Reformátusok Lapja, 1991 (35. évfolyam, 3-52. szám)

1991-01-20 / 3. szám

Tisztújítás után Idegengyűlölet Beiktató közgyűlések Emlékezés Sylvester Jánosra Pap Béla könyvéről Áprily Lajos. LASSÚ SZÁRNYON Uram, a két szányam nehéz, hozzád emelkedni ma nem mer. Ne bilincselj meg és ne bánts nagy súlyoddal, a félelemmel. Te nagy völgyedben ne legyek énekre béna, hitre gyáva. Úgy kapaszkodjam, kéz, beléd, mint kicsi koromban anyámba. Hívott erőseid dalos lakomáján mindig ne késsem. Kapudtól ne térítsen el utat veszítő szédülésem. Viharszeles mélyed felett meredekedet bízva járjam, sziklafalon hajnalmadár, örömpiros legyen a szárnyam. És hogyha mégis hullanék sugaradban vagy sűrű hóban, sohasem látott arcodat láthassam egyszer, zuhanóban. Weöres Sándor. Kínok árnyékaiból, kínok árnyékaiból szólok hozzád Istenem. Kín mar, sújt, temet, józan eszemet vak veszélyben, láncos mélyben ne hagyd elveszítenem. Senki sem tör káromra, senki sem tör káromra, bennem fordul ellenem, örök vihar ront, nincs egy biztos pont se mögöttem, se fölöttem, dög pusztít a telkemen, Törd meg kevélységemet, törd meg kevélységemet, mély megbánást adj nekem. Nyársat nyeltem én, derekam kemény, mert nem szabad súlyod alatt meghajolnom, Istenem? Száraz zokogás tipor, száraz zokogás tipor és a szemem könnytelen. Utam hajlatán ördög les reám, vár nehezen: a két kezem tőrrel indul ellenem. Legyen meg akaratod, legyen meg akaratod, ha vesznem kell, jól legyen: tán kárhozásom áldás lesz máson — de ha énrám kincset bíztál, ments meg immár, Istenem. ----------- ZSOLTÁR MŰSOR­NAPJA XXXV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 1991 JANUÁR 20. "ig Ara: 15 Ft A BOLDOGSÁG KULCSA Péter I. levelének 2. fejezetében, a 23. versben ezt olvassuk Jézusról: „Szidalmaztatván viszont nem szi­dalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem hagy­ta az igazságosan ítélő (Istenre)” Esztendő és esz­tendő között éppúgy nem lehet éles választóvonalat húzni, mint egy hömpölygő folyó vizében. A tegnap, a ma és a holnap ikertestvérek, gyakorlati okokból meg lehet és meg is kell különböztetni őket, egymástól, de a tegnap benne van a mában és a holnap „tar­talmában” benne foglaltatik a mindenkori ma. Az új esztendő küszöbének átlépése előtt és után szinte kizárólag a Boldog új évet! jókívánsággal kö­szöntötték egymást az emberek. Ez nem baj, sokkal jobb, mint ha egymás torkának esnek a vitatkozók, vagy ha válogatottan trágár szavakkal szennyezik a „környezetet”. Van azonban egy nagy hátránya is en­nek a köszöntésnek, nevezetesen az, hogy megerősít bennünket abban a nem is tudatosított babonás hie­delemben, miszerint valamiféle szó­mágia gyakorlásá­val változást tudunk elővarázsolni emberi magatartás­­formákban és jellemekben. A biblikus-református hit­beli látás szerint semmilyen év — így a nemrég kez­dődött 1991-es év — sem hozhat önmagában boldogsá­got, mert az idő fizikai jelenség — s mint ilyen tel­jességgel „semleges” —, a boldogság pedig egyrészt Is­ten ajándéka, másrészt az emberek erkölcsi minőségé­nek függvénye. Ha ez — legalább nagy vonalakban — igaz, akkor az előttünk lévő esztendőben is eszményietlen családi, egyházi, nemzeti és nemzetközi helyzetekben kell majd élnünk, ami mindenkitől — elsősorban tőlünk keresz­tyénektől — azt követeli, hogy Istentől elrendelt fel­adatainkat felismerjük, magunkra vállaljuk és több­kevesebb testi, szellemi és hitbeli erőnk szerint bátran, állhatatosan, reménykedve és türelemmel igyekezzünk azokat megvalósítani. Summázva: az 1991-ben előre látható és előre nem látható eszményietlen — valószínűleg igen keserves és fájdalmas — helyzetekben a tőlünk telhető legjob­bat, legszebbet, legnagyobbat „alkossuk” meg. Ha így cselekednénk, akkor sem erőnk, sem időnk nem marad­., na a boldogtalanságra, önmagunk sajnálására és saj­­náltatására, mert az „alkotás” öröme — a „sikerélmény” — tudja az embert igazán boldoggá és türelmessé tenni. R. Koch több, mint 200 sikertelen kísérlet után sem hagyta abba a tbc kórokozójának felderítésére vonatkozó munkáját. Hogy az ő tűrőképessége hány­szor tízmillió beteg életét mentette meg, azt — úgy gondolom — senki emberfia nem tudja, csak az Em­berfia, aki ma is azonosítja magát minden szenvedő­vel, s a nekik nyújtott segítséget úgy értékeli, hogy azt Vele cselekedték meg. Vigasztaljon, bátorítson és tegyen türelmesebbé ben­nünket Urunk Jézus életének példája. Ő nem