Reformátusok Lapja, 2003 (47. évfolyam, 1-52. szám)
2003-01-05 / 1. szám
di«!« \\m Hit és művészet 2003. január 5 nyítészet világától Ko°s Judith A „Pro Architectura” díjas Budakeszi templom______ a világ művészetéről „A templom az a hely a bukott világban, ahol az Isten dicsősége egyedül hirdettetik éspedig Krisztus keresztjében. A keresztyén templom az a hely, ahol a világ megváltásra szorultsága prédikáltatik, ahol a világnak a megszületett Megváltó hirdettetik, s ahol az ember előtt az Isten e bukott világnak azt az elkövetkezendő „új eget és új földet” mutatja meg. A református templom az a hely, ahol Isten szól az ő egyházának azzal az igénnyel, hogy ő szól emberi hangokon az ő választott népéhez. A templomépítésnek egyetlen létjogosultsága az, hogy ott Isten szuverén szava hangzik” - mondotta Szabó Imre esperes az Emlékezet Temploma felszentelési prédikációjában 1935. szeptember 22-én Budapesten, a Jelenések Könyve 21,10-11, 22-23 alapige szerint „A templom nélküli város” címmel, amelynek tartalma az eltelt több mint fél évszázad óta a súlyos történelmi időkben egyre időszerűbbé válhatott (ld. Koós Judith: Református templomok Budapesten. Két évszázad kultúrtörténete és művészete, (1875-1995. Bp. 1996. 68 old.). De e megrázó, felemelő és eszméltetően időszerű gondolatokban azt is megjegyzi, hogy „a templomépítő nemzedék mindig kiválasztott nemzedék...” Kiválasztott, mert e célt Isten dicsőségére csak emberi összefogás képes megvalósítani, kitartó és áldozatos munkával, amint azt a századokon át épült középkori székesegyházak, a reneszánsz, barokk, klasszicista templomok példái is mutatják. A Budakeszi református egyháznak, illetve az ott élt kálvinistáknak a XVII. századtól kedzve része volt az üldöztetésben, különösképpen a prédikátoroknak. Budakeszi népe Buda, Óbuda sorsával is osztozott. A török megszállás s az első református egyház megszűnése után mintegy háromszáz év telt el, mikor a Budakeszi református gyülekezet újra való megalakulásáról szólnak adatok 1939 körül. Tíz évvel később, 1949-ben szentelték fel azt az imaházat, mely a történelem viharai által idekerült határokon túli reformátusoknak is szent hajléka lett. Az 1947-ben elkészült haranglábon elhelyezett harangok a következő év márciusában kondultak meg először. De ekkor már állandóan napirenden voltak a templomépítés s az ezzel kapcsolatos teendők is. Egy új református templom építése egyre időszerűbbé kezdett válni, s az 1990-es évektől kezdve ez a feladat fokozottan előtérbe került, annál is inkább, mivel a gyülekezet nem kívánta lebontani a korábbi, templom céljára készült imaházat, ezért tehát új hely kijelölése is szükségessé vált. Az 1992. évi Építész Mesteriskola felvételi pályázata a Budakeszi református templom tervezése volt a három megadott helyszín valamelyikére. Kilencvenhárom tervező jelentette be a pályázati kiírásra való igényét, és ebből hetvenegy építész adta be, legtöbben a második helyszínt, a Fő utcai közterületet választva az I. világháborús emlékmű alatti részen. Ezek között volt Basa Péter is. A második pályázati forduló meghívásos volt és hét építész részére szólt, akiket a kiíró által felkért zsűri szakvéleménye, valamint az első forduló alapján megrendezett kiállítás közönségszavazatai alapján hívtak meg. A bizottság Basa Péter tervpályázatát fogadta el, az ő tervét javasolta kivitelezni kisebb módosításokkal. Ezek szerint: „A terv azon kívül, hogy alapjában megfelel a református egyház funkcionális igényeinek, a legérzékenyebben igazodik a település strukturális és építészeti igényeihez is... A terv erénye, hogy szolid, visszafogott formálása mellett is olyan formai egyediség lehetőségét teremti meg a továbbtervezés során, amely a templom különleges funkcióját