Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-01-05 / 1. szám

ÚJÉV napján, amikor kezembe veszem és végiglapozom a Kalendáriumot, már évtizedek óta újra meg újra eszembe jut egy öreg halász históriája. Nem azé, akinek drámai történetét Hemingway megörökítette - egy másik. Ez a bácsi is, akárcsak annyi társa évszázadok óta, ott vetette ki hálóját kicsiny lélekvesztőjéről a tengerpart közelében. Vagy fogott ki halat, vagy se. Egyszer­­ apály idején amikor visszahúzódott a tenger, a víz­most a fövenyben, ni csak­ egy cserépkor­sót talált. A díszes edényben megcsör­rent valami: kincsek! - kiáltott fel az öregember és boldogan vitte zsák­mányát a kunyhójába. Bizony nem röstellte, összetörte a cserepet. De nagy bánatára, jaj, csupán kődarabok voltak benne. A dagály visszatértével csalódot­tan dobálta vissza a sarakodástól elne­hezült köveket a tengerbe. Amikor már az utolsót is éppen hajítani akarta, szórakozottan megdörzsölte-morzsolta a „ követ”. Most megint felkiáltott, de most ijedtében: a hordalék-szennyezte „kő­darab" felszíne alatt megcsillant vala­mi, igen bizony: aranypénz! És ő, a szerencsétlen, könnyelműen hogy eldobálta a többit! A fejét fogta ke­servében: milyen gazdag lehetne, ha óvatosabb, figyelmesebb lett volna. De ez az árva egyetlen­egy darab nemes­fémérme csak a szegénységét tette egy kicsit elviselhetőbbé. Lelkem csendességében óhatatlanul arra gondolok, nos, én is ott ücsörgök az „idők tengerének” partján, most az év elején - úgy mint az öreg ember. Napi gondjaim, ha más körülmények között, más változatban-letétben is, bizony olyanok, mint az öreg halászéi. Jómagam is azon fáradozom naponta kenyérkereső munkámban, hogy biz­tosítsam megélhetésünket. Az ese­mények ár-apály játéka olykor elémbe is sodor „cserépkorsókat” - alkal­makat. És én hol szórakozottan, hol gondosan „értékelem” napjaim elő­talált „ hordalékát”. Az ÚJÉV cserépkorsójában - hogy a példázatnál maradjunk -: 365 „kődarab” csörög. Az előttem lévő napok tömkelege. Vajon, van türelmem, éberségem, figyelmem arra, hogy tüzetesebben megvizsgáljam: milyen arany kincs, drága érték rejtőzik a legtöbbször nem mutatós - sőt talán elkedvetlenítő fel­szín alatt?! A zsoltáros komolyan vette ezt a gon­dot, ezért imádkozta csengő kéréssel: „Taníts minket úgy számlálni nap­jainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (90:12).Érdemes ismételten tudatosítani egy szófejtés eredményét. A bölcs­­ pru­dens, providens , előrelátó. Vajon mi csak a szemünk előtt valókat nézzük, vagy elmondhatjuk már Pál apostollal: „...nem a láthatókra nézünk, hanem a látahatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké­valók”. (II. Korinthus 4:18). Vagy csupán „okosak” vagyunk, akik az okokat keresik, visszafelé te­kintve tájékozódván? Úgy is lehet élni, hogy az ember szakadatlanul csak „következtet”. De a bölcs szív tulaj­donosa a láthatáron túlra is tud tekin­teni: érzékeli a láthatatlant is, mert a hit szemével néz. Nagy keletjük van napjainkban a horoszkópoknak. Az emberek sokasága két véglet közt hányódik: vagy hitetlen, vagy hiszékeny. Mi, keresztyének, a közbülső „keskeny úton” haladunk. A szerencsés és baljós napok útvesztőjét, csapdáját ki tudjuk kerülni, mert Valaki kézenfogva vezet bennünket. Ő általa minden a javunkat szolgálja. Úgy, ahogy a méreg az avatatlan kezében árt, de az orvos és a gyógyszerész sza­kértő és lelkiismeretes adagolásában patikaszerré válik. Az új év, hitünk szerint „az Úrnak kedves esztendeje” lesz, ha naponta el tudjuk imádkozni: „Oh, Uram, segíts most, óh, Uram, adj most jó előmenetelt! (Zsoltárok 118:25). Pathonay Zsófia AZ IGE­­ MELLETT Se]e]e]e]e]e]eIe]e]e]e]e]e]e]e]e]e]e]e]e]e]a]e]e]e]e]e]e]e]eIe]e]e]e]e]333SII]e]e]e]e]e]ee]e]e]II]g]e]31] JANUÁR 12. VASÁRNAP „Óvakodjatok a hamis prófétáktól...” (Máté 7:15-23). Mai igeszakaszunkban Urunk szól arról két alkalommal is, hogy a hamis prófétákat „gyümölcseik­ről” lehet megismerni. Igen, a cselekvésben lepleződ­­nek le teljes bizonyossággal. De ilyenkor már sokszor késő a felismerés, mert a lábáról levett és elcsábított hívő már a kerítésen belül van, meg van fogva és csak lelki tortúrák, kemény döntés után van menekvés. Ha egyáltalán van. Ezért figyeljünk ma az „óvakodjatok” felhívásra. Ebben ugyanis benne van annak lehetősége, hogy már akkor kimondhatjuk a belső „nem” döntést, amikor még csak a juhok ruhájában elzengedezett sza­vak, tetszetős tanítások hangzanak és nem is kerülünk olyan életközelségbe, ahol megismerkedhetünk életünk „gyümölcseivel”. Ehhez azonban ismerni és szeretni kell a magunk hitvallását, és fegyelmezni kell „viszke­tő” fülünket. Jeremiás 20. 15. Zsoltár. JANUÁR 13. HÉTFŐ „Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket...” (Máté 7:24-29). A sokaság is megérezte, hogy Jézus sza­vainak tartalmában mennyei erő van, Isten tulajdon sza­va szólalt meg közöttük. S ők azt is érezték, hogy aki el­mondta, az nem földi írástudó, hanem mérhetetlenül több minden tanítónál. Jézusnak hatalma van. S Urunk mégis azt mondja, hogy bármilyen nagy ez a hatalom, bármilyen tökéletes ez az igazság, magától nem hat. Puszta hallgatása, a megjelenés fáradsága, a hegyre me­nés áldozata, sőt a hallottak gondos megjegyzése és igaz­nak tartása sem biztosíték az élet harcaiban és az örök élet elnyerésében. A hatalommal tanító Jézus Igéje csak akkor vezetés és védelem, ha megcselekedjük, aszerint élünk, így sziklaszilárd alap. Jeremiás 21. 392. Dicséret, jézusi szót” és hirtelen, lelkes elszánással elindultak Jé­zus követésében és keservesen csalódtak. Urunk nem en­ged álmokat kergetni, hamis reményeket táplálni. Nem lehet különb a tanítvány a Mesterénél, Jézusunk a szol­gáló, alázatatos és szenvedő Jézus. Aki őt követi, sokak­kal szembekerülhet, nem menekülhet az áldozatvállalás elől. De a hűséges követőt hordozza. Jeremiás 22:20-30. 