Reformátusok Lapja, 1993 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1993-09-19 / 38. szám
1993. szeptember 19. FORMÍTUM NAPJA Iskolások ünnepe a Rétközben A XVII. század közepétől folyamatos volt Dombrádon a református iskolai oktatás. Az elmúlt évtizedek kényszerített szünete után, szeptember 30-án újra megnyílt a református általános iskola. A tanévnyitó ünnepségen M. Szűcs Sándor nyírlövői lelkész, országgyűlési képviselő hirdette az Igét, a II. Mózes 15:22—27 versek alapján. „Hisszük, amint a mózesi imádság nyomán Isten a keserű forrásvizet a fa által megédesítette — mondotta az igehirdető —, úgy a dombrádi gyülekezetben a most induló két osztály — majd felmenő rendszerben a tanévenként kettővel növekvő osztályok száma, s végül teljesen a református egyházközség irányítása alá kerülő általános iskola is csodát tehet a régi református nagyközségben.” Ezt követően Sipos Kálmán helyi református lelkész és felesége vezetésével a hittanos gyermekek köszöntötték a 45 év után újrainduló iskola tanulóit, tanárait. Ez az iskola a múltban is hitre, jó erkölcsre, emberségre, hazaszeretetre nevelt , s ma is ennek reményében kezdik meg tanulmányaikat a kisdiákok. Az iskola igazgatója, Molnár Gézáné ünnepélyes keretek között tett fogadalmat, hogy az új iskolai tagozat a magyar református hagyományok folytatását erősíti. Majd Lőrinc Andrea, Juhász László és Kiss Dóra tanulók szavalatokkal, a gyülekezet hittanos gyermekei szép énekekkel szolgáltak. A tiszántúli egyházkerület nevében Papp Csaba főjegyző és Kiss László tanfelügyelő köszöntötte az újra nyíló iskolát, majd Hasulyó István plébános, Solymosi László polgármester, valamint a testvérgyülekezetek küldöttei mondtak biztató szavakat. Márton József, az iskola volt tanára megindító szavakkal emlékezett a régi iskolára, a református tanító elődökre, tanártársakra. Emlékezett Pataky Lajos és Abod Imre igazgató-tanítókra, akik közül az utóbbi az Országos Református Egyesület elnöke is volt. Kézy Györgyre, dr. Berecky Zsigmondra, a „Rétköz pacsirtájára”, dalárdavezetőre, akit az 1956-os forradalom után református hite, Isten iránti hűsége miatt igaztalant börtönbe hurcoltak. A dombrádi református iskola a nevelés alapjának a hit, remény, szeretet közül is a legnagyobbat, a szeretetet tekinti. Orosz Károly A Tiszáninnen egyik büszkesége: „a Lévay” A miskolci és borsodi patrióták nagy örömére, 45 évi kényszerszünet után újra megkezdte működését a tiszáninneni egyházkerület második középiskolája, a — pataki után is híressé lett — „Lévay”. Az iskola épületét ugyan még nem kapták vissza — jövőre ígérik —, ezért a Központi Leánykollégium épületében nyert elhelyezést az újjászülető gimnázium. Mond valamit az is, hogy 45 tanulóval indulnak, s ez a szám azonos a kényszerű szünet éveinek számával. Igen, ilyen lassan és ilyen mustármagnyi kezdetből bontakozhat ki ma is az, ami 4 és fél évszázadon keresztül már természetes volt és igazolódott a református iskolákat illetően. Az 1560 körül létesült rectoris scola, a kálvini szellemben tanító és nevelő intézmény kései jogutódja augusztus 30-án tartotta tanévnyitó ünnepélyét, melyen dr. Mészáros István tiszáninneni püspök hirdette az Igét, a Máté evangéliuma 5. részének 14—16 versei alapján. Szólt a világosságról, aminek szellemi értelmezésével oly sokszor visszaéltek a történelem folyamán, s amit Krisztus követésében lehet és kell igazán felragyogtatni. Az avasi templomban tartott istentisztelet után Pápay Sándor tanár, az igazgatótanács elnöke ismertette az iskola múltját, a 16. századtól napjainkig. Rámutatott arra, hogy ez az iskola mindig a hívek önkéntes adományából