Reformátusok Lapja, 1994 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1994-01-02 / 1. szám

Erőket gerjesztenek a gondolatok (Igék, imádságok). Éspedig mindkét irány­ban: a tiszta gondolatok jó gyümöl­csöket teremnek: világosságot, bé­kességet, örömöt. A rossz gondolatok megbénítanak, keserűséget, depresz­­sziót munkálnak bennünk. Nem vé­letlenül mondja Pál apostol: „Amik csak igazak, amik csak tisztessége­sek, igazságosak, tiszták, kedvesek, jó hírítek, ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondol­kodjatok" (Filippi 4:8). Ma már tud­juk: ha valóban ilyenekről gondolko­dunk, meditálunk, imádkozunk, ak­kor ezek megjelennek bennünk, való­sággal megteremtjük ezeket ma­gunkban. Viszont, ha e pozitívumok helyett negatív gondolatokkal foglal­kozunk, alaposan megfizetünk érte. Több embert ismertem, aki idő előtt halt meg azért, mert attól félt, hogy idő előtt meg fog halni. Ma már sta­tisztikák bizonyítják, hogy aki fél a rákbetegségtől, az nagy valószínűség szerint rákbetegségben fog meghalni. A szakemberek így nevezik ezt: „ön­magukat beteljesítő próféciák". Fé­lelmemben vagy reménységemben ki­gondolok valamit és az valóra válik. Isten Igéje, gondolata nemcsak egy­szer lett testté. Minden gondolatban, minden igében, kívánságban, vagy félelemben működik ez a rejtett dina­mika: ami kezdetben csak szellemi valóság volt, az meg akar testesülni, bele akar öltözni az anyagba. A Bib­lia világosan tanítja, hogy a démoni világ is keresi a testbe öltözés örö­mét. A tisztátalan szellemek szívesen beköltöznek az üres emberéletekbe (megszállottság). Ne könnyelműsködjünk tehát a szavakkal, a gondolatokkal. Az újévi jókívánságok még csak hagyják („bort, búzát, békességet”), mert eze­ket nem vesszük komolyan, ezért nem is hatnak. De vannak újévi ag­godalmaskodások, amik hatnak, mert azokat komolyan gondoljuk. Sorsunk eseményei nem kivédhetetle­nül zúdulnak reánk. Mi is teremtjük, formáljuk a sorsunkat. Legalábbis, az igazi, a belső sorsunkat. Fogal­mazzuk meg tehát pontosan, átgon­doltan az újévi jókívánságainkat. Ha komolyan vesszük ezeket, erő­ket gerjesztenek bennünk, belénk és belőlünk. Azt is meg kell gondolnunk, hogy nincsenek mindenütt érvényes (varázs)igék. Mindenkinek szemé­lyesen kell megtalálnia az új évre érvényes „vezérigéjét”. Segítséget nyújthat ebben az igehirdetés, az imaközösség, a lelki gondozás, de ez is csak akkor, ha az elhangzó „objektív” gondolatok tudatos vál­lalásokká lesznek. Egy kis csoportban kerestünk olyan súlyos szavakat, amelyek erő­ket gerjesztenek, amelyeknek „ön­beteljesülésére” számíthatunk. Fél­reértés ne essék: az „önbeteljesü­lés” a mi köreinkben azt jelenti, hogy nem az én lázas erőlködésem valósítja meg a gondolatot, hanem „magától megnyílik az ég...” (Re­­ményik Sándor). Fölöttes erők lép­nek működésbe. Vita támadt e két szó felett: önismeret, illetve: lelki gondozás. (Mindkettőre nagy szük­ségünk lesz az egész esztendőben!) A vitából az derült ki, hogy nincs mélyreható, valóságos önismeret lelki gondozás nélkül. A másik ol­dalon pedig: nem jó az a lelki gon­dozás, amelynek során nem mélyül el az önismeret. De ezeknél is fon­tosabb