Reformátusok Lapja, 1987 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-12 / 28. szám

1987. július 12. Az 1986/87-es iskolai tanévzáró ünnepélyen Bölcskei Gusztáv vallástanár hirdette az Igét, majd dr. Gaál Botond igazgató tanévzáró beszédében foglalkozott az elmúlt iskolai év eredményeivel. A tanulságok összeg­zésének és az új út keresésének ideje volt az elmúlt esztendő. Itt van mögöttünk a mi 450 éves, tapasz­talatokkal, értékes hagyományokkal tele múltunk. Fel­adatunk páratlan értékeinek, mással össze nem cserél­hető mivoltának felmutatása — hangsúlyozta­­ egye­bek között az igazgató. Ebben az évben is sok szép eredmény született. Példás szorgalommal kitűnő és jeles tanulmányi eredményt ért el tizenöt tanuló. Latin nyelvből Hau­ser Hajnalka II. c. osztályos tanuló kimagasló telje­sítményt ért el és az országos döntőbe jutott. Az 1987. évi Országos Diáknapokon gimnáziumunk ének­kara az ún. vegyes kórusok kategóriájában immár sokadszor nyerte el a Művelődési Minisztérium és a KISZ KB-nak aranydiplomáját. Az 1987. évi Fizikusnapok számítástechnikai vetél­kedőjén gimnáziumunk III. b. osztályának csapata I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Cseh György, Magi István és Mónus Béla voltak, akiket Berényi Dénes akadémikus oklevéllel tüntetett ki. Ugyancsak a Fi­zikusnapok alkalmából meghirdetett középiskolás pá­lyázaton benyújtott színvonalas munkájukért Magi István és Mónus Béla III. b. osztályos tanulóknak a bírálóbizottság a II. díjat ítélte oda, s Berényi Dénes akadémikus mindkettőjüknek emléklappal gratulált. „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel” 1987. cí­mű pályázaton igen rangos eredmény született az idén, Szentpáli Gavallér Zsuzsanna és Bartha Zoltán II. b. osztályos tanulók külön-külön dolgozatukkal mindketten III. díjat kaptak. Az Országos Diáknapok keretében kiírt képző- és iparművészeti pályázaton Gonda Márta I. c. osztá­lyos tanuló bronz minősítést kapott és a szakértők javasolták a részvételét a mártélyi országos képző­­művészeti táborba. A megyei matematikai versenyen Széles Lajos I. b. osztályos tanuló II. helyezést ért el. Nagy András szintén I. b. osztályos tanuló pedig a Hatvani Ist­ván megyei fizikai verseny döntőjében 4. helyen vég­zett. A Görög Vöröskereszt által meghirdetett nemzetkö­zi versenyen Beck Tamás tavaly végzett diák, Bódis Patricia III. a., Gonda László I. a. és Sztankoviansz­­ky Mihály II. c. osztályos tanulók pályázatát az at­héni bírálóbizottság oklevéllel tüntette ki. Dicsérő oklevelet kaptak a megyei versenyen el­ért eredményükért iskolánk diákjai a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedőn és ugyancsak di­csérő oklevelet kapott Osváth Ildikó II. c. osztályos tanuló a megyei latin nyelvi Elmebajnokságon elért III. helyezéséért. A Madártani Intézet felhívására Michna Krisztina és Szilágyi Richárd I. a. osztályos tanulók pályamun­kát nyújtottak be és megosztott III. díjat nyertek. A sportban elért sikerek a következők: A megyei sakkbajnokságon iskolánk leánycsapata III. helyezett lett. A Miskolcon megrendezett Országjáró Diákok Megyei Találkozóján iskolánk leányai I. helyezést ér­tek el kosárlabdában és lövészetben, valamint az el­méleti sportversenyen III. helyezettek lettek. Az ösz­­szesített versenyben elhozták a II. helyezést. Bohátka László IV. a. osztályos tanuló az Országos Simonyi óbester emlékversenyen a Lovaglásban I. helyezett lett, ezzel a teljesítményével bekerült az 5 fős ma­gyar ifjúsági válogatott tagjai közé. A továbbiakban dr. Jákó Balázs, Pelle Erzsébet, Zarándyné Dicsöfi Margit, Szele Tibor, Varga Pál, Koppányi Mária, dr. Szilvai János alapítvány dijainak