Reformátusok Lapja, 1992 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-05 / 1. szám

1992. január 5. „Hálával áldozzál az Istennek” Az évforduló hálaadásra és reménnyel teljes előretekintésre készteti a hívő keresztyén embert. Lehet, hogy sokan vannak, akik azt mondják: nincs miért hálát adni a mögöttünk levő év esemé­nyeiért. A református keresztyén ember azonban a hálát Istentől kapott feladatá­nak tekinti és lehetőségként él vele. ..Hálával áldozzál az Istennek, és telje­sítsd a Felségesnek fogadásidat” (Zsolt, 50,14). Van okunk a hálára, mert békes­ségben élünk a körülöttünk dúló vihar ellenére. Ez ajándék. Sőt Isten mindent felülmúló békessége legyőzi belső indu­latainkat is oly sokszor. Ez is ajándék. Egyházi életünkben is a változások útjára léptünk. Új, szabadon választón zsinata és vezetése van egyházunknak. Elindulhatunk a presbiter-zsinati úton, ahol meghatározó szerepe van nemcsak az igehirdető, hanem minden szolgálatot vállaló presbiternek. Ezért üdvözöljük örömmel és jó reménységgel a megala­kult Presbiteri Szövetséget, hiszen egy­házunk jövendője Isten után rögtön a hittel szolgáló presbiterek munkáján nyugszik. Örömmel fogadjuk,hogy egyre-másra térnek vissza elszakított egyházi iskolá­ink, melyekben egyre több gyermek lelkébe ültethetik Isten Igéjét. Tudjuk, hogy súlyos anyagi terhet, sok munkát és gondot jelentenek, de hálásak vagyunk Istennek, hogy ismét ránk akarja bízni ezt a szolgálatot. Bár tudjuk, hogy most nincs anyagi tehetségünk szépen fel­öltöztetni a megkopott, sokszor tönkre­tett épületeket, mégis a régi szeretettel nézünk rájuk. Református népünk imád­kozó szeretetének fokozott anyagi áldo­zatvállalásban kell megmutatkoznia, hogy ismét tanító, nevelő egyház lehes­sünk. Köszönet van a szívünkben azért is, mert külső el­lenőrzés nélkül tervezhetjük jövendő egyházi életünk rendjét. Szeret­nénk, ha az új törvénykönyvben maxi­mális érvényre jutna Isten Igéjének szel­leme, így dolgozunk új egyházi alkot­mányunkon is. Hálával tölt el az iskolai hitoktatás megnövekedése. Tudjuk, hogy rengeteg kívánnivalót hagy maga mögött alkal­matlanságunk és a hitoktatók hiánya, de felelősen akarunk élni ezzel a lehetőség­gel. Sok mindenért vagyunk még hálásak. Jó lenne felsorolni az új templomokat, lelkészlakásokat, gyülekezeti házakat stb., erre azonban nem lenne elég ez a levél. Az évforduló azonban előretekintésre is kötelez. Hogyan nézzük jövőnket? Nos, „teljesítve a Felségesnek tett foga­dásainkat”. A református keresztyén ember fogadalma pedig az, hogy „mind testestől, mind lelkestől nem a magáé, hanem hűséges Megváltójának tulajdo­na”. Ha Ő rendelkezik velünk, akkor nincs más feladatunk, mint Isten akaratát megvalósítani. Odaszentelt élettel har­colni a saját gonoszságaink ellen, hiszen van Szabadítónk, aki új életre és élet­formára hívott el. Jézus az övéire bízta a békéltetés evangéliumát. E háborgó világban csak Istennel kibékülve lehet békességben élni és áldozatot hozni egymásért és a világért. Szórni az evan­gélium magját és megalkuvás nélkül hirdetni Isten kegyelmes ítéletét, így lehetünk Isten királyi gyermekei, prófé­tái és papjai, akik nem önmagukért él­nek, hanem Urukért és az Ő országáért. Ebben a hitben segítsen előbbre ben­nünket a m­i teremtő és megváltó Atyánk. A kegyelem Ura legyen mindnyájatokkal 1992-ben is. Czövek Olivér A titkok az Úrés Nagyon sok embert érdekel az utóbbi időben a múlt sok „titka”, de nem kevesebben szeretnék feltárni és tudni a jövendő titkait. Szinte várjuk, hogy lehulljon egy-egy hivatalról vagy személyről a lepel és végre fény derüljön a régi titkokra. Isten Igéje örök érvényűen kijelenti: „A titkok az Úréi" (V. Mózes 29:28). A mi feladatunk tehát teljes szívvel, teljes odaadással Isten előtt élni az életünket, mert sem a múlt, sem a jövendő nem az ún. titkokban rejlik, hanem a mi életünk az élő Úr kezében van. Amikor Sámuel próféta meghal és Saul király, akitől elfordult az Úr, a jövője titkát keresi, s elmegy egy halottidéző asszonyhoz álruhában, felidézteti Sámuel próféta lelkét. Ez csak ennyit mond neki: „Miért háborgattál és idéztél fel engem? ... az Úr eltávozott tőled ..., mivel nem hallgattál az Úr szavára. (2. Sámuel 28,15kk). Nincs tehát fény a homályban levő jövendőre egyetlen földi embernél, sem egyetlen emberi tudománynál, csak az Úrnál. Nekünk tehát a titkok feszegetése helyett a kijelentett igazságokat, a kijelentést kell tanulmányoznunk, mert ebben mindaz meghatott, ami fontos földi életünkre és az örök üdvösségre nézve. Semmi más, csak Jézus Krisztus fénye sugározza be a titkainkat. Engedjük ezt a fényt a szívünkbe, az életünkbe mi is. Az új esztendő kezdetén különösen kell éreznünk, hogy Jézus Krisztusban a legnagyobb isteni titok vált láthatóvá és szemlélhetővé. Amint Pál apostol a Biblia központi titkának látja Krisztus megváltó művét és az isteni üzenet meghirdetését: „Valóban nagy a kegyességnek ez a titka: megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, meglátták az angyalok, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben” (I. Tim. 3:16). Egy gondolkodó összeszedte, hogy mi modern emberek megépítettük a legmaga­sabb tornyot, kiástuk a legmélyebb árkot, összekaparnánk a legtöbb pénzt, megragad­nánk a legnagyobb hatalmat. Szeretnénk a legmagasabb szinten élni, megteremtjük a legnagyobb bőséget, előállítottuk a legnagyobb zajt és a legtöbb szemetet termeljük. A legmerészebb álmokat álmodjuk, igyekszünk a legtávolabbi célok felé, s ezért a legnagyobb elvakultságban robotolunk, s közben szenvedünk, mert rideg és hideg marad körülöttünk minden! Valahogy úgy, ahogy Ady írja: „Vagyok, mint minden ember: fenség. / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces messze fény”. Urunk azt szeretné, hogy mi ne boncolgassuk a múlt titkait, ne keressük a jövendő titkait, mi magunk se legyünk titok senki számára, hanem úgy induljunk az új esztendőbe, hogy tudjuk biztatni a reményt vesztetteket: „Fény vagy te is, lobogj hát, / Melegíts és égess. / Hinned kell, hogy a világ / Te veled is ékes!” (Tóth Árpád). Sándor Endre A tudományos munka nem peremfeladat Beszélgetés Sipos Gábor levéltárossal Mivel olvasóink kevéssé ismerik-is­­merhetik az Erdélyi Református Egyház­­kerület különböző­ tudományos gyűjtemé­nyeit, kezdjük egy - legalább vázlatos - bemutatással.­­ Elsőként a Teológiai Intézet könyv­­tárát szeretném megemlíteni. Az intéz­ményt 1895-ben alapították, a lelkész­képzésben az enyedi Bethlen Kollégium jogutódja, de annak könyvtárát természe­tesen nem örökölte. 1948-ig az Erdélyi Református Egyházkerület Theológiai Fakultása néven működött. Könyvtára ennek következtében nem századokon keresztül fejlődött, történeti jelentőségű „bibliotéka”, hanem alig százéves múltra visszatekintő, adományokból-vásárlás­­okból összeállt gyűjtemény. 