Reformátusok Lapja, 2010 (54. évfolyam, 1-52. szám)
2010-01-03 / 1. szám
1_ Elmélkedés ____________________________KARSAY ESZTER Tíz éve már, hogy Farkas József karácsony első napján befejezte földi életét. Megérkezett a gyülekezetbe, és az istentisztelet előtt öt perccel a lelkészi szobában ülve hirtelen, szenvedések nélkül kilehelte lelkét. Eljött, hazajött az általa alapított és utolsó percéig szeretett gyülekezetébe meghalni. És tőlünk ment haza Urához, akit utolsó percéig szolgált. Látták az ünnepre érkező emberek bejönni, azután nem látták többé, mert az istentisztelet alatt - Isten csodálatos rendezése folytán - a hivatalos vizsgálatok után elszállították a testét. Szinte elragadtatott, mint Illés próféta. Gyakran hirdette: „szabad gyors és fájdalommentes halálért imádkozni”. Megadatott neki. 1999 szentestéjén még lendülettel és ereje teljében prédikált. Azóta is prédikál a sorozatban és nyomtatásban megjelenő igehirdetői füzetei által. A legfrissebb a Zsoltárok könyvéből ad válogatást Tágas tér címmel. Ebből idézünk most a 63. zsoltár magyarázatából: „Dávid élete hitelesítette azt a kegyességi alaptörvényt, hogy az Isten szeretet - élet, mégpedig sikeres, győzelmes élet. És akkor jött Absolon lázadása, a menekülés, a puszta, a magányosság, és ott, a pusztában valami újat élt át Dávid Zsoltár született belőle. Ez az új szólal meg ebben, hogy a »Te szereteted jobb az életnél« (4). Érezzük, hogy itt kettéváltak a dolgok. Ami eddig teljesen egybefonódott, hogy a szeretet - siker, egészség, győzelem, az itt kettévált. Pusztában vagyok, vesztes vagyok, életveszélyben vagyok, de az Isten szeretete nem hagyott ki. (...) Azt lehet mondani, hogy Dávid itt Jézus Krisztus gondolatának a magasságába emelkedett. Nem véletlen, hogy ehhez le kellett szállnia a trónról, ehhez ki kellett mennie a pusztába és a nyomorúság mélységeibe lemerülnie, hogy ott átélje ezt: »a Te szereteted jobb az életnél...« Elképzelhető, hogy Isten az ellenségemet használja fel ahhoz, hogy engem az Ő igazi isteni szeretetében részeltessen. Ha a sikerek engem emberségemben rombolnak, akkor egyenesen Isten eszköze lehet az ellenség, aki leráncigál engem a trónról és kizavar engem a pusztába... Jobb dolog szeretetben élni, mint karácsonyt ünnepelni. Akinek van füle a hallásra, az érti, tudja: következik a karácsonyi hajsza, vásárlás, rohanás, evésivás, sírás, panaszkodás, hogy jaj, ezt sem lehet kapni, azt sem lehet kapni, de borzasztó, hogy milyen tömeg van... Lehet karácsonyt így ünnepelni. Erre érvényes így, adventi alkalmazásban az Ige, hogy a szeretet jobb a karácsonynál! A szeretet karácsonnyal jobb, mint a karácsony szeretet nélkül. Márpedig ennek az életnek a sodra arrafelé sodor minket, hogy ünnep legyen, a szeretet elmaradhat. Hát ezt az igét alkalmazzuk most a következő napokra is, a készülődésre: jobb szeretni, mint ünnepelni! Jobb dolog az, ha szeretetben mélyülünk el, mintha zajos, csillagszórós, csodagyertyás karácsonyt ünnepelünk. Áldjon meg Isten minket, hogy Dávid felismerésére eljussunk! Persze ehhez trónon ülve nemigen lehet eljutni. Ehhez a sivatagban, pusztában, mélységben, magányosságban, betegségben, keserűségben, az üldözöttségben lehet eljutni. Áldjon meg minket Isten, hogy eljussunk ehhez a borzasztó egyszerű felismeréshez: annak ellenére, hogy olyan nehéz, keserű az élet, belemerültem az Isten szeretetébe, és ez a Szeretet jobb, mint az élet!” (1983. december 4.) Ebből a néhány mondatból is tapasztalható, hogy ma is modern, alkalmazható, élő és ható Farkas József igehirdetése. A legszebben azzal tisztelgünk életműve előtt, ha használjuk, és gondolkozunk gondolatain. « 2010. JANUÁR 3. Az Ige mellett JANUÁR 3. VASÁRNAP (39) „...az óbor a jó.” (Lk 5,33-39) Azt mondják a sokat tapasztalt idősek, hogy az ember akkor lett igazán felnőtté és éretté, ha leszámolt minden illúzióval, és elfogadta a könyörtelen tényeket, mégpedig minden összeomlás nélkül. Az óbor már megérett, nyugodt, nem