Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)
2012-01-01 / 1. szám
L_ Elmélkedés 2012. JANUÁR 1. _________________________KARSAY ESZTER Év végi számadásnak és újévi programnak egyaránt alkalmas a következő ige: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak." (Jak 4,17) Eltelt az év, és mennyit mulasztottunk! Bánkódunk, mert talán soha nem tér vissza a lehetőség ezek pótlására. Az új évben okosabban használjuk az időnket, hogy kevesebbet kelljen bánkódnunk mulasztásaink miatt! Jakab levele háttérbe szorult a reformáció idején, mert az egyházat megújító reformátoroknak elegük lett a hamis szívűek alamizsnát osztó, olcsó önhittségéből. Igazi lelki megvilágosodásra és megújulásra volt szükség. A reformációval aztán áttolódott a hangsúly a szavakra, a hitvallásra és a hittételek megfogalmazására. Isten gyermeke az, aki ezeket szépen felmondja. Új reformációra volna szükség, amikor egyensúlyba kerül a szó és a tett, a hitvallás és az élet. Már a konfirmandusok megtanulják, hogy négyféleképpen lehet bűnt elkövetni: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Az utolsó ítélet példázatában (Mt 25,31-46) az a kulcskérdés: mit tettél? Mit nem tettél meg? Mert nem tenni a rosszat még nem elég. A rossz hiánya még nem jelent jót. Az életünk megítélése nem az elméleti hitvalláson múlik, hanem a valóságos cselekedeteken. A hit ehhez alapot és erőt ad. Bármit teszünk, Jézussal tesszük - érte vagy ellene -, mert Jézus azonosítja magát a szükségben lévőkkel. Ezek szerint az úgynevezett humanista ember is üdvözölhet, aki nem számításból teszi a jót (nem tudja, hogy Jézussal tette), és a vallásos is kárt vallhat, aki csak mondja: „Uram, Uram” , de nem cselekszi Isten akaratát. Három fontos megállapításban részletezzük ezt a kérdést. Sokkal több jót tehetnénk, mint amennyit megteszünk. Nem kell nagy tehetség a jó cselekvéséhez: egy telefonhívás valakinek, aki emberi szóra vágyik, egy levél megírása, egykét jó és biztató szó valakinek, aki el van keseredve, egy látogatás egy magányos embernél, az időnkből adni, amiből legtöbbször kevés van, mégis megtérül a ránk visszaható jó érzésben. Hol és kivel tudnék jót cselekedni ? Képes vagyok-e rá? Nem tudunk megtenni minden jót, amire szükség volna. Sokkal több jóra volna szükség a világon, mint amenynyit hatalmunkban áll megtenni. Ismernünk kell a hatáskörünket, nem is könnyű józanul felmérni a lehetőségeinket. A globalizáció következtében pontosan tudjuk, ki mindenkinek lenne szüksége a jó cselekedeteinkre, és bizonyos csatornákon talán el is tudjuk küldeni hathatós segítségünket a világ más részeibe. A fontosabb mégis az, hogy a környezetünkben élőkkel tegyünk jót. De a környezetünk is kitágult - túl sok embert ismerünk, túl sok emberrel vagyunk kapcsolatban -, nem lehet mindenkivel törődni. A Lázárjainkat kell felismernünk, akik közvetlen közelünkben élnek, a kapunk előtt vagy kapuinkon belül, mert ők vannak ránk bízva. Velük tehetjük a legtöbbet. Önmagunkkal is jót kell cselekednünk. Nem könnyű észrevenni és eldönteni, mikor kell mások helyett önmagamra figyelni. Mikor van nekem szükségem arra, hogy a jót magamra fordítsam. Egy beteget ápoló családtagnak szüksége van kikapcsolódásra, erőgyűjtésre, jó élményekre ahhoz, hogy jót tehessen, különben nem bírja a folyamatos, odaadó ápolást. Nem bűn, ha kilép időnként betege mellől és törődik saját lelkével, egészségi állapotával, hogy jókedvvel és nagyobb lendülettel végezze a feladatát. A legfőbb jótól, Istentől kell átvennünk jóságát és ajándékát, abból adhatunk vissza az embereknek. Mutasd meg hitedet a cselekedeteidből! « Az Ige mellett JANUÁR 1. VASÁRNAP (1) „Kezdetben...” (IMóz 1) A Szentírás nem természettudományi kézikönyv. Elsősorban nem azt akarja elmondani, hogyan teremtette Ezen a világot, hanem hogy ő teremtette a világot, azaz ő minden élő és e világ eredete, kezdete (1). Isten Lelke már itt, a kezdetnél jelen van, mert az élet Isten Lelkének munkája (2), aki