Reformátusok Lapja, 2002 (46. évfolyam, 1-52. szám)
2002-04-21 / 16. szám
2002. április 21 Református szemmel (r)RMÁM(lKm 3 Bácska és Bánság megújulása Alakuló presbiteri szövetség Emlékezetes találkozóra került sor a délvidéken. D. Szabó Dániel, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség elnöke rövid, egynapos látogatást tett a Bácsfekete-hegyi egyházközség és a főgondnokság meghívására. A bácskai és bánsági egyházmegyéből összesereglett mintegy száz presbiter és lelkipásztor számára nagy áldás volt részt venni Szabó Dániel előadásán, aki részletesen ismertette a presbiteri munka fontosságát. Utalt arra, hogy ezt a munkát célszerű összehangolni egy olyan szövetségen belül, mint amilyen az anyaországi. Ez utóbbi példaképül szolgált a nemrég megalakult Erdélyi- és újabban a Kárpátaljai Presbiteri Szövetség életre hívásában. A hallgatók részéről több kérdés vetődött fel annak kapcsán, hogy miként lehetne a Délvidéken létrehozni ezt a szövetséget, valamint a leendő tagság milyen képzésben részesülne az új szerepkör felelősségteljes betöltésére. D. Szabó Dániel ígéretet tett arra, hogy a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség ezen a téren segítséget fog nyújtani. Ez a felajánlás a múlt évben Nagykőrösön megtartott X. Kárpátmedencei Presbiteri Konferencián is elhangzott. Beszédében Csete-Szemesi István, a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház püspöke méltatta a nemes törekvést és amellett foglalt állást, hogy a délvidéki szövetség megalakulása fontos tényező egyházunk számára. A lelkipásztorok és a presbiterek közötti harmonikus együttműködésre igazán nagy szükség van, főleg a „végváraknak” beillő veszélyeztetett szórványokban. Ezekben a gyülekezetekben ugyanis 30-60 naponként van istentisztelet és a lelkipásztor távollétében a presbiter viseli gondját a nyájnak. Ezért is fontos, hogy az ilyen szolgálatot betöltő személy még inkább fel legyen készítve azon problémák megoldására, amelyekből „modern világunkban” egyre több akad. Szedlár Rudolf Anyanyelvünk őrhelyei Nyakatekert szerkezetek A minap Budapestre telefonáltam, vidékről, a kerületünkbe, kérve, hogy ne kelljen a fővárosba, állandó lakóhelyemre felutaznom, hanem szavazhassak itt is, ahol ideiglenesen be vagyok jelentve. Azt mondta a hölgy a polgármesteri hivatalban, hogy ez csak úgy oldható meg, ha személyesen szerzek egy igazolást a kerülettől. (De hát én épp a felutazást akartam elkerülni!) Közöltem mindjárt, hogy van telefaxom, tehát elküldhetik ide az igazolást részemre. „Ez nem megoldható - válaszolta a hölgy könnyed természetességgel - csak személyesen”. „Szóval nem oldható meg?” - kérdeztem vissza. „Nem!” (Még szerencse, hogy nem utasított rendre: „nem megoldható!") Döbbenten tapasztaltam, hogy a tömegtájékoztatásban s a hivatalos nyelvben elharapódzott nyelvi faramuciság, idegenszerűség immár polgárjogot nyert a köznyelvben is, a közönségszolgálat alkalmazottja is zavartalan természetességgel használja. „Nyakatekert szerkezetek”-et írtam a címben, pedig „nyelvi idegenszerűség”-et is írhattam volna, de tudom, hogy a nyelvművelés, a nyelvi szabályozás ellenfelei milyen éberen csapnak le az ilyen „nacionalizmusokra”, pedig a kipécézett szerkezet nem felel meg anyanyelvünk hagyományainak, nyelvünk természetének, ahogy a nyelvújítás korában nevezték, „a nyelv géniuszának”, amint az idegenszerűségek befogadására oly kész nagy nyelvújító, Kazinczy is nevezte azt, amit később a nyelv „magyarosságá”-nak neveztek a nyelvművelők s az írók, kihíván maguk ellen utóbb a másként gondolkodók éles gúnyolódását, elutasítását. Pedig ép magyar nyelvérzékkel ezek a fülbántó, sajtónyelvi mondatok (ideértve a sugárzott sajtót - a rádiót és a televíziót - is) idegenszerűnek hatnak: „a kérdés nem megoldható” (= nem oldható meg); „a palack nem visszaváltható" (= nem váltható vissza); „a téma nem megkerülhető (= nem kerülhető meg) stb. stb. A hiba egyik fő kiváltója bizonyára az, hogy a hírek legbővebb nyelvi forrásában, az angolban nincsenek olyan - az igétől rugalmasan elszakadó - igekötők, mint nyelvünkben; a németben inkább vannak, de azt ritkábban