Reformátusok Lapja, 1991 (35. évfolyam, 3-52. szám)
1991-01-20 / 3. szám
2 Huszonnégy országban működik az „Iszlám Afrikai Szervezete”. Az alakuló gyűlésen elfogadott szabályzat szerint mindenütt be kell vezetni az iszlám jogot és érvényteleníteni kell a nyugati jogrendszert. Politikai pozíciókba csak muszlimok kerülhetnek. Be kell tiltani a keresztyénséget és az iszlámhoz nem tartozó minden más vallást, is. Semmiféle kulcspozíciót nem tölthet be az, aki keresztyénnek vallja magát. A huszonnégy ország közé tartozik például a területileg legnagyobb Szudán, a legnagyobb lélekszámú, csaknem százmillió lakosú Nigéria, ahol a szervezet központja működik ... És ez „csak” Afrika! Sokkal harcosabb vallási szervezetek működnek Ázsiában a Közel-Kelettől Kínáig. (A harcos ateizmus is „vallás”. Negatív előjelű, de nem kevésbé hiten alapuló világszemlélet és életgyakorlat.) Olvassuk a kíméletlenül kemény adatokat és elgondolkozunk, emlékezünk, elmélkedünk. Századunk elején, a „külmisszió” nagy robbanásának éveiben, elhangzott ez a formula: „Tegyük keresztyénné egy nemzedék alatt az egész világot!” És íme: a század végén törvényerőre emelten kitiltják a keresztyénséget százmilliókat számláló nemzetcsoportokból. Ellenmissziót folytatnak, erőszakkal terjesztik a saját vallásukat és döbbenetes híreket hallunk az ottani hűséges keresztyének sokasodó véres martiriumáról. Mi történt és mi történik ebben az évszázadban? Először is: ne vakítsanak el az innen-onnan érkező örömhírek. Például: nagy ébredések Dél-Koreában, hetven év után először napjainkban orthodox karácsonyi mise Moszkvában a Vörös téren . . . Rá kell eszmélnünk arra, hogy ítélet alá került az egész nyugati keresztyénség. Kínából, vagy Iránból nézve nem lényeges az, hogy más az olasz katolikus, a német lutheránus, a skót református, vagy az amerikai baptista. Számukra egy társaság ez az egész, és nem kérnek belőle. Miért nem? Először azért, mert „árukapcsolással” terjesztettük az evangéliumot. Nem becsültük a sok évezredes helyi kultúrákat, sőt inkább pusztítottuk, irtottuk, ördöginek mondottuk azokat és helyettük vittük, erőszakoltuk a görög-rómaigermán európai kultúrát az itteni romlott, dekadens változataiban. Ezt most kisöprik nemzeteik életéből és vele együtt a hozzá kötődött keresztyénséget is. Másodszor: el kell ismernünk, hogy a keresztyénség türelmetlen vallás. Sovány vigasz erre az, hogy az iszlám vallás nálunk is türelmetlenebb. A nem keresztyének, között elviselhetetlen az a keresztyénsőg, hogy „aki keresztyén, az üdvözül, mindenki más elkárhozik, mert minden más vallás kárhozatos tévedés, bálványimádás, ördöngösség”. Éppen a legdinamikusabb fundamentalista misszionáriusok hirdetik ezt a krisztusinak semmiképpen nem nevezhető „keresztyénséget". Harmadszor: bűnhődik a keresztyénség azért is, mert hűtlenné lett a prófétai szolgálatban. Röviden: nem mert és ma sem mer jajszót mondani a „keresztyén Nyugat” égbekiáltó bűneire (a Mammon könyörtelen imádata, a militarizmus, nacionalizmus, szexőrület, drogok, horror). A megízetlenült „sót" kivetik és megtapossák. Más téma az, hogy ha történetesen tisztán hirdetnénk Afrikában és Ázsiában az evangéliumot, akkor is ellenállást váltana ki. Egyetlen példa: ha a palesztinoknak, zsidóknak, araboknak, kínaiaknak megalkuvás nélkül hirdetnénk azt, hogy „szeressétek ellenségeiteket”, bizonyára ugyanúgy kitiltanák országukból a keresztyénséget, mint ahogy erős meggyőződéssel kitiltják mostani eltorzult változataiban. (Az sem derült még ki, hogy mi lenne a reakció arra, ha megalkuvások nélkül hirdetnénk a teljes evangéliumot a mi magyar egyházainkban!) A feladatunk változatlan: hirdetnünk kell a teljes evangéliumot. 