Reformátusok Lapja, 2003 (47. évfolyam, 1-52. szám)

2003-01-05 / 1. szám

?. Iformátum­m Elmélkedés 2003. január 5 1 ■ Az öngyöt a keresztyének között meglehetősen gya­kori jelenség. Jellemzői: az ember min­dig önmagában keres és (persze) talál hi­bát, bűntudatot érez akkor is, amikor nem (ő) követett el rosszat, nem tud meg­bocsátani magának. Legtöbbször Isten bűnbocsátó szavát sem hiszi el igazán, -­­ gondolván - hogy az valaki másnak szól. Ha el is hiszi olykor, hamarosan mégis visszatér a jól begyakorolt bűntudat és bűnbánat világába. Gyökössy Endre sza­vaival: „visszalopja bűneit az Istentől",­ és tovább kesereg. Mi okozza ezt a szél­sőségesen téves lelki magatartást? A túl­zottan magas mérce, sőt teljesíthetetlen követelmény? A „legyetek szentek,feddhe­tetlenek, tökéletesek stb.” intései? Szám­■ Új talán dörgedelmes, Isten haragjával fenyegető prédikáció hangzott (hangzik) el ezeknek a textusoknak az alapján. A .. Bibliában tagadhatatlanul benne vannak ezek az Igék, mennyiségileg talán több is, mint a kegyelemről szólók. Kérdés azon­ban, hogy ez az, az üzenet, amiért Jézus Krisztus eljött a világra, vagy az Élet Igéi és az örömhír? Az egyházak évszázados tanításai: „az ember képtelensége a jó­ra", s „mindenestől kárhozatra méltó", a képtelenségig és lelki megbetegedésig sulykolt bűnbánat öröklődött a keresztyén­ családokban. Hát kicsoda szent? Ki fedd­hetetlen? Erkölcsi értelemben egy ember­re sem mondható. Miért ezt hangsúlyozzuk a Biblia gazdag mondanivalójából? Az apostolok nem ezt hagyományozták ránk, hanem az örömhírt: Isten mindenestől el­fogadja és szereti teremtményét az embert.­ Ennek a következménye, hogy hálából ezért a kegyelemért igyekszik szent lenni, azaz (a szent jelentése: elkülönített) az Is­ten számára odaszánni önmagát! Igyek­szik nem a rosszat, hanem a jót követni,­­ azt, amire Jézus tanít. Az előbbiekkel szemben nemrégiben­­ megjelent az egyik napi­lapban Buda Bé­la pszichiáter írása a következő címmel: „Az elfelejtett bűntudat". Ebben arról el­mélkedik a szerző, hogy a mai ember sú­lyos fogyatékossága, hogy elfelejtette vagy meg sem tanulta, ki sem alakult benne a bűnérzékenység. Azért van annyi bűnözés, sőt a legfrissebb adatok alapján egyre fiatalabb korban elkövetett bűn, mert a pillanatnyi ösztönök, indulatok irányítják az embert. A felbukkanó igé­nyei kielégítésére törekszik - nincs tuda­tában annak, hogy amit tesz, másnak fáj­dalmat okoz, vagy méltóságában alázza meg, mivel a saját méltóságával sincs tisztában. Nem tudja mi az emberség, mi­ért jó a jó, s mi a helytelen, káros, egy­szóval: bűn. Ezt a szót, magát is kleriká-i­lis maradványként az emberek az egyhá­zak világába utalták, mely intézmények amúgy is elavultak, mert mindent, ami az embernek jól esik, tiltanak. Az elszabadult világban ma már semmi­­ sem tilos, a szabadság jelszava alatt ösz­­szemosódik a jó, a kevésbé jó és a rossz.­­ Pedig eredetileg a „libertas" latin szó, amely szabadságot jelent, az ember egyik legfontosabb szükséglete, lehetősége, sőt Istentől kapott ajándéka, hogy választhas­­­­son jó és rossz között. A liberalizmus pe­­­dig a történelemben fontos szerepet játszó irányzat volt. A feudalizmus ellen a pol­gárságnak a szabadságjogokért alkotmá­nyos úton küzdő politikai mozgalma. Má­ra azonban eltorzult ez a fogalom: a szabadelvűség minden kötöttségtől mentes életvitelt jelent, azt teszem, ami nekem jó. A bizonytalanság légkörét adja az embe­reknek. Már nem lehet tudni, hogy mi a döntés és a választás tétje. A felelősséggel társult szabadság helyett laza és sunyi­­ szabadosság uralkodott el: nincs érték, más, mint a pénz, siker, népszerűség, mindegy milyen áron vagy úton szerezzük­­ meg. Negatív példaképeket kapnak (TV nézők) milliók, akik belemennek abba, " hogy mások (gyarló) magánéletét figyel­jék naponta - addig sem kell a saját prob­­lémáikkal foglalkozni. „O tempora, o f mores!" „Micsoda idők! Micsoda erkölcs csök!" Régen is volt romlottság. Semmi új nincs a nap alatt? De van: az információs technika eszközei. Ma a lakásunkba, a családi életünkbe kúszik be mindez, és na­n­­­gyobb erővel fertőzi gondolkozásunkat.