használják a hírszerkesztésben, s nem is egészen úgy viselkednek, mint a mi igekötőink. De hát nemcsak a tagadó igekötős szerkezetekkel van baj: „A dohányzás itt nem megengedett" - olvashatjuk újabban számos közterületi helyiségben, míg másutt ezt: „A dohányzás itt megengedett”. Ez is bántja nyelvérzékem: idegenszerű, pedig furamód - éppen az idegenszerűségtől - németességtől, germanizmustól - való félelem szülte többnyire; e mondatok helyesen így hangoznának: „A dohányzás itt tilos", illetve: „A dohányzás itt nincs megengedve". Vagy .....meg van engedve”. A -va, -ve képzős ún. határozói igenevet a létigéhez (van, volt, tesz stb.) kapcsolódva egy nyelvi babona germanizmusnak, németességnek véli s kerüli vagy kerülteti; holott ha az állítmány állapotot fejez ki s kivált ha az igenév tárgyas igéből van képezve, teljesen természetes, „magyaros” „A terület kamera által ellenőrzött" - hirdeti a felirat több helyen, pedig jobb volna így: „A területet kamera figyeli", illetve „A terület kamera által ellenőrizve van". A „befejezett” melléknévi igenév állítmányi használatáról az akadémiai Leíró nyelvtan már 1961-ben ezt írta: „A -t -tt képzős ...igenevet jobbára csak jelzőül használjuk: megírt (levél), kimondott (szó) stb. Állítmányként leginkább akkor használatos... ha igenévi jellege elhomályosult, ha már inkább melléknévnek érezzük: fáradt (volt), kopott (a ruhája). Az igenév értelmű származékok használata a -va, -ve képzős igenevek szerepében állítmányként, állapot kifejezésére helytelen. Kerüljük tehát „A levél már befejezett" -féle kifejezéseket (helyesen: „ be van fejezve)." Mindezeket azért is jó tudnunk, mert nyelvünk eredetiségét nemcsak a fölösleges idegen szavak kezdik ki (veszélyeztetik), amilyen például manapság a shop, a snack, a pub, a thriller (film) - bár ezek szerencsére többnyire csak írásban élnek, nem mentek át a köznyelvbe -, hanem az olyan újabb faramuci szerkezetek is, amelyek, mint láttuk, behatoltak már a mindennapi nyelvbe is. _________________________________________________________________________(szilágyi) | Létünk a hit, az erkölcs, a kultúra (Folytatás az I. oldalról.) S ha azt kiiktatják, egy rebellis nemzet megszűnik igazából nemzet lenni, s a nép kezesbáránnyá válik bármilyen törekvés számára. Akár még önmaga ellen is fordítható. Erre az okfejtésre szokták azt mondani, ez kérem üldözési mánia! Mindenkit ezzel vádolnak, aki a történelmi tapasztalatokról vélekedni merészel. De ha ez csak üldözési mánia, akkor nem történt meg a herderi jóslat sem, nem történt meg Trianon, s nem történt meg az, ami azt előkészítette. S nem történt meg az sem, hogy rendre dühök bunkói emelkedtek, ha valaki megpróbált szembefordulni a tragikus folyamattal. És itt megint kérdés, hogy alkalmas-e már a múlt idő. Gondoljunk csak a magyar költészetre! Minden nagy vers beleszólt valamiképpen a nemzet életébe. Ez a költészet a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal költészete. A minap éppen erről a küldetéses jellegről beszélt Görömbei András a magyar irodalomról szóló akadémiai székfoglalójában. Illyés minden évtizedben megírta a maga nagy nemzeti látomását. Az Egy mondat a zsarnokságról, a Haza a magasban, a Bartók, a Vár a vízen egyben történelem is. Nem lehet vele mást kezdeni, mint elfogadni vagy elhallgatni. Akinek évtizedeken át kezében volt az elhallgatás eszköztára, szinte azt kezdhetett egy nemzet öntudatával, amit csak akart. Épp az a csoda, hogy - Nagy Lászlóval szólva - a költészet pirosa ennek ellenére itt-ott mégiscsak áttört az időn és a ködön. Az a csoda, hogy sok évtizedes értékrombolás és megtévesztés után egyre inkább láthatóvá válik egy új nemzedék, mely a szemünk láttára nő bele a társadalmi gondba, s vállalja a magyar kultúra, a magyar történelem hagyományait. Nagyon várt és mégis váratlan fordulat ez. Aggodalommal szemlélhetik, akiknek a múlt század elején Ady helyett színvonalban jó volt Csizmadia Sándor. Akik más vonatkozásban a tradíciót megfontolt szándékkal állították szembe a modernitással. Akik elfelejtették, hogy Trianon után a csonkolt testrészek képe a vérző végtagokkal nem egy