Reformátusok Lapja, 2003 (47. évfolyam, 1-52. szám)

2003-01-05 / 1. szám

d­i«!« \\m Hit és művészet 2003. január 5 ­nyítészet világától Ko°s Ju­dith A „Pro Architectura” díjas Budakeszi templom______ a világ művészetéről „A templom az a hely a bukott világban, ahol az Isten dicsősége egyedül hirdette­­tik éspedig Krisztus keresztjében. A ke­resztyén templom az a hely, ahol a világ megváltásra szorultsága prédikáltatik, ahol a világnak a megszületett Megváltó hirdettetik, s ahol az ember előtt az Isten e bukott világnak azt az elkövetkezendő „új eget és új földet” mutatja meg. A re­formátus templom az a hely, ahol Isten szól az ő egyházának azzal az igénnyel, hogy ő szól emberi hangokon az ő vá­lasztott népéhez. A templomépítésnek egyetlen létjogosultsága az, hogy ott Is­ten szuverén szava hangzik” - mondotta Szabó Imre esperes az Emlékezet Temp­loma felszentelési prédikációjában 1935. szeptember 22-én Budapesten, a Jelené­sek Könyve 21,10-11, 22-23 alapige sze­rint „A templom nélküli város” címmel, amelynek tartalma az eltelt több mint fél évszázad óta a súlyos történelmi időkben egyre időszerűbbé válhatott (ld. Koós Judith: Református templomok Buda­pesten. Két évszázad kultúrtörténete és művészete, (1875-1995. Bp. 1996. 68 old.). De e megrázó, felemelő és eszmél­­tetően időszerű gondolatokban azt is megjegyzi, hogy „a templomépítő nem­zedék mindig kiválasztott nemzedék...” Kiválasztott, mert e célt Isten dicső­ségére csak emberi összefogás képes megvalósítani, kitartó és áldozatos mun­kával, amint azt a századokon át épült középkori székesegyházak, a reneszánsz, barokk, klasszicista templomok példái is mutatják. A Budakeszi református egyháznak, illetve az ott élt kálvinistáknak a XVII. századtól kedzve része volt az üldözte­tésben, különösképpen a prédikátorok­nak. Budakeszi népe Buda, Óbuda sorsá­val is osztozott. A török megszállás s az első reformá­tus egyház megszűnése után mintegy há­romszáz év telt el, mikor a Budakeszi re­formátus gyülekezet újra való megalaku­lásáról szólnak adatok 1939 körül. Tíz évvel később, 1949-ben szentelték fel azt az imaházat, mely a történelem viharai által idekerült határokon túli reformátu­soknak is szent hajléka lett. Az 1947-ben elkészült haranglábon elhelyezett haran­gok a következő év márciusában kondul­­tak meg először. De ekkor már állandóan napirenden voltak a templomépítés s az ezzel kapcsolatos teendők is. Egy új református templom építése egyre időszerűbbé kezdett válni, s az 1990-es évektől kezdve ez a feladat fo­kozottan előtérbe került, annál is inkább, mivel a gyülekezet nem kívánta lebonta­ni a korábbi, templom céljára készült imaházat, ezért tehát új hely kijelölése is szükségessé vált. Az 1992. évi Építész Mesteriskola fel­vételi pályázata a Budakeszi református templom tervezése volt a három meg­adott helyszín valamelyikére. Kilenc­­venhárom tervező jelentette be a pályá­zati kiírásra való igényét, és ebből het­venegy építész adta be, legtöbben a má­sodik helyszínt, a Fő utcai közterületet választva az I. világháborús emlékmű alatti részen. Ezek között volt Basa Péter is. A második pályázati forduló meghívá­sos volt és hét építész részére szólt, aki­ket a kiíró által felkért zsűri szakvélemé­nye, valamint az első forduló alapján megrendezett kiállítás közönségszavaza­tai alapján hívtak meg. A bizottság Basa Péter tervpályázatát fogadta el, az ő tervét javasolta kivitelez­ni­­ kisebb módosításokkal. Ezek sze­rint: „A terv azon kívül, hogy alapjában megfelel a református egyház funkcioná­lis igényeinek, a legérzékenyebben iga­zodik a település strukturális és építésze­ti igényeihez is... A terv erénye, hogy szolid, visszafogott formálása mellett is olyan formai egyediség lehetőségét te­remti meg a továbbtervezés során, amely a templom különleges funkcióját