­ Védekeznünk kell, és gyermekeinket is vé­deni kell e szabadosság ellen. A két szél­sőség között vannak, akikben még műkö­dik az egészséges lelkiismeret, amit Isten a jó felismerésére teremtett a szívünkbe! Le­gyenek ők példák a jóra! Lehetős­ég ! Olvasandó: Máté 13,6-9. ígéreteinkben nem egyszer megjelenik a fenti idézet. Sokszor ígéretet kapunk ilyan határidővel. Ó, de milyen jó len­ne, ha tudnánk tartani a határidőt! Saj­nos, sokszor ez lehetetlen­ nekünk. De Jézus példázatban mondott sza­vában nincs okunk kételkedni. A Vin­cellér (Jézus) kéri a szőlősgazdát (Is­ten), hogy ne vágja ki a terméketlen fügefát „még ebben az évben”. A vin­cellér ígéri, körül fogja ásni és meg­trágyázni, „hátha terem jövőre, ha pe­dig nem, akkor vágd ki.” A szőlő és benne a fügefa jó kezek­ben van. A szőlősgazda, Isten tulajdo­nában lévő, sőt az Ő tulajdonába adott életünkről van szó. Mégis hiányzik róla, belőle valami, mint a fügefáról a gyümölcs. Nem valami múló tünetről van szó. Isten évekig vár - a példázat szerint három évet - és évről-évre hi­ányzik a gyümölcs. Azonban a hiány egyszer végzetessé válik. Erről beszél Jézus a megelőző versekben.­­ Nem elég, hogy jó helyed van, nem elég, hogy az életed pompázik, mint a ter­méketlen fügefáé, nem elég, hogy el­mondhatod: „Nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak a tulaj­dona vagyok...” A példázaton át Ő Maga kérdezi: Mit adtál másnak? Mit készítettél és adtál oda Uradnak? Ezek után a példázat meglepő for­dulata következik: A fügefa megpe­csételődött sorsa nem megy végbe, kap egy év haladékot, és a vincellértől különleges elbánást: körülássa és megtrágyázza. Vagyis Közbenjárónk, Urunk Krisztusunk révén - jogosan elveszített helyünk - életünk megma­rad, sőt élvezhetjük az ő különlege­sen gondos bánásmódját. Itt meg kell jegyezzük, hogy Izrael népe nem egy évet, hanem éveket, sőt évtizedeket kapott, míg azután való­ban elveszítette mind a helyét, mind országát, mérhetetlen szenvedések után sokan az életüket is. Nehogy elfeledjük Isten Krisztus­ban tapasztalt gondviselő kegyelme nyomán a példázatban feltett kérdést: Mit adunk Neki és másoknak gyü­mölcsként? Befejezésül meg kell kérdeznünk nem magunkat, hanem Isten Igéjét: Mi hát a gyümölcs? Itt egyetlen mérce le­hetséges: Maga Krisztus. Amit ő tett vagy mondott. Próbáljunk egyetlen szempont szerint a példázaton végig­menni. Jogos-e, igazságos-e, hogy a szőlősgazda három év után - nem ta­lálván egyetlen alkalommal sem gyü­mölcsöt a fügefán - úgy határoz, hogy azt kivágatja? Jogos is, igazságos is - hangozhat válaszunk. Ám a vincellér, megváltó Urunk nem a jogosság, nem az igazságosság szerint bánik a fügefá­val! Sőt türelmét megtetézi fáradságos gondoskodásával. Íme: a gyümölcs­­ termésre Egy új esztendőt kezdtünk el. Lehetőséget kaptunk arra, hogy gyü­mölcsöt teremjünk. Ehhez kérjük Urunk segítségét. Abból indulhatunk el, hogy élünk, Isten meghagyta életünket. Pedig mennyien mentek el közülünk a min­den élők útján. Még arra sem hivat­kozhatunk, hogy mi jobbak vagyunk, mint ők. Az viszont a kegyelem jele, hogy ha eddig nem termettük igazán a meg­bánás gyümölcsét, akkor Isten lehetőséget ad számunkra, hogy a Krisztus ereje által több