Reformátusok Lapja, 2006 (50. évfolyam, 2-53. szám)

2006-09-10 / 37. szám

2006. SZEPTEMBER 10.H­it és Nevelés5 99...Jöjj, tedd rá a kezed...” - Folytatás az 1 . oldalról - Gondozott hitet élünk-e, többek között gyermekeinkért hordozandó felelősség okából? Miből áll a hit karbantartása min­dennapjainkban? Két erős, dolgos, talán nagyon is szorgalmas kezünket össze tud­­juk-e kulcsolni alázattal, hálaadó és kö­nyörgő szóra a hatalmas Isten előtt? Reggeltől­ estig sürgő-forgó életünk, fon­tos ügyeink elbírnak-e, befogadnak-e rö­vid csendeket, megállásokat, bibliás szent perceket? Beszélgetünk-e gyermekeinkkel a Felségesnek dolgairól, s beszélgetünk-e a Felségessel gyermekeink szükségeiről? Hitét s közösségeit vesztő, hitét csak a „maga módján” élni kívánó társadalom­ban, sőt a hitből következő értékrendet negligáló, lebecsülő, sokszor kigúnyoló, máskor pökhendi módon azt számon kérő társadalomban élünk. Önhittség, önzés, ön­teltség, önmegvalósítás - lehetnek-e esz­közei a felelős életnek? Kifáraszt, kimerít, elszürkít, fásulttá tesz, amiben élünk. Ész­­revesszük-e időben, s védekezünk-e? Oktatási, nevelési intézményeinkben már becsöngettek. Némi idő eltelte után gyermekeinknek már felelni is kell. Fele­letük mindig összefüggésben áll tapasz­talataikkal. Tapasztalatuk pedig mi más­ra épülhetne, mint a körülöttük élő fel­nőttek felelős magatartására. Szerete­­tünkre és hitünkre. Megtesszük-e, amit megtehetünk?! ♦ (A szerző Budapest-Kispest-Rózsa téri lelkipásztor.) A tücsök és a hangya H­íres muzsikus a tücsök, egész nyáron nótázik. Arra sincs ráérő ideje, hogy télire gyűjtsön valamit a kamrába. Télen azután el is éri a lusták sorsa, a kopla­lás. Egy ideig tűri, de amint az éhség rágni kezdi, beál­lít a hangyához. Ennivalót kér kölcsön, és ezt ígéri: Esküszöm, hogy a nyáron,­­ az augusztust meg se várom­­, neked mindent megadok: tőkét és a kamatot. - Ohó! - gondolja a hangya. - Én voltam a szor­galmas, s most ő akarja megenni, amit én gyűjtöttem? Olyan nincs! Fogadd meg a tanácsomat. Hová semmit se tettél, nincs ott semmi, hogyha nem gyűjtöttél, nem is lesz mit enni. Ajánlom melegen, ne kérj kölcsön mástól: aki nyáron zenél, az a télen­­ táncol. Népmese után Kedves Gyerekek! A Példabeszédek könyvében hol van szó (két helyen is) a hangya szorgalmáról. Szeretettel várjuk válaszotokat a Reformátusok Lapja címére! C­surgói református tanárok-diákok az Adrián, 1883 nyarán M­a, amikor Magyarország még fize­tőképes része jóformán „megtölti” az Adriai tengert, talán nem érdektelen felidézni egy ottani „ős-refis” tanulmányi kirándulás előkészületeit, 1883 májusá­ból. A levél szerzője Csokonai egykori so­mogyi oskolájának élete fogytáig, 1917- ig működő igazgatója, Vida Károly, „ci­vilben”, nem is leplezett, szeretetteljes büszkeségemre: egyik apai dédapám. Büszkeségem forrása pedig nem az, hogy évtizedekig állt az iskola élén, hanem csakis az, hogy a róla fennmaradt emlé­kek - elsősorban a csurgói Nagykönyvtár értő oltalmában és helyi kiadványokban lelhetők fel ezek - kivétel nélkül egy apa­szívű pedagógus alakját hozzák elénk. Egy olyan férfiúét, aki saját tizenkét gyer­meke - hat fia és hat lánya - mellé tanít­ványait is sajátjaként szerette. Ahogyan egy csurgói öregdiák megírta: tőle még a büntetés is ajándékszámba ment, mert az ilyen-olyan csínytevésekért bezárt nebu­lóknak dús uzsonnát küldött valamelyik szemrevaló lánykájával. Az, hogy a filo­zófiából és természettanból (ma: bioló­gia) szerzett Kolozsvárott doktorátust, sa­ját erejéből, instruktorkodó szegény diák­ként, tiszteletreméltó teljesítmény, de olyasmi, amit sokan elértek. Az én sze­memben emlékének ápolására főként és elsősorban ezek a - tanítványait a legna­gyobb természetességgel családja körébe fogadó­­ megnyilvánulásai kínálnak mo­dellt. Ezt igyekszem követni jómagam is, a XXI. századi oktatás immár végzetesen elhivatalosodott, „elneptunosodott” (azaz: az egyetemi hallgatókkal egy praktikus, de lélektelen rendszeren keresztül dialogi­­záló) első évtizedében. E kissé mélabús bevezetés után olvas­suk együtt azt az immár oktatástörténeti dokumentumnak számító levelet, amely­ben dédapám a somogyi egyházmegye es­peresének számol be a tervezett tanulmá­nyi kirándulás előkészületeiről. A levél hangneme tökéletesen megfelel ugyan az akkori (mindenkori) egyházi protokoll el­várásainak, mégis jóval több egyszerű, tiszteletteljes tényközlésnél. Elő-előtör belőle a gyermekeinek örömet készítő szülő lelkesedése, s látszik, hogy nem egy, a tanárkodásba belekomorodott-bele­­szomorodott, hanem rajongásig szeretett munkájából folyamatosan feltöltődő, igen derült lelkületű ember rótta e sorokat: „Nagytiszteletű esperes Úr! Kirándulá­sunk most már teljesen és jól rendezve van, a mennyiben a tanulóifjaknak ingyen szállásuk lesz a fiumei áll. gymn. rajzter­mében, melybe az ágyakat a városi tanács adja, ennél nagyobb kedvezményt nem is óhajtottam, legalább így több ideig ma­radhatunk ott, a­mi a kirándulás sikerét nagyban biztosítja. Ha az ünnepek előtt mentünk volna (itt nyilván a közelgő pün­kösdre céloz), úgy az iskolában nem lehe­tett volna berendezkedni. Ünnep első nap­ján az ünnep szentségéhez méltón, illő rendben fogunk egy ottani templomban megjelenni. Tanítványain véghetetlen örömben vannak, alig várják az indulás pillanatát­, de még nagyobb az én örömem és meg­elégedésem, hogy számukra ily élveze­tekkel párosult, hasznos és eredményé­ben kiszámíthatatlan gazdagságú kirán­dulást rendezhetek. Azt nagyon sajnálom azonban, hogy t. Mosonyi úrék ilyen formán nem lehet­nek velünk. A Héjas tanártársam által tartott beszé­det a tiszteletűséged kezéhez küldtem, majd ha készen lesz, kérem az átadásról in­tézkedni, magam a beköttetést nem vállal­hattam saját felelősségemre, mert méltóz­­tassék elhinni, hogy velem fizettették vol­na meg, pedig én is szegény ember vagyok. Nagytiszteletűségednek valamint egész kedves családjának boldog és víg ünnep­lést kívánva, maradtam Csurgón 883 máj.5 Nagytiszteletűségednek kész szolgája Vida Károly” Eddig a szöveg befejező részében egyéb, apró-cseprő ügyeket, mintegy mellékesen még a saját, nem túl fényes anyagi állapotát is mosolygós öniróniával ecsetelő levél. Az egykori - nyilván sike­res­­ tanulmányi kirándulásról nincsenek ugyan fényképeim, közkinccsé tudom tenni azonban a Munkácsy-díjas Barabás Márton 2004 tavaszára (a „somogyi osko­la” jelenlegi vezetésének jóvoltából) elké­szült Vida-portréjának másolatát. Ez a kép ma a Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Re­formátus