megelevenít az életre és a hitre. Minden lélegzetvételünkkel róla teszünk bizonyságot. Ezen rendet teremt a káoszból, és ma is csak ő képes a fájó és sok szenvedést okozó összevisszaságból örökkévaló rendet formálni: ma is elválasztja a sötétséget a világosságtól (4), az üdvözítőt a kárhozatostól. Ezen mindent jónak teremtett, a rossz nem tőle való (10). Isten az embert a maga képmására alkotta (26), vagyis az ember Isten küldötte ebben a világban, az ő képviseletében járunk itt, őt, azaz Krisztust kell kiábrázolnunk, bármit teszünk. Uralkodásunk ebben a világban így értendő (26) , azaz csakis szeretetet és szolgálatot jelenthet. Isten férfivá és nővé teremtette az embert (27), ezért a férfi legyen férfi, a nő pedig nő, és ketten legyenek egy testté. Isten megáldotta a férfit és a nőt, hogy világos látást, erőt és szeretetet kapjunk ebben a küldetésben (28). Máté 1,1-1, 191. dicséret JANUÁR 2. HÉTFŐ (3) „.. .a hetedik napot...” (1Móz 2) Ezen a hetedik napon megpihent és megáldotta, megszentelte azt. Szeretett népének odaajándékozta a negyedik parancsolatban a hetedik napot, amely előtte az örök nyugalomnak: nyugalom nélkül ugyanis csak rombol minden aktivitás, még ha az építőnek tűnik is. Az ember azonban nem tud megállni, ma különösen nem, és az idővel versenyt futva állandó tevékenységgel akarja igazolni magát. A teremtéstörténet azt üzeni nekünk, hogy létünk igazolt, még mielőtt valamit is tennénk (Moltmann), vagyis nem az eredményeink, hanem Isten teremtő akarata igazolja életünket. Az ember azonban elsuhan az élet igazán nagy dolgai mellett, miközben fájdalmasan elmagányosodik, hiába élnek mellette emberek. Magányos a házasságban, a családban, munkájában, városában, és csak rohan tovább, mert saját maga akarja azt az Édent megteremteni (8), amit pedig csak az élő Istennel ápolt közösség ajándékozhat neki. Máté 1,18-25 282. dicséret JANUÁR 3. KEDD (21) „...bőrruhát...” (IMóz 3) A kísértés minden tekintetben, már az eredetét illetően is ravasz hazugságra épült (1). Ahogy az ember engedett ennek, és ezzel elszakadt az Istentől, azonnal rászakadt mindenféle nyomorúság. Észrevette, hogy mezítelen, megjelent életében a szégyen, mert tehet olyat, ami miatt pirulnia kell (7). Elrejtőzik az Isten elől, azt gondolva, hogy az Úr elől el lehet bújni (9). Áthárítja a felelősséget a másikra (10- 13). Megjelenik az ellenségeskedés ezernyi fajtája (15); az asszony fájdalommal szül, a férfi megtapasztalja a hiábavaló munka átkát (16-18) és meg kell halnia, noha Eten örök életre teremtette őt (19). De van itt evangélium is! Az Isten bőrruhát készített az embernek, ehhez pedig le kellett vágni egy bárányt és a bőrét meleg ruhává formálni, hogy az ember ne fázzon. Krisztus mint ártatlan bárány eljött értünk, hogy ne fázzunk, hanem átéljük újra az Isten örök életet ajándékozó szeretetének melegét (21). Az asszony utóda, Mária gyermeke, Isten Fia végérvényesen a kígyó fejére taposott (15). Máté 2,1-12 296. dicséret JANUÁR 4. SZERDA (5) „...lehorgasztotta fejét.” (1Móz 4) Káin az irigység miatt öli meg testvérét, Ábelt. Ez a bűn, az irigységből a testvérre támadó indulat, amely konszolidált esetben lehorgasztott fejjel, más esetekben haragra gerjedve pusztít (5). Mindez Káin utódjának, Lámeknek énekében szólal meg döbbenetes sűrűséggel: „Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. ” (23) Ez az erő a gátlástalanság, a durvaság és bosszú lelkülete. Ma is ilyen a világ, tele lámeki lelkülettel. Az Éten kegyelme Káin számára is nyitva áll, figyelmezteti az Úr, hogy vigyázzon, a bűn az ajtó előtt leselkedik rá, és ő uralkodhat rajta (7). Ez evangélium: uralkodhatunk a kísértésen, de csak az Úr erejével, önnön erőnk ehhez kevés. A káini örök megbélyegzettség maga a kárhozat, nagyobb büntetés mindennél (13), szégyen, bujdosás, amit hordozni kell, mert az Úr parancsa szerint nem ölheti meg Káint senki (15). Ez a nyomorúság Krisztus után kiált. Az Úr gondoskodik, továbbszövi az ígéretek