Reformátusok Lapja, 1998 (42. évfolyam, 1-43. szám)

1998-01-04 / 1. szám

XLII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 1998. JANUÁR 4. Istentől megáldott, két& új esztendőt Isvánnal^minden­ fegdves Olvasónígtal^l A leégett Deszkatemplomért A múlt év végén leégett páratlan értékű miskolci műemlék Deszka­templom mielőbbi újjáépítéséhez lapunk is szeretne hozzájárulni. E célból várjuk ez évben is a lapunk útján küldött adományokat az OTP Bp. VI. ker., Köröndi Körzeti Fiókja 11706016-20478269 csekk­számlaszámra. Ady Endre SZELÍD, ESTI IMÁDSÁG Uram, adj csöndes éjt, Nyugodalmas, nagy éjt A te­vén gyermekednek, Beteg, rossz gyermekednek. Felséges dáridók, Keserves dáridók Muzsikája kerüljön, Hangja messze kerüljön. Ne ülje szívemet, Nyomorék szívemet Az ébrenlét lidérce, Rettenetes lidérce. Aludjak kacagón, Álmodjak kacagón S boldoguljak álmomban, Ifjuljak meg álmomban. Valami nagyot nagyot, Valami dicső nagyot Álmodva hadd képzeljek, Éremben hadd képzeljek. Imádkozzak, mint gyerek, régi iskolás gyerek, Istenes áhítattal, Altató áhítattal. Mikor az alkony leszáll, A barna alkony leszáll, Régi imám az ajkam Szaporázza, az ajkam. (Adj csöndes éjt szüleimnek, adj csön­des éjt mindenkinek. Istenem, én járva-kelve, felvirradva és lefekve, imádlak, mint édes Atyám. Jó Atyám vi­selj gondot rám, ámen.) Esztendő fordultával különösen is aktuális a címbeli idézet (Jelené­sek 5:9). Valóban sok mindent sze­retnénk másként tenni, jobban vé­gezni, szebben szólni­­ mind ma­gánéletünkben, mind közösségi éle­tünkben. Szükség is lenne rá, hogy végre ráébredne a világ, micsoda különbség van a másként élni és az új életet élni között. Amikor lezá­runk egy évet, az apostol tanítását megfogadva, célegyenest igyek­szünk előre, Istennek a jutalmára. Ez az az igaz, az az új érték, amit a Teremtő ebben az új esztendőben is felkínál a világnak. Azt, hogy az elmúlt években mennyire élt vele az emberiség, azt tudjuk. Tudjuk azt is, hogy koráb­ban sem volt másként - hiszen Ady Endre nem véletlenül kiáltotta a végtelenbe: „Ne halljam az élet új dalait, / Tiporjatok reám, durván, gazul.” Kiálthatta, mert körülötte akkor is - és most is - „szenes kalá­szok énekeltek, gonosz, csúfos éne­ket”. Pedig kellene már a jó, a szép, az igaz, a tiszta hang a világban, mert elpusztul a világ, ha nem fi­gyel a megújító énekekre, a megújí­tó dallamokra. Úgy tűnik, valami nagyon sürge­ti az emberiséget, valami nagyon készteti az összefogásra, valami miatt nagyobb az egységre való tö­rekvés lendülete, mint eddig volt. Reménység szerint, az új év is en­nek jegyében fog eltelni. Próbáljuk kiküszöbölni a régi tévedéseket, botlásokat, hibákat. De van-e mél­tó, megfelelő személy, akire hall­gathat és hallgatna a világ? Annyi­an és annyiszor becsaptak már bennünket, annyiszor hitegettek a jóval, a pozitív életszemlélettel, csakhogy a valóság tragikusan mást mutatott, mint ahogy azt szemléletünkben beállítottuk. Nem véletlen, hogy az egyik köl­tő így énekel versében: „Istenem fogy meleg szádba, /Hogy ne legyek kegyetlen árva, / Ne legyek kegyet­len árva.” Fogytán az