Reformátusok Lapja, 2005 (49. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-02 / 1. szám
2 Elmélkedés Áldást kérünk Istentől magunkra, családunkra és az egész ember világra az új esztendőben. A „Házi áldásként" ismert mondákat sokan a régiek közül a házban a tűzhely fölé is kitették. Bíztatást, erőt merítettek abból: „Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke, hol béke ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen." Vajon szabad így reménykedni: „hol Isten, ott szükség nincsen"? Isten nem teremt szükséget, mégis az a tapasztalatunk, hogy az Istenben hívő embereknek nem könnyebb az élete, mint az istentagadóknak vagy az Istentől elfordultaknak. Isten kiválasztott emberei, a próféták sokat szenvedtek az Ószövetség elbeszélései alapján. Miért szenvedett Pál apostol missziói munkája során? Saját leveléből tudjuk, mennyit nélkülözött, s üldöztetést és bántalmazást szenvedett ! (Lásd: 2 Kor 11,23-33). Nem volt ott az Isten velük? De legfőképpen azt a kérjelést vethetjük fel: Jézusnak miért kellett szenvedni és már kisgyermek korában menekülni üldözői elől? Nem volt Vele az Isten? Őbenne jelen volt az Isten, mégis a legsúlyosabb szenvedést hordozta el a kereszten. Bizonyosan nem helyes itt ez a logika. A bibliai példák szerint nem igaz az, hogy ahol Istenben bíznak az emberek, ott nem szenvednek szükséget. Ugyanakkor mégis igaza van annak a házi áldásnak! Csak fontos megértenünk, hogy milyen szükségről van szó. Jézus tanítása és élete példája ad eligazítást nekünk. Jézus nem ígért | anyagi jólétet követőinek, sőt szenvedést | és üldöztetést ígért tanítványainak. Az | Ószövetségben még több helyen (főként | egyes zsoltárokban) azt olvassuk, hogy az igaz embert Isten hosszú élettel és | anyagi javakkal, sok gyermekkel jutás | mázza meg. Ez a teológiai irányzat ma újra megjelenik a „sikerteológiában” a külföldről beáramló misszionáriusoknál: „Isten megjutalmazza imádságodat, egészséges, gazdag és sikeres leszel, csak kitartóan kérdd Istentől. Ha nem vagy az, akkor a te hiteddel van a baj.” Elterjedt és igen népszerű „ez a jó hír", tömegesen vonzza a fiatalokat új közösségekbe és egyházakba. Kinek van igaza? Nekünk Jézus Krisztus a Mesterünk a Biblia sokféle mondanivalója és a különböző teológiai irányzatok között. A legfontosabb újszövetségi Ige fi- fgyelmeztet minket arra, hogy melyik a legnagyobb szükségünk. Jézus azt mondja: „Újonnan kell születnetek" (Ián 3, 7). A régi Károli fordításban így olvastuk: „Szükség néktek újonnan születnetek". Ez a mi valódi szükségletünk. Nikodémus, aki Jézushoz ment beszélgetni egy éjszaka, nem szenvedett szükséget sem anyagiakban, sem szellemiekben. Gazdag és előkelő volt, görög műveltségű farizeus, hívő zsidó ember, aki Isten törvénye szerint élt és cselekedett. Egy valami szükséglete volt azonban, amit nem tudott betölteni senki és semmi, csak Jézus. Ez nyugtalanította, ezért kereste fel őt. Szükségét érezte annak, hogy Vele beszéljen. Nem értette, ahogyan a tanítványok sem, sőt mi sem értjük igazán. Mit jelent újonnan - az eredeti görög szó azt is jelenti: felülről is születni? Isten Lelkétől születni, megújulni. Hogyan? Ahogyan a testi születés titok - bármilyen sokat megfejtett már belőle az orvostudomány - a lelkiszellemi újjászületés is titok. Nem tudjuk, hogy hogyan és mitől változik meg gyökeresen az ember élete. Nem az elj határozásától, nem akaratától, hanem a s Szentlélek érintésétől. Azt nem tudjuk, hogy végül is megtörtént-e a nagy fordulat Nikodémus életében vagy sem. De a szükségét átélte ő is. Ahol és amikor Isten jelen van az életünkben, ott és akkor