Reformátusok Lapja, 2005 (49. évfolyam, 1-52. szám)

2005-01-02 / 1. szám

2 Elmélkedés Áldást kérünk Istentől magunkra, családunkra és az egész ember világra az új esztendő­ben. A „Házi áldásként" ismert mondá­kat sokan a régiek közül a házban a tűz­hely fölé is kitették. Bíztatást, erőt merí­tettek abból: „Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke, hol béke ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen." Vajon sza­bad így reménykedni: „hol Isten, ott szükség nincsen"? Isten nem teremt szükséget, mégis az a tapasztalatunk, hogy az Istenben hívő embereknek nem könnyebb az élete, mint az istentaga­dóknak vagy az Istentől elfordultaknak. Isten kiválasztott emberei, a próféták sokat szenvedtek az Ószövetség elbeszé­lései alapján. Miért szenvedett Pál apostol missziói munkája során? Saját leveléből tudjuk, mennyit nélkülözött, s üldöztetést és bántalmazást szenvedett ! (Lásd: 2 Kor 11,23-33). Nem volt ott az Isten velük? De legfőképpen azt a kér­­j­e­­lést vethetjük fel: Jézusnak miért kellett szenvedni és már kisgyermek korában menekülni üldözői elől? Nem volt Vele az Isten? Őbenne jelen volt az Isten,­­ mégis a legsúlyosabb szenvedést hor­dozta el a kereszten. Bizonyosan nem helyes itt ez a logika. A bibliai példák szerint nem igaz az, hogy ahol Istenben­­ bíznak az emberek, ott nem szenvednek szükséget. Ugyanakkor mégis igaza van annak a házi áldásnak! Csak fontos­­ megértenünk, hogy milyen szükségről van szó. Jézus tanítása és élete példája ad eligazítást nekünk. Jézus nem ígért | anyagi jólétet követőinek, sőt szenvedést | és üldöztetést ígért tanítványainak. Az | Ószövetségben még több helyen (főként | egyes zsoltárokban) azt olvassuk, hogy­­ az igaz embert Isten hosszú élettel és | anyagi javakkal, sok gyermekkel jutás­ | mázza meg. Ez a teológiai irányzat ma újra megjelenik a „sikerteológiában” a­­ külföldről beáramló misszionáriusok­nál: „Isten megjutalmazza imádságo­dat, egészséges, gazdag és sikeres le­szel, csak kitartóan kérdd Istentől. Ha nem vagy az, akkor a te hiteddel van a­­ baj.” Elterjedt és igen népszerű „ez a jó hír", tömegesen vonzza a fiatalokat új közösségekbe és egyházakba. Kinek van­­ igaza? Nekünk Jézus Krisztus a Meste­rünk a Biblia sokféle mondanivalója és a különböző teológiai irányzatok között.­­ A legfontosabb újszövetségi Ige fi- f­gyelmeztet minket arra, hogy melyik a­­ legnagyobb szükségünk. Jézus azt­­ mondja: „Újonnan kell születnetek"­­ (­Ián 3, 7). A régi Károli fordításban így olvastuk: „Szükség néktek újonnan szü­­letnetek". Ez a mi valódi szükségletünk.­­ Nikodémus, aki Jézushoz ment beszél­getni egy éjszaka, nem szenvedett szük­séget sem anyagiakban, sem szellemiek­ben. Gazdag és előkelő volt, görög műveltségű farizeus, hívő zsidó ember, aki Isten törvénye szerint élt és cseleke­dett. Egy valami szükséglete volt azon­ban, amit nem tudott betölteni senki és semmi, csak Jézus. Ez nyugtalanította, ezért kereste fel őt. Szükségét érezte an­nak, hogy Vele beszéljen. Nem értette, ahogyan a tanítványok sem, sőt mi sem értjük igazán. Mit jelent újonnan - az eredeti görög szó azt is jelenti: felülről is­­ születni? Isten Lelkétől születni, meg­újulni. Hogyan? Ahogyan a testi szüle­tés titok - bármilyen sokat megfejtett már belőle az orvostudomány - a lelki­szellemi újjászületés is titok. Nem tud­juk, hogy hogyan és mitől változik meg gyökeresen az ember élete. Nem az el­­j határozásától, nem akaratától, hanem a s Szentlélek érintésétől. Azt nem tudjuk, hogy végül is megtörtént-e a nagy for­dulat Nikodémus életében vagy sem. De­­ a szükségét átélte ő is. Ahol és amikor Isten jelen van az éle­tünkben, ott és akkor betölti ezt, azaz­­ nincs többé (ilyen) szükség. Ez a kell, és ez a szükséglet az első, s ha ez ren­deződik, lesz erő elviselni a többit. Az új évben szükség lesz sok mindenre, sokak­nak anyagi segítségre, hogy kifizessék a számláikat, hogy kenyeret vegyenek a­­ családnak. Hál Istent segítségül hívják imádságban, ott adatik majd „valaki", aki megosztja a javait. Lesz mindennap­­ elegendő (összefoglaló szóval:) kenyér. „De keressétek először Isten országát, | és igazságát, és ezek is mind ráadásul­­ megadatnak nektek" (Máté 6,33). Olvasandó: Luk 8,17-23. K­eresztelő János Heródes Antipás börtönében ül. Úgy látszik, „út­készítő” szolgálatát elvégezte. Szolgá­lata közben soha nem vállalta azt, hogy ő lenne a megígért Messiás. Ilyenkor mindig Krisztusra mutatott: Ő „az Is­ten Báránya, Aki elveszi a világ bűne­it” . Ezért Krisztusnak növekednie kell, neki pedig alábbszállania - mondta. Igehirdetésében kemény volt, így prédikált: „elközelített az Isten orszá­ga. .. A fejsze a fák gyökerére vettetett. Aki nem terem jó gyümölcsöt, az kivá­­gattatik”. Ezért kell Isten felé fordulni, megtérni. Ha ez nem történik meg, az utána jövőnek — s itt Krisztusra utalt - szórólapát lesz a kezében, s tűzzel fog keresztelni. A börtönben úgy érezte, próféciája nem teljesedett be. Krisztus már elkezd­te a szolgálatát, de az ítélet elmaradt. Ezért küldte el két tanítványát, hogy Krisztustól egyenes választ kapjon ké­telyeire. Kérte, hogy Krisztus egyértel­műen jelentse ki: Ő-e a megígért Messi­ás, vagy mást várjon Isten népe? Érthető Keresztelő János gyötrel­me. Szolgálatát már nem kezdhette elölről. Ő az életét tette fel arra az üze­netre, hogy Jézus az Isten Fia. Vajon tévedett ebben? Ezért szerette volna hallani Krisztus egyértelmű válaszát. Ez az „igen-nem” válasz azonban el­maradt. Azt olvassuk az Igében, amikor Já­nos követei megérkeztek, „abban az órában sok beteget gyógyított meg Jé­zus betegségéből". A küldötteknek pe­dig azt mondta: „mondjátok meg Já­nosnak, amiket láttatok és hallottatok, hogy a vakok újból látnak, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a si­ketek hallanak, a halottak feltámad­nak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki énbennem meg nem botránkozik” (Luk 7,22-23). Kétségkívül ez nem az a program, amit János hirdetett az eljövendő Messiásról. Itt ugyanis elmaradt az ítélet, a tűz, amelyet az útkészítő meg­hirdetett. Akkor ki tévedett ebben a kérdés­ben? János vagy Jézus? Jánosnak igaza volt abban, hogy Jézus amikor másod­szor visszajön az ég felhőivel, „a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csil­lagok az égről lehullanak és az egek erősségei megrendülnek” (Mt 24,29). „Az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak és a föld és a rajta levő dolgok is megégnek” (2 Péter 3,10). Ez az idő Krisztus má­sodszori visszajövetele lesz, amikor ítélni fog elevenek és holtak felett. Krisztus földi útján - és a második visszajöveteléig - azonban az öröm­üzenet hirdettetik. Ő a hallgatóit nem fenyegetéssel és pusztítással, hanem Isten szeretetével szólította meg. Gyó­gyított és az evangéliumot hirdette. Mi is ezt az üzenetet kaptuk Tőle. Szolgá­latunkat mi is az Ő ereje által így vé­gezzük az emberek között. Tudva azt, hogy Tőle kapjuk az erőt, de tudva azt is, hogy Ő egyszer ítélettételre jön vissza. Mi ezt a Krisztust hirdetjük. Egy esztendőt lezártunk, s egyet kezdünk. Ha visszatekintünk a megtett útra, hálát adunk mindazért a jóért, amit Tőle kaptunk. Ha előre nézünk, azt kérjük Tőle, hogy legyen velünk to­vábbra is. Áldja meg kezünk munkáját, tisztítsa meg szívünket, gyógyítson meg betegségeinkből, s adjon engedel­mességet, hogy az ő útján