gyümölcsöt teremtünk. Igaz az, hogy Krisztus a gyümölcs. De ha Krisztushoz tartozunk, akkor a magunk életében is fel kell mutatni a megbánás gyümölcsét. Az igében két szót találunk az idő kifejezésére. Az egyik az idő folyama­tát jelenti és a görög bibliánk „chronos”-nak mondja. (Ebből a szó­ból jön a jól ismert „kronológia”). Ezen belül beszélünk a „chairos”-ról, ami alkalmat jelent. Lezártunk egy évet, kezdünk egy újat, s ebben az újban Isten ad szá­munkra alkalmat a szolgálatra és gyü­mölcstermésre. Bárcsak felismernénk az Istenről készített alkalmakat, hogy Isten dicsőségére teremthessünk jó gyümölcsöket. Szilvássy Géza aj­a AZ IGE­N MELLETT e]SSe]3e1e]EIe]e]e]é]e1e1e13e]e]q1e]3e]SSSéISSe1é]e]e]e1e]e1e]e]é]3e1é]e13e]e]e]3é13e]e1e]e1e]e] 2003. JANUÁR 5. VASÁRNAP „Ezeket a beszédeket mondta el Mózes egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában...” (V. Mózes 1:1-28). Mó­zes V. könyve­­ teológiai kifejezéssel élve - a Deuteronomium elnevezést hordozza, amely a Törvény megismétlését jelenti. Izráel népének Törvény­­gyűjteményéről (vagy annak egy részéről) van szó, ame­lyet a hagyomány szerint Jósiás király uralkodása idején (Kr. e. 622-ben) a jeruzsálemi templom renoválásakor egy rejtett helyen találtak meg. Jelentőségében csatlakozik az első, Szövetség könyvéhez. Jósiás király, népének szeretett uralkodója, mindenben ősatyja Dávid király útjain kívánt járni (II. Kir. 22:2) és ennek megfelelően elsősorban kultu­­szi reformtörekvései révén vált megbecsültté. Ezeknek a törekvéseknek szabott határozott irányt és adott belső töl­tést a Deuteronomium megtalálása. Az elején a pusztai vándorlásra történő visszaemlékezést olvashatjuk, majd az Úr törvénye iránt való intelmeket, a törvénygyűjte­ményt, az áldás és átok üzenetét, valamint Mózes utolsó, e földi életének végső mozzanatait. Máté 5:17-20. 43. zsoltár ♦ JANUÁR 6. HÉTFŐ „Istenetek az Úr, aki előttetek jár...” (V. Mózes 1:29- 46). Az egyes népek történetének hiteles megörökítése többféleképpen lehetséges. Ha az eseményeket időrend szerint, azok folyamatában írjuk le, elbeszélő történetírás­sal van dolgunk. Ha a tények mögött rejlő okokat is vizs­gáljuk, oknyomozást folytatunk. Izrael népe történetének azonban van egy - és ebben különbözik a világi történet­­írástól - másfajta szempontja is. Ez üdvtörténeti, azaz magasabbrendű összefüggés meglátása is az események mögött! Ebben ezek a kérdések: van-e benne tudatos veze­tés, ki irányítja ezek menetét és mi ezeknek a célja? Ezek­re a kérdésekre ad feleletet a könyv, amikor visszatekint Izrael népének pusztai vándorlására. Amikor Mózes elso­rolja a nehéz napokat, átéli azokat újra és túllát azokon. Máté 5:21-26. 395. dicséret ♦ JANUÁR 7. KEDD „Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened...” (V. Mózes 2:1-25). Ha üdvtörténeti szempontból szemlél­jük az eseményeket, sok minden utólag válik érthetővé! „A történelem az élet tanítómestere” - vallja a régi latin mon­dás magyar megfelelője, de ez számunkra azt is jelenti: a történelem nemcsak tanít - és ezáltal emlékeztet -, hanem tekintetünket Fölfelé is irányítja! Megtanítja a népet arra, hogy a pusztai vándorláshoz hozzátartoznak a kitérők, a nem feltétlenül szükséges harci helyzetek, a békesség ke­resése és az amit „neked szán, azt kezedbe adom” boldog megtapasztalása. A negyven esztendei vándorlás alatt a meg nem támadástól, a háború indításáig, milyen széles az ő vezetésének módszere és gondoskodó az Ő szeretete! Máté 5:27-32. 