Reformátusok Lapja, 2001 (45. évfolyam, 1-52. szám)
2001-01-07 / 1. szám
‘Minden kedves Olvasónknak, Istentől megáldott új esztendőt kívánunk/ Bartalis János rQTVxr ifi?*7É tyi? ai Jött villámcsapás Jött fegyver. Jött fergeteg. Jött emberek hálátlansága. Jött kegy ellenség Jött bűn. Jött éhség és szomorúság. Jött megalázás. Jött üldözés és megpróbáltatás. Jött bujdosás lélek pusztában és nem volt hová lehajtani fejet. Jött kínszenvedés, Krisztus hét szenvedése. Jött korbácsütés testen és lelken. Jött börtön... Nagy bajomban mindig csak azt mondtam: „Isten kezében vagyunk és ott vagyunk a legjobb helyen.” Mikor fellegek feltornyosultak és a hullámok összecsaptak fejünk felett. Mikor a templomok leomlottak és meghasadott a hegy. Mikor sötétség borult a világra, végtelen sötétség és az égre nem jöttek fel a csillagok, mikor a Halál örvényénél álltunk... Mikor az utolsó kiáltás is elhangzott Krisztus ajakáról függve a keresztfán , utolsót lehelve lelke: „Éli, Éli! Lama Sabaktani!” Ó, népem, drága népem! E szörnyű ítéletben, ez elveszejtő nehéz időben mindig hitted: „Isten kezében vagyunk és ott vagyunk a legbiztosabb helyen Mikor Ég-Föld megszakadt, Folyók-Tengerek kiöntötték, végig nyargalván sós hullámaikkal a veszett világon, mikor megpecsételtetett minden teremtett állatoknak sorsa -Ó, Uram! mi, árva néped, árva magyar néped „Tebenned bíztunk eleitől fogva.” Fizessen elő a REFORMÁTUSOK LAPJÁRA - szüleinek, - nagyszüleinek, - konfirmált gyermekének, - keresztgyermekének, - unokájának, - hazai és külföldi rokonának, ismerősének! A Reformátusok Lapja hétről hétre nyújt - lelki táplálékot (napi igemagyarázat, meditáció), - keresi a református keresztyén választ a mai ember - felnőtt és fiatal - kérdéseire, - körképet ad a hazai és külföldi egyházak életéről, - a folyton változó mában igyekszik rámutatni arra, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz: Jézus Krisztusra, aki az út, az igazság és az élet, - egybekapcsolja olvasóit határon innen és túl. Legyen tagja Ön is a magyar református olvasók nagy családjának! Lapunk terjedelme hosszú évek óta nyolc oldal, mely ma már lehetetlenné teszi, hogy nyomon kövessük a bennünket érintő történéseket. A jövőben szeretnénk a terjedelmet tizenkét oldalra növelni. Terveink között szerepel, hogy gyakrabban hírt adjunk a Kárpát-medencében kisebbségben, a nyugat-európai, valamint a tengerentúli szétszórtságban élő magyar reformátusságról is. Kérjük és várjuk olvasóink, barátaink s mindazok anyagi támogatását, akik céljainkkal egyetértenek. Előfizetni és adományt befizetni az alábbi bankszámlaszámon lehet: OTP: 11706016-20478269 Címünk: Budapest Pf. 775 1462. A harmadik ezred küszöbén 'Majd kétezerben...' - mondták a seregben, ha a nagyon távolit akartuk kifejezni. Most túllépett kétezren a jelen. Milyen évszázad porlik el mögöttünk az időőrlő malmán? Nagyszerű és gyalázatos. Csillagokig szökő alkotások és pokol mélyét járó alávalóságok. Einstein és Goebbels, Bibó és Rákosi, Kodály és Aczél - nevüket még leírni sem illenék együtt. S milyen évezred lett most befejezett történetté? István király és a merániak, Bocskai hajdúi és császári zsoldosok. Széchenyi Nemzeti Bankja és a Banca Felix Dacia együtt írták a krónikánkat. öt évezred messzeségéből tekintenek