Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-01-05 / 1. szám

trORNMI« UPM 1997. január 5. A sérültek világában Néhány héttel ezelőtt hetila­punk olvasói értesülhettek ar­ról, hogy Balatonkenesén öku­menikus konferencia kereté­ben találkozhattak egymással az egyházi szeretetintézmé­­nyek gondozottai, szülők és az intézmények munkatársai. Valójában a Kézenfogva Alapítvány hívta egybe a magyarországi egyházak és civil szervezetek értelmi fogyatéko­sokat gondozó intézeteinek küldöttsé­geit konferenciára. A mintegy 300 fős rendezvénynek első nap a Balatonke­­nessei Honvéd Üdülő, a második nap pedig a Pannonhalmi Apátság adott otthont. Az összejövetelen őrbottyáni, ceglé­di és sajósenyei gondozottak, szüleik és munkatársaik ismerhették meg az alapítvány munkáját, s szerezhettek tudomást a nem egyházi intézmények életéről. A Kézenfogva Alapítvány elnöke, Göncz Árpádné november 14-én adott tájékoztatót az értelmi fogyatékos em­bertársainkat támogató szolgálat fel­adatairól. Hitből fakadó kötelességének tartja, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítse a társadalom e legki­szolgáltatottabb tagjainak életét. Most már harmadik éve annak, hogy az alapítvány fórumot teremt az egyhá­zi és civil szervezetek intézményes szol­gálata számára, hogy szakemberek, szü­lők, valamint értelmi fogyatékos, halmo­zottan sérült emberek együtt szólítsák meg az “egészségesek” társadalmát. Munkatársaival együtt konferenciá­kat szerveznek, forrásokat kutatnak fel, vállalatokat mozgósítanak ennek érdekében. Az elnök kiemelt jelentőséget tulaj­donít a hívő emberek által kifejtett erő­feszítéseknek. Különös felelőssége van az egyházi szeretetotthonok szolgálatá­nak: a hit erejével kell felmutatni azt a keresztyén többletet, amely feloldhatja a legkiszolgáltatottabb embertársaink elszigeteltségét. A már említett konferencia részt­vevői felhívással fordultak vala­mennyi felekezeti iskolához, mond­ván: a nevelésben és oktatásban kap­jon súlyának megfelelő helyet a hát­rányos helyzetűek érdekében végzett szolgálat. Ifjúságunk mielőbb ismerkedjék meg azokkal, akik testi-lelki sérülés terheit hordozzák. Tanuljanak meg szolidári­sak lenni a kiszolgáltatottakkal egy olyan világban, ahol gyakran az elemi együttérzés és segítőkészség is hiány­cikk. Tanuljuk meg valamennyien azt, hogy “a fogyatékosok közötti szolgálat nem csupán egyirányú erőfeszítés, köl­csönösen megerősítő folyamat” - mon­dotta Göncz Árpádné. Örömmel számolhatunk be arról, hogy valamennyi református iskola is­meri egyházunk szeretetintézményei­­nek munkáját és készen állnak arra, hogy az eddigieknél szorosabb és élette­libb kapcsolat alakuljon ki. Göncz Árpádné megemlékezett az Őrbottyáni Református Egészségügyi Gyermekotthon elhunyt igazgató-lelké­szeiről (Juhász Zsófia és Fekete Péter) is. Istené legyen a dicsőség azért, hogy ők és a hozzájuk hasonló szolgáló életek mindenki számára érthetően mutatják fel a Krisztusról szóló bizonyságtételt: a cselekedetek nyelvén, a legelesettebbe­kért fáradozók. ✓ Nádasdi Éva: Újfajta vendégség (részlet) .A szeretet nem szól. Majdben néma: túr. A szeretet vár, nem ígér, nem csalogat, szelíden, halkan befogad. A szeretet ellen nincsen semmiféle fegyver. 5 MEGSZÓLÍTÁS - Dániel 9:4-19, Galata 4:6 -Nemegyszer megesik, hogy a posta visszakézbesíti a levelet, mert a „címzett ismeretlen”. A feladó vagy még nem tudja, vagy már elfelejtette annak nevét, akivel kö­zölni akart valamit. Épp így vagyunk a telefonálással is. Dobálhatjuk az érméket az automatába, csengethetjük - csak úgy vaktában - a találomra hívott számot, nem ér­jük el célunkat. De jó, ha a címnyomozó segít, s közli a pontos címet! Év elején mindennél fontosabb, hogy élő, beszédes kap­csolatba kerüljünk a legerősebb, legbölcsebb, legjobb, leg­gazdagabb Valakivel, Aki egész évben segítségünkre le­het. A Szentírás eligazítja azokat a „tudakozódókat”, akik e „különleges” ügyben kívánnak tájékozódni. Az Ige felvi­lágosít bennünket.