erőnk és az életterünk is. Hiába mondjuk ma­gunknak, hogy még ezt a kis terhet el kell viselnünk, aztán sírásaink végét a jó megtapasztalása váltja fel. Hiába teszi a jót az ember, mert mintha egyre inkább háttérbe szo­rulna a humánum, a szép és az igaz. Közben „sikolt a zene”, em­bertelenül „tornyosul”. Valóban új az ének, a dallam új most is, csak éppen az nincs, aki közülünk átve­­hetné Könyvét, hogy feltörje annak pecsétjét (Jelenések 5:3). A „keresz­tyén kurzustól” rettegők pedig egy­másra várnak, ki menti meg végre a világot, a közülük való, értük va­ló, értük élők közül?! De csak a ravatal-gyertya vilá­gít, a virrasztó és reszkető szívek fölött. Ma is sokan elfelejtik, hogy az új ének évezredek óta szól, hogy van méltó Személy, aki átveheti gondjainkat, fájdalmainkat, aki már átvette a könyvet és aki már feltörte a pecsétet (Jelenések 5:9). Ebben az új évben is azoké lesz a tisztán zengő ének, akik a Bárány énekét zengik, akik a Bárányról énekelnek a világnak - mégha lesz­nek olyanok is, akik sokkal inkább a világ elveszítésére, mint annak megtartására törnek. Ebben az új esztendőben is a prófétáké lesz a felelősség. A prófétáké, akik tud­ják, hogy nem lehet másként élni, csak Jézusra tekintve, s vállalni minden jelentős döntésben, bizony­ folloltam­ ságtételben éppen azt, amit a Bá­rány szívükre helyez. Mert az em­beriség valóban nem éghet magá­ban, mint tűzliliom az éjszakában - s az őrzők, akik vigyáznak a strá­­zsán, ma is azok, akiknek szíve az ügyért elkötelezett, a Bárány ügyé­ért áldozatot vállaló. Láthattuk, hogy évek múltak, új esztendők jöttek, s mégsem mindig az történt, amit szerettünk volna. Pedig de jó is lenne békében, szere­­tetben, boldogságban élni. Csak mintha az erre vágyók hangja a si­­koltó, tornyosuló zene hangzavará­ban teljesen hallhatatlanná válna, s a Kísértő bénító és őrjítő hangza­vara töltené el a szíveket, lelkeket. Az áldás és a tisztesség, a dicső­ség és a hatalom a Báránynál van. Akkor lehet békés, boldog, szabad ez a világ, ha elfogadja ezt és ennek szolgálatába áll. Új év hajnalán halljuk meg a prófétai ének dallamát, énekeljük együtt, tanítsuk meg rá a világot, mert Isten életre teremtett ben­nünket. Örök békéjéhez, a Bárány­hoz csak akkor érhetünk el, ha má­sokat is ezen az úton vezetünk, ha meg tudjuk mutatni a­ világnak a prófétai küldetés, a krisztusi élet igaz értékeit, ha fel tudjuk készíte­ni embertársainkat Krisztus visszajövetelére, az új ég, az új föld, az új Jeruzsálem befogadására. Isten szeret bennünket, megcsa­­latva is, elhagyatva is, s tart még a kegyelmi idő, így szólhat még a re­ménység kórusa. Szóljon úgy, hogy a kórusban egy hang legyen mind­egyikünk hangja. Nagy Lenke Újévi gondolatok Péter I. levele 1:24-25 verseiben szembe van állít­va egymással a föld és az ég, a látható és a láthatat­lan, az elmúló és az örökkévaló. Egy Ige, amelyben világok szunnyadnak, tartalmát prédikációkkal és magyar­ázásokkal sohasem lehetne kimeríteni. Két­féle dicsőségről van szó az Igében. Egyik az emberi, amely a testnek elmúlandó dicsősége és a másik Is­tennek a dicsősége, amely