Reformátusok Lapja, 2002 (46. évfolyam, 1-52. szám)

2002-04-21 / 16. szám

2002. április 21 Református szemmel (r­)RMÁM(lK­m­ 3 Bácska és Bánság megújulása Alakuló presbiteri szövetség Emlékezetes találkozóra került sor a dél­vidéken. D. Szabó Dániel, a Magyaror­szági Református Presbiteri Szövetség el­nöke rövid, egynapos látogatást tett a Bácsfekete-hegyi egyházközség és a főgondnokság meghívására. A bácskai és bánsági egyházmegyéből összesereglett mintegy száz presbiter és lelkipásztor szá­mára nagy áldás volt részt venni Szabó Dániel előadásán, aki részletesen ismer­tette a presbiteri munka fontosságát. Utalt arra, hogy ezt a munkát célszerű össze­hangolni egy olyan szövetségen belül, mint amilyen az anyaországi. Ez utóbbi példaképül szolgált a nemrég megalakult Erdélyi- és újabban a Kárpátaljai Presbite­ri Szövetség életre hívásában. A hallgatók részéről több kérdés vetődött fel annak kapcsán, hogy miként lehetne a Délvidéken létrehozni ezt a szö­vetséget, valamint a leendő tagság milyen képzésben részesülne az új szerepkör felelősségteljes betöltésére. D. Szabó Dá­niel ígéretet tett arra, hogy a Magyaror­szági Református Presbiteri Szövetség ezen a téren segítséget fog nyújtani. Ez a felajánlás a múlt évben Nagykőrösön megtartott X. Kárpátmedencei Presbiteri Konferencián is elhangzott. Beszédében Csete-Szemesi István, a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház püspöke méltatta a nemes törek­vést és amellett foglalt állást, hogy a dél­vidéki szövetség megalakulása fontos tényező egyházunk számára. A lelkipász­torok és a presbiterek közötti harmoni­kus együttműködésre igazán nagy szük­ség van, főleg a „végváraknak” beillő ve­szélyeztetett szórványokban. Ezekben a gyülekezetekben ugyanis 30-60 napon­ként van istentisztelet és a lelkipásztor távollétében a presbiter viseli gondját a nyájnak. Ezért is fontos, hogy az ilyen szolgálatot betöltő személy még inkább fel legyen készítve azon problémák meg­oldására, amelyekből „modern világunk­ban” egyre több akad. Szedlár Rudolf Anyanyelvünk őrhelyei Nyakatekert szerkezetek A minap Budapestre telefonáltam, vidékről, a kerületünkbe, kérve, hogy ne kelljen a fővárosba, állandó lakóhelyemre felutaznom, hanem szavazhassak itt is, ahol ideiglenesen be vagyok jelentve. Azt mondta a hölgy a polgármesteri hivatalban, hogy ez csak úgy oldható meg, ha személyesen szerzek egy igazo­lást a kerülettől. (De hát én épp a felutazást akartam elkerülni!) Közöltem mind­járt, hogy van telefaxom, tehát elküldhetik ide az igazolást részemre. „Ez nem megoldható - válaszolta a hölgy könnyed természetességgel - csak személye­sen”.­­ „Szóval nem oldható meg?” - kérdeztem vissza. „Nem!” (Még szeren­cse, hogy nem utasított rendre: „nem megoldható!") Döbbenten tapasztaltam, hogy a tömegtájékoztatásban s a hivatalos nyelv­ben elharapódzott nyelvi faramuciság, idegenszerűség immár polgárjogot nyert a köznyelvben is, a közönségszolgálat alkalmazottja is zavartalan természetes­séggel használja. „Nyakatekert szerkezetek”-et írtam a címben, pedig „nyelvi idegenszerűség”-et is írhattam volna, de tudom, hogy a nyelvművelés, a nyelvi szabályozás ellenfelei milyen éberen csapnak le az ilyen „nacionalizmusokra”, pedig a kipécézett szerkezet nem felel meg anyanyelvünk hagyományainak, nyelvünk természetének, ahogy a nyelvújítás korában