Reformátusok Lapja, 2007 (51. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-08 / 14. szám
Fotó: Füle Tamás DRE Átadták a felújított mátraházi konferenciaközpontot Virágvasárnap előtti szombaton került sor országunk legszebb részén fekvő, korábbi lelkészüdülő, újabban konferenciaközpont generális felújítás utáni átadására. A felújított épület új bejárata előtt Varga László, a Dunamelléki Egyházkerület főjegyzője köszöntette az egybegyűlteket, majd a 89. zsoltár csendült fel. Szabó István püspök felszentelő imádsága után került sor az épület főbejáratát záró nemzeti színű szalag átvágására, mely alatt a gyülekezet a 25. zsoltárt énekelte. A kerület vezetősége elültetett egy fenyőfát, melynek korábbi társai eddig is szinte jelképei voltak a festői látványt nyújtó pihenőközpontnak. Ezt követően az épület megnagyobbítása által nyert konferenciaterembe vonult fel a népes közösség, ahol a 90. zsoltár eléneklése után Szabó István püspök a 2 Móz 3. részéből, Mózes elhívása története kapcsán az elmúltról és az újról beszélt. Az égő csipkebokor képével párhuzamba állította az akkori és a mai helyzetet. Vannak szent helyek, ahol Isten szava megszólal, azt közösen hallgatják, s gyakrabban halljuk, mint máshol. A csipkebokor csodája csak azért lehet, mert Isten van a történésben. A hely sem a részvevőktől lesz szent, hanem attól, hogy Isten van jelen. Mózes élete nem a negyven évi remeteségtől változik meg, hanem az Istennel való találkozástól. Valósággá vált Mátraházán is, hogy megelevenedtek a régi, elavult falak. Ma is azért szólhat az imádságunk, ha valaki ebbe a házba jön, megváltozzon az élete. Ez a hajlék a hegytetőn az elhívást és a szolgálatba küldést segíti. Akik ide jönnek, azért jönnek, hogy Istenükkel találkozzanak — zárta igehirdetését a püspök Imádság után Varga László főjegyző foglalta össze a ház történetét, és számolt be a felújítás munkálatairól. Évek óta húzódó terve volt a MRE zsinati vezetésének az üdülő felújítása. A Dunamelléki Egyházkerületünk vezetése többször tett ajánlatot arra, hogy ha támogatást kap a felújításhoz, akkor a kerület átveszi az üdülő üzemeltetését. (Folytatás a 3■ oldalon) ► Húsvét, 4. oldal '77 14 1911856007 Krisztus feltámadott! Minden kedves Olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket kíván a Szerkesztőség és a Kiadóhivatal! ■ Munkácsy Krisztusa Munkácsy Mihály így ábrázolta ki a halálon is győztes, feltámadott Krisztust, a húsvéti örömüzenetet!... ■ A gályarabok felszabadításáról A „Negyven Prédikátor” című előadásában Aaron Stevens beszélt a 17. századi vallásüldözésről, a gályarabok kínzásáról, és arról, hogy miért volt fontos intézmény a spanyolok számára a gályarabság. ► Jelen és múlt, 5. oldal ■ „Mindeneknek mindenné..." Szárvai László református lelkész a 18 ezer fős szabolcsi Kisvárdán öt esztendeje vezeti a gyülekezet ifjúságát. Ezen kívül két gimnáziumban hitoktató, a kollégiumokban pedig bibliaórákat tart... ► Ifjúsági oldal, 8. oldal „..az egyház (...) soha ik is nem fog kételkedni abban, hogy a Szentlélek mindig vele van, és legjobb vezetője az igaz ösvényen... »Elvezet minden igazságra«, eszünkbe juttatja mindazt, amit Krisztus mondott nekünk (Jn 14,24). Kijelenti tehát, hogy semmi többet nem várhatunk a Szentlélektől, mint azt, hogy megvilágítsa elménket, hogy érthessük tanítása igazságát. " Magyarországi Református Egyház Reménysége irányt mutat értékteremtő szolgálatához az Ön adója 1 %-ára is szükség van. Technikai szám: DOW — Bogárdi Szabó István Az embervilág történetének döntő napjait ünnepeljük Nagypéntektől Húsvétig. Jézus kereszthalála és feltámadása - Németh László szavával - az „üdvösség-ügy” mindent átható és mindent meghatározó eseményeit jelölik. Általában is, de különösen most önmagunkat is emlékeztetnünk kell arra, hogy csak akkor ünnepelhetünk jól, ha az ünneptől eljutunk az ünnepekig: Jézus Krisztusig. Erre ad példát a Filippi levél himnusza, amely a rabszolgahalált halt, engedelmes, és dicsőségben feltámadott Krisztus előtt hajt térdet és magasztalja őt. Legyen ez a mostani ünnepünk Jézus Krisztus magasztalásának nagyszerű alkalma. Hogy az ünnepben Őhozzá, az Ünnepekhez valóban eljuthassunk, arra elsősorban az evangéliumi történetek segítenek bennünket. Hiszen milyen könnyű is mindig csak önmagunknál megmaradni! Lukács evangélista olykor szelíd iróniával is megmutatja ezt. Nagycsütörtök éjjelén Jézus már legszűkebb tanítványi közösségében készül áldozati halálára. Ennek jegyében szerzi az úrvacsorát, s mondja, hogy abban a kenyér az Ő megtört teste, a bor pedig kiontott vére. Az ő engesztelő áldozati halálát hirdetik majd tanítványai és követői mindaddig, amíg teljes dicsőségében vissza nem tér. Ám, jelzi