Reformátusok Lapja, 1998 (42. évfolyam, 1-43. szám)
1998-01-04 / 1. szám
XLII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 1998. JANUÁR 4. Istentől megáldott, két& új esztendőt Isvánnal^minden fegdves Olvasónígtal^l A leégett Deszkatemplomért A múlt év végén leégett páratlan értékű miskolci műemlék Deszkatemplom mielőbbi újjáépítéséhez lapunk is szeretne hozzájárulni. E célból várjuk ez évben is a lapunk útján küldött adományokat az OTP Bp. VI. ker., Köröndi Körzeti Fiókja 11706016-20478269 csekkszámlaszámra. Ady Endre SZELÍD, ESTI IMÁDSÁG Uram, adj csöndes éjt, Nyugodalmas, nagy éjt A tevén gyermekednek, Beteg, rossz gyermekednek. Felséges dáridók, Keserves dáridók Muzsikája kerüljön, Hangja messze kerüljön. Ne ülje szívemet, Nyomorék szívemet Az ébrenlét lidérce, Rettenetes lidérce. Aludjak kacagón, Álmodjak kacagón S boldoguljak álmomban, Ifjuljak meg álmomban. Valami nagyot nagyot, Valami dicső nagyot Álmodva hadd képzeljek, Éremben hadd képzeljek. Imádkozzak, mint gyerek, régi iskolás gyerek, Istenes áhítattal, Altató áhítattal. Mikor az alkony leszáll, A barna alkony leszáll, Régi imám az ajkam Szaporázza, az ajkam. (Adj csöndes éjt szüleimnek, adj csöndes éjt mindenkinek. Istenem, én járva-kelve, felvirradva és lefekve, imádlak, mint édes Atyám. Jó Atyám viselj gondot rám, ámen.) Esztendő fordultával különösen is aktuális a címbeli idézet (Jelenések 5:9). Valóban sok mindent szeretnénk másként tenni, jobban végezni, szebben szólni mind magánéletünkben, mind közösségi életünkben. Szükség is lenne rá, hogy végre ráébredne a világ, micsoda különbség van a másként élni és az új életet élni között. Amikor lezárunk egy évet, az apostol tanítását megfogadva, célegyenest igyekszünk előre, Istennek a jutalmára. Ez az az igaz, az az új érték, amit a Teremtő ebben az új esztendőben is felkínál a világnak. Azt, hogy az elmúlt években mennyire élt vele az emberiség, azt tudjuk. Tudjuk azt is, hogy korábban sem volt másként - hiszen Ady Endre nem véletlenül kiáltotta a végtelenbe: „Ne halljam az élet új dalait, / Tiporjatok reám, durván, gazul.” Kiálthatta, mert körülötte akkor is - és most is - „szenes kalászok énekeltek, gonosz, csúfos éneket”. Pedig kellene már a jó, a szép, az igaz, a tiszta hang a világban, mert elpusztul a világ, ha nem figyel a megújító énekekre, a megújító dallamokra. Úgy tűnik, valami nagyon sürgeti az emberiséget, valami nagyon készteti az összefogásra, valami miatt nagyobb az egységre való törekvés lendülete, mint eddig volt. Reménység szerint, az új év is ennek jegyében fog eltelni. Próbáljuk kiküszöbölni a régi tévedéseket, botlásokat, hibákat. De van-e méltó, megfelelő személy, akire hallgathat és hallgatna a világ? Annyian és annyiszor becsaptak már bennünket, annyiszor hitegettek a jóval, a pozitív életszemlélettel, csakhogy a valóság tragikusan mást mutatott, mint ahogy azt szemléletünkben beállítottuk. Nem véletlen, hogy az egyik költő így énekel versében: „Istenem fogy meleg szádba, /Hogy ne legyek kegyetlen árva, / Ne legyek kegyetlen árva.” Fogytán az erőnk és az életterünk is. Hiába mondjuk magunknak, hogy még ezt a kis terhet el kell viselnünk, aztán sírásaink végét a jó megtapasztalása váltja fel. Hiába teszi a jót az ember, mert mintha egyre inkább háttérbe szorulna a humánum, a szép és az igaz. Közben „sikolt a zene”, embertelenül „tornyosul”. Valóban új az ének, a dallam új most is, csak éppen az nincs, aki közülünk átvehetné Könyvét, hogy feltörje annak pecsétjét (Jelenések 5:3). A „keresztyén kurzustól” rettegők pedig egymásra várnak, ki menti meg végre a világot, a közülük való, értük való, értük élők közül?! De csak a ravatal-gyertya világít, a virrasztó és reszkető szívek fölött. Ma is sokan elfelejtik, hogy az új ének évezredek óta szól, hogy van méltó Személy, aki átveheti gondjainkat, fájdalmainkat, aki már átvette a könyvet és aki már feltörte a pecsétet (Jelenések 5:9). Ebben az új évben is azoké lesz a tisztán zengő ének, akik a Bárány énekét zengik, akik a Bárányról énekelnek a világnak - mégha lesznek olyanok is, akik sokkal inkább a világ elveszítésére, mint annak megtartására törnek. Ebben az új esztendőben is a prófétáké lesz a felelősség. A prófétáké, akik tudják, hogy nem lehet másként élni, csak Jézusra tekintve, s vállalni minden jelentős döntésben, bizony folloltam ságtételben éppen azt, amit a Bárány szívükre helyez. Mert az emberiség valóban nem éghet magában, mint tűzliliom az éjszakában - s az őrzők, akik vigyáznak a strázsán, ma is azok, akiknek szíve az ügyért elkötelezett, a Bárány ügyéért áldozatot