Gimnázium dísztermében függ, Vida Károly fényképe pedig a mi nappali szobánkban megbecsült helyen köszönti a belépőt, többek között a hozzánk elláto­gató diákokat. Petrőczi Éva Országos tanévnyitó C - Folytatás az 1. oldalról­­Itt már csak néhány kezet lehetett látni,­amit az igehirdető így kommentált: „ez a református iskolarendszer halála”. Az ünnep­­rontónak ható kijelentés az ünnep középpontjává vált, üzenete nem is lehetne időszerűbb. A református diákokat évszázadokon keresztül úgy ismerték, hogy rendszeres, napi bibliaolvasó em­berek, s most mindenki láthatta, a válogatott diákok sem azok már. „Mi pedig csendben, diszkérten még asszisztálunk is eh­hez!” - mutatott rá Márkus Mihály. Hangsúlyozta, hogy semmi­féle tananyag, pedagógiai módszer vagy aktuális divatirányzat nem írhatja felül azt, hogy az igazi bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Semmiféle modern ismeret nem kerülhet a Szentnek megismerése helyére, legfőképpen nem a református iskolákban. Biztatott, hogy mindenki, a diáktól kezdve a tanáron át az okta­tással foglalkozó vezetőkig merjen szembenézni a jelen nyomo­rúságával, ami nem kívülről fakad elsősorban, hanem belülről, s így juthassunk el az igazi érettségre, értelmi, lelki, erkölcsi téren egyaránt, s engedjük, hogy az Úr ismeretében való bölcsesség ki­teljesíthesse mind egyéni, mind közösségi életünket.­­ Az igehirdetés után Balogh Tibor, a Somogyi Egyházmegye esperese köszöntötte a megjelenteket, s a prédikációra utalva kérte az iskolákat, hogy valóban töltsék be azt a küldetésüket, amire hivatottak. Ezután Szabó Sándor, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója mutatta be az „első oskolát”, amely idén kezdi meg 214. tanévét. Utalt arra, hogy ez idő alatt számos vihart, rend­szert és megpróbáltatást átélt az iskola, amit legnagyobb diák­ja, Baksay Sándor „erős vár”-nak nevezett. Trianon óta ez a vár immár végvár, a végváriság minden jellemzőjével, de ennek el­lenére Csurgó él és élni akar. A tanévnyitó beszédet Nagy Sándor főgondnok, a Zsinat vi­lági elnöke tartotta. Az igehirdetésre is utalva beszélt a refor­mátus iskolák működését övező gondokról, s rámutatott arra, hogy a kiútkeresés első állomása mi magunk vagyunk. Ezután a Makkai Sándorról elnevezett kitüntetéseket adta át Eszenyi Balázs, Kaszó Irma és Kerekes Barnabás református pedagó­gusoknak, illetve az Imre Sándor díjat Nagy Kálmánnak. Papp Kornél zsinati oktatásügyi irodavezető az előttünk álló tanév kilátásairól tartott rövid helyzetértékelést, majd a tanévnyitó emlékszalagjait kötötték fel a csurgói iskola diákjai a templom­ban körben álló zászlókra. Az ünnepség végén Szászfalvi Lász­ló a térség országgyűlési képviselője rövid beszédében arra em­lékeztetett, hogy bár a tanév viharos felhők alatt kezdődik, há­lát kell adnunk azért, hogy Isten mindig is megtartott minket. Hatvanegy évvel ezelőtt a visszavonuló német csapatok felrob­bantották a csurgói templomot, pár évvel később államosították az iskolát, ma pedig újra áll református templom Csurgón, s egyre növekszik a református gimnázium is... Az ünnepséget a helyi tanulók versei, énekei és zeneszámai színesítették, a kisiskolások, egyéni zenészek és a kórus mellett még ifjú öregdiákok