tartotta fenn magát, és nyitott volt mind vallási, mind nemzetiségi szempontból. Ugyanakkor, mindvégig megőrizte szellemi függetlenségét is. Eredetileg a Szinva-parti öreg házban működött, ami ma a Hermann Ottó Múzeum épülete. Majd 1898-ban új, impozáns épületet emeltek, amit 1948-ban államosítottak. Ezt az épületet kéri vissza az iskola. Ábrám Tibor, az iskola igazgatója, amikor ünnepélyesen megnyitotta a Lévay Gimnázium új tanévét, egyben vallást tett arról a hitről, ami intézményeinket évszázadokon át, a kényszerszünetek ellenére is élteti. Ezt követően került sor a tanárok eskütételére. Köszöntötték az új iskolát dr. Bodnár Ákos, a Zsinat világi elnöke, dr. Deák Gábor, a Lévay-kör elnöke, Koszorús István a korábbi tantestület képviseletében, Pap István ny. lelkipásztor, Papp G. Csaba a tiszántúli egyházkerület főjegyzője, valamint Kobold Tamás polgármester-helyettes. Közreműködött az ünnepségen a tiszáninneni egyházkerület ifjúsági énekkara, Rádi Nóra szavalattal és Vajnay Tibor művésztanár énekkel. H. B. Az örökség a mában is érvényes (Folytatás az 1. oldalról.) Gimnáziumra, azzal a reménnyel, hogy az örökség valóban méltán folytatódik” — mondotta az igazgató. Az igazi református ifjú személyéről, bizonyságtevő életéről — amilyennek lennie kell a „lányais diáknak” is, dr. Hegedűs Lóránt püspök, a Zsinat lelkészi elnöke szólt igehirdetésében, a Márk 14:50—52 versek alapján. „Amikor Jézust látja az ifjú — mondotta a püspök —, az életveszedelmen keresztül is utánalopakodik, fut, rohan, míg megjelenik előtte az élő isteni titok, s Jézus szemébe nézve átélheti: én sohasem ismerhetem úgy magam, ahogyan Jézus ismer engem, mert benne a mindenható Istennek mindent látó tekintete hatol lényem legnagyobb mélységéig ... Az ifjú futása bizonyságtétel, mert Jézus tovább megy, mint ameddig az ifjú követi őt, egészen a Golgotáig. Azt kívánjuk a Lónyay utcai Református Gimnázium minden egyes növendékének, tanárának és szülőjének — hangsúlyozta dr. Hegedűs Lóránt —, hogy Isten adjon olyan bizonyságtevő, Krisztushoz közeledő futású és jézusi személyiségjegyekkel megáldott ifjakat, akik hirdetik: Jézus meghalt értem.” Felemelő pillanata volt az ünnepségnek, amikor az öregdiákok átadták az utánuk jövőknek féltve őrzött kincsüket, az iskola zászlaját. „Te maradjál meg azokban, amiket tanultál, és amelyek reád bízattak, tudván, kitől tanultad” — így olvashatjuk a Timótheushoz írott levélben. Valóban ezt kell megszívlelniük azoknak az iskolaegyenruháját viselő kisdiákoknak, akik kicsit szorongva bár, de reménységgel teli várták a „Lónyay” — amely immár az ő iskolájuk is — megnyitását. Levélben köszöntete az iskolát újraindulása alkalmával Antall József miniszterelnök:......Az egyházi iskolák a magas színvonalú oktatáson és nevelésen túl mindig olyan többletet nyújtottak a diákoknak, amely a közös hitvallásban gyökerezik és valami különös módon mégis mindegyik iskola szelleme összetéveszthetetlenül különbözik a másiktól. Kérem a gimnázium tanári karát és diákjait, hogy mielőbb alakítsák ki azt a közösséget, amely a „lónyaystákat” régen is jellemezte és amelyre ma a legnagyobb szükségünk van az előttünk álló feladatok megvalósításában” írja — egyebek között — levelében a miniszterelnök. A kormány nevében Lukáts Miklós államtitkár köszöntötte a nagy múltú iskolát. Czanik Péter esperes a Budapest-északi egyházmegye, dr. Nagy Mihály debreceni gimnáziumigazgató a testvériskolák, dr. Kerkápoly Endre egyetemi tanár a Török Pál Egyesület, Horkai Ferenc lelkipásztor pedig a hollandiai reformátusság köszöntését tolmácsolta. A körülményeket illetően nincs könnyű helyzetben a „Lónyay” Gimnázium, nagy