Reformátusok Lapja, 2006 (50. évfolyam, 2-53. szám)
2006-09-10 / 37. szám
2006. SZEPTEMBER 10.Hit és Nevelés5 99...Jöjj, tedd rá a kezed...” - Folytatás az 1 . oldalról - Gondozott hitet élünk-e, többek között gyermekeinkért hordozandó felelősség okából? Miből áll a hit karbantartása mindennapjainkban? Két erős, dolgos, talán nagyon is szorgalmas kezünket össze tudjuk-e kulcsolni alázattal, hálaadó és könyörgő szóra a hatalmas Isten előtt? Reggeltől estig sürgő-forgó életünk, fontos ügyeink elbírnak-e, befogadnak-e rövid csendeket, megállásokat, bibliás szent perceket? Beszélgetünk-e gyermekeinkkel a Felségesnek dolgairól, s beszélgetünk-e a Felségessel gyermekeink szükségeiről? Hitét s közösségeit vesztő, hitét csak a „maga módján” élni kívánó társadalomban, sőt a hitből következő értékrendet negligáló, lebecsülő, sokszor kigúnyoló, máskor pökhendi módon azt számon kérő társadalomban élünk. Önhittség, önzés, önteltség, önmegvalósítás - lehetnek-e eszközei a felelős életnek? Kifáraszt, kimerít, elszürkít, fásulttá tesz, amiben élünk. Észrevesszük-e időben, s védekezünk-e? Oktatási, nevelési intézményeinkben már becsöngettek. Némi idő eltelte után gyermekeinknek már felelni is kell. Feleletük mindig összefüggésben áll tapasztalataikkal. Tapasztalatuk pedig mi másra épülhetne, mint a körülöttük élő felnőttek felelős magatartására. Szeretetünkre és hitünkre. Megtesszük-e, amit megtehetünk?! ♦ (A szerző Budapest-Kispest-Rózsa téri lelkipásztor.) A tücsök és a hangya Híres muzsikus a tücsök, egész nyáron nótázik. Arra sincs ráérő ideje, hogy télire gyűjtsön valamit a kamrába. Télen azután el is éri a lusták sorsa, a koplalás. Egy ideig tűri, de amint az éhség rágni kezdi, beállít a hangyához. Ennivalót kér kölcsön, és ezt ígéri: Esküszöm, hogy a nyáron, az augusztust meg se várom, neked mindent megadok: tőkét és a kamatot. - Ohó! - gondolja a hangya. - Én voltam a szorgalmas, s most ő akarja megenni, amit én gyűjtöttem? Olyan nincs! Fogadd meg a tanácsomat. Hová semmit se tettél, nincs ott semmi, hogyha nem gyűjtöttél, nem is lesz mit enni. Ajánlom melegen, ne kérj kölcsön mástól: aki nyáron zenél, az a télen táncol. Népmese után Kedves Gyerekek! A Példabeszédek könyvében hol van szó (két helyen is) a hangya szorgalmáról. Szeretettel várjuk válaszotokat a Reformátusok Lapja címére! Csurgói református tanárok-diákok az Adrián, 1883 nyarán Ma, amikor Magyarország még fizetőképes része jóformán „megtölti” az Adriai tengert, talán nem érdektelen felidézni egy ottani „ős-refis” tanulmányi kirándulás előkészületeit, 1883 májusából. A levél szerzője Csokonai egykori somogyi oskolájának élete fogytáig, 1917- ig működő igazgatója, Vida Károly, „civilben”, nem is leplezett, szeretetteljes büszkeségemre: egyik apai dédapám. Büszkeségem forrása pedig nem az, hogy évtizedekig állt az iskola élén, hanem csakis az, hogy a róla fennmaradt emlékek - elsősorban a csurgói Nagykönyvtár értő oltalmában és helyi kiadványokban lelhetők fel ezek - kivétel nélkül egy apaszívű pedagógus alakját hozzák elénk. Egy olyan férfiúét, aki saját tizenkét gyermeke - hat fia és hat lánya - mellé tanítványait is sajátjaként szerette. Ahogyan egy csurgói öregdiák megírta: tőle még a büntetés is ajándékszámba ment, mert az ilyen-olyan csínytevésekért bezárt nebulóknak dús uzsonnát küldött valamelyik szemrevaló lánykájával. Az, hogy a filozófiából és természettanból (ma: biológia) szerzett Kolozsvárott doktorátust, saját erejéből, instruktorkodó szegény diákként, tiszteletreméltó teljesítmény, de olyasmi, amit sokan elértek. Az én szememben emlékének ápolására főként és elsősorban ezek a - tanítványait a legnagyobb természetességgel családja körébe fogadó megnyilvánulásai kínálnak modellt. Ezt igyekszem követni jómagam is, a XXI. századi oktatás immár végzetesen elhivatalosodott, „elneptunosodott” (azaz: az egyetemi hallgatókkal egy praktikus, de lélektelen rendszeren keresztül dialogizáló) első évtizedében. E kissé mélabús bevezetés után olvassuk együtt azt