is visszatértek az egykori iskolájukba, hogy szolgáljanak az ünnepségen. Külön érdekesség volt a Csurgón őrzött Kálmáncsai Graduál néhány részletének korhű előadása. Délután az általános iskolások előadásait nézhették meg az érdeklődők az iskola szabadtéri színpadán, énekkari, táncos, bábjátékos és színjátszó előadásokat, az intézményvezetők pe­dig értekezleten vettek részt a templomban. Csurgó, a somogyi végvár egy napra a református iskolarend­szer középpontja lehetett, s bízunk benne, hogy a találkozás nem csak a vendéglátónak, de a vendégeknek is erőt s áldást hozott az előttünk álló 2006/2007-es tanévre. Cs. Szabó Sándor Viola Ernő és Barcza János felvételei „Az iskola az egyház veteményeskertje” Beszélgetés Márkus Mihály püspökkel Szeptember 2-án délelőtt a csurgói református templomban Márkus Mihály dunántúli püspök igehirdetésével kezdődött az országos refor­mátus tanévnyitó ünnepség. A csurgói gimnáziumról és a református közoktatásról beszélgettünk a Dunántúli Egyházkerület püspökével. - Miért éppen Csurgón rendezték meg az idei országos református tanévnyitót? - Az országos tanévnyitó ünnepség a négy egyházkerület között váltakozva kerül megrendezésre. Ebben az évben Dunántúl következett. Miután Csurgón még sosem volt ilyen ünnepség, így az ország figyelmét most ide szerettük vol­na irányítani. - Hányadik tanévét kezdi a csurgói is­kola? - 1792-től számítjuk az iskola működését. Festetich gróf református jobbágyainak Csurgón, a katolikusoknak Nagyka­nizsán alapított iskolát. Ez volt - ahogyan Cso­konai fogalmazta meg szép versében - az „első oskola Somogyban”, te­hát az elemi szintet meg­haladó iskolaként a csur­gói református gimnáziu­mot alapították elsőként Somogy megyében. - Mi volt a központi gondolata az igehirde­tésének? - A Péld­a,10 alapján beszéltem a bölcsesség­ről: az Úr félelme és a tu­domány hogyan viszonyul egymáshoz. A Szentnek megismerése által lesz értelme az emberi életnek, létünknek, és minden­nek. A sorrendet pedig nem szabad össze­keverni. Örökzöld téma: evolúció vagy te­remtés? Nemrégen olvastam egy szenzá­ciós megfogalmazást. A Teremtő egyik legszebb ajándéka az evolúció, vagyis a teremtett világba bele van építve az előrelépés, a fejlődés, a haladás lehetősé­ge. A kettő tehát nem zárja ki egymást, ha­nem a Teremtő megajándékozott bennün­ket az evolúció lehetőségével. Ezen a pél­dán szerettem volna szemléltetni, hogyan kapcsolódik tudomány és hit, a b­ölcses­ség kezdete az Úrnak félelme”. - Miért fontos az egyház számára az iskolafenntartói feladat? - Az 1950-es években megfogalmaz­ták, hogy az egyház lényegéhez nem tar­tozik hozzá az iskola. A nyugat-európai és amerikai egyházak sorra engedték át isko­láikat az illetékes állami hatóságoknak. Kálvinnál olvashatjuk: az iskola az egy­ház veteményeskertje. Nálunk az 1990-es rendszerváltást követően az új iskolarend­szer nem annyira teológiai meggyőződés­ből, vagy gazdasági megfontolásokból, sokkal inkább a múltra emlékezésből született meg. Ugyanakkor látható, hogy az ismeretek rendszeres és szervezett, te­hát iskolarendszerű átadása mellett miért fontos, hogy az ismereteket egy rend­szerbe foglaló szemlélet adja tovább. Hogy a felnövő nemzedékek újra és újra az ismereteiknek megfelelő