Reformátusok Lapja, 1999 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1999-01-03 / 1. szám

1999. január 35 REFORMÁTUS SZEMMEL Tanítóképzősök siralomjátéka A közelmúltban ifjúsági találkozót tartottak a Mezőföldi Református Egy­házmegye szervezésében, a táci gyüle­kezetben. A nap dr. Nagy Istvánnak, a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Kara igazgatójának vezetésével áhítattal kez­dődött. Majd bemutatkozási lehetőséget kapott a csurgói és a pápai gimnázium, azzal a nem titkolt szándékkal - tudtuk meg egyebek közt Baráth Júliától, a tá­ci reformátusok lelkészétől -, hogy a fia­talság kedvet kapjon ezekben az intéz­ményekben a továbbtanuláshoz. A találkozón mutatták be a nagykő­rösi képzősök a Tiszaladányi jeremiád című dokumentumjátékot. A jeremiád - siralomjáték­­ a II. világháború idő­szakából ismert „málenkij robot”-ról szól. Dobozi Eszter: Csak a napnyugtát néztük... avagy Elhurcolt magyar nők a Donyecben című könyve alapján ké­szült, Debreczeni Tibor feldolgozásában és színpadra állításában. Egyébként a Debreczeni név jól cseng a pódiumjáté­kokat ismerő közönség fülében, s a táci „tájoláson” a rendező is jelen volt, mint a főiskola drámapedagógia tanára. A fő­iskola Karácsony Sándor Színpadának a jeremiádon kívül több „kész” műsora is van; ilyen például a Kiválasztott, a bibliai Noé története vagy éppen a XX. századi vallásos irodalom feldolgozása. Sajtos Lajos 1934-ben ... Példát és erőt szeretnénk me­ríteni. A Reformátusok Lapjá­nak elődje a Református Élet cí­mű hetilap 1934. január 1-én in­dult. Az elkövetkezendő hetek­ben, hónapokban, az idő mély kútjába és a lap történetébe te­kintünk, s folyamatosan felidéz­zük azokat az írásokat, esemé­nyeket, amelyeket a Reformá­tus Élet is fontosnak tartott - s nemcsak a gyülekezetek életé­vel, hanem a ma­gyarság sorsával és a világ dolgai­val kapcsolatban is. Január 1. A Református Élet fejlécén ez áll: Főszerkesztő: Dr. Ravasz László; Felelős szerkesztő: Muraközy Gyula; Szerkesztőség: IX., Kálvin tér 7.; Meg­jelenik minden szombaton; Kiadó­hivatal: VI. Her­mina út 37.; Előfi­zetési ára egy évre 8 pengő. Ne­gyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. A Református Sajtótársas­ág adta ki a lapot, melynek első ol­dalán, a szarvas és a fölötte a Soli Deo Gloria felirat embléma-rajzolat mellett, minden számban két idézet is olvasható. Az 1934. január 1-i lap indító gondolata Mereskowszki­­tól:„Mit tegyenek a koporsómba ? Az Evangéliumot. Mivel fogok fölkelni síromból? Ezzel a könyvvel. Mit tet­tem a földön? Ezt a könyvet olvas­tam. Ez borzasztó sok az embernek és talán az egész emberiségnek, de magának a könyvnek­­ rettenetes kevés.” 1633-ból valók Alvinczi Pé­ter szép sorai: „Veszedelmes annak a gályának a sorsa, melyben tudat­lan kormányos tanulgat. Csak ba­romnyájadat sem bízod tudatlan pásztorra, hát e szép respublikát, ebben az Istennek Anyaszentegyhá­­zát, feleségünket, gyermekünket és minden jószágunknak megmaradá­sát akárkire bízzuk-e? A fedőlapon belül olvasható az Egyháztársadal­mi, Építő Egyházpolitikai Hetilap szerkesztőbizottságának névsora: Bereczky Albert, dr. Enyedi Andor, Győry Elemér, Kiss Sándor, dr. Ko­­váts J. István, dr. Révész Imre, Szabó Imre, dr. Szentpétery Kun Béla, dr. Victor János. A főmunka­társak: Áprily Lajos, ifj. Biberauer Richárd, ifj. Czeglédy Sándor, dr. Fónyad Dezső, dr. Hetessy Kálmán, Kiss Géza, Máthé Elek, Papp Béla, dr. Patay Pál, Sebestyén Andor, Varga Sándor, dr. Vass Vince. Még ezen a második oldalon a Szemle rovatban My jelzéssel egy franciaországi vasúti katasztrófá­hoz fűzött gondolatokat olvashat­juk. Az első olvasó aláírással a Mil­liók imádsága jegyzet végső kérdé­se: é És azok, akik imádkozni tud­nak ezer gondjuk, bajuk bilincseiből kiszabadítva magukat, értékelni fogják-e azt a közösséget, amit mil­liók imádságának misztikus össze­­forrása jelent? Lelki magyarság, igényt tartasz-e arra az erőre és ál­dásra, mely túláradva politikai or­szághatárok gyűlölet építette égbe­nyúló kerítésein ebben a szent alka­lomban a tiéd is lehet? A harmadik oldalon található Figyelő című ro­vat címei is beszédesek: Politika és világnézet; Állástalan diplomások; Öregek és fiatalok; az Új esztendő, vagy fejelés? c. jegyzet egy Arany János-i sorra utal: ,Az új esztendő valóban csak akkor jelent új világot, ha új lelket jelent.” Dr. Ravasz László főszerkesztő A Református élet címmel a lap programját hatá­rozza meg: „ ... nemcsak arra törek­szünk, hogy a református életelv minden következményét levonjuk és alkalmazzuk a magyar életre, ha­nem arra is törekszünk, hogy a re­formátus életelv minden előfeltételét minél teljesebben kidolgozzuk és fel­­tündököltessük. Ezért ez az újság szolgálja a magyar református egyhá­zat, tanítja és hirde­ti igazságait, kutat­ja nagy emlékeit, fel­tárja életműködését s vallja anyai méltó­sága előtt boldog fi­úi hódolatunkat. De eközben úgy tekinti ezt az egyházat, mint amely magát szakadatlanul refor­málni köteles s eb­ben a reformátori munkában segítsé­gére kíván lenni az egyháznak az állal, hogy a külsővel szemben a belsőt, a testtel szemben a lelket, a parancs felett az ihletést, a szervezet felett Isten élő lelkét hir­deti és javallja.” A következő lapokon dr. Kováts J. István A Református ébredés útja c. cikke található: dr. Révész Imre A német protestáns válság végső ér­­telmé­ről értekezett, Szőllőssy Ist­ván Háromkirályok útján címmel megjelent verseskötetéből a Lecke c. verset közli. A Memento c. rovat­ban Szabó Imre azt kifogásolja, hogy Budapest kis idegenvezetője címmel az Athenaeum által kiadott könyvecskében „Hiába keresi a kis református gyermek legalább a Kál­­vin-téri templomot vagy a Baár Ma­­dast, vagy a Bethesda- vagy Lo­­rántffy-kórházat, vagy a Deák-téri templomot, vagy az evangélikus gimnáziumot. Protestáns templom, iskola, kórház - ezen a gyermektér­képen nincsen sem Pesten, sem Bu­dán.” Hétköznapi prédikációk cím­mel olvashatunk tűnődést; a Lélek és betű c. rovatban Egy ősi kéziratos Biblia regényé-t ismerteti Máthé Elek. A 7-8. lapon a Híradó rovat­ban változatos hírek szerepelnek: Debrecenben Papp Imre lelkészi választását szabálytalanságok mi­att megsemmisítették; a kormány­zó Csorba Györgynek, a miskolci református reálgimnázium igazga­tójának a tankerületi királyi főigaz­gatói címet ajándékozta; Kecske­méten a Szülők iskolája címmel elő­adássorozatot indítottak.” A román trónörökös, Mihály nagyvajda ját­szótársaiul 3 erdélyi gyermeket, egy reformátust, egy róm. katholikust és egy unitáriust választott.