1991. január 20Reformátusok larta AZ IGE (a [a [s (5 ts (a (a lä la B B S (s B la [a 5 ta B ta fs S Gä B Is la Da [a B [a Is B [a la Gä [a (s Is (s Is B ta [a Gá [a IsHi Ei [a la Is Is Is (s JANUÁR 27. VASÁRNAP „Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem” (Máté 11:1—19). Jézusnak Keresztelő Jánosról elmondott szavai is mutatják, hogy mennyire szerette és tisztelte útkészítőjét. De elrendelt útjáról, messiási tisztének Istentől elfogadott ösvényéről még Keresztelő János kedvéért sem tér le. János ésköre szent várakozása egyszer beteljesedik, de Jézus féltő szeretettel kéri a rabságban sínylődő kérdezőt, hogy ne botránkozzon meg Őbenne. Mintha ugyanazt mondaná, amit a Jordánnál: „Engedj most, mert ez illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot” (3:15). A botránkozás indulatának áradása végigkíséri Urunkat földi életében és azóta is János tiszta indulatával és más okból is, de megbotránkoznak benne. Isten akaratában botránkozunk minden esetben és ez boldogtalanná teszi életünket. Simuljunk bele Isten akaratának erős kezébe. Malakiás 1. 155. Dicséret. JANUÁR 28. HÉTFŐ „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (11:20—30). A“--Fiú hívogat itt, Akinek mindent átadott az Atya. Mentő hívogatása mögött tehát az Atya teljes hatalma és teljes szeretete áll fedezetként. Az a „megnyugvás” tehát, amit kínál, az Atyával való megbékélés nyugalma. Ez pedig nem más, mint az eredeti rendeltetésünkre való rátalálás lehetősége és ajándéka, így kerülhet a vállunkra az Úr dicsőségére való szolgálat áldott terhének keresztje. Ez a kereszt nélküle elhordozhatatlan lenne, de Véle „kedves” és „könynyű”, és főleg célszerű. Azt jelenti ez, hogy nem olyan teher, mint a zsák, amit vinni kell, hanem olyan teher, mint az iga, amivel vinni lehet valamit. Nem kevesebbet, mint az egész életet. Vegyük fel mi is az ő igáját. Malakiás 2:1—9. 312. Dicséret. JANUÁR 29. KEDD „Az Emberfia ura a szombatnak” (12:1—8). Az Emberfia, mint Isten örökkévaló Igéje, az Úr teremtő Szavaként jelen volt a teremtésben. Személyesen jelen volt az első Szombatban, Isten teremtéskori szent megnyugvásában, ő ezt a „szombatot” hozta el hozzánk és ezért ura az Emberfia a földi szombatnak. Az örök nyugalom előízét adja itt e földön és teljességét az örökkévalóságban. Vigyázzunk azonban, mert Urunk szavának éle minket ma élő keresztyéneket egészen más helyen sebezhet meg, mint a zsidókat. Nekem és nekünk Urunk e kijelentése inkább ezt jelenti: Jézus a tartalma, értelme és célja a mi nyugodalom napunknak, a vasárnapnak. A Vele együtt gyakorolt istentisztelet, Isten nevének magasztalása nélkül nincsen ünnep. Lehet munkaszüneti nap, pihenőnap, szabadság, de nem vasárnap, nem az Úr napja. Malakiás 2:10—17. 