megveszekedett nacionalista, hanem Karinthy Frigyes látomása. Akik - saját bevallásuk szerint - legszívesebben kisbetűvel írnák Illyés, Tamási vagy Sütő András nevét. Akik nem minősítik legalább erkölcsileg céhen kívülinek azt a magát költőnek tartó akárkit, aki gyalázkodó verset ír Illyés emléke ellen... Nem folytatom. Mert már látható, hogy hamarosan eljöhetnek azok az évek, amikor az irodalom, a kultúra belvilágának is fel kell nőnie a megújuló társadalom igényeihez. És ebből a szempontból csakugyan nem érdemes hátra mutogatni. A jövő a fontos. Az összekuszált értékrendek mindig lelepleződnek. Tíz-húsz év után csalhatatlanul kiderül, ki volt a kinevezett csillag, s ki vált az időben megálló klasszikussá. Jó lenne végre olyan korban élni, amelyben azok nevezik meg az értékeket, akik az alkotók életében is tudják, hogy ki közülük a leendő klasszikus. Fordulhat a szellemi világ. A múlt századokban mindig úgy volt, hogy az írók, a költők, a tudósok húzták felfelé a nemzetet. Most meglehet, hogy a gondolkodásba beemelkedő fiatalok fogják magukhoz húzni azokat az alkotókat, akiknek van fülük a hallásra. Az idő szavára. S ezek a fiatalok lehetnek azok, akik a tényleges nagyokat valóban nagyoknak látják. Valódi esély ez? Még nem tudni biztosan. De remény, amelynek megvalósulására - a ma divatos jogi nyelven - vannak ráutaló jelek. Csonkított nemzetnek sem kell feltétlenül csonkított öntudattal élnie. Akkor sem, ha többértelmű és sokak számára lelkileg is véglegesnek tekintett a csonkítása. Mert a lelki csonkítás csak akkor lehet végleges, ha mindannyian beleegyezünk, hogy már nem létezünk. Az elmúlt évtizedekben a rombolás fanatikusai mindent megtettek annak érdekében, hogy önpusztító rosszkedvünk végleges legyen. De nem sikerült. Kölcsey él. Vörösmarty él. Petőfi él. És látunk fiatalokat, akiknek akkor szökken a könny a szemébe, amikor a miénkbe. „A magyarok Istenére esküszünk... Petőfi Sándor Történelmi fájdalmak enyhítése Csángó iroda a Máltai Központban Azért gyűltünk össze, hogy kifejezzük összetartozásunkat a tőlünk messzire szakadt, de a szívünkhöz oly közelálló csángó magyar közösséggel. Talán kevesen tudják, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat már tíz évvel ezelőtt felkarolta a Magyarországra érkező és itt tanulni vágyó csángó fiatalokat. Azóta sokan közülük odahaza kamatoztatják tudásukat - mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke április 3-án Budapesten, az első hazai Csángó Koordinációs Iroda megnyitóján. Ünnepi köszöntőjében Kozma atya hangsúlyozta: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által támogatott Iroda célja között elsődleges helyen szerepel a Magyarországon tanuló csángó fiatalok összefogása, segítése és bátorítása. Arra kérte az anyaországban tanuló csángó fiatalokat, hogy ne veszítsék el a lelkesedésüket, türelmüket, és a bizalmukat! Ne szégyelljék archaikus szavaikat! Az MMSZ elnöke kiemelte: a hazatelepülő csángóknak bátorítást szeretnének nyújtani, hogy az elkezdett magyarságmentő munkát elegendő erővel végezhessék otthon. - Szükségünk van rokonainkra! Ezt még inkább érezzük, ha szeretteink távol élnek tőlünk vagy bajban vannak. Fáj nekünk, hogy csángó testvéreink Egyházunk oldaláról nem kapnak igazi segítséget. Éppen ezért örülök, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felismerte ezt az adósságot és legalább az anyaországban van egy Iroda, ahol őseink nyelvén beszélhetünk. Kívánom, hogy akik itt találkoznak, lelkükben, szívükben és magyarságukban gazdagabbá váljanak - mondta köszöntő beszédében dr. Beer Miklós, az Esztergom Budapesti Főegyházmegye címzetes püspöke. - Magyarország nem elengedte gyermekeit, hanem elvették tőle. Magyarország nem „anyaország”, hanem „megcsonkított” ország. Mondjuk ki őszintén, a határon túl élő magyar testvéreink nem önként vállalták sorsukat - mutatott rá beszédében a csángók valóságos helyzetére Szakály Sándor történész, a Duna Televízió alelnöke. Mint mondta, a legveszélyeztettebb helyzetben a csángók élnek, akiktől azt a jogot is megvonták, hogy magyarnak tarthassák magukat. Ezért van jelentősége annak, hogy Budapesten