Reformátusok Lapja, 1987 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-12 / 28. szám
1987. július 12. Az 1986/87-es iskolai tanévzáró ünnepélyen Bölcskei Gusztáv vallástanár hirdette az Igét, majd dr. Gaál Botond igazgató tanévzáró beszédében foglalkozott az elmúlt iskolai év eredményeivel. A tanulságok összegzésének és az új út keresésének ideje volt az elmúlt esztendő. Itt van mögöttünk a mi 450 éves, tapasztalatokkal, értékes hagyományokkal tele múltunk. Feladatunk páratlan értékeinek, mással össze nem cserélhető mivoltának felmutatása — hangsúlyozta egyebek között az igazgató. Ebben az évben is sok szép eredmény született. Példás szorgalommal kitűnő és jeles tanulmányi eredményt ért el tizenöt tanuló. Latin nyelvből Hauser Hajnalka II. c. osztályos tanuló kimagasló teljesítményt ért el és az országos döntőbe jutott. Az 1987. évi Országos Diáknapokon gimnáziumunk énekkara az ún. vegyes kórusok kategóriájában immár sokadszor nyerte el a Művelődési Minisztérium és a KISZ KB-nak aranydiplomáját. Az 1987. évi Fizikusnapok számítástechnikai vetélkedőjén gimnáziumunk III. b. osztályának csapata I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Cseh György, Magi István és Mónus Béla voltak, akiket Berényi Dénes akadémikus oklevéllel tüntetett ki. Ugyancsak a Fizikusnapok alkalmából meghirdetett középiskolás pályázaton benyújtott színvonalas munkájukért Magi István és Mónus Béla III. b. osztályos tanulóknak a bírálóbizottság a II. díjat ítélte oda, s Berényi Dénes akadémikus mindkettőjüknek emléklappal gratulált. „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel” 1987. című pályázaton igen rangos eredmény született az idén, Szentpáli Gavallér Zsuzsanna és Bartha Zoltán II. b. osztályos tanulók külön-külön dolgozatukkal mindketten III. díjat kaptak. Az Országos Diáknapok keretében kiírt képző- és iparművészeti pályázaton Gonda Márta I. c. osztályos tanuló bronz minősítést kapott és a szakértők javasolták a részvételét a mártélyi országos képzőművészeti táborba. A megyei matematikai versenyen Széles Lajos I. b. osztályos tanuló II. helyezést ért el. Nagy András szintén I. b. osztályos tanuló pedig a Hatvani István megyei fizikai verseny döntőjében 4. helyen végzett. A Görög Vöröskereszt által meghirdetett nemzetközi versenyen Beck Tamás tavaly végzett diák, Bódis Patricia III. a., Gonda László I. a. és Sztankovianszky Mihály II. c. osztályos tanulók pályázatát az athéni bírálóbizottság oklevéllel tüntette ki. Dicsérő oklevelet kaptak a megyei versenyen elért eredményükért iskolánk diákjai a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedőn és ugyancsak dicsérő oklevelet kapott Osváth Ildikó II. c. osztályos tanuló a megyei latin nyelvi Elmebajnokságon elért III. helyezéséért. A Madártani Intézet felhívására Michna Krisztina és Szilágyi Richárd I. a. osztályos tanulók pályamunkát nyújtottak be és megosztott III. díjat nyertek. A sportban elért sikerek a következők: A megyei sakkbajnokságon iskolánk leánycsapata III. helyezett lett. A Miskolcon megrendezett Országjáró Diákok Megyei Találkozóján iskolánk leányai I. helyezést értek el kosárlabdában és lövészetben, valamint az elméleti sportversenyen III. helyezettek lettek. Az öszszesített versenyben elhozták a II. helyezést. Bohátka László IV. a. osztályos tanuló az Országos Simonyi óbester emlékversenyen a Lovaglásban I. helyezett lett, ezzel a teljesítményével bekerült az 5 fős magyar ifjúsági válogatott tagjai közé. A továbbiakban dr. Jákó Balázs, Pelle Erzsébet, Zarándyné Dicsöfi Margit, Szele Tibor, Varga Pál, Koppányi Mária, dr. Szilvai