az ő Igéjében örökké meg­marad és szakadatlanul munkál. Az egész Igének szépsége és mély tüze abból támad, ahogyan ez a két dicsőség összeölelkezik. Aki látta, micsoda dicsőséggel érkezik meg az új­szülött gyermek az életbe, milyen hódolattal fogad­ják várakozó szívek és milyen meg nem nyilatkozó titok marad a koporsóig, tudja, hogy az élet felséges és dicsőséges dolog. Aki megnézi, hogy az élet, ez a rejtelmes valami, miképpen nő és terjed, épít és rombol, éli ki magát és tartja fenn magát, bizony megvallja, hogy ebben a világban legnagyobb, legfia­talosabb és legcsodálatosabb dolog maga az élet. Az élet tetőpontját az emberben éri el, mert itt hull reá az öntudatnak fénye, itt ismer reá önmagára, hódol meg önmaga előtt és szabadon és tisztelettel áll megsejtett vagy meglátott törvényei előtt. Sohasem fogja senki megtanulni, mi az élet, de e látható vi­lágban magasabbrendű tevékenységet, felségesebb csodát, egyetemesebb azonosságot nem lehet találni és elgondolni, mint az élet, a testnek dicsősége, test dicsősége mégis árnyék, szép, világos, de szomorú hervadás. Az egészre nézve ta­lán rejtelmes hullám, de az egyesre nézve szomorú megsemmisülés. Ezért állítja szembe alapigénk a test dicsőségével a szellem, az Ige dicsőségét, Isten dicsőségét. A világ legnagyobb forradalma, egy más, különálló teremtés kilobbanó forradalma csap felénk a de szócskából,­­ de az Úr beszéde megmarad örökké. Az Úr beszéde, ez mindenekfelett azt jelenti, hogy annál az életnél, amelynek mi részesei vagyunk, van egy összehasonlíthatatlanul magasabb és dicsősége­sebb élet: Istennek az élete. Az Úr beszél, ez azt je­lenti, hogy Isten él, akar, kormányoz, gondolatai vannak, tervet fogan és azt végrehajtja. Kibeszélhe­­tetlen gyöngéd biztatás, édes vigasztalás, simogató gyógyítás, áttüzesítő nagy bátorítás, véghetetlenül megvidámító örömhír arról, hogy van hazaérkezés, bocsánat, újrakezdés. Megbízatás foglaltatik benne, amely emel, hőssé tesz; testamentum, amely egy mérhetetlen gazdag világot ad örökségül nekünk; pecsétes okmány arról, hogy királyfiak vagyunk; le­vél a mi fiúvá fogadtatásunkról, a reánk váró meg­­koronáztatásról, magna chartá-ja egy új birodalom­nak: Isten országának. ...... ..s. s­ummázva ez üzenetnek, az Isten beszédjé-­ nek a tartalmát, ezt mondhatjuk: felséges szövetségkötés az, az élő Isten és a halálra i­s ítélt ember között, hogy e szövetségben az **** ember részese legyen az Isten dicsőséges életének és ezzel kiszabaduljon bűne, halá­la nyűgeiből és korlátaiból. Szövetségkötés ez, az élő Isten, a jóságos és bűnbocsátó Atya, a gondviselő és igaz Isten között és a szegény, bujdosó, bűnös zarán­dok között arról, hogy a zarándok hazatér, átveszi a reá váró királyi koronát és egy romolhatatlan élet dicsőséges birodalmában megtalálja a számára öröktől fogva elkészített helyet. Olyan szövetség ez, amelyben Isten megváltja, kiemeli az embert és fel­szenteli prófétává, pappá és királlyá, azaz olyanná teszi, aki ismeri őt, egyedül neki szolgál és az ő di­csőségében uralkodik. (Ravasz László egyik újévi igehirdetéséből.)­ ­

Next