Reformátusok Lapja, 1993 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1993-01-03 / 1. szám
XXXVII. évfolyam, 1. SZÁM a MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 1993. JANUÁR 3. Interjú Gyenge Imrével Reformátusok Szlovákiában Tallinni legáció 1993-ban újra indul a Lónyay Nőszövetség Tiszántúlon Mészöly Dezső: 1992. — XII. - 13. Úgy gondolok rád, mint ifjú tanárra . . . Jaj, mennyi éve már!. .. nem számolom, Sok víz lefolyt immár a Bodrogon, Zöldes vizét szennyes sötétre váltva . . . ki a te képed oly fiatalon, Sugárzón süt föl bennem, mint a tájra Zivatar után néző nap sugára. Yahoo-ból embert formált Patakon Kristályos tiszta teológiád! Álltál a poszton — míg a poszt is állt; Lélekvesztő időkben meg vakon, Mint búvópatak folyt tovább szavad: Árrá növő ér.. . Kőszálból fakadt? Nem én fejtem meg a te titkodat. (IV. Mózes 20:7-11) * Egy akrosztichon születése. Mindig izgatott, ha egy bennem lezajló szellemi folyamatnak nem tudtam racionális magyarázatát adni. 1980-ban, Rómában, középkori és reneszánsz költőkkel foglalkozva, elkezdtem akrosztichonos verseket írni. Meghökkenve tapasztaltam, hogy ha valakinek a nevét függőlegesen írom le, s a betűk pilléreire verssorokat építek, a költemény élni kezd, vezeti tollamat, s végül hiven kirajzolja a név viselőjének szellem-arcát. E napokban különös fölfedezést tettem. Egy 90. születésnapja előtt álló tisztelt és szeretett barátom neve pontosan 14 betűből áll — amint 14 sorból egy szabályos szonett. Íme hát a születésnapi vers, mely egyszerre szonett is, akrosztichon is! Kérem, fogadja olyan jó szívvel az ünnepelt, amilyennel a költő küldi! Utószó — az olvasóhoz: Ha talányosnak tetszik versemben a yahoo szó, kérem olvassák el Gulliver utazásaiban a Lovak Országáról szóló fejezetet! (Cikkünk a 3. oldalon) Ülésezett az Ökumenikus Tanács közgyűlése Első alkalommal a megfigyelők között a katolikus egyház Új elnök: Harmati Béla evangélikus püspök A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1992. december 15-én a Magyarországi Református Egyház székházában tartott évi rendes közgyűlésén hároméves időszakra elnökévé választotta dr. Harmati Béla evangélikus püspököt, alelnökévé pedig dr. Hecker Frigyes metodista szuperintendenst. Köszönetét fejezte ki a leköszönő dr. Viczián János elnöknek. A közgyűlésen első alkalommal vett részt megfigyelő státuszban a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Unitárius Egyház, az Isten Egyháza, az Ökumenikus Tanulmányi Központ, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány, a Keresztyén Ökumenikus Baráti Társaság, a Keresztyén Orvosok Magyarországi Társasága, a Magyar Cserkészszövetség és az ún. Nemzetközi Egyház. A közgyűlés állást foglalt az Ökumenikus Tanács 50 éves évfordulója alkalmából 1993-ra tervezett megemlékezések, rendezvények, kiadványok tárgyában, valamint döntött az 1996-os Világkiállításra való felkészülés teendőiről is. Az idő három arca Mint ahogy viharos szelek sodorta felhők (némelyik világosabb, derűsebb árnyalatú, némelyik meg komor, sötét fodrozatú, balsejtelmekkel teli), úgy múlnak felettem is az évek. Egyre nehezebben tudok ellenállni az ilyenkor, évfordulón eluralkodó érzéseknek. Mint oly sokan — gondolom —, ma én is magamba süppedek. Reám telepszik az idő. A feljebbvaló esztendők ilyenkor megszokott lelki reflexei — a türelmetlenséggel vegyes holnapratekintés — helyét, meglepetten tapasztalom, egyre inkább elfoglalja a Múlandóság tudatosulása. Korábban csak az töltötte be gondolataimat, ami „Lesz”. Azután már-már megbarátkoztam a „Van” létezésének semmihez nem hasonlítható, vaskos-valós súlyával is. Úgy tűnik azonban, most már mindaz egyre több helyet követel magának bennem, ami „Volt”. Tán azért, hogy így álljon helyre bennem is, mint minden emberben