Reformátusok Lapja, 1993 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1993-09-19 / 38. szám

1993. szeptember 19. FORMÍTU­M NAPJA Iskolások ünnepe a Rétközben A XVII. század közepétől folya­matos volt Dombrádon a reformá­tus iskolai oktatás. Az elmúlt évti­zedek kényszerített szünete után, szeptember 30-án újra megnyílt a református általános iskola. A tanévnyitó ünnepségen M. Szűcs Sándor nyírlövői lelkész, or­szággyűlési képviselő hirdette az Igét, a II. Mózes 15:22—27 versek alapján. „Hisszük, amint a mózesi imádság nyomán Isten a keserű for­rásvizet a fa által megédesítette — mondotta az igehirdető —, úgy a dombrádi gyülekezetben a most in­duló két osztály — majd felmenő rendszerben a tanévenként kettővel növekvő osztályok száma, s végül teljesen a református egyházközség irányítása alá kerülő általános isko­la­­ is csodát tehet a régi reformá­tus nagyközségben.” Ezt követően Sipos Kálmán helyi református lelkész és felesége veze­tésével a hittanos gyermekek kö­szöntötték a 45 év után újrainduló iskola tanulóit, tanárait. Ez az isko­la a múltban is hitre, jó erkölcsre, emberségre, hazaszeretetre nevelt , s ma is ennek reményében kez­dik meg tanulmányaikat a kisdiá­kok. Az iskola igazgatója, Molnár Gé­­záné ünnepélyes keretek között tett fogadalmat, hogy az új iskolai tago­zat a magyar református hagyomá­nyok folytatását erősíti. Majd Lőrinc Andrea, Juhász László és Kiss Dóra tanulók szava­latokkal, a gyülekezet hittanos gyermekei szép énekekkel szolgál­tak. A tiszántúli egyházkerület nevé­ben Papp Csaba főjegyző és Kiss László tanfelügyelő köszöntötte az újra nyíló iskolát, majd Hasulyó István plébános, Solymosi László polgármester, valamint a testvér­gyülekezetek küldöttei mondtak biztató szavakat. Márton József, az iskola volt ta­nára megindító szavakkal emléke­zett a régi iskolára, a református ta­nító elődökre, tanártársakra. Emlékezett Pataky Lajos és Abod Imre igazgató-tanítókra, akik közül az utóbbi az Országos Refor­mátus Egyesület elnöke is volt. Kézy Györgyre, dr. Berecky Zsig­­mondra, a „Rétköz pacsirtájára”, dalárdavezetőre, akit az 1956-os forradalom után református hite, Isten iránti hűsége miatt igaztala­nt börtönbe hurcoltak. A dombrádi református iskola a nevelés alapjának a hit, remény, szeretet közül is a legnagyobbat, a szeretetet tekinti. Orosz Károly A Tiszáninnen egyik büszkesége: „a Lévay” A miskolci és borsodi patrióták nagy örömére, 45 évi kényszerszü­net után újra megkezdte működését a tiszáninneni egyházkerület máso­dik középiskolája, a — pataki után is híressé lett — „Lévay”. Az iskola épületét ugyan még nem kapták vissza — jövőre ígérik —, ezért a Központi Leánykollégi­um épületében nyert elhelyezést az újjászülető gimnázium. Mond valamit az is, hogy 45 ta­nulóval indulnak, s ez a szám azo­nos a kényszerű szünet éveinek szá­mával. Igen, ilyen lassan és ilyen mustármagnyi kezdetből bontakoz­hat ki ma is az, ami 4 és fél évszáza­don keresztül már természetes volt és igazolódott a református iskolá­kat illetően. Az 1560 körül létesült rectoris scola, a kálvini szellemben tanító és nevelő intézmény kései jogutódja augusztus 30-án tartotta tanévnyitó ünnepélyét, melyen dr. Mészáros István tiszáninneni püs­pök hirdette az Igét, a Máté evan­géliuma 5. részének 14—16 versei alapján. Szólt a világosságról, ami­nek szellemi értelmezésével oly sokszor visszaéltek a történelem fo­lyamán, s amit Krisztus követésé­ben lehet és kell igazán felragyog­­tatni. Az avasi templomban tartott is­tentisztelet után Pápay Sándor ta­nár, az igazgatótanács elnöke is­mertette az iskola múltját, a 16. szá­zadtól napjainkig. Rámutatott arra, hogy ez az iskola mindig a hívek önkéntes adományából