294. Dicséret. JANUÁR 30. SZERDA „Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki” (12:9—21), íme a „szombati” lelkűlét. Az Atya irgalma ragyog fel a sorvadt kezű emberen, és a megtérő paráznákon, vámszedőkön, Urunk szavával élve, a repedezett nádszálakon és füstölgő mécseseken. A kegyelem korszakának messiási magatartása bátorítsa a megtorpant, roska MELLETT hozó és vágyakozó életeket a Megváltóhoz való odamenekülésre. Bűnbánattal emlékezem evangélizációs szolgálatainkra, melyeknek lelkületéből sokszor hiányzik Urunknak ez az érzülete és magatartása. Legyen figyelmeztetés számunkra mai Igénk és fegyelmezzen bennünket felindulásunkban, melylyel szétnézünk magunk körül, a nálunknál elesettebbek és tévedezőbbek között. Tanuljunk meg Jézus szemeivel nézni. Malakiás 3:1—12. 441. Dicséret. JANUÁR 31. CSÜTÖRTÖK „Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor már elérkezett hozzátok az Isten országa” (12:22—30). A gyógyulás kétségtelen ténye kikerülhetetlen döntés elé állítja a jelenlevőket. Ha Isten Lelkével űzi ki az ördögöket Jézus, akkor elérkezett az Isten országa, a megtérés ideje, a Messiásnak való engedelmesség korszaka. Vagy pedig idegen erők munkájának, démonokkal való cimborálás vétkének kell kikiáltani Jézus csodáit, és akkor ellene lehet fordulni, Isten és az ő választott népe ellenségének lehet kikiáltani. Ellenfelei döntenek és az utóbbit válasszák. A történések a végkifejletben Urunkat igazolták és mi már egy új korszakban állunk szemben ugyanezzel a döntéssel. Elutasításunk bűne még súlyosabb, mert a megfeszített és feltámadott Krisztussal szemben vétkezünk. Malakiás 3:13—24. 428. Dicséret. FEBRUÁR 1. PÉNTEK „Gyümölcséről lehet megismerni a fát” (12:31— 37). Jól tudjuk, hogy a szavak nemcsak felfedhetik az ember gondolatait és érzéseit, hanem el is takarhatják. Közölhetnek hamis információkat és félrevezethetjük általuk egymást. A cselekedetek sokkal hűségesebb tájékoztatást adnak arról, ami bennünk van. Ezt az igazságot mondja el képszerűen Urunk akkor, amikor arról szól, hogy a fát gyümölcséről lehet igazában megismerni. A fa valóban a gyümölcsében adja igazán önmagát, ízes, tápláló gyümölcsével megtartásra érdemesnek minősíti magát a gyümölcsfa. Ugyanígy hoz elő szive rejtekéből „gyümölcsöt”, életminőségéről árulkodó cselekedeteket az ember. S még ha ezekkel is félre tudnánk vezetni embertársainkat. Urunk ítélete itt is igazságos lesz. III. Mózes 1. 261. Dicséret. FEBRUÁR 2. SZOMBAT „Aki teljesíti az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám” (12:38—50). Mielőtt könnyen kimondanánk, hogy Máriával és Jézus atyjafiaival szemben mi vagyunk Jézus „igazi" rokonai, állítsuk egész életünket Isten Igéje világosságában Isten királyi széke elé. Valóban teljesítjük mi a mennyei Atya akaratát? Urunk Igéje valóban kenyér és világosság nekünk? Urunk szava csodálatos lehetőség, a mi igazi méltóságunk szent lehetősége, de a teljes engedelmesség és odaszánás után lehetséges merészen magunkra vonatkoztatni a jelzőt: Jézus igazi rokona. Figyeljünk Pál tanácsára, amikor legkedvesebb gyülekezetének a tagjait így buzdítja: az az indulat, az az érzület legyen bennük, mint a Jézus Krisztusban volt. III. Mózes 2. 213. Dicséret. Dr. Fekete Károly 11Benned reménykedem Olvasandó: Zsolt. 