reményfonalát, mert Ábel helyett utódot ad Ádámnak: ez Sét, Enós és majdan Krisztus (25). Máté 2,13-18 283. dicséret JANUÁR 5. CSÜTRÖTÖK (29) „Ő vigasztal meg...” (IMóz 5) Ádám utódait olvassuk itt egészen Noéig. Ők már szenvedtek a bűn zsoldjától, a haláltól, de még nem emésztődtek fel az öngyilkos, önigazoló, teljesítménykényszeres rohanástól, így e földi létben is sokáig éltek, egészen a matuzsálemi 969 éves korig (27). Ének, aki Istennel járt, nem látott halált, magához vette őt az Úr (24). Aki Jézus Krisztust követi, az nem lát halált: „aki hisz énbennem, ha meghal is, él... ” (Jn 11,25) Ez a mi egyedüli vigaszunk ma is, megátkozott, fáradságos munkánkban (29), mert mi magunk Isten áldottai vagyunk (Mt 25,34). Máté 2,19-23 285. dicséret JANUÁR 6 PÉNTEK (8) „De Noé kegyelmet talált az Úr előtt.” (1Móz 6) Az eredendő bűn tökéletes megfogalmazását olvassuk itt, ami nemcsak az Igéből következő teológiai tétel, hanem ma is szomorú tapasztalat: az ember szívének minden szándéka és gondolata nap mint nap csak gonosz (Róm 3). Minden erőszakosság, sőt minden határozottság, amivel önmagunkat képviseljük, erre az állapotunkra utal. Pál saját bűnös voltát így nevezi meg: korábban erőszakos, káromló ember voltam (1Tim 1,12-17). Ahogy szaporodtak az emberek, úgy telt meg a föld erőszakossággal. Ma is ezerféle módon tapasztaljuk az erőszakosságot (11). Eten ugyanakkor új esélyt ad, mert Nóé kegyelmet talált nála, és szövetséget kötött vele az élet megmentésére (8). Isten mindig az élet pártján áll. Ezt mutatta meg végérvényesen a szelíd Jézus Krisztusban. Máté 3,1-12 377. dicséret JANUÁR 7 SZOMBAT (16) „Az Úr... bezárta... az ajtót.” (1 Móz 7) Egy igazért többen megmenekülnek: ott Noéra tekintettel egész háza népe (1), itt Krisztusra tekintettel mindazok, akik az ő igazába úgy kapaszkodnak, mint egyetlen mentőövbe. Nóé mindent úgy tett, ahogy azt az Úr parancsolta (5), noha bizonnyal sokféle gúny céltáblájává lett. Nóé nem saját „maszek meneküléséért” fáradozik, hanem másokat, embert és állatot ment, életet ment, mint az igazi szabadító méltó előképe. Az özönvíz során elpusztult minden élőlény (21). Az Úr azért parancsolta azt, hogy felülre kerüljön a bárka ablaka, hogy csak felfelé tudjanak tekinteni és ne mások szenvedéseit szemléljék. A szenvedés egy határon túl csak az Isten és a szenvedő ember magánügye. Amikor Noé bement a bárkába, az Úr bezárta a bárka ajtaját. Lehet, hogy azt érezzük, be vagyunk zárva, de a bezártság a hívő ember életében menedék, bárka, hogy az Istentől rendelt pillanatban az életre nyíljon ajtó. Máté 3:13-17 431. dicséret STEINBACH JÓZSEF Nem taszigálják egymást ►► Olvasandó: Jóéj 2,7-8 Sokszor és sokaktól halljuk, hogy már - akár többször is - voltak olyan helyzetben, amikor azt érezték, hogy Isten Igéje úgy szólt hozzájuk, mintha személyesen nekik akart volna valamit megvilágosítani, mintha az Úr személyesen számukra akart volna egyértelművé tenni valamit. Ez az áldást hordozó helyzet azok esetében fordulhat elő nagyobb valószínűséggel, akik gyakran, akár mindennap, rendszeresen olvassák a Bibliát. Isten kegyelméből én is ezek közé tartozom, és talán ennek köszönhető, hogy még egy olyan - a mai helyzetemben (helyzetünkben) aligha aktuális - témában, mint például a sáskajárás, nekem (és nekünk) szóló üzenetként értékelhettem a fent jelzett két igeverset. Mi is ez az üzenet ? Számomra az, legyen bár helyzetünk sok kérdőjelet hordozó, bonyolult, kusza, sokszor áttekinthetetlen, gyakran válságsújtott, netán katasztrofális, Isten a történelem Ura. És ez nemcsak papíron, hanem a valóságban, mai életünk valóságában is így van. Hiszen ő még egy sáskajárás megszámolhatatlan rovarainak az útját is kiméri, ráadásul úgy, hogy még taszigálniuk sem kell egymást. Sőt, hivatkozhatnánk arra is, hogy ha akar, akkor odarendel egy nagy halat, parancsot ad neki, vagy úgy intézkedik, hogy egy féreg megszúrja a bokrot, ahogy azt Jónás könyvében olvashattuk. Nem eléggé meggyőző ez? