Reformátusok Lapja, 1992 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-01 / 44. szám

A Magyar Református Lelkészegye­sület tisztújító közgyűlése - melyre min­den regionális egyesület tagságát hívják és várják - november 7-én délelőtt 10 órakor lesz a Kálvin teremben (a Budapest-Kálvin téri templom mellett). „Hit és tudomány” címmel előadás lesz pedagógusoknak és hitoktatóknak no­vember 8-án, vasárnap délután 5 órakor a XIV., Szabó József u. 16. sz. alatt. Előadó: dr. Bolyki János teológiai tanár. A zuglói gyülekezetben (XIV., Róna u. 197-199.) november 2­7-ig, minden este 6 órai kezdettel evangélizáció lesz Orosz Ferenc péceli lelkipásztor szolgálatával. Nyugdíjas lelkészek (Budapest és kör­nyéke) találkozója lesz november 3-án délután 4 órakor a kelenföldi egyházközség imatermében (XI., október 23. u. 5.). Ősi János ny. lelkész tart áhítatot és id. Kis Boáz ny. lelkipásztor „A református Ady” címmel tart előadást. A keresztyén házasság és család ellen­áramlatok sodrában című előadássorozat következő alkalma november 2-án este 7 órakor lesz a Ráday Kollégium dísztermében Téma: A gyakorati materializmus. Előadó: dr. Pálhegyi Ferenc professzor. A Budapest-Nagyvárad téri temp­lomban november 8-án este 6 órakor zenés áhítat lesz. Közreműködik: Alföldy-Boruss Csilla orgonaművész és Alföldy-Boruss Eszter fuvolaművész, a­mi A Pesterz­sébet­ K­lapka téri templom­ban november 8-án délután 3 órakor a „Tízparancsolat” című filmet vetítik. Zimányi József lelkipásztor „A vőle­gény titka” címmel evangélizál november 2­­8-ig Dunaszentgyörgyön. A budai (Szilágyi Dezső tér) gyülekezet a november 8-án délelőtt 10 órakor kezdő­dő istentisztelet keretében emlékezik meg lelkipásztorának, Komjáthy Aladárnak 50 éves szolgálatáról. A volt Kőszegi Evangélikus Leány­­gimnázium növendékei november 12-én délután 5 órakor tartják diákszövetségi alakuló gyűlésüket a budavári evangélikus gyülekezet tanácstermében. A Református Házasság- és Család­­segítő Szolgálat a budapest-rákoscsabai gyülekezetben minden hónap első, illetve harmadik szombatján, tehát november 7- én, december 19-én, továbbá 1993. január 9-én, február 6-án, március 6-án, április 3- án és május 18-án előadásokat rendez „A gyermeknevelés zsákutcái és keskeny útja” címmel. Az előadások szombaton­ként délután 4 órakor kezdődnek. Előadók: Dr. Ritoókné Ádám Magda pedagógus, egyetemi docens és Szarka Miklós lelki­­pásztor. A Szabadság téri templomban (Buda­pest V. ker.) november 8-án este 6 órakor zenés áhítat lesz. Közreműködnek: Ka­rasszon Dezső, Basky István, Draskóczy Eszter és a Soli Deo Gloria Kamarakórus. A tiszaluci gyülekezet 45 fős küldött­sége meglátogatta az erdélyi magyar­­bikali és az őrségi bajánsenyei testvér­gyülekezeteit. Kovácsvágáson, a zempléni egyház­megye kis