betölti ezt, azaz nincs többé (ilyen) szükség. Ez a kell, és ez a szükséglet az első, s ha ez rendeződik, lesz erő elviselni a többit. Az új évben szükség lesz sok mindenre, sokaknak anyagi segítségre, hogy kifizessék a számláikat, hogy kenyeret vegyenek a családnak. Hál Istent segítségül hívják imádságban, ott adatik majd „valaki", aki megosztja a javait. Lesz mindennap elegendő (összefoglaló szóval:) kenyér. „De keressétek először Isten országát, | és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek" (Máté 6,33). Olvasandó: Luk 8,17-23. Keresztelő János Heródes Antipás börtönében ül. Úgy látszik, „útkészítő” szolgálatát elvégezte. Szolgálata közben soha nem vállalta azt, hogy ő lenne a megígért Messiás. Ilyenkor mindig Krisztusra mutatott: Ő „az Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűneit” . Ezért Krisztusnak növekednie kell, neki pedig alábbszállania - mondta. Igehirdetésében kemény volt, így prédikált: „elközelített az Isten országa. .. A fejsze a fák gyökerére vettetett. Aki nem terem jó gyümölcsöt, az kivágattatik”. Ezért kell Isten felé fordulni, megtérni. Ha ez nem történik meg, az utána jövőnek — s itt Krisztusra utalt - szórólapát lesz a kezében, s tűzzel fog keresztelni. A börtönben úgy érezte, próféciája nem teljesedett be. Krisztus már elkezdte a szolgálatát, de az ítélet elmaradt. Ezért küldte el két tanítványát, hogy Krisztustól egyenes választ kapjon kételyeire. Kérte, hogy Krisztus egyértelműen jelentse ki: Ő-e a megígért Messiás, vagy mást várjon Isten népe? Érthető Keresztelő János gyötrelme. Szolgálatát már nem kezdhette elölről. Ő az életét tette fel arra az üzenetre, hogy Jézus az Isten Fia. Vajon tévedett ebben? Ezért szerette volna hallani Krisztus egyértelmű válaszát. Ez az „igen-nem” válasz azonban elmaradt. Azt olvassuk az Igében, amikor János követei megérkeztek, „abban az órában sok beteget gyógyított meg Jézus betegségéből". A küldötteknek pedig azt mondta: „mondjátok meg Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok, hogy a vakok újból látnak, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki énbennem meg nem botránkozik” (Luk 7,22-23). Kétségkívül ez nem az a program, amit János hirdetett az eljövendő Messiásról. Itt ugyanis elmaradt az ítélet, a tűz, amelyet az útkészítő meghirdetett. Akkor ki tévedett ebben a kérdésben? János vagy Jézus? Jánosnak igaza volt abban, hogy Jézus amikor másodszor visszajön az ég felhőivel, „a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullanak és az egek erősségei megrendülnek” (Mt 24,29). „Az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak és a föld és a rajta levő dolgok is megégnek” (2 Péter 3,10). Ez az idő Krisztus másodszori visszajövetele lesz, amikor ítélni fog elevenek és holtak felett. Krisztus földi útján - és a második visszajöveteléig - azonban az örömüzenet hirdettetik. Ő a hallgatóit nem fenyegetéssel és pusztítással, hanem Isten szeretetével szólította meg. Gyógyított és az evangéliumot hirdette. Mi is ezt az üzenetet kaptuk Tőle. Szolgálatunkat mi is az Ő ereje által így végezzük az emberek között. Tudva azt, hogy Tőle kapjuk az erőt, de tudva azt is, hogy Ő egyszer ítélettételre jön vissza. Mi ezt a Krisztust hirdetjük. Egy esztendőt lezártunk, s egyet kezdünk. Ha visszatekintünk a megtett útra, hálát adunk mindazért a jóért, amit Tőle kaptunk. Ha előre nézünk, azt kérjük Tőle, hogy legyen velünk továbbra is. Áldja meg kezünk munkáját, tisztítsa meg szívünket, gyógyítson meg betegségeinkből, s adjon engedelmességet, hogy az ő útján járjunk. Adjon tiszta látást az előttünk levő időben, hogy azt tegyük, amire