pezseg, mert már kiforrta magát, nem feszegeti a hordót. Az emberek az óbort szeretik, és az életbe belefáradva egyre inkább maguk is óborrá lesznek, amikor már feladnak minden harcot és küzdelmet, mert elvesztik azt a reménységet, hogy valami is változhat és jobbá lehet ezen a világon, mely a halál uralma alatt áll. Jézus ellene mond ízlésünknek, és az újbor pezsgésére mond igent. Ezzel hirdeti meg azt a radikálisan újat, amit ő hozott. Ez az új attól új, hogy mindig élő reménységre hangol, mert szétfeszíti az emberileg jogosnak tűnő reménytelenség makacs, régi hordóit.lKirályok 1,1-37 147. zsoltár JANUÁR 4. HÉTFŐ (1) „...kalászokat tépdestek...” (Lk 6,1-5) A tanítványok éhesek voltak. Márk szerint szükséget szenvedtek. Pedig Jézus közelében voltak, és mégis úrrá lett rajtuk a szükség. Ahol Isten, ott szükség nincsen? Az Ige azt üzeni, hogy Jézus közelében is lehetek szegény, éhes és próbáktól terhelt. Lehet-e a szükség olyan mértékű, amikor az már kibírhatatlanná lesz, és az ember (a hívő ember is) minden szabályt áthágva „elvégzi szükségét”, és meggondolatlanul tépdesi a kalászokat ? Nagy úr a szükség, előbb-utóbb kiáltva jelez, és minden szabályt felrúgva keresi a megoldást és a megmenekülést! Jézus védelmébe veszi ezt a tépdesést: nem a törvény áthágását helyesli, hanem a szükséget szenvedő embert védi, az övéit, minket. Olyan hatalmas Urunk van, aki nemcsak a vallási törvények ura, hanem az a legnagyobb szükség, a halál felett is, hogy nekünk életünk legyen, és bőségben élve, minden szükségen úrrá lehessünk. lKirályok 1,38-53 283. dicséret JANUÁR 5. KEDD (8) „...ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Kelj fel, és állj a középre!” (Lk 6,6-11) Vannak olyan emberek, akik élvezik saját magukat, szabályosan szerelmesek önmagukba, ezért mindig a középpontban akarnak lenni. Pedig igen veszélyes dolog középen lenni. Akinek középen kell állni, azt mindenki látja, minden tekintet rá szegeződik. Az illetőről azonnal kiderül minden fogyatékossága, és láthatóvá válik, hogy életének melyik területe sorvadt el. Aki hátul áll, bátran megkiabálja a sorvadt kezet, mert irigyli a középen állót, pedig valahol sejti, hogy rettenetes dolog a kör közepén állni. Ha az Úr állít középre, csak azért teszi, mert meg akarja gyógyítani fogyatékosságunkat, és alázatra tanítva feladatot akar ránk bízni. Jaj annak, aki elfelejti, hogy a centrum mindig az Úré, és ha bennünket odaenged, akkor csak őt képviselhetjük. lKirályok 2 285. dicséret JANUÁR 6. SZERDA (13) „...kiválasztott közülük tizenkettőt...” (Lk 6,12- 19) Jézus Krisztus imádkozva virrasztotta át az éjszakát, hogy a tizenkét tanítvány kiválasztásában az Atya akarata érvényesüljön. Ez a tizenkét ember természeti és kegyelmi adottságai, így feladatai szerint is más és más. Ezt a listában is jelzi néhány megkülönböztető jelző, később az evangéliumokban pedig mindez egyértelművé válik. Nem derék és szelíd sereg ők, de később mindegyik a maga kegyelmi ajándéka szerint énekli az első szólamot. Különbözőek, éretlenek, úton vannak, de Isten őket akarja és tudja használni. Az Atya nem tette könnyűvé Fiának dolgát a tizenkettővel. Ez az összetétel egészen arra utal, hogy Jézus még apostolait illetően is a bűnösök megváltója. Jézus első nagy keresztje a tizenkettő. lKirályok 3 72. zsoltár JANUÁR 7. CSÜTÖRTÖK (25) „Jaj, akik most nevettek...” (Lk 6,20-26) Hányszor hallgattam már a Balaton-parti nyári éjszakából hazatérők nevetését, sokszor bántóan hangos röhögését! A mosolynak, humornak, örömnek, vidámságnak gyógyító hatása van az emberi lélekre. Még a Prédikátor könyve is hangsúlyozza, hogy nincs a nap alatt jobb dolog az ember számára az örömnél (8,15). A nevetés azonban más! A nevetés mindig a felszínen tájékozódik: van benne valami léha, másokat kigúnyoló és lekezelő nemtörődömség. A nevetéstől csak egy hajszálra tapasztalható mások kinevetése, amely képtelen belegondolni a másik nyomorúságába. Sokszor ez nem is tudatos, mégis gyógyíthatatlan sebeket okozhat, máskor szándékos némelyek ily módon való megalázása. Arról nem is beszélve, hogy a nevetés sokszor a gyötrődő szív leple, vagyis képmutatás. Amíg valaki mások miatt szenved ezen a világon, addig csak sírni van okunk (21). Az egyetlen vigasz Jézus feltámadása. Aki ezzel a ténnyel szembesült, az nevethet, de csak azért, hogy mások szívét is mosolyra hangolja. lKirályok 4,1-5,32 45. zsoltár JANUÁR 8. PÉNTEK (33) „...ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok...” (Lk 6,27-36) A banki szemlélet az egész embervilág szemlélete. Csak ott adok, ahol nemcsak visszakapom a javaimat, hanem a lehető legnagyobb haszonnal térül meg a befektetés. Ott mozdulunk, ahol hasznot remélünk. Az érdekeink könyörtelenül meghatároznak bennünket. Kár tagadni! Ezek tények. Védekezhetnénk, hogy ez így természetes, egyébként margóra kerülünk, egészen akár a pusztulásig. Jézus is azt mondja, hogy a természeti embertől nem is várható el több, ő azonban az Éten országának rendjét hirdette meg, és hozta el közénk. Adj! Ne csak azoknak, akik szeretnek (32), hanem az ellenségeidnek is (27). Ne várd vissza, amit adtál, sőt, egyáltalán ne várj semmi viszonzást (35). Még az Istennél eltétetett jutalomra se gondolj, mert az is csak teljes kegyelemből fakadó ráadás lehet. Add oda önmagadat a másiknak, egészen az önmegtagadásig! Hol vagyunk mi ettől? !Királyok 6 48. zsoltár JANUÁR 9.SZOMBAT (40) „A tanítvány nem feljebb való mesterénél...” (Lk 6,37-42) Egyre fiatalabb emberek kerülnek igen magas, vezető pozícióba, szinte minden tapasztalat és lelki érettség nélkül, miközben emberekről, életekről, sorsokról döntenek. A felnövekvő generáció magabiztossága egyszerre lenyűgöző és félelmetesen döbbenetes. Ezek közül csak kevesen említik meg a mesterüket, akire felnéznek, és akitől ma is tanulnak. A tanítvány szinte azonnal mesterré lesz, minden átmenet nélkül, aki önmagán kívül nem képes másra felnézni. Az élő hit folyamatosan az alázat kordájában tart, és folyamatosan arra késztet, hogy az ember ne merészelje mesternek tartani magát egy adott területen, hanem mindig legyen Mestere, akivel folyamatos szellemi kapcsolatban van, és akitől állandóan tanulhat. Ha pedig egykor az a kegyelem ér bennünket, hogy egy adott terület legjobbja lehetünk, akkor se felejtsük, hogy a legjobb mindenben az Úr. Ő az örökkévaló Mester, akire feltekinteni minden területen életszükséglet, és e nélkül a gesztus (mozdulat) nélkül hitetlenségünkben tudatlanul (erkölcstelenül) cselekszünk (1Tim 1,13) még a legnagyobb szaktudás birtokában is. lKirályok 7 122. zsoltár Bölccsé teszlek... » Zsolt 32,8 A bölcsesség Isten egyik legdrágább ajándéka. Jól tudta ezt Izráel legnagyobb királya, Salamon, ezért mikor Isten megkérdezte tőle, mit adjon neki, ő nem gazdagságot, hosszú életet, ellenségei felett való diadalt kért, hanem Istennek engedelmes, értelmes szívet, hogy tudja kormányozni Izráel hatalmas népét. Isten megadta neki, amit kért, ezért nevezték őt bölcs Salamonnak, és ráadásként megkapta a gazdagságot, a hosszú életet és az ellenségei felett való győzelmet is. Mi a bölcsesség? A szellemi képesség, amely minden körülmény között fel tudja ismerni helyzetét, tudja, mit kell vele kezdeni, és általa tudja jövendőjét saját javára kamatoztatni. A bölcsesség kezdete Isten félelme és a gonosztól való eltávozás. Ez azt jelenti, az ember felismeri életében Istent. Ő az Úr mindenek felett, övé minden hatalom mennyen és földön. Számol Istennel, számít Istenre. Másodsorban tudja, hogy a földön nekünk semmink nincs. Mi csak használói vagyunk a javaknak, de nem tulajdonosai. Harmadszor: míg a javak kezünkben vannak, a jelenben kell a jövendőket biztosítani. Nagy dolog az, ha a hitben élő keresztyén ember tudja azt, hogy a bölcsesség Isten ajándéka. Ajándék, ami nem velünk születik, megtanulni nem lehet. Pénzen megvásárolni képtelenség, így bátorít Jakab apostol: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néki. ” (Jk 