János alapítvány dijainak ismertetésére került sor. Sz. L. 1 111H i n r®*5* : *r~s» ! w : T"-« -«ssaí *w* « 1111111 u ftFORMÁTUSOKIAPJA „Gólyakimutatkozó” Immár hagyomány a budapesti Teológián, hogy az ötödik évet lezáró diákok hangulatos est során, pár szóval elbúcsúznak társaiktól, megemlítve, hogy mi volt jó, mi volt rossz, s főleg, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az itt töltött évek során. Szép ellenpontja ez az év eleji Gólyabemutatkozónak, amikor az első éves hallgatók, a „gólyák” mutatkoznak be társaiknak, professzoraiknak, elmondván, azt a folyamatot, ahogyan őket Isten erre a szolgálatra vezérelte. Ezen az utolsó alkalmon pedig, a „gólyák” kimutatkoznak a Teológia tanulóinak sorából. Még bennük van az utolsó vizsgák izgalma, a „már több nincs” valósága. Ez persze helytelen kifejezés, hiszen előttük van még egy nagy vizsga, s ami utána következik, az már az életé. Az a nagy kollokvium, mely során számot kell adniuk az öt év alatt megszerzett tudásról. Bennük kell lenni annak a bizonyosság-*nak, amit Jézus mond: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Nehéz öt év gondját és örömét, bánatát és boldogságát pár szóban összezsúfolni. Volt olyan, aki már sokat gondolt az utóbbi időben arra, hogy most mit is mondjon, mivel búcsúzzon. De mikor megkapta a maga perceit, már nem tudta úgy megfogalmazni. Mégis kialakult egy egységesnek nevezhető kép, ami mindegyik mondatban ott bujkált. Több pontban foglalom most össze a tőlük átvett üzeneteket és tanácsokat. Először: Sokkal jobban kell figyelnünk egymásra. Az új épületbe költözve, még több fal van a szobák között, több az ajtó, s fennáll annak a veszélye, hogy ezek zárva maradnak. Szükségünk van arra, hogy időnként benyissunk egymáshoz, elbeszélgessünk gondjainkról, együtt imádkozzunk vagy tanuljunk. Nem zárhatjuk be állandóan az ajtóinkat azzal a megokolással, hogy tanulunk, mert egy idő múlva azt vesszük észre, hogy a szívünk is bezárkózik. Ennek ellentéteként, másodszor, nem szabad elsiklanunk a tanulás mellett. Az elsődleges feladatunk az öt év alatt, hogy megszerezzük azt a tudást, amely a lelkészi szolgálat igazi megéléséhez szükséges. Soha nem lesz többé ennyi időnk, amelyet ismeretünk elmélyítésére fordíthatnánk. Soha nem lesz egy olyan Szemináriumi Könyvtárunk, amelyért csak métereket kell megtennünk, nem is szólva a Ráday Könyvtárról. Többen vallották, hogy most lenne jó elkezdeni a tanulmányokat, mert most már világosan látják, hogy mit kell tanulni. A jó kapcsolat kialakítása egymással, a professzorokkal, és a közösségben való nevelődés azért fontos, mert ugyanezt fogják megélni azok, akik most a nyár végével kikerülnek a gyülekezetek közösségébe. Ha mindezeket egy mondatba foglalnánk össze, ezt az igét írhatnánk: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.” Ennek egyetlen előfeltétele van, amit szándékosan a végére hagytam. Mi egyetlenegy úton nyerhetjük el a bizonyosságot, kaphatunk útmutatást, erősödhetünk meg, mégpedig úgy, hogy a Bibliánkat nemcsak mint könyvet, nemcsak mint aranymondások gyűjteményét vesszük kezünkbe, hanem mint életünkhöz annyira hozzátartozó eledelt, amit az asztalunkról sohasem hiányozható kenyér jelent. Örökségül ezt vettük át az elment végzősöktől. Elbúcsúzni azonban a szó legelső értelmében nem kellett tőlük. Mert szavaikkal, mozdulataikkal valahogy bennünk élnek. Lehet,hogy a mi eljövendő Gólyakimutatkozóinkon nem tudunk többet mondani, mint ők. Nem is szükséges. Elég, ha ez az örökség bennünk marad. (Budapest) Bölcsföldi András Olvassuk együtt a Bibliát! „Nem hagylak titeket