60 000-en felüli kötetszámával így is igen értékes, RMK-gyűjteménye 200-on felüli, kéz­irattára szintén figyelemre méltó. Itt őrzik az egykori szászvárosi Kun Kollé­gium könyvtárának unikum példányait is. A könyvtár használatára az Intézet rektora ad engedélyt a hozzánk látoga­tóknak, semmi akadálya nincs vendég­­kutatók fogadásának. A jelenlegi - meg­lehet, mechanikus-legfontosabb feladat a hatalmas anyag katalogizálása. Tudo­mányos kiadványokat a következő évek­ben, az Intézet közelgő centenáriuma jegyében terveznek, feltétlenül szükséges egy könyvtártörténeti munka kiadása is. A könyvtár gyűjtőköre, az Erdélyi Egyházkerületben megjelent teológiai munkák, folyóiratok és könyvek, egy­­leveles nyomtatványok (például gyüleke­zeti meghívók) teljességre törekvő gyűj­tése. Fejlesztenünk kell továbbá az együttműködést, a cserekapcsolatokat a magyarországi egyházkerületek könyv­táraival. Melyik intézmény lehet­­ fontossági sorrendben — a következő­?­­ Anélkül, hogy „hazabeszélnék”, munkahelyem, az Egyházkerületi Levél­tár. 1959 óta létezik nálunk a gyűjtő­levéltári rendszer, az egyházkerületben 3 levéltár létrehozását tervezték eredeti­leg: Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön; az utóbbi, sajnos, nem jött létre. Nálunk, Kolozsvárott, a Gyűjtőlevél­tár a központi igazgatás (Főkonzisztó­­rium, püspöki hivatal) és 5 egyházmegye történeti iratait, teológiai tanárok hagya­tékát (Kolozsvár, Szászváros, Fogaras), levéltárait őrzi. „Székhelyünk” a Farkas utcai templom csonkatornya és kerengő­­je. Az utóbbi másfél évtizedben kézi­könyvtára is jelentősen bővült. A kolozs­vári és marosvásárhelyi református levél­tárak ugyancsak nyitva állnak minden érdeklődő kutató számára! Milyen a két erdélyi levéltár kapcsola­ta a magyarországi tudósokkal? - Magyarországi testvérintézménye­inkkel egyelőre személyi kapcsolatok révén működünk együtt, közös munkák, kiadványok tervezése, az együttműködés intézményessé tétele még a jövő feladata. Most, amikor egyetemes magyar refor­mátus zsinat egybehívásán gondolkod­nak, a tudományos munka összehan­golása sem lehet „peremfeladat". Kuta­tók, levéltárosok cseréje megoldandó és megoldható. E kapcsolat egyébként főleg másik egyházkerületünk, a királyhágó­­melléki számára égetően sürgős, hiszen történeti iratanyaga Debrecenben találha­tó. Fénymásolókkal egyébként egy­házunk jól el van látva, így kutatási anyagokat máris igény szerint rendelke­zésre tudunk bocsátani. Addig is, míg az erdélyi és itthoni reformátusok tudományos műhelyei, műhelykezdeményei megerősödhetnek, Erdélyben is, nálunk is a szellemi élet teljes jogú részeseivé válhatnak, bízzunk a ma is élő­, a peregrinusi hagyományo­kat követő­ tudós-testvériség határokat, anyagi gondokat lebíró erejében. Petró­czi Éva Melyik út vezet az örök életre? Jézushoz azzal érkezik egy fiatal ember: „Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem?” (Mk 10,17.) Ennek kapcsán, ezt a történetet is nyomon követve vizsgáljuk meg az örök életre vezető utakat. Három ilyen útról tudunk. Egyik a vallásos út, a másik az ördög által ajánlott út, a harmadik a Jézus követésének útja. 1. A vallásos út. A gazdag ifjú által képviselt szemlélettel bizonyos mértékig egyező a vallásos ember elképzelése az örök életről. Eszerint az örök életért tenni kell az embernek, még inkább jónak kell lenni, mert az örök élet a jóké. Ezt az életet oda kell adni, sőt fel kell áldozni érte. Magas erkölcsi teljesítmé­nyek lépcsőfokain vezet el az út odáig. Gyakorta választani kell az erkölcs és a boldogság között, és ha az ember az örök életet akarja, akkor - úgymond - le kell mondanunk a boldogságról az erkölcs javára. A tudatlan emberek tudatában az él, hogy az egyház az örök életet a jelen életről való lemondás, a boldogság fel­adása árán hirdeti. Éppen azért nem kívánatos ez az út az ember számára. 