gyülekezetében helyi híradó jelent meg „Gyülekezeti krónika” címmel. Beszámolnak az egyházközség életéről, a vegyeskar megalakításáról és egyéb öröm­teli eseményekről. FELVÉTELI HIRDETMÉNY A Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma felvételt hirdet az 1993/94-es tanévben induló hatosztályos gimnáziumi képzés két első osztályába. Továbbá előzetes felmérést végez a négyosztályos gimnáziumi képzés első osztályába jelentkezni kívánó ta­nulókról. Határidő a jelentkezésre, illetve felmérés­re: 1992. november 15. Jelentkezési lapot és kérdőívet az alábbi címen lehet kérni: Kecs­keméti Református Kollégium Gimnáziuma, 6000 Kecskemét, Kálvin tér 1. Szerkesztőségi közlemény. Lapunk elő­ző, október 25-i számában nyomdai tévedés folytán a második oldalon az előző számban már megjelent Hamar István: Özvegyasszo­nyok a gyülekezetben című írása került be újfent az eredetileg odaszánt igemagyarázat helyett. E sajnálatos tévedésért a szerző és olvasóink szíves megértését kérjük. KÉRELEM Szeretettel kérjük gyülekezeteink lelki­­pásztorait és iratterjesztőit, hogy akik a szo­kásos példányszámon felül igényelnek a ka­rácsonyi számból, legkésőbb november 30-ig bezárólag jelezzék azt lapunk kiadóhivatalá­nak levélben vagy telefonon. Tel.: 117-6259. Az ezután beérkező igényléseket nem tudjuk elfogadni.­­ Karácsonyi számunk 8 oldalon, 19 Ft-os áron jelenik meg. * Kérjük kedves lapterjesztőinket és a lelki­­pásztorokat, hogy esetleges befizetési hátra­lékaikat szíveskedjenek minél előbb kiadó­­hivatalunkhoz megküldeni. Fáradozásukat köszönjük! * A szerkesztőség kéri mindazokat, akik a karácsonyi számban cikket, hírt, hirdetést szeretnének megjelentetni, hogy a kéziratot legkésőbb december 5-ig beérkezőleg szíves­kedjenek lapunkhoz eljuttatni. Postacím: 1395 Budapest 62. Pf. 424. Elhunyt Vasady Béla Lapzárta után érkezett a fájdal­mas hír, hogy D. Dr. Vasady Béla ny. egyetemi nyelv. rendes teoló­giai professzor életének 90. évé­ben, október 5-én, Grand Rapids­­ban (USA) elhunyt. Személyének és munkásságá­nak méltatására visszatérünk. LAPUNK ÚTJÁN KÜLDÖTT ADOMÁNYOK Almásneszmélyi egészségügyi otthon­nak: Németh Józsefné (1162 Budapest) 200, Pécsy Gábor (Budapest) 300, id. Gnádlinger Józsefné (Zalalövő) 400 Ft. Ceglédi egészségügyi otthonnak: N. N. (Hajdúszoboszló) 300 Ft. Nyíregyházi egészségügyi otthonnak: N. N. (1088 Budapest) 300, Mikó József (Dombrád) 200 Ft. Őrbottyáni egészségügyi otthonnak: N. N. (Maglód) 300, Szabó Károlyné (1117 Bu­dapest) 300, Nagy Zsuzsa (Budapest) 1000, Kenyeres Gábor (Kecskemét) 300, Nagy György Lajosné (Budapest) 2000, Tóth Ist­vánná (1155 Budapest) 512. N. N.­­Hajdú- REFORMÁTUSOK LAPJA A Magyarországi Református Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Komlós Attila Kiadja a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala Budapest IX., Kálvin tér 8. Telefon: Szerkesztőség: 117-6809 Kiadóhivatal: 117-6259 Levélcím: 1395 Bp., 62. Pf. 424. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala és a Magyar Posta Index 25 734 ______HU-ISSN 0482-086 x Formakészítés: Dorogi Nyomda Kft. 1065 Budapest, Podmaniczky u. 17 Tel.: 111-7005,131-6396 Felelős vezető: Miseje Attila Nyomás: Apolló Kft. Felelős vezető: Mózes Ferenc Előfizethető a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában, tov­ábbá bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál ( HELIR, 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/a.) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELER Postabank Rt 219-98636,021-02809 számlájára Templomi kézbesítés a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala útján Előfietési díj: fél évre 492 Ft, egy évre 988 Ft, Csehszlovákiába 1356 Ft, a többi országokba egy évre 1764 Ft, légipostával 1980 Ft. Megjelenik hetente Csekkszámlaszám: 510-047826-1 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! szoboszló) 300, özv. Teleki Béláné (Hódme­zővásárhely) 500 Ft. Tiszafüredi egészségügyi otthonnak: N. N. (Hajdúszoboszló) 300, Tolnai Margit (Maroslele) 1000 Ft. Leányfalui szeretetotthonnak: Sz. Á.-né (Szekszárd) 100 Ft Lelkészárvák részére: Ratkay Tamás (Budapest) 500 Ft. Mozgássérült gyermekeknek: Angyal Ferencné (Füzérkomlós) 500 Ft. Vakok részére: N. N. (1162 Budapest) 500, Szőke Józsefné (1051 Budapest) 500­ Ft. Szeretetszolgálat céljaira: özv. Sápi Im­­réné (Földes) 508, Hiripi Lajosné (Budapest XII.) 5000, Nagy Tiborné (Kazincbarcika) 1000, Szőke Józsefné (1051 Budapest) 500 Ft. Afrikaiaknak: N. N. (Debrecen) 500, N. N. (Kisvárda) 200, Juhász István (Ócsa) 2008, N. N. (Debrecen) 500 Ft. Lepra missziónak: N. N. (1162 Budapest) 500, Dócs Józsefné (Dombrád) 1000, Zarka nővérek (Miskolc) 1000, Szarka Richárd (Miskolc- Diósgyőr) 1000, Református Egy­ház (Nyírbátor) 18 000, N. N. (Kisvárda) 200, Mikó József (Dombrád) 200, Zsarkó Mihályné (Szeged) 2000, Brucker Imréné (Bodajk) 500, Szőke Józsefné (1051 Buda­pest) 500, özv. Nagy Jánosné (Pápakovácsi) 500, Krähling Henrik (Bikas) 500, id. Gnád­linger Józsefné (Zalalövő) 400, Székelyhídi Mihályné (Debrecen) 1000, Szabó Julianna (Debrecen) 1000 Ft Schweitzer Albert Otthon részére: Mel­­csek Zoltánná (Tapolca) 1000 Ft. Baár-Madas gimnáziumnak: Sz. Á.