is hor­dozni képes.” A fiatal építész, Basa Péter vallomása szerint - aki családjával, gyermekeivel ugyancsak budakeszi lakos és a reformá­tus egyház tagja - már diplomájának kézhezvétele óta álma, célja volt, hogy templomot tervezhessen. „A református templom nekem fényt, tisztaságot, sza­badságot jelent. Budakeszi református temploma ezért a nagy fehér falból, az erre támaszkodó faszerkezetből és az ezek között beáradó fényből épül fel. A bejövő fényt farácsok szűrik és töltik meg melegséggel. A falak fehér színe ha­gyomány, ma sem tudunk ennél szeb­bet... A másik fontos építőanyag, a fa ősi anyag, mely ma is kiválóan alkalmazha­tó, emellett melegséget áraszt, sőt még illata is van. A fa tudatos használatával kívántam a templomot a református ha­gyományokhoz (Felső-Tiszavidék, fa ha­ranglábak) kapcsolni és megszólítani ha­tárainkon túli magyarjainkat, kiknek em­léktemploma is egyben ez az épület. Itt a fa, mint anyag a múlthoz (is) köt, s fel­­használásának részletmegoldásai viszont a mai kort, technikát jelzik.”... Az építész azt vallja, hogy „az épület formája egyébként a belső tér kivetülésé­­nek tudatosan komponált eredménye, a templom tervezésekor a belső volt szá­momra az elsődleges. A belső tartalmat és igényeket tükröző formálást tartom hite­lesnek és őszintének, ezt gondolom termé­szetesnek, ha úgy tetszik, organikusnak.” A kivitelező-vállalkozó Komán Fe­renc részére a templomterv meg­valósítása a református templom­­építészet újabb állomása volt, igényes, magasszintű, igen kvali­tásos munkájával, hiszen 1995- ben munkatársaival ő végezte a Böszörményi úti Budahegyvidéki Refor­mátus templom bővítését is. Mint ismeretes, a Budakeszi templom alapkövét ünnepség keretében 1996. au­gusztus 19-én helyezték el, a Millecentenárium alkalmával, és 1999. október 22-én szentelték fel. Belépve a templomba az emelkedett­ség tiszta érzése, az anyagok természetes összhangja, a térképezésnek a megadott helyszínhez igazodó, s abban és azáltal megnyilvánuló egyedi sajátossága, hajó­formája, a natur­­a tartószerkezetek, kar­zat és más belsőépítészeti megoldások együttese és összhangja egyik énekünk sorát indítják el lelkünkben: „Ám bejöt­­tünk nagy örömmel...” A református liturgiát mindenben elsődlegesen vezérfonalnak tartó terv mégis tartogat különleges tervezési meg­oldásokat. Ilyen pl., hogy az úrasztala a szószékkel szinte egyvonalban áll, amely a régi imaházból került ide. A mö­götte levő fehér falat nagy hossztég­­lányi alakú átjáró nyílás tagolja, s e mögött a templomfalon kis gótizáló ablakrésen árad be a fény, messze évszázadok építészetét idézve fel egyetlen részletével. A templomhajó üvegmennyezete valóságos rálátást tár az égre, s a felülről áramló fény így nemcsak képletesen, de valóságosan is meg­világítja, megvilágosítja a belső te­ret és a hívőket. Basa Péter építész tervezte a temp­lom ülőpadjait is, belsőépítészeti fel­adatként, mindenre kiterjedő gondos­sággal. Keresztes Dóra itt helyet ka­pott díszítőművészeti munkái fino­man gazdagítják a belső teret. Végső soron a templomot egy an­nak teljes hosszában végigvonuló oszlopsor szervező és rendező vona­la irányítja. Innen indul a nyújtott templomtér oldalirányban. A padsor­ok elhelyezése középen és oldalt mind a liturgikus központ, az igehirdetés, a szószék és az úrasztala felé irányulnak, így szolgálva a centrális kialakítást, a re­formátus „prédikáló templom” típusát. A templomtorony az épület elején ka­pott elhelyezést. Kialakítása, szerkezete és anyaga formailag a hagyományokhoz kívánt kapcsolódni. Mindennek ismeretében méltókép­pen értékelhetjük azt a tényt, hogy a Budakeszi református templom építé­szetét e szakterület legkiemelkedőbb el­ismerésével, a „Pro Architectura” díjjal tüntették ki. Másnap a koreai népi hagyományokkal, kultúrával és