ránk a mártírok, arénák vérgőzéből; barbár vikingek szarvas sisakjaik alól; a clunyi barátok cellájuk szűk ablakrésén át; őshonkereső Julianus Ázsia sztyeppéiről; Marco Polo a Nagy Fal árnyékából; Rodrigo da Triana árbockosárból kifürkészve az új világot; hitvallók és eretnekek, máglya füstjén át mormolva igéiket; Nostradamus sötét vízióiba révülten; a Tamások érseki talárban, katedrán vagy ornátusban; térdnadrágos párizsiak szuronyok és nyaktilók baljós villanásai között; nyugtalan dekabristák szalonjaik szivarfüstjében; a nagy konstruktőrök repülők, tornyok, hidak, tengeralattjárók rajzára hajolva; világfaló vezérek felajzott tömegek hangorkánjától megrészegülten, s a néma sokaság földeken, üzemcsarnokokban, lágerek szögesdrótjai mögött görnyedezve vagy angolparkok (ítl'r.'in '-,orzózva, vér, verejték, könnyek között vagy csendes, vasárnap délutáni derűvel; s a ma népe eldugott kárpáti falvak sarában vagy sztrádák csúcsforgalmában, nélkülözőn vagy a bőség pultjairól válogatva... Kétezer év temérdek idő ahhoz, hogy ki-ki a dolgát téve megérkezzék végcél . Írta: Kádár Péter fához, az örökkévalóságba; s két évezred két szempillantás az Örök Tekintet előtt; túl rövid ahhoz, hogy önmagunk és egymás elpusztítására fecséreljük. Mindezekben, amiket a történelem említésre méltat, vívmányok, hadakozás és forradalmak nagy robbanásaival, csupán az önkényes emlékezet ítélkezik. S amit kiemel ítélete, legföljebb a jéghegy csúcsa - a kilenctized a mélyben marad és csak az Örök Tekintet látja. Az egyes küzdelmét, a szív mozdulásait, a legszorosabb kapcsok titkait, szerelem, szeretet, gyűlölet és közöny páros történetét, családok köznapi életregényét; mert születünk, nevelkedünk, nemzünk-szülünk, gondozzuk az elmúlt, küszködünk a jobb létért vagy a jól-létért, mígnem jobblétre szenderülünk. Kell, hogy emlékezzünk a részre, amit látunk a nekünk átfoghatatlan teljesből. És kell, hogy emlékezzünk az egész ígéretére, mert onnan jöttünk, az Isten gondolatából és oda tartunk, az Örök Emlékezetbe. Mert ha belefeledkezünk a résznyibe, kimaradunk a teljesből. Ha viszont hittel tudjuk, hogy vár ránk a teljesség, akkor meg is látjuk azt.kkor már „úgy fogok ismerni, ahogy engem is megismert az Isten”. Kiadják magukat az évezredek titkai, tengermélyre süllyedt sorsok, porral belepett igazságok és enyészetbe ásott életek állnak tisztán a fény’’,‘? Egyszer csak arra ébredünk, hogy mindent megértettünk. S az is szemet szúr majd, hogy nem napvilágnál látunk, hanem valami fehér ragyogás von be mindent. Akkor majd elénk magasodik egy fénylő alak, akinek így már el tudjuk viselni izzó tekintetét. S szívrepesve várjuk, mit hallunk tenger moraj hangján: „Jöjjetek...!”, vagy: „távozzatok tőlem...!” Lények vesznek körül bennünket. Eszünkbe jutnak, hallottunk róluk a templomban, de nem ilyennek képzeltük őket. S akkor majd célt ér a hitünk, és megnyugszik a lelkünk, mert előre hallottuk a „jöjjetek”-et. Ott lesznek társaink, akiket itt nem ismertünk és mégis ismerjük őket: nem a külsejüket látjuk, hanem az egész lényük lesz ismerős. Anyánk, testvérünk, apánk, rég eltemetett tanítónk s a prédikátorok, akikről hajdan olvastunk. Látni fogjuk a vértanúk szívsebét múlt arany mellboglárt, s a pallos nyomát másokon mint valami gyémánt nyakéket. Kétezer év - figyelmeztetés: benne vagy a nagy időfolyamban, s egyszer te is múlt leszel. Két évezred - ajándék: te idáig értél nemzedékek nagy váltófutásában, s most kezedben a staféta. Kétezer esztendő - fenséges jubileum: Jézus király él és tart még eszében, szívében, karján. Kettős millennium - örömhír: múlik a látszatok félhomálya, s dereng már az igazi fény. A szám, a naptár csalfán hallgatag, de szól az Egy, az Örök, aki előtt két pillanat a száz emberöltő: élj, mintha mind a tied lenne, érts belőlük; élj, mintha holnap már halnod kellene; élj úgy, hogy tudod, mi fut el a mával, s mi lesz kísérőd még holnap is; éld a percet úgy, hogy édes áldását szűrhesd ki még a keserűjéből is, s töltsd ki úgy, hogy múltával örökkévalóságod teljék; ne akard most az egészet, örülj a résznek és élj vele, hogy tied lehessen a teljes a maga idején! S egy hálás, hogy neked megadatott itt vagy a harmadik ezred küszöbén, s gondolj arra, akinek jöttétől számolod elmúlt éveid, hogy az előtted lévőket is, ha lesznek, jöttéhez igazítsd! Egyházi igazságtétel Az igaznak emlékezete áldott Vannak dolgok, amelyeket nem lehet meg nem történtté tenni. A legtöbbkárpótlás” legfeljebb kárenyhítés. Megkésett, részleges. Az ártatlanul kivégzett, agyonvert, internált, bebörtönzött, fizikailag bántalmazott, megfélemlített, megalázott, hátrányos körülmények közé kényszerített, zaklatott emberek fájdalma, vesztesége fölmérhetetlen, jóvátehetetlen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekünk, az utódoknak ne lennének velük szemben kötelezettségeink. Akik kisebb-nagyobb mértékben okozói voltak hátratételüknek, azoknak keresztyéni erkölcsi kötelességük (lett volna!) a bűnvallás, bűnbánat. A történészeknek, kutatóknak, a hátratételt szenvedőknek és hozzátartozóiknak, valós információkkal rendelkezőknek pedig a történések minél pontosabb, korrektebb feltárása, dokumentálása okulásul mindnyájunknak, hogy soha többé hasonló ne fordulhasson elő. A többieknek pedig kötelessége megismerni és megismertetni a múltunkat, megbecsülni azokat, akik helytálltak a gerincpróbáló időkben, s lehetőségeink szerint, legalább jelképes mértékben könnyíteni mai terheiken. A Magyarországi Református Egyház 1989-ben próbálta számba venni azokat a lelkipásztorokat, egyházi tisztségviselőket, akik politikai vagy egyházpolitikai okokból a diktatúra éveiben hátratételt szenvedtek. A Zsinat akkor fölállított rehabilitációs bizottsága 120 személyt, 1992-ben pedig további 7 személyt rehabilitált (a Reformátusok Lapja is közölte a nevüket). Ugyanakkor 89-ben felsorolta 12 olyan személy nevét is, akiket a bizottság rehabilitációra javasolt, de ők maguk vagy a hozzátartozóik kifejezték, hogy nem kérik azt. Azóta eltelt több mint tíz év. Az 1999-ben újra megszervezett Zsinati Rehabilitációs Bizottság (egyházkerületenként egy-egy küldött, valamint a Zsinat jogtanácsosa és világi elnöke) próbálta felkutatni az 1989-ben és 1992-ben rehabilitációra javasolt személyeket vagy özvegyüket, valamint mindazokat, akik azóta maguk jelentkeztek, vagy akiket mások javasoltak rehabilitációra. Összesen 218 személy neve került a listára. Közülük 65-nek már nem tudunk semmiféle kárenyhítést adni, mert (s ha volt házastársuk, ő is) elhunytak. A többiek (153 személy) közül