Reformátusok Lapja, 1996 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1996-01-07 / 1. szám
V.^\DA» Kp. bérm. Bp. 72 ^ REFORMÁTUSOK ITO~ XL. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 1996. JANUÁR 7. Ára: 45 Ft Az igehirdető Ravasz püspök Konferencia a vallásoktatásról Az adófizetés bibliai értelmezése Szenes Molnár öröksége Felvételi a KGRE-re Csokonai Vitéz Mihály: JÓT KÍVÁNÁS A szomorú veszedelem teljes életedben Meg ne rontson, háborítson békeségedben. Amely öröm benned eredett, El ne hagyjon soha tégedet. Azt semmi bú, semmi bánat el ne űzhesse, Semmi gondok fergetege meg ne győzhesse. Végre ha elmégy: Ég lakosa légy. Január 14-től 21-ig Egyetemes imahét Az ez évi ökumenikus imahét országos megnyitó istentisztelete január 14-én, délután 6 órakor lesz Budapesten, a Magyar Ortodox Egyház Petőfi téri templomában. Az ünnepi megnyitó liturgiájában a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak, valamint a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyházaknak a vezetői szolgálnak. (Az imahét részletes programját és témáját lapunk 7. oldalán ismertetjük.) Foglyul ejtve, szabadon Ha most, így az év elején, magunk között meg kellene osztanom kedves olvasóinkkal azt, hogy mi foglalkoztatja a holnapra nézve szerkesztőségünket, ösztönösen panaszkodni kezdenék. Belekezdenék belső gondjaink hosszas felsorolásába... A mi gondjaink nem egyediek. Problémákkal küzd ma szinte mindenki. Intézmények és magánszemélyek egyaránt. S miközben korunk történelmi változásainak kellős közepében vagyunk, formálisan és jogilag megszabadultunk egy nyomasztó korszak ideológiai-politikai és gazdasági kényszerpályáitól, meg kell próbálnunk megszabadulni e korszaknak a gondolkodásunkat is át meg átszövő, tapadós pókhálóitól. Ezek a gondok azt hiszem - akarva, akaratlan - túlságosan is lekötik figyelmünket, s tekintetünket a földhöz szegezik. Feltérképezzük az előttünk álló buktatókat, megtelik a szívünk keserűséggel, szánk panasszal - s reménytelenség sugárzódik belőlünk... Belőlünk is, keresztyénekből? Pál apostol - igaz, némileg más összefüggésben - sokat bajlódott a Szentírásból egyik legjobban ismert őskeresztyén gyülekezettel, a korinthusival. A hozzájuk írt második levelében egyebek között - reánk is érvényesen - ezt helyezi szívükre: “Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk, hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre...”( 10:3-5). Hát igen. A világ változásaival felbukkanó és így a bennünket körülvevő dolgokkal szemben többnyire “test szerint hadakozunk”. Beleesünk ugyanis abba a csapdába, hogy a világ természetes rendjéből fakadó ideológiai-politikai-gazdasági-társadalmi problémahalmazban a megoldást mi is ebben a - divatos szóval élve - struktúrában keressük. Rosszul tesszük. Egyenlőtlen küzdelem feltehetően vesztes részesei leszünk így. Hitbeli látásaink nem “fordíthatók le” az ideológia nyelvére (legalább is nem lesz meggyőző érvelésünk, Pál apostolnak sem sikerült Athénben...), az egyház - és a hívő ember - küldetése, feladata részeként számontartott prófétai szó pedig nem hallatható érvényesen a napipártpolitikai csatározások szintjén. Ezen a küzdőtéren - a „test szerinti hadakozás” nagy arénájában - a világ racionáliái érvényesek, amelyek önmagukban lehetnek igazak, ám csak a mára érvényesek. A Krisztus követésében járó embernek és egyháznak azonban nem szabad elfelejtenie: a történelem Urának üdv-tervében élünk, annak vagyunk részesei. Ily módon a valóság számunkra nemcsak a létező dolgok ma kitapintható arca, hanem a múlt, a jelen és a jövő nagy íve alatti folyamatok összessége, ami Isten tervében a világ kezdete óta meghatároztatott. A hétköznapok gondjai lehúznak, felőrölnek bennünket, ha nem a nekünk Istentől adott Lélek szerinti “fegyverekkel “ hadakozunk. Az “okoskodások” és “magaslatok” lerombolása, azaz