Reformátusok Lapja, 1991 (35. évfolyam, 3-52. szám)

1991-01-20 / 3. szám

2 Huszonnégy országban működik az „Iszlám Af­rikai Szervezete”. Az alakuló gyűlé­sen elfogadott szabályzat szerint mindenütt be kell vezetni az iszlám jogot és érvényteleníteni kell a nyu­gati jogrendszert. Politikai pozíciók­ba csak muszlimok kerülhetnek. Be kell tiltani a keresztyénséget és az iszlámhoz nem tartozó minden más vallást, is. Semmiféle kulcspozíciót nem tölthet be az, aki keresztyénnek vallja magát. A huszonnégy ország közé tartozik például a területileg legnagyobb Szudán, a legnagyobb lélekszámú, csaknem százmillió la­kosú Nigéria, ahol a szervezet köz­pontja működik ... És ez „csak” Af­rika! Sokkal harcosabb vallási szer­vezetek működnek Ázsiában a Kö­zel-Kelettől Kínáig. (A harcos ateiz­mus is „vallás”. Negatív előjelű, de nem kevésbé hiten alapuló világ­szemlélet és életgyakorlat.) Olvassuk a kíméletlenül kemény adatokat és elgondolkozunk, emlé­kezünk, elmélkedünk. Századunk­­ elején, a „külmisszió” nagy robbaná­sának éveiben, elhangzott ez a for­mula: „Tegyük keresztyénné egy nemzedék alatt az egész vilá­got!” És íme: a század végén tör­vényerőre emelten kitiltják a ke­resztyénséget százmilliókat számláló nemzetcsoportokból. Ellenmissziót folytatnak, erőszakkal terjesztik a saját vallásukat és döbbenetes híre­ket hallunk az ottani hűséges ke­resztyének sokasodó véres martiriu­­m­áról. Mi történt és mi történik ebben az évszázadban? Először is: ne va­kítsanak el az innen-onnan érkező örömhírek. Például: nagy ébredések Dél-Koreában, hetven év után elő­ször napjainkban orthodox karácso­nyi mise Moszkvában a Vörös té­ren . . . Rá kell eszmélnünk arra, hogy ítélet alá került az egész nyugati keresztyénség. Kínából, vagy Iránból nézve nem lényeges az, hogy más az olasz katolikus, a német lutheránus, a skót református, vagy az amerikai baptista. Számukra egy társaság ez az egész, és nem kérnek belőle. Miért nem? Először azért, mert „árukapcsolással” terjesztettük az evangéliumot. Nem becsültük a sok évezredes helyi kultúrákat, sőt inkább pusztítottuk, irtottuk, ördö­ginek mondottuk azokat és helyettük vittük, erőszakoltuk a görög-római­­germán európai kultúrát az itteni romlott, dekadens változataiban. Ezt most kisöprik nemzeteik életéből és vele együtt a hozzá kötődött keresz­tyénséget is. Másodszor: el kell is­mernünk, hogy a keresztyénség tü­relmetlen vallás. Sovány vigasz erre az, hogy az iszlám vallás nálunk is türelmetlenebb. A nem keresztyének, között elviselhetetlen az a keresz­tyén­sőg, hogy „aki keresztyén, az üdvözül, mindenki más elkárhozik, mert minden más vallás kárhozatos tévedés, bálványimádás, ördöngös­ség”. Éppen a legdinamikusabb fun­damentalista misszionáriusok hirde­tik ezt a krisztusinak semmiképpen nem nevezhető „keresztyénséget". Harmadszor: bűnhődik a keresz­tyénség azért is, mert hűtlenné lett a prófétai szolgálatban. Röviden: nem mert és ma sem mer jajszót mondani a „keresztyén Nyugat” ég­bekiáltó bűneire (a Mammon kö­nyörtelen imádata, a militarizmus, nacionalizmus, szexőrület, drogok, horror). A megízetlenült „sót" kive­tik és megtapossák. Más téma az, hogy ha története­sen tisztán hirdetnénk Afrikában és Ázsiában az evangéliumot, akkor is ellenállást váltana ki. Egyetlen pél­da: ha a palesztinoknak, zsidóknak, araboknak, kínaiaknak megalkuvás nélkül hirdetnénk azt, hogy „szeres­sétek ellenségeiteket”, bizonyára ugyanúgy kitiltanák országukból a keresztyénséget, mint ahogy erős meggyőződéssel kitiltják mostani el­torzult változataiban. (Az sem derült még ki, hogy mi lenne a reakció arra, ha megalkuvások nélkül hir­detnénk a teljes evangéliumot a mi magyar egyházainkban!) A feladatunk változatlan: hirdet­nünk kell a teljes evangéliumot. 