is hordozni képes.” A fiatal építész, Basa Péter vallomása szerint - aki családjával, gyermekeivel ugyancsak budakeszi lakos és a református egyház tagja - már diplomájának kézhezvétele óta álma, célja volt, hogy templomot tervezhessen. „A református templom nekem fényt, tisztaságot, szabadságot jelent. Budakeszi református temploma ezért a nagy fehér falból, az erre támaszkodó faszerkezetből és az ezek között beáradó fényből épül fel. A bejövő fényt farácsok szűrik és töltik meg melegséggel. A falak fehér színe hagyomány, ma sem tudunk ennél szebbet... A másik fontos építőanyag, a fa ősi anyag, mely ma is kiválóan alkalmazható, emellett melegséget áraszt, sőt még illata is van. A fa tudatos használatával kívántam a templomot a református hagyományokhoz (Felső-Tiszavidék, fa haranglábak) kapcsolni és megszólítani határainkon túli magyarjainkat, kiknek emléktemploma is egyben ez az épület. Itt a fa, mint anyag a múlthoz (is) köt, s felhasználásának részletmegoldásai viszont a mai kort, technikát jelzik.”... Az építész azt vallja, hogy „az épület formája egyébként a belső tér kivetülésének tudatosan komponált eredménye, a templom tervezésekor a belső volt számomra az elsődleges. A belső tartalmat és igényeket tükröző formálást tartom hitelesnek és őszintének, ezt gondolom természetesnek, ha úgy tetszik, organikusnak.” A kivitelező-vállalkozó Komán Ferenc részére a templomterv megvalósítása a református templomépítészet újabb állomása volt, igényes, magasszintű, igen kvalitásos munkájával, hiszen 1995- ben munkatársaival ő végezte a Böszörményi úti Budahegyvidéki Református templom bővítését is. Mint ismeretes, a Budakeszi templom alapkövét ünnepség keretében 1996. augusztus 19-én helyezték el, a Millecentenárium alkalmával, és 1999. október 22-én szentelték fel. Belépve a templomba az emelkedettség tiszta érzése, az anyagok természetes összhangja, a térképezésnek a megadott helyszínhez igazodó, s abban és azáltal megnyilvánuló egyedi sajátossága, hajóformája, a natura tartószerkezetek, karzat és más belsőépítészeti megoldások együttese és összhangja egyik énekünk sorát indítják el lelkünkben: „Ám bejöttünk nagy örömmel...” A református liturgiát mindenben elsődlegesen vezérfonalnak tartó terv mégis tartogat különleges tervezési megoldásokat. Ilyen pl., hogy az úrasztala a szószékkel szinte egyvonalban áll, amely a régi imaházból került ide. A mögötte levő fehér falat nagy hossztéglányi alakú átjáró nyílás tagolja, s e mögött a templomfalon kis gótizáló ablakrésen árad be a fény, messze évszázadok építészetét idézve fel egyetlen részletével. A templomhajó üvegmennyezete valóságos rálátást tár az égre, s a felülről áramló fény így nemcsak képletesen, de valóságosan is megvilágítja, megvilágosítja a belső teret és a hívőket. Basa Péter építész tervezte a templom ülőpadjait is, belsőépítészeti feladatként, mindenre kiterjedő gondossággal. Keresztes Dóra itt helyet kapott díszítőművészeti munkái finoman gazdagítják a belső teret. Végső soron a templomot egy annak teljes hosszában végigvonuló oszlopsor szervező és rendező vonala irányítja. Innen indul a nyújtott templomtér oldalirányban. A padsorok elhelyezése középen és oldalt mind a liturgikus központ, az igehirdetés, a szószék és az úrasztala felé irányulnak, így szolgálva a centrális kialakítást, a református „prédikáló templom” típusát. A templomtorony az épület elején kapott elhelyezést. Kialakítása, szerkezete és anyaga formailag a hagyományokhoz kívánt kapcsolódni. Mindennek ismeretében méltóképpen értékelhetjük azt a tényt, hogy a Budakeszi református templom építészetét e szakterület legkiemelkedőbb elismerésével, a „Pro Architectura” díjjal tüntették ki. Másnap a koreai népi hagyományokkal, kultúrával és csodálatos