volt az a fölismerés, hogy mindezeket meg kell előzze az az egész életre szóló döntés, hogy én ezeket a növekedésemet és üdvös­ségemet szolgáló jókat akarom! Jó reménységgel tekinthetünk arra az emberre, aki ezzel a gondolattal, „programmal” indul az új eszten­dőbe. Elég volt a sodródásból, a gyáva alkalmazkodásokból. Arra kértem Isten segítségét, hogy talál­jam meg igazi magamat. A magam életét akarom élni. Nem magamnak akarok élni, de az igazi, a teljes „magamat” akarom beleadni a „kö­zösbe” ! fi FORMITIIM VARIA 1994. január 2. AZ IGE AMELLETT JANUÁR 9., VASÁRNAP „Ha pedig a mezőnek füvet... sokkal inkább tite­ket, kishitűek”. (Máté 6:25—34). Valljuk meg őszintén, hogy amikor egy társaságban a mai élet nehézségeiről beszélgetve, megszólalnak az aggo­dalmaskodás hangjai, bizony nem nagyon lehet megállapítani, hogy ki jár templomba, mint hívő és ki nem. Az aggodalmaskodásban egyformák va­gyunk. S ez nincs jól. De úgy látszik, Jézus Krisztus korában is így volt ez, hiszen Urunk szükségesnek látta, hogy az érette a hegyre is felfáradt hűséges hallgatóinak is szóljon az aggodalmaskodás ellen. E hűségeseknek is szükségük volt rá. A mezőnek füvére, liliomaira és az ég madaraira mutat Jézus. Ők a teremtettségben társaink. Teljességgel Isten táplálja őket. Mennyivel inkább a teremtés koroná­ját, az embert, akinek testét hordozza a Megvál­tó ... IV. Mózes 28. 474. Dicséret. JANUÁR 10., HÉTFŐ „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek”. (Máté 7:1 — 11). Urunk nem mondja azt, hogy nem szabad őszintén elszomorodni a bűn felett. Nem mondja azt, hogy nem kell elhatárolni magunkat a bűntől és nem kell a bűnbánatra nem hajlandó bűnöst meginteni, és ha nem hagyja el bűnét, nem kell el­szakítani magunkat tőle. Nem mondja, hogy észre se vegyük a bűnt, hunyjunk szemet felette vagy ta­gadjuk le. Nem mondja, hogy ne imádkozzunk a bűn elmaradásáért. Csak azt mondja, hogy ne ítél­kezzünk. Az ítélet ugyanis Isten felségjoga. A bűn végső megítélése, az örök életre való kihatása a megítéltetés által az Úrra tartozik. Isten számon tartja az ítélgetést és számon kéri a megítélőn. IV. Mózes 29: 169. Dicséret. JANUÁR 11., KEDD „Gyümölcseikről ismeritek meg őket”. (Máté 7:12—20). Olyan nehéz felismerni, hogy ki a bá­rány és ki a farkas. A bárányok farkasbőrbe bújva ordítoznak néha, s megesik, hogy a farkasok a bá­rány leégetésével közelednek. Lombos, szép fák nem teremnek, csalódást okoznak. Jézus tanácsa rendkívül egyszerű. A gyümölcsöket kell figyelni. Az életformát, a cselekvést kell nézni. Mindenki le­lepleződik azáltal, hogy él. Nem szabad bármely „próféta” első szép szavára „felülni”. Jól megfogal­mazott, a régi kritizáló, tetszetős tanításaira elin­dulni. Van lelki demagógia is, nemcsak politikai. Mit hoz elő a szíve kincsestárából, mivel és hogyan szolgál, sőt egyáltalán szolgál-e és nem uralkodni akar inkább? A fát a gyümölcse minősíti, méri meg és teszi helyére. IV. Mózes 30. 