mértékű teo­lógiai vagy hitbeli ismerettel rendelkez­zenek, ezt egy állami iskolában is el lehet érni hittanoktatással. A keresztyén világ­­szemlélet kialakulásához lehet nagy se­gítség az egyházi iskola. - Milyen változásokat hoz a 2006/2007- es tanév a református közoktatásban? - Egy tanév megkezdésekor nem tu­dok nagy horderejű változásokra követ­keztetni. Az oktatás folyamata ahhoz ha­sonlítható, mint amikor elkezd nőni egy fa. Egyik évről a másikra nem igazán le­het látni a különbséget, ahhoz legalább évtizedek kellenek. Az iskola különben sem egy rugalmasan, évről-évre változó rendszer. Ha ilyen lenne, akkor az nagy baj lenne. Mint oktatási rendszer, és mint intézményrendszer, ha évről-évre átszer­veződne, átalakulna, akkor az tragédia volna. Apróbb változások természetesen vannak és lesznek. A közoktatásban napi szinten alig veszek részt, ezért erre vo­natkozóan nem tudok pontos választ ad­ni. Az egésznek a folyamatát kell tekinte­nünk, hogy honnan hová tart. Egy raké­ta-pályakorrekció sem egyszerű, egy ok­tatási rendszer pályakorrekciója is bo­nyolult, többszörösen összetett feladat. - Az ország jelenlegi gazdasági hely­zete okoz nehézségeket a református is­koláknak? - Kétségtelen, hogy kegyetlen tények­nek kell a szemébe néznünk. Idén már százezernél kevesebb gyermek kezdi meg tanulmányait az első elemiben. 25- 30 évvel ezelőtt 140-180 ezer, sőt a má­sodik világháborút követően még 200 ezer fölé is ment az elsősök száma. Többször elhangzott mostanában, hogy az utóbbi 30 év alatt közel 300 ezerrel csökkent a közoktatásban résztevők szá­ma, és 30 ezerrel növekedett a pedagógu­sok, az oktatók száma. Sok tényezőből következően az oktatói munka lényege­sen nehezebbé vált! Ez a helyzet sem egy év alatt állt elő, és ezért nem is lehet egy év alatt orvo­solni. - Milyen lesz a finan­szírozás? - Amíg az oktatási in­tézmények finanszírozá­sa szektorsemleges, va­gyis az egyházi oktatás is együtt örülhet az örülők­­kel, ha mindenre van pénz, vagy együtt sírhat a sírókkal, hogy keser­ves esztendők jönnek, az egyházi oktatás is tisz­tességgel el fogja viselni. De vannak hangok, ame­lyek újra és újra megpró­bálják szembeállítani az egyházi oktatást és az állami, önkormány­zati, alapítványi vagy magániskolát. Van­nak, akik újra és újra pontatlan érvekkel azt akarják hangsúlyozni, hogy az egyházi oktatás mennyire más, kivételezett és ked­vezményezett helyzetben van, és ezzel arra tesznek kísérletet, hogy részben lejárassák a közvélemény előtt az egyházi oktatást, részben érveket kovácsoljanak arra néz­ve, hogy hol kell még elvenni különböző normatív támogatásokat. Ebben az eset­ben nehéz helyzetbe kerülhet az egyházi iskola, akkor a nagy francia forradalom óta megfogalmazott egyenlőség elvén esik csorba... - Milyen a jó református pedagógus? - Erre nehéz válaszolni. Ha legmaga­sabbra tesszük a mércét, akkor természe­tesen a szakmai felkészültségének a csú­csain jár, erkölcsi tartásban, emberség­ben a legkiválóbbak közé tartozik, és személyes hitéletével és gyülekezeti pél­daadásával világító lámpása mindenki­nek. De ez természetesen ugyanilyen kí­vánalom a szülők, lelkészek és gyüleke­zeti tagok esetében is. T. N. L. Márkus Mihály püspök áldást mond az új iskolaévet kezdőkre

Next