Reformátusok Lapja, 2002 (46. évfolyam, 1-52. szám)

2002-01-13 / 2. szám

Gyülekezeti élet 2002. január 13 .FORMÁTUM N.APJA Kórházlelkészek országos találkozója Budapesten a református egyház Bethesda Gyermekkórháza adott otthont a kórházlelkészek Szakmai Napja ren­dezvénynek, mely egyben a Kórház­missziói Szolgálat lelkészeinek 3. orszá­gos találkozója is volt. Az elmúlt évtizedben egyházunk e szolgálati területének kialakulása, hely­keresése - mind az egészségügyi intéze­tekben, mind a gyülekezetekben élő egy­házi gondolkodásban - lassú, de előre mutató irányban halad. Ennek a folya­matnak fontos része az évenkénti talál­kozó. A kórházmissziós szolgálat célja: a betegség idején megpróbált, szenvedést hordozó ember melletti segítő jelenlét. Ennek eszköze a látogatás, a lelkigon­dozás, az intézményekben tartott áhíta­tok, istentiszteletek. Míg korábban - s ma is még sok helyen - a gyülekezetből bejáró lelkész, gyülekezeti tag végezte a kórházi betegek lelki támogatását, egy­re nő az igény önálló kórházlelkészek szolgálatba állításához. Éppen ezért nagy örömöt jelentett, hogy a találko­zón, a jelenlegi közel 20 református kórházlelkész mellett az evangélikus egyház kórházlelkészei is és gyülekeze­ti lelkészek is jelen voltak, hogy együtt gondolkodjanak a továbblépés lehetősé­géről. Bölcsföldi András, a Missziós Osztály vezetője bevezető áhítatát követően Dr. Eörsi Csaba államtitkár köszöntötte a konferencia és ezen szolgálat résztve­vőit. Kiemelte milyen fontos a beteg em­berek és az egészségügyi dolgozók spiri­tuális támogatása abban a mai magyar egészségügyben, amely olyan sok prob­lémával küzd. Ezután hangoztak el az előadások, mely a nap fő témája a „Lelkész az egészségügy rendszerében” cím köré csoportosultak. Elsőként Dr. Dizseri Ta­más, a Bethesda Gyermekkórház igazga­tója ismertette, hogyan is épül be egy kórház életébe a lelkészi szolgálat. A hétköznapok gyakorlata után Dr. Hézser Gábor (Bethel) a „Kórházlel­kész, mint az intézmény spirituálisa” címmel a történeti fejlődést rajzolta fel, a résztvevők elé tárva annak a szükséges­ségét és lehetőségét, hogy egy egészség­ügyi intézetben hogyan válhat a spiritua­­litás a gyógyító folyamatok szerves ré­szévé. Egészen új szálat pendített meg Dr. Nagy Ferenc betegjogi képviselő előadása, aki a betegek képviseletének történeti alakulásáról beszélt­­ párhuza­mot keresve a lelkigondozás és ezen új szakterület között. Hangsúlyozta, hogy beteg emberek segítése mindig „csoport­­munka.” Az előadások sorát Bodó Sára adjunktusnő beszámolója zárta, aki a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen 2000. szeptemberében elin­dult pasztorálpszichológusi lelkigondozó képzést ismertette, mint ami az intézmé­nyekben szolgáló lelkészek számára - je­lenleg - egyedüli szakirányú továbbkép­zés. Az elhangzottak után számos kérdés, javaslat vetődött fel, jelezve a szakmai találkozók szükségességét, az együtt gondolkodásban rejlő lehetőségeket. A napot a résztvevők hálaadással zárták, megerősödve annak tudatában, hogy a kórházmissziós szolgálat épül. Gál Judit Zenés áhítatok Zuglóban Az elmúlt egyházi év zenés alkalmainak kedvező fogadta­tásán felbuzdulva több zenei esemény színhelye volt a zuglói református templom. Meghívtuk a Budahegyvidéki Reformá­tus Egyházközség Máté János kórusát. Az első őszi zenés áhí­taton a Hídvégi Csongor vezette énekkar ízelítőt adott széles repertoárjából, bizonyítva, hogy nem hiábavaló a kóruspró­bákon való részvétel, hogy a kellő fegyelemmel és kitartással párosuló énekszeretet megtermi a maga jó gyümölcsét. Örömmel hallgattuk Toldi Csaba szép énekszólóját, Kalocsay Márta orgonaművész a Gárdonyi Zoltán által komponált or­gonaműben megmutatta, hogy nemcsak ihletett kísérője az énekkarnak, hanem művészi megszólaltatója a hangszerek