Reformátusok Lapja, 1989 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1989-01-01 / 1. szám
2 Szokatlan programot kínálunk az új esztendőre. A „józan ész” eleve arról akar meggyőzni minket, hogy ez a program nem kell az embereknek. Keresztyén reménységünk viszont azt sugallja, hogy sok népe van Istennek ebben az országban és ezért többen fogják a felkínált programot elfogadni,, mint amennyit az okoskodó „józan ész” föltételez. Először Jézus Krisztusról kell valamit elmondanunk. Az ő példájából következően lesz azután szó a „programról”. Nem kétséges, hogy Jézust nagyon szerette az Atya. „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.” De vajon miért gyönyörködött benne, miért szeret-i te őt? Jézus maga válaszol erre a kérdésre: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet... én magamtól adom oda . . . s van hatalmam arra, hogy odaadjam..." (Jan. 10:17—18). Kiélezzük a gondolatot: nem azért szereti az Atya a Fiút, mert a Fiú szereti az Atyát. Azért szereti az Atya a Fiút, mert a Fiú szereti az embereikét. Odáigmenően, hogy odaadja az életét érettük. Bátran átfordíthatjuk Jézus vallomását emberi vi- S szonylatokra is: nem azért szereti az Atya hívő gyermekeit, mert ezek szeretik a mennyei Atyát. Azért szereti őket, mert szeretik az embereket. (Jézus elment egészen a végső határig: „Szeressétek ellenségeiteket”.) A kulcsmondat mindezekben az, hogy „odaadom az életemet”. És most következzék a „program”! Ismét kiélezzük a gondolatot: kimondva vagy kimondatlanul ez az emberek programja: „Ebben a most kezdődő új évben megszerzem magamnak ezt, meg ezt, meg ezt...” Ehelyett Jézus ezt a programot ajánlja: „Ebben az új évben odaadom az embereknek ezt, meg ezt, meg ezt...” Mi magunk is tudjuk, hogy mennyire nem népszerű ez a program. A megromlott emberlét két alaptörvénye: kisebb erő kell ahhoz, hogy elvegyem a másiktól azt, ami az övé és nagyobb erő kell ahhoz, hogy odaadjam a másiknak azt, ami az enyém. Arra nem kell megtanítani a kicsi gyermeket, hogy vegye el a másik gyermek játékát, de milyen hosszú tanítás kell ahhoz, hogy önként adja oda a saját játékát a másik gyermeknek! 1989-ben ezt az újfajta keresztyén életvitelt, ezt a „csodát” lehet gyakorolni: amikor a mi életünk is szűkösebb lesz, végre elkezdünk többet adni a kevesebből, közelebb kerülünk a „hasonló nyomorúságba esettekhez” (II. Kor. 1). És az lesz a még nagyobb csoda, hogy nem csupán valamit adunk. Magunkat is odaadjuk embertársainknak. Ezen a ponton megint leleplez és tanít minket az Isten Igéje: könnyebb kincseket adni a másik embernek, mint magunkat egészen odaadni. Jézus a kereszthalálig menően „odaadta magát" érettünk. Nekünk az ennél jóval kevesebb is jóval nehezebb. A különbség , abból adódik, hogy Jézusnak volt hatalma, nekünk meg nincs hatalmunk, nincs belső erőnk erre. Jézus „hatalmának” titka: ő teljes volt Szentlélekkel, Isten erejével. Innen már csak egy lépésnyire van ez az utolsó gondolat: Jézus „programja” azoknak sikerül, akiknek van felülről vett erejük, „hatalmuk” reá. Akiknek naponkénti imádságuk lesz az, hogy „Jövel, Szentlélek Úristen! Mutasd meg a te erődet az én erőtelenségemben!" Alkalmat kapunk az új esztendőben annak megtapasztalására, hogy amire nem voltunk képesek gazdagságunkban, azt meg fogjuk tenni szegénységünkben. Ha hit által zúgolódás nélkül részt vállalunk Jézus szegénységéből (még mindig milyen mérhetetlenül gazdagabbak leszünk a „sovány” esztendőkben őhozzá mérten’), akkor megkapjuk Tőle a hatalmat arra, hogy győztesek legyünk a hamis Mammon csalárdságaival szembeni küzdelemben. Így a hamis Mammon hű szövetségesét, saját kapzsi Énünket is a Krisztus előtti meghódolásra segíthetjük. AZ IGE JANUÁR 8. VASÁRNAP „Aki az Isten akarata szerint cselekszik, az az én testvérem és az én anyám” (Márk 3:31—35). Ezt maga Jézus mondja aző igazirokonairól. S ha Jézus mondja, akkor bizonyosan így is van. De éppen azért, mert Jézus mondja, nem árt komolyan elgondolkoznunk a „feltételen”, aki az Isten akarata szerint cselekszik. Sokkal nehezebb feltétel ez, mintsem gondolnánk. Isten akaratáról beszélni sem könnyű, mert egy bizonyos ismeretet igényel az, hogy beszélni tudjunk Isten akaratáról. De Isten akaratát cselekedni, ez még nehezebb, mert teljes odaszánást, önmegtagadást, engedelmességet kíván. Lie mondást a magunk akaratáról, s bekapcsolódást Isten akaratának áramkörébe. Mivel Isten akaratát Jézus Krisztus jelentette ki tökéletesen, ezért Isten akaratának cselekvése a Jézus Krisztus követése. Ebben az esztendőben ebben is előbbre juthatunk. V. Mózes 5:22—23. 8. Zsoltár. JANUÁR 9. HÉTFŐ „A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, mivel kikelt és felnőtt” (4:1—9). Ha magunkra nézünk és a körülöttünk élő keresztyén testvéreinkre, akkor Jézus példázatának az a része foglalhatja le figyelmünket, ahol a rossz szántóföldekről ,vanszó. Nem is árt néha a gyülekezetben bűnbánattal felmérni kinek-kinek, hogy milyen kemény a szívünkben az útfél, mennyire kis humusz éktelenkedik a sziklás talaj fölött és milyen kegyetlenek a tövisek, amelyek szorongatják bennünk az Ige vetését. iDe szabad nekünk imádságos szívvel, reménységünk horgonyát Urunk szavába vetni „a többi pedig a jó földbe esett és termést hozott!”. Van jó szántóföld is, lehetséges meglágyult szívvel és odaszánt elmével élni, mert Isten Szentlelke munkálkodik, csak engedni kell Néki. Ne csüggedjünk el, mert Istennek lesz aratása, ez a példázat vége. V. Mózes 6:1—9. 235. Dicséret. JANUÁR 10. KEDD „A körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról” (4:10—20). A tanítvány nagy lehetősége, hogy kérdezheti a Mestert. A tanítvány sem ért azonnal mindent, de a közelség Jézushoz aztjelenti, hogy „első kézből” kaphat minden ajándékot, amit Isten elkészített az ő gyermekeinek. A magvető példázatát hallgatók sem értettekazonnal mindent, de kérdésükre Urunk kibontja a titkok csomóit. Ma nem lehet úgy járulni Jézushoz kérdéseinkkel, mint azoknak, akik akkor „körülötte” voltak. Megközelítésének más útjai vannak, mint a test szerinti találkozás. A csendes imádság, az írás szorgalmatos olvasása, a Lélek által való belső kitárulkozás nyomán mégis valóságos lehet ez a megkérdezés és tanítványi tudakozódás, hogy sötétségben ne maradjunk. V. Mózes 6:10—19. 31. Zsoltár. JANUÁR 11. SZERDA „Azért kerül a lámpás a szobába, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem inkább azért-e, hogy a lámpatartóba tegyék?” (4:21—25). Ábrahám azt kapta ígéretül elhívatásakor, hogy Isten megáldja őt és ő ezáltal áldássá lesz. Áldást tehát azért kapunk, hogy áldássá legyünk. Jézus szavaiban ez az igazság erősíttetik meg. Ábrahám minden utóda, tehát minden hívő ember azért nyert áldást, hogy áldássá legyen. Amikor Isten elfogad MELLETT jó megtérő indulatunkat, hit által Jézus Krisztusban elfogad gyermekeiül és világossággal ajándékoz meg akkor lámpássá vált életünket környezetünk „szobájának” szánja, hogy hitünkkel, szeretetünkkel, békességünkkel áldássá legyünk ott, ahol élünk, ő minket is a lámpatartóba tett), s ha nem ott vagyunk, akkormi tántorodtunk a véka, vagy az ágy alá. V. Mózes 6:20—25. 272. Dicséret. JANUÁR 12. CSÜTÖRTÖK „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe” (4:26—34). Jézus egy egyszerű igazságot akar elmondani a „magától növekvő vetés” példázatával. Azt, hogy amiképpen a földi vetésnél emberé a munka, de Istené az áldás, úgy az Isten országa megvalósulásánál is az Úré a növekedés, a kiteljesedés és a végső győzelem munkálása. Minél szorgalmatosabban munkálkodik a s hívő ember Isten országa ügyében, annál inkább kell éreznie, hogy mennyire Istenen múlik minden. Mert ahogyan kicsinyből nagy, elveszettnek látszóból győzedelmes ügy, emberibőlmennyei lesz munkánk gyümölcse, az egyáltalán nem „eredmény”, hanem „csoda”. Ez nem tétlenségre serkent, hanem annál szorgalmatosabb munkára, hiszen Isten munkatársai vagyunk, s a hűségben az ő hűségesszeretete a serkentő mérték. V. Mózes 7:1—11. 18. Zsoltár. JANUÁR 13. PÉNTEK „Hallgass el, némulj meg. És elállt a vihar, egészen csendes lett a tenger” (4:35—41). Jézus „szolgálati” úton van, mint szinte mindig. A gadaraiak vidékére megy, hogy gyógyítson. A háborgó tó vizét és a vihart lecsendesítő szó jele annak a hatalomnak, amely bűnöket bocsáthat meg, új életet ajándékozhat. Urunk egyetlen csodája sem önmagáért való, hanem hitet akar ébreszteni és erősíteni. Olyan hitet, amelyikkel nem egyszerűen egy csodatévőbe, hanem az Üdvözítőbe fogózik meg az ember. Aki a tengert lecsillapította, az a mi életünk háborgásait is le akarja csendesíteni. S elsőrenden ezért jött. Minden egyéb csoda jel erről a hatalomról. Sakinek csak ezek az „egyéb” csodák kellettek, azokkal szemben sóhajtott fájdalmasan, mint üres felkívánókkal szemben. V. Mózes 7:12—26. 83. Zsoltár. JANUÁR 14. SZOMBAT „Mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat” (5:1— 20). Ezt a szerencsétlen embert, aki meg volt kötözve a démoni erők láthatatlan láncaival, megkötözik látható láncokkal és bilincsekkel. íme az emberimegoldás: Ennyi telik tőlünk. A dühöngőt bezárjuk, megkötözzük, mert valami módon valóban ki kell iktatni az emberi közösségből, ha más módon nem tudunk segíteni. De a dühöngő szétszakítja láncait és ebben a ,,szabadságban” még dühöngőbb lesz.Amikor Jézus veszi le a láncokat, akkor először nem a látható láncokat, hanem a láthatatlan láncokat veszi el, töri szét, és ettől lecsendesedik az ember. A démonokat űzi ki, a bűn rabságából szabadít meg és akkor a külső láncok feleslegesekké válnak. A bűn megoldására ezért nem szabad más megoldást keresni, mint Isten bűnbocsátását. V. Mózes 8:1—10. 50. Zsoltár: Dr. Fekete Károly %K)RMTIXOK LAPJA A szeretet sok vétket elfedez Olvasandó: 1. Péter 4,8. Jézus a Tízparancsolatot ebben a szóban sűrítette egybe: Szeress! Pál apostol, akit inkább az értelem, mint az érzelem emberének gondolunk, csodálatos himnuszt írt a szeretetről, mely soha el nem fogy. Jánosról feljegyezték, hogy amikor már olyan öreg volt, hogy nem tudott prédikálni, azért minden istentiszteleten szolgált, csak enynyit mondva: „Fiacskáim, szeressétek egymást.” És íme, most Péter is arra inti szórványban élő olvasóit, hogy legyenek hajlandók az egymás iránti szeretetre. Szeretet. Csodálatos ajándéka Istennek. De sajnos annyit halljuk ezt a szót, hogy már rá se figyelünk. Sőt viszolyog az emberek egy része, ha erről szól a prédikáció. Hallottam már olyan megjegyzést: Nem tud már miről prédikálni a „nap”, hát megint a szeretetről beszél. De lehet-e eleget beszélni a szeretetről? Ebben a szeretetlen, közönyös, sőt gyűlölködő világban nincs-e szükség arra, hogy még többet beszéljünk erről a „királyi törvény”-ről ? Jézus a világ végét megelőző idők egyik felének mondja azt, hogy a szeretet sokaikban meghidegül (Máté 24: 12). Kell hát állandóan arra figyelmeztetni, hogy legyünk hajlandók az egymás iránti szeretetre. A keresztyén szeretet nem valamiféle érzelgős „Szeressük egymást, gyerekek”. A keresztyén szeretet teljes erőmegfeszítést kíván. Nem fényűzés, hanem életszükséglet. Elszenvedi a bántásokat, eltűri a jogtalanságokat. Szeret akkor is, ha nem kap viszontszeretetet. A keresztyén szeretet olyan szeretet, mely soha el nem fogy. Ennek a szeretetnek olyan hatalma van, hogy „ sok vétket elfedez”. Ezt lehet úgy is érteni, hogy a szeretet megbocsát. Már a Példabeszédek könyvében is azt olvassuk: „Minden vétket elfedez a szeretet” (Péld. 10:12). Nem azért, mert a szeretet — ahogy mondani szokták — vak, hanem azért, mert akit igazán szeretünk, olyannak szeretjük, amilyen. A szeretet türelmessé teszi az embert. Könnyebb türelmesnek lenni a saját gyermekeinkhez, mint az idegenekéihez. Ha valóban szeretünk valakit, azt hibáival együtt is szeretjük, és elviseljük, ha nem is a legkiválóbb is, és eltűrjük, ha barátságtalan is velünk szemben. A szeretet valóban képes sok vétket elfedezni. De lehet ezt a szeretetre való felhívást úgy is értelmeznünk, hogy szeressünk, mert ha másokat szeretünk, Isten nem nézi vétkeink sokaságát. Az életben kétféle emberrel találkozunk. Vannak olyanok, akiknek nincsenek olyan hibái, hogy ujjal mutogathatnánk rájuk. Erkölcsösek, igen tiszteletre méltóak, de kemények és szigorúak, hogy mások miért hibáznak és esnek bűnbe. Nem tudják szeretni azt, aki megtévedt. És lehet a szeretetet, melyről az apostol itt ír, úgy értem, hogy Isten úgy szeret, hogy elfedezi vétkeink sokaságát. A kegyelem csodája az, hogy olyan bűnösen, ahogy vagyunk, szeret bennünket Isten, ezért küldte Fiát, hogy aki hisz Benne, el ne vesszen. A lényeg az: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre, mert a szeretet sok vétket elfedez.” Dr. Körpöly Kálmán 1989. január 1. IMÁDKOZZUNK! örökkévaló Isten, mennyei Édesatyám a Jézus Krisztusban! Köszönöm Neked, hogy ismét eljuttattál egy új esztendő napjára. Köszönöm, hogy napjaimhoz napokat adsz, drága alkalmakat engedsz, hogy megtérjek és éljek. Hálaadással magasztallak és szívemben szent elhatározás él, hogy ez új esztendőt Néked ajánljam, napjait teljes igyekezettel állítsam dicsőséged szolgálatába. Segíts, jó Atyám, hogy ez új esztendőben legyek buzgóbb a Te tiszteletedben, hívebb szent akaratod teljesítésében, szorgalmasabb a 4, jócselekedetek véghezvitelében, örvendezőbb a reménységben, zűrőbb a próbáltatásokban. Kérlek, emlékezz meg irgalommal anyaszentegyházunkról, adj hűséges szolgákat szent Igéd hirdetésére. Emlékezzél meg azokról, akik sötétségben, a halál árnyékában járnak, szenvedések, betegségek között vívódnak, akiket gyengeség, szomorúság ostromol, töltsd be szívüket a te vigasztalásoddal. Emlékezzél meg, Atyám, népünkről, országunkról, hadd legyen a Te Igéd nékünk szövetnekünk. Adj békességet a mi időnkben! Ámen. (Vásárhelyi János: A református keresztyén imádságos könyve, Kolozsvár, 1938.) A heti bibliai részhez „Nem ez-é az ácsmester?” (I.) Márk evangéliuma Jézus gyermekkoráról nem beszél. Máté és Lukács is csak 12 éves koráig tudósít, utána a kb. 33 éves korában való fellépéséig semmit sem említenek az evangéliumok. Hogy mi történt ezekben az „elrejtett években”, arra az evangéliumok két megjegyzéséből következtethetünk. A Mk. 6:3-ban a falubeliek úgy beszélnek Jézusról, mint az „ácsmesterről”, Lukácsnál (4:16) pedig azt olvassuk, hogy „amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombatnapon a zsinagógába”. Jézus szüleit az evangéliumok istenfélő emberekként mutatják be. Szülése után Mária felviszi a törvény által előírt tisztulási áldozatot, majd a gyermeket bemutatják az Urnák. És amikor 12 éves korában „bar micvá”-vá, vallásilag felnőtté lett, magukkal viszik a jeruzsálemi zarándokútra. Bizonyos, hogy József is, mint minden hívő zsidó, a háza ajtófélfájára feltette azt a dobozkát, amelyben a zsidók mindennapi imádságát tartalmazó pergamencsík, a „Sémá Jiszráél” volt: „Halld meg, Izrael, az Úr, a mi Istenünk, egyedül Úr!” így szentelte a házát a törvény előírása szerint Istennek: „Maradjanak a szívedben azok az Igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár felkelsz. Kösd azokat jelként a kezedre és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra” (V. Móz. 6:4—9). A korabeli kegyességet ismerve, igen valószínű, hogy Jézus gyermekkorától kezdve valamennyiszer kiment az ajtón, vagy hazatért, szülei példáját követve ujja hegyével megérintette ezt a „mezuzá”-nak nevezett dobozkát és utána megcsókolta a kezét. A reggeli és az esti imádságnál — ahogyan erre Józsefnek a törvény szerint tanítania kellett —, a homlokán és a kezén viselte a „Sémá Jiszráél” jelét. Ezenkívül a hívő izraelita a nap minden órájában nemcsak a szájával, hanem a szívében is elmondta a rövid fohászt: „Áldott légy, Urunk, Királyunk, mindenség Istene!” Így értjük meg, hogy az evangéliumokban oly sokszor találkozunk ezzel a megjegyzéssel: „Jézus visszavonult imádkozni”. Mert ez volt az a világ, amelyben gyermekkorától, az „elrejtettség éveiben” élt, mint a korabeli hívő zsidó család tagja. Dr. Bajusz Ferenc