nevezték, „a nyelv géni­uszának”, amint az idegenszerűségek befogadására oly kész nagy nyelvújító, Kazinczy is nevezte azt, amit később a nyelv „magyarosságá”-nak neveztek a nyelvművelők s az írók, kihíván maguk ellen utóbb a másként gondolkodók éles gúnyolódását, elutasítását. Pedig ép magyar nyelvérzékkel ezek a fülbántó, sajtónyelvi mondatok (ideért­ve a sugárzott sajtót - a rádiót és a televíziót - is) idegenszerűnek hatnak: „a kér­dés nem megoldható” (= nem oldható meg); „a palack nem visszaváltható" (= nem váltható vissza); „a téma nem megkerülhető (= nem kerülhető meg) stb. stb.­­ A hiba egyik fő kiváltója bizonyára az, hogy a hírek legbővebb nyelvi forrásá­ban, az angolban nincsenek olyan - az igétől rugalmasan elszakadó - igekötők, mint nyelvünkben; a németben inkább vannak, de azt ritkábban használják a hír­­szerkesztésben, s nem is egészen úgy viselkednek, mint a mi igekötőink. De hát nemcsak a tagadó igekötős szerkezetekkel van baj: „A dohányzás itt nem megengedett" - olvashatjuk újabban számos közterületi helyiségben, míg másutt ezt: „A dohányzás itt megengedett”. Ez is bántja nyelvérzékem: idegen­szerű, pedig­­ furamód - éppen az idegenszerűségtől - németességtől, germa­­nizmustól - való félelem szülte többnyire; e mondatok helyesen így hangozná­nak: „A dohányzás itt tilos", illetve: „A dohányzás itt nincs megengedve". Vagy .....meg van engedve”. A -va, -ve képzős ún. határozói igenevet a létigéhez (van, volt, tesz stb.) kapcsolódva egy nyelvi babona germanizmusnak, néme­tességnek véli s kerüli vagy kerülteti; holott ha az állítmány állapotot fejez ki s kivált ha az igenév tárgyas igéből van képezve, teljesen természetes, „magya­ros” „A terület kamera által ellenőrzött" - hirdeti a felirat több helyen, pedig jobb volna így: „A területet kamera figyeli", illetve „A terület kamera által ellenőrizve van". A „befejezett” melléknévi igenév állítmányi használatáról az akadémiai Leíró nyelvtan már 1961-ben ezt írta: „A -t -tt képzős ...igenevet jobbára csak jelzőül használjuk: megírt (levél), kimondott (szó) stb. Állítmány­ként leginkább akkor használatos... ha igenévi jellege elhomályosult, ha már inkább melléknévnek érezzük: fáradt (volt), kopott (a ruhája). Az igenév értelmű származékok használata a -va, -ve képzős igenevek szerepében állít­mányként, állapot kifejezésére helytelen. Kerüljük tehát „A levél már befe­jezett" -féle kifejezéseket (helyesen: „ be van fejezve)." Mindezeket azért is jó tudnunk, mert nyelvünk eredetiségét nemcsak a fö­lösleges idegen szavak kezdik ki (veszélyeztetik), amilyen például manapság a shop, a snack, a pub, a thriller (film) - bár ezek szerencsére többnyire csak írás­ban élnek, nem mentek át a köznyelvbe -, hanem az olyan újabb faramuci szer­kezetek is, amelyek, mint láttuk, behatoltak már a mindennapi nyelvbe is. _________________________________________________________________________(szilágyi) | Létünk a hit, az erkölcs, a kultúra (Folytatás az I. oldalról.) S ha azt kiiktatják, egy rebellis nemzet megszűnik igazából nemzet lenni, s a nép kezesbáránnyá válik bármilyen törek­vés számára. Akár még önmaga ellen is fordítható. Erre az okfejtésre szokták azt mondani, ez kérem üldözési mánia! Min­denkit ezzel vádolnak, aki a történelmi ta­pasztalatokról vélekedni merészel. De ha ez csak üldözési mánia, akkor nem