kellett a főpapoknak, hiszen korbácsot ragadva megtisztítot­ta a templomot és megzavarta a „kegyes" üzletelést. Nem kellett a „felvilágosult” és „szabadelvű” szaddu­­ceusoknak, mert Jézus a feltámadást és a felelősség­­revonást hirdette. Nem kellett a farizeusoknak, mert az ,,,Atyák rendelései” fölött visszanyúlt Isten pa­rancsaiig. A világiani gondolkodásúnknak nem kellett Jézus, mert bűnről, újjászületésről, puritán életvitelről prédikált, azaz túlságosan kegyes volt. Nem kellett a kegyeseknek, mert túlságosan világias volt: nőtanít­­ványokat is megtűrt maga körül és nem kárhoztatta a házasságtörésen tetten ért asszonyt. Nem kellett az ellenállás embereinek, mert nem engedte, hogy köve­tői fegyvert fogjanak a rómaiak ellen. Nem kellett a tömegnek, amelyet kétszer is jól megvendégelt Jézus, de nem engedte, hogy királyként ültessék Dávid je­­ruzsálemi trónszékébe. Mindezeket betetézte, hogy még a tanítványaitól is meg kellett kérdeznie: „Várjon ti is el akartok-e menni?” Emberi megítélés szerint annyi csalódás, meg nem értés, kigúnyoltatás, lenézés, életveszély, üldöztetés után mi sem lett volna természetesebb, mint az, hogy Jézus nem folytatja munkáját abban a közegben, amely min­den jóakaratnak ellenállt, minden közeledését elutasí­totta. Jézus azonban nem hagyta abba. Erről szólt a Máté 5:15 eredeti (elsődleges!) értelme szerint, a keleti képesbeszéd „műfajában”: Ti nem azért gyújt­játok meg a mécsest hogy aztán rövidesen eloltsátok, hanem azért, hogy a mécstartóba tegyétek, ahonnan fény árad (az egy szobából álló) „házban” annak la­kóira. Engem nem azért küldött az Atya, hogy a ne­hézségek láttán végképpen elveszítsem tűrőképessége­met és abbahagyjam „ezek között" a munkámat. (Tar­talmilag ez ennek a versnek a fő mondanivalója!) Senkinek sem lesz boldog új éve, aki az elérhető boldogságból maga zárja ki önmagát. Hogyan? Úgy, hogy nem tudatosítja, hol él, milyen körülmények kö­zött él, és valójában miért él. Nem lesz boldog új éve annak, aki máshol, máskor szeretne élni. Ha volt va­laki, aki kedvezőtlen körülmények között élt, az Jézus volt. Mégsem kívánt magának sem jobb hazát, sem jobb „szántóföldet". E tényből az az üzenet hangzik itt és most felénk: lássuk meg, hogy Isten segítségével mi jót, hasznosat, építőt, gyógyítót tudunk tenni a meg­lévő — letagadhatatlanul — kedvezőtlen helyzetben (e sorok írásakor, január 8-án este, még nem tudhattam, hogy nem tör-e ki az Öböl-menti háború). Tegyük ezt abban a szilárd hitben, hogy mennyei Atyánk soha nem enged olyan helyzetekbe kerülnünk, amelyekben ne látnánk meg, hogy „sorsunk sötétlő árnya közt” Jézus „szent arca rejtezik”. S az Úr jelenlétének már a megpillantása, sőt megsejtése is örömet, reményt, tű­rő erőt áraszt szívünkbe, mégpedig pontosan annyit, hogy a terhek súlya alatt épek maradjunk. Jézus világosan megmondta, hogy a kősziklára épült „ház” kivételezettsége nem abban van, hogy ezt a „házat” elkerüli az eső, az árvíz és a szélvihar, hanem abban, hogy ezekben a veszélyhelyzetekben ne­m omlik össze, mint a fövenyre épült ház. Hogy 1991-ben milyen jellegű veszélyhelyzetek lesznek, az jórészt ismeretes. Azt is tudjuk, hogy „más fundamentumot senki nem vehet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisz­tus.” Ő nem erőlteti magát senkire. Őt ma is le lehet becsülni, félre lehet lökni. Aki ezt a „viszonyulást” választja, annak ugyanolyan „emelt fővel” kell majd vállalni, döntésének összes — idői és időn „kívüli” — következményét is. Bár nem kétséges, hogy jobb egy idejében megtörtént megtérés mint a késői bá­nat, amint jobb egy kis virág az életben, mint egy nagy koszorú a síron. A tűrő erőért, az állhatatosságért így imádkozott B. Picter genfi lelkipásztor és teológiai tanár erkölcstani munkájának magyar nyelvre fordítója: Felső-Őri Fü­­lep Gábor sárospataki teológiai tanár és lelkipásztor két évszázaddal előttünk: „Oh Uram, mi merő alkalmatlanság és hebehur­­gyaság vagyunk, kik semmiben állhatatosak nem le­hetünk, hanem csak a te hántásodban és a te tőled megtiltatott dolgoknak elkövetésében ... Szégyenelljük, óh Uram, ezen gyarlóságunkat, de azt te nálad nélkül éppen meg nem győzhe­tjük. Erősíts meg azért minket a te Lelked által, ki erőnek Lelke vagy, hogy így erősek és hívek lehessünk mind halálig. Ámen." Ez a valóságos boldogság kulcsa 1991-ben is. Bár­mi történjék. Sebestyén János Szánfogat. Imets László fametszete

Next