építészeti értékekkel ismerkedtünk meg. Felkerestük a Koreai Nemzeti Múzeumot, ahol különleges ősi koreai stílusban épített, teljesen felújított, fából készült pagodákban gyönyörködhettünk. Önkéntelenül is eszünkbe jutottak a távol-keleti filmek az ősi koreai uralkodóházak jeleneteiről. Külön felhívták a figyelmünket arra, hogy az épületek tetőformája más mint Japánban, más mint Kínában, hiszen a tetőzet vonalvezetése, íve kecsesebb, enyhén felfelé ívelő az ősi koreai építészetben. A királyi palota előtt érdekes jelenetnek lehettünk szemtanúi, amikor a tipikus ősi koreai zene alatt az őrségváltásra került sor. A múzeum pompás épületeiben megismerkedtünk a Koreai félsziget gazdag történelmével. A kiállítótermek elénk varázsolták a Silla királyság ezer éves fővárosának, Gyeongju városképét, a Joseon és Goryeo dinasztiák kultúráját. Az előbbi dinasztia alatt alakult ki a koreai ABC. Eredeti tradicionális koreai ruhákba öltözött nemes és egyszerű emberek viseletével ismerkedtünk meg és a különböző ünnepi alkalmak: esküvők, temetések ceremóniáját is láthattuk. Valamint igen érdekes volt számunkra a régi ősi koreai vallással, az ősök imádatával és a buddhizmussal kapcsolatos információk is. Korea 13 milliós lakosú fővárosában, Szöulban az autóbuszos városnézés során láthattuk a híres olimpiai stadiont is, ahol legutóbb a Labdarúgó Világbajnokság emlékezetes mérkőzéseit játszották. A délutánt a másnapi első koncertünk színhelyén, a Kyung Dong gyülekezet templomában gyakorlással töltötte a kórus. Ennek a gyülekezetnek a lelkipásztora dr. Jong-Wha Park, aki két héttel korábban a Debreceni Nagytemplomban hirdette az igét. Őt a Debreceni Egyetem Teológiai fakultása díszdoktorává fogadta, kiemelve teológiai, lelkipásztori és egyházpolitikai munkásságának gazdagságát, mely az egyházaink közötti kapcsolat létrehozásában és kiépítésében jelentős szerepet játszott. A szöuli Kyung Dong gyülekezet az egyik legaktívabb és leghíresebb egyházközsége a Koreai Református Egyháznak. Több mint ezer embert befogadó templomát a modern koreai építészet gyöngyszemeként tartják számon. A templom alagsorában egy hatalmas étterem ad lehetőséget arra, hogy minden vasárnapi istentisztelet után közös étkezésen vegyenek részt a gyülekezet tagjai, amikor kötetlenül beszélgetve együtt lehetnek és megismerhetik egymást, osztozhatnak egymás örömében és bánatában. A templom felett egy több száz személyes színházterem van, amely kiváló lehetőséget biztosít a gyülekezet fiataljainak különféle előadások, missziós rendezvények szervezésére. Közvetlen a templom mellett egy hatalmas új gyülekezeti központot építettek, amely a több ezer fős református gyülekezet mindenféle közösségi igényét kielégíti. Lelkipásztoruk elmondta, hogy nem egyszerű gyülekezetének tagjává válni, mivel mindenkinek hat hónapos próbaidőt kell letöltenie, s csak azután döntenek a gyülekezethez való tartozásukról. Talán ez is az egyik oka annak, hogy minden egyes gyülekezeti tag - legyen az parlamenti képviselő, professzor, orvos vagy autószerelő, kiváltságnak tekinti és nagy megtiszteltetésnek tartja a gyülekezeti tagságot. A rendkívül gazdag és sokrétű gyülekezeti élethez a diakóniai és missziói munkaterületek közül most csupán egyet kívánok kiemelni, a menekültek ingyenes orvosi ellátását. Park lelkipásztor hívta fel gyülekezete több, mint 40 orvosának a figyelmét arra, hogy Koreában 18 országból, főként Észak-Koreából vannak menekültek, akik közül legtöbben illegális munkavállalók és éppen ezért hivatalosan semmiféle orvosi ellátásra nem jogosultak. Segíteni kellene rajtuk! Fél éven át tartottak az előkészületi munkák s végül az lett az eredmény, hogy jelenleg havonta két vasárnapon a gyülekezeti termükben az orvosok felváltva rendelnek, és a gyülekezet ápolóinak a segítségével kétszáz menekült számára biztosítanak rendszeres orvosi ellátást. Ez egy modern samaritánusi szolgálat! Az első vasárnap Koreában a kórus öt csoportja öt különböző gyülekezetben vett részt délelőtti istentiszteleteken, ahol a Kántusból alakult 7-8 fős kamarakórusok énekléssel szolgáltak. Az egyik gyülekezetben éppen aratási ünnep volt. Az úrasztala előtt gyümölcsöket és zöldségeket halmoztak fel óriási mennyiségben és a gyülekezet ifjúságának a feladata volt a hálaadó ünnepség megszervezése. Egy másik szöuli gyülekezetben, a Hvangrin Egyházközségben a vasárnapi istentiszteleten a gyülekezet szinte teljes számmal - 350 fő - jelen volt. Jövőre fogja ünnepelni alapításának 50 éves évfordulóját ez a rendkívül dinamikusan fejlődő gyülekezet. Bizonyára nevük jelentésének megfelelően élnek Urunk szolgálatában. Hvangrin szószerinti jelentése „jó illat a szomszédoknak”. Először vettünk részt vasárnapi istentiszteleten Koreában, s érdekes volt az istentiszteleti liturgiát végigkövetni, amely három hatalmas gongütéssel kezdődött meg a Szentháromság jegyében. Nagy meglepetéssel láttuk, hogy a dobogón álló úr asztalához és a szószékhez a szolgálattevők úgy mentek, hogy levették a cipőjüket és papucsban mentek fel a „szent helyre”. Bizonyára nem véletlenül jutott eszünkbe az Ószövetségben Mózes elhívásának a története, aki az égő csipkebokornál levette saruit, mert szent volt az a hely, ahol az Istennel találkozott. Ez a gyülekezet egyike azon ritka közösségnek, ahol még régi ősi koreai hangszerekkel kísérik a gyülekezeti éneklést. A Piri (síp), a Dae Gum (bambuszfuvola), a Jangku (dob), a GayaGum (12 húros citera) és a HaeGum (koreai egy húrú hegedű) együttes hangzása jellegzetes keleti hangzást adott. Figyelemre méltó a gyülekezet életkori megoszlása: 15% gyermek, 10% fiatal, 30% középkorú és 45% idősebb gyülekezeti tagból áll. Az istentisztelet alatt jelentette be az igehirdető, hogy új gyülekezetet fognak létrehozni, mert egy átlag gyülekezet létszáma, amelyet a lelkipásztor 13 presbiter segítségével még át tud látni és vezetni képes, két háromszáz főből áll. Örömmel hallottuk azt a számunka csodálatos tényt, hogy a Koreai Református Egyház tagjainak a száma naponként jelentős mértékben növekszik, s éppen ezért gombamódon jönnek létre az újabb helyi gyülekezetek is. Az első koncertünkre a már korábban említett Kyung Dong templomban került sor, ahol nagy meglepetéssel és örömmel tapasztaltuk, hogy tele volt az 1200 főt befogadó templom. A koncert előtt köszöntött bennünket a helyi gyülekezet egyik tagja és azt követően egy másik presbiter imádkozott. Ezután a Kántus tagjai bevonultak énekelve a „Pián-huánalpin-ni-tá” köszöntést, ami magyarul azt jelenti: „Legyen békességed!” A kórus előadása két részből állt. A koncert első felében egyházi műveket (Purcell, Perti, Deák-Bárdos, Webber, Kodály), majd a második részben népi ruhában népdalfeldolgozásokat énekeltek. Hatalmas volt a siker, óriási tapsviharral fejezte ki a közönség tetszését és hangosan kiabálták: „Encore, encore! Ráadást, ráadást!”. Ekkor énekelt a Kántus először koreai kórusműveket és sikerült az egész gyülekezetét megénekeltetni az Arirang és Szarang dallamaival, végül pedig fennállva a hatalmas gyülekezet a kórussal együtt énekelte a koreai himnuszt. A koncert után a magyaros népi ruhákba felöltözött kórustagokkal mindenki fényképezkedni akart, és a kórus karnagya alig győzte fogadni a köszönő szavakat, a gratulációkat, a hálás kézfogásokat. Jól sikerült a bemutatkozás, s hiszszük hogy Isten dicsőségét szolgálta! (Folytatjuk) Vad Zsigmond Ázsiából jöttünk. Az énekszó misszionáriusai A Kántus dél-koreai és tajvani útja (II. rész) A Koreai Nemzeti Néprajzi Múzeum