­­ Ez a csodálatos Személy, bár látha­tatlan, mégis elérhető, s a hit szemével éppúgy nézhe­tünk Reá, mint testi szemünkkel a tündöklő égboltra, vagy szeretteinkre. Szól is hozzánk:­­ a prédikációban; írott üzenete, tájékoztatója, nevünkre szóló táviratai, na­pi parancsai a Bibliában olvashatók. Most két „bizalmi embere” - Dániel és Pál apostol - ré­vén megtudhatjuk,­­ hogy is szólítsuk meg Őt? A régi­ szö­vetség férfia (akit oroszlánok verméből, zsarnok hatalmából mentett meg) - Úrnak ismerte meg Is­tent. (I. parancsolat!) - Az új szövetség tagja pedig, akivel a damaszkuszi úton sugárzó fenségben találkozott Isten Fia, akit szin­tén csodálatosan megmentett többször is­­ Atyának. Az első örömhír tehát az új eszten­dőben:­­ tudjuk Isten címét! Urunk­nak, Atyánknak szólíthatjuk Őt! Mi lehet a mi válaszunk a ha­talmas és szerető Istennek? - A magasztalás! Nevének dicsérete már akkor megkezdődött, amikor megszólítására a legünnepibb sza­vainkat szenteltük. S folytatódik tiszteletünk az ujjongó hódolatban. " A pásztorfiúból lett királynak, Dá­vidnak nem volt nehéz ez a jó­ mon­­dása. Csak végig kellett gondolnia éle­tén, s máris csak úgy áradt szívéből s aj- o­káról az áldásmondás. - Te miben tapasz-­­­taltad már Isten erejét és jóságát? (Ne le­gyen ez „szónoki kérés”, amelyikre nem várunk választ. Visszhangozzék csak minél több felelet, vallástétel, hálás szép bizonyság a Szabadítóról!) Jézusunk dicséretmondása arra tanít: a nehéz órákban se szűnjék meg buzgó imádságunk. Különösen nagy erő­forrás az ének. Megváltónk arra is int: kegyességünk ne merüljön ki csupán szavakban. Nem elég hajtogatni ezt - Uram, Uram! Cselekednünk is kell a Mennyei Atya akaratát. Ő naponként sugallja a tennivalót Igéjében Szentlelke ál­tal, s lelkiismeretünk „előrejelző szolgálatában”. Ne le­gyünk restek az engedelmességben. (Az énekben, s igében többször is előforduló „Alleluja” szót fordítsuk le: jó tudni róla mit jelent - szép magaszta­­lást: „Dicsőség Istennek”.) KÖNYÖRGÉS -1. Mózes 18:22-33. I. Timótheus 2:1-3 -Részletezzük s méltassuk Ábrahám viaskodó könyör­gését azért a városért, ahol szeretett hozzátartozói éltek. Több volt ez, mint alku, esedezés, tusakodás, a hit erőfe­szítése tetszik meg benne, így fáradoznak a békességet munkáló parlamenterek. Ámde legtöbbször nem máso­kért, hanem magunkért kell követségben járnunk Isten­nel. Ha Vele megismerkedtünk, s Igéje tükrébe néztünk, menten előbukkannak hibáink. Gonosz tetteink, ame­lyekkel nemcsak az embereket bosszantjuk - Őt is kese­rítjük. Rossz gondolataink, amelyekkel - mint szénnel a tüzet - tápláljuk rossz cselekedeteinket. Igen ám, de a bűnnek zsoldja - halál (Róma 6:23). Min­den kellemetlen, örömrontó, életmérgező eset gyökere, in­dítója valamiféle vétek. Népek közötti háború, családi perpatvar, iskolai viszály - mind-mind bűnből ered. De nemcsak a másokéból, az enyémből is. Kicsoda szabadít meg bennünket ebből a veszedelem­ből? - Jézus Krisztus! (I. Korinthus 15:55-57). - Van te­hát menekülési lehetőség: „Vészkijárat” az ítéletből ma­gunknak is, másoknak is. „Tartassanak tehát könyörgé­sek, imádságok, esedezések... minden emberért... Mert ez jó és kedves dolog, ami megtartó Istenünk előtt.” HÁLAADÁS -Lukács 17:11-19.1. Thesszalonika 3:9-Az egyszeri ifjú panaszkodott, milyen szegény. Öreg mestere sorra kérdezte: ideadnád-e száz aranyért a sze­med, kezed, füled, nyelved stb.? - Semmi pénzért! - szólt a fiatalember. Kiderült milyen gazdag. Nos, a bibliai leprások bizony szegények voltak e mér­ték alatt. Sorsuk a számkivetettség, reménytelenség mélysége. Ebből húzta ki őket a szabadító Messiás. Mi­lyen gazdagok lettek egyszeriben - s csak egy köszönte meg közülük a jótéteményt! Jézusunk elszomorodott a többiek