Reformátusok Lapja, 2007 (51. évfolyam, 1-52. szám)

2007-04-08 / 14. szám

Fotó: Füle Tamás DRE Átadták a felújított mátraházi konferenciaközpontot Virágvasárnap előtti szombaton került sor országunk legszebb részén fekvő, korábbi lelkészüdülő, újabban konferenciaközpont generális felújítás utáni átadására. A felújított épület új bejárata előtt Varga László, a Dunamelléki Egyházkerület főjegyzője kö­szöntette az egybegyűlteket, majd a 89. zsoltár csendült fel. Sza­bó István püspök felszentelő imádsága után került sor az épület főbejáratát záró nemzeti színű szalag átvágására, mely alatt a gyülekezet a 25. zsoltárt énekelte. A kerület vezetősége elültetett egy fenyőfát, melynek korábbi társai eddig is szinte jelképei voltak a festői látványt nyújtó pihenőközpontnak. Ezt követően az épület megnagyobbí­­tása által nyert konferenciaterembe vonult fel a népes közösség, ahol a 90. zsoltár eléneklése után Szabó István püspök a 2 Móz 3. részéből, Mózes el­hívása története kapcsán az elmúltról és az újról beszélt. Az égő csipkebokor képével párhuzamba állította az akko­ri és a mai helyzetet. Vannak szent he­lyek, ahol Isten szava megszólal, azt közösen hallgatják, s gyakrabban hall­juk, mint máshol. A csipkebokor cso­dája csak azért lehet, mert Isten van a történésben. A hely sem a részvevők­től lesz szent, hanem attól, hogy Isten van jelen. Mózes élete nem a negyven évi remeteségtől változik meg, hanem az Istennel való találkozástól. Való­sággá vált Mátraházán is, hogy meg­elevenedtek a régi, elavult falak. Ma is azért szólhat az imádságunk, ha valaki ebbe a házba jön, megváltozzon az élete. Ez a hajlék a hegytetőn az elhí­vást és a szolgálatba küldést segíti. Akik ide jönnek, azért jönnek, hogy Istenükkel találkozzanak — zárta ige­hirdetését a püspök Imádság után Varga László főjegyző foglalta össze a ház történetét, és szá­molt be a felújítás munkálatairól. Évek óta húzódó terve volt a MRE zsinati vezetésének az üdülő felújítása. A Dunamelléki Egyházkerületünk ve­zetése többször tett ajánlatot arra, hogy ha támogatást kap a felújításhoz, akkor a kerület átveszi az üdülő üze­meltetését. (Folytatás a 3■ oldalon) ► Húsvét, 4. oldal '77 14 1­911856007 Krisztus feltámadott! Minden kedves Olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket kíván a Szerkesztőség és a Kiadóhivatal! ■ Munkácsy Krisztusa Munkácsy Mihály így ábrázolta ki a halálon is győztes, feltáma­dott Krisztust, a húsvéti öröm­üzenetet!... ■ A gályarabok felszabadításáról A „Negyven Prédikátor” című előadásában Aaron Stevens beszélt a 17. századi vallásüldö­zésről, a gályarabok kínzásáról, és arról, hogy mi­ért volt fontos intézmény a spanyolok számára a gályarabság. ► Jelen és múlt, 5. oldal ■ „Mindeneknek mindenné..." Szárvai László református lelkész a 18 ezer fős sza­bolcsi Kisvárdán öt esztendeje vezeti a gyülekezet ifjúságát. Ezen kívül két gimnáziumban hitoktató, a kollégiumokban pedig bibliaórákat tart... ► Ifjúsági oldal, 8. oldal „..az egyház (...) soha ik is nem fog kételkedni ab­ban, hogy a Szentlélek mindig vele van, és legjobb vezetője az igaz ösvényen... »Elve­zet minden igazság­ra«, eszünkbe juttatja