az evangélista, a tanítványok szívében még a virágvasárnapi ujjongás kavarog, vagy inkább a sejtés, hogy bármit mond Jézus, s bármily nehéz különös szavait megérteni, mégiscsak úgy lett minden, ahogy ők gondolták. íme, még a puskavacsora helye is megvolt előre, nem kellett érte fáradozni, csak éppen valami keveset magukéból hozzátenni. S bizony, nagy ügy készül itt, ilyenkor szokott áruló is támadni, akit a Mester az imént leplezett le. Lehet hát újra vitára bocsátani, hogy ki a nagyobb, ki ér itt többet. S itt van Jézus szava is, mely teljes készültségre szólít: adjátok el mindeneteket, és vegyetek kardokat. Nos, vélhetik a tanítványok, csak kibújik a szög a zsákból, és csak úgy lesz hát, ahogy ők kezdettől gondolták. Ezt árulja el a két emmausi tanítvány is, amikor rezignáltan visszatekintenek, pedig azt reméltük, ő hozza el az országot. Ám ekkor egyidejűleg két meglepő fordulat mutatja meg Jézus céljának és a tanítványok céljának döntő különbségét. Egyrészt igen meghökkentő, hogy nagycsütörtök éjszakáján a tanítványoknak nem kell a közös vacsora terméből kiszaladni a sötét városba, és fegyvervásárlási szándékkal a békés polgárokat föllármázniuk. Nem, mert - ahogy Jézusnak mondják rögtön - már van náluk kard. Hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy a szelíd Jézus tanítványainál kardok vannak? S mióta vannak ezek velük? S így lennénk mi is? Mi is a szelíd Jézus követői vagyunk, de mintha csak parancsára várnánk régóta, ott vannak nálunk is a kardok, hiszen amúgy tudjuk is, hogy mi a dolgunk. Eddig ugyan a Mester még nem adott rá utasítást, de előbbutóbb eljön az ideje. Készülünk hát mi is. Igen, vannak fegyvereink, s ezeket hol elrejtjük Mesterünk elől, hogy ne is lássa, hol meg előkapjuk, azt gondolván, itt az idő. Elég! — mondja Jézus. A bibliatudósok évezredek óta vitatkoznak, hogy mit jelent Jézusnak ez a szava. Van, aki szerint a Mester azt jelzi, hogy azt a tizenkét embert, aki majd nemsokára kimegy az Olajfák hegyére, ez a két kard is meg tudná védeni. Mások szerint Jézus türelmetlenül legyinti el a tanítványok felajánlását, ahogyan mi is sokszor mondjuk: elég, mert elegem van valamiből. Mások szerint Jézus itt határozza meg az embervilág két nagy erejének, politikai és vallási hatalomnak a szimbólumait. Valójában azonban próféciát beteljesítő, amit Jézus mond. Ez a két kard nem fog senkit megvédeni, senkit megváltani, még akkor sem, ha Péter nemsokára hadonászni kezd majd az egyikkel. Ez a két kard egyedül Jézus ellen fog irányulni. Hogy beteljesedjen Ézsaiás jövendölése, az Úr szenvedő szolgáját mint törvényszegőt adják halálra, éspedig azért, hogy az önüdvözítés csődjének botránya alól a politikai-jogi hatalom se vonhassa ki magát. Ez az „elég” tehát egyszerre mutat meg minden hiábavaló emberi törekvést, és mutatja azt, ami Isten üdvözítő tervében, az üdvözítés nagy drámájában teljesen elég. Megmutatja, hogy halálos önbecsapás azt gondolnunk, amit láthatóan a tanítványok is hittek, hogy Isten országa jó hírét, a gyógyításokat, a szabadulásokat, a démonok kiűzését, a kenyérszaporítás nagyszerű csodáját, s egyáltalán mindent, amit Jézus Isten szeretetéről elmondott, megmutatott, csak így egyszerűen, ahogy a két kardot előkapták köpenyük alól, mindannak szolgálatába lehet állítani, amit Istent megkerülve önüdvözítésünk dolgában tenni óhajtunk. Ez a két kard nem azt jelzi, hogy csak ennyi hiányzik már az üdvösséghez, hanem azt az okot szimbolizálja, amiért Jézusnak a helyünkre kell állnia, a bűnösök közé kell számláltatnia, és rabszolgahalált kell halnia, így és ezért „elég” ez a két kard. (Folytatás a 3. oldalon) ELÉG! Olvasandó: Lukács evangéliuma 22-24. rész Emlékezés az admirálisra „Mi magyar reformátusok méltán adózunk emlékének, mert Michiel De Ruyter közbenjárásának köszönhetően 1676 februárjában a nápolyi alkirály a még életben lévő protestáns prédikátorokat szabadon bocsátotta” — olvashatjuk a kecskeméti egyházközség kamarakiállításának plakátján. A Ruyter admirális születésének 400. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás április 27-ig megtekinthető a Kecskeméti Református Kollégiumban. (Ruyter-évfordulóval kapcsolatos gyülekezeti tudósítások az 5■ oldalon) Ruyter bélyegeken és bankjegyeken a kecskeméti kiállításon Közösség és közösségépítés Egyházkerületi presbiteri konferencia Dunaújvárosban Huszonhetedik alkalommal gyűltek egybe a Dunamelléki Egyházkerület presbiterei, ezúttal a száz éves fennállást ünneplő dunaújvárosi gyülekezetben. A váratlan temetési szolgálata miatt távollevő Szabó István püspök helyett Böttger Antal helybeli lelkipásztor tartotta a konferencia megnyitó áhítatát Luk 22, 68-70 versek alapján. (Folytatás a 6. oldalon)