Reformátusok Lapja, 2003 (47. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-21 / 51-52. szám
17ahrmáhim uria Megjelent Loys Bourgeois A muzsika igaz útja c. könyvecskéje, amelyben a genfi zsoltárok dallamszerzője tájékoztatja az olvasót arról, hogyan kell énekelni a zsoltárokat. Kapható a pasaréti református templom (1026 Bp., Torockó tér 1.) iratterjesztésében a csütörtöki (18 óra) és a vasárnapi (8 és 10 óra) istentiszteletek előtt és után. Az Arany Alkony Idősek Otthonában (Bp., XV. Bánkút u. 67.) minden szombaton 1/2 4-kor ökumenikus bibliaóra van. Január 3-án Paskai László bíboros, 10-én Joób Máté ev. lelkész, 17-én Jankó Béla ref. lelkész, 24-én Győri Kornél baptista lelkész, 31-én Bodnár Ákos főorvos szolgál. A Partiumi Keresztény Egyetem vegyeskara a budapesti Kodály Zoltán III. Kórusverseny Nagydíját nyerte el Berkesi Sándor vezetésével. Adventi könyvvásár lesz Nagyvázsonyban december 14-20. között a nagyvázsonyi református parókián (Kinizsi u. 69.), ahol karácsonyi, hitéleti és szépirodalmi könyvek, cd-k, kiadványok, képeslapok, hanghordozók, gyermekajándékok, nemzeti kiadványok, regények és kötetek kaphatók illetve megrendelhetők. Nyitvatartás hétköznap 16-19 óra, szombaton 1012 és 1417 óráig. A pátkai templomban advent negyedik vasárnapján (december 21-én) a délelőtt 10 órai istentiszteleten a Bel Canto Vegyeskar lép fel. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk. A Pátkai Művelődési Házban december 18-án délután 16 órai kezdettel ingyenes karácsonyi bábelőadást tart a Palánta Misszió bábcsoportja. Információ: pres735@freemail.hu, vagy 06-30- 282-1064. A Paraklétosz Alapítvány legközelebbi ülése január 5-én délelőtt 10 órakor lesz a Bp. Kálvin téri egyházközség I. emeleti gyülekezeti termében, melynek témája,Jézus anyja”. Ünnepi istentisztelettel egybekötött gyermekkarácsonyi ünnepséget rendeznek a nagyvázsonyi református templomban december 24-én 17 órai kezdettel. December 25-én 14 órakor a templomban karácsonyi úrvacsorás istentiszteletet tartanak. A KIÉ szeniorok ez évi találkozója december 27-én a VIII., Horánszky u. 26.1/18. sz. alatt lesz délelőtt 10 órakor. További áhítatok időpontja: 2004. január 31., február 28., március 27., azaz minden hónap utolsó szombatján délelőtt 10 óra. Alkalmaikra minden érdeklődőt szeretettel várnak, akik fiatalok Jézus Krisztushoz való megtéréséért imádkoznak és munkálkodnak. Ugyanott a Bibliát ismertető kétszázoldalas képes KJE Kalendárium 2004. évi kiadása megvehető. Ára: 400 Ft. Nívódíjat kapott a Duna Televízió Vallási Szerkesztősége. Pekár István elnök december 11-én „a nagy szakmai alázattal végzett mise és istentisztelet közvetítésekért és a lelkes, színvonalas műsorkészítésért” kollektív nívódíjban részesítette a Duna Televízió Vallási Szerkesztőségét. A szentendrei gyülekezet advent második vasárnapján emlékezett meg temploma 1913-as felszenteléséről. Az 1748- ban épült, ekkor már romos ortodox templomot ekkor vásárolták meg és újították fel Jordán István pomázi kereskedő végrendeletileg erre adott hagyatékából. Az ünnepségen hitvesével együtt jelen volt és a gyülekezetét köszöntötte Nagy Sándor a Zsinat világi elnöke, verset mondott Kun Csabáné Kovalik Judit, orgonált Bartha Zsolt, megemlékezett Sikolya Zsolt gondnok. A péceli Csökmei Kör 2003. évi téli konferenciát és éves közgyűlést rendez december 29-én, hétfőn 10 órai kezdettel. Helyszín: BM Katasztrófavédelmi Oktatási Központ színházterme, 2119 Pécel, Szent Imre krt. 3. Megközelíthető: a 61 E jelű autóbusszal az Örs vezér tértől a végállomásig (Rákoskeresztúr), onnan a 69-es busszal Pécelen a benzinkútig, a színhely innen gyalog 3 perc, vagy vonattal a Keleti Pályaudvartól Pécelig, a vasútállomás előtt fel lehet szállni a 69-es autóbuszra, a benzinkútig egy megálló. Az Egri Református Egyházközség Presbitériuma és a Kálvin Ház Alapítvány Kuratóriuma Kádár Zsolt esperes 50. születésnapja alkalmából könyvbemutatót és fogadást tart az egri Kálvin Ház nagytermében december 17-én, szerdán 17 órakor. ate Adventi segélyakciók Hagyományaihoz híven, immár hatodik alkalommal indította el adventi kampányát a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. A télre, valamint az ünnepekre való tekintettel több alkalommal szerveznek melegétel osztást, az ország teljes területén, a hajléktalanok és rászorulók részére, a budapesti, gyulai, miskolci, orosházi, szolnoki és debreceni központjaikon keresztül. A karácsonyi kampányhoz kapcsolódóan könyvajándékot osztottak szét Budapest XXIII. kerületének öt általános iskolájában. A hajdúhadházi kisebbségi közösség részéről érkezett megkeresésre reagálva a Szeretetszolgálat munkatársai december 11-én téli cipőosztást szervezett a városban élő legszegényebb réteg számára. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által felajánlott lábbeliket a téli idő beálltára való tekintettel juttatták el a rászorulóknak. A két hullámban lebonyolított segélyakció során 500-500 pár téli lábbelit osztottak szét a segélyszervezet tagjai. Az adventi segélyprogramok keretében, a Szeretetszolgálat nagyértékű adományokat juttatott el Kárpátaljára, a beregszászi nehéz körülmények között élő családok számára. A segélyszállítmány értékének egy részét az árvíz után újjáépült tiszaszalkai református templom felszentelési istentiszteletén, a segélyszervezet számára felajánlott 300.000 Ft-os offertórium fedezte, melyért ezúton is köszönetet mond a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. A segélyakció kiterjedt a határ menti nagyváros környékének településeire is. Emellett tisztítószereket, illetve könyvadományokat szállított számos iskola, óvoda és könyvtár részére, valamint az adományok részét képezte egy édességekből és könyvekből összeállított karácsonyi ajándékcsomag, melyet a rászoruló családok, valamint az iskolák tanulói és az óvodások is megkaptak. Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke 20 ezer üveg Béres Cseppet adott át Márki Lászlónak, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnökének. Az adomány részben már karácsonyra eljut a rászoruló sokgyermekes családokhoz. Béres Klára, az ünnepélyes átadáson elmondta: „Béres József, a Béres Csepp feltalálójának példáját követve a Béres Alapítvány is mindent megtesz a rászorulók megsegítése érdekében. Karácsony közeledtével különös figyelemmel fordulunk azon családok felé, akik szűkös anyagi körülmények között három, vagy több gyermek felnevelésére vállalkoznak. Úgy gondoljuk, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél jó helyre kerül majd készítményünk, melyet kicsik és nagyok egyaránt használhatnak.” Márki László, a NOE elnöke a nagycsaládosok nevében fejezte ki köszönetét és örömét, hogy már idén Karácsonyra is sok családhoz eljuthat a Béres Alapítvány ajándéka. Az elnök elmondta, hogy a két szervezet közti együttműködési megállapodás értelmében az adományok elosztása a NOÉ budapesti és regionális központjain keresztül, valamint a NOÉ által szervezett nagycsaládos rendezvények keretében valósul meg. Halottaink Megpróbált életút után 73. életévében elhunyt néhai Juhász László lelkipásztor, gömör-tomnai esperes fia, ifj. Juhász László ny. lelkipásztor. Hamvait október 18-án helyezték el Putnokon szülei sírjában. Mazák Lajos, a putnoki gyülekezet volt egyházfia, presbitere, majd kurátora életének 93. évében elhunyt. A család, a gyülekezet november 2-án búcsúztatta. Elhunyt Csizi István, a putnoki gyülekezet presbitere életének 90. évében. Az Újlétai Református Egyházközségben szolgáltak és hazamentek az Úrhoz. Béres Balázsné Erzsike néni 85 évet élt, Parácsi Károlyné 90. évében tért haza Megváltójához. Mindketten gondnok feleségek voltak. A kokadi egyházközség halottai: Szabó Gyuláné 76 éves presbiter nőtestvér. Nagy Gyula volt nagyváradi presbiter 72 évesen. Nagy Sándorné 77 éves korában, id. Pankotai Józsefné 72 éves korában, Hevesi Józsefné 74 éves presbiter, id. Péter Gyula volt presbiter 82 éves korában tért haza Teremtő Urához. Balla Sándor egykori délvidéki és ny. németországi lelkipásztor 87 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Egykori német gyülekezete december 9-én gyászistentisztelet keretében búcsúzott tőle. Hamvedrét az újvidéki családi sírboltba helyezik örök nyugalomra. özv. Pintér Jenőné született Csiszár Ilona nyugalmazott gyémántdiplomás református lelkész és hitoktató életének 83. évében november 13-án türelemmel viselt, hosszú és súlyos betegség után - hazatért Urához. Temetése december 11-én volt az újpesti Megyeri úti temetőben Bazsó Béla osztályvezető, a „Schweitzer Albert Szeretetotthon” igazgató-lelkipásztora és Csákány Tamás pasaréti beosztott lelkész szolgálatával. „Boldog az a szolga, akit az ő Ura, mikor hazajön ily munkában talál” (Máté ev. 24,46). 2003. december 21-28 A Magyar Rádió és Televízió református szerkesztésű műsorai Kossuth Rádió: December 24-én és december 31-én, szerdán 13.30 órakor „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” - református félóra. Szerkesztő: Fekete Ágnes. Az adás egy hétig meghallgatható az interneten is, cím: www.parokia.net Az adás szöveges formában megkapható a reformátusok@levele.hu címről. December 26-án, pénteken karácsony második napján 10.05 órakor istentisztelet közvetítése Szigetszentmiklósról. Igét hirdet: Villányi Péter lelkipásztor. Szerkesztő: Fekete Ágnes. 2004. január 1-én, csütörtökön újév napján 10.05 órakor istentisztelet közvetítése a Budapest-Budahegyvidék templomból (XII. Böszörményi út). Igét hirdet: Szabó István püspök. Szerkesztő: Fekete Ágnes. ♦ mtv: December 21 -én, vasárnap 11.20 órakor Karácsony a szeretetszolgálatoknál. Ugyanez a műsor, ugyanebben az időpontban az m2 műsorán is látható. December 21 -én, vasárnap 15.10 órakor „Örömhír” - a református egyház műsora. Ism. december 28. m2 kb. 09.00 órakor. December 24-én, szerdán 13.55 órakor református ifjúsági műsor. Ism. december 28. 02 10.05 órakor. December 25-én, csütörtökön 10.00 órakor karácsonyi református istentisztelet közvetítése a debreceni Nagytemplomból. December 31-én, szerdán 11.47 órakor református ifjúsági műsor. Szerkesztő: Tislér Géza. Felvételi A Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola felvételt hirdet a 2004/2005-ös tanévre négyosztályos általános gimnáziumi tagozatra, valamint angol és német emelt szintű tagozatra, emelt szintű angol nyelvi előkészítő évfolyamra (0. évfolyam), hatosztályos matematika és informatika irányultságú tagozatra. Nyílt nap: 2004. január 24. (szombat) 10 óra Jelentkezési határidő: 2004. február 13. Érdeklődni lehet: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 9., telefon: 06-82-471-108 honlap: www.csokonai-csurgo.sulinet.hu Köszönet az 1 %-ért A Parasznyai Református Egyházért Alapítvány szeretné megköszönni a 2003- ban felajánlott 1%-ot, mely összeget 11.573,-Ft-ot a jövő évi gyermeküdültetésre kíván fordítani. ♦ A „Hild” Templom Alap Alapítvány (2700 Cegléd, Iskola u. 1. Tel: 06-53-311- 340) Kuratóriuma tájékoztat minden érdeklődőt, hogy a 2002. évi jövedelemadó 1%-ából az Alapítványhoz 201.323,-Ft folyt be. A beérkezett összeg 2003 év folyamán az alapítvány céljának megfelelően, a ceglédi Református Nagytemplom felújítására került felhasználásra. Jelen közleményt az 1996. évi CXXVI. törvény 6. 3. bekezdésében előírtak szerint tesszük közzé. A felajánlásokat ezúton is köszönjük, arra a jövőben is számítunk. Alapítvány adószáma: 19176901-2-13. Alapítvány számlaszáma: 10103812-06473137-00000009 Ragyogó toronyórákat, zúgó harangokat és ünnepi harangjátékokat a 2003. esztendőre. Rancz Első Magyar Toronyóragyár Kft. 8000 Székesfehérvár, Lőcsei u. 6. (22)302 677. (30)9598 202 A Vasvár Önkormányzat tulajdonában és a Salamis Kht. üzemeltetésében 2004. tavaszától induló Békesség Háza Emeltszintű Szociális Otthonban apartmanok már folyamatosan leköthetők. Jövendő lakóiról a nap 24 órájában szakirányú végzettségű szakszolgálat szeretettel gondoskodik a teljeskörű ellátásról, ápolás - gondozásról. Érdeklődni személyesen és telefonon: Vasvár Információs Irodában szerdai napokon 9-12 óráig, tel.: 06- 94-372-452 vagy bármikor a 06-30- 500-7536-os mobiltelefonon. Állás A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája igazgatóhelyettes, gazdasági vezetői állás betöltésére a következő pályázatot írja ki, amelynek feltételei az alábbiak: Feladat: A Magyarországi Evangélikus Egyház gazdálkodásának irányítása. Elvárások: Közgazdaságtudományi Egyetem vagy Pénzügyi Számviteli Főiskolai végzettség. 3-5 éves vezetői gyakorlat. Jó kommunikációs képesség. Nagyfokú önállóság. Számítástechnikai ismeretek felhasználói szinten. Lehetőleg evangélikus meggyőződés, keresztény életvitel Ajánlat. Bérezés megállapodás szerint. Kiegyensúlyozott munkaidő. Egyházi kedvezmények. * Jelentkezés és egyéb felvilágosítás: Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának titkárságán: 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 483-22-60, Fax: 486-35-54. A jelentkezéshez kérjük mellékelni a képzettséget igazoló dokumentumok másolatát, valamint a kézzel írt önéletrajz egy-egy másolatát. Beadási határidő: 2004. január 31.