Reformátusok Lapja, 2010 (54. évfolyam, 1-52. szám)

2010-03-14 / 11. szám

I[­FORMÁIM UPM 2010.március 14. Református szemmel Közlemény A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a 2010. évi parlamenti választásokon való részvételre hív fel minden jóakaratú embert. Ha komolyan vesszük állampolgári felelősségünket, négyévente nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességünk is, hogy döntésünkkel tudatosan befolyásoljuk hazánk életét, mindennapi boldogulásunk lehetőségét. A jelenlegi aggasztó társadalmi és gazdasági helyzetben különösen is fontosnak tartjuk, hogy körültekintően, a jelöltek célki­tűzéseit megismerve döntsünk. Javasoljuk, hogy a különböző pártok és jelöltjeik programjában azokat az eleme­ket keressük, amelyek a társadalom alapvető összetartó erőinek - a családnak, a helyi közösségeknek és egész nem­zetünknek - életét és fejlődését segítik. Meggyőződésünk, hogy jelen elesettségünkön csak felelős, értékek alapján gondolkodó és cselekvő áldozatvál­lalással tudunk segíteni. Ezért kérünk mindenkit: a hangzatos kampányígéretek és indulatos kommunikációs meg­oldások mögé nézve olyan jelöltet, jelölteket támogasson, akik személyiségükben és elkötelezettségükben is annak reménységét hordozzák, hogy Magyarországon erősödhet a jogállamiság, csökkenhet a korrupció, növekedhet az egymás iránti bizalom. Reméljük, hogy mind a választás menete, mind a választás végeredménye mindannyiunk épülését és erősödését szolgálja. Budapest, 2010. március 4. MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ A Bethesdát támogatnák a legtöbben Három és félmillió forintot kapott a református gyermekkórház A K&H Csoport ügyfeleinek és munkatársainak szavazatai alapján nyert a Bethesda Gyermekkórház 3,5 millió forintot. A gyógyvarázs program keretén belül két kórház és két mentőállomás részesülhet idén anyagi támogatásban - ezek közül a református egyház fenntartásában működő egészségügyi intézmény kapta a legmagasabb összeget. A pénzből a rehabilitációs ellátás so­rán nélkülözhetetlen eszközöket - elektromos betegágyat, terápiás ke­rekesszéket, digitális mérleget és pozí­cionáló matracot­­ vásároltak a kór­ház Gyermekrehabilitációs és Króni­kus Osztályán fekvő betegeknek. Az eszközöket ünnepélyes keretek között adta át az intézmény vezetőinek Kó­nya Andrea. A pénzintézet főosztály­­vezetője elmondta, hogy a K&H 2009 karácsonyán az ügyfelek mega­jándékozására szánt összegből külö­nítette el azt a 8 millió forintot, amelyből gyermekgyógyító intézmé­nyeket és mentőállomásokat támo­gatnak. A K&H ügyfelei és munka­társai szavazhattak arról, hogy kinek adnák legszívesebben a támogatást. A Bethesda Gyermekkórház 41 száza­léknyi voksot kapott, így jutott 3,5 millió forinthoz. „A 41 százalék arra utal, hogy he­lyes úton járunk, jó az a gyógyítási kultúra, amelyet az elmúlt tizen­nyolc évben igyekeztünk meghono­sítani” - mondta lapunk kérdésére Velkey György. A Bethesda Gyer­mekkórház főizgatója úgy véli, fon­tos szempont az, hogy a kórházat a Magyarországi Református Egyház tartja fenn, nemcsak formális segít­séget, hanem erkölcsi támaszt is nyújtva, ezzel élő és közös egységet alkotva a kórház és a fenntartó kö­zött. A K&H Csoport és a K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány 2009-ben hatodik alkalommal indí­totta el a K&H gyógyvarázs gyer­mekegészségügyi programját. Az in­tézmények összesen bruttó 25 millió forintos pályázati alapból egyenként legfeljebb 5 millió forint értékben pályázhattak gyermekgyógyászati­ és -mentési eszközökre. HEGEDŰS MÁRK­ ­ó úton jár a református egyház gyermekkórháza ►► Mt 16,24 A keresztyén egyház időszámítása szerint most a nagyböjt időszakát éljük, így nevezzük a hús­vét előtti hat hetet, a közbeeső vasárnapokat pe­dig böjt vasárnapjainak. Böjt - lemondás. A mostani szóhasználat szerint főként a lemondást jelenti az eledelekről, elsősorban a húsételekről. Ezért nevezték az elődeink a feltámadás ünne­pét húsvétnak, mert a hívek vehettek magukhoz húst a hathetes böjt után. Nagyon leszűkítenénk azonban a böjt fogalmát, ha azt csak az elede­lektől