-né (Szekszárd) 200, Dávid Ferenc (Kétpó) 2000, N. N. (1088 Budapest) 300, Nagy Margit (Tiszafüred) 10 000 Ft. Lónyay gimnáziumnak: Szabó Károlyné (1117 Budapest) 500, Brucker Imréné (Bo­dajk) 1000 Ft. Debreceni Kollégiumnak: N. N. (Budapest II.) Írisz Vince koszorúmegváltása 1000, Refor­mátus Egyház (Nagykálló) 5000, N. N. (Buda­pest II.) Írisz Vince koszorúmegváltása 4000, Ilosvay Andrásné (Nyíregyháza) 2000 Ft. Kecskeméti Református Tanítóképző­nek: Béres Emília (Kisújszállás) 5000 Ft. Sárospataki Gimnáziumnak: N. N. (1088 Budapest) 300 Ft. Sárospataki Kollégiumnak: Varga János (Hajdúszoboszló) 5000 Ft Erdélyiek megsegítésére: N. N. (Buda­pest) 1000 Ft. Erdélyi templomok felújítására: dr. Lá­zár József (Budapest) magyarbényei temp­lomra 2000, Joó Ferenc és felesége (1114 Budapest) magyarbényei templomra 500,­­ özv. Nagy Jánosné (Pápakovácsi) 300 Ft. Iranssylvania Alapítványnak: Melcsek Zoltánná (Tapolca) 1000 Ft. Jugoszláviai menekülteknek: N. N. (Neszmély) 10 000, Hiripi Lajosné (Budapest) 5000, N. N. (Debrecen) 2000, N. N. 5000, özv. Nagy Jánosné (Pápakovácsi) 2000, özv. Juhász Ferencné (Kistokaj) 3000, Miskolc- Felsővá­rosi Református Egyház imaköre 1000, Széles Lajosné (Nyergesújfalu) 500, Balogh Ilona (Gégény) 1000, Nánássy Imre (Újfehértó) 1000, Burján Józsefné (Debrecen) 500, dr. Vincze Ferenc (Kiskőrös) 1000 Ft Budapest-békásmegyeri református templom építésére: Szotyori Nagy Csaba Sándor (Budapest) 500 Ft. Csapi templom építésére: özv. Bakos Zoltánná (Szerencs) 3000, N. N. (Méhtelek) 1000, B. B. (Sopron) 3000 Ft. Drávaszabolcsi templom építésére: Sza­bó Károlyné (1117 Budapest) 300, Tarr Ist­vánná (Kémes) 1000 Ft Nagydobronyi templom építésére: B. B. (Sopron) 2000, P. I. (Miskolc) 1000 Ft. Tiszaújfalui templom építésére: özv. Bakos Zoltánná (Szerencs) 3000, P. I. (Mis­kolc) 1000, N. N. (Méhtelek) 1000 Ft Tiszaújvárosi templom építésére: Tóth Klára (Miskolc) 1000 Ft. Vali templom építésére: Szabó Károlyné (1117 Budapest) 300 Ft. Vizsolynak: Bene Kornél (Maglód) 1000, Gnádlinger Józsefné (Zalalövő) 400 Ft. Déri János családjának: özv. Pintérné Balogh Lídia (Tihany) 2000 Ft Dorcas Alapítványnak: özv. Berencsi Miklósné (Ibrány) 1000 Ft. Lapunk költségeire: dr. Polyánszky Zol­tánná (1027 Budapest) 60, dr. Kiss Katalin (1144 Budapest) 500, H. Sándorné (Szeged) 3000, Budai Barna (Jaktaszada) 408, Szabó Károlyné (1117 Budapest) 100, N. N. (Dá­­vod) 78, N. N. (Miskolc) 500, özv. Erény Jánosné (1147 Budapest) 500, Kovács József (USA) 1000, Gyarmathy Ilona (Miskolc) 200, Kiss Ernőné (Hortobágy-Borsos) 108, Solymosi Imréné (Pécs) 100, Kiss Lászlóné (Dudar) 28, Református Egyház (Kajászó) 190, Marót Tivadarné (Budapest) 4400, Dó­zsa Józsefné (Dömsöd) 236, Vörös Jánosné (Bana) 50, Ács Júlia (Békés) 108, Berényi Györgyné (Budapest) 300, P. Rozália (Sze­ged) 1000, Barakony Vincéné (Debrecen) 92, Czerván András (Tápiószentmárton) 200, özv. Nagy Jánosné (Pápakovácsi) 300, Szűcs Elek (Hadász) 300, Szlukovinyi Károlyné (Balatonföldvár) 100, özv. Sápi Imréné (Föl­des) 1000, Nagy Margit (Tiszafüred) 3000, N. N. (Budapest) 500, Szabó Julianna (Deb­recen) 200, Galló Sándor (Budapest) 300 Ft. A fenti összegek lapunkhoz 1992. április 1-jétől