önmagunk, hitünk, Isten egyházának , a hívők közösségének megmaradása, szavának, evangéliumának hallatása és egyben vonzóvá tétele ebben a világban csak úgy lehetséges - miként Pál apostol ezt megfogalmazza -, hogy “Isten ismeretére“ törekszünk, oly módon is, hogy “foglyul ejtjük minden gondolatunkat a Krisztus iránti engedelmességre...” Ismeret és gondolat... De hiszen erre épül a “világ” hatalma is... E két fogalom milyen karriert futott be mind a mai napig az emberiség szellemtörténetében! És milyen zsákutcákba vitte, amikor e fogalmak önálló életet kezdtek élni. De fordítva is igaz: milyen zsákutcákba kerül az egyház is , amikor a hit ismeret nélkül valóvá, a Krisztus-követés pedig gondolat nélkül valóvá lesz. Pál apostol nem keveset kér: nemcsak azt mondja, hogy a Krisztus követésében legyünk engedelmesek, nemcsak azt mondja, hogy eközben ejtsük gondolatunkat foglyul, hanem azt mondja: minden gondolatunkat ejtsük foglyul a Krisztus követő életünkben, s Istent is így ismerjük meg. A gondolat a tett forrása. A Krisztus-követő életünk cselekedeteinek forrása a gondolat, amelyet a Krisztusból kisugárzó szeretet ejtett rabul. Nem mindegy tehát, hogy gondolatainkból fakadóan mikor, mit és hogyan cselekszünk. Cselekedhetünk később, mint kellett volna, mást, mint kellett volna és rosszabbul, mint ahogy kellett volna. De ha gondolataink középpontjában maga Krisztus áll, helyére zökkennek a dolgok. Az ismeret , a gondolat és a hit egymás természetes szövetségesei lesznek sok zaklatottsággal, gonddal teli, ám mégis kiteljesülő életünkben. Kívánhatunk-e olvasóinknak, egyházunknak és magunknak mást erre az előttünk álló új esztendőre, mint azt, hogy ennek az összefüggésében lássuk a körülöttünk - és bennünk - végbemenő folyamatokat. Hogy felismerjük hitben: előre kell tekintenünk, az elénk adott feladatokat meg kell oldanunk, s nem keseregnünk, panaszkodnunk kell a problémák feltornyosulása láttán. A mi korunk sem különb e tekintetben a történelem más nemzedékeinek hétköznapjaitól. Sőt, talán bizonyosan jobb: a mi nemzedékünk tapasztalatokban gazdag, az emberi szabadság teljes birtokában élő nemzedék. Önmagunkat kell megújítanunk, felfrissítenünk, és gondolatainkat , azaz minden gondolatunkat Krisztusba kell helyeznünk, aki kiegyengeti azok kuszaságát, világosságot gyújt elménkben és - ami talán ma a legfontosabb - reménységet ad. Az evangélium örömét és távlatos gondolkodását. Az igazságot és a szabadságot (János 8:31-32). Ismét Pál apostol jut eszembe. Amit egykoron a filippibelieknek írt, ez legyen Olvasóink és a mi egész egyházi életünk szeme előtt a reánk következő esztendő során is: “a szeretet egyre jobban gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására’X 1:9-10). Komlós Attila 75 éves a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Eljön az igazságtétel ideje Rendhagyó emléktábla avató ünnepség Nagyváradon Tolnay István tanügyi tanácsos az egyházkerület ünnepi közgyűlését követően, Nagyváradon, december 14-én a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében, a Tanügyi Osztály vezetőjeként mondott beszédet egy utcai megemlékezésen a volt Református Tanítóképző és Elemi Gyakorló Iskola épülete előtt, amelyet 900 évvel ezelőtt adtak át a református oktatás céljaira, s amelynek dísztermében immár 75 éve, 1920. december 14-én mondták ki az egyházkerület megalakulását. Jogunk van emlékezni - kezdte beszédét -, és ehhez a jogunkhoz mindig ragaszkodni jogunk kezdte Jogunk van emlékezni Ritoók Zsigmondra, Nagyvárad kiváló személyiségére, anyaszentegyházunk hű pártfogója és Sulyok Istvánra, a Királyhágómelléki Egyházkerület első püspökére. Jogunk van emlékezni Várad református híveinek áldozatkészségére, mellyel mindössze két év alatt - 1903 és 1905 között - felépítették a kor egyik legimpozánsabb épületét. Sajnos - mondotta - egyesek az emlékezés