sem tudtunk mindenkit felkutatni. Sok dokumentum is elveszett, a visszaemlékezések olykor pontatlanok, ellentmondásosak. Nehéz elhatárolni egymástól azokat, akik „csak” annyit szenvedtek, mint sokezren mások, azoktól, akiket különösen nagy méltánytalanság ért. Vállalnunk kell egy-két esetben a tévedést is, de meggyőződésünk, hogy a rehabilitáltak, kárenyhítésben részesülők mindegyike jogosan szerepel a listán. Azt azonban nem állítjuk, hogy mindenki rákerült azok közül, akiket ez megilletne. Lehetőségeink azonban végesek, s le kellett zárnunk közel két év után az eljárást. Az alábbi 111 személynek tudtunk az erkölcsi rehabilitáció mellett jelképes egyösszegű (50-50000 forintos) kárenyhítést, vagy szerény (8.000 forint/hó) nyugdíjkiegészítést biztosítani: Adorján István, Agai Lászlóné, Alföldi Boruss Dezső, Andrássy Zoltán, Antal Zoltán, Arday Lászlóné, Balogh Dánielné, Bartha Árpádné, Bartha Jánosné, Benke Józsefné, Berényi József, Biczó Károly, Bodoky Richardné, Borbély Béláné, Böröczky Gáborné, Bugárszky Mátyás, Császár Károlyné, Csorba Lászlóné, Dézsi Zoltán, Dobos Károly, Dugár Sándorné, Elek Béláné, Éliás Józsefné, Farkas Jenőné, Farkas László, Fehér Ákos, Fejes Ádámné, Fekete Istvánná, Fekete Szűcs Gyula, Ferencz József, Forgon Pál, Fürjész Istvánná, Gáli Mihályné, Géczy Tihamér, Hadházy Antalné, Hegyi Füstös István, Hideg Lórántné, Hodossy Imréné, Horkay Barna, Horváth Zoltánná, Jakabfalvy Gyuláné, Jeney László, Kalydy Miklósné, Kecskés Balázs, Kiss Andor, Kiss Barnabás, Kiss László, Kiss Pál, Koncz Sándorné, Koppányi Gyuláné, Kotsis István, Kovács Bálint, Kovács Tibor, Kovács Zoltán, Kőmíves Sándor, Körössy Józsefné, Körpöly Kálmán, Körtvélyessy Lászlóné, Kustár Péterné, Lukácskó András, Madarassy Kálmánná, Marosi Józsefné, Mrázik Istvánná, Murányi Zoltán, Nagy Kolozsvári István, Nagy Lajosné, Nagy Lászlóné, Oláh Béláné, Oláh Zsigmondné, Ónodi Szabó Lajos, Orosz Imréné, Pap Istvánná, Pap Lászlóné, Papp Gábor, Pázsit Józsefné, Pécsvárady Béla, Pető Józsefné, Pógyor István, Réti Gyuláné, Sólyom Ferenc, Sükös Pálné, Szabó Béláné, Szabó Gáborné, Szabó Gyuláné, Szabó Józsefné, Szabó Mihályné, Szabó Zoltánné, Szalay György, Székely Dezsőné, Széles Árpádné, Szenczi Győzőné, Szenes László, Szíj Rezső, Szikszai Béniné, Szilágyi István, Szilágyi László, Szondi Béla, Takács István, Telegdy Imre, Tóth Árpád, Tömöry Lajosné, Tussay Jánosné, Váry Lászlóné, Vecseri Lajosné, Veress Sándorné, Veresegyházi László, Vincze Ferenc, Vincze Istvánné, Virágh László, Vörös Benő, Zimányiné Piros Erzsébet Jónéhány személynek kizárólag erkölcsi rehabilitációt javasolt a bizottság (többségük visszautasította az anyagi kárenyhítést). Nem tudtuk rehabilitációban sem részesíteni azokat, akik (vagy hozzátartozóik) még ezt is elhárították, s azokat sem, akiket nem politikai vagy egyházpolitikai okból ért hátratétel, illetve akiknek a szerepe ellentmondásos volt. Ezzel a rehabilitációval, szerény kárenyhítő támogatással egyházunk régi adósságából törlesztett valamit. A nehéz idők okozói és mártírjai közül sokan már a „túlsó parton” várják a megmérettetést. Nekünk, akik még kaptunk némi haladékot, van még ezen a téren is tennivalónk. A kor szégyene, ha mártírjai vannak, az utókoré, ha megfeledkezik róluk. Dr. Kálmán Attila