25:12—22. Zsoltárunk első fele különösen ismert és kedvelt Szenczi Molnár Albert ihletett tolmácsolá- ssában. Mintha el is homályosítítaná a zsoltár második felének fontos mondanivalóit. A külön I vizsgálatát ez is indokolttá teszi. Az imádkozó alaphelyzete, sőt általában az ember alapállása itt derül ki igazán. „Magányos és nyomorult.” Szorong és gyötrődik. Olyan, mint a csapdába esett madár. Korunk hívő s költője más képpel fejezi ki ugyanezt a gondolatot: „Csillaghálóban hányódunk partra vont halak, szánk a semmiség- s be tátog, száraz űrt harap.” Ennek az életérzésnek oka a bűn is, de az ellenség is. Itt azonban ne csak emberekre gondoljunk! Ma különösen sejti és átéli az emberiség az évezred vége felé sietve, hogy sok felől fenyegetett a létünk. A történelem igazságtalanságai, félelmetes betegségek, a megszokhatatlan halál, a természet és társadalom katasztrófái és még sok más, egyelőre ismeretlen veszély nyomasztanak bennünket. Nemcsak hétköznapi, szokásos egyéni problémák, de kozmikus méretű ijesztések szorításában él a mai ember, és így a zsoltáríró majdnem három évezredes, panaszos szavai a mi vallomásunk is lehet. 2. Ezzel a keserű életérzéssel szemben valóban csak egy ellensúly van, hogy össze ne roppanjunk az ember teherbíró képességét meghaladó veszélyeztetettség alatt: „Szemem állandóan az Úrra néz". A zsoltáríró Istenhez menekül. Korunk meglepő istenkeresésének, metafizikai szomjúságának, vallásos reneszánszának ebben van az egyik magyarázata. Isten nekünk, keresztyéneknek, különösen is adott ajándékba kaput és utat a reménység irányába Jézus Krisztus által, megerősítve ezzel az Ószövetségben kapott bátorítást. Amint Simon Péter már az Újszövetség világosságában konkrétan megfogalmazta: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad” (Jn. 6:68). 3. Ez a bizalomteljes hit és élő reménység nemcsak egy földön túli élet irányába tájol be bennünket — ami önmagában is roppant nagy ajándék, és nem lehet eléggé megköszönni Istenünknek —, de földi hivatásunk bátor vállalásában is megerősít. Az Isten ígéretei a történelemben megélt sorsunkra is érvényesek. „Aki féli az Urat — mondja a zsoltár —, élete boldog marad, és utódai öröklik a földet." Tudjuk, hogy az ószövetségi kegyesek különösen is hangsúlyozták Istennek a földi életben megnyilvánuló kegyelmét, a már itt elnyert üdvösséget. Nekünk sem szabad egyoldalúan elspiritualizálni az ajándékba kapott üdvösségünket. Jusson eszünkbe, mire hívogatott Jézus bennünket: „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet" (Mt. 5:5). Ugyancsak ő tanította nekünk: „Ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle” (Mt. 7:11), és ezt elsősorban e világi szükségleteink vonatkozásában mondotta. Mindezzel a mi Urunk a zsoltár szellemével egybevágóan szorongásaink és belső gyötrelmeink alól akar feloldozni. Id. Páll László ii ni\lakO//AXh! Örökkévaló Isten! Halakat adok szent Felségednek, hogy nemcsak megváltottál engem a kárhozattól, hanem Szentlelked által új életre is támasztottál. Ez új életben az a legfőbb boldogságom, hogy Néked szolgáljak, törvényeidet teljes erőmből megtartani igyekezzem, és kövessem azt a világosságot, aki az élet útjain vezet. Teljes szívemből dicsérlek, óh örök Isten, hogy kegyelmedből ily gazdag, boldogító életet ajándékoztál nekem a