36. Zsoltár. JANUÁR 12., SZERDA „Aki tehát hallja tőlem e beszédeket...” (Máté 7:21—29). Az igehallgató sincs tehát teljes „bizton­ságban” afelől, hogy minden rendben van és Ura tetszését elnyerte. Aki hallja Jézus beszédeit, az egy csodálatos lehetőség birtokába jutott, de élnie kell vele. Alapot, mégpedig sziklaalapot kapott az élete folytatásához. Az igehallgatón áll, hogy ráépít-e, vagy csak megelégszik a Jézust hallgatás emléké­vel. Az élet próbálja meg az ünnepi perceket, a hét­köznapok mérlegén dől el vasárnapjaink és ünnep­napjaink értéke. A kősziklára épült ház nem kike­rüli a viharokat, hanem túléli. IV. Mózes 31. 392. Dicséret. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK „Akarom. Tisztulj meg”. (Máté 8:1 — 13). Jézus akarta, hogy tisztuljon a poklosság, távozzon a vak­ság és halljon a süket. Akarta, hogy takarodjon a Sátán és gyógyuljon a bűn rontása. De szinte min­dig elvárta, hogy az útjába kerülő nyomorult is akarja. Vagyis, kérje, vallja meg nyomorúságát és akarjon meggyógyulni. Mai határozott válasza is az Isten irgalma előtt lebomlásra, s a belé vetett hit megvallására adott válasz. Először ez hangzott el: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz. Erre a világos, félreérthetetlen vallomásra adta Jézus a választ: „Akarom!” Sokszor várnánk ma is, hogy bevallott tehetetlenség, megvallott bűn, alázatos kérés nélkül minden áradjon, vágy és gondolat teljesüljön. Isten tegyen mindent, de nekünk ne kelljen semmit mon­dani és tenni. IV. Mózes 32. 157. Dicséret. JANUÁR 14., PÉNTEK „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta”. (Máté 8:14—22). Ézsaiás csodálatos jö­vendölése ragyog fel Urunk minden gyógyítása fö­lött. Az erőtlenségek és betegségek hordozója lé­pésről lépésre szorítja vissza a rontás, a békétlen­ség, a fájdalom, a betegség, a bűn és a halál erőit. Minden gyógyítása a testen és minden szabadítása a lelkeken egy győztes csata egy nagy háborúban. De az ézsaiási jövendölés teljes megvalósulásának akkor leszünk tanúi, ha a keresztre nézünk. Ott lett egészen nyilvánvalóvá, hogy „erőtlenségeinket Ő vette le és betegségeinket Ő hordozta”. Az „ősbe­tegség”, a bűn rontása teljes gyógyulása is megtör­tént ott, ahol „királyi zászlók lobognak és fénylik titka keresztfának”. IV. Mózes 33. 414. Dicséret. JANUÁR 15., SZOMBAT „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmes­kednek neki?” (Máté 8:23—27). Miért engedelmes­kedtek a szelek és a tenger Jézus szavának? Azért, mert ott volt, amikor teremtetett a szél és a tenger. Ő volt Isten teremtő igéje. A teremtés és Jézus a legszorosabb kapcsolatban vannak egymással. Ezért nem lehet elszakítani a hitvallás első felét, a teremtésről és gondviselésről szólót a hitvallás má­sodik felétől, a megváltásról szólótól. Mi se válasz­­szuk el a tengert lecsendesítőt a kereszten szenve­dőtől. A kettő ugyanaz. Isten szent fia ő, az egész élet, a test és lélek, a természet és az emberi szív Ura és Királya. IV. Mózes 34. 