“ A kom­munizmus sikeres hírrel pedig az oroszországi éhínségről számol be és, ,A japán belügyminiszter tervet dolgozott ki, amelynek végrehajtása mellett Japán területéről a kommu­nizmust három év alatt kiirtja. A javíthatatlan kommunistákat egy lakatlan szigetre száműzik. ” S mint ma is, lapunk minden hé­ten, úgy a Református Élet is közli az „Istentiszteletek sorrendjét Buda­pesten”. A 10. oldal reklám, melyben Rieger Ottó orgonagyárát ajánlják az olvasó figyelmébe, s kéretik vitéz Siposs Sándor hittestvér pártfogása, aki belvárosi vegytisztító üzemében szépen és olcsón fest, tisztít. (a. 1.) 'iKiroBMÍTIS IK­i Irodalmi díj és ami mögötte van Csokonai-díjban részesült Szilágyi Ferenc irodalomtörténész, lapunk egyik nagyra becsült szerzője. Szeretettel gratulálunk, kérve életére, munkájára Isten áldását. Beszélgetésünk alfája és ómegá­ja a kálvinista azonosságtudat, a református hit, a predestinációs meggyőződés. Hogyan juthatunk el innen a felvilágosodás költőjének vonzáskörébe? - Nevezhetném utam akár kényszer­­pályának is, ha ahhoz mérem, hogy a mezőtúri református gimnáziumban tett érettségi után - amikor megnyer­tem a Magyar Keleti Társaság országos pályázatának I. díját, s megjelent első, ma is vállalt versem egy fővárosi refor­mátus diáklapban - verseimmel beko­pogtattam Szabó Lőrinchez, s ő közölni is akart belőlük a Válaszban, ez a folyó­irat azonban hamarosan megszűnt a többivel együtt. Soha kevesebb gyönyö­rűséget adó kényszerpályát! Nem utol­só élmény lángelmével egy fedél alatt élni. Sorsszerűnek érzem, hiszen min­den eleve el van rendelve. Életre szóló ez az élmény, megoldása szellemi pá­lyámnak. Gondoljuk meg: voltak, akik a száműzetés idején műfordításokba menekültek... Nekem megadatott az, hogy egy lángelme költői életművét ad­hassam közre öt kötetben. A filológiai, textológiai munka közben igazolva éreztem, amit Németh László úgy fo­galmazott meg, hogy „gályapadból is le­het laboratóriumot csinálni”. Csokonait azért is érzem egészen közel magam­hoz, mert szépirodalmi ösztönzéseket adott, 1794 utáni pályája pedig nagyon hasonlít a mi nemzedékünk szellemi hányattatásaihoz. Szeretnénk valamit hallani erről az inspirációról! - Esszéregényt készülök írni Csoko­nairól. Illyés Gyula Petőfijéhez hasonló műfajút - bocsánat a ''párhuzamért, ami inkább igényt jelent -, hiszen ő is tervezett ilyet Vitéz Mihályról, de ezt a tervét már nem tudta megvalósítani. Úgy fogom fel, hogy adóssága ez az iro­dalomtörténetnek, az élő irodalomnak egyaránt, elsősorban nekem, akinek ta­lán legközelebbi ismerősöm Csokonai. A „XX-XXI. század költőjéről” szólhat ez az esszéregényem, aki büszke öntu­dattal vállalta európai - ha tetszik, eu­­rázsiai - magyarságát. Ezt vallván „írok a XX. vagy XXI. századnak, írok annak a kornak, amelyben a magyar vagy igazán magyar lesz, vagy igazán semmi sem”. A mostoha sorsú költő jól ismerte Baróti Szabó Dávid szólásgyűj­teményéből a mondást: „Megnő az, aki­nek meg kell nőni, ha ágy alá dugják is”. Hol adták át Önnek a Csokonai­­díjat?