elhívott. Szentelje meg jelenlétével az előttünk álló új esztendőt, s adjon szívünkbe és külső életünkbe békességet. Közben legyünk készen arra is, hogy hazahív, vagy ő visszajön az ég felhőivel, ezért várjuk őt. ------------------------------ SZOMBATHY GYULA aja AZ IGEN MELLETT 3é1e1e1e13e]e1e]e]3e]3e!e]e]eIeIeIeIe]e]e]e]3eIe]e1e1e1e13e1e]e]e]3é1eI3eIe]e]eIeIe]3e]e]e1e]e1e1éIeI Január 2. Vasárnap „De téged megmentelek azon a napon...” (Jeremiás 39). Tíz bibliai versen keresztül Jeruzsálem eleste olvasható, megrázó szavakkal. Az erről szóló prófécia bekövetkezik. Isten az ő ítéletének szabad folyást enged. A babiloni (káldeus) sereg üldözőbe veszi a taktikázó királyi Gidkijját (Sedékiást) harcosaival együtt, s utoléri őket (5-7). Rajta, családján és valamennyi nemesen beteljesedik az ókori mondás: „Vae victis” - jai a legyőzötteknek. A leírás emberi sorsokra utal, akik áldozatai egy döntésképtelen uralkodó felelőtlen tanácstalanságának. Jeremiást Isten kegyelme őrzi meg. Úgyszintén az idegen származású Ebed- Meleket is, aki megvédte az Úr szolgájának életét a veszedelem idején (38,7-13). Isten számontartja azokat, akik az ő útjain járnak, s az ilyenek a veszedelmek és megpróbáltatások között számíthatnak az ő oltalmazó szeretetére. János 3,1-12 285. dicséret „...szolgáljátok Babilónia királyát és jó dolgotok lesz” (Jeremiás 40). A Jeruzsálemet elfoglaló babiloni király testőrparancsnoka szabadítja ki Jeremiást abból a gyűjtőtáborból, ahol a deportálásra szántakat őrizték. Isten egy pogány ember által mondatja ki azt, ami Jeremiás próféciája volt (2-3). A kapott parancs szerint a próféta dönthet: elmegy-e Babilonba a foglyokkal, vagy Júdában marad? Júda városainak helytartója a Dávid házából származott, s apja részéről már korábban tapasztalhatott jóindulatot (26,24), ezért a próféta vele marad. Gedallá becsületes, népe javát kereső ember lévén összegyűjtötte a szétszóródott júdeai csapatokat és igyekezett beilleszteni őket új helyzetükbe (10). Benne megbíztak a hódítók is, de éppen jóhiszeműsége miatt válik később merénylet áldozatává. Elutasította az idejében érkezett figyelmeztető szót (16). E rész világos kijelentés arról, hogy Isten az ő útjain járóknak sokszor a világ fiai által szerez szabadulást. János 3,13-21 191. dicséret Január 4. Kedd ■■■■■■■■■ „...és megölték Gedaliát...” (Jeremiás 41). Terroron értjük az ellenfél fizikai megsemmisítéséig menő erőszak alkalmazását éppúgy, mint a rémuralmat, a megfélemlítés légkörét egy nép életében. Mindezt nem a Bibliai Lexikonból, hanem az Idegen Szavak és Kifejezések szótárából tudhatjuk. És ez a Bibliában sem ismeretlen. Az ószövetségi „leszámolások egyike” ez a fejezet is. Jismáél - aki királyi családból származott - valószínűleg sértett hiúságból követte el tettét, melyre az ammon király politikai ravaszsággal buzdította is, birodalma érdekében. S mindezt egy vendégség alkalmával. Később Jismáél és csapata újabb harcokba bonyolódik, de sikerül elmenekülnie. További sorsáról nem tudunk, de azt igen, hogy Gedalla meggyilkolásának súlyos kihatásai lettek a nép életében. Csak később, Jézus az, aki ennek a népnek és követőinek azt az új utat jelöli meg: „.. .ne szánjatok szembe a gonosszal...” (Máté 5,38-41). Ő ebben példát is mutatott. János 3,22-36 452. dicséret „így szól az Úr...” (Jeremiás 42). A Jóhánán vezetése alatt álló csoport súlyos döntés előtt áll Gedaljá meggyilkolását követően. Ezért Jeremiáson keresztül kérik az Úr tanácsát és fogadalmat tesznek annak betartására (3-6). A próféta azonban nem ad választ azonnal. Várnia kell a kijelentésre. Óvakodik attól, hogy