királynőjének, az orgonának is. Ezt követő alkalommal biztosítottunk egy Németországból jött evangélikus ifjúsági rézfúvós együttesnek, hogy templo­munkban is szolgáljanak. Kedves gesztus volt tőlük, hogy né­hány, a mi református énekeskönyvünkben lévő éneket is fel­vettek műsorukba. Öröm volt az ismert dallamokat (Urunk Jézus fordulj hozzánk, Jöjj, mondjunk hálaszót vagy Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát) az együttes hangszeres kíséretével énekelni. Példájuk nyomán valósággá lett a zsol­táros felszólítása: Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az Úr előtt! (Zsolt 98,6). Újabb találkozásunkon a felvidéki Martos református gyülekezetének Goudimen kórusa szolgált Mórocz Ildikó vezetésével. Az alig 800 lelkes magyar település 16 tagú kó­rusa felejthetetlen élményt nyújtott a sajnálatosan kis létszá­mú gyülekezetnek. Az igényesen összeállított műsorban el­sősorban gyülekezeti énekeskönyvünk énekeinek négyszó­lamú feldolgozásai szólaltak meg, ám az a capella művek mellett orgona és cselló kíséretével is hangzottak fel dara­bok. Az énekkar tagjaiból álló duett és kvartett megmutatta, hogy egyénileg is képzett énekesekből áll a kórus. Külön ér­dekesség volt, hogy a templom mindkét orgonája - a sípos, felújításra szoruló Rieger és az elektronikus Johannis - megszólalt az áhítaton. Az utóbbin Mórocz Ildikó szép és változatos regisztrálással szólaltatta meg Bruhns orgonamű­vét. A zenés áhitatok sorát szeretnénk folytatni, s megszerettet­ni gyülekezeti tagjainkkal, hogy minél többeknek szerezzen örömöt a zene, az Istent dicsőítő ének. Balogh Lajos Hálaadás Szalonnán Bensőséges templomfelújító hálaadó istentiszteletre gyűltek össze a szalonnai és környékbeli gyülekezetek tagjai. A zsúfolásig megtelt templomban a helybe­li lelkész igei köszöntésével (Zsoltárok 57,6) kezdődött az istentisztelet, majd a Szózat eléneklésével folytatódott, melyet Szegedi Csaba szóló éneke vezetett, or­gonán kísérte Deme Dávid. Ezután ide­genvezetést tartott az ünneplő gyüleke­zetnek Deme József helybeli lelkipásztor, ismertetve az Árpádkori templom rövid történetét és a reformáció elterjedését a vidéken. Az istentiszteleten emlékeztünk meg a szalonnai gyülekezet 200 éves, 1801-ben készült kézi faragású és barokk stílusú szószékéről és annak koronájáról, melynek felirata a következő: „A szalon­nai Helvécz vallástételt tartó Ekklésia ezen koronát és katedrát maga közönsé­ges költségén készítette. 1801" A szószék koronájára a következő ige van felírva: „Tartsd meg azt ami nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koro­nádat" (Jel 3,11). Ezt követően a 264. dicséret és a 105. zsoltár első verse csendült fel, amelyek­ Dr. Mészáros István püspök igehirdetése követett az Efézusi levél 2,14-22-ből vá­logatott versek alapján. A püspök úr arról beszélt, amit egyik hittanos gyermekünk a hittanórán egy mondatban így foglalt össze: „Istennel kell előbb megbékül­­nünk ahhoz, hogy a felebarátainkkal bé­kességben tudjunk élni!” Az Igére ráfe­lelve a 165. dicséret 5. versét énekelte a gyülekezet. Ezt követte a lelkipásztor be­számolója a műemlék templom restaurá­lásának a lefolyásáról. A kivitelezést az edelényi Neptun Bau Rt. végezte, a fedezetet az akkor még Or­szágos Műemlékvédelmi Hivatal fedezte 10,7 millió forint összegben. A renoválá­si munkálatokhoz hozzájárultak még­ a lengyel kisebbségi önkormányzat, cégek, magánszemélyek és a helybeli gyüleke­zet tagjai is. A beszámoló közben újból szóló éne­ket, a 397. dicséret 1. és 5. versét hallgat­ta meg a gyülekezet, majd Hankó Júlia 8. osztályos tanuló Dsida Jenő: Temp­lomablak című versét szavalta el. Ezután ismét szólóének következett, a 426. di­cséret 1. és 4. versei. Ezt követően elő­ször Csomós József abaúji esperes kö­szöntötte az ünneplőket, majd