a Múlt—Jelen—Jövő hármas egységének teljes egyensúlya. Még ha fordított sorrendben is tanulja-tapasztalja meg az ember ennek valóságát. Mindez, természetesen, magánügy. Ki így, ki úgy éli meg e felismerések súlyát. Kit az első ősz hajszálak, kit az első mély ráncok az arcon, kit gyermekének hirtelen felnőtt-kamasszá serdülése, kit a szeretett szülő halála ébreszt rá az idő semmihez nem hasonlítható — befolyásolhatatlan, lelassíthatatlan, felgyorsíthatatlan, megállíthatatlan — sajátos öntörvényűségére. De valóban öntörvényű lenne az idő? Ha csak önmagában létezne, minden bizonnyal ez lenne legfőbb jellemzője... A napokban többféle helyzetben „találkoztam” a mi — nem véletlenül — olyannyira kedvelt. Zsoltárunkkal, a Kilencvenedikkel. Koporsó mellett énekeltem a megszeppent lélek ilyenkor olyannyira ismert magáramaradottságával, önmagam s a körülöttem állók kölcsönös bátorítására. Ahogy Szenes Molnár Albert hagyta ránk örökül: „Az embereket Te meghagyod halni, / És ezt mondod az emberi nemzetnek: / Legyetek porrá, kik porból lettetek! / Mert ezer esztendő előtted annyi, / Mint a tegnapnak ő elmúlása / És egy éjnek rövid vigyázása." Aztán egy zsúfolt kárpátaljai templomban halkan együtt mondtam a sokévi szolgálatok (és sokévi kényszermunkatábor) súlya alatt testben ugyan megroskadt, ám lélekben sziklaszilárd lelkipásztorral Isten sokat próbált, de hűséges ottani népének mindenkoron vigasztaló Igéit, a Károlyi Gáspár szavai szerint: „Bizony elmúlik minden mi napunk a Te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk ...” Az elmúlt hetekben pedig „végigültem” egyházkerületeink közgyűléseit, az Egyetemes Magyar Református Zsinat előkészítő tanácskozását ... Azaz figyeltem, s hadd valljam meg: valóságosan átéltem Krisztus Urunk magyar református egyházának mindennapi gondjait, bajait, a vágyak és remények, a szándékok és akarások nagyívű, magával ragadó szárnyalásait. Ugyanakkor átéltem földhözragadt valóságaink csetléseit-botlásait, a tőlünk független, reánk nehezedő, hervasztó-sorvasztó hatásokat, és a tőlünk nagyon is függő esetlenségeinket, (kényelmes) áthárításainkat, ügyefogyottságainkat... S megint a 90. Zsoltár szólalt meg. Nem fennhangon, énekszóval. Nem a Szentírás csendesen együtt mondott textusával. Hanem belül. Bennem. Kalapálva a szív ősi ritmusával és archaikus természetességgel: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk ... Láttassák meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain ... És a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nekünk ...” Megejt a gondolat: az Időnek három arca van. Az egyik Isten Ideje. Ami Vele azonos. „Én vagyok az Alfa és az Omega. A kezdet és a vég, aki van, aki volt és aki eljövendő (Jelenések 1:8). Aki előtt ezer esztendő annyi, „mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel” (Zsoltárok 90:4). És Aki — ha akarja — úgy rendelkezhet, hogy „idő többé nem lészen” (Jelenések 10:6). Ha az idő ezt az arcát fordítja felém, érzem: lelkem feloldódik Őbenne, lehullanak testem nyűgei, e földi zarándokút bukdácsolásai elmaradnak, kezd kinyílni egy fenséges távlat, egy ismeretlen-ismerős vonzás; kezd magához ölelni Ő, aki maga a Szeretet... De visszahúznak „a mi esztendeink napjai”, melyek „gyorsan tovatűnnek, mintha repülnénk” (Zsoltárok 90:10). Az Időnek számomra tán ez a legjobban ismert arca. Barázdát — sok egyéb között — egyházunk megújulásának vajúdásai, küzdelmei rajzolják fel; reményeink és kétségeink mélyítik el. Egyház és Világi Hatalom örök kibékíthetetlen, ám együttélésre rendeltetett magasfeszültségű problémaköre, iskolaügy, ingatlanügy, anyagi gondjaink és kilábalási terveink feszültségei; küzdelem a Nagy Kísértő mindennapi trükkjei ellen: a partikuláris érdekek, a megnemértések, a befele fordulások, a