való tartózkodásra korlátoznánk. A böjt fogalmát és gyakorlatát már az ókori népek is ismerték. Nagy csapások idején, meg­próbáltatások alkalmával, vesztes háborúk be­­fejezésekor gyakorolták magukat a népek a böjt­ben. Zsákruhába öltöztek, porba ültek, port és hamut szórtak a fejükre, éheztek, szomjúhoztak, Istenhez kiáltottak sírás, könnyhullatás, keserves jajgatás között. Isten választott népe, a zsidóság is ismerte a böjtöt. Tudjuk, hogy maga Dávid ki­rály is böjtölt. Jézus Urunk is böjtölt, keresztelő János és követői, maga Pál apostol is gyakorta böjtölt. Az újszövetségi egyházban is megvolt a böjt ideje. Hetente két nap volt kisböjt, amikor nem vehettek magukhoz húst a hívek, és volt a nagyböjt, ami hat hétig tartott. Jézus nem parancsolta tanítványainak, míg velük volt, hogy böjtöljenek, de a későbbiekre nézve a vele való közösség alapjává tette a böj­töt. „Aki engem akar követni, tagadja meg ma­gát, vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen en­gem.’Ez pedig azt jelenti szó szerint, hogy aki Jézussal közösségre akar jutni és vele közösség­ben akar maradni itt és az örökkévalóságban, annak tudni kell magáról lemondani. Az önmegtagadás Jézus értelmezése szerint a teljes lemondást jelenti magunkról, a magunk akaratáról. Tehát elsősorban nem a tartózkodást valami élelemtől, hanem azt, hogy lemondok magamról, és magam testestől, lelkestől, teljes va­lómmal egy másvalaki akarata alá rendelem, el­sősorban Isten akarata alá. Ezért a böjt időszaká­nak elsődleges tanítása számunkra az, hogy fi­gyelmünket, erőnket, minden tehetségünket magunktól elvonatkoztatjuk, és a mi Urunk Jé­zus Krisztusra, az ő böjtjére, lemondására figye­lünk. Aki a nagy szenvedésében a Gecsemáné kertjében így fohászkodott: „Atyám, ha lehetsé­ges, múljék el tőlem e pohár, de mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te. ” (Mt 26,34) Ha most már azt mondjuk, hogy az ember élete a közösségben van az Istennel és az emberekkel, akkor el kell jutni arra a felismerés­re, hogy ezért a közösségért le kell mondanunk önmagunkról, akaratunkról, és alá kell rendel­nünk magunkat a közösség akaratának. Arra a kérdésre, hogy kell-e a Krisztust köve­tő embernek ma böjtölni, önmagáról lemonda­ni, vagy nem, így válaszolunk: ha közösséget akarunk kezdeni és építeni Istennel és ember­társainkkal, akkor azt nem tehetjük másként, csak ha böjtölünk, önmagunkról lemondunk. Nekünk közösségünk van Istennel, embertársa­inkkal a Krisztus által, aki megtagadta magát, felvette értünk keresztjét. Nekünk is így lehet közösségünk, örök közösségünk Istennel és az emberekkel. Böjtölnünk kell, tudnunk kell ön­magunkról lemondani, a magunk akaratát meg­tagadni, Isten akarata alá helyezni életünket, így épül egyességünk vele és egymással. A hívő keresztyén ember mindig nagyböjtben él. Úgy is mondhatnánk, hogy egész élete nagy­böjt, amelyben Krisztus nyomdokába lépve na­ponként tanulja az önmegtagadást, a lemondást. A házasságban az engedelmességben egymás iránt, a családban a lehajlásban a gyermekekhez, az öreg szülők szolgálatában a betegágy mellett, és a segítőkészségben minden ember iránt. Olcsó megoldás lenne, ha a böjt alatt a tartózkodást ér­tenénk egyes eledelektől, és nem kezdeményez­nénk, munkálnánk a minden emberi közösség létrehozását és megmaradását munkáló önmeg­tagadást, lemondást, a keresztfelvételt másokért. És fontos, hogy nem elégszünk meg azzal, hogy jó református szokás szerint nagypénteken szil­vás ételt és pattogatott kukoricát eszünk. « „KIS" TÓTH FERENC Böjt, önmegtagadás, lemondás ___________Böjtre hangoló__________ FAGGYAS SÁNDOR • •Örök március „Egy tavaszi napon, amikor öcsémmel, húgommal künn játszom a kertben, kézen fog bennünket, behív a tisztaszobába, mely teljesen el van sötétítve. Fe­keteposztóval takart asztalkán gyertyák lobognak. Letérdepeltet mindhár­munkat, s arra kér, sohase feledjük, ma halt meg messze idegenben Kossuth Lajos” - így emlékszik vissza évtizedekkel később a Pesti Hírlapban Kosz­tolányi Dezső „daliás nagyapjára”, aki az 1848/49-es szabadságharc alatt a 27. honvédzászlóaljban