az immár oktatástörténeti dokumentumnak számító levelet, amelyben dédapám a somogyi egyházmegye esperesének számol be a tervezett tanulmányi kirándulás előkészületeiről. A levél hangneme tökéletesen megfelel ugyan az akkori (mindenkori) egyházi protokoll elvárásainak, mégis jóval több egyszerű, tiszteletteljes tényközlésnél. Elő-előtör belőle a gyermekeinek örömet készítő szülő lelkesedése, s látszik, hogy nem egy, a tanárkodásba belekomorodott-beleszomorodott, hanem rajongásig szeretett munkájából folyamatosan feltöltődő, igen derült lelkületű ember rótta e sorokat: „Nagytiszteletű esperes Úr! Kirándulásunk most már teljesen és jól rendezve van, a mennyiben a tanulóifjaknak ingyen szállásuk lesz a fiumei áll. gymn. rajztermében, melybe az ágyakat a városi tanács adja, ennél nagyobb kedvezményt nem is óhajtottam, legalább így több ideig maradhatunk ott, ami a kirándulás sikerét nagyban biztosítja. Ha az ünnepek előtt mentünk volna (itt nyilván a közelgő pünkösdre céloz), úgy az iskolában nem lehetett volna berendezkedni. Ünnep első napján az ünnep szentségéhez méltón, illő rendben fogunk egy ottani templomban megjelenni. Tanítványain véghetetlen örömben vannak, alig várják az indulás pillanatát, de még nagyobb az én örömem és megelégedésem, hogy számukra ily élvezetekkel párosult, hasznos és eredményében kiszámíthatatlan gazdagságú kirándulást rendezhetek. Azt nagyon sajnálom azonban, hogy t. Mosonyi úrék ilyen formán nem lehetnek velünk. A Héjas tanártársam által tartott beszédet a tiszteletűséged kezéhez küldtem, majd ha készen lesz, kérem az átadásról intézkedni, magam a beköttetést nem vállalhattam saját felelősségemre, mert méltóztassék elhinni, hogy velem fizettették volna meg, pedig én is szegény ember vagyok. Nagytiszteletűségednek valamint egész kedves családjának boldog és víg ünneplést kívánva, maradtam Csurgón 883 máj.5 Nagytiszteletűségednek kész szolgája Vida Károly” Eddig a szöveg befejező részében egyéb, apró-cseprő ügyeket, mintegy mellékesen még a saját, nem túl fényes anyagi állapotát is mosolygós öniróniával ecsetelő levél. Az egykori - nyilván sikeres tanulmányi kirándulásról nincsenek ugyan fényképeim, közkinccsé tudom tenni azonban a Munkácsy-díjas Barabás Márton 2004 tavaszára (a „somogyi oskola” jelenlegi vezetésének jóvoltából) elkészült Vida-portréjának másolatát. Ez a kép ma a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium dísztermében függ, Vida Károly fényképe pedig a mi nappali szobánkban megbecsült helyen köszönti a belépőt, többek között a hozzánk ellátogató diákokat. Petrőczi Éva Országos tanévnyitó C - Folytatás az 1. oldalrólItt már csak néhány kezet lehetett látni,amit az igehirdető így kommentált: „ez a református iskolarendszer halála”. Az ünneprontónak ható kijelentés az ünnep középpontjává vált, üzenete nem is lehetne időszerűbb. A református diákokat évszázadokon keresztül úgy ismerték, hogy rendszeres, napi bibliaolvasó emberek, s most mindenki láthatta, a válogatott diákok sem azok már. „Mi pedig csendben, diszkérten még asszisztálunk is ehhez!” - mutatott rá Márkus Mihály. Hangsúlyozta, hogy semmiféle tananyag, pedagógiai módszer vagy aktuális divatirányzat nem írhatja felül azt, hogy az igazi bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Semmiféle modern ismeret nem kerülhet a Szentnek megismerése helyére, legfőképpen nem a református iskolákban. Biztatott, hogy mindenki, a diáktól kezdve a tanáron át az oktatással foglalkozó vezetőkig merjen szembenézni a jelen nyomorúságával, ami nem kívülről fakad elsősorban, hanem belülről, s így juthassunk el az igazi érettségre, értelmi, lelki, erkölcsi téren egyaránt, s engedjük, hogy az Úr ismeretében való bölcsesség kiteljesíthesse mind egyéni, mind közösségi életünket. Az igehirdetés után Balogh Tibor, a Somogyi Egyházmegye esperese köszöntötte a megjelenteket, s a prédikációra utalva kérte az iskolákat, hogy valóban töltsék be azt a küldetésüket, amire hivatottak. Ezután Szabó Sándor, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója mutatta be az „első oskolát”, amely idén kezdi meg 214. tanévét. Utalt arra, hogy ez idő alatt számos vihart, rendszert és megpróbáltatást átélt az iskola, amit legnagyobb diákja, Baksay Sándor „erős vár”-nak nevezett. Trianon óta ez a vár immár végvár, a végváriság minden jellemzőjével, de ennek ellenére Csurgó él és élni akar. A tanévnyitó beszédet Nagy Sándor főgondnok, a Zsinat világi elnöke tartotta. Az igehirdetésre is utalva beszélt a református iskolák működését övező gondokról, s rámutatott arra, hogy a kiútkeresés első állomása mi magunk vagyunk. Ezután a Makkai Sándorról elnevezett kitüntetéseket adta át Eszenyi Balázs, Kaszó Irma és Kerekes Barnabás református pedagógusoknak, illetve az Imre Sándor díjat Nagy Kálmánnak. Papp Kornél zsinati oktatásügyi irodavezető az előttünk álló tanév kilátásairól tartott rövid helyzetértékelést, majd a tanévnyitó emlékszalagjait kötötték fel a csurgói iskola diákjai a templomban körben álló zászlókra. Az ünnepség végén Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője rövid beszédében arra emlékeztetett, hogy bár a tanév viharos felhők alatt kezdődik, hálát kell adnunk azért, hogy Isten mindig is megtartott minket. Hatvanegy évvel ezelőtt a visszavonuló német csapatok felrobbantották a csurgói templomot, pár évvel később államosították az iskolát, ma pedig újra áll református templom Csurgón, s egyre növekszik a református gimnázium is... Az ünnepséget a helyi tanulók versei, énekei és zeneszámai színesítették, a kisiskolások, egyéni zenészek és a kórus mellett még ifjú öregdiákok is visszatértek az egykori iskolájukba, hogy szolgáljanak az ünnepségen. Külön érdekesség volt a Csurgón őrzött Kálmáncsai Graduál néhány részletének korhű előadása. Délután az általános iskolások előadásait nézhették meg az érdeklődők az iskola szabadtéri színpadán, énekkari, táncos, bábjátékos és színjátszó előadásokat, az intézményvezetők pedig értekezleten vettek részt a templomban. Csurgó, a somogyi végvár egy napra a református iskolarendszer középpontja lehetett, s bízunk benne, hogy a találkozás nem csak a vendéglátónak, de a vendégeknek is erőt s áldást hozott az előttünk álló 2006/2007-es tanévre. Cs. Szabó Sándor Viola Ernő és Barcza János felvételei „Az iskola az egyház veteményeskertje” Beszélgetés Márkus Mihály püspökkel Szeptember 2-án délelőtt a csurgói református templomban Márkus Mihály dunántúli püspök igehirdetésével kezdődött az országos református tanévnyitó ünnepség. A csurgói gimnáziumról és a református közoktatásról beszélgettünk a Dunántúli Egyházkerület püspökével. - Miért éppen Csurgón rendezték meg az idei országos református tanévnyitót? - Az országos tanévnyitó ünnepség a négy egyházkerület között váltakozva kerül megrendezésre. Ebben az évben Dunántúl következett. Miután Csurgón még sosem volt ilyen ünnepség, így az ország figyelmét most ide szerettük volna irányítani. - Hányadik tanévét kezdi a csurgói iskola? - 1792-től számítjuk az iskola működését. Festetich gróf református jobbágyainak Csurgón, a katolikusoknak Nagykanizsán alapított iskolát. Ez volt - ahogyan Csokonai fogalmazta meg szép versében - az „első oskola Somogyban”, tehát az elemi szintet meghaladó iskolaként a csurgói református gimnáziumot alapították elsőként Somogy megyében. - Mi volt a központi gondolata az igehirdetésének? - A Példa,10 alapján beszéltem a bölcsességről: az Úr félelme és a tudomány hogyan viszonyul egymáshoz. A Szentnek megismerése által lesz értelme az emberi életnek, létünknek, és mindennek. A sorrendet pedig nem szabad összekeverni. Örökzöld téma: evolúció vagy teremtés? Nemrégen olvastam egy szenzációs megfogalmazást. A Teremtő egyik legszebb ajándéka az evolúció, vagyis a teremtett világba bele van építve az előrelépés, a fejlődés, a haladás lehetősége. A kettő tehát nem zárja ki egymást, hanem a Teremtő megajándékozott bennünket az evolúció lehetőségével. Ezen a példán szerettem volna szemléltetni, hogyan kapcsolódik tudomány és