tartotta fenn magát, és nyitott volt mind vallási, mind nemzetiségi szem­pontból. Ugyanakkor, mindvégig megőrizte szellemi függetlenségét is. Eredetileg a Szinva-parti öreg házban működött, ami ma a Her­mann Ottó Múzeum épülete. Majd 1898-ban új, impozáns épületet emeltek, amit 1948-ban államosítot­tak. Ezt az épületet kéri vissza az is­kola. Ábrám Tibor, az iskola igazgató­ja, amikor ünnepélyesen megnyitot­ta a Lévay Gimnázium új tanévét, egyben vallást tett arról a hitről, ami intézményeinket évszázadokon át, a kényszerszünetek ellenére is élteti. Ezt követően került sor a ta­nárok eskütételére. Köszöntötték az új iskolát dr. Bodnár Ákos, a Zsinat világi elnö­ke, dr. Deák Gábor, a Lévay-kör el­nöke, Koszorús István a korábbi tantestület képviseletében, Pap Ist­ván ny. lelkipásztor, Papp G. Csaba a tiszántúli egyházkerület főjegyző­je, valamint Kobold Tamás polgár­mester-helyettes. Közreműködött az ünnepségen a tiszáninneni egyházkerület ifjúsági énekkara, Rádi Nóra szavalattal és Vajnay Tibor művésztanár énekkel. H. B. Az örökség a mában is érvényes (Folytatás az 1. oldalról.) Gimnáziumra, azzal a reménnyel, hogy az örökség valóban méltán folytatódik” — mondotta az igaz­gató. Az igazi református ifjú szemé­lyéről, bizonyságtevő életéről — amilyennek lennie kell a „lányais diáknak” is, dr. Hegedűs Lóránt püspök, a Zsinat lelkészi elnöke szólt igehirdetésében, a Márk 14:50—52 versek alapján. „Amikor Jézust látja az ifjú — mondotta a püspök —, az életveszedelmen ke­resztül is utánalopakodik, fut, ro­han, míg megjelenik előtte az élő is­teni titok, s Jézus szemébe nézve át­élheti: én sohasem ismerhetem úgy magam, ahogyan Jézus ismer en­gem, mert benne a mindenható Is­tennek mindent látó tekintete hatol lényem legnagyobb mélységéig ... Az ifjú futása bizonyságtétel, mert Jézus tovább megy, mint ameddig az ifjú követi őt, egészen a Golgo­táig. Azt kívánjuk a Lónyay utcai Református Gimnázium minden egyes növendékének, tanárának és szülőjének — hangsúlyozta dr. He­gedűs Lóránt —, hogy Isten adjon olyan bizonyságtevő, Krisztushoz közeledő futású és jézusi személyi­ségjegyekkel megáldott ifjakat, akik hirdetik: Jézus meghalt ér­tem.” Felemelő pillanata volt az ün­nepségnek, amikor az öregdiákok átadták az utánuk jövőknek féltve őrzött kincsüket, az iskola zászla­ját. „Te maradjál meg azokban, amiket tanultál, és amelyek reád bí­zattak, tudván, kitől tanultad” — így olvashatjuk a Timótheushoz írott levélben. Valóban ezt kell megszívlelniük azoknak az iskolae­gyenruháját viselő kisdiákoknak, akik kicsit szorongva bár, de re­ménységgel teli várták a „Lónyay” — amely immár az ő iskolájuk is — megnyitását. Levélben köszöntete az iskolát újraindulása alkalmával Antall Jó­zsef miniszterelnök:......Az egyhá­zi iskolák a magas színvonalú okta­táson és nevelésen túl mindig olyan többletet nyújtottak a diákoknak, amely a közös hitvallásban gyöke­rezik és valami különös módon mégis mindegyik iskola szelleme összetéveszthetetlenül különbözik a másiktól. Kérem a gimnázium taná­ri karát és diákjait, hogy mielőbb alakítsák ki azt a közösséget, amely a „lónyaystákat” régen is jellemezte és amelyre ma a legnagyobb szük­ségünk van az előttünk álló felada­tok megvalósításában” írja — egye­bek között — levelében a miniszter­­elnök. A kormány nevében Lukáts Mik­lós államtitkár köszöntötte a nagy múltú iskolát. Czanik Péter esperes a Budapest-északi egyházmegye, dr. Nagy Mihály debreceni gimnázi­umigazgató a testvériskolák, dr. Kerkápoly Endre egyetemi tanár a Török Pál Egyesület, Horkai Ferenc lelkipásztor pedig a hollandiai re­­formátusság köszöntését tolmácsol­ta. A körülményeket illetően nincs könnyű helyzetben a „Lónyay” Gimnázium, nagy