árvákul...” „Elvégeztem a munkát, amelyet rámbíztál ... Megjelentettem a Te nevedet az embereknek... A Te Igédet nékik adtam... Én őérettük odaszentelem magamat...” (Jn. 17. egyes verseiből) Ha hosszabb útra indul az ember, gondoskodik róla, hogy távolléte alatt mindenük meglegyen azoknak, akiket Isten rábízott: az idős vagy beteg hozzátartozóknak, a gyerekeknek. Nagy megnyugvás, ha úgy utazhatunk el, hogy tudjuk: szeretteinket jó kezekben hagytuk. Az Úr Jézus, amikor már bizonyosan tudta, hogy „eljött az óra” (Jn. 17:1.), biztató szavakkal nyugtatgatta tanítványait. A kis csapat riadtan és még mindig értetlenül állt az előtt a tény előtt, hogy Mesterük „bűnösök kezébe adatik” (Mt. 26:45.) és maghal. Az pedig talán el sem hatolt a tudatukig, hogy feltámad és előttük megy majd Galileába (Mt. 26:32.). Jól látta az Úr nádszálgyenge hitüket, megalapozatlan, hangoskodó önbizalmukat, tudta, hogy kitartásukat és hűségüket a gonosz erői vagy emberi gyengeségeik elfújják, mint a pihét. Ezért megtartó imáin kívül valami egészen rendkívüli támaszt biztosított szeretteinek arra az időre, amikor ő már nem lesz testi valóságában velük. Egyszerű, szemléletes példán mutatta be a Vele való további kapcsolatfenntartás lényegét: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely énbennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen .. Maradjatok énbennem és én is tibennetek ... Maradjatok meg az én szeretetemben.” (Jn. 15:1—2, 4. és 10 a.) Az Úr Jézus gondoskodott arról, hogy az összeköttetés valóságos és folyamatos legyen a tő és a vesszők között. Az az életet adó erő, amely ezt az összeköttetést biztosítja és megtermi a szőlőműves kedvére való gyümölcsöt („szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” — Gál. 5:22.) — a Szentlélek. Csodálatos, mennyire azonos életelvek nyilvánulnak meg a látható és a láthatatlan világban! Vagy nincs is mit csodálkoznunk ezen? Hiszen ugyanaz az Isten teremtette az egyiket, aki a másikat... „Ha elmegyek, elküldöm ti hozzátok a Vigasztalót... Mikor eljön az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert ő nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz... Mindaz, ami az Atyáé, az enyém ...” (Jn. 16:7 és 13—15.) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek tökéletes összhangban fog együttmunkálkodni az életetekben, ígéri az Úr. A tanítványoknak addig fogalmuk sem volt azokról az isteni erőforrásokról, amelyek Mesterükben munkálkodtak, s amelyek az ő életüket is alkalmassá teszik majd ,a szolgálatra. Azóta is, ma is és a jövőben is, egészen addig, amíg Jézus Krisztus újbóli megjelenése a Szentlélek bennünk-munkálkodását fel nem váltja, a Lélek, a Vigasztaló erői dolgoznak minden egyes ember megmentésén. Ha valaki ezt felismeri, és válaszol a hívó szóra, annak az élete bekapcsolódik ebbe a titokzatos áramkörbe: a szőlőtő és a vessző között megindul a „nedvkeringés”. A szőlőműves már akkor elkezdi vadhajtásainkat nyesegetni, amikor magunk jószerivel még nem is tudjuk, hogy majd gyümölcsöt terem bennünk Isten Lelke. Mert annál gazdagabb a termés, minél kevesebb a kacs, amellyel máshová kapaszkodunk, a sűrű levél, amely elfogja Isten napvilágát. Elkezdődik az újjászületés hol fájdalmas szisszenésekkel, hol nagy-nagy örömökkel bővölködő folyamata. De hát van-e születés fájdalom nélkül? És van-e nagyobb öröm egy új élet születésénél? Krisztus gondoskodott rólunk. Akkor sem és azóta sem tudja felfogni senki más ennek a gondoskodásnak életbevágó jelentőségét, csak az, aki megéli. Azt viszont már semmivel sem lehet összetéveszteni, ha valakinek az élete, a