1991. január 20Reformátusok larta AZ IGE (a [a [s (5 ts (a (a lä la B B S (s B la [a 5 ta B ta fs S Gä B Is la Da [a B [a Is B [a la Gä [a (s Is (s Is B ta [a Gá [a IsHi Ei [a la Is Is Is (s JANUÁR 27. VASÁRNAP „Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem” (Máté 11:1—19). Jézusnak Keresztelő Jánosról el­mondott szavai is mutatják, hogy mennyire sze­rette és tisztelte útkészítőjét. De elrendelt útjáról, messiási tisztének Istentől elfogadott ösvényéről még Keresztelő János kedvéért sem tér le. János­ és­­köre szent várakozása egyszer beteljesedik, de Jé­zus féltő szeretettel kéri a rabságban sínylődő kér­dezőt, hogy ne botránkozzon meg Őbenne. Mintha ugyanazt mondaná, amit a Jordánnál: „Engedj most, mert ez illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot” (3:15). A botránkozás indulatá­nak áradása végigkíséri Urunkat földi életében és azóta is János tiszta indulatával és más okból is, de megbotránkoznak benne. Isten akaratában bot­­ránkozunk minden esetben és ez boldogtalanná te­szi életünket. Simuljunk bele Isten akaratának erős kezébe. Malakiás 1. 155. Dicséret. JANUÁR 28. HÉTFŐ „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfárad­tatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (11:20—30). A“--Fiú hívogat itt, Aki­nek mindent átadott az Atya. Mentő hívogatása mögött tehát az Atya teljes hatalma és teljes sze­­retete áll fedezetként. Az a „megnyugvás” tehát, amit kínál, az Atyával való megbékélés nyugalma. Ez pedig nem más, mint az eredeti rendeltetésünk­re való rátalálás lehetősége és ajándéka, így ke­rülhet a vállunkra az Úr dicsőségére való szolgálat áldott terhének keresztje. Ez a kereszt nélküle el­­hordozhatatlan lenne, de Véle „kedves” és „köny­­nyű”, és főleg célszerű. Azt jelenti ez, hogy nem olyan teher, mint a zsák, amit vinni kell, hanem olyan teher, mint az iga, amivel vinni lehet va­lamit. Nem kevesebbet, mint az egész életet. Ve­gyük fel mi is az ő igáját. Malakiás 2:1—9. 312. Dicséret. JANUÁR 29. KEDD „Az Emberfia ura a szombatnak” (12:1—8). Az Emberfia, mint Isten örökkévaló Igéje, az Úr te­remtő Szavaként jelen volt a teremtésben. Szemé­lyesen jelen volt az első Szombatban, Isten terem­téskori szent megnyugvásában, ő ezt a „szomba­tot” hozta el hozzánk és ezért ura az Emberfia a földi szombatnak. Az örök nyugalom előízét adja itt e földön és teljességét az örökkévalóságban. Vi­gyázzunk azonban, mert Urunk szavának éle min­ket ma élő keresztyéneket egészen más helyen se­bezhet meg, mint a zsidókat. Nekem és nekünk Urunk e kijelentése inkább ezt jelenti: Jézus a tar­talma, értelme és célja a mi nyugodalom napunk­nak, a vasárnapnak. A Vele együtt gyakorolt isten­­tisztelet, Isten nevének magasztalása nélkül nin­csen ünnep. Lehet munkaszüneti nap, pihenőnap, szabadság, de nem vasárnap, nem az Úr napja. Malakiás 2:10—17. 