Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-11-02 / 44. szám

1997. november 2. FORMÁTUM 1AR1Á Ez az ágyfogyasztás még a szelí­­debbek közül való a diákugratások­ban. Mesélik, hogy a 2-es hálóban volt már „kivezetés” meg „csillagrú­­gatás” is. Mindkettő kemény próbatétel, Csitári nem is engedi meg, de Ziherlát elné­zőbb. A „kivezetési” szertartás „celebrálá­­sa” a következőképpen történik. Az alvó pe­­cárt két társa hirtelen kiragadja az ágyból, mondván, hogy itt az anyja, és félálomban végigvonszolják a fo­lyosón, le egészen az alagsorba, majd röhög­ve otthagyják. Ettől is kegyetlenebb dolog a „csillagrúgatás”, ami­kor valakinek álmában papírcsíkokat dugdos­­nak a lábujjai közé, melyeket aztán meggyújtanak. És az áldozat valóban akkorát rúg, hogy a csillagokat látja közben. - Barbárság - mondja erre Csitári -, ha Ziberlát megengedte, ez az ő dolga, de az 1-es hálóban ezt nem fogjátok csinálni. Aki mégis megpró­bálkozna vele, annak én mutatom meg a csillagokat! Bakonyi is osztja ebben a vélemé­nyét, így az 1-es részlegnek egyelőre nem kell tartani az ilyen durvább csínyektől. Annál inkább az „eny­hébbektől”. Valaki lefekszik és a le­pedője alatt keménytüskéjű súroló­kefe van. Ugrik is fel nyomban. Ettől még kellemetlenebb, ha a villanyol­tás után bebotladozó pecár egy lavór hideg vízbe toccsan, amit ugyancsak a lepedője alá helyeztek el ügyes fifi­­kával. Teheti ki­száradni a lepedőjét és aludhat a paplan tetején a télika­bátjával takarózva. De az se rossz éppen, ami valamelyik este Lengyel­lel esett meg. Felhajtja a paplant, és a lepedőjén lapul egy egér. - Jaj! Csitári úr kérem, egy egér! - Hol? - jön közelebb Csitári. - Ott... ott... - mutatja remegő kézzel Lengyel. - Látom már. Miért nem zavarod el? - Nem... nem merem... - Félsz az egértől? - Igen... félek... - De hát ahogy így elnézem, ez már meg sem moccan. Döglött. - Attól meg... meg még jobban félek. Ekkor már ott rö­hög körülöttük az egész háló legénysége. Römmer odanyúl, fel­markolja az egeret, zsebre teszi. - Műegér ez csak - mondja vihogva. - És ez még ettől is bero­­sált! Lengyel gyűlölettel néz Römmerre és ma­gában már a „vissza­vágáson” töpreng. De nem akarja elkapkod­ni, alszik még rá egyet. Reggelre majd csak kifundál valamit. És ez így megy csaknem minden este. Valakin mindig röhögnek, ta­lán, hogy a nappal felgyűlt feszültsé­güket valahogy levezessék. Tatár Marci a hajdani diákokról készült tablókat nézi. Aranyozott ke­retben lógnak a Herczeg igazgató úr irodájához vezető kis folyosónak a fa­lán. Töprengett, hogy bemerészked­jen-e ide, de aztán a kíváncsisága le­gyűrte félelmét. Grófok, bárók és vi­tézek szép számmal mindegyiken. Ő eddig még eleven arisztokratát nem látott, csak apja történeteiben buk­kantak fel, ha társaság volt náluk és körülöttük téblábolva hallgatóvá vált. Akkor hallotta azt is, hogy anyai nagyapja szintúgy református pap, kalaplevéve kísérte ki a bárót a kocsijához, ha az nála látogatást tett. És ott állt meghajolva addig, amíg a hintó elvitte az urat, a környék föld­birtokosát. Ezt a jelenetet többször is elképzelte, de mindig úgy, hogy a nagyapja nem hajol meg és nem ve­szi le a kalapját. Hiszen az lehetet­len, hogy az a szép szál, mindig ko­moly öreg úr, aki az emlékezetében élt, megalázkodjon bárki előtt is! (Folytatjuk.) Felvételi hirdetmény A Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium felvételt hirdet az 1998/99-es tanévre. Jelentkezési határidő: 1997. november 20. Felvételi tájékozta­tó és jelentkezési lapok kaphatók a református lelkészi hivatalokban és az iskola címén. Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium 8840 Csurgó, Szé­chenyi tér 9. Pf. 10. Telefon: 82-471-108. Jelentkezni lehet: 8. osztályt végzett álta­lános iskolai tanulóknak a négyosztályos általános gimnáziumi tagozatra. 6. osz­tályt végzett általános iskolai tanulóknak a hatosztályos gimnáziumi tagozatra. A felvételi vizsga ideje: 1997. november 29-én, szombaton 9.30 órakor. * * * A Ráday Kollégium rátermett személyeket keres portaszolgálati munkakörbe. Jelentkezni lehet a 218-0266/102 telefonon, illetve a helyszínen Miskovits Győzőnél. A dunántúli egyházkerület egyház­megyéiben minden tanév elején sor ke­rül egy-egy ifjúsági konferenciára, amelyen az egyházkerületben található két református gimnázium tanulói ta­lálkoznak az egyházmegyék ifjúságá­val. Az idei évben erre a találkozóra ok­tóber 4-én került sor. A Tatai Reformá­tus Egyházmegyében Szőny adott ott­hont a konferenciának. Már fél tíz után seregnyi fiatal ta­lálkozott a szőnyi református templom előtt. Beszélgettek, ismerkedtek egy­mással a diákok. Majd 10 órakor isten­­tisztelettel kezdődött a konferencia. Az igehirdetés szolgálatát Kovács Zoltán lelkipásztor végezte az Ézsaiás 6:1-7 alapján. Igehirdetése középpontjában maga a próféta, az Isten embere állt, aki látomása alatt a szeráfok dicsőítő éneke hatására és az Úr meglátása ha­tására ráébred tisztátalan voltára és riadtan kiált fel: „Jaj nekem, elvesz­tem.” A prófétát - hangsúlyozta az ige­hirdető - az Úr tette alkalmassá az Ige hirdetésére, megérintve ajkát az oltár­tisztító parazsával. „Íme, ez megérin­tette ajkadat, bűnöd el van véve, vét­ked meg van bocsátva.” A gyülekezet előtt arról tett bizonyságot az igehirde­tő, hogy mennyire fontos ez a prófétai élmény az Isten mai prófétái, minden keresztyén ember, így a fiatalok szá­mára is. Az igehirdetést követően a szőnyi if­júság énekes bizonyságtételét hallgat­tuk, majd Bátky Miklós esperes köszön­tötte az iskolás fiatalokat. Őt követte két amerikai presbiteriánus egyházból érkezett vendég köszöntője. Örömüket fejezték ki azért, hogy együtt ünnepel­hetnek a fiatalokkal, megállapítva: „Itt látható ebben a templomban a Magyar­­országi Református Egyház jövője.” Az üdvözlet szavai után a két gim­názium tanulói mutatkoztak be. A pá­pai gimnáziumból több mint 30 diák állta körül a szőnyi templom márvány úrasztalát. Ifjúsági énekeket énekel­tek. Rövid összefoglalás hangzott el a pápai kollégium múltjának és jelené­nek párhuzamba állított történetéről, ezt követően minden diák mondott egy­­egy mondatot arról, hogy ki miért sze­reti a pápai kollégiumot. A csurgói református gimnáziumból érkezett fiatalok beszámoltak iskolá­jukról és ifjúsági énekeket énekeltek. A „bemutatkozásokat” a jelen lévő if­júsági csoportok műsora követte. Ko­máromból, Császárról, Tatabánya- Bánhidáról az ifjúság kórusa, míg Ta­táról az ifjúság zenei csoportja (kórus és énekkar) szolgált. Közben egy-egy verset, bibliai idézetet, rövid tanító tör­ténetet is hallottunk. Igazán jó hangu­latot varázsolt a színes program a sző­nyi templomba. A konferenciát közös szeretetven­­dégség követte, ahol alkalma volt a fia­taloknak még egymással ismerkedni, beszélgetni. A konferenciának nem titkolt szándé­ka az volt, hogy a konfirmandus korosz­tály kedvet csináljon a református