és nehéz munká­ra van még szükség ahhoz, hogy céljait elérje! Isten kegyelmében bízva, mégis érdemes küzdeni — tudományra oktatni, hitre, remény­re, szeretetre nevelni, hű fiakat adni a hazának —, mert ez a „Lónyay” mában is érvényes öröksége — amelyet az iskola egyik volt diákja így fogalmazott meg: „A tudás elsa­játításánál is fontosabb a szellem, amelyet tanáraink belénk táplál­tak.” N. L. Elolvasásra ajánljuk A Lónyay, a század első felében Draskóczy István, aki 1934-től 1952-ig a Lónyay utcai Református Gimnázium vallástanára volt, 1979-ben elkészítette az iskola má­sodik félszázadának történetét. Munkáját mintegy folytatásnak szánta, hiszen az első 50 év történe­tét (1859-1909) Barthos Kálmán — aki az iskola kiváló történelem­­tanára volt — megírta. A most megjelent, „A Budapesti Református Gimnázium, A Lónyay 1909—1952” című mű nem hagyo­mányos értelszaberniyett iskolatörté­net, hiszen a szerző szubjektíven láttatja az eseményeket. Művét el­beszélő munkának nevezi, ugyan­akkor tökéletesen fedi fel az iskola szellemi arculatát. A történetet 1909—1952 között három nagy korszakra osztja fel. Az első, 1909—1935 közötti idő, Ra­vasz Árpád igazgatósága idejére esik. Ez alatt lesz az iskolából a leg­kiválóbb gimnáziumok egyike. A második korszak 1935—1943-ig tart, Samu János és Ványi Ferenc igazgatósága alatt. Többek között ekkor történik az új épület építése. A harmadik korszak, az 1943—1952 közötti idő, Kondói Kiss József igazgató vezetésével, az új épületbe való beköltözés történe­te. Budapest legmodernebb iskolaé­pületének utolsó időszaka tárul fel előttünk. A történet olvasása közben meg­elevenedik előttünk a gimnázium élete, szellemisége. Bár a könyv tar­talmaz statisztikákat diákokról, ki­mutatásokat tanárokról, ugyanak­kor nem történetírói igénnyel ké­szült művel, hanem nagy hozzáér­téssel, átéléssel megírt visszaemlé­kezéssel van dolgunk, melyből elénk tárul: milyen pedagógiai el­veket kell követni egy református iskolának, milyen tanáregyéniségek szükségeltetnek, milyen magas szin­tűnek kell lenni a lelki, szellemi ne­velésnek. Meglepő, hogy milyen szerény­séggel, — mondhatni alázattal — említi önmagát a szerző, aki nem csak vallástanár, de az internátus vezetője is volt éveken át, s így a di­ákok lelki atyja. Könnyeket csal az olvasó szemébe az utolsó lapok ol­vasása, amikor is a Mindenható Is­ten oltalmazó erejébe vetett hittel tudósít az „önként felajánlás” szo­morú tényéről. Draskóczy István könyvét olvas­va, nemcsak a korszak egyik legki­válóbb iskolájának élete, kimagasló pedagógus egyéniségek alakja, ha­nem munkájuk gyümölcse, az ott felnövekvő diáksereg élete is mege­levenedik. A könyvet szerkesztette, az elő­szót és az utószót írta Punguiné Császár Judit. Az utószó áttekinti a gimnázium létesítésének előzmé­nyeit a XVIII—XIX. század fordu­lóján, az alapítás körülményeit, az első fél évszázad és a második (csonka) félszázad eseményeinek kronológiáját. Tartalmazza a gim­názium megszüntetésével kapcsola­tos dokumentumokat, a tanárok s az érettségizett diákok névsorát, va­lamint fényképeket a gimnázium életéből. A könyv nem csak a kortársak számára élvezetes olvasmány, de je­len korunk tanárai, szülői, diákjai is haszonnal forgathatják. (Fény a sötétben — a Budapesti Református Gimnázium, „A Ló­nyay” 1909—1952. Budapest, 1993.) Dobos Ágoston Jövendölés az első oskoláról 1948. június 16-án egy tollvonás­sal államosították a Csurgói Csoko­nai Vitéz Mihály Református Gim­náziumot, s újra­indítása több mint három évig tartó tárgyalássorozat után történt meg. A 201. tanévét megkezdett intéz­mény új alapító okirata a kétszáz évvel korábbi, nemes szándékot újítja meg: „A Somogyi Reformá­tus