294. Dicséret. JANUÁR 30. SZERDA „Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mé­csest nem olt ki” (12:9—21), íme a „szombati” lel­kűlét. Az Atya irgalma ragyog fel a sorvadt kezű emberen, és a megtérő paráznákon, vámszedőkön, Urunk szavával élve, a repedezett nádszálakon és füstölgő mécseseken. A kegyelem korszakának mes­siási magatartása bátorítsa a megtorpant, roska­ MELLETT hozó és vágyakozó életeket a Megváltóhoz való odamenekülésre. Bűnbánattal emlékezem evangé­­lizációs szolgálatainkra, melyeknek lelkületéből sokszor hiányzik Urunknak ez az érzülete és maga­tartása. Legyen figyelmeztetés számunkra mai Igénk és fegyelmezzen bennünket felindulásunkban, mely­­lyel szétnézünk magunk körül, a nálunknál eleset­­tebbek és tévedezőbbek között. Tanuljunk meg Jé­zus szemeivel nézni. Malakiás 3:1—12. 441. Dicséret. JANUÁR 31. CSÜTÖRTÖK „Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördö­göket, akkor már elérkezett hozzátok az Isten or­szága” (12:22—30). A gyógyulás kétségtelen ténye kikerülhetetlen döntés elé állítja a jelenlevőket. Ha Isten Lelkével űzi ki az ördögöket Jézus, akkor el­érkezett az Isten országa, a megtérés ideje, a Mes­siásnak való engedelmesség korszaka. Vagy pedig idegen erők munkájának, démonokkal való cim­­borálás vétkének kell kikiáltani Jézus csodáit, és akkor ellene lehet fordulni, Isten és az ő válasz­tott népe ellenségének lehet kikiáltani. Ellenfelei döntenek és az utóbbit válasszák. A történések a végkifejletben Urunkat igazolták és mi már egy új korszakban állunk szemben ugyanezzel a dön­téssel. Elutasításunk bűne még súlyosabb, mert a megfeszített és feltámadott Krisztussal szemben vétkezünk. Malakiás 3:13—24. 428. Dicséret. FEBRUÁR 1. PÉNTEK „Gyümölcséről lehet megismerni a fát” (12:31— 37). Jól tudjuk, hogy a szavak nemcsak felfedhetik az ember gondolatait és érzéseit, hanem el is ta­karhatják. Közölhetnek hamis információkat és félrevezethetjük általuk egymást. A cselekedetek sokkal hűségesebb tájékoztatást adnak arról, ami bennünk van. Ezt az igazságot mondja el képsze­rűen Urunk akkor, amikor arról szól, hogy a fát gyümölcséről lehet igazában megismerni. A fa való­ban a gyümölcsében adja igazán önmagát, ízes, tápláló gyümölcsével megtartásra érdemesnek mi­nősíti magát a gyümölcsfa. Ugyanígy hoz elő szive rejtekéből „gyümölcsöt”, életminőségéről árulkodó cselekedeteket az ember. S még ha ezekkel is félre tudnánk vezetni embertársainkat. Urunk ítélete itt is igazságos lesz. III. Mózes 1. 261. Dicséret. FEBRUÁR 2. SZOMBAT „Aki teljesíti az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám” (12:38—50). Mi­előtt könnyen kimondanánk, hogy Máriával és Jé­zus atyjafiaival szemben mi vagyunk Jézus „igazi" rokonai, állítsuk egész életünket Isten Igéje vilá­gosságában Isten királyi széke elé. Valóban telje­sítjük mi a mennyei Atya akaratát? Urunk Igéje valóban kenyér és világosság nekünk? Urunk sza­va csodálatos lehetőség, a mi igazi méltóságunk szent lehetősége, de a teljes engedelmesség és oda­­szánás után lehetséges merészen magunkra vonat­koztatni a jelzőt: Jézus igazi rokona. Figyeljünk Pál tanácsára, amikor legkedvesebb­­ gyülekezeté­nek a tagjait így buzdítja: az az indulat, az az ér­zület legyen bennük, mint a Jézus Krisztusban volt. III. Mózes 2. 213. Dicséret. Dr. Fekete Károly 11Benned reménykedem Olvasandó: Zsolt. 