csodálatos építészeti érté­kekkel ismerkedtünk meg. Felkerestük a Koreai Nemzeti Múzeumot, ahol külön­leges ősi koreai stílusban épített, teljesen felújított, fából készült pagodákban gyö­nyörködhettünk. Önkéntelenül is eszünkbe jutottak a távol-keleti filmek az ősi koreai uralkodóházak jeleneteiről. Külön felhívták a figyelmünket arra, hogy az épületek tetőformája más mint Japánban, más mint Kínában, hiszen a tetőzet vonalvezetése, íve kecsesebb, enyhén felfelé ívelő az ősi koreai építé­szetben. A királyi palota előtt érdekes je­lenetnek lehettünk szemtanúi, amikor a tipikus ősi koreai zene alatt az őrségváltásra került sor. A múzeum pom­pás épületeiben megismerkedtünk a Ko­reai félsziget gazdag történelmével. A ki­állítótermek elénk varázsolták a Silla ki­rályság ezer éves fővárosának, Gyeongju városképét, a Joseon és Goryeo dinaszti­ák kultúráját. Az előbbi dinasztia alatt alakult ki a koreai ABC. Eredeti tradici­onális koreai ruhákba öltözött nemes és egyszerű emberek viseletével ismerked­tünk meg és a különböző ünnepi alkal­mak: esküvők, temetések ceremóniáját is láthattuk. Valamint igen érdekes volt számunkra a régi ősi koreai vallással, az ősök imádatával és a buddhizmussal kapcsolatos információk is. Korea 13 milliós lakosú fővárosában, Szöulban az autóbuszos városnézés so­rán láthattuk a híres olimpiai stadiont is, ahol legutóbb a Labdarúgó Világbajnok­ság emlékezetes mérkőzéseit játszották. A délutánt a másnapi első koncertünk színhelyén, a Kyung Dong gyülekezet templomában gyakorlással töltötte a kó­rus. Ennek a gyülekezetnek a lelkipász­tora dr. Jong-Wha Park, aki két héttel korábban a Debreceni Nagytemplomban hirdette az igét. Őt a Debreceni Egyetem Teológiai fakultása díszdoktorává fogad­ta, kiemelve teológiai, lelkipásztori és egyházpolitikai munkásságának gazdag­ságát, mely az egy­házaink közötti kap­csolat létrehozásá­ban és kiépítésében jelentős szerepet ját­szott. A szöuli Kyung Dong gyüle­kezet az egyik legak­tívabb és leghíresebb egyházközsége a Koreai Református Egyháznak. Több mint ezer embert be­fogadó templomát a modern koreai építé­szet gyöngyszeme­ként tartják számon. A templom alagso­rában egy hatalmas étterem ad lehetőséget arra, hogy minden vasárnapi istentisztelet után közös étkezésen ve­gyenek részt a gyülekezet tagjai, amikor kötetlenül beszélgetve együtt lehetnek és megismerhetik egymást, osztozhatnak egymás örömében és bánatában. A temp­lom felett egy több száz személyes szín­házterem van, amely kiváló lehetőséget biztosít a gyülekezet fiataljainak különfé­le előadások, missziós rendezvények szer­vezésére. Közvetlen a templom mellett egy hatalmas új gyülekezeti központot építettek, amely a több ezer fős reformá­tus gyülekezet mindenféle közösségi igé­nyét kielégíti. Lelkipásztoruk elmondta, hogy nem egyszerű gyülekezetének tagjá­vá válni, mivel mindenkinek hat hónapos próbaidőt kell letöltenie, s csak azután döntenek a gyülekezethez való tartozá­sukról. Talán ez is az egyik oka annak, hogy minden egyes gyülekezeti tag - le­gyen az parlamenti képviselő, professzor, orvos vagy autószerelő, kiváltságnak te­kinti és nagy megtiszteltetésnek tartja a gyülekezeti tagságot. A rendkívül gazdag és sokrétű gyüle­kezeti élethez a diakóniai és missziói munkaterületek közül most csupán egyet kívánok kiemelni, a menekültek ingye­nes orvosi ellátását. Park lelkipásztor hívta fel gyülekezete több, mint 40 orvo­sának a figyelmét arra, hogy Koreában 18 országból, főként Észak-Koreából vannak menekültek, akik közül legtöb­ben illegális munkavállalók és éppen ezért hivatalosan semmiféle orvosi ellá­tásra nem jogosultak. Segíteni kellene rajtuk! Fél éven át tartottak az előkészületi munkák s végül az lett az eredmény, hogy jelenleg havonta két va­sárnapon a gyülekezeti termükben az or­vosok felváltva