és nehéz munkára van még szükség ahhoz, hogy céljait elérje! Isten kegyelmében bízva, mégis érdemes küzdeni — tudományra oktatni, hitre, reményre, szeretetre nevelni, hű fiakat adni a hazának —, mert ez a „Lónyay” mában is érvényes öröksége — amelyet az iskola egyik volt diákja így fogalmazott meg: „A tudás elsajátításánál is fontosabb a szellem, amelyet tanáraink belénk tápláltak.” N. L. Elolvasásra ajánljuk A Lónyay, a század első felében Draskóczy István, aki 1934-től 1952-ig a Lónyay utcai Református Gimnázium vallástanára volt, 1979-ben elkészítette az iskola második félszázadának történetét. Munkáját mintegy folytatásnak szánta, hiszen az első 50 év történetét (1859-1909) Barthos Kálmán — aki az iskola kiváló történelemtanára volt — megírta. A most megjelent, „A Budapesti Református Gimnázium, A Lónyay 1909—1952” című mű nem hagyományos értelszaberniyett iskolatörténet, hiszen a szerző szubjektíven láttatja az eseményeket. Művét elbeszélő munkának nevezi, ugyanakkor tökéletesen fedi fel az iskola szellemi arculatát. A történetet 1909—1952 között három nagy korszakra osztja fel. Az első, 1909—1935 közötti idő, Ravasz Árpád igazgatósága idejére esik. Ez alatt lesz az iskolából a legkiválóbb gimnáziumok egyike. A második korszak 1935—1943-ig tart, Samu János és Ványi Ferenc igazgatósága alatt. Többek között ekkor történik az új épület építése. A harmadik korszak, az 1943—1952 közötti idő, Kondói Kiss József igazgató vezetésével, az új épületbe való beköltözés története. Budapest legmodernebb iskolaépületének utolsó időszaka tárul fel előttünk. A történet olvasása közben megelevenedik előttünk a gimnázium élete, szellemisége. Bár a könyv tartalmaz statisztikákat diákokról, kimutatásokat tanárokról, ugyanakkor nem történetírói igénnyel készült művel, hanem nagy hozzáértéssel, átéléssel megírt visszaemlékezéssel van dolgunk, melyből elénk tárul: milyen pedagógiai elveket kell követni egy református iskolának, milyen tanáregyéniségek szükségeltetnek, milyen magas szintűnek kell lenni a lelki, szellemi nevelésnek. Meglepő, hogy milyen szerénységgel, — mondhatni alázattal — említi önmagát a szerző, aki nem csak vallástanár, de az internátus vezetője is volt éveken át, s így a diákok lelki atyja. Könnyeket csal az olvasó szemébe az utolsó lapok olvasása, amikor is a Mindenható Isten oltalmazó erejébe vetett hittel tudósít az „önként felajánlás” szomorú tényéről. Draskóczy István könyvét olvasva, nemcsak a korszak egyik legkiválóbb iskolájának élete, kimagasló pedagógus egyéniségek alakja, hanem munkájuk gyümölcse, az ott felnövekvő diáksereg élete is megelevenedik. A könyvet szerkesztette, az előszót és az utószót írta Punguiné Császár Judit. Az utószó áttekinti a gimnázium létesítésének előzményeit a XVIII—XIX. század fordulóján, az alapítás körülményeit, az első fél évszázad és a második (csonka) félszázad eseményeinek kronológiáját. Tartalmazza a gimnázium megszüntetésével kapcsolatos dokumentumokat, a tanárok s az érettségizett diákok névsorát, valamint fényképeket a gimnázium életéből. A könyv nem csak a kortársak számára élvezetes olvasmány, de jelen korunk tanárai, szülői, diákjai is haszonnal forgathatják. (Fény a sötétben — a Budapesti Református Gimnázium, „A Lónyay” 1909—1952. Budapest, 1993.) Dobos Ágoston Jövendölés az első oskoláról 1948. június 16-án egy tollvonással államosították a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumot, s újraindítása több mint három évig tartó tárgyalássorozat után történt meg. A 201. tanévét megkezdett intézmény új alapító okirata a kétszáz évvel korábbi, nemes szándékot újítja meg: „A Somogyi Református