járjunk. Adjon tiszta látást az előttünk levő időben, hogy azt tegyük, amire elhí­vott. Szentelje meg jelenlétével az előttünk álló új esztendőt, s adjon szí­vünkbe és külső életünkbe békessé­get. Közben legyünk készen arra is, hogy hazahív, vagy ő visszajön az ég felhőivel, ezért várjuk őt. ------------------------------ SZOMBATHY GYULA a­j­a AZ IGE­N MELLETT 3é1e1e1e13e]e1e]e]3e]3e!e]e]eIeIeIeIe]e]e]e]3eIe]e1e1e1e13e1e]e]e]3é1eI3eIe]e]eIeIe]3e]e]e1e]e1e1éIeI Január 2. Vasárnap „De téged megmentelek azon a napon...” (Jeremiás 39). Tíz bibliai versen keresztül Jeruzsálem eleste olvasha­tó, megrázó szavakkal. Az erről szóló prófécia bekövetke­zik. Isten az ő ítéletének szabad folyást enged. A babiloni (káldeus) sereg üldözőbe veszi a taktikázó királyi Gidkijját (Sedékiást) harcosaival együtt, s utoléri őket (5-7). Rajta, családján és valamennyi nemesen beteljesedik az ókori mondás: „Vae victis” - jai a legyőzötteknek. A leírás em­beri sorsokra utal, akik áldozatai egy döntésképtelen ural­kodó felelőtlen tanácstalanságának. Jeremiást Isten ke­gyelme őrzi meg. Úgyszintén az idegen származású Ebed- Meleket is, aki megvédte az Úr szolgájának életét a vesze­delem idején (38,7-13). Isten számontartja azokat, akik az ő útjain járnak, s az ilyenek a veszedelmek és megpróbál­tatások között számíthatnak az ő oltalmazó szeretetére. János 3,1-12 285. dicséret „...szolgáljátok Babilónia királyát és jó dolgotok lesz” (Jeremiás 40). A Jeruzsálemet elfoglaló babiloni király testőrparancsnoka szabadítja ki Jeremiást abból a gyűjtőtáborból, ahol a deportálásra szántakat őrizték. Isten egy pogány ember által mondatja ki azt, ami Jeremiás pró­féciája volt (2-3). A kapott parancs szerint a próféta dönt­het: elm­egy-e Babilonba a foglyokkal, vagy Júdában ma­rad? Júda városainak helytartója a Dávid házából szárma­zott, s apja részéről már korábban tapasztalhatott jóindula­tot (26,24), ezért a próféta vele marad. Gedallá becsületes, népe javát kereső ember lévén összegyűjtötte a szétszóró­dott júdeai csapatokat és igyekezett beilleszteni őket új helyzetükbe (10). Benne megbíztak a hódítók is, de éppen jóhiszeműsége miatt válik később merénylet áldozatává. Elutasította az idejében érkezett figyelmeztető szót (16). E rész világos kijelentés arról, hogy Isten az ő útjain járók­nak sokszor a világ fiai által szerez szabadulást. János 3,13-21 191. dicséret Január 4. Kedd ■■■■■■■■■ „...és megölték Gedaliát...” (Jeremiás 41). Terroron ért­jük az ellenfél fizikai megsemmisítéséig menő erőszak al­kalmazását éppúgy, mint a rémuralmat, a megfélemlítés légkörét egy nép életében. Mindezt nem a Bibliai Lexikon­ból, hanem az Idegen Szavak és Kifejezések szótárából tudhatjuk. És ez a Bibliában sem ismeretlen. Az ószövetsé­gi „leszámolások egyike” ez a fejezet is. Jismáél - aki ki­rályi családból származott - valószínűleg sértett hiúságból követte el tettét, melyre az ammon király politikai ravasz­sággal buzdította is, birodalma érdekében. S mindezt egy vendégség alkalmával. Később Jismáél és csapata újabb harcokba bonyolódik, de sikerül elmenekülnie. További sorsáról nem tudunk, de azt igen, hogy Gedalla meggyilko­lásának súlyos kihatásai lettek a nép életében. Csak később, Jézus az, aki ennek a népnek és követőinek azt az új utat jelöli meg: „.. .ne szánjatok szembe a gonosszal...” (Máté 5,38-41). Ő ebben példát is mutatott. János 3,22-36 452. dicséret „így szól az Úr...” (Jeremiás 42). A Jóhánán vezetése alatt álló csoport súlyos döntés előtt áll Gedaljá meggyil­kolását követően. Ezért Jeremiáson keresztül kérik az Úr tanácsát és fogadalmat tesznek annak betartására (3-6). A próféta azonban nem ad választ azonnal. Várnia