441. Dicséret. Dr. Fekete Károly Az igazi felüdülés Nagy Sándor, a világbíró had­vezér, nagy tisztelője volt kora öreg bölcsének, az igénytelenség hirdetőjének, Diogenésznek. A Filozófus tudvalévően egy hor­dóban lakott, s igen szerényen táplálkozott. Amikor a világ ura meglátogatta, azt mondta neki: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, teljesítem kívánságodat!” Dioge­­nész kérése ez volt: „Állj el elő­lem, mert eltakarod a Napot!” Mit kívánunk újévkor? Szép, alliterációs szólással: bort, búzát, békességet. Kívánunk jó egészsé­get és hosszú életet, karriert. És így tovább. Mi lenne, ha 1994 újévén végeláthatatlan kívánsá­gainknak élére helyeznénk a po­gány filozófus kérését. Ne le­gyen az új esztendőben semmi, de semmi, ami eltakarhatná elő­lünk Krisztust, Aki „Nap és vi­lág”. Eltakarhatjuk ezt a Napot ag­godalmaskodásunkkal. Ha ott folytatjuk, ahol az óévben abba­hagytuk: ha jött a nehézség, pró­ba, betegség, rögvest kétségbe es­tünk. Lám, Pál és Silás a kalodá­ban is dicséretet énekelt. Dániel az oroszlánok vermében is Isten­re hagyatkozott. Jézus a kínhalál percében is bizalommal az Atyára tudott hagyatkozni (Lu­kács 23:46). 1994-ben mi is vizsgázunk Is­ten iránti bizalomból szeretteink, a gyülekezet, a világ előtt. „Akik bíznak az Úristenben . .. mint a Sión hegye, megállnak, nem in­gadoznak” (125. zsoltár). Lax­­ness, izlandi író regényében a lelkész Isten hatalmát a parányi hósármánnyal illusztrálja. Ez a kicsinyke madár olyan könnyű, mint egy levélbélyeg, és mégsem tudja elsodorni a sziklákon vé­gigsöprő tengeri szélvihar... Ki tudná megmondani, melyik az erősebb: a jeges orkán vagy a kis hósármány? Milyen vigasztaló: a leggyöngébb a legerősebb lehet. „Ne veszítsétek el tehát bizalma­tokat, amelynek nagy jutalma van” (Zsidók 10:35). Eltakarhatja ezt a Napot idő­hiányunk, rengeteg programunk, amelyek révén éppen az „egy szükséges dolog” marad el. El­­gondolható-e zeneművész gya­korlás nélkül, sportoló edzések nélkül, író jegyzetelés nélkül, szakmunkás szakmai érdeklődés nélkül? Épp egy hívő ember ige­olvasás és imádság nélkül? Az új esztendőben is megta­pasztalhatjuk: Isten Igéje meg­elevenít (Zsoltárok 119:50), bol­dogságot szerez (Lukács 11:28), felüdít, bölccsé tesz, a szívet megörvendezteti, a szemet ragyo­góvá teszi (Zsoltárok 19:8-9). A letűnt rendszer jellegzetes, komikusnak tűnő termékei vol­tak a hamisított térképek. Ezek­kel meg akarták téveszteni a használóit: ne igazodjanak el, ne tudják, hol járnak, hadd zava­rodjanak meg. Mennyivel más az Isten Igéje! Ahogyan elmondha­tó: „Igaz az Úr, Kősziklám ő, Akiben nincs álnokság” (Zsoltá­rok 92:16). Eltakarhatja ezt a Napot rest­ségünk, kényelemszeretetünk, engedetlenségünk. Amikor a hi­tünk pihentető nyugággyá, ringa­tó hintaszékké válik. Más kép­pel: ha a dús lombú fügefa a pél­dánk. Ez esztendőnk nem lehet unal­mas, és mi nem lehetünk tétle­nek. A feladatokat megláthatjuk, a tálentumainkat forgathatjuk, s az ígéretet megtapasztalhatjuk: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is fel­üdül.” Szénási Sándor IMÁDKOZZUNK! Ez új esztendőnek első napján há­­ládatos szívvel kereslek meg Téged, mennyei Atyám! Te tartottad meg a lefolyt évben életemet, a jövőben is várom gondviselésedet. Téged illet hála a múltért és könyörgés a jöven­dőért, hallgass meg engem, Istenem! Kérlek, legyen velem ez új eszten­dőben is kegyelmes gondviselésed. Tartsd meg erőmet, egészségemet, adj áldást tisztességes munkáimra, hogy azok után illendően élhessek, másoknak is szolgálhassak. Áldd meg földünket bő terméssel, ne le­gyen hiábavaló a munkánk. Távoz­­tass el tőlünk minden csapást, éhsé­get, pusztulást, háborút. Akik az esz­tendőben Hozzád folyamodnak, hall­gasd meg őket kegyelmesen. A szegé­nyeket, öregeket, betegeket, szenve­dőket fogadd szárnyaid alá. Engem is tarts meg gondviselésedben meny­­nyei Atyám, és ha ez esztendőben lenne halálom, örvendeztess meg szí­ned látásával, szent Fiadért, a Jézus Krisztusért. Amen. (Fördős Lajos: Buzgóság szárnyai. Budapest, 1984.) A heti bibliai részhez A „tüzes kígyók” Ahogy megindul a türelmét vesz­tett, zúgolódó nép a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé, egyszer csak olyan területre érkeztek, ahol sok kígyó tanyázott (IV. Mózes 21:4- 6). Miután ezek megmarták a né­pet, úgy, hogy sok izraeli meghalt, a megriadt nép úgy érezte, hogy a zúgolódásuk miatt érte utol őket Is­ten büntetése, tehát az Úr küldte a mérgeskígyókat. A Szentírásban a bűnnek és a büntetésnek egyaránt a kígyó a jel­képe. Az első emberpárt is azzal át­kozza meg Isten, hogy a kígyó a sarkadat mardossa (I. Mózes 3:15). Melyikünk nem ismeri ezt a kígyót? Ki nem érezte, hogy testi vágyai­ban, szenvedélyeiben hogyan mar­­dos a kígyó? Mikor elfogy a türel­münk — megmart a türelmetlenség kígyója. Mikor gorombán vissza­szólunk — megmart a gorombaság kígyója. Mikor nekünk kellene ki­mondani az első békülő szót, de nem tudjuk megtenni , mert meg­mart a hiúság kígyója. Azon a vidéken, az akabai ten­geröböl mellékén ma is rendkívül sok a kígyó. A halászok annyira fél­nek tőlük, hogy este, mielőtt elal­szanak, kioltják a tüzeiket, mert a fény odacsalogatja őket. Palesztiná­ban egyébként 33 kígyófaj él, és kö­zülük több is igen veszedelmes. Ilyen például az I. Mózes 49:17- ben említett „szarvaskígyó”, vagy „Dán-kígyó”, amely az utak mélye­déseiben leselkedik áldozatára. Marása feltétlenül halálos. Az „ás­piskígyó” (Zsoltárok 140:4) volta­képpen vipera. Ennek is több faja él Palesztinában. Az Ámos 9:3-ban egy tengerben élő kígyóról van szó. Ez talán az ősi keleti Tiamat-mon­­da maradványa. Babilóniában azt tanították, hogy a világot Marduk isten teremtette azzal, hogy Tiama­­tot, a tengeri szörnyet kettévágta és egyik fejéből lett az ég, a másikból a föld. Az Ézsaiás 14­29-ben említett „szárnyas sárkányok” az eredeti szöveg szerint repülő szeráfok, azaz olyan kígyófaj, amely a gyors moz­gása miatt szinte repülni látszik. Szövegünk a kígyókat „hasser­­aphim”-nak nevezi. Értelmezése még vitatott. Az araboknál a dzsi­­nek — a rossz szellemek — ma is kígyóként jelennek meg. Talán az a jó magyarázat, hogy a nevük a hé­ber „sáraph” (égni) szóval függ ösz­­sze, és a kígyónak a lánggal való összehasonlítására céloz. Így születhetett meg a „tüzes kí­gyó” kifejezés, talán abból a fájdal­mas, égető érzésből, ami a marásuk nyomán támadt. A Zsoltárok 58:6 szerint Izrael ismerte a kígyóbűvö­­lést is. Babonás imádásuk Paleszti­nában is el volt terjedve. Gezerben találtak egy 15 cm hosszú érckí­gyót, Petránál, a Holt-tengertől dél­re, tehát azon a vidéken, ahol a réz­kígyó története lejátszódott, hatal­mas kígyóalakot fedeztek fel a szik­lába vésve. Dr. Bajusz Ferenc

Next