megkezdte működését az első Csángó Koordinációs Iroda - hangsúlyozta a történész. Az ünnepélyes megnyitón utolsóként Adam Valérián, a Csángó Koordinációs Iroda vezetője szólt az egybegyűltekhez: - Számunkra a mai nap ünnep. Ünnepeljük a szeretetet és az összetartozást. Köszönjük,, hogy önök megfogták a kezünket. Mert az anya, aki tiszta szívvel szereti a fiát, sosem akarja őt elengedni. Fontos, hogy azok a csángók, akik ellátogatnak Budapestre, találkozzanak ezzel az anyai szeretettel. Az első hazai Csángó Koordinációs Iroda a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjának egyik épületében talált otthonra. Az Irodát az „Európa a Csángókért Alapítvány” működteti, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával. Az „Európa a Csángókért Alapítvány” legfontosabb céljai: a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló, csángó fiatalok összetartása, erkölcsi támogatása, segítségnyújtás a tanulmányaikat befejező fiataloknak a szülőföldre történő visszatérésben, a Magyarországra látogató csángó magyarok részére szükség szerint információszolgáltatás, a csángó magyarokat támogató magyarországi szervezetek és magánszemélyek segítségnyújtásának igény szerinti koordinálása, a csángó örökség megismertetése és védelme, Csángóföld archaikus népi kultúrájának népszerűsítése és a turizmus előmozdítása. Az „Európa a Csángókért Alapítvány” alapítói között számos közéleti személyiség és egyházi méltóság szerepel. Az Alapítvány nyitott, melyhez magyar és külföldi természetes és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak. A Csángó Koordinációs Iroda címe: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Vezetője: Adam Valérián, Telefon: 200-8371 Frigyessy Ágnes Program az egyházi emberek egészségéért Mikola István egészségügyi miniszter a közelmúltban jelentette be annak az állapotfelmérő és betegségmegelőző szűrővizsgálati programnak a bevezetését, melynek célja - a romák és az újságírók mellett - az egyházi emberek egészségének javítása. A felmérések szerint az említett három csoportnak a legrosszabb az egészségi állapota, illetve ők azok, akik ritkán és későn fordulnak panaszaikkal orvoshoz. A várhatóan május 1-től működő három lépcsős rendszer megvalósítását a szaktárca megbízásából az ÁNTSZ Népegészségügyi Programmal megbízott szakemberei végzik. Az egészségügyi felvilágosító munka egyik leghatékonyabb eszköze a példamutatás, melyben számítunk a feladataink elvégzését eddig is támogató egyházi szolgálatot végző emberekre - kezdte lapunknak nyújtott tájékoztatását dr. Lun Katalin, az ÁNTSZ országos tisztifőorvosa, a Népegészségügyi Program végrehajtásának felelős vezetője. A közösen végzett munka nyomán körvonalazódott, hogy a felelősségteljes szolgálatot és folyamatos készenlétet kívánó papi hivatás mellett ezeknek az embereknek a saját egészsége a háttérbe szorul, magukra már nem jut idő. Ezért is öröm a szűrőprogram megszületése, mely az egyházi szolgálatot végzők családtagjaira is kiterjed - amenynyiben igénylik. Az állami rendszerű vizsgálati lehetőségeken túl ez a program egyfajta könnyebb hozzáférhetőséget és bensőségesebb körülmények között végzett ellátást biztosít, hiszen a vizsgálatokat végző intézetek egyházi kórházak. A református egyházhoz tartozók esetében ezt a feladatot a Bethesda Gyemekkórház látja majd el, mind a fiatalok, mind a felnőttek esetében. Dr. Lun Katalin a programot elemezve kifejtette, hogy céljuk a betegségek kialakulásának megelőzése, illetve korai felismerése. Ezért három egymásra épülő egységben kell megvalósítani, melynek első fázisa az alapszűrés, ezt követik szükség esetén a speciális vizsgálatok és a megfelelő gondozás. Kiemelten szerepel a programban a szív és érrendszeri valamint a daganatos betegségek korai felismerése, megelőzése. Reményeink szerint május 1-től vehetők igénybe ezek a szolgáltatások, melyeket az egészségpénztár finanszíroz. A szűrés gyakorlati megvalósításának pontosítása még folyamatban van - tette hozzá a tisztifőorvos. Tervezzük ún. mozgó központok felállítását is, melyek előre meghatározott helyen és időben végeznék a vizsgálatokat. (Chilkó)