elhamarkodottan a saját véleményét tüntesse fel az ő üzeneteként. De tíz nap hoszszú idő, s ilyenkor a legszebb ígéretek is devalválódnak Ezalatt az Egyiptomba kivándorlás gondolata érlelődik bennük egyetlen megoldásként. Ezért éri őket keserű csalódásként Jeremiás kijelentése: maradjanak, ne féljenek, a rombolás, kiszaggatás után az építés, plántálás következik (10-17). A türelmetlenség, a számunkra nem kedvező üzenet sokszor vezetett tévutakra, s kötözte meg a Krisztust követő embert is. A hiteles beszéd ismertető jele a megtusakodott üzenet és a reá adandó egyetlen helyes felelet: az engedelmesség. János 4,1-10 237. dicséret „Elmentek... Egy irtomba...” (Jeremiás 43). Az engedetlen ember ellenkezőjét cselekszi annak, mint ami az Úr útmutatása. Az ilyen először a saját lelkiismeretét igyekszik megnyugtatni (2), azután „érvel” (3) és végül „a saját feje után megy” (4). Ez a lélektani folyamat játszódik le a Jóhánán vezetése alatt állók és a hangadó Azarjá szívében. A lázongó csoport útra kel Egyiptomba és magukkal viszik Jeremiást is Bárukkal, a próféta munkatársával együtt (7). (Ezek létszámát nem tudjuk.) A messze távolban Jeremiás szimbolikus cselekedetre kap parancsolatot. Ezáltal Isten azt üzeni, hogy a kimenekülteket (disszidenseket) az idegen istenek sem menthetik meg az ítélettől (11-13). Sorsfordulók idején mindig nagy kérdés: menni vagy maradni. Ilyenkor különösen fontos Isten szavára hallgatni, mert az engedetlen embert mindenütt utoléri az Úr, és sokszor nagy árat fizet engedetlenségéért. János 4,11-18 162. dicséret „Ezt mondja a Seregek Ura...” (Jeremiás 44). Jeremiás még fogságában is az Úr üzenetét hirdeti honfitársainak. De most sem indítja bűnbánatra a foglyokat a feddés, sőt szembeszegülnek az Igével. Nem szakítanak nyíltan Izráel Istenével, de más isteneket is tisztelnek mellette. Ez elsősorban a Júdából hozott „ég királynőjének” imádata volt (15-19). A próféta azt hirdeti, hogy az idegen istenek kultusza volt az egyik oka ítéletüknek. Egyre konokabb módon keményednek bele azonban bűneikbe. Amikor „hazát cseréltek” szívet is cseréltek, pedig honvágy gyötri őket (14). Áldozatul estek a legnagyobb kísértésnek. S itt utoljára hallunk Jeremiásról. Neve mégis belevésődik az Igével élő ember szívébe. Gyötrődése, próféciája eredménytelennek tűnik, de hisszük, hogy küldetése mégsem volt felesleges (Ésiaiás 55,11), szavai hatással lesznek a mindenkori igeolvasóra... János 4,19-26 165. dicséret Január 8. Szombat ■■■■■■■■HnniM „Nézd csak...” (Jeremiás 45). A lelkipásztor családlátogatást végzett. A házigazda háborús emlékeit idézte fel, s megrendülten adta elő, ahogy egy roham után legkedvesebb bajtársa maradt holtan a harctéren. Én megmaradtam - mondta, óriási szerencsém volt. Még sokáig tartott a „szerencse ecsetelése”, amikor a lelkész csendesen megkérdezte: „nem gondolja Sándor bácsi, hogy Isten kezében volt? Ő segítette haza? „A válasz hosszú és mély hallgatás volt. Igényben Báruk, a Jeremiáshoz hű munkatárs is emlékezik. A prófétához hasonló sors jut neki is, aki mint szemtanú emlékezik fogságában üldöztetésére, meghurcoltatásaira. Ebben a helyzetben Jeremiáson keresztül kap vigasztalást Istentől: „te ajándékul kapod életedet, bárhová megy” (5). Nem szemlélője, hanem résztevője az élet nagy küzdelmeinek. Megpróbáltatásainak idején Isten is így őrzi meg életünket. Minden reggel, amikor felébredek, ez ennek bizonysága. János 4,27-38 396. dicséret Kovács Mihály f ' sir 1 ' ! 