kell a ki­jelentésre. Óvakodik attól, hogy elhamarkodottan a saját véleményét tüntesse fel az ő üzeneteként. De tíz nap hosz­­szú idő, s ilyenkor a legszebb ígéretek is devalválódnak Ezalatt az Egyiptomba kivándorlás gondolata érlelődik bennük egyetlen megoldásként. Ezért éri őket keserű csa­lódásként Jeremiás kijelentése: maradjanak, ne féljenek, a rombolás, kiszaggatás után az építés, plántálás következik (10-17). A türelmetlenség, a számunkra nem kedvező üze­net sokszor vezetett tévutakra, s kötözte meg a Krisztust követő embert is. A hiteles beszéd ismertető jele a megtu­­sakodott üzenet és a reá adandó egyetlen helyes felelet: az engedelmesség. János 4,1-10 237. dicséret „Elmentek... Egy irtomba...” (Jeremiás 43). Az enge­detlen ember ellenkezőjét cselekszi annak, mint ami az Úr útmutatása. Az ilyen először a saját lelkiismeretét igyek­szik megnyugtatni (2), azután „érvel” (3) és végül „a saját feje után megy” (4). Ez a lélektani folyamat játszódik le a Jóhánán vezetése alatt állók és a hangadó Azarjá szívében. A lázongó csoport útra kel Egyiptomba és magukkal viszik Jeremiást is Bárukkal, a próféta munkatársával együtt (7). (Ezek létszámát nem tudjuk.) A messze távolban Jeremiás szimbolikus cselekedetre kap parancsolatot. Ezáltal Isten azt üzeni, hogy a kimenekülteket (disszidenseket) az ide­gen istenek sem menthetik meg az ítélettől (11-13). Sors­fordulók idején mindig nagy kérdés: menni vagy maradni. Ilyenkor különösen fontos Isten szavára hallgatni, mert az engedetlen embert mindenütt utoléri az Úr, és sokszor nagy árat fizet engedetlenségéért. János 4,11-18 162. dicséret „Ezt mondja a Seregek Ura...” (Jeremiás 44). Jeremiás még fogságában is az Úr üzenetét hirdeti honfitársainak. De most sem indítja bűnbánatra a foglyokat a feddés, sőt szem­beszegülnek az Igével. Nem szakítanak nyíltan Izráel Istené­vel, de más isteneket is tisztelnek mellette. Ez elsősorban a Júdából hozott „ég királynőjének” imádata volt (15-19). A próféta azt hirdeti, hogy az idegen istenek kultusza volt az egyik oka ítéletüknek. Egyre konokabb módon keményed­nek bele azonban bűneikbe. Amikor „hazát cseréltek”­­ szí­vet is cseréltek, pedig honvágy gyötri őket (14). Áldozatul estek a legnagyobb kísértésnek. S itt utoljára hallunk Jeremi­ásról. Neve mégis belevésődik az Igével élő ember szívébe. Gyötrődése, próféciája eredménytelennek tűnik, de hisszük, hogy küldetése mégsem volt felesleges (Ésiaiás 55,11), sza­vai hatással lesznek a mindenkori igeolvasóra... János 4,19-26 165. dicséret Január 8. Szombat ■■■■■■■■HnniM „Nézd csak...” (Jeremiás 45). A lelkipásztor családlátoga­tást végzett. A házigazda háborús emlékeit idézte fel, s meg­rendülten adta elő, ahogy egy roham után legkedvesebb baj­társa maradt holtan a harctéren. Én megmaradtam - mondta, óriási szerencsém volt. Még sokáig tartott a „szerencse ecse­telése”, amikor a lelkész csendesen megkérdezte: „nem gon­dolja Sándor bácsi, hogy Isten kezében volt? Ő segítette ha­za? „A válasz hosszú és mély hallgatás volt. Igényben Báruk, a Jeremiáshoz hű munkatárs is emlékezik. A prófétához ha­sonló sors jut neki is, aki mint szemtanú emlékezik fogságá­ban üldöztetésére, meghurcoltatásaira. Ebben a helyzetben Jeremiáson keresztül kap vigasztalást Istentől: „te ajándékul kapod életedet, bárhová megy” (5). Nem szemlélője, hanem résztevője az élet nagy küzdelmeinek. Megpróbáltatásainak idején Isten is így őrzi meg életünket. Minden reggel, amikor felébredek, ez ennek bizonysága. János 4,27-38 396. dicséret Kovács Mihály f ' sir 1 ' ! 2005. Január 2. REFORMATUSOK NAPJA IMÁDSÁG AZ ESZTENDŐ ELSŐ NAPJÁN Oh Jehova, örökkévaló Isten! a­kinél nincsen a változásnak csak árnyéka is, hanem mindenkor ugyanaz vagy, és a te esztendeid soha el nem fogy­nak. Mi pedig változás alá vettetett halandó emberek vagyunk, elmúlunk, mint az árnyék, olyan a mi életünk, mint az álom, megemésztjük a mi esz­­tendeinket, mint a beszédet. De ily nagy romlandóságaikban is, ily ár­nyékhoz hasonló múlandó hiábavaló­­ságunkban is a te hatalmad, jóvoltod és irgalmasságod esztendőről esz­tendőre, a­míg tetszik, megtarthatja és megtartja a a mi életünket, íme most is legközelebb egy egész esztendőn által vittél és az új­ esz­­tendőre juttattál. Azért én is, te mél­tatlan szolgád, te néked szentelem en­nek kezdetét, és buzgó hálaadások­kal, dicséretmondásokkal és esedezé­­sekkel járulok te elődbe. ----------------------------- Szikszay György Keresztyéni tanítások és imádságok 1795 |_____________________ A heti bibliai részhez „Nem kitalált meséket követve...” P­éter második levele ugyan a nagy apostol neve alatt került be a kánon­gyűjteménybe, de mivel a második szá­zad elején keletkezett a legjelentősebb egyházatyák - Alexandriai Kelemen, Origenes, Hieronymus és Eusebius egy­háztörténet író is azt írják, hogy sok „cí­­vódás” van közötte és a „legtöbben” nem ismerik el. A szerzőnek azonban komoly oka lehetett, hogy Péterre hivatkozik (3,1), mint első levele írójára. Mivel Pét­­ter apostolnak igen nagy tekintélye volt az ősegyházban, egyes gnosztikus tév­­tanítók előszeretettel bocsátották közre az irataikat Péter neve alatt, hogy a taní­tásaikat népszerűsítsék, így foroghattak közkézen olyan iratok, mint „Péter evam géliuma” vagy „Péter jelenéseinek köny­ve” és társaik. A levél szerzője a „valódi” Péter nevével nyilván ezeket a tévtano­­kat szeretné cáfolni és visszaverni. Ezért határolja el magát a „kitalált meséktől” (1,16). Mert nemcsak ma igyekeznek egyesek Mikulással, Télapó­val, Fenyő-ünneppel a­ mesék világába bemosni a karácsonyi történeteket, már a levélírónk korában ezt tette egy Celsus nevű pogány bölcselő. Ezekkel a taga­dókkal szemben Péter nem a pófétákra hivatkozik, akik megjövendölték és vár­ták a Messiást - mert aki nem akar hinni, ezt is „mesésnek, legendának” minősíthe­ti. Hanem arra hivatkozik, hogy mi „szemtanúi voltunk” Jézus Krisztus isteni hatalmának. Jakabbal, Jánossal és a többi­ekkel együtt szem- és fültanúi voltunk az Atya bizonyságtételének a kereszteléskor, amikor elhangzott a szózat: „Ez az én sze­retett Fiam, akiben gyönyörködöm” (1,17). Hárman is vele voltak a „szent hegyen” (1,18), és látták a megdicsőülését. Ezek az emberek nem látomásokat láttak és nem meséket hallottak, hanem „látták az ő dicsőségét” (Jn 1,14). És ezt kezdték hirdetni, bátran a prófétai szó hitelremél­­tóságáért, és egy kivételével valamennyi­en mártírhalált is haltak érte. És ezt nem „ember akaratából” tették – mondja Péter (1,21). Jézus nélkül Péter és a társai sohasem láttak volna maguk előtt nagyobb célt, mint hogy egy-egy sikeres halászattal eltartsák a családjukat. Lévi is megmaradt volna a vámszedő asztal mel­lett és a többiek sem álltak volna ki életük megszokott ritmusából. Jézus ugyanúgy „elhívta” őket, mint ami annak idején a prófétákkal történt. Akiknek eszük ágába sem jutott, hogy a saját bölcsességüket ki­áltsák világgá. Valami olyan isteni kény­szer alatt szóltak, mely néha szörnyű te­her volt - gondoljunk Hóseásra vagy Je­remiásra -, de nem tehették, hogy ne szól­janak. Ugyanez történt az apostolokkal is. Pál ki is mondja: „Jaj nekem, ha nem hir­detem az evangéliumot!" (1kor 9,16). Luther szerint aki nem tudja elmondani a prédikációjáról, hogy „hoc dixit Deus” (így szólt az Úr) - az inkább fel se men­jen a szószékre! --------- Bajusz Ferenc

Next