434. Dicséret: JANUÁR 16. CSÜTÖRTÖK „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmes­kednek neki?” (Máté 8:23-27). A sokaság álmélkodó „költői” kérdését olvasva előtolakodik a kérdés: miért nem feleltek rá a tanítványok, miért nem feleltek rá ma­guk a csodálkozók, hiszen azon a vidéken nem első csodá­latos jele adatott Urunk hatalmának. Miért nem hang­zott el a kiáltás: itt a Messiás, boruljunk le előtte! Ezért majd ők felelnek. Jézus nyilvánvalóvá tette más alkalom­mal a jelekkel és csodákkal áldott vidék félelmetes fele­lősségét. Ma azonban minket kérdez az Ige. Kérdezi, hogy kicsoda számunkra az a Jézus, akinek a szelek és a viharok engedtek, aki előtt meghátrálnak majd a gadaré­­nusok földjén a démonok és aki a kereszten érettünk ál­dozta életét? Minket is a bizonyságok fellegei vesznek kö­rül, saját viharaink lecsendesítésében. Jeremiás 23:1-22. 300. Dicséret. JANUÁR 17. PÉNTEK „Mi közünk hozzád, Isten Fia?” (Máté 8:28-34). Ezt kellett volna hallani azoknak, akik Jézust később az­zal vádolták, hogy Belzebuddal cimborái. A démonok dü­hödt és riadt kiáltása egészen világossá teszi, az Isten Fia teljes hatalmával, az Atyának való engedelmessége teljes tisztaságával fordult és fordul a démonvilág ellen. Egyet­len és méltó ellenfele a gonoszság hatalmának, mely nél­küle, bennünket embereket fogva tart. De ha neki nin­csen köze az ördöghöz és a démon világ hatalmaihoz, ak­kor övéinek sem lehet semmi köze hozzájuk. Jézus tiszta­sága tisztaságra kötelez és az Atyának való engedelmes­sége Szentlelke által fegyelmez. Ami a gadarénusok föld­jén történt, az figyelmeztessen arra, hogy ha félelem nél­kül, emberi módon akarunk élni, akkor csak Jézusnak le­gyen nyitva a szív. Jeremiás 23:23-40. 464. Dicséret. ­ A megszólító Isten Olvasandó: I. Péter 1:24-25 Miként szól hozzánk az Isten be­széde, hogyan talál meg minket, hogyan ejt rabul? Oh Isten az Ige kristálypalack­jával teleszórta az emberi történe­lem és a fizikai világ óriás örvény­lő tengerét. Itt is, ott is megcsillan­nak, utunkba állanak, reánk ra­gyognak az ő üzenetei. De miután ez nem volt elég, Isten tett róla, hogy az ő beszédje ne csak gondo­lat maradjon, ne csak bezárt Ige, hanem életté és személyiséggé vál­jék egy történelembe belépett, fel­­séges egyéniség titoksugároztató, örökre beszédes, némán is prédiká­ló és láthatatlanul is foglyul ejtő alakjában. A názáreti Jézusban öl­tött testet az Ige, s ez azt jelenti, hogy az ő életének minden nyilvá­­nulása, mozzanata, egészen épp­úgy, mint töredéke: Istennek be­szédje, az ígéretet betöltő beszéd. Az új teremtést végbevivő Ige lett Jézus e világban, a kegyelmet kihirdető és egyszersmind gyakor­ló kiáltvány, a lelket foglyul ejtő, de egyszersmind átteremtő erő, amelyben minden beszél, minden él, minden akar, minden kormá­nyoz és minden teremt. Jézus a testté lett Ige, aki által Isten kö­zöttünk él, akar, kormányoz, te­remt, egyszóval beszél. Ők nem kell hajósszerencsére, vagy vélet­lenre várni, hogy az üzenet király­palackjai utunkba kerüljenek. A názáreti Jézus élénkbe áll, utunk keresztfája alatt vezet el, s akár akarjuk, akár nem, benne megszó­lít Istennek hozzánk érkező be­szédje. Benne mindent megtudunk, ami mondanivalója van Istennek irán­tunk és benne mindent visszafelel­hetünk a nevünkön szólító atyai keresésnek. Ha elborult is a dicső­ség a paradicsomkert fölött és az alkony­csöndben búsan járt Isten a kert fái között, hívó szavára: hol vagy Ádám, elébe állhatunk, a testté lett Igét, Krisztus érdemét, áldozatát