rendelnek, és a gyüleke­zet ápolóinak a segítségével kétszáz me­nekült számára biztosítanak rendszeres orvosi ellátást. Ez egy modern samari­­tánusi szolgálat! Az első vasárnap Koreában a kórus öt csoportja öt különböző gyülekezetben vett részt délelőtti istentiszteleteken, ahol a Kántusból alakult 7-8 fős kamara­kórusok énekléssel szolgáltak. Az egyik gyülekezetben éppen aratási ünnep volt. Az úrasztala előtt gyümölcsöket és zöld­ségeket halmoztak fel óriási mennyiség­ben és a gyülekezet ifjúságának a felada­ta volt a hálaadó ünnepség megszervezé­se. Egy másik szöuli gyülekezetben, a Hvangrin Egyházközségben a vasárnapi istentiszteleten a gyülekezet szinte teljes számmal - 350 fő - jelen volt. Jövőre fogja ünnepelni alapításának 50 éves év­fordulóját ez a rendkívül dinamikusan fejlődő gyülekezet. Bizonyára nevük je­lentésének megfelelően élnek Urunk szolgálatában. Hvangrin szószerinti je­lentése „jó illat a szomszédoknak”. Először vettünk részt vasárnapi isten­tiszteleten Koreában, s érdekes volt az istentiszteleti liturgiát végigkövetni, amely három hatalmas gongütéssel kezdődött meg a Szenthárom­ság jegyében. Nagy meglepe­téssel láttuk, hogy a dobogón álló úr asztalához és a szószék­hez a szolgálattevők úgy men­tek, hogy levették a cipőjüket és papucsban mentek fel a „szent helyre”. Bizonyára nem véletlenül ju­tott eszünkbe az Ószövetségben Mózes elhívásának a története, aki az égő csipkebokornál le­vette saruit, mert szent volt az a hely, ahol az Istennel találko­zott. Ez a gyülekezet egyike azon ritka közösségnek, ahol még régi ősi koreai hangszerekkel kísérik a gyülekezeti éneklést. A Piri (síp), a Dae Gum (bam­buszfuvola), a Jangku (dob), a GayaGum (12 húros citera) és a HaeGum (koreai egy húrú hegedű) együttes hangzása jel­legzetes keleti hangzást adott. Figyelemre méltó a gyülekezet élet­kori megoszlása: 15% gyermek, 10% fi­atal, 30% középkorú és 45% idősebb gyülekezeti tagból áll. Az istentisztelet alatt jelentette be az igehirdető, hogy új gyülekezetet fognak létrehozni, mert egy átlag gyülekezet létszáma, amelyet a lel­kipásztor 13 presbiter segítségével még át tud látni és vezetni képes, két három­száz főből áll. Örömmel hallottuk azt a számunka csodálatos tényt, hogy a Kore­ai Református Egyház tagjainak a száma naponként jelentős mértékben növek­szik, s éppen ezért gombamódon jönnek létre az újabb helyi gyülekezetek is. Az első koncertünkre a már korábban említett Kyung Dong templomban került sor, ahol nagy meglepetéssel és örömmel tapasztaltuk, hogy tele volt az 1200 főt befogadó templom. A koncert előtt kö­szöntött bennünket a helyi gyülekezet egyik tagja és azt követően egy másik presbiter imádkozott. Ezután a Kántus tagjai bevonultak énekelve a „Pián-huá­­nalpin-ni-tá” köszöntést, ami magyarul azt jelenti: „Legyen békességed!” A kó­rus előadása két részből állt. A koncert első felében egyházi műveket (Purcell, Perti, Deák-Bárdos, Webber, Kodály), majd a második részben népi ruhában népdalfeldolgozásokat énekeltek. Hatal­mas volt a siker, óriási tapsviharral fejez­te ki a közönség tetszését és hangosan ki­abálták: „Encore, encore!­­ Ráadást, rá­adást!”. Ekkor énekelt a Kántus először koreai kórusműveket és sikerült az egész gyülekezetét megénekeltetni az Arirang és Szarang dallamaival, végül pedig fennállva a hatalmas gyülekezet a kórus­sal együtt énekelte a koreai himnuszt. A koncert után a magyaros népi ruhákba felöltözött kórustagokkal mindenki fényképezkedni akart, és a kórus karna­gya alig győzte fogadni a köszönő szava­kat, a gratulációkat, a hálás kézfogáso­kat. Jól sikerült a bemutatkozás, s hisz­­szük hogy Isten dicsőségét szolgálta! (Folytatjuk) Vad Zsigmond Ázsiából jöttünk. Az énekszó misszionáriusai A Kántus dél-koreai és tajvani útja (II. rész) A Koreai Nemzeti Néprajzi Múzeum

Next