mindazt, amit Krisztus mondott nekünk (Jn 14,24). Kijelenti tehát, hogy semmi többet­ nem várhatunk a Szentlélektől, mint azt, hogy megvilágítsa el­ménket, hogy érthessük tanítása igazságát. " Magyarországi Református Egyh­áz Reménysége irányt mutat értékteremtő szolgálatához az Ön adója 1 %-ára is szükség van. Technikai szám: DOW — Bogárdi Szabó István A­z embervilág történetének döntő napjait ünnepeljük Nagypéntek­től Húsvétig. Jézus kereszthalála és fel­támadása - Németh László szavával - az „üdvösség-ügy” mindent átható és mindent meghatározó eseményeit je­lölik. Általában is, de különösen most önmagunkat is emlékeztetnünk kell arra, hogy csak akkor ünnepelhetünk jól, ha az ünneptől eljutunk az ünne­pekig: Jézus Krisztusig. Erre ad példát a Filippi levél himnusza, amely a rab­szolgahalált halt, engedelmes, és dicső­ségben feltámadott Krisztus előtt hajt térdet és magasztalja őt. Legyen ez a mostani ünnepünk Jézus Krisztus ma­­gasztalásának nagyszerű alkalma. Hogy az ünnepben Őhozzá, az Ün­nepekhez valóban eljuthassunk, arra elsősorban az evangéliumi történetek segítenek bennünket. Hiszen milyen könnyű is mindig csak önmagunknál megmaradni! Lukács evangélista olykor szelíd iróniával is megmutatja ezt. Nagycsütörtök éjjelén Jézus már leg­szűkebb tanítványi közösségében készül áldozati halálára. Ennek jegyében szerzi az úrvacsorát, s mondja, hogy abban a kenyér az Ő megtört teste, a bor pedig kiontott vére. Az ő engesztelő áldozati halálát hirdetik majd tanítványai és követői mindaddig, amíg teljes dicsősé­gében vissza nem tér. Ám, jelzi az evangélista, a tanítványok szívében még a virágvasárnapi ujjongás kava­rog, vagy inkább a sejtés, hogy bármit mond Jézus, s bármily nehéz különös szavait megérteni, mégiscsak úgy lett minden, ahogy ők gondolták. íme, még a puskavacsora helye is megvolt előre, nem kellett érte fáradozni, csak éppen valami keveset magukéból hoz­zátenni. S bizony, nagy ügy készül itt, ilyenkor szokott áruló is támadni, akit a Mester az imént leplezett le. Lehet hát újra vitára bocsátani, hogy ki a na­gyobb, ki ér itt többet. S itt van Jézus szava is, mely teljes készültségre szólít: adjátok el mindeneteket, és vegyetek kardokat. Nos, vélhetik a tanítványok, csak kibújik a szög a zsákból, és csak úgy lesz hát, ahogy ők kezdettől gon­dolták. Ezt árulja el a két emmausi ta­nítvány is, amikor rezignáltan visszate­kintenek, pedig azt reméltük, ő hozza el az országot. Ám ekkor egyidejűleg két meglepő fordulat mutatja meg Jé­zus céljának és a tanítványok céljának döntő különbségét. Egyrészt igen meghökkentő, hogy nagycsütörtök éjszakáján a tanítvá­nyoknak nem kell a közös vacsora ter­méből kiszaladni a sötét városba, és fegyvervásárlási szándékkal a békés polgárokat föllármázniuk. Nem, mert - ahogy Jézusnak mondják rögtön - már van náluk kard. Hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy a szelíd Jézus tanít­ványainál kardok vannak? S mióta vannak ezek velük? S így lennénk mi is? Mi is a szelíd Jézus követői va­gyunk, de mintha csak parancsára vár­nánk régóta, ott vannak nálunk is a kardok, hiszen amúgy tudjuk is, hogy mi a dolgunk. Eddig ugyan a Mester még nem adott