1,5) Isten Jézus Krisztust adta nekünk bölcsességül. Általa tudjuk, hogy Isten nekünk szerető menynyei Atyánk, aki minden érdemünk nélkül megváltott minket minden bűnünkből és annak büntetésétől. Mindez azt jelenti: Krisztus nélkül nincs igazi istenismeret. Akinek nincs Krisztusa, soha nincs valóságos önismerete, és nem juthat a jövendő felismerésére. Bölcs Salamon példáján szabad levonni a tanulságokat. Először is, hogy nem elég a bölcsességet egyszer elkérni és megnyerni. Ő elkérte és megnyerte egyszer, de azt naponként kérni kell, és el kell nyerni. Másodszor: bölcs az, aki mindenkor a bölccsel jár. Jézus adatott nekünk bölcsességül, az ő tanácsát kell mindennap kérnünk és elfogadnunk. Ha nem így cselekszünk, Salamon sorsára jutunk, aki bár bölcs Salamon volt, de eltért a bölcsesség útjáról, amikor asszonyok százait gyűjtötte maga köré, pogány feleségei isteneinek templomokat épített, és ezzel mind maga, mind népe romlását okozta. Halála után kettészakadt az ország. „KIS" TÓTH FERENC STEINBACH JÓZSEF IFORMÁTUM 1M Imádkozzunk______ Csend van Csend van, Líram, mély, álmos csend. Olyan nagy volt a zaj, a nyüzsgés, olyan sok dologgal volt tele a fejem az elmúlt napokban. Ünnep, család, barátok, pihenés, rohanás, örömök, csalódások. Kicsit meg is ijedtem hirtelen: mit kezdjek ezzel a csenddel? Ilyenkor mit kell tenni!Már el akartam űzni, már tárcsáztam is, amikor eszembe jutott: Te szereted a csendet. Te a néma, süket, üres csendet hallható, beszélő csenddé tudod tenni. Töltsd meg a csendemet szavaddal, töltsd el a szívemet az új év kezdetén a te mindent átváltoztató Igéddel, hadd legyen új életem, ne csak új évem! Csend van, és ez most olyan jólesik. Uram, ne szűnj megbeszélni hozzám! Amen. HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A heti bibliai részhez GYÓRI ISTVÁN „...akiket apostoloknak is nevezett...” Márk azt mondja, hogy Jézus „tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét” (Mk 3,14). Lukács ugyanezt így írja le: „Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett... ” (Lk 6,13) Ugyanarról a dologról van szó, csak más szavakkal. Az apostol, görögül aposztolosz szó ugyanis azt jelenti, hogy küldött. Valaki azért lesz küldött, mert küldetése, feladata van. Mi volt az első apostolok küldetése ? Az, hogy hirdessék az Igét. Azaz, hogy ahova Jézus nem tudott eljutni, oda is elvigyék az üdvösség jó hírét. Miért éppen tizenkettőt választott ki Jézus? Az egyik magyarázat szerint a tizenkét tanítvány Izráel tizenkét törzsének felel meg. Ezt erősíti Jézus ígérete is, amit a tanítványoknak mondott: „amikor az emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.” (Mt 19,28) A másik magyarázat szerint volt a tizenkettes számnak egy nagyon gyakorlati oka is. A tizenkét fős csoportméret nagyon alkalmas beszélgetésekre, a közösség kialakítására. Ha ennél nagyobb a létszám, akkor nehezebbé válik a személyes kapcsolat, könnyen kettéválik a csoport. Ezt a tapasztalatot a mai csoportdinamikai, csoportvezetési tapasztalatok és kutatások is megerősítik. Pedagógusok is sokszor hangsúlyozzák, hogy egy tizenkét fős osztállyal lehetne a legjobban tanulni. Jézus mennybemenetele után egybegyűltek a tanítványok, és úgy gondolták, hogy az áruló Júdás helyébe kell valakit választani, hogy újra teljes legyen a létszám. Sorsvetéssel Mátyást választották meg tizenkettedik apostolnak, de az ő munkásságáról semmit sem olvasunk. Az apostolok tizenkettes létszáma Pál elhívásával lesz újra igazán teljessé. Pál magát az apostolok legkisebbikének tartotta, de a szolgálatban nem maradt el tőlük. (1Kor 15,10) Az apostoli tisztség a bibliai kor után nemsokára megszűnt. „Az apostolok egy helyen sem telepedtek le, hanem szerte a világon különböző gyülekezeteket alapítottak. Mihelyt ezek megalakultak, lejárt az apostolok ideje, és az ő helyükre álltak a pásztorok, mindegyik a maga gyülekezetében.” (II. Helvét Hitvallás XVII.) Az azonban megmaradt, hogy a tanítványság egyben küldetés is. «