Szarvas Péter szendrői esperes-plébános „Szent ez a hely!” gondolatban szólt az egybe­gyűltekhez. A hálaadó istentisztelet a 278. dicséret 7. és 8. versei után a Himnusz eléneklé­sével ért véget. Deme József 99 Három testvér a vérzivatarban Ritka felvételnek lehetnek szemlélői ezúttal a kedves Olva­sók. Három férfitestvér áll a mintegy 120 főt számláló kis gyüle­kezet temploma előtt a vasárnapi istentisztelet után Nagyhódo­son. Krakkó György 88 éves, Béla 83 éves és Zoltán 80 éves. Nincsen ebben semmi különös, hiszen majdnem minden vasár­nap lehetne róluk ilyen felvételt készíteni. Ők ugyanis a zsol­táríróval együtt vallják: „Uram szeretem a te házadban való la­kozást”. Ha pedig valamelyikük hiányzik az istentiszteletről, annak komoly oka van. De ami most náluk természetes, az nem volt mindenkor így. Volt ugyanis egy 4-5 éves időszak az életükben, amikor távolmaradásuknak komoly oka volt. A II. világháború idejére esett ez az időszak, amikor határainkon in­nen vagy túl katonai szolgálatot teljesítettek. Egyik unokahú­guk meghatódva meséli el, hogy a már azóta elhunyt édes­anyával együtt ők ketten készítették el pl. egy-egy karácsony­ra a megengedett 1 kg-os csomagot. Milyen nehéz volt ezt a 3 kicsiny csomagot úgy elkészíteni, hogy lehetőleg mindenből jusson beléjük egy kevés. Nagy öröm volt, amikor sok próbál­kozás után a kis csomagok útra indultak. Ennél nagyobb csak az volt, amikor a tábori posta egy-egy kis csomag megérkezé­séről értesítette az otthoniakat. Megkaptuk, köszönjük, elfo­gyasztottuk és legalább annyira ízlett, mint annak idején a köl­tőnek a „fekete kenyér”. A legnagyobb öröm pedig akkor volt, amit az édesanya még megért, hogy a 3 katonafiú kalandos úton, csodálatos módon sorjában, épségben (sebesülésektől el­tekintve) hazaérkezett. Bejárták a Kárpát-medence nagyon sok táját és városát, sőt a határainkon kívül is voltak - természete­sen nem jókedvükből. Ahogy elbeszélik életüknek ezt a 4-5 éves szakaszát, szinte mindegyikről egy regényt lehetne írni. Harcok, sebesülés, menekülés, fogság, majd csodálatos haza­térés. Gondolták-e ott a sok életveszély között, hogy épségben ha­zatérhetnek mindhárman, és megérik a m. évezredet és megérik vagy túlhaladják az ígért 80 esztendőt. Talán amiatt igen, hogy olvasták és ismerték a zsoltáríró hit­vallását: „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenható­nak árnyékában nyugoszik az... Elesnek mellőled ezeren és jobb kezed felől tízezeren, és hozzád nem is közelít... Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban” (Zsolt, 91.). A középső testvér Béla bácsi, - ahogy mindhárman életük­nek ezt az eseményekben, veszélyben és szabadításban bővel­kedő szakaszát elbeszélték­­, szavait ezzel a hitvallásszerű mondattal fejezte be: „Istenbe vetett bizodalomban és hitben él­tünk”. Dr. Szűcs József Misszió a távlatokban Ötödik alkalommal tartott csendes napot a Nagykőrösi Presbiteri Mű­hely a közelmúltban, melyen az alapító tagok mellett részt vettek a „Ke­resztyének az egészségügyben” Lelkigondozói és Diakóniai Műhely, vala­mint gyülekezeti szeretetszolgálati és szociális munkások is. Bana Gábor, a Presbiteri Szövetség Baranyai Református Egyházmegye Területi Szervezetének elnöke nyitó áhítatában az Isten iránti igazi alázatról és engedelmességről szólt, mely egyedül a Krisztusban van. Dr Szilágyi Sán­dor, a budapest-déli egyházmegye gondnoka a közép- és hosszútávú missziós tervekről, a külmisszió, a belmisszió és a gyülekezeti misszió területeiről tar­tott előadást. A több évre tervezhető missziós programok közül beszélt a kon­firmációs oktatásról, a körzeti gondozói szolgálat fejlesztésének lehetőségei­ről, az ifjúsági munkáról és az iratterjesztés missziójának lehetőségeiről. Kiemelte a presbiteri oktatás és továbbképzés lehetőségeit, mellyel