Egyházmegye magasztalva a történelem Urát — Akiben nincs változás vagy változásnak árnyéka. Aki előtt ezer esztendő annyi, mint egy nap és egy nap, mint ezer esz­tendő — az 1990. május 26-án Zse­­lickisfaludon hozott, és 1991. május 15-én Csokonyavisontán megerősí­tett egyházmegyei közgyűlési hatá­rozatnak megfelelően, újra alapítja az 1948. évi XXXIII. törvény vég­rehajtása során elveszített és az 1991. évi XXXII. törvény értelmé­ben Visszanyert ősi iskoláját, a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Re­formátus Gimnáziumot... A So­mogyi Református Egyházmegye közössége az egykori alapító szán­dékát tiszteletben tartva, az iskolá­ért oly sokat fáradozók emlékét ke­gyelettel őrizve, az ősi iskola szelle­miségét felélesztve kívánja szolgál­ni Istent, a magyar hazát és Krisz­tus egyházát az újra alapított és ka­puit 1993. szeptemberében megnyi­tó Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban.” 45 évi kényszerszünet után, au­gusztus 29-én tartotta tanévnyitó ünnepélyét a gimnázium. Az ország csaknem minden részéről eljöttek erre az alkalomra az iskola öregdi­ákjai. A tanárok közül még hatan élnek, a legidősebb, Mátéffy Béla Székelyudvarhelyről érkezett, dr. Bánhidy Zoltán és dr. Osváth István azonban már nem tudták vállalni az utazást. Az ünnepi istentiszteleten dr. Márkus Mihály, a dunántúli egy­házkerület püspöke hirdette , az Igét, az Efézeus 3:14—21 versek — mely az alapító okiratban is szere­pel — alapján. Az igazgatótanács elnöke, Bellai Zoltán lelkipásztor üdvözölte a ré­­gi-új iskola első diákjait, tanárait, egyházi és világi elöljáróit, majd is­mertette az újra alapítás főbb állo­másait. A tanárok és a diákok fogada­lommal erősítették meg, hogy meg­őrzik, ápolják iskolájuk hagyomá­nyait, példát mutatnak igaz ember­ségből és hazaszeretetből. Dr. Kálmán Attila államtitkár, a dunántúli egyházkerület főgondno­ka mondott tanévnyitó beszédet, hangsúlyozva a keresztyén szellem­ben működő iskolák — tanárok, di­ákok — felelősségét. „A szántás, a vetés, az öntözés, a gyomlálás terhe és felelőssége a miénk, de sohase felejtsük el, hogy a növekedést az Úr adja” — mondotta az államtit­kár. Az újrakezdés örömével üdvözöl­te egykori iskoláját, s annak mai di­ákjait Für Lajos miniszter, Csurgó város díszpolgára. „Mit kérjünk ma az iskolától? Tegye azt, amit tett 200 éven át! Legyen otthona és bá­zisa a korszerű európai műveltség­nek! Adjon hitet az embereknek, hitet, nem csak vallási, nemzeti ér­telemben is” — mondotta többek között a miniszter. Szabó Lajos, a somogyi egyház­megye esperese a fenntartó meg­nyugvását tolmácsolta, majd Szász­falvi László, a város polgármestere (az alsoki eklézsia lelkipásztora) a város és iskolája két évszázados összefonódását kiemelve azt kíván­ta, hogy hittel, rendíthetetlen re­ménységgel és a Jézus Krisztustól tanult szeretettel töltsék be ennek az iskolának a falait. A dunamelléki egyházkerület ne­vében Czine Mihály főgondnok, majd Lukáts Miklós, a Miniszterel­nöki Hivatal államtitkára üdvözölte a harmadik évszázadát megkezdő és minden bizonnyal szép jövő előtt álló intézményt. A város déli részén levő telepü­lésrész — Alsók — egyházközsége zászlót adományozott az iskolának. Az utolsó református igazgató — Macskásy Attila — leánya, Macs­­kásy Olivia pedig visszaadta jogos tulajdonosának az államosítás nap­ja óta — édesapja, majd később a családja által — gondosan megőr­zött iskolabélyegzőt. 67 első osztályos diák kezdi meg az évet a csurgói református gimná­ziumban. A három kezdő osztály egyelőre a gimnázium épületének második emeletét használja, majd évenként újabb egy-egy negyedet igénybe véve, a diákság 1996-tól népesíti be az egész iskolát. Horváth József

Next