hit, a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”. - Miért fontos az egyház számára az iskolafenntartói feladat? - Az 1950-es években megfogalmazták, hogy az egyház lényegéhez nem tartozik hozzá az iskola. A nyugat-európai és amerikai egyházak sorra engedték át iskoláikat az illetékes állami hatóságoknak. Kálvinnál olvashatjuk: az iskola az egyház veteményeskertje. Nálunk az 1990-es rendszerváltást követően az új iskolarendszer nem annyira teológiai meggyőződésből, vagy gazdasági megfontolásokból, sokkal inkább a múltra emlékezésből született meg. Ugyanakkor látható, hogy az ismeretek rendszeres és szervezett, tehát iskolarendszerű átadása mellett miért fontos, hogy az ismereteket egy rendszerbe foglaló szemlélet adja tovább. Hogy a felnövő nemzedékek újra és újra az ismereteiknek megfelelő mértékű teológiai vagy hitbeli ismerettel rendelkezzenek, ezt egy állami iskolában is el lehet érni hittanoktatással. A keresztyén világszemlélet kialakulásához lehet nagy segítség az egyházi iskola. - Milyen változásokat hoz a 2006/2007- es tanév a református közoktatásban? - Egy tanév megkezdésekor nem tudok nagy horderejű változásokra következtetni. Az oktatás folyamata ahhoz hasonlítható, mint amikor elkezd nőni egy fa. Egyik évről a másikra nem igazán lehet látni a különbséget, ahhoz legalább évtizedek kellenek. Az iskola különben sem egy rugalmasan, évről-évre változó rendszer. Ha ilyen lenne, akkor az nagy baj lenne. Mint oktatási rendszer, és mint intézményrendszer, ha évről-évre átszerveződne, átalakulna, akkor az tragédia volna. Apróbb változások természetesen vannak és lesznek. A közoktatásban napi szinten alig veszek részt, ezért erre vonatkozóan nem tudok pontos választ adni. Az egésznek a folyamatát kell tekintenünk, hogy honnan hová tart. Egy rakéta-pályakorrekció sem egyszerű, egy oktatási rendszer pályakorrekciója is bonyolult, többszörösen összetett feladat. - Az ország jelenlegi gazdasági helyzete okoz nehézségeket a református iskoláknak? - Kétségtelen, hogy kegyetlen tényeknek kell a szemébe néznünk. Idén már százezernél kevesebb gyermek kezdi meg tanulmányait az első elemiben. 25- 30 évvel ezelőtt 140-180 ezer, sőt a második világháborút követően még 200 ezer fölé is ment az elsősök száma. Többször elhangzott mostanában, hogy az utóbbi 30 év alatt közel 300 ezerrel csökkent a közoktatásban résztevők száma, és 30 ezerrel növekedett a pedagógusok, az oktatók száma. Sok tényezőből következően az oktatói munka lényegesen nehezebbé vált! Ez a helyzet sem egy év alatt állt elő, és ezért nem is lehet egy év alatt orvosolni. - Milyen lesz a finanszírozás? - Amíg az oktatási intézmények finanszírozása szektorsemleges, vagyis az egyházi oktatás is együtt örülhet az örülőkkel, ha mindenre van pénz, vagy együtt sírhat a sírókkal, hogy keserves esztendők jönnek, az egyházi oktatás is tisztességgel el fogja viselni. De vannak hangok, amelyek újra és újra megpróbálják szembeállítani az egyházi oktatást és az állami, önkormányzati, alapítványi vagy magániskolát. Vannak, akik újra és újra pontatlan érvekkel azt akarják hangsúlyozni, hogy az egyházi oktatás mennyire más, kivételezett és kedvezményezett helyzetben van, és ezzel arra tesznek kísérletet, hogy részben lejárassák a közvélemény előtt az egyházi oktatást, részben érveket kovácsoljanak arra nézve, hogy hol kell még elvenni különböző normatív támogatásokat. Ebben az esetben nehéz helyzetbe kerülhet az egyházi iskola, akkor a nagy francia forradalom óta megfogalmazott egyenlőség elvén esik csorba... - Milyen a jó református pedagógus? - Erre nehéz válaszolni. Ha legmagasabbra tesszük a mércét, akkor természetesen a szakmai felkészültségének a csúcsain jár, erkölcsi tartásban, emberségben a legkiválóbbak közé tartozik, és személyes hitéletével és gyülekezeti példaadásával világító lámpása mindenkinek. De ez természetesen ugyanilyen kívánalom a szülők, lelkészek és gyülekezeti tagok esetében is. T. N. L. Márkus Mihály püspök áldást mond az új iskolaévet kezdőkre