kö­zépiskoláinkban való továbbtanuláshoz. Ifj. Márkus Mihály TT fpo zP o 77 Jp 0o w V üjfjjmmgtt k­bmmjmm Közoktatási vezető szak Közoktatási vezető szakirányú képzés indult a 97/98. tanévben a Kölcsey Ferenc Református Tanító­képző Főiskolán. A Budapesti Műsza­ki Egyetem Műszaki Pedagógiai Tan­széke szervezésében elindított két­éves posztgraduális szak elvégzése után a hallgatók szakosító oklevelet kapnak. A szakra azok jelentkezhet­nek, akik egyetemen vagy főiskolán szerzett pedagógiai oklevéllel rendel­keznek. Elsősorban az iskolavezetés elméletében és gyakorlatában kap­nak felkészítést a hallgatók. A nagy­részt vezető beosztásban lévő hallga­tók a képzés ideje alatt a tanügy-igaz­gatási, közoktatási szakértői, szakta­nácsadói és vizsgaszervezési felada­tok, munkakörök ellátásához szüksé­ges ismereteket is megszerzik. A szak koncepciója arra épül, hogy az autonóm iskolák vezetői akkor ké­pesek megfelelni a velük szemben tá­masztott követelményeknek, ha is­merik a tanügyirányítás fogalmát, a vizsgabiztosok és szaktanácsadók munkáját. A képzés szervezési formája a táv­oktatás, amelyhez esettanulmányokat és feladatokat is tartalmazó tananyag­csomagot kapnak. Évenkénti 5 kon­zultációs alkalom van és kötelező gya­korlat iskolákban, illetve a polgármes­teri hivatalok tanügy-igazgatási osztá­lyain. A tandíj egy tanévre 65 000 fo­rint, melyet két részletben, a félévek megkezdése előtt kell befizetni. A Kölcsey Ferenc Református Ta­nítóképző Főiskola vezetői elmond­ták, hogy szeretnék, ha a közeljövő­ben az egyházi intézmények vezetői is minél nagyobb számban vennének részt ebben az új képzési formában. Telepóczki Márta Százéves a csurgói gimnázium Ez év okóber 11-én ünnepelte a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Re­formátus Gimnázium a most haszná­latos iskolaépület használatba véte­lének 100. évfordulóját. Hálásak lehetünk az elődöknek az ötletért, a fantáziáért, amivel a fel­építendő iskola helyszínét egy évszá­zada megválasztották. Megvolt en­nek az ünnepnek az évfordulóhoz méltó előkészítése, még akkor is, ha csak egy épületről és száz esztendő­ről szól a történet. S miközben ünne­peltünk egy egész napon át, tudtuk, hogy ez a centenárium nagyon sok mindenről beszél. A megemlékezés szólt mindenek­előtt arról a lelkesedésről, szellemi­ségről, ami az Öregdiák Szövetség tagjaiban megvan. Nemcsak nosztal­giáztak és magukba fordulva dicsőí­tették a múltat, hanem beszélgettek a mai diákokkal. Hálásak vagyunk Urunknak, aki egy gyönyörű őszi napot adott arra, hogy az ünnepi istentiszteleten a mag­vető példázatán elgondolkodhassunk, kellő reménységgel és türelemmel le­gyünk a holnap somogyi „oskolája” fe­lől. Azután erőt merítsünk az elődök hitéből, igyekezetéből. Becsüljük meg azokat, akik benne voltak és benne vannak ebben az iskolában, tudjunk együtt (át)vonulni, jó érzéssel a jövő is­kolájába, ahogy azt ezen a napon jel­képesen meg is tettük. Értékeljük jól a múltat, ahogyan ezt a délutáni tudományos üléssza­kon dr. Kanyar József is tette. De ugyanakkor higgyünk a református iskola jövőbe vivő szükségességében, amire dr. Tőkéczki László is ösztön­zött előadásában. Kocser Miklós Angol bibliatábor _____Kárpátalján ____ A négy éve működő Beregszá­szi Magyar Gimnáziumban az idén is több mint 100 fiatal vett részt az egyhetes programdús angol bibliatáborban,­­ melyről Dobos Márta küldött lapunknak beszámolót. A fiatalok egy része helybeli volt. A távolabbról érkezettek ellátását beregszászi családok vállalták. A külföldi tanárok elhelyezését, vendé­­güllátását a beregszászi református gyülekezet vállalta. A tábor szerve­zésében élen járt Csizmár Sarolta, a Beregszászi Pedagógiai Intézetből, Ábrahám Erzsébet, aki a tananyagot állította össze és a tanárokat szer­vezte a helybeli angoltanárokból s to­vábbi 10 külföldi - skóciai, írországi, angliai, kanadai és egyesült államok­beli - tanárral. Ezzel is példát adva a kárpátaljai magyarság vitalitásá­ról, találékonyságáról, lelki és szelle­mi tartalékairól, cselekvő, szervező erejéről, együttműködésre való kész­ségéről és önzetlenségéről, ami oly sokféleképpen megnyilvánul a kár­pátaljai magyarok életében. A napok közös énekléssel, bibliaol­vasással kezdődtek, majd a nyelvtu­dás szintje szerint csoportokban folyt a napi munka - elsősorban is bibliai szövegek feldolgozása. Délután a kü­lönböző igényeknek megfelelően, sza­badon választható foglalkozásokon vehettek részt a fiatalok. Volt játék, sport, alkotó tevékenység, skót tánc, s egy-egy komolyabb nyelvi tudást igénylő kulturális témájú előadás is egy-egy országról vagy éppen az Eu­rópai Unióról... Esténként a Lélek gyümölcseiről elmélkedtek a Galata 5:22-23 alap­ján, melyet minden este más tanár vezetett, így igazán színes és érdekes volt a tanítás. Mondanivalójába ki­ki belesződette személyes élményeit, megtapasztalásait és gondolatait. A tábor programja a beregszászi templomban istentisztelettel fejező­dött be, Kirsty Ann Wallace skót teo­lógiai hallgató szolgálatával. A többi külföldi tanár más-más gyülekeze­tekben vett részt a vasárnapi isten­tiszteleten, tolmácsolva otthoni gyü­lekezetének a köszöntését. „Úgy gondolom, a tábor résztvevői, szervezői és tanárai egyaránt tudással gyarapodva, élményekkel gazdagodva és lélekben feltöltődve tértek haza” - fejezi be beszámolóját Dobos Márta. A Mécses Szeretetszolgálat szervezésében teljesen önköltsé­ges, formaságoktól mentes össze­jövetel, kötetlen találkozás lesz, amelyre az élelmiszert és a szel­lemi táplálékot is mindenki ma­ga hozza és adja azokat közre, közös fogyasztásra. A találkozók célja: a börtön­­pasztoráció, a büntetés-végrehaj­tás, a Mécses-lelkiség, az ökume­­nizmus, az utógondozás stb. egy­­egy kérdésének körbejárása. Egy szellemi műhely megalapozása. Ezekre az összejövetelekre vár­juk azokat a tagtársainkat, a tevé­kenységünkkel, lelkiségünkkel, törekvéseinkkel egyetértőket, minden alkotni vágyó, jószándé­kú érdeklődőt, akik az adott té­mában közreműködni kívánnak. Hivatalosan jelentkezni nem kell. Aki valamilyen segítséget igényel vagy részletesebb felvilá­gosítást kíván, annak a Társaság központja örömmel a rendelke­zésére áll (6753 Szeged-Tápé, Heller köz 6. Tel./fax.: 62/495- 592). Az összejöveteleket egy-egy té­makörben tervezzük megrendez­ni. Minden jobbító szándékú ja­vaslatot köszönettel várunk. Az első összejövetel témája: Az ökmenikus keresztút (stációk formája, tartalma, elmélkedése stb.), helyszíne: Szeged-Tápé, Heller köz 6., ideje: november 8. 10-14 óráig. (A megadott időpont előtt és után 1-1 órával a helyszí­nen előkészületi ismerkedés.) EFORMÁTUM LAPJA MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapját NÉV­­CÍM: (Felhívjuk megrendelőink figyelmét, hogy amennyiben nem saját részre kérik, úgy kérjük feltüntetni azt a nevet és címet, aki számára megrendelik a lapot. Araink lapunk hátoldalán, az impresszumban találhatók.)

Next