ismertetésére került sor. Sz. L. 1 111H i n r®*5* : *r~s» ! w : T"-« -«ssaí *w* « 1111111 u ftFORMÁTUSOKIAPJA „Gólyakimutatkozó” Immár hagyomány a budapesti Teológián, hogy az ötödik évet le­záró diákok hangulatos est során, pár szóval elbúcsúznak társaiktól, megemlítve, hogy mi volt jó, mi volt rossz, s főleg, milyen tapasz­talatokat gyűjtöttek az itt töltött évek során. Szép ellenpontja ez az év eleji Gólyabemutatkozónak, amikor az első éves hallgatók, a „gólyák” mutatkoznak be társaik­nak, professzoraiknak, elmondván, azt a folyamatot, ahogyan őket Is­ten erre a szolgálatra vezérelte. Ezen az utolsó alkalmon pedig, a „gólyák” ki­mutatkoznak a Teoló­gia tanulóinak sorából. Még ben­nük van az utolsó vizsgák izgalma, a „már több nincs” valósága. Ez persze helytelen kifejezés, hiszen előttük van még egy nagy vizsga, s ami utána következik, az már az életé. Az a nagy kollokvium, mely során számot kell adniuk az öt év alatt megszerzett tudásról. Bennük kell lenni annak a bizonyosság-*­nak, amit Jézus mond: „Én vele­tek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Nehéz öt év gondját és örömét, bánatát és boldogságát pár szóban összezsúfolni. Volt olyan, aki már sokat gondolt az utóbbi időben ar­ra, hogy most mit is mondjon, mivel búcsúzzon. De mikor meg­kapta a maga perceit, már nem tudta úgy megfogalmazni. Mégis kialakult egy egységesnek nevez­hető kép, ami mindegyik mondat­ban ott bujkált. Több pontban fog­lalom most össze a tőlük átvett üzeneteket és tanácsokat. Először: Sokkal jobban kell fi­gyelnünk egymásra. Az új épület­be költöz­ve, még több fal van a szobák között, több az ajtó, s fennáll annak a veszélye, hogy ezek zárva maradnak. Szükségünk van arra, hogy időnként benyissunk egymáshoz, elbeszélgessünk gond­jainkról, együtt imádkozzunk vagy tanuljunk. Nem zárhatjuk be ál­landóan az ajtóinkat azzal a meg­­okolással, hogy tanulunk, mert egy idő múlva azt vesszük ész­re, hogy a szívünk is bezárkózik. Ennek el­lentéteként, másodszor, nem sza­bad elsiklanunk a tanulás mel­lett. Az elsődleges feladatunk az öt év alatt, hogy megszerezzük azt a tudást, amely a lelkészi szolgá­lat igazi megéléséhez szükséges. Soha nem lesz többé ennyi időnk, amelyet ismeretünk elmélyítésére fordíthatnánk. Soha nem lesz egy olyan Szemináriumi Könyvtárunk, amelyért csak métereket kell meg­tennünk, nem is szólva a Ráday Könyvtárról. Többen vallották, hogy most lenne jó elkezdeni a tanulmányokat, mert most már vi­lágosan látják, hogy mit kell ta­nulni. A jó kapcsolat kialakítása egy­mással, a professzorokkal, és a közösségben való nevelődés azért fontos, mert ugyanezt fogják megélni azok, akik most a nyár végével kikerülnek a gyülekezetek közösségébe. Ha mindezeket egy mondatba foglalnánk össze, ezt az igét írhatnánk: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.” Ennek egyetlen előfeltétele van, amit szándékosan a végére hagytam. Mi egyetlenegy úton nyerhetjük el a bizonyosságot, kaphatunk útmuta­tást, erősödhetünk meg, mégpedig úgy, hogy a Bibliánkat nemcsak mint könyvet, nemcsak mint arany­mondások gyűjteményét vesszük kezünkbe, hanem mint életünkhöz annyira hozzátartozó eledelt, amit az asztalunkról sohasem hiányoz­ható kenyér jelent. Örökségül ezt vettük át az el­ment végzősöktől. Elbúcsúzni azon­ban a szó legelső értelmében nem kellett tőlük. Mert szavaikkal, mozdulataikkal valahogy bennünk élnek. Lehet,­­hogy a mi eljöven­dő Gólyakimutatkozóinkon nem tudunk többet mondani, mint ők. Nem is szükséges. Elég, ha ez az örökség bennünk marad. (Budapest) Bölcsföldi András Olvassuk együtt a Bibliát! „Nem hagylak titeket árvákul...” „Elvégeztem a munkát, amelyet