történt meg a herderi jóslat sem, nem történt meg Trianon, s nem történt meg az, ami azt előkészítette. S nem történt meg az sem, hogy rendre dühök bunkói emelkedtek, ha valaki megpróbált szembefordulni a tragi­kus folyamattal. És itt megint kérdés, hogy alkalmas-e már a múlt idő. Gondoljunk csak a magyar költészetre! Minden nagy vers beleszólt valamiképpen a nemzet életébe. Ez a költészet a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti dal költészete. A minap éppen erről a küldetéses jellegről beszélt Görömbei András a magyar irodalomról szóló akadémiai székfoglalójában. Illyés minden évtizedben megírta a maga nagy nemzeti látomását. Az Egy mondat a zsar­nokságról, a Haza a magasban, a Bartók, a Vár a vízen egyben történelem is. Nem le­het vele mást kezdeni, mint elfogadni vagy elhallgatni. Akinek évtizedeken át kezében volt az elhallgatás eszköztára, szinte azt kezdhetett egy nemzet öntudatával, amit csak akart. Épp az a csoda, hogy - Nagy Lászlóval szólva - a költészet pirosa ennek ellenére itt-ott mégiscsak áttört az időn és a ködön. Az a csoda, hogy sok évtizedes ér­tékrombolás és megtévesztés után egyre in­kább láthatóvá válik egy új nemzedék, mely a szemünk láttára nő bele a társadalmi gondba, s vállalja a magyar kultúra, a ma­gyar történelem hagyományait. Nagyon várt és mégis váratlan fordu­lat ez. Aggodalommal szemlélhetik, akiknek a múlt század elején Ady helyett színvonalban jó volt Csizmadia Sándor. Akik más vonatkozásban a tradíciót megfontolt szándékkal állították szembe a modernitással. Akik elfelejtették, hogy Trianon után a csonkolt testrészek képe a vérző végtagokkal nem egy megveszeke­dett nacionalista, hanem Karinthy Fri­gyes látomása. Akik - saját bevallásuk szerint - legszívesebben kisbetűvel írnák Illyés, Tamási vagy Sütő András nevét. Akik nem minősítik legalább erkölcsileg céhen kívülinek azt a magát költőnek tartó akárkit, aki gyalázkodó verset ír Illyés emléke ellen... Nem folytatom. Mert már látható, hogy hamarosan eljö­hetnek azok az évek, amikor az iroda­lom, a kultúra bel­világának is fel kell nőnie a megújuló társadalom igényei­hez. És ebből a szempontból csak­ugyan nem érdemes hátra mutogatni. A jövő a fontos. Az összekuszált érték­rendek mindig lelep­leződnek. Tíz-húsz év után csalhatatla­nul kiderül, ki volt a kinevezett csillag, s ki vált az időben megálló klasszikus­sá. Jó lenne végre olyan korban élni, amelyben azok ne­vezik meg az érté­keket, akik az alko­tók életében is tudják, hogy ki közülük a leendő klasszikus. Fordulhat a szellemi világ. A múlt századokban mindig úgy volt, hogy az írók, a költők, a tudósok húzták felfelé a nemzetet. Most meglehet, hogy a gon­dolkodásba beemelkedő fiatalok fogják magukhoz húzni azokat az alkotókat, akiknek van fülük a hallásra. Az idő sza­vára. S ezek a fiatalok lehetnek azok, akik a tényleges nagyokat valóban na­gyoknak látják. Valódi esély ez? Még nem tudni biz­tosan. De remény, amelynek megvalósu­lására - a ma divatos jogi nyelven - van­nak ráutaló jelek. Csonkított nemzetnek sem kell feltét­lenül csonkított öntudattal élnie. Akkor sem, ha többértelmű és sokak számára lelkileg is végleges­nek tekintett a cson­kítása. Mert a lelki csonkítás csak akkor lehet végleges, ha mindannyian bele­egyezünk, hogy már nem létezünk. Az el­múlt évtizedekben a rombolás fanatiku­sai