öltözve magunkra, s vé­rében megmosva, nevétől mámoro­san, halála kínjától szégyeníttetve és egyben éltetve, ígéretébe belefo­­gózva és mindent egyedül őtőle várva, felelhetünk az előszólító hangra, akár itt, akár oda fenn: Imhol vagyok, Uram. Itt vagyok, elrejtőzködve, s előtted mégis kitá­rulva, az én Uramnak, a te Fiad­nak egyik szent sebében. „Ez pedig az az Ige, mely nék­­tek prédikáltatott.” Milyen régóta hallgatjátok ezt az Igét, megtet­­te-e rajtatok a várva várt csodát? Meddig fogjátok hallgatni még, nem tudom, siessetek, hogy tegye meg rajtatok a csodát: emberi éle­tek elboruló dicsősége hajnalodjék fel Isten ébredő dicsőségében s az új év legyen reátok nézve az Úr kedves esztendeje, az örök élet ki­induló állomása. Ravasz László (Részlet az Alfa és Omega c. kö­tetből) IFORMÁTUSOK IM 1997. január 5. JANUÁR 14. KEDD „...odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz... Aka­rom, tisztulj meg”. (Máté 8:14-22). A szerencsétlen leprás kérése akkor hangzott el, amikor Jézus a Hegyi Beszéd után lejött a hegyről és vele együtt hatalmas tö­meg jött. Ajkukon van az elismerés, hogy hatalmasan ta­nított. S most ugyanez a tömeg megláthatja, hogy nem­csak hatalmasan szólni tud, hanem hatalmasan csele­kedni is. Amilyen hatalommal tudta szólni a szabadító igazságot, éppen olyan hatalommal tudja cselekedni a szabadító és gyógyító irgalmasságot. Íme, a „hegyi prédi­kációra” a mindennapi élet „völgyében” létetik fel a koro­na. Járuljunk mi is bizalommal a kegyelem királyi széké­hez, mert az ül rajta, Aki elmondta a Hegyi Beszédet és meggyógyította a leprást. Tud és akar segíteni. Jeremiás 22:1-19. 226. Dicséret. JANUÁR 15. SZERDA „Jézus így válaszolt: A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiá­nak nincs hova fejét lehajtania.” (Máté 8:14-22). Mi­előtt megbotránkozna bárki is Urunk szavain, melyet egy lelkes, követésre ajánlkozó embertársunknak mondott, nézzünk szembe a valós helyzettel. Csak a magunk isme­retségi körében vizsgálódva, hány olyan testvérünk juthat eszünkbe, akik nem kaptak döntésük előtt ilyen őszinte JANUÁR 18. SZOMBAT „Miért gondoltok gonoszt szívetekben?” (Máté 9:1-8). Valamit gondol néhány írástudó és Jézus válaszol a ki sem mondott gondolatra. S tanítványaival szemben is előfordult, hogy a gondolataikat mondta és válaszolt rájuk. Urunk közelében világosabban kell látni, mint tőle távol, hogy minden gondolatunk nyitott könyv előtte. Mi is szoktunk „szólni magunkban” Isten akaratát kapva, van véleményünk a követésre hívó szóról, a megtérésün­ket sürgető evangéliumról, a hallott prédikációról, a napi igéről. A szíveket vizsgáló előtt gondolkodunk és talán „gonoszt szólunk” szívünkben. Jézus gyógyításából ki­tűnt, hogy hatalma van a bűnbocsánatra is és a gyógyí­tásra is. Nála egységben van a kegyelem és a gondvise­lés, a bűnbocsánat és a gyógyulás. Ezt szembeállítani is „gonosz dolog”. Jeremiás 24. 214. Dicséret. Dr. Fekete Károly ! IMÁDKOZZUNK!