2005. Január 2. REFORMATUSOK NAPJA IMÁDSÁG AZ ESZTENDŐ ELSŐ NAPJÁN Oh Jehova, örökkévaló Isten! akinél nincsen a változásnak csak árnyéka is, hanem mindenkor ugyanaz vagy, és a te esztendeid soha el nem fogynak. Mi pedig változás alá vettetett halandó emberek vagyunk, elmúlunk, mint az árnyék, olyan a mi életünk, mint az álom, megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. De ily nagy romlandóságaikban is, ily árnyékhoz hasonló múlandó hiábavalóságunkban is a te hatalmad, jóvoltod és irgalmasságod esztendőről esztendőre, amíg tetszik, megtarthatja és megtartja a a mi életünket, íme most is legközelebb egy egész esztendőn által vittél és az új esztendőre juttattál. Azért én is, te méltatlan szolgád, te néked szentelem ennek kezdetét, és buzgó hálaadásokkal, dicséretmondásokkal és esedezésekkel járulok te elődbe. ----------------------------- Szikszay György Keresztyéni tanítások és imádságok 1795 |_____________________ A heti bibliai részhez „Nem kitalált meséket követve...” Péter második levele ugyan a nagy apostol neve alatt került be a kánongyűjteménybe, de mivel a második század elején keletkezett a legjelentősebb egyházatyák - Alexandriai Kelemen, Origenes, Hieronymus és Eusebius egyháztörténet író is azt írják, hogy sok „cívódás” van közötte és a „legtöbben” nem ismerik el. A szerzőnek azonban komoly oka lehetett, hogy Péterre hivatkozik (3,1), mint első levele írójára. Mivel Pétter apostolnak igen nagy tekintélye volt az ősegyházban, egyes gnosztikus tévtanítók előszeretettel bocsátották közre az irataikat Péter neve alatt, hogy a tanításaikat népszerűsítsék, így foroghattak közkézen olyan iratok, mint „Péter evam géliuma” vagy „Péter jelenéseinek könyve” és társaik. A levél szerzője a „valódi” Péter nevével nyilván ezeket a tévtanokat szeretné cáfolni és visszaverni. Ezért határolja el magát a „kitalált meséktől” (1,16). Mert nemcsak ma igyekeznek egyesek Mikulással, Télapóval, Fenyő-ünneppel a mesék világába bemosni a karácsonyi történeteket, már a levélírónk korában ezt tette egy Celsus nevű pogány bölcselő. Ezekkel a tagadókkal szemben Péter nem a pófétákra hivatkozik, akik megjövendölték és várták a Messiást - mert aki nem akar hinni, ezt is „mesésnek, legendának” minősítheti. Hanem arra hivatkozik, hogy mi „szemtanúi voltunk” Jézus Krisztus isteni hatalmának. Jakabbal, Jánossal és a többiekkel együtt szem- és fültanúi voltunk az Atya bizonyságtételének a kereszteléskor, amikor elhangzott a szózat: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (1,17). Hárman is vele voltak a „szent hegyen” (1,18), és látták a megdicsőülését. Ezek az emberek nem látomásokat láttak és nem meséket hallottak, hanem „látták az ő dicsőségét” (Jn 1,14). És ezt kezdték hirdetni, bátran a prófétai szó hitelreméltóságáért, és egy kivételével valamennyien mártírhalált is haltak érte. És ezt nem „ember akaratából” tették – mondja Péter (1,21). Jézus nélkül Péter és a társai sohasem láttak volna maguk előtt nagyobb célt, mint hogy egy-egy sikeres halászattal eltartsák a családjukat. Lévi is megmaradt volna a vámszedő asztal mellett és a többiek sem álltak volna ki életük megszokott ritmusából. Jézus ugyanúgy „elhívta” őket, mint ami annak idején a prófétákkal történt. Akiknek eszük ágába sem jutott, hogy a saját bölcsességüket kiáltsák világgá. Valami olyan isteni kényszer alatt szóltak, mely néha szörnyű teher volt - gondoljunk Hóseásra vagy Jeremiásra -, de nem tehették, hogy ne szóljanak. Ugyanez történt az apostolokkal is. Pál ki is mondja: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!" (1kor 9,16). Luther szerint aki nem tudja elmondani a prédikációjáról, hogy „hoc dixit Deus” (így szólt az Úr) - az inkább fel se menjen a szószékre! --------- Bajusz Ferenc