harcolt, azok között, akik a székelyekkel együtt legutoljára tették le a fegyvert. „Vajon van-e ház még Magyarországon, amelyet március közepén Kossuth és Petőfi arcképeivel díszítenek ?” - kérde­zi kortársa, a békebeli Magyarországról nosztalgiázó Krúdy. „Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-e az, írjátok félszíveitekbe, és el ne felejtsétek” - írja az Életképekben Petőfi ba­rátja, Jókai Mór 1848. március 19-én. Ma, 2010. március 15-én mire, kire emlékezünk és emlékeztetünk? Né­hány forrófejű kávéházi ifjúra, aki vigyázó szemét Párizsra vetve szabad­ságról, egyenlőségről, testvériségről álmodott­ szónokok­ ? Vagy valóban jól látta Petőfi, a magyar- és a világszabadság apostola, hogy „Nagyapáink és apáink, /Míg egy század elhaladt, /Nem tevének annyit, mint mink /Hu­szonnégy óra alatt”­ Igaza van Illyés Gyulának, aki szerint a második ma­gyar forradalmat (az első 1514-ben a Dózsa György vezette paraszthábo­rú volt) „a véletlen szervezte meg”? Ugyanis a rákosi vásár a város szívétől nem messze zajlott le, ám az eső hamar szétverte, és az ország minden ré­széből összesereglett marhahajtók, juhászbojtárok, parasztok és mesterle­gények egyéb dolog híján beszállingóztak Pestre, előbb csak bámészkodni, aztán lelkesedni, majd engedelmeskedni az elhangzott mondatoknak. „Szebb találkozásról a költő álmodva sem álmodhatott­­ élete legnagysze­rűbb felléptére a sors egy kis népi országgyűlést rendelt” - olvashatjuk a ta­lán legcsodálatosabb Petőfiről szóló könyvben. Március 15. Petőfi napja, a sajtószabadság születésnapja, a pesti egyete­misták, a fiatal demokraták és a pesti polgárok napja, amelynek ragyogó csillagóráit és emlékhelyeit - a Pilvax kávéháztól Landerer nyomdáján és a Nemzeti Múzeum lépcsőin át a budavári helytartótanácsig (amely „sá­padt vala és reszketni méltóztatott, és mindenbe belegyezett­­ és a Nemzeti Színházig - jó másfél évszázada őrzi a nemzeti emlékezet. Igen, de vajon té­­vednek-e, netán árulók-e, akik azt mondják, hogy március 15-én a magyar polgári és nemzeti átalakulás fő helyszíne nem Pest, hanem Pozsony (és Bécs!) volt? Micsoda „véletlen” (haladjunk Illyés Gyula nyomán), hogy ugyanazon órákban, midőn Petőfiék, Jókaiék Landerer és Heckenast pesti nyomdájában kinyomtatták a szabad magyar sajtó első példányait - a Mit kíván a magyar nemzet ? című 12 pontot és Petőfi Nemzeti dalát -, a magyar rendi országgyűlés küldöttsége Pozsonyból Bécsbe hajózott, hogy az ural­kodóval elfogadtassa a Kossuth indítványára megszavazott polgári reformo­kat, és kieszközölje gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezését. S lám, ugyanazon a napon, március 15-én a Kossuth által legnagyobb magyarnak nevezett gróf Széchenyi István ezt írja naplójába: „Ma látom, Magyarország tökéletes felbomlása felé halad. Az egész úgy tűnik fel előttem, mint valami rossz álom.”S mialatt Petőfiék Pesten, Kossuthék Bécsben történelmet írnak, egy volt cs. kir. ifjú katonatiszt, Görgey Artúr Prágában vegyészmérnöki szak­­dolgozatát írja, nem sejtve, hogy pár hónap múlva ő lesz a szabadságharc legfontosabb, egyben máig legvitatottabb katonai vezetője. Plebejus, polgári forradalmárok és nemesi liberális reformerek, arisz­tokrata haladó hazafiak közös műve volt 1848 vér nélküli forradalma és al­kotmányos reformja. Az urak akkor egy gyújtópontba összefutottak, hogy aztán ismét szétváljanak. Március 15-ét egészen az Osztrák-Magyar Mo­narchia végéig nem lehetett hivatalosan megünnepelni, helyette április 11- ét, az áprilisi törvények királyi szentesítésének napját avatták nemzeti ün­neppé. Mára ez a kettősség elhomályosult: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei, Petőfi, Vasvári, Arany, Jókai, Széchenyi, Kossuth, Bat­thyány, Deák, Eötvös, Görgey, Bem apó, az aradi vértanúk és a többiek együtt, elválaszthatatlanul részei nemzeti történelmi panteonunknak. El ne felejtsünk a magyar szabadság születésnapjára emlékezni, azért sem, mert az akkori remények, célok, programok többsége ma épp olyan időszerű s szükségszerű, mint a 162 évvel ezelőtti március idusán. « Nagyító alatt__________

Next