mindent megtet­tek annak érdeké­ben, hogy önpusztí­tó rosszkedvünk végleges legyen. De nem sikerült. Kölcsey él. Vörösmarty él. Petőfi él. És látunk fi­atalokat, akiknek ak­kor szökken a könny a szemébe, amikor a miénkbe. „A magyarok Istenére esküszünk... Petőfi Sándor Történelmi fájdalmak enyhítése Csángó iroda a Máltai Központban Azért gyűltünk össze, hogy kifejezzük összetartozásunkat a tőlünk messzire szakadt, de a szívünkhöz oly közelálló csángó magyar közösséggel. Talán keve­sen tudják, a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat már tíz évvel ezelőtt felkarolta a Magyarországra érkező és itt tanulni vágyó csángó fiatalokat. Azóta sokan kö­zülük odahaza kamatoztatják tudásukat - mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke április 3-án Bu­dapesten, az első hazai Csángó Koordi­nációs Iroda megnyitóján. Ünnepi köszöntőjében Kozma atya hangsúlyozta: a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat által támogatott Iroda célja kö­zött elsődleges helyen szerepel a Magyar­­országon tanuló csángó fiatalok összefo­gása, segítése és bátorítása. Arra kérte az anyaországban tanuló csángó fiatalokat, hogy ne veszítsék el a lelkesedésüket, tü­relmüket, és a bizalmukat! Ne szégyell­jék archaikus szavaikat! Az MMSZ elnö­ke kiemelte: a hazatelepülő csángóknak bátorítást szeretnének nyújtani, hogy az elkezdett magyarságmentő munkát ele­gendő erővel végezhessék otthon. - Szükségünk van rokonainkra! Ezt még inkább érezzük, ha szeretteink távol élnek tőlünk vagy bajban vannak. Fáj ne­künk, hogy csángó testvéreink Egyhá­zunk oldaláról nem kapnak igazi segítsé­get. Éppen ezért örülök, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felismerte ezt az adósságot és legalább az anyaországban van egy Iroda, ahol őseink nyelvén be­szélhetünk. Kívánom, hogy akik itt talál­koznak, lelkükben, szívükben és ma­gyarságukban gazdagabbá váljanak - mondta köszöntő beszédében dr. Beer Miklós, az Esztergom Budapesti Főegyházmegye címzetes püspöke. - Magyarország nem elengedte gyer­mekeit, hanem elvették tőle. Magyaror­szág nem „anyaország”, hanem „meg­csonkított” ország. Mondjuk ki őszintén, a határon túl élő magyar testvéreink nem önként vállalták sorsukat - mutatott rá beszédében a csángók valóságos helyze­tére Szakály Sándor történész, a Duna Televízió alelnöke. Mint mondta, a legveszélyeztettebb helyzetben a csán­gók élnek, akiktől azt a jogot is megvon­ták, hogy magyarnak tarthassák magu­kat. Ezért van jelentősége annak, hogy Budapesten megkezdte működését az első Csángó Koordinációs Iroda - hang­súlyozta a történész. Az ünnepélyes megnyitón utolsóként Adam Valérián, a Csángó Koordinációs Iro­da vezetője szólt az egybegyűltekhez: - Számunkra a mai nap ünnep. Ünnepeljük a szeretetet és az összetartozást. Köszönjük,, hogy önök megfogták a kezünket. Mert az anya, aki tiszta szívvel szereti a fiát, sosem akarja őt elengedni. Fontos, hogy azok a csángók, akik ellátogatnak Budapestre, ta­lálkozzanak ezzel az anyai szeretettel. Az első hazai Csángó Koordinációs Iro­da a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Or­szágos Központjának egyik épületében ta­lált otthonra. Az Irodát az „Európa a Csán­gókért Alapítvány” működteti, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával. Az „Európa a Csángókért Alapítvány” legfontosabb céljai: a