jogát is el akarják venni tőlünk. Nem akarom részletesen ismertetni az ide szánt kétnyelvű emléktáblának a kálváriáját. Azt, hogy hány helyen és hányszor kellett előszobáznunk, megaláztatnunk. Végül is egyházkerületünk többszöri kérésére, közbenjárására, sőt a városi önkormányzat jóváhagyása ellenére sem engedélyezte a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, hogy emléktáblánkat föltehessük annak a háznak a falára, amelyet az őseink emeltek, s amely az 1948-as kommunista államosításig egyházunk tulajdona volt. Sőt, a legutolsó pillanatig még az sem volt biztos, hogy elzarándokolhatunk ide. Mivel az emléktáblát nem tehetjük fel egykori iskolánkra - annak építésére és egyházkerületünk alapítására emlékezve, egyelőre kénytelenek vagyunk azt a szomszédságában lévő nagyvárad-olaszi templomunkban őrizni - fejezte ki sajnálatát. A mi Urunk Istenünkbe vetett reménységgel hisszük, hogy eljő az idő, amikor igazság létezik: ez a tábla is méltó helyére kerül, és minden egyház ingatlanjai visszakerülnek a jogos tulajdonoshoz, kivételezés nélkül - hangsúlyozta a tanügyi tanácsos. Ezután arról szólt, hogy Ritoók Zsigmond ügyvéd 1877 és 1895 között volt a Bihari Ev. Református Egyházmegye gondnoka. Tevékenysége nyomán 1890. júniusában az egyházmegye közgyűlése a leánynevelő intézet létesítését határozta el a nők vallásos nevelése, a családi erkölcs jobb megalapozása érdekében. A bihari, a szalontai és az érmelléki egyházmegyék, valamint a nagyváradi egyházközség támogatta az építkezést. Ritoók Zsigmond szervezte az adakozást (tőle ered az első jelentősebb pénzadomány is). 1897-ben felépült a Nagy Sándor utcai leányinternátus. 1900-ban megalakult a Nagyváradi Protestáns Jótékonysági Egylet, amelynek fő célkitűzése a felépülő tanintézet támogatása volt. Elnöke szintén Ritoók Zsigmond. Művének beteljesülését nem érhette meg, mert 1905 április 22-én elragadta a halál. A hatalmas iskolaépület Barta Mór építészmérnök tervei alapján készült - emlékezett Tolnay István - 1905. szeptember 8-án, ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a Nagyváradi Ev. Református Tanítóképző Intézet. Ugyanaznap délután a városháza dísztermében Ritoók Zsigmond emlékünnepélyt tartottak, méltatva a város köz- és egyházi életének kiemelkedő képviselőjét. 1919-ig az intézet tanítóképzőként, majd a hatalomváltás után polgári leányiskolaként működött. 1928-tól leánygimnáziummá alakult és 1948-ig Lorántffy Zsuzsanna nevét viselte. Az iskola fenntartásáról 1920 és 1948 között, tehát az államosításig a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület gondoskodott - mondotta a tanácsos, majd így folytatta: Érdemes emlékezni - némelyek okulására - a bihari egyházmegye 1899. április 20-án kelt jegyzőkönyvében foglaltakra: „Abban az esetben, ha a leánynevelő intézet bármikor megszűnnék, akkor a telek és az épület használati joga visszaszáll a nagyváradi református egyházra, tulajdonjoga pedig érintetlenül marad“. E kivonatosan ismertetett történelmi hátteret illenék ismerni azoknak, akik íróasztalok mögül hozták döntésüket ennek a kétnyelvű emléktáblának az ügyében. De ha e tényeket nem ismerik, vagy nem akarják megismerni, akkor kérjük, látogassanak el a nagyváradi görög katolikus püspökség székházába, ahol emléktábla örökíti meg Ritoók Zsigmond ügyvéd városépítő érdemeit - hangsúlyozta. Ritoók Zsigmondnak és Sulyok Istvánnak köze volt ehhez a városhoz. Sokkal több köze, mint egyeseknek azok közül a személyiségek közül, akikről az utóbbi időben, jobb ügyhöz méltó buzgósággal neveztek el iskolákat Nagyváradon. Rendhagyó ez az emléktábla-avatás, talán nem is volt még ilyen. Úgy jártunk, mint a mesebeli leány: jöttünk is, nem is, hoztunk is, nem is, avattunk is emléktáblát, nem is. Ilyen időket élünk most, a XX. század végén. Valahol Európában - fejezte be megemlékezését Tolnay István.