Reformátusok Lapja, 1996 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1996-01-07 / 1. szám
. Az alvás ugyanolyan fontos része az életünknek, mint az ébrenlét. Néha egyenesen fontosabb azért, mert alvás közben nappali energiatékozlásunkat orvosolja új energiákkal az okos test, és még inkább azért, mert „szerelmesének álmában is ad eleget“ (Zsoltárok 127). Modernül szólva: az anyagba, anyagiasságba merült szellemünk éjjel jótékony „kényszerszünetet“ tart. Ilyenkor ki van szolgáltatva a „túlhaniaknak“. Olyan üzeneteket, fölismeréseket kaphatunk, amikre örökmozgó, zajos nappalainkban nem tudunk odafigyelni. Furcsa paradoxon: a nappali világosságban szellemi sötétség borul reánk, az éjszakai sötétségben viszont kigyulladhatnak a szellem fényei. Nem szükségszerűen és nem törvényszerűen történik ez, de inkább van rá lehetőség, mint napközben. A régiek jobban értették az alvás és az álom jelentőségét, mint mi, ezért nagyobb óvatossággal vigyáztak az alvókra. Mesélik, hogy az alsó Mohamed köpenyének szélére letelepedett és ott aludt nagy békességesen egy macska. Amikor felébredt a próféta és meglátta az alvó macskát, inkább levágta köpenyének azt a sarkát, amin a macska feküdt, de nem ébresztette fel. A Bibliában ilyen igéket találunk: „Mély álmot bocsátott az Úristen az emberre“ és ebben az állapotában ajándékozta neki az igazi segítő társat, Évát. Jézus a viharos tengeren is tudott nyugodtan aludni. Józsefet álmában figyelmeztette az angyal, hogy meneküljön a gyermekgyilkos Heródes elől. Egyik példázatában Jézus elmondja, hogy miután a magvető elvetette a magot a földbe, azután békésen „alszik és fölkel, éjjel nappal és maga sem tudja, hogyan sarjad és nő a vetés“ (Márk 4). Ő megtette a magáét, a többit rábízza Istenre. „Nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak...“ írja Pál (I.Korinthus 4:13). A naponkénti elalvás ízelítő az utolsó elalvásból, ami viszont hasonlít az előző elalvásokhoz abban, hogy új világosságra ébredünk utána a mennyei világban. Érdemes visszatérni a parasztemberhez, aki elvégzi munkáját és közben „maga sem tudja“, miként nő a vetés. Az alvás- és álomkutatók sok meglepő igazságot tártak föl erről a különös élményről ebben az évszázadban. De jószerint maguk sem tudják, mi a végső szellemi háttere ennek az életünk egyharmadát betöltő misztériumnak. A középkor nagy misztikusának, Nicolaus Cusanusnak (1401-1464) szavával élve Freud, Jung és minden követőjüknek tudományát nevezhetjük „Dacta ignorantia“-nak, okos tudatlanságnak, tudományos tudománytalanságnak. Ám ezek a rész szerinti ismerettöredékek, törmelékek egyértelműen utalnak arra, hogy „több az élet“ annál, amit nappalainkban megélünk. Van egy az anyag dimenziójánál magasabbrendű mennyei dimenzió, szellemi szféra, ahol az igazi élet lüktet, ahol a szépség, a jóság, a szentség gyökerezik. Ez a magasabbrendű világ igyekezik „testbe öltözni“. Ez történik, amikor eszünkbe jut valami. Bejut valahonnan kívülről, felülről. (De persze az is lehet, hogy saját, hozzáférhetetlen tudatalatti világunkból emelkedik a tudatosság fényébe valami váratlan, új tartalom.) Életünk legértékesebb része a docta ignorantia (tudattalan tudat). Ennek ajtaja leginkább az alvásban, álomban nyílik ki. Ha van bennünk elég alázat, ezen az ajtón át érkeznek hozzánk azok a szellemi érintések, üzenetek, amikből sarjadnak - magunk sem tudjuk, hogyan a maradandó végső ajándékok: a hit, a remény, a szeretet. Ez nem más út, mint az Ige, az igehirdetés útja, mert abban is - a Lélek által megnyitott éber tudatban is - kívülről, felülről, a túlnaniból érkezik az üzenet. De ebben az esetben is el kell csöndesednie a „nagyokos rációnak“, az okoskodásnak. AZ IGESM MELLETT e1é]e]e]e]qIe]e]e]e]e]e]e]e]é13e]3í]e]e]e]Se]e]e]e]e]e]e]é1e1é]e]3e]e]e]e]e]í]EIeIe]e]qIe]e]e]e]e1e1e1é]é1 JANUÁR 14. VASÁRNAP „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?“ (Lukács 6:43-49). Urunk itt azokhoz szól, akik legalább ajkukkal, de vallást tettek róla, ott sürgölődtek körülötte, szinte élő fallal vették körül. . E vallástevők ajkán mindig készen volt az elismerő szó és tudták, hogy milyen titulus illeti meg Jézust. Az Úr Jézus szemei azonban átláttak a szép szavakon és lépéseiket kísérve leleplezték az „Uram, Uram“ kórus tagjait: „nem teszitek, amit mondok“. A vallástételt ugyanis a mögötte levő életfolytatás méri le. A gyávaság és szégyenkezés kimondott szó és az engedelmesen megcselekedett igei parancs együtt a bizonyságtétel. Merjünk szólni Róla, tudjunk tenni érte, hogy legyünk a mi Atyánknak áldottai, és ne okozzunk fájdalmat Megváltónknak. I. Mózes 24:284 274. Dicséret JANUÁR 15. HÉTFŐ „Méltó arra, hogy ezt megtedd neki...“ (Lukács 7:1-10). Ritka jó ember lehetett ez a százados, ha az általa megszállott város vallási vezetői így beszéltek róla. S bizonyára beálltak volna e kórusba katonái közül is sokan, élükön a megbecsülésben hordozott szolgával, akiért mint egy családtagért aggódik és küzd a gazda. S ami különös, Jézus nem szakítja félbe a véneket, és nem mondja, hogy őt az ilyen emberi teljesítmények nem érdeklik. Meghallgatja és elindul, komolyan véve a kérdést. S ezután ismeri meg a kapernaumi százados méltó voltának számára legfontosabb vonását: a hitét. Ez a hit úgy tekint Jézusra, mint az Élet Istenére, aki előtt „halál tábornok“ semmivé válik és elkotródik. Hiszi, hogy Jézus egyetlen szava elég erre. Ezt a hitet minden időben felmagasztalja az Úr. I. Mózes 24:50-67 479. Dicséret meghirdető, minden képmutatókat leleplező, hatalmasan prédikáló és tisztán élő utolsó nagy prófétát. Amíg Keresztelő szabadon volt, az események sodrában, mindig tudta a helyét. Nem kérdezett, hanem bizonyságot tett. Most börtönben van. Tájékoztatásra szorul és nem csupán kioktatásra. S Jézus szinte felmagasztalja Jánost. Szolid figyelmeztetése is nyitva hagyja az utat. I. Mózes 25:1934 307. Dicséret JANUÁR 18. CSÜTÖRTÖK „A te hited magtartott téged, menj el békességgel“. (Lukács 7:37-50). Csak a házigazda gondolatait felvillantva érzékelteti a Biblia a házban levő emberekben feltámadt és megfogalmazódott minősítéseket ennek a nőnek a belépésekor. Csak Jézus minősítését tudjuk meg szent alapossággal. Ő bűnei bocsánatát kéri. Tudja, hogy bűnei olyanok, mint a tenger. Szent bizonyossággal hiszi, hogy Jézus megbocsát neki. Előre örül. Mivel a bocsánat mértéke határtalan a számára, ezért öröme is határtalan. Teljes élete egész szeretetét ajánlja fel. Jézus beletekint ebbe az életbe és kimondja: a hite tartotta meg, mellyel Őreá nézett. Ezzel a megtartó hittel a szívében mehet el békességgel. I. Mózes 26:1-11 116. Zsoltár JANUÁR 19. PÉNTEK Ezután városról városra és faluról falura járt... vele volt a tizenkettő... sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból“. (Lukács 8:1-15). Mai missziói fáradozásunkban jó figyelmeztetés Jézus példája. Az evangélizáció jövendő elkötelezettjei, a bibliai igazságokat a Mester mellett tanuló csapat tanítványi része mellett ott meneteltek a diakónia elkötelezettjei. Azok a megszabadított asszonyok, akik a szeretetszolgálat eszközévé tették családi kasszájukat. Részesei voltak tanításainak, tanúi csodáinak és végigjárták vele az országot. A pénz és a szolgálat egy helyen termett, ugyanabban a közösségben. Nos, a pénz ma is kell. Csakhogy a misszió néha odébbtolja a diakóniát és azt mondja: nem gondolod, hogy túl közel vagy Jézushoz? Jézus nem engedte elmarni a szolgáló lelkeket. I. Mózes 26:12-35 377. Dicséret JANUÁR 20. SZOMBAT „Hát ki ez, hogy a szeleknek és a vizeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki.“ (Lukács 8:16-25). Valóban döbbenetes élmény lehetett, hogy az elemek tombolása egyszerűen elcsendesedett, amikor Jézus mintegy megdorgálta őket. Természetes a kérdés: „Hát ki ez?“ Jézus ennyire ismerte az elemeket, a tenger természetrajzát, a szelek járását? Vagy inkább: A tenger és a szelek ismerték őt. Az ismeretség a teremtésig nyúlik vissza. Amikor Isten valamire ezt mondta, hogy „legyen“, akkor a Teremtő Szó, az Örök Ige, a még testté nem lett Jézus is ott volt. Most engednek neki az elemek, nagypénteken pedig megsiratják. I. Mózes 27:1-25 300. Dicséret Dr. Fekete Károly JANUÁR 16. KEDD „Amikor közeledett a város kapujához, íme halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát“ (Lukács 6:11-17). Két menet találkozik egymással. Mindkettőben sokan vannak. A városba menő sokaság élén Jézus megy. Tanít, környezetére átárad szabadsága és az emberek egy titokzatos közösség áldásával menetelnek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ők az „élet menete“. Kifelé is tömeg jön. Fiatalok a koporsó körül, mert egy társuk fekszik benne. Egy megtört özvegy támolyog a koporsó után. Egyetlen fiát vesztette. Tisztelői serege vele sír. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ők a „halál menete“. S az Élet Fejedelmének van szava a mindent vesztő özvegyhez. Ő nem érzéketlen a halállal eljegyzett világgal szemben. Megszánt bennünket és legyőzte a halált. I. Mózes 25:1-18 400. Dicséret JANUÁR 17. SZERDA „Prófétát látni? Azt láttátok, sőt - mondom nektek - prófétánál is nagyobbat“ (Lukács 7:18-35). Hála a Mindenhatónak, hogy ilyen Megváltónk van. Amikor hallja Keresztelő János valóban meghökkentő kérdését, a kérdező egész életét látja mögötte. Az Isten Bárányát felismerő, a megtérés idejét FORMÁTUM mm 1996. január 7. Hálaadásra és magasztalásra készen Olvasandó . Zsoltárok 108. Olyan ez a zsoltár, mint egy katonáknak szóló, magánhasználatra szánt imakönyv, amibe azonban a szerző nem a saját imádságát írta, hanem két, egymástól függetlenül létező, immár klasszikus imádság egy-egy részletét „dolgozta egybe”. Volt olyan idő, amikor hívő, keresztyén emberek megbotránkoztak azon a lelkészen, aki olykor a szószéken előre megírt imádságot „olvasott” föl és nem a Lélek általi ihlet spontán feltörő szavaival imádkozott. Úgy érezték, ez valami restség csupán. Pedig, aki ismeri Szikszai Györgynek mély hittel és kegyességgel megírt imádságait, az tudja, hogy tőle akár imádkozni is tanulhatunk. Ha valaki érezte már magát olyan fáradtnak, vagy a rázúdult szenvedések miatt olyan keserűnek és fásultnak, hogy egyetlen imádságra méltó mondatot sem tudott megfogalmazni, az nyugodtan vegye kezébe az „öreg Szikszait“, sorstársra fog lelni benne. Aki úgy gondolja, tanulnia kellene, mert nem tud imádkozni, az a Lélek segítsége mellett (Róma 8:26) ne szégyelljen kezébe venni egy imádságos könyvet, vagy ilyen híján a Bibliaolvasó Kalauz végén található imádságokat a hét napjaira. Mai zsoltárunk imádság dolgában arra tanít, hogy ne „dörömböléssel“ kezdjük, hanem Isten dicséretével és magasztalásával. Nem csak azért, mert így illik, hanem legfőképpen azért, hogy megemlékezzünk Isten szeretetéről és hűségéről. Erről mi hamar elfelejtkezünk. A magunk jóságát, érdemeit azonnal soroljuk, de hogy Isten mit tett értünk, az ritkán jut eszünkbe. Ezért vagyunk hálátlanok, sértődöttek, mert úgy érezzük, Isten nem méltányolja eléggé jóságunkat, érdemeinket. Imádkozni csak úgy és akkor „érdemes“ igazán, amikor kész a szívünk a hálaadásra, a magasztalásra. Ekkor aztán már beállhatunk a gyülekezet imádkozó közösségébe akkor is, ha netán otthon és magánosan imádkozunk. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az Istenre váró hitnek, a hozzá forduló bizalomnak akkor is ott kell lennie imádságunk hátterében, ha úgy érezzük: Isten „elvetett“ minket. Minden ilyen elvettetés valójában csak látszólagos, ideiglenes. Rajtunk segíteni csak ő tud, az emberi segítség, legyen bármennyire ígéretes, sokszor nagyon kevés. Szabad az imádságban ígéretére hivatkozni, mintegy „szaván fogni“, mert ebben ragaszkodásunk jut kifejezésre, s ezt ő szívesen fogadja. A Biblia nagy imádkozói mind így cselekedtek. Érdemes tehát figyelni mind a Biblia, mind az egyház nagy