25:12—22. Zsoltárunk első fele különösen ismert és kedvelt Szenczi Mol­nár Albert ihletett tolmácsolá- s­sában. Mintha el is homályosítí­taná a zsoltár második felének fontos mondanivalóit. A külön I vizsgálatát ez is indokolttá teszi­­. Az imádkozó alaphelyzete, sőt általában az ember alap­állása itt derül ki igazán. „Ma­gányos és nyomorult.” Szorong és gyötrődik. Olyan, mint a csap­dába esett madár. Korunk hívő s költője más képpel fejezi ki­­ ugyanezt a gondolatot: „Csil­laghálóban hányódunk partra vont halak, szánk a semmiség- s be tátog, száraz űrt harap.” Ennek az életérzésnek oka a bűn is, de az ellenség is. Itt­­ azonban ne csak emberekre gondoljunk! Ma különösen sejti és átéli az emberiség az évez­red vége felé sietve, hogy sok felől fenyegetett a létünk. A történelem igazságtalanságai, fé­lelmetes betegségek, a megszok­hatatlan halál, a természet és társadalom katasztrófái és még sok más, egyelőre ismeretlen ve­szély nyomasztanak bennünket. Nemcsak hétköznapi, szokásos egyéni problémák, de kozmikus méretű ijesztések szorításában él a mai ember, és így a zsol­táríró majdnem három évezre­des, panaszos szavai a mi val­lomásunk is lehet. 2. Ezzel a keserű életérzéssel szemben valóban csak egy ellen­súly van, hogy össze ne roppan­junk az ember teherbíró képes­ségét meghaladó veszélyeztetett­ség alatt: „Szemem állandóan az Úrra néz". A zsoltáríró Is­tenhez menekül. Korunk meg­lepő istenkeresésének, metafizi­kai szomjúságának, vallásos re­neszánszának ebben van az egyik magyarázata. Isten nekünk, keresztyéneknek, különösen is adott ajándékba kaput és utat a reménység irá­nyába Jézus Krisztus által, megerősítve ezzel az Ószövet­ségben kapott bátorítást. Amint Simon Péter már az Újszövet­ség világosságában konkrétan megfogalmazta: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek be­széde van te nálad” (Jn. 6:68). 3. Ez a bizalomteljes hit és élő reménység nemcsak egy föl­dön túli élet irányába tájol be bennünket — ami önmagában is roppant nagy ajándék, és nem lehet eléggé megköszönni Iste­nünknek —, de földi hivatá­sunk bátor vállalásában is meg­erősít. Az Isten ígéretei a tör­ténelemben megélt sorsunkra is érvényesek. „Aki féli az Urat — mondja a zsoltár —, élete bol­dog marad, és utódai öröklik a földet." Tudjuk, hogy az ószö­vetségi kegyesek különösen is hangsúlyozták Istennek a földi életben megnyilvánuló kegyel­mét, a már itt elnyert üdvössé­get. Nekünk sem szabad egyolda­lúan elspiritualizálni az aján­dékba kapott üdvösségünket. Jusson eszünkbe, mire hívoga­tott Jézus bennünket: „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet" (Mt. 5:5). Ugyancsak ő tanította nekünk: „Ád a ti mennyei Atyátok jó­kat azoknak, akik kérnek tő­le” (Mt. 7:11), és ezt elsősor­ban e világi szükségleteink vo­natkozásában mondotta. Mind­ezzel a mi Urunk a zsoltár szel­lemével egybevágóan szorongá­saink és belső gyötrelmeink alól akar feloldozni. Id. Páll László ii ni\lakO//AXh! Örökkévaló Isten! Halakat adok szent Felségednek, hogy nemcsak megváltottál engem a kárhozattól, hanem Szentlelked által új életre is támasztottál. Ez új életben az a leg­főbb boldogságom, hogy Néked szolgáljak, törvényeidet teljes erőm­ből megtartani igyekezzem, és kö­vessem azt a világosságot, aki az élet útjain vezet. Teljes szívemből dicsérlek, óh örök Isten, hogy ke­gyelmedből ily gazdag, boldogító életet