rá utasítást, de előbb­­utóbb eljön az ideje. Készülünk hát mi is. Igen, vannak fegyvereink, s ezeket hol elrejtjük Mesterünk elől, hogy ne is lássa, hol meg előkapjuk, azt gondol­ván, itt az idő. Elég! — mondja Jézus. A bibliatudó­sok évezredek óta vitatkoznak, hogy mit jelent Jézusnak ez a szava. Van, aki szerint a Mester azt jelzi, hogy azt a ti­zenkét embert, aki majd nemsokára kimegy az Olajfák hegyére, ez a két kard is meg tudná védeni. Mások sze­rint Jézus türelmetlenül legyinti el a tanítványok felajánlását, ahogyan mi is sokszor mondjuk: elég, mert elegem van valamiből. Mások szerint Jézus itt határozza meg az embervilág két nagy erejének, politikai és vallási hatalom­nak a szimbólumait. Valójában azon­ban próféciát beteljesítő, amit Jézus mond. Ez a két kard nem fog senkit megvédeni, senkit megváltani, még akkor sem, ha Péter nemsokára hado­nászni kezd majd az egyikkel. Ez a két kard egyedül Jézus ellen fog irányulni. Hogy beteljesedjen Ézsaiás jövendölé­se, az Úr szenvedő szolgáját mint törvényszegőt adják halálra, éspedig azért, hogy az önüdvözítés csődjének botránya alól a politikai-jogi hatalom se vonhassa ki magát. Ez az „elég” tehát egyszerre mutat meg minden hiábavaló emberi törek­vést, és mutatja azt, ami Isten üdvö­zítő tervében, az üdvözítés nagy drá­májában teljesen elég. Megmutatja, hogy halálos önbecsapás azt gondol­nunk, amit láthatóan a tanítványok is hittek, hogy Isten országa jó hírét, a gyógyításokat, a szabadulásokat, a dé­monok kiűzését, a kenyérszaporítás nagyszerű csodáját, s egyáltalán min­dent, amit Jézus Isten szeretetéről el­mondott, megmutatott, csak így egy­szerűen, ahogy a két kardot előkapták köpenyük alól, mindannak szolgálatá­ba lehet állítani, amit Istent megkerül­ve önüdvözítésünk dolgában tenni óhajtunk. Ez a két kard nem azt jelzi, hogy csak ennyi hiányzik már az üd­vösséghez, hanem azt az okot szimbo­lizálja, amiért Jézusnak a helyünkre kell állnia, a bűnösök közé kell szám­­láltatnia, és rabszolgahalált kell halnia, így és ezért „elég” ez a két kard. (Folytatás a 3. oldalon) ELÉG! Olvasandó: Lukács evangéliuma 22-24. rész Emlékezés az admirálisra „Mi magyar reformátusok méltán adózunk emlékének, mert Michiel De Ruyter közbenjárásának köszönhetően 1676 februárjában a nápolyi alkirály a még életben lévő protestáns prédikátorokat szabadon bocsátotta” — olvashatjuk a kecskeméti egyházközség kamarakiállításának plakátján. A Ruyter admirális születésének 400. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás április 27-ig megtekinthető a Kecske­méti Református Kollégiumban. (Ruyter-évfordulóval kapcsolatos gyülekezeti tudósítások az 5■ oldalon) Ruyter bélyegeken és bankjegyeken a kecskeméti kiállításon Közösség és közösségépítés Egyházkerületi presbiteri konferencia Dunaújvárosban Huszonhetedik alkalommal gyűltek egybe a Dunamelléki Egy­házkerület presbiterei, ezúttal a száz éves fennállást ünneplő du­naújvárosi gyülekezetben. A váratlan temetési szolgálata miatt távollevő Szabó István püspök helyett Böttger Antal helybeli lel­kipásztor tartotta a konferencia megnyitó áhítatát Luk 22, 68-70 versek alapján. (Folytatás a 6. oldalon)

Next