213. dicséret ♦ JANUÁR 8. SZERDA „Istenünk az Úr, azonban...” (V. Mózes 2:26-37). Szidon, az emoriak királya, Kánaán földje őslakosainak uralkodója volt, akitől Izráel békés átvonulást kért. A király azonban ezt megtagadta, sőt egész seregével Izráel ellen vonult, de hadai vereséget szenvedtek. Ennek következtében elfoglalták Hesbónt és annak környékét. Ez volt az első nagy győzelem a nép életében, melynek stratégiai fontosságán túl az ad kü­lönös jelentőséget, hogy az emoriak magasak és erősek vol­tak, mégis kezükbe adta őket az Úr! (Ámos 2:9), így van ez keresztyén életünkben is. A távoli, félelmesnek tűnő dolgok az Úr közelében sokszor úgy oldódnak meg, ahogy emberi számítás szerint nem is gondoltuk! „Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ad, de a hívő előtt az Úr megfejti ön­magát”. (223. Hallelujah ének 3 v.) Máté 5.33-42. 486. dicséret ♦ JANUÁR 9. CSÜTÖRTÖK „Ne féljetek tőlük, mert Istenetek az Úr, maga harcol ér­tetek!” (V. Mózes 3). Izráel népének a pusztai vándorlás so­rán, nehéz küzdelmeket kellett folytatnia az útjukban lévő különböző királyságok ellen. Ezeknek uralkodói nagy ellen­állást fejtettek ki velük szemben. A hesbóni király, Szihon legyőzése után, most a básáni királyság uralkodója, Óg elle­ni küzdelemre emlékezik vissza a könyv írója. Szükség volt a biztatásra az Ószövetségi kíméletlen harcok idején: „Ne félj tőle...” (2). S eme bíztatásnak volt az eredménye az Óg elleni győzelem, annak 60 városa meghódításával, amelyek magas kőfallal voltak megerősítve (5). Azóta legalább annyi nehézséget okoz egy-egy nép életében a kiskirályok" kor­látlan uralma. Akik öntörvényű módon, a maguk agresszív eszközeivel uralkodnak manapság családok, munkahelyek, kisebb-nagyobb közösségek fölött. De az ő uralmuk sem végleges. Ezt és a magunk akaratának sokszor hasonló indu­latait megfékezni jött Jézus, aki a legfőbb király! A mi fel­adatunk megharcolni a hit nemes harcát... a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig” (I. Tim. 6:12-15). Máté 5:43-48. 154. dicséret ♦ JANUÁR 10. PÉNTEK „Nagyon vigyázzatok azért magatokra!” (V. Mózes 4:1-24). Harcok idején nagy kísértés, hogy „fellazultak az erkölcsök”. Ezért van szükség arra, hogy emlékezzék a nép a rendelkezésekre és megtartsák az Úr ama paran­csait, amelyeket rendelt számukra. Ezekhez sem hozzá­tenni, sem elvenni belőlük nem szabad. Az isteni kijelen­tést már egy másik nemzedék előtt kell újra tudatosítani, amely nem egy távoli istenség tekintélyelvén nyugszik, hanem az élő Isten közelségén (7). Ezek megismerése és a fiúkkal, unokákkal való megismertetése kötelesség. Úgyszintén az Úr parancsa a környező népek állat- és csillagformáinak isteni kiábrázolásának tilalma. Isten élő személy, aki kihozta Izrael népét kézenfogva az egyipto­mi vaskohóból, hogy az Ő tulajdon népévé váljanak, így van ez ma is (20). „.. .választott nemzetség, királyi pap­ság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe...” (I. Péter 2:9). Máté 6:1-8. 474. dicséret ♦ JANUÁR 11. SZOMBAT „Volt-e olyan nép, amely hallotta a tűz közepéből szól­ni Isten szavát és mégis életben maradt...” (V. Mózes 4:25-49). A környező népek pogány istenkultuszában Izráel népének tisztán megmaradni hatalmas erőfeszítést jelentett. Ezért volt szükség a megkezdett intés folytatásá­ra. Kemény szavak, amelyek arról szólnak, hogy ha „azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr... nagyon ha­mar kivesztek arról a földről... nem éltek rajta sokáig, ha­nem menthetetlenül kipusztultok” (25-26). De ha ez nem történik meg, a szétszórattatás is súlyos ítélet lehet rajtuk (27). Ezek a kemény szavak, egy nép életbenmaradásának „útjelzői”. De aki megmarad mellette, azt az Úr nem hagy­ja cserben (31). Azóta is, ma is ez a két út járható! „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket...” (Zsidók 3:7-8). Máté 6:9-15. 