Egyházmegye magasztalva a történelem Urát — Akiben nincs változás vagy változásnak árnyéka. Aki előtt ezer esztendő annyi, mint egy nap és egy nap, mint ezer esztendő — az 1990. május 26-án Zselickisfaludon hozott, és 1991. május 15-én Csokonyavisontán megerősített egyházmegyei közgyűlési határozatnak megfelelően, újra alapítja az 1948. évi XXXIII. törvény végrehajtása során elveszített és az 1991. évi XXXII. törvény értelmében Visszanyert ősi iskoláját, a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumot... A Somogyi Református Egyházmegye közössége az egykori alapító szándékát tiszteletben tartva, az iskoláért oly sokat fáradozók emlékét kegyelettel őrizve, az ősi iskola szellemiségét felélesztve kívánja szolgálni Istent, a magyar hazát és Krisztus egyházát az újra alapított és kapuit 1993. szeptemberében megnyitó Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban.” 45 évi kényszerszünet után, augusztus 29-én tartotta tanévnyitó ünnepélyét a gimnázium. Az ország csaknem minden részéről eljöttek erre az alkalomra az iskola öregdiákjai. A tanárok közül még hatan élnek, a legidősebb, Mátéffy Béla Székelyudvarhelyről érkezett, dr. Bánhidy Zoltán és dr. Osváth István azonban már nem tudták vállalni az utazást. Az ünnepi istentiszteleten dr. Márkus Mihály, a dunántúli egyházkerület püspöke hirdette , az Igét, az Efézeus 3:14—21 versek — mely az alapító okiratban is szerepel — alapján. Az igazgatótanács elnöke, Bellai Zoltán lelkipásztor üdvözölte a régi-új iskola első diákjait, tanárait, egyházi és világi elöljáróit, majd ismertette az újra alapítás főbb állomásait. A tanárok és a diákok fogadalommal erősítették meg, hogy megőrzik, ápolják iskolájuk hagyományait, példát mutatnak igaz emberségből és hazaszeretetből. Dr. Kálmán Attila államtitkár, a dunántúli egyházkerület főgondnoka mondott tanévnyitó beszédet, hangsúlyozva a keresztyén szellemben működő iskolák — tanárok, diákok — felelősségét. „A szántás, a vetés, az öntözés, a gyomlálás terhe és felelőssége a miénk, de sohase felejtsük el, hogy a növekedést az Úr adja” — mondotta az államtitkár. Az újrakezdés örömével üdvözölte egykori iskoláját, s annak mai diákjait Für Lajos miniszter, Csurgó város díszpolgára. „Mit kérjünk ma az iskolától? Tegye azt, amit tett 200 éven át! Legyen otthona és bázisa a korszerű európai műveltségnek! Adjon hitet az embereknek, hitet, nem csak vallási, nemzeti értelemben is” — mondotta többek között a miniszter. Szabó Lajos, a somogyi egyházmegye esperese a fenntartó megnyugvását tolmácsolta, majd Szászfalvi László, a város polgármestere (az alsoki eklézsia lelkipásztora) a város és iskolája két évszázados összefonódását kiemelve azt kívánta, hogy hittel, rendíthetetlen reménységgel és a Jézus Krisztustól tanult szeretettel töltsék be ennek az iskolának a falait. A dunamelléki egyházkerület nevében Czine Mihály főgondnok, majd Lukáts Miklós, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára üdvözölte a harmadik évszázadát megkezdő és minden bizonnyal szép jövő előtt álló intézményt. A város déli részén levő településrész — Alsók — egyházközsége zászlót adományozott az iskolának. Az utolsó református igazgató — Macskásy Attila — leánya, Macskásy Olivia pedig visszaadta jogos tulajdonosának az államosítás napja óta — édesapja, majd később a családja által — gondosan megőrzött iskolabélyegzőt. 67 első osztályos diák kezdi meg az évet a csurgói református gimnáziumban. A három kezdő osztály egyelőre a gimnázium épületének második emeletét használja, majd évenként újabb egy-egy negyedet igénybe véve, a diákság 1996-tól népesíti be az egész iskolát. Horváth József