szeptember 30-ig beérkezett adományok. Istentiszteletek rendje november 1-jén BUDAPEST Baross tér (XIV, Szabó József utca 16.): 9, fél 11, 5. - Buda (L. Szilágyi D. tér): 10, 6. - Budafok: 10 dr. Pásztor János, 6 Dobos Ágoston. - Albertfalva: 8 dr. Pásztor János. - Kelenvölgy: 10 Tánczos Zoltán. - Buda­­hegyvidék (XII., Böszörményi út 28.): 10,6. - XII. Csaba utca 3.: fél 11. - Csepel: 10. - Csepel-Királyerdő: (XXI., Martinusz utca 11.): 8, 9, 10 Kisérdi Dezső. - Csillaghegy: 10 Donáth László ev. (úrv.) - Békásmegyeri Közösségi Ház: fél 9 dr. Buday Péter. - Frangepán utca: 10. - Városligeti fasor: 10, 6. - Skót Misszió (VI., Vörösmarty utca 51.): 10 Tamás Bertalan, 11 angol nyelvű istentisztelet - Józsefváros (VIII., Salétrom u. 5.): 9, fél 11,6.- VIII., Rákóczi út 57/b, fél 11. - Kálvin tér: 10 Szélné Lebor Lilla, fél 12 dr. Kenéz Ferenc, 6 Rideg Gyula. — Kelenföld: 9, fél 11, 5. - Kispest-Központ: 10 Szél János. - Kispest-Rózsa tér (ideigle­nesen a Karácsony Sándor iskolában, XIX., Üllői út 305.): 9 és 11 Ablonczy Kálmán. - Kispest-Wekerletelep: 9, 10 Balogh Lajos. - Klauzál tér (VIII., Gyulai Pál utca 9.):9, fél 11, 6. - Kőbánya: fél 9 és 10 Papp Vil­mos, 5 Ajtony Artúr. - Pongrácz telep: ne­gyed 11 Ajtony Artúr. - Külső-Józsefváros: fél 11 Vörös Ákos. - Külső-Kelenföld (XI., Ildikó tér): 9, 10 Kálmán Péter. - XI., Né­metvölgyi út 138.: fél 11 Kéri Sándor. — Gazdagrét (Regős u. 13.): 10 Balázs Károly. - Mátyásföld: fél 11. — Cinkota: 8. — Ár­pádföld: 9. - Nagytétény (ideiglenesen az általános iskolában): 10 Párdy György. - Külső-Üllői út (X., Bihari út 9/a): 10 Szabó István. - Nagyvárad tér: 10,6. - Óbuda: 10 Simon Imre. - II., Cimbalom utca 22-24.: fél 10 Hegedűs Zsuzsanna. - Pasarét: 8 és 10 Varga Róbert. - Pesterzsébet-Klapka tér: 10 Bartha Géza. - Pesterzsébet-Köz­­pont: 10 Takaró Tamás. - Pesterzsébet-Sza­­bó- telep: fél 11 Simonfi Sándor. - XX., Torockó u. 20.: fél 9 Simonfi Sándor. - Pest­­hidegkút: 10 Tájnel Gábor. - Nagykovácsi: 4 Tájnel Gábor. - Pestimre: 10 és 4 Orbán Kálmán. - Pestszentlőrinc-Erzsébettelep: 9, 10 Pintér Mihály. - Pestszentlőrinc- Ganzkertváros: 9, 10 Németh Pál. - Pest­­szentlőrinc-Kossuth tér: 9, 10 Bácsai Gá­bor. - Pestszentlőrinc-Szemeretelep: 10 Edelényi-Szabó Árpád. - Pestújhely-Újpa­­lota: 10. - Újpalota (XV., Hartyán köz 3. „Zöld klub”): 5 ökumenikus istentisztelet - Pozsonyi út: 10 dr. Huszti Kálmán. - Rákos­csaba: 10 dr. Füzesi Zoltán. - Rákosfalva: 10 Bíró Béla. - Rákoshegy: 10 Lukácsi Gá­bor. - Rákosliget: 10 Szombathy Gyula. - Rákoskeresztúr (XVII., Bakancsos u. 2. evangélikus templom): háromnegyed 9 Bar­­siné Bagi Magdolna. - Rákos­palota-Óvá­ros: 10 id. Simonfi Sándor, 4. - XV., Régi Fóti út 75.: 10 Varga Ferenc Lorand. - Rá­­kospalota-Újváros: 10 Kiss Domokos. - MÁV-telep (XV., Széchenyi utca 16.): 9 Bencze Ferencné. - Rákosszent­mi­hály- Sashalom: 10 Pánczél Tivadar. - Soroksár: fél 10 Kádár István Csongor. - Újtelep: 11. - Szabadság tér: 10 dr. Hegedűs Lóránt, 6 Illés Dávid. - Törökőr: 10 Czanik Péter. - Újpest-Belső­város: 9, 10, 6. - Újpest-Új­város: 8, fél 11.