyerünket, akkor nem lesz szűkölködő köztünk. Amíg éhező ember van a Földön, az eldobált kenyér és minden pocsékolás az égre kiált. Ézsaiás 27. 17. Zsoltár. JANUÁR 14. SZERDA „Ő pedig mondta nekik: Én vagyok, ne félje­tek!” (6:16—21). A mai olvasó különös érzékcsa­lódások leírásának tarthatja János beszámolóját. Valójában azt mutatja meg, hogy milyen hatáso­kat váltott ki a földön járt Jézus személyisége. „Olyanok voltunk, mint az álmodók” (Zsolt, 126:1) — írta egykor a zsoltáríró az isteni szabadítás túláradó boldogságában. Itt a sötétség, a szél, a JANUÁR 16. PÉNTEK „Aki én bennem hisz, örök élete van annak” (6:35—51). Az Újszövetség egyik legnagyobb kije­lentése ez, amit olykor a hitben élők is elfelejte­nek. Hitünket méri meg az, hogy van-e örök éle­tünk, vagy csak lesz (— talán?). Jézus nem azt mondja, hogy lesz, hanem: van. Megtisztítja, ez­zel életünket az idő hordalékától. Azt mondja: Van időd, örök élet részese vagy és naponként át kell élned, hogy kiszabadultál a múló idő rab­szolgaságából. Az időnek ez a feloldása nem teszi időtlenné Jézus követőit, sokkal inkább az idő megbecsülésére ösztönzi. Megszabadulva a hajszolt­­ságtól, ideges kapkodástól az Úr Jézus terhét és igáját, keresztyén szolgálatunkat is könnyűnek és gyönyörűségesnek érezhetjük. Ezsaiás 30. 498. Dicséret. JANUÁR 17. SZOMBAT „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban” (6:52—59). A jelképek iránt érzéketlen racionális gondolkodás visszaretten, elriad ettől a képtől. Jézus kortársait is megbotránkoztatta ez a kijelentés, hiszen a Tör­vény tiltotta a vér elfogyasztását. Ám szükség, hogy legyenek botránkozások is, különben dajka­mesének tartanák némelyek a hitigazságokat. Vé­res dráma a világi élet is, amiből csak Krisztus váltsághalála által szabadulhatunk. Krisztus így köt „vérszerződést” velünk, hogy halálának hirde­tésével emlékeztet világi létünk drasztikus valósá­gára, arra, hogy gyakran az ember lesz „ember­nek farkasává”. Az embertelen emberig megy, s annak nyelvén is szól, ha kell, hogy megmentse a vadságból és új teremtéssé szelídítse követőit. Ezsaiás 31. 438. Dicséret. (Sajószentpéter) Horváth Barna Újesz­tendei váradalmunk Olvasandó: I. Péter 1:13. Minden új név elé kíváncsi szemekkel néz az ember. Mit hoz, mit tartogat a számunkra és a vil­ág számára? Az egyik ember rózsaszínű, a másik em­ber sötét szemüvegen át lát mindent. Nekünk, keresztyéneknek Is­ten felel az újévi kérdésekre: tökéletesen reménykedjetek ab­ban a kegyelem­ben, amelyet Jé­zus Krisztus hozott, amely min­dig jelen van. Ennek a reménykedésnek azonban, ha nem is előfeltétele, de velejárója,­­hogy Isten pa­rancsának engedelmeskedve, fel­övezzük „elménknek derekait”. Bibliai Lexikonunk szerint a ke­leti ember, s így a zsidó is, öv­vel szorította magához bő és hosszú alsóruháját, különösen akkor, amikor harcra, munkára és útra készült. Felövezve lenni annyit jelent, mint felkészülve lenni, késznek lenni valamire. A keresztyén embernek ké­szen kell lennie a bűn elleni harcra. Erre tanít az Efézeusi levél 6:11—20. verse: „Öltözzé­­tek fel az Isten minden fegyve­rét, hogy megál­lhassatok az ör­dögnek minden ravaszságával szemben.” Ezt a harcot minden hívőem­­­bernek meg kell vívnia, tegnap éppúgy, mint ma. A keresztyén élet, mint egyik énekünk mond­ja: „Új próba és új küzdelem a hívők útja szüntelen.” A keresztyén embernek ké­szen kell állnia a munkára is. A „vitézeknek” nemcsak a kar­dot kell forgatni, hanem a munka eszközeit is meg kell fogni, mert a keresztyén élet dolgos élet is. Emlékezzünk csak, hogy milyen kemény szavakkal ítéli el Pál a II. Thessalonikai levélben a tétlenkedőket, akik az Úr közeli visszajövetelének reményében, vagy talán csak ürügyén, nem­­akartak dolgoz­ni. Ma is megszívlelendő: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” Becsületbeli dolgunk a mun­kás élet, és pedig nem csupán magunkért és szeretteinkért. Dolgunk a másokért való élés és munkálkodás is, amit nevez­hetünk szolgálatnak. Szebbé, ör­­vendezőbbé,­­boldogabbá tenni mások életét, ahogy erre ne­künk Jézus példát adott. János evangéliuma beszéli el a láb­mosás történetét, amikor Jézus felkelve a vacsorától „körülköté (körülövezé) magát, levetvén a felső ruháját”. (Példát adott ne­künk, mint maga mondta, az alázatra, a szolgálatra,­ a má­sokért való jótéteményre. A harmadik tevékenység, ami­nek