hitbenmegkülönböztetések, a hitben-vetélkedések, a Hatalom, a Hiúság és a Hitetés torz hármasikre ellen; az Önelégültség, a Kizárólagossági Hajlam, a Mindentudás, a Sértettség és a Sértés, a Türelmetlenség és a Mindent elnyomó Küldetéstudat lélek-, gyülekezet-, egyház- és mindenféle közösségsorvasztó veszélyeivel szemben. Isten Ideje nem a mi időnk. Nem az én Időm. Én soha nem lehetek az, aki végső soron az Időnek is Ura. Az én „hetven vagy ha feljebb nyolcvan esztendőm” lenne csupán osztályrészem? Csüggesztő gondolat, így esztendő fordultával. Különösen akkor, ha az ember már túl van a „legfeljebb”-nek is a felén. Ám azt tapasztalom, hogy Isten megmutatja az Idő általam elérhető, harmadik arcát is: a tartalommal telített Időt, a kegyelmi Időt (kairoszt), a minősített Időt. Ezt kéri a zsoltáríró helyettem is, számomra is: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk”. A „bölcs szív” ideje ez. Ami lehet egy nap, egy hónap, egy év. Vagy egy fél élet. Vagy talán a Hozzá-végleg-megtérés előtti pillanat is... A „bölcs szív” ideje, azt hiszem az, amikor az eddig kesze-kusza ügyeink elrendeződnek. Helyükre kerülnek. Melyikmelyik értéke szerint. Amikor a gúzsba kötő Részleteken felülemelkedve az Egész körvonalai kezdenek kibontakozni. Attól tartok, enélkül soha nem „vidámodunk meg nyomorúságunk napjaihoz képest” (Zsoltárok 90:15), soha nem „láttatnék meg az Ő műve rajtunk”, sőt fiainkon sem (16). És nem lenne soha „az Úrnak, a mi Istenünknek a jókedve mirajtunk”, „kezünknek munkáját” pedig soha nem tenné állandóvá (17). Hegyen lakom. Magasan, a város felett. Az éles északi szél hol a nagy pelyhű havat kavarja, hol meg az esőt veri ablakomra. A város odalent ködben-felhőben. Néha percekre, másodpercekre — tétova fénysugár próbálkozik áttörni a havat esőt hozó felhőkön. A nagy fenyő sűrű ágai alatt riadt madarak keresik a menedéket. Szemükben fagytól-vagytól bódult távlatok: napsütés, nyár, meleg... A rádió híreket mond: Szarajevó, menekültek, ENSZ Biztonsági Tanács, éhezők, Szomália, csapatösszevonások, leszedik a magyar nyelvű helységnévtáblákat, fegyelmi az elnök ellen, tüntetés a meggyalázott Mátyás-szobor terén, csökkent az infláció, külpolitikai jó egyensúly ... Jegyzeteim között aláhúzott szavak nyomakodnak elém: adminisztratív egyházból a missziói egyház felé, iskolai hitoktatás előnyei és hátrányai, lelkészképzés reformja, kegyességi irányzatok, átalakul a nyugdíjintézet, „lélekromboló eszmék ellen”, Nyílt Levél, Tiltakozás, Viszontválasz, Nyilatkozat, költségvetési hiány)... S legalul vészjóslóan, pirossal bekarikázva: „Nem elfelejteni: újévi számba vezércikket írni! Maximum 120 gépelt sor!!” Felállok az asztal mellől s kibámulok az ablakon. A madarak még mindig áznak. Vajon milyen esztendő elé nézünk? Az Időbe a Teremtő nem enged betekinteni. Amit ismerhetünk belőle, az a három arca. Ezzel kell hát megelégednünk. Nos, akárhogyan lesz is holnap és holnapután, kívánom minden Kedves Olvasónknak (és itthon, meg a szerkesztőségben, kiadóhivatalunkban magamnak is, magunknak is), legyen 1993 bármely fenyegető gondokkal terhes és remélt örömökkel édes, Isten minősített ideje legyen valamennyiünk számára. Hogy év múltával együtt mondhassuk el: Hála legyen neked Urunk, hogy bölcs szívhez jutottunk. Komlós Attila IMÁDKOZZÁL Szívedre már Ha bú szitál S a kétség könnye már: Én kedvesem, Szerelmesem, Imádkozzál hamar. Ha ember nem Lesz is velem, De Isten nem hagy el. Segítve jő. Imáinkra Ő Még mindig megfelel. S ha szent keze Úgy végeze. Keresztem hordozom. A súly alatt, Mi rám szakadt, Én nem panaszkodom Ő tudja mér' Hull könny s a vér És tudja mit akar, Nem késik Ő S a perc, ha jő, Megszabadít hamar. Csiha Kálmán (A szerző Fény a rácsokon — Börtönévek vallomása c., most megjelent kötetéből.)