vállaló. Láthattuk, hogy évek múltak, új esztendők jöttek, s mégsem mindig az történt, amit szerettünk volna. Pedig de jó is lenne békében, szeretetben, boldogságban élni. Csak mintha az erre vágyók hangja a sikoltó, tornyosuló zene hangzavarában teljesen hallhatatlanná válna, s a Kísértő bénító és őrjítő hangzavara töltené el a szíveket, lelkeket. Az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom a Báránynál van. Akkor lehet békés, boldog, szabad ez a világ, ha elfogadja ezt és ennek szolgálatába áll. Új év hajnalán halljuk meg a prófétai ének dallamát, énekeljük együtt, tanítsuk meg rá a világot, mert Isten életre teremtett bennünket. Örök békéjéhez, a Bárányhoz csak akkor érhetünk el, ha másokat is ezen az úton vezetünk, ha meg tudjuk mutatni a világnak a prófétai küldetés, a krisztusi élet igaz értékeit, ha fel tudjuk készíteni embertársainkat Krisztus visszajövetelére, az új ég, az új föld, az új Jeruzsálem befogadására. Isten szeret bennünket, megcsalatva is, elhagyatva is, s tart még a kegyelmi idő, így szólhat még a reménység kórusa. Szóljon úgy, hogy a kórusban egy hang legyen mindegyikünk hangja. Nagy Lenke Újévi gondolatok Péter I. levele 1:24-25 verseiben szembe van állítva egymással a föld és az ég, a látható és a láthatatlan, az elmúló és az örökkévaló. Egy Ige, amelyben világok szunnyadnak, tartalmát prédikációkkal és magyarázásokkal sohasem lehetne kimeríteni. Kétféle dicsőségről van szó az Igében. Egyik az emberi, amely a testnek elmúlandó dicsősége és a másik Istennek a dicsősége, amely az ő Igéjében örökké megmarad és szakadatlanul munkál. Az egész Igének szépsége és mély tüze abból támad, ahogyan ez a két dicsőség összeölelkezik. Aki látta, micsoda dicsőséggel érkezik meg az újszülött gyermek az életbe, milyen hódolattal fogadják várakozó szívek és milyen meg nem nyilatkozó titok marad a koporsóig, tudja, hogy az élet felséges és dicsőséges dolog. Aki megnézi, hogy az élet, ez a rejtelmes valami, miképpen nő és terjed, épít és rombol, éli ki magát és tartja fenn magát, bizony megvallja, hogy ebben a világban legnagyobb, legfiatalosabb és legcsodálatosabb dolog maga az élet. Az élet tetőpontját az emberben éri el, mert itt hull reá az öntudatnak fénye, itt ismer reá önmagára, hódol meg önmaga előtt és szabadon és tisztelettel áll megsejtett vagy meglátott törvényei előtt. Sohasem fogja senki megtanulni, mi az élet, de e látható világban magasabbrendű tevékenységet, felségesebb csodát, egyetemesebb azonosságot nem lehet találni és elgondolni, mint az élet, a testnek dicsősége, test dicsősége mégis árnyék, szép, világos, de szomorú hervadás. Az egészre nézve talán rejtelmes hullám, de az egyesre nézve szomorú megsemmisülés. Ezért állítja szembe alapigénk a test dicsőségével a szellem, az Ige dicsőségét, Isten dicsőségét. A világ legnagyobb forradalma, egy más, különálló teremtés kilobbanó forradalma csap felénk a de szócskából, de az Úr beszéde megmarad örökké. Az Úr beszéde, ez mindenekfelett azt jelenti, hogy annál az életnél, amelynek mi részesei vagyunk, van egy összehasonlíthatatlanul magasabb és dicsőségesebb élet: Istennek az élete. Az Úr beszél, ez azt jelenti, hogy Isten él, akar, kormányoz, gondolatai vannak, tervet fogan és azt végrehajtja. Kibeszélhetetlen gyöngéd biztatás, édes vigasztalás, simogató gyógyítás, áttüzesítő nagy bátorítás, véghetetlenül megvidámító örömhír arról, hogy van hazaérkezés, bocsánat, újrakezdés. Megbízatás foglaltatik benne, amely emel, hőssé tesz; testamentum, amely egy mérhetetlen gazdag világot ad örökségül nekünk; pecsétes okmány arról, hogy királyfiak vagyunk; levél a mi fiúvá fogadtatásunkról, a reánk váró megkoronáztatásról, magna chartá-ja egy új birodalomnak: Isten országának. ...... ..s. summázva ez üzenetnek, az Isten beszédjé- nek a tartalmát, ezt mondhatjuk: felséges szövetségkötés az, az élő Isten és a halálra is ítélt ember között, hogy e szövetségben az **** ember részese legyen az Isten dicsőséges életének és ezzel kiszabaduljon bűne, halála nyűgeiből és korlátaiból. Szövetségkötés ez, az élő Isten, a jóságos és bűnbocsátó Atya, a gondviselő és igaz Isten között és a szegény, bujdosó, bűnös zarándok között arról, hogy a zarándok hazatér, átveszi a reá váró királyi koronát és egy romolhatatlan élet dicsőséges birodalmában megtalálja a számára öröktől fogva elkészített helyet. Olyan szövetség ez, amelyben Isten megváltja, kiemeli az embert és felszenteli prófétává, pappá és királlyá, azaz olyanná teszi, aki ismeri őt, egyedül neki szolgál és az ő dicsőségében uralkodik. (Ravasz László egyik újévi igehirdetéséből.)