- Káposztásmegyeri Kö­zösségi Ház: fél 11. - Zugló: 8 Szabó György, 10 Kovács Mihály. - Schweitzer Al­bert Otthon (Hermina út 51.): fél 11 Bazsó Béla. DEBRECEN Árpád tér: 8, 9,4 dr. Szalkay Kázmér. Csápokért: 10, 4 Rácz László. - Homok­kert: 10,5 dr. Molnár Mihály. - Józsa-alsó: 9 Szécsi András. - Józsa-felső: fél 11 Szécsi András. - Kerekestelep: 10 Szász Barnabás, 5 Szász Barnabás­né. - Kistemplom-Ispo­­tály: fél 9 Papp Csaba, 10 Zsíros József, 5 Papp Csaba. - Kossuth utca: 10 Derencsé­­nyi István, 4 Fekete-Szűcs Gyula. - Mester utca: 9 Tóth Lajos (úrv.), 5 ifj. Csom­a Zol­tán. - Nagytemplom: 8 Uherkovics Éva, 9 ifjúsági istentisztelet, 10 Vad Zsigmond (úrv.), 6 Arató Ferenc. - Nagyerdő: 10 Püski Lajos, 5 zenés áhítat. - Nagycsere: 10 Jászai Gyula. - Nagy Sándor telep: 10, 3 T. Nagy Imre. - Szabadságtelep: 9, 10, fél 6 Mónus Béla - Széchenyi kert: 10, 5 Szabó Dániel. - Tégláskert: 9 Juhász Attila - Ebes: fél 10 B. Tóth József. - Ondód: 2 Tankó István. - Kórházi istentiszteletek: Bartók: 11, 6 Tóth Ferenc. - Bem tér: 9 Kálmán István. - Bőrklinika: 10 Pető Lajosné. - Kenézy: 10 Tóth Ferenc. - Tüdőklinika: 11 Pető Lajos­né. MISKOLC Alsóváros: fél 9, 10 és 5 dr. Szathmáry Sándorné. - Zsarnay telep: fél 3 dr. Szath­­máry Sándorné. - Avas: 9 és fél 11 dr. Mé­száros István, 5 dr. Mészáros Istvánná. - Bel­város: fél 9 Szabó Sándor, 10 és 5 Kürti László. - Csabai kapu (Dankó P. u. 56.): fél 10, fél 11 és 4 Ágoston István. - Diósgyőr: 9, 10 és 4 dr. Szőnyi György. - Diósgyőr­­vasgyán 9,10 és 3 Kovács Imre. - Felsővá­ros: 9 Debreczeni Istvánná, fél 11 és fél 12 Szilágyi László, 4 Debreczeni Istvánná. - Görömböly: 9 és fél 10 Cseri Bertalan. - Hejőcsaba: 9 Virágh Sándorné, 10 Virágh Sándor, 3 Virágh Sándorné. - Martintelep: 10, negyed 12 és fél 3 Keresztessy László. - Pereces: 11 dr. Bartha Árpádné. - Szirma: 9, 11 és fél 4 Szombathy Dénes. - Tapolca: 11 és 6 Csőri Bertalan. — Tetemvár: 10 Ben­­ke György, 4 Boholy Ágota. - Kórházi is­tentiszteletek: Semmelweis kórház: 11. — Szentpéteri kapui kórház: 5. - Reumakór­ház: 5. - Vasgyári kórház: fél 5. - Bőrgyó­gyászat: 4. MÁTRAHÁZAS Lelkészüdülő: 10. BEREKFÜRDŐ (Néphadsereg u. 11.): 9. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja szavanként 12 forint, üzleti hirdetések szavanként 22 forint, jeligés hirdetéseknél kezelési költség plusz 18 forint. Hasábhirdetések mm/75 forint. (Hirdetési tételeinket plusz 25%-os forgal­mi adó terheli.) 