megkezdése előtt fel kell övezni magunkat: az útnak in­dulás, az útrakelés. Amikor Mó­zes előkészítette népét az Egyip­tomból való kivonulásra,­­köz­vetlen az indulás előtt még fi­gyelmezteti őket: „Derekaitokat felövezve, saraitok lábaitokon, pálcáitok kezetekben” — így álljatok készen az útra. így kell készen állnunk nekünk is a föl­di vándorlásra, az életből való kiköltözés útjára is. Bizony, nincs itt maradandó Városunk. Szívünket nem szorongatja fé­lelem, mert tudjuk, hogy Isten felé és Istenhez megyünk. Szí­vünkben ott muzsikál egy vers­töredék : Új ég, új föld tűnik elé, Megyek örök fényed felé. Ez a mi újesztendei váradal­­munk,­­reménységünk. (Esztergom) Balogh Lajos 1987. január 4. IMÁDKOZZl.XKt Köszönöm Neked, Istenem, hogy erre a napra felvirrasztottál. Kö­szönöm, hogy napjaimhoz napokat adsz még, s jobban alkalmaikat arra, hogy éljek. Ezért felajánlom Neked ezt az esztendőt, amit ingyen ke­gyelmednek tetszett reám elhozni, ígérem előtted nagy fogadással, hogy ez új évben nevedet jobban megszentelem. Buzgó leszek imádá­­sodban, hívebb szent akaratod tel­jesítésében, szorgalmatosabb a jó­­■ cselekedetekben, tűrőbb a szomorú­ságban és örvendezőbb a remény­ségben. De mit érne minden fogadásom és elszánásom,­­ha Te nem segíte­nél? Azért skönyörögve kérem­­ ez évben Szentlenced ajándékait. Nö­veld hitemet, gyújtsd fel szeretete­­met, erősítsd reménységemet. Tedd fogékonnyá szívemet, hogy akara­todnak engedelmeskedjék. Segíts meg, hogy szolgáljak azoknak, akik én reám bízattak. Szerezzek örömet azoknak, akik engem szeretnek és nyújtsak jó példát mindazoknak, akik reám tekintenek. Őrizd meg családom tagjait, barátaimat. Áraszd ki reám áldásodat, ne lás­son szükséget az én lelkem, őrizz meg minden kisértéstől, nyomorú­ságtól. Kegyelmedben s irgalmassá­godban bízva kérlek ez év kezde­tén, hogy ha bármit is, örömöt vagy fájdalmat hoz ez az esztendő, azt mind megnyugvással fogadjam ke­zedből, t­idban, hogy azoknak, akik Téged félnek, minden javukra van. Ámen. (Révész Bálint imádsága, 1915.) A heti bibliai részhez .A felülről való bölcsesség (11.) Elmondtuk már, hogy a felülről való bölcsesség „tiszta”, „békesze­rető” és „méltányos” (Jak. 3:17). A 4. tulajdonsága: „engedékeny”. A görög „euipeithes” egyrészt jelenti azt, hogy valaki mindig kész az en­gedelmességre. Vagyis a keresztyén ember mindig kész engedelmesked­ni Istennek, valahányszor megérke­zik hozzá Isten Szlava. De a görög szó azt is jelenti, hogy valaki vala­mire rábeszélhető. Nem azért, mert engedékeny, vagy gyönge, hanem mert kész a másikra figyelni, és magát a jobbról meggyőzni hagyni. 5. A következő két kifejezést egybefoghatjuk: az igazán bölcs em­ber „irgalmas és gyümölcsökkel teljes”. A görögök úgy határozták meg az „éleos” szó értelmét, hogy az szánalom azzal az emberrel szemben, aki igazságtalanul szen­ved. Az emberek hajlamosak azt mondani valakiről, aki szenved, vagy baj­ban van: „A saját hibája, maga szerezte magának, nem va­gunk érte felelősek.” A keresztyén könyörületesség azonban Isten kö­­nyörületességének a visszatükröző­dése. Szánalomra indul az iránt is, akinek a baját a saját hibája, vagy bűne eredményezte. Sőt a keresz­tyén gondolkodásban a könyörület „jó gy­ümölcsöket” is eredményez, vagyis gyakorlati segítségben is je­lentkezik. A keresztyén irgalmasság tehát nem puszta érzelem, nem csupán sajnálkozás valaki iránt, nem csak megszomorodás vagy együttérzés, hanem cselekedet is. 6. A felülről való bölcsesség „adiakri­tos” is, vagyis nem rész­rehajló. Vagyis nem ingadozó, nem habozó és nem tétovázó. Tudja, mit akar, van meggyőződése, meg­választotta a maga útirányát és ki­tart mellette. Nem változtatgatja az elveit. Vannak, akik annak a hívei, hogy nem okos dolog nagyon kiáll­ni valami mellett. De a keresztyén bölcsesség azon a bizonyosságon alapszik, amit Isten a Jézus Krisz­tus által jelentett ki. És itt nincs ingadozás. 7. Végül a felülről való bölcses­ség „anypokritos”, tehát képmuta­tás (hipokrizis) nélküli. A görög szó arra az álarcra emlékeztet, amit a görög színházban viseltek a szí­nészek, az éppen játszott szerepük­nek megfelelően. A keresztyén böl­csesség nem valami póz, nem va­lami álruha, amivel el akarjuk rej­teni igazi válónkat, valaminek az elnyerésére. A keresztyén ember sohasem játszik „szerepeket”, hogy elérje a saját céljait. Dr. Bajusz Ferenc

Next