­­ A hévízi irodalmi tanácskozáson a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Mű­vészeti Társaság adományozta nekem a Csokonai-díjat. Kevesen tudják, hogy ez az egyetlen irodalmi fórum, amely a költő nevét viseli. Érdekes az is, hogy egy ellenzéki asztaltársaságból nőtt ki. A Hévízi Könyvtár sorozatban már egy tucat könyv jelent meg, köztük több ép­pen Csokonairól. Értékmentés volt ez a javából! Az idei tanácskozáson - örö­mömre - képviseltette magát a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium is. A tanácskozás tárgya kérdőjelesen ez volt: „Kortársunk /?/ Csokonai”. Előadásomban én ezt a kér­dőjelet próbáltam felkiáltójellé kiegye­nesíteni. Csokonai születésének 220. évfordulóján - 1993-ban - a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium dísztermében vehettem át irodalomtörténeti munkásságomért a Toldy Ferenc-díjat a Magyar Irodalom­történeti Társaságtól, idén pedig a 225. évfordulón a hévízi Csokonai Vitéz Mi­hály Irodalmi és Művészeti Társaság Keszthelyen - ahol a költő is megfor­dult - a Festetics-kastély gobleinter­­mében, szép, zenés műsor keretében adta át s éppen novemberben - a költő s magam is ebben a hónapban szület­tem - a Csokonai-díjat. Mit tudhatunk meg alkotói mű­helymunkájáról? - Szívügyem a XVIII-XIX. századi protestáns magyar kultúra. Úgy va­gyok ezzel, mint Németh László volt a maga alkotómunkájával: a Bibliával és a zsoltárokkal körülbástyázott közös­ségben érezte igazán otthon magát. A dékáni gondoktól megszabadulva dol­gozhattam a Károli Gáspár Reformá­tus Egyetemen annak a protestáns szöveggyűjteménynek az összeállítá­sán, amely a XVIII. század irodalmát - fő kutatási területemet - tekinti át a fontosabb szellemi áramlatok és az uralkodó műfajok szerint. Saját írása­im, előadásaim bibliográfiája készül az idei kerek évfordulóra, ugyanis ötven éve foglalkozom Csokonaival. Lapunk , „Anyanyelvünk őrhe­lyei” rovatában kéthetenként rendszeresen jelennek meg nyelvé­szeti jegyzetei.­­ Nemzeti nyelvünk, a nyelvápolás, a nyelvművelés ügye mélypontra jutott napjainkban, pedig létkérdés az anya­nyelv védelme, ha azt akarjuk, hogy Csokonai fölidézett jóslatából ne a „semmi”, hanem az „igazán magyar” valósulhasson meg, hiszen az egyik leg­kedvesebb íróm, a nyelvművelőnek is kiváló Kosztolányi kötetének is ez a cí­me: Erős várunk a nyelv. Az én figyel­memet annak idején Pais Dezső tudós személyisége, emberségének varázsa irányította Csokonaira is, a nyelvtudo­mányra is. Érdeklődésemet ő fordította a nyelvészet felé: megértettem, hogy nyelvészeti alapképzettség nélkül nem lehet kritikai kiadást eredményesen el­végezni. Csokonai példát adott arra is, hogy úgy lehet európai a magyar, ha a nemzeti hagyományokat, az anyanyel­vét hűségesen őrzi, ápolja. Úgy lehet „világpolgár” is - miként ő mondta... Természetes, hogy Pais Dezső tanítvá­nyaként szófejtéssel is foglalkoztam. A magyar szókincs regénye három ki­adást ért meg. Régóta készül egy na­gyobb szófejtő munkám - néhány ta­nulmány már megjelent belőle -, ez több tucat ismeretlen eredetű /vagy an­nak tartott/ szó keletkezését tisztázza. Készülő bibliográfiám szerint a napi nyelvművelő jegyzeteken kívül éveken át több mint másfél száz rádióelőadás­ban - A magyar nyelv századai címmel - mutattam be anyanyelvünk történe­tét a kezdetektől a XIX. századig. Mit hozott Önnek munkában, művekben 1998? - Termékeny esztendő van mögöt­tem: kilencévi várakozás után megje­lent végre tanulmánykötetem, Az Ész világa mellett. Címe ugyancsak Csoko­naitól származik... Ez a második iroda­lomtörténeti kötetem az 1981-ben meg­jelent „Csokonai nyomában” után, s ez már nemcsak a költőről, hanem költő­barátairól, elsősorban a felvilágosodás debreceni íróiról szól. Még többet várt kiadásra Hét szűk esztendő című ver­seskötetem: ez az 1963 és 1970 között írt kiadatlan, ill. kiadhatatlan versei­met tartalmazza, kiegészítve néhány újabb költeményemmel. Megjelent „Hűséged megálljon! A kálvinista ma­gyarság kiskátéja” című kötetem is, amelynek összeállítására Békésen kér­tek föl 1997-ben, a Református Gimná­ziumok I. Világtalálkozóján. Az első kétszáz példány eljuthatott idén július­ban a II. világtalálkozóra, Nagyvárad­ra, amikor még alig száradt meg rajta a nyomdafesték. Kedves meglepetésként olvashattam a Keresztyén Nevelés 1998/7. számának első oldalán „In me­moriam­­ a Protestáció emlékünnepén” című, 1984. október 31-én született ver­semet, amelyben kettős protestációt fe­jeztem ki. A verset névtelenül küldte be valaki. Magam is kíváncsi vagyok rá, ki és hol fedezte fel. Terveit már érintette a korábbi­akban: milyen kész könyveinek ki­adása várható a közeljövőben? -A Szenes Molnár Társaság Kiadójá­nak gondozásában kiszedve várja meg­jelenését a Magyar Athenas, irodalmi és nyelvi epigrammáim gyűjteménye. A Mundus Magyar Egyetemi Kiadónál ugyancsak kiszedve vár megjelenésre fél évszázad verseiből válogatott köte­tem Mindhalálig /A griff hátán/ cím­mel. E kiszedett kötetek mellett több nyelvművelő, művelődés- és irodalom­­történeti, szépirodalmi munkám van kiadásra készen, egy részük azért, amit a kéziratait a Sárospataki Refor­mátus Kollégiumra hagyományozó Bessenyei György vallott: „Inkább va­gyok igazság írásban /kéziratban/, mint hazugság nyomtatásban.” Somlyódi János Dr. Szilágyi Ferenc irodalomtörténész (Kunkovács László fotóművész felvétele) Csak „cum laude” Az utóbbi kifejezés - és ezt a nem tanult olvasók kedvéért mondom el - azt jelenti, csak dicsérettel. Ezt többek között akkor szokták hasz­nálni, amikor egy tudományos munkát, pl. doktorálást minősíte­nek. Amikor velem ez megtörtént, az egyik kollégánkat így szólították meg a barátai: - Te mióta készülsz erre a dologra, lám, Sz. J. már le is doktorált. A nagyon elmés válasz erre ez volt: - Igen, de csak cum la­ude! Tehát csak szerény ered­ménnyel. Nyelvünk gazdagságát jelenti az, hogy ezt többféleképpen is lehet ér­telmezni, lehet ez dicsérő, bántó vagy szerénységre utaló. Én az utóbbi módon értettem. Mert a sze­rénység és alázat Isten gyermekei­nek a tulajdonsága. Ezt várja tőlük és ezért szereti őket. A fenti zsoltár Dávid királytól származik és milyen alázat csendül ki belőle. „Nem hivalkodik fel az én szívem, szemeim sem láttak magas­ra” (l.v.). Ha belegondolunk, mennyi ki­rály és uralkodó volt, aki nem így gondolkodott. A Biblia meg az élet nagyon sok ilyenről tud. Vagy ép­pen „kiskirályok” hányszor próbál­tak meg hatalmaskodni és Isten megalázta őket. Sajnos s­okszor magával ragad bennünket a világos lelkűlét, a ver­sengés és túlságosan sokat aka­runk, nagyon bízunk önmagunkban és végül keservesen csalódunk. Pe­dig munkánkat csak egyszerűen, le­csendesített és elnémított lélekkel „csak cum laude”, de végeznünk kell. Mert az áldás úgyis csak „on­nét felülről” jön. Úgy, ahogy az énekvers is mondja: „Mert az Úr megáldja minden munkádat”. Dr. Szűcs József

Next