170/33 éves elvált, gyermekét egyedül neve­lő, rendezett körülmények között élő férfi házasság céljából megismerkedne keresztyén erkölcsben nevelkedett lánnyal vagy elvált asszonnyal. Varrónő előnyben. „Vállalkozás” jeligére. 83 éves, önellátó, gyengén látó édesanyám mellé keresünk korához illő hívő testvért, ingyenes ottlakás fejében külön bejáratú szo­bában. „Együtt könnyebb” jeligére a kiadóba, vagy telefon: 168-5367. Egyházfenntartói járulékszedőt keres gon­dozott területre, jutalékos rendszerrel és ked­vezményekkel budapesti egyházközség. Tele­fon: 251-3447. Diáklánynak metróállomásnál összkomfor­tos lakásrész kiadó, lelkészi ajánlás szüksé­ges. Tel.: 169-6336. Történelemből, irodalomból és helyesírásból felvételire előkészítek. Tel.: 202-4598. Magyar és német nyelvű (gót) 1945 előtti könyveket vásárolok. Telefon: 140-8016, 12-18 óráig. Hohner harmonikát vásárolnék. „Tanulás­hoz” jeligére. Huszadik házassági évfordulóra különleges régi ékszert vagy antik bútort korrekt áron vennék. 113-1172, 141-0021 csak délelőtt, 156-9924 este. Jó állapotban lévő - nyolc éves - Polski 125-ös gépkocsi sürgősen eladó. „Felújított” jeligére. Szobafestő kisiparos festést, mázolást, tapé­tázást, bútormozgatást fólialetakarással, par­kettacsiszolást, takarítást vállal garanciával. Szolid áron, megbízható, pontos munkát vég­zek. Telefon: 113-4378. QUASI­ MODO-nál toronyóra-felújítás, harangvillamosítás, riasztószerelés, temp­lomfűtés, villámhárító. Ács Ernő, 1037 Budapest, Jablonka lejtő 15. Tel.: 180-3433. Csobánkai üdülőtelkem gyümölcsössel feles művelésre kiadó. Jelige: „Tömegközlekedés­sel megközelíthető”. Eladó a Pesterzsébet-Klapka téri egyháznál egy új GF-35 típusú parapet gázkonvektor, egy OT-30 típusú ventilátoros olajtüzelésű léghevítő és egy barokk rekamié. Telefon: 127-9410. Neobarokk 12 darabból álló barna ebéd­lőbútor, világos hálószobabútor, fekete diófa könyvszekrény, Continental írógép el­adó. Tóth Ferenc, Nagyecsed, Rákóczi u. 77. A HOLMA Utazási Iroda kínálatából: Hétvége Párizsban repülővel: XII. 10-13., 32 780 Ft. Észak-olaszországi körút: XI. 14— 20., XII. 15—21, 26 500 Ft. Karácsonyi bevá­sárlás Passauban: XII. 4-5., XII. 18-19., 6900 Ft. Izraeli körút XI. 17-24., 57 900 Ft. Üdülés Netanyán: XI. 17-24., 47 800 Ft. Izraeli nagykörút­: XI. 19-26., XII. 22-29., 68 500 Ft. Ciprus-Izrael-Egyiptom: XI. 9-17., XII. 14-22., 66 500 Ft. Egyiptom: XI. 27-XII. 5., 62 750 Ft. Svájci körút: XI. 13-19., 26 500 Ft. Hosszú hétvége a Szentföldön: XI. 26-XB. 1., XI. 10-15., 44 900 Ft Bene­lux körút: XII. 4-11., 36 800 Ft. Koppenhága: XD. 8-13., 29 900 Ft Szilveszter Spanyol­­országban: XII. 28-1­­3., 34 900 Ft. Amszter­dam: XL 28-XB. 2., XII. 12-16., 15 000 Ft.­­ Jelentkezés: HOLMA Holland-Magyar Utazási Iroda Kft., Budapest VI., Anker köz 2. Tel.: 142-3946. Budapest VII., Akácfa u. 9. Tel.: 121-0746.

Next