ajándékoztál nekem a Jézus­ban, amely telve van csodálatos dolgaid felett érzett örömmel, nagy szereteted melegségében és fényé­ben való gyönyörködéssel, égi vi­gasztalással, mely gyógyító ír e föl­di élet minden fájdalmában. Jó Atyám, a te szent egyházadat, amelyet Lelked által megújítottál, az Ige világosságával megajándé­koztál, s a reformátorok szolgálatá­val a helyes útra visszaigazítottál, erősítsd meg és áldd meg, hogy hívei és pásztorai buzgósága által legyen valóban a világ világossá­ga és a föld java. Segíts engem is, hogy lehessek egyházam buzgó, ál­dozatkész tagja és minden jóban segítője egyházam vezetőinek. (Forgács Gyula: Lelki próba, 1942.) A heti bibliai részhez Keresztelő János titka Illi.) Az ókor egyik latin tudósa, az idősebb Plinius (Kr. u. 23—79) „Historia naturalis" c. művében (V. 17) említ egy kolostort, amelyet En- Geditől északra, a Holt-tenger nyu­gati partján látott. Azt mondja, hogy ez az esszénusok telepe. (Ez a hely egybeesik a mai Qumránnal!) Plinius ezt írja: „Egyedülálló és az egész világon párját ritkító nép ez, asszonyok nélkül. Lemondanak a szerelemről, mindenfajta pénz nél­kül élnek a pálmák között. Napról napra újjászületik ez a nép, mert áramlik hozzájuk a sorsüldözött, élettől megfáradt emberek sokasá­ga. Ez a sereg él anélkül, hogy bárki született volna közöttük. Ilyen ter­mékeny számukra másoknak az élettől való elfordulása." Ezek között élt Keresztelő János. Egy ilyen szigorú, házasságellenes szerzetesfrakcióban. Mindenesetre azt halljuk róla, hogy nem érintett asszonyt, olló nem érintette a fejét, nem ivott bort és sáskákkal, m­eg vadmézzel táplálkozott. (Mk. 1:6; 2:18; Mt. 11:18; 19:12; Lk. 1:15). Plinius nyilván nem ismerte kö­zelebbről őket, ezért mondja, hogy „élettől megfáradt emberek”. Szó sincs róla! Ezekben az emberekben nagyon elevenen élt a kiválasztott­ság gondolata. Magukat a „világos­ság fiainak" tartották. És azért kü­lönültek el, azért vonultak a pusztá­ba, mert jobban megértették a Tör­vény követelményeit és szentebbül, igazabbul akartak élni, mint a nép tömegei. Elkülönülésük másik oka az volt, hogy szerintük a jeruzsálemi templomban „tisztátalan papság" szolgál, amelynek az áldozatai nem tetszhetnek Istennek. A főpapi mél­tóság viselői nem tudják a család­fájukat attól a Szádoktól levezetni,­ akiket Áron utódaként Salamon tett főpappá. A Hasmoneus Simon (Kr. e. 143—135) népszavazás után került a főpapi székbe, ezért a pusztai kö­zösség törvénytelennek tekintette. Még a naptáruk sem a Holdhoz iga­zodott, mint a templom naptára, hanem a Nap járását követte. A Holt-tengeri szerzetesrend tag­jai magukat „Izrael bűnbánói”-nak nevezték és a kegyességük ápolásá­nak éltek. Keresztelő János azonban működése megkezdése után nem pusztai szent, aki szerzetescellában bűnbánatot tart és rituális mosako­dásokkal foglalkozik, hanem megté­rési prédikátor, aki a népet a meg­térés keresztségére hívja fel. Ho­gyan lett Jánosból próféta? (Lk. 7:26.) Úgy, hogy elhívást kapott. Tudja magáról, hogy Isten küldte ki és Isten bízta meg (Lk. 3:2). Ezt igazolja a próféta-köntös, amit hord (Mk. 1:6; II. Kir. 1:8; Zak. 13:4). Az elhívással lesz Isten prófétája, aki szabadon és félelem nélkül lép az emberek elé és személyes megbíza­tására, Isten közvetlen igenyilatko­zatára hivatkozik. Dr. Bajusz Ferenc

Next