hálátlanságán. Szeretteink méltán szégyenkez­nek, ha nem tudjuk kedvesen mondani például vendég­ségben: „köszönöm!” (Mit kell mondani? - unszolták egyszer ilyen alkalommal a kisfiút. Gondolták, majd csak eszébe jut a köszönő szó. De a gyermek így ejtette kétségbe az udvariasságot váró szülőket: „Aggyon meg!”) A hálaadatosságra legtöbb okot az embernek Isten sze­rint rendezett viszonya adja. Mindenekelőtt Urunknak tartozunk köszönettel a kapott jókért. (Jakab 1:17). Szü­leink, gondviselőink, munkáltatóink is Tőle kapják a mó­dot, a lehetőséget arra, hogy nekünk és rajtunk segíthes­senek. Keressünk énekeskönyvünkből hálazsoltárokat és új énekeket! Ha nincs magunknak könyvünk, írjuk le másé­ból, s tanuljuk meg, hogy méltóképpen tudjuk megkö­szönni Urunknak - az egyébként megköszönhetetlen - ál­dását. FELAJÁNLÁS -I. Sámuel 1. Apostolok Cselekedetei 18:18. 21-23 -Az áldozatot nem parancsolta Isten az em­bernek. Önkéntes, saját jószántából való szeretettel ez. Ámde nagy bűnt követ el az a könnyelmű lélek, aki nem teljesíti az Úrnak tett fogadását (I. Sámuel 15). Nemcsak maga:­­ környezete, a közössége is megsínyli ezt a hánya­­vetiséget. (Józsué 7). Mert a foga­dás is: áldozat. Valamilyen értékes javunknak közvetlenül és feltétle­nül Isten céljaira történő rendelé­se. Éppen nagy fontossága miatt - külső emlékeztető jelül - a fel­ajánló- fogadalmat tevő megnyi­­latkozott, s kemény böjtre szánta magát. (Názir lett.) Az Újtesta­mentum hívei nem vetették el, nem tekintették elévültnek ezt az ótestamentumi gyakorlatot. Az en­­chében, a hála­ áldozatban megtartot­­ák ezt a nagy nevelő értéket, amelyet­­ a szent célra való odaszánás a keresz­tyén hívő akaratára életére áraszt (Jakab 5:15) - orvosságul. A fogadalmi áldozat új­­szövetségi hitelesítő fémjele: Máté 6:12. A gyönge hitű ne kockáztassa a fogadalmat - a hívő pedig ne mulassza el! KÉRELEM - 23 Zsoltár, Efezus 6:18-19 - Imádságainkban jut hely nemcsak a magasztos, ünne­pi kéréseknek, hanem a köznapi dolgoknak is (Máté 6:11). Pál apostol olyasmiért is könyörög: vajha egyszer jó út adódnék neki arra, hogy szeretteit meglátogassa. Sem­mi akadálya sincs tehát annak, hogy mindennapi életünk apró-cseprő ügyeit is Isten színe előtt, jelenléte tudatá­ban végezzük. Nem lehet olyan apróság, amit ő lekicsi­nyelne, hiszen: Atyánk! Lehetnek olyan gondjaink-bajaink, amelyeket röstel­­lünk elmondani még a meghitt barátoknak, még a bizal­mas szülőknek is. Ezeket is Isten elé vihetjük. Sőt, leg­okosabb csakis Ő elé tárni. ZÁRADÉK - II. Korinthus 1:20 - Sokan azt vélik: az imák végén az „Ámen” (ez a for­­dítatlanul hagyott furcsa idegen szó)­­ csupán annyi, mint a filmeket berekesztő „vége” - felirat. Vajon a Mi­atyánk, Pál apostol levelei, az apostoli atyák iratai mi­ért az „Ámen”-be csúcsosodnak ki?! Mit jelent ez a zá­radék? Az Ámen - héber szó. Az Ótestamentumban a különö­sen fontos és emlékezetes kihirdetéseket a nép ez ünne­pélyes szó hangoztatásával tette magáévá. Az ebálhegyi átok kikiáltásakor például 12-szer dübörgött a nép lenyű­göző szavalókórusa Áment az Úr szavára. (V. Mózes 27:11-26). Az első keresztyének gyülekezete a lélekkel mondott és értelemmel fegyelmezett bizonyságtételre szintén ünnepélyesen mondta a nyomósító és beleegyező Áment (I. Korinthus 14:16). Az evangéliumok tanúsága szerint Jézusnak kedves szavajárása volt e szó. Beszédei elején hangoztatta. Ma­gyar fordításunk így adja vissza: „bizony-bizony” A II. Korinthus 1:20 azt az igazságot hirdeti: Istennek valamennyi ígérete Jézus Krisztusban lett igenné és Ámenné. Ha tehát a keresztyén imádság Ámennel zárul, ez arra emlékeztet, hogy Krisztusunk nevében és érdemé­ért merjük a mennyei Atya elé vinni imádságunk áldoza­tát. S áhítatunk nem hiábavaló, hiszen maga a Megváltó kezeskedik a jó eredményről! Id. H. F. I. DICSŐÍTÉS -103. Zsoltár, Márk 14:26­­ % "

Next