rám­bíztál ... Megjelentettem a Te nevedet az embereknek... A Te Igédet nékik adtam... Én őérettük odaszentelem magamat...” (Jn. 17. egyes verseiből) Ha hosszabb útra indul az ember, gon­doskodik róla, hogy távolléte alatt minde­nük meglegyen azoknak, akiket Isten rá­bízott: az idős vagy beteg hozzátartozók­nak, a gyerekeknek. Nagy megnyugvás, ha úgy utazhatunk el, hogy tudjuk: szeret­teinket jó kezekben hagytuk. Az Úr Jézus, amikor már bizonyosan tud­ta, hogy „eljött az óra” (Jn. 17:1.), biztató szavakkal nyugtatgatta tanítványait. A kis csapat riadtan és még mindig értetlenül állt az előtt a tény előtt, hogy Mesterük „bűnösök kezébe adatik” (Mt. 26:45.) és maghal. Az pedig talán el sem hatolt a tu­datukig, hogy feltámad és előttük megy majd Galileába (Mt. 26:32.). Jól látta az Úr nádszálgyenge hitüket, megalapozatlan, hangoskodó önbizalmukat, tudta, hogy ki­tartásukat és hűségüket a gonosz erői vagy emberi gyengeségeik elfújják, mint a pihét. Ezért megtartó imáin kívül valami egészen rendkívüli támaszt biztosított szeretteinek arra az időre, amikor ő már nem lesz tes­ti valóságában velük. Egyszerű, szemléle­tes példán mutatta be a Vele való további kapcsolatfenntartás lényegét: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely énbennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen .. Maradjatok énbennem és én is tibennetek ... Maradjatok meg az én sze­­retetemben.” (Jn. 15:1—2, 4. és 10 a.) Az Úr Jézus gondoskodott arról, hogy az összeköttetés valóságos és folyamatos le­gyen a tő és a vesszők között. Az az életet adó erő, amely ezt az összeköttetést bizto­sítja és megtermi a szőlőműves kedvére való gyümölcsöt („szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” — Gál. 5:22.) — a Szentlé­lek. Csodálatos, mennyire azonos életelvek nyilvánulnak meg a látható és a láthatat­lan világban! Vagy nincs is mit csodálkoz­nunk ezen? Hiszen ugyanaz az Isten te­remtette az egyiket, aki a másikat... „Ha elmegyek, elküldöm ti hozzátok a Vi­gasztalót... Mikor eljön az igazságnak Lel­ke, elvezérel majd titeket minden igazság­ra. Mert ő nem magától szól, hanem azo­kat szólja, amiket hall, és a bekövetkezen­­dőket megjelenti néktek. Az engem di­csőít majd, mert az enyémből vesz... Mindaz, ami az Atyáé, az enyém ...” (Jn. 16:7 és 13—15.) Az Atya, a Fiú és a Szent­lélek tökéletes összhangban fog együttmun­kálkodni az életetekben, ígéri az Úr. A ta­nítványoknak addig fogalmuk sem volt azokról az isteni erőforrásokról, amelyek Mesterükben munkálkodtak, s amelyek az ő életüket is alkalmassá teszik majd ,a szol­gálatra. Azóta is, ma is és a jövőben is, egészen addig, amíg Jézus Krisztus újbóli megjelenése a Szentlélek bennünk-munkál­­kodását fel nem váltja, a Lélek, a Vigasz­taló erői dolgoznak minden egyes ember megmentésén. Ha valaki ezt felismeri, és válaszol a hívó szóra, annak az élete be­kapcsolódik ebbe a titokzatos áramkörbe: a szőlőtő és a vessző között megindul a „nedvkeringés”. A szőlőműves már akkor elkezdi vadhajtásainkat nyesegetni, amikor magunk jószerivel még nem is tudjuk, hogy majd gyümölcsöt terem bennünk Isten Lel­ke. Mert annál gazdagabb a termés, minél kevesebb a kacs, amellyel máshová kapasz­kodunk, a sűrű levél, amely elfogja Isten napvilágát. Elkezdődik az újjászületés hol fájdalmas szisszenésekkel, hol nagy-nagy örömökkel bővölködő folyamata. De hát van-e születés fájdalom nélkül? És van-e nagyobb öröm egy új élet születésénél? Krisztus gondoskodott rólunk. Akkor sem és azóta sem tudja felfogni senki más en­nek a gondoskodásnak életbevágó jelentő­ségét, csak az, aki megéli. Azt viszont már semmivel sem lehet összetéveszteni, ha va­lakinek az élete, a