2. Az ördög által ajánlott út. Ez az elképzelés főleg a Faust-drámában nyert megfogalmazást. Ennek klasszikus és modern változatában egyaránt ez az út tárul elénk. René Clair Az ördög szép­sége című filmjében fogalmazta ezt újra a mai kor embere számára. Faust pro­fesszor megöregedett, de nem találta meg az élet titkát és a boldogságot. Az ördög fiatalságot és szerelmet, sikereket és minden elérhető földi jót ígér, ha aláírja a szerződést, hogy lelkét a halál­ban az ördögnek adja. Ez az út tehát az előbbinek az ellentéte, mert itt éppen a földi boldogság megtalálása a cél, az örök életről való lemondás árán, illetve azon az áron, hogy az ember nem Isten­nel tölti az örök létet. Az ember örök létének, sorsának egyfajta értelmezéséről van itt is szó. A film azonban éppen azt mutatja be, hogy amiért Faust mindent feláldozni kívánt, azt mégsem találta meg, így egyszerre veszíti el a földit és az örököt is, hiszen megcsömörlött a pénztől, a sikertől, a szerelemtől, a hata­lomtól és nem találta meg benne a teljes­séget. Szerencséjére sikerült a szerződést felbontani, mielőtt örök sorsával fizetett volna a rossz üzletért. 3. A Jézus üzenetében feltáruló út. Jézus az örök életet nem „majd” a halál után adja, hanem már a jelenben. Jézus megtölti az embert isteni élettel, a Szent­lélek által adott kincsekkel és erőkkel, és az ember ebben a megtalált Isten-közös­ségben boldoggá válik, hiszen létének teljességéhez jut el. Ezért fogalmazza Jézus az Istennel való közösséget az örömnek a képeiben. De az ember ebben a boldogságban, újonnan megtalált életé­ben lemond „régi önmagához” való jogáról és szeretetben átadja magát Isten­nek, magát az emberek előtt is meg­­nyitja, így a legmagasabb erkölcsi köve­telményt, Isten és a másik ember iránti szeretetet önként, újonnan kapott életé­nek természetes megnyilvánulásaként tölti be. Az örök élet jézusi ajándékában a boldogság és az erkölcs tehát nem vál­ik el egymástól, nem kell egyikről vagy a másikról lemondani. Az ördög ezért nem talál helyet, melyet neki kellene betöl­tenie. Az örök élet teljes egészében a Jézus követéséhez kapcsolódik. Jézust úgy ragadhatom meg, ha kezemből mindent kiengedek, ami ott van és Jézus maga lesz a ragyogó és vonzó cél, akiért „régi önmagamat” is otthagyom. Aki önmagá­val tele van és gazdag a szónak valósá­gos és átvitt értelmében, azt Jézus nem tudja önmagával megajándékozni és abban nem tudja véghezvinni az átalaku­lás nagy csodáját. Pedig csak az át­alakult, új értékeket talált ember lehet az ő követője, aki arra segíti, hogy a „halá­lon” átmenve jusson el az élet eddig nem ismert magaslataira. A gazdag ifjú ezen a ponton válik alkalmatlanná a Jézus­követésben feltárulkozó örök életnek a megragadására, mert örök élet nincs átalakult élet nélkül. De a tanítványok maguk is meg­torpannak egy pillanatra. Felteszik a kérdést maguknak: Nem túl nagy-e az ár, amit ők máris adtak Jézusért? Megéri? Péter meg is fogalmazza kérdésüket és ezt mondja: íme, mi mindent elhagytunk és követtünk Téged. Jézus megérti a szá­mító és jövőjét féltő ember gondolko­zását, aki nem akar veszíteni, és meg­nyugtatja övéit: „Bizony mondom nek­tek, senki sem hagyta el házát, fiútest­vérét vagy nőtestvéreit, anyját, atyját vagy feleségét vagy gyermekeit én­éreztem és az evangéliumért úgy, hogy ne kapna ... a jövendő világban örök életet” (Mk. 10,29-30). Jézus „száz­annyit” ígér viszonzásul a jelenben azért, amit az ember érte elhagyott. És örök életet. Az örök élet tehát arra az életre való válasz és ráadás, amit az ember ebben a világ­ban Jézusért élt. A Jézussal való közös­ség és a Jézusért végzett munka végső megdicsőítése. Dr. Szathmáry Sándor

Next