magyarországi fel­sőoktatási intézményekben tanuló, csángó fiatalok összetartása, erkölcsi támogatása, segítségnyújtás a tanulmányaikat befejező fiataloknak a szülőföldre történő visszaté­résben, a Magyarországra látogató csángó magyarok részére szükség szerint informá­ciószolgáltatás, a csángó magyarokat támo­gató magyarországi szervezetek és magán­­személyek segítségnyújtásának igény sze­rinti koordinálása, a csángó örökség megis­mertetése és védelme, Csángóföld archai­kus népi kultúrájának népszerűsítése és a turizmus előmozdítása. Az „Európa a Csángókért Alapítvány” alapítói között számos közéleti személyi­ség és egyházi méltóság szerepel. Az Ala­pítvány nyitott, melyhez magyar és kül­földi természetes és jogi személyek egy­aránt csatlakozhatnak. A Csángó Koordi­nációs Iroda címe: 1125 Budapest, Szar­vas Gábor út 58-60. Vezetője: Adam Valérián, Telefon: 200-8371 Frigyessy Ágnes Program az egyházi emberek egészségéért Mikola István egészségügyi miniszter a közelmúltban jelentette be annak az állapotfelmérő és betegségmegelőző szűrővizsgálati programnak a bevezetését, melynek célja - a romák és az újságírók mellett - az egyházi emberek egészsé­gének javítása. A felmérések szerint az említett három csoportnak a legrosszabb az egészségi állapota, illetve ők azok, akik ritkán és későn fordulnak panaszaik­kal orvoshoz. A várhatóan május 1-től működő három lépcsős rendszer megvaló­sítását a szaktárca megbízásából az ÁNTSZ Népegészségügyi Programmal meg­bízott szakemberei végzik. Az egészségügyi felvilágosító munka egyik leghatékonyabb eszköze a példa­­mutatás, melyben számítunk a feladataink elvégzését eddig is támogató egyházi szolgálatot végző emberekre - kezdte la­punknak nyújtott tájékoztatását dr. Lun Katalin, az ÁNTSZ országos tisztifőor­vosa, a Népegészségügyi Program végre­hajtásának felelős vezetője. A közösen végzett munka nyomán körvonalazódott, hogy a felelősségteljes szolgálatot és fo­lyamatos készenlétet kívánó papi hivatás mellett ezeknek az embereknek a saját egészsége a háttérbe szorul, magukra már nem jut idő. Ezért is öröm a szűrőprogram megszületése, mely az egyházi szolgálatot végzők családtagjaira is kiterjed - ameny­­nyiben igénylik. Az állami rendszerű vizsgálati lehetőségeken túl ez a program egyfajta könnyebb hozzáférhetőséget és ben­sőségesebb körülmények között végzett ellátást biztosít, hiszen a vizsgálatokat végző intézetek egyházi kórházak. A re­formátus egyházhoz tartozók esetében ezt a feladatot a Bethesda Gyemekkórház lát­ja majd el, mind a fiatalok, mind a felnőt­tek esetében. Dr. Lun Katalin a programot elemezve kifejtette, hogy céljuk a betegségek kialaku­lásának megelőzése, illetve korai felismeré­se. Ezért három egymásra épülő egységben kell megvalósítani, melynek első fázisa az alapszűrés, ezt követik szükség esetén a speciális vizsgálatok és a megfelelő gondo­zás. Kiemelten szerepel a programban a szív és érrendszeri valamint a daganatos be­tegségek korai felismerése, megelőzése. Reményeink szerint május 1-től vehetők igénybe ezek a szolgáltatások, melyeket az egészségpénztár finanszíroz. A szűrés gyakorlati megvalósításának pontosítása még folyamatban van - tette hozzá a tisztifőorvos. Tervezzük ún. mozgó központok felállítását is, melyek előre meghatározott helyen és időben vé­geznék a vizsgálatokat. (Chilkó)

Next