Jézusban, amely telve van csodálatos dolgaid felett érzett örömmel, nagy szereteted melegségében és fényében való gyönyörködéssel, égi vigasztalással, mely gyógyító ír e földi élet minden fájdalmában. Jó Atyám, a te szent egyházadat, amelyet Lelked által megújítottál, az Ige világosságával megajándékoztál, s a reformátorok szolgálatával a helyes útra visszaigazítottál, erősítsd meg és áldd meg, hogy hívei és pásztorai buzgósága által legyen valóban a világ világossága és a föld java. Segíts engem is, hogy lehessek egyházam buzgó, áldozatkész tagja és minden jóban segítője egyházam vezetőinek. (Forgács Gyula: Lelki próba, 1942.) A heti bibliai részhez Keresztelő János titka Illi.) Az ókor egyik latin tudósa, az idősebb Plinius (Kr. u. 23—79) „Historia naturalis" c. művében (V. 17) említ egy kolostort, amelyet En- Geditől északra, a Holt-tenger nyugati partján látott. Azt mondja, hogy ez az esszénusok telepe. (Ez a hely egybeesik a mai Qumránnal!) Plinius ezt írja: „Egyedülálló és az egész világon párját ritkító nép ez, asszonyok nélkül. Lemondanak a szerelemről, mindenfajta pénz nélkül élnek a pálmák között. Napról napra újjászületik ez a nép, mert áramlik hozzájuk a sorsüldözött, élettől megfáradt emberek sokasága. Ez a sereg él anélkül, hogy bárki született volna közöttük. Ilyen termékeny számukra másoknak az élettől való elfordulása." Ezek között élt Keresztelő János. Egy ilyen szigorú, házasságellenes szerzetesfrakcióban. Mindenesetre azt halljuk róla, hogy nem érintett asszonyt, olló nem érintette a fejét, nem ivott bort és sáskákkal, meg vadmézzel táplálkozott. (Mk. 1:6; 2:18; Mt. 11:18; 19:12; Lk. 1:15). Plinius nyilván nem ismerte közelebbről őket, ezért mondja, hogy „élettől megfáradt emberek”. Szó sincs róla! Ezekben az emberekben nagyon elevenen élt a kiválasztottság gondolata. Magukat a „világosság fiainak" tartották. És azért különültek el, azért vonultak a pusztába, mert jobban megértették a Törvény követelményeit és szentebbül, igazabbul akartak élni, mint a nép tömegei. Elkülönülésük másik oka az volt, hogy szerintük a jeruzsálemi templomban „tisztátalan papság" szolgál, amelynek az áldozatai nem tetszhetnek Istennek. A főpapi méltóság viselői nem tudják a családfájukat attól a Szádoktól levezetni, akiket Áron utódaként Salamon tett főpappá. A Hasmoneus Simon (Kr. e. 143—135) népszavazás után került a főpapi székbe, ezért a pusztai közösség törvénytelennek tekintette. Még a naptáruk sem a Holdhoz igazodott, mint a templom naptára, hanem a Nap járását követte. A Holt-tengeri szerzetesrend tagjai magukat „Izrael bűnbánói”-nak nevezték és a kegyességük ápolásának éltek. Keresztelő János azonban működése megkezdése után nem pusztai szent, aki szerzetescellában bűnbánatot tart és rituális mosakodásokkal foglalkozik, hanem megtérési prédikátor, aki a népet a megtérés keresztségére hívja fel. Hogyan lett Jánosból próféta? (Lk. 7:26.) Úgy, hogy elhívást kapott. Tudja magáról, hogy Isten küldte ki és Isten bízta meg (Lk. 3:2). Ezt igazolja a próféta-köntös, amit hord (Mk. 1:6; II. Kir. 1:8; Zak. 13:4). Az elhívással lesz Isten prófétája, aki szabadon és félelem nélkül lép az emberek elé és személyes megbízatására, Isten közvetlen igenyilatkozatára hivatkozik. Dr. Bajusz Ferenc