imádkozóira, illetve, ha elérhető, imádságaikra. Néha még ilyen nagyon hétköznapi haszna is van: imádságaikat olvasva megértjük, hasonló gondokkal, bajokkal, kísértésekkel és bűnökkel küszködtek ők is. Szavaikra visszhang támad bennünk is, szinte sajátunkká válnak, a végén pedig,a mi szívünk velük együtt mond Amen-t. Tegez Lajos IMÁDKOZZUNK! Hálás szívvel sietünk Hozzád, mindenható és szerető Atyánk, hogy nem nézve méltatlan voltunkat, esztendeink számát gyarapítottad és kegyelmed bizonyságául új esztendővel ajándékoztál meg minket. Tudjuk, hogy ha valóban gyermekeid akarunk lenni, akkor az esztendőnek minden napját a Te neved dicsőítésére kell fordítanunk. Támogass minket e szent szándékunkban, szerető édes Atyánk, állj mellénk Krisztus által, hogy az új esztendő készületre rendelt idejét el ne fecséreljük, s annak elmúlásával ne kelljen siratnunk állhatatlanságunkat és nyomorúságunkat. Újíts meg minket Úr Isten, az új esztendőben testi és lelki áldásaiddal, éreztesd Hozzád tartozásunkat, mennyei rendeltetésünket, hogy az új esztendőt reménységgel kezdjük és túláradó hálával végezzük. Édes Atyánk, csak Te tudod, hogy ez új esztendőben milyen örömökben vagy nyomorúságokban lesz részünk. Csak Te tudod, hogy ez az új esztendő nem utolsó esztendeje lesz-e életünknek. Rád bízzuk magunkat, s kérünk, légy erős várunk, menedékünk mostantól fogva mindörökké. Ámen. A heti bibliai részhez Péterék elhívása A názáreti zsinagógában elmondott igehirdetés után Jézus nem maradhatott többé a városban így hát átköltözött a Galileai tó partján lévő Kapernaumba. Ez Jézus idejében nagyon forgalmas város volt, mivel itt haladt át a Mezopotámiát Egyiptommal összekötő Via Maris nevű transzkontinentális út és itt volt a határa Heródes Antipas negyedes fejedelemségének is. És míg a názáretiek a prédikációja hallatán „megteltek haraggal“ (Lukács 4:28), Kapernaumban „álmélkodtak a tanításán“ (32.v.) Úgy, hogy lassan el is terjedt a híre mindenütt a környéken (37.V.). Napi igénk (Lukács 5:1-11) szerint, amint a sokaságnak hirdette Isten igéjét, meglátott két hajót. Az egyik Simoné és Andrásé,a másik Zebedeusé volt. A két testvér éppen a hálót mosta. A háló hosszú volt és elég széles és a két végét egy-egy hajóhoz erősítve úgy használták, mint egy kerítőhálót. Maga a háló a ráakasztott súlyoknál fogva függőlegesen állt a vízben, aztán a két hajó egy kör alakú út megtétele után összetalálkozott és az így bekerített halakkal a hálót a partra vonták. Mivel a vízinövények is beleakadtak, meg néha össze is gubancolódott, ezért kellett tisztítani. Azt mondják, hogy az ősi mesterségek nem igen változnak, bár a halászok munkaeszközei se nagyon maradnak fenn. Itt azonban szerencsénk volt. A Genezáreti tó északnyugati partján van egy Ginnosar nevű kibuc. Lakói halászattal is foglalkoznak. 1985/86 telén nagyon kevés csapadék esett és ezért a tónak igen alacsony volt a vízállása. Mikor a kihúzott háló megakadt a fenéken,a kiszabadítására lemerült békaemberek egy régi hajó maradványaira bukkantak az iszapban. Szakemberek segítségével gondosan kiemelték, megtisztogatták és a szakértők megállapították, hogy az első század 70-es éveiből való. Simon és András is valószínűleg ilyen hajóval járt halászni. Hogy a korhadástól és a széteséstől megóvják, hatalmas beton kádban impregnáló folyadékba helyezték, hogy pár év múlva a zarándokok is megtekinthessék. Ha a két tanítvány elhívását a Máté és Márk szövegével is egybevetjük, kiderül, hogy Jézus elhívásában maga Isten szólítja meg őket, mégpedig az Ige szolgálatára, hogy emberek halászaivá legyenek. A „kövess engem“ felszólítás a görögben „deute opisomou“ a háta mögötti menetelést jelentett. A Krisztus követése tehát nem „Imitatio Christi“ - mint ahogy ezt sokan hiszik. Nem a Jézus életformájának az utánzása, hanem tanítványként beállás egy Mester mellé: az ő követése, életközösség vállalása vele. Ezt tette Péter és András is. Dr.Bajusz Ferenc