­­ Uram tégy enge­m a béke eszközévé, hogy: Ahol gyűlölő van, én vigyek oda szerzetet; Ahol szétr­­ázás van, én vigyek oda szövetséget; Ah­­ol sértegetés van, én vigyek oda megbocs­átást; Ahol kétségbe­esés van, én vigyek oda reménységet; Ahol sötétség van, é­s vigyek oda világos­ságot; Ahol szomor­úság van én, vigyek oda örömöt; Tedd u­rám, hogy ne annyi­ra magamnak; Mit­t inkább másoknak keressek vigasztalt­at; Hogy inkább én értsek meg mást, s­ehogy csak engem értsenek; Hogy inkább én szeressek mást, semhogy csal engem szeressenek; Hogy inkább adva, mint kapva; Önma­gamat inkább elvesz­ítve, mint megtalál­va; Másoknak ink­ább megbocsátva, mint tőlük bocsánatot nyerve; Haljak meg az örök életet vá­rva. Assisi Fe­renc imádsága A heti bibliai részhez Péter anyósa Péter az Újszövetségnek kétség­telenül az egyik központi alakja. A neve 154-szer fordul elő elsősorban a négy evangéliumban és az Apos­tolok Cselekedeteiben. Péterrel kapcsolatban nagyon sok emlékhely található a Szentföl­dön. A legfontosabb talán a Galileai tó partján lévő Primátus kápolna, vagy Szent Péter-templom, ami ere­detileg a 4. században épült. A ha­gyomány szerint a feltámadott Jé­zus itt jelent meg a tanítványainak, itt várta őket parázson sült hallal és miután háromszor megkérdezte Pétertől, hogy szereti-e őt, a „Legel­tesd az én bárányaimat” - szavak­kal itt bízta rá Péterre az egyház vezetését. Ma így szokták mondani: Itt kapta meg a primátust (János 21:15-17). Pár percre van innen Kaperna­­um, ahonnan Jézus első tanítvá­nyai származtak: András és Simon Péter, meg egy másik testvérpár, Jakab és János. Úgy tűnik, hogy gazdag település volt, halászok, ke­reskedők lakták. A lakosok jólétére utal, hogy a zsinagógát nem az itt bőven található fekete bazaltból építették, hanem mészkőből, amit messziről kellett ideszállítani. Ettől a zsinagógától délre kb. 100 méter­re lakhatott Péter, mivel 450 körül, a régi lakóháza helyén egy nyolc­szögű templomot építettek Péter emlékére. Egy hatalmas földrengés persze mindezt romba döntötte, de a romokat feltárták, a zsinagóga köveit felrakták, Péter házának a maradványai fölé pedig betonlábak­ra egy modern, halászhajóra emlé­keztető templomot emeltek. A Máté 8:14, ehhez a helyhez kapcsolódik Lukács - aki szintén el­mondja a történetet -, hozzáteszi, hogy Jézus meg a tanítványai a zsi­nagógából mentek Simon házába. Abba az időben szokás volt, hogy szombati napon a papot, vagy az írástudót meghívták ebédre. Hitük szerint ez áldást hozott a házra. Mi­vel Jézus akkor már sok embert meggyógyított, nem lehetetlen, hogy Péter azért hívta meg Jézust, mivel az anyósa lázas beteg volt és arra gondolt, hátha Jézus őt is meggyó­gyítja. Nem is csalódott. Jézus előbb megérintette a beteget, aztán rápa­rancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt. Lukács erőteljesebb kife­jezést használ. Jézus „megdorgálta” a lázat, és a szóban benne van a büntetés, a szemrehányás és a rend­reutasítás fogalma is. Hogy miért gyötri ezt a szegény beteget. És talán még azt érdemes megfi­gyelni, hogy Péter csak a hálóját hagyta el Jézusért, de a családját nem - mint később a sivatagba ki­vonuló aszkéták és remeték. Lévi és Zákeus is csak a vámszedő­ asztal­­nak fordítottak hátat, de nem a csa­ládjuknak. Dr. Bajusz Ferenc

Next