több egy­házmegye már aktívan foglalkozik, többéves bibliaiskolákat tartanak. A gyü­lekezet lelki épüléséhez szorosan hozzátartozik a fizikai fejlődés is — mondot­ta a gondnok -, s az építkezések, felújítások szintén a hosszútávú tervek kö­zé tartoznak. Dr Kolosváry Bálint kitekintésében a határon túli magyar refor­mátusok életéről számolt be, elsősorban a Délvidék vonatkozásában, de érint­ve számos egyéb területet is. Ezt követően Rohonczy Márta, a „Keresztyének az Egészségügyben” Lelkigondozói és Diakóniai Műhely tagja a súlyos bete­gek és a haldoklók között végzett személyes szolgálatáról tett bizonyságot, melyben hangsúlyozta, hogy a kitartó imádság és a Jézus Krisztusban való erős hit segítheti hathatósan ezen szolgálat végzőit. Rohonczy Márta szolgá­latát több, hasonló bizonyságtétel, majd imaközösség követte. A nap zárása­ként a jelenlévők esti istentiszteleten vettek részt a nagykőrösi református templomban. A csendesnapok vasárnap, Bana Gábor reggeli áhítata után a délelőtti isten­­tisztelettel fejeződtek be, melyen dr Fodor Ferenc lelkipásztor hirdette Isten Igéjét. A következő presbiteri csendesnapokra gondolva hálát adunk Istennek e né­hány napért, s köszönetet mondunk a nagykőrösi presbitereknek a szervezésért és a vendéglátásért. K. B. Barangolás Debrecenben, a Mester utcai Egyház­­község Presbitériuma kirándulást szerve­zett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyházi nevezetességeinek megtekinté­sére. Látogatásukról így számol be a gyülekezet egyik tagja, Széles Lajos: Utunk első állomása Nyírbátor volt, ahol a Zenei Napok rendezvényeinek is helyet adó, késő gótikus, hálóboltozatos református templomot tekintettük meg. Ezután Szamosújlakra utaztunk. Gyü­lekezetük büszkeségének, az 1470 körül épült, a közelmúltban felújított templo­muknak történetét Varga Árpád lelkész mondta el. A belső gerendázat helyreál­lítása, a szószék, a padok és minden ap­ró részlet szépítése olyan jól sikerült, hogy ezzel elnyerték az Európa-Nosztra díjat. Az épület mellett álló kedves kis harangláb faszerkezetén át mutatja ha­rangját. Különleges élmény volt az Isten háza Nagyszekeresen, amely zsindelyes tor­nyával a Gögő-patak mesterséges szige­tére épült a XVIII. században. Csűri La­jos lelkész nagy szakértelemmel és lelke­sedéssel ismertette a templom történetét, melynek értékét emeli a szépen gondo­zott templomkert és park. Nagyot dob­bant a szívünk, amikor a Holt-Szamos partja mellett megpillantottuk azt a he­lyet, ahol a Petőfi Sándor által is megörökített „kurta kocsma” állt. Olyan volt ez, mint a mese. Érdekes, történelmi tárgyakból álló kiállítást láthattunk a sonkádi műemlék templom falai között. Aki Szatmárban barangol, bizonyára útba ejti a nagy költő, Kölcsey Ferenc fa­luját. Az Európában egyedülálló, műem­lékké nyilvánított szatmárcsekei temető csónak alakú fejfáiról híres. Kölcsey sír­jánál a Himnusz eléneklésével adóztunk a költőfejedelem emlékének. Utunk következő állomása Milota volt, ahol Bethlen Gábor egykori udvari főpapja, Milotai Nyilas István született. Szalai Kont lelkipásztor mutatta be a fő­tér díszéül szolgáló református templo­mot. Örömmel láttuk, hogy felújítása és a gyülekezeti ház felépítése is folyamat­ban van. A Kistúron lévő 32 vízimalom egyikét Túristvándon - tiszteletünkre beindítva - működés közben láthattuk. Időnk rövidsége miatt sajnos csak kí­vülről nézhettük meg Tiszacsécsén a Mó­ricz Zsigmond Emlékházat. Felidéztük az író vallomását: „Énnekem Csécse ma­rad a tündérsziget, ahová mindig vissza­vágytam, ahová mindig úgy tér vissza az emlékezet szárnyán a lelkem, mint a bol­dogság és a béke kedves szigetére.” Látogatásunk során azt is megtapasz­talhattuk, hogy az árvíz sújtotta területe­ken szépen halad a károsultak házainak helyreállítása. 99

Next