483. dicséret Kovács Mihály IMÁDKOZZUNK! Kegyelmes Isten, édes Atyám, sok min­dent elvitt tőlem az elmúlt esztendő, de nem ragadhatta el szívemből Tebenned való hitemet. Sok, számomra kedves hang elnémult mellettem, amíg elérkez­tem az új esztendő kapujához; a Te Igéd most is szól hozzám. Egy év messzeségében, fekete acéltü­k­­rében mutasd meg az életem fogyatékos­ságait. Esedezem alázatosan Hozzád; min­denekelőtt erősítsd, mélyítsd el és újítsd meg az én Benned való hitemet. Szent Lelkednek lángját szítsd föl bennem; add, hogy lássalak ezután ott is, ahol két­ség vagy bűn eltakart Téged. Erősen, rendületlenül álljak meg Tebenned. Sem­mi el ne tántorítson engem Tetőled, Atyám. Legyen a hitem pajzs, amellyel a kísértések tüzes nyilai ellen védelmezel. Legyen a hitem állandó, Veled való élet. Vezess engem a szeretethez­. Hadd sze­resselek mindig jobban, mint a felnőtt gyermek az édesatyját, aki mindig többet ért meg annak áldozatából és hadd sze­ressem felebarátaimat. Adj új esztendőt énnekem. A Krisztusért. Amen. Muraközy Gyula A Sionnak hegyén... A heti bibliai részhez „Aranyat, tömjént és mirh­át...” II. A napkeleti bölcsek története (Mt 2,1-12) sok találgatásra is okot adott. Említettük, hogy a három ajándékból arra következ­tettek, hogy hárman voltak. Arcbőrük szerint Európát, Ázsiát és Afrikát jelké­pezték. Aztán királyok lettek, akiknek ne­veket is adtak. És a három ajándék is képletes jelentést kapott: az arany a ki­rálynak szól, a tömjén az Istennek, a mirha pedig a halálra készülő embernek. Az közismert keleti szokás volt, hogy a királynak a hódolók látogatáskor aján­dékokat adtak át. Saul király történeté­ben a szentíró semmirekellőnek minősíti azokat, akik lenézték őt és nem vittek neki ajándékot (1 Sám 10,27). Sába kirá­lynője is nagy kísérettel, fűszerekkel és rengeteg arannyal megrakott tevékkel érkezett Jeruzsálembe Salamon király­hoz, akinek 120 arany talentumot, renge­teg fűszert és drágakövet ajándékozott (1 Kir 10,2-10). A bölcsek látogatásában sokan a Messiás-zsoltár jövendölésének a beteljesedését látták: „Tarsisnak és a szigeteknek királyai hozzanak ,ajándé­kot, Sába és Szeba királyai fizessenek adót! Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja!” (Zsolt 72,10- 11). Mások a Jézus lába elé rakott kin­csekben jelképes mozdulatot látnak: Ha valaki egy kalászt adna, azzal azt mon­daná: Tied minden föld. Aki pedig egy falevelet: Tied minden erdő! Vagyis a bölcsek hódolata azt jelenti: Tied minde­nünk, az egész világunk! Jézus tehát király és aki találkozni akar vele, annak először meg kell hódol­nia előtte.­­ Nelsonról az angolok híres admirálisáról köztudott volt az udvarias­sága és hogy milyen lovagiasan bánt a legyőzött ellenfeleivel is. Az egyik ten­geri ütközete után az elfoglalt hajóról át­hozták a foglyul ejtett admirálist Nelson zászlóshajójának a fedélzetére. A fogoly, ismerve Nelson udvariasságának a hírét, azt gondolta, vele is így fog bánni. Tehát amikor a fedélzetre lépett, kinyújtott kézzel elindult Nelson felé, hogy mint egyenlő felek kezet rázzanak. Nelson ke­ze azonban mozdulatlan maradt. „Előbb a kardját uram, aztán a kezét!” - mond­ta. Jézushoz közeledve is ez a sorrend... A napkeleti bölcsek valószínűleg párthusok voltak. Seneca egyik levelé­ben azt olvassuk: „A párthusoknál az volt a szokás, hogy senki sem közeled­hetett a királyhoz ajándék nélkül" (Bp. XVII). Az arany már az ókorban is a fé­mek királya volt. Ez illett tehát az embe­rek királyaihoz is. A hagyomány szerint Gáspár hozta az aranyat. Hiszen Jézus is király volt. Igaz, hogy nem katonák véd­te trónról uralkodott, hanem önfeláldozó szeretettel egy keresztről. Bajusz Ferenc

Next