gondolkodásmódja, a viselkedése, az emberekhez való viszonya, egész értékrendje gyökeres változáson megy át. A nagy út előtt, melyre az Úr Jézus készült, az volt a legfőbb gondja, hogy ba­rátaiba plántálja a feltétel nélküli szere­tet, a másokért való odaadó szolgálat, a Hozzá való hasonlóság, a szeretetben való egység szívet-lelket melengető reményét és örömét. Az Úr Jézus elvégezte azt, amivel az Atya megbízta. Tanított, gyógyított, példát mutatott, megismertette az emberekkel a szeretet és az igazság Istenét, a maga való­ságában. Mindezt ugyanolyan belső és kül­ső körülmények között, mint ahogy min­den ember él a Földön. Az utolsó, a leg­nagyobb erőpróbára készülve tudtunkra ad­ta, hogy a Szentlélek és az Ige által ve­lünk marad, ha mi is megmaradunk az ő szeretetében. Addig pedig, amíg ismét szem­től szembe állhatunk Vele, hűséges kép­viselőnk, védőügyvédünk, közbenjáró főpa­punk lesz. S hogy mindez hogyan lehetsé­ges? Úgy, hogy „nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt (anélkül, hogy bűnt követett volna el)” (Zsid. 4:15.). Elég jó kezekben vagyunk-e? ... Imádkozzunk: Édesatyánk az Úr Jézus által, csak csodálhatjuk szerető gondosko­dásod mélységét és erejét! Mint a kisgyer­mek a sötétben a szüleihez, úgy bújunk oda Hozzád, úgy fogadjuk vigasztaló, félelem­űző simogatásodat. Finomítsd érzékeinket, hallásunkat az Ige vigasztalására, látásun­kat munkálkodó szereteted megpillantásá­ra, értelmünket és szívünket Szentlelked új­­játeremtő erejének megtapasztalására! Ál­dunk, Úr Jézus, a megértésedért. Áldunk, amiért mindent megtettél és megteszel ér­tünk. Áldunk, amiért benned élhetünk, mozoghatunk és lehetünk. Ámen. Farkas Márta 7 Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Már Pál apostol idejében is Macedónia fontos tengeri ki­kötője és kereskedelmi városa volt. 10. Egyforma betűk. 11. Ábrahám unokaöccse volt., s vele tartott Kánaánba vezető út­ján. 13. Földbe vetik. .116. Ma már ritka férfinév. 18. Erdélyi helység. 19. Román pénzegység. 21. Az anyag részecskéje. 23. Kuckó. 24. Van-e? 25. Noé unokája, Jáfet legidősebb fia. 27. Trópusi erdőkben élő állat. 28. Pozitív elektróda. 29. K. O. T. A. 30. Betűt vet. 32. Tompa Mihály névjele. 34. Fordított szer­szám. 35. A szarvas rokona. 3€. Tengeri állat. 38. Évszak. 40. Költemény. 42. Női név röv. 43. A kalandozó magyarok egyik vezére volt. 44. Nem fölé. 45. Kettős betű. 47. Itt van a Csont­­ház-kápolna. 49. Elpusztít. 50. Fürdőszobai kellék. 52. Vászon­­fajta. 53. Állóvíz. 54. Az Egyiptomból való kivonulás után az izraeliek utolsó táborhelye a Sinai-hegy előtt. 55. Betű ki­mondva. FÜGGŐLEGES: 1. Azonos az 53. vízszintessel. 2. Mutató szó. 3. Szálakat egyesit. 4. Kettős betű. 5. A budai Várhegy alatt épült, 1857. április 30-án adták át rendeltetésének. 6. Állatok lakhelye. 7. Az emberiség ősatyja. 8. Vita közepe. 9. Határozott névelő. 12. Fénykép. 13. Nem azonos. 14. Építészeti stílus. 15. Veszp­rém megyei helység. 16­ ..Magasztalja az én lelkem az Urat”. Ennek első szava a Biblia latin fordításában. 17. Az „örök város”. 19. Sziget Szentendrénél. 20. Bibliai város. 22. Nedves réteken, vizek mellett élő illatos növény. 24. Hetvenkét hónap. 26. Omladék. 27. Tartó. 31. Gabona-fajta. 33. Elizeus próféta szolgája. 35. Ilyen gondok is vannak. 37. Kicsinyítő képző. 38. Fontos táplálékunk. 39. Albániai pénzegység. 41. E. A. 46. Szélesre nyit. 18. Irodában használt kapocs­fajta. 51. Deák fe­le. 52. ötvenegy római számokkal. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., 54., a függőleges 16., 20., 33. sor. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1987. július 29. Mokos István

Next