gondolkodásmódja, a viselkedése, az emberekhez való viszonya, egész értékrendje gyökeres változáson megy át. A nagy út előtt, melyre az Úr Jézus készült, az volt a legfőbb gondja, hogy barátaiba plántálja a feltétel nélküli szeretet, a másokért való odaadó szolgálat, a Hozzá való hasonlóság, a szeretetben való egység szívet-lelket melengető reményét és örömét. Az Úr Jézus elvégezte azt, amivel az Atya megbízta. Tanított, gyógyított, példát mutatott, megismertette az emberekkel a szeretet és az igazság Istenét, a maga valóságában. Mindezt ugyanolyan belső és külső körülmények között, mint ahogy minden ember él a Földön. Az utolsó, a legnagyobb erőpróbára készülve tudtunkra adta, hogy a Szentlélek és az Ige által velünk marad, ha mi is megmaradunk az ő szeretetében. Addig pedig, amíg ismét szemtől szembe állhatunk Vele, hűséges képviselőnk, védőügyvédünk, közbenjáró főpapunk lesz. S hogy mindez hogyan lehetséges? Úgy, hogy „nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt (anélkül, hogy bűnt követett volna el)” (Zsid. 4:15.). Elég jó kezekben vagyunk-e? ... Imádkozzunk: Édesatyánk az Úr Jézus által, csak csodálhatjuk szerető gondoskodásod mélységét és erejét! Mint a kisgyermek a sötétben a szüleihez, úgy bújunk oda Hozzád, úgy fogadjuk vigasztaló, féleleműző simogatásodat. Finomítsd érzékeinket, hallásunkat az Ige vigasztalására, látásunkat munkálkodó szereteted megpillantására, értelmünket és szívünket Szentlelked újjáteremtő erejének megtapasztalására! Áldunk, Úr Jézus, a megértésedért. Áldunk, amiért mindent megtettél és megteszel értünk. Áldunk, amiért benned élhetünk, mozoghatunk és lehetünk. Ámen. Farkas Márta 7 Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Már Pál apostol idejében is Macedónia fontos tengeri kikötője és kereskedelmi városa volt. 10. Egyforma betűk. 11. Ábrahám unokaöccse volt., s vele tartott Kánaánba vezető útján. 13. Földbe vetik. .116. Ma már ritka férfinév. 18. Erdélyi helység. 19. Román pénzegység. 21. Az anyag részecskéje. 23. Kuckó. 24. Van-e? 25. Noé unokája, Jáfet legidősebb fia. 27. Trópusi erdőkben élő állat. 28. Pozitív elektróda. 29. K. O. T. A. 30. Betűt vet. 32. Tompa Mihály névjele. 34. Fordított szerszám. 35. A szarvas rokona. 3€. Tengeri állat. 38. Évszak. 40. Költemény. 42. Női név röv. 43. A kalandozó magyarok egyik vezére volt. 44. Nem fölé. 45. Kettős betű. 47. Itt van a Csontház-kápolna. 49. Elpusztít. 50. Fürdőszobai kellék. 52. Vászonfajta. 53. Állóvíz. 54. Az Egyiptomból való kivonulás után az izraeliek utolsó táborhelye a Sinai-hegy előtt. 55. Betű kimondva. FÜGGŐLEGES: 1. Azonos az 53. vízszintessel. 2. Mutató szó. 3. Szálakat egyesit. 4. Kettős betű. 5. A budai Várhegy alatt épült, 1857. április 30-án adták át rendeltetésének. 6. Állatok lakhelye. 7. Az emberiség ősatyja. 8. Vita közepe. 9. Határozott névelő. 12. Fénykép. 13. Nem azonos. 14. Építészeti stílus. 15. Veszprém megyei helység. 16 ..Magasztalja az én lelkem az Urat”. Ennek első szava a Biblia latin fordításában. 17. Az „örök város”. 19. Sziget Szentendrénél. 20. Bibliai város. 22. Nedves réteken, vizek mellett élő illatos növény. 24. Hetvenkét hónap. 26. Omladék. 27. Tartó. 31. Gabona-fajta. 33. Elizeus próféta szolgája. 35. Ilyen gondok is vannak. 37. Kicsinyítő képző. 38. Fontos táplálékunk. 39. Albániai pénzegység. 41. E. A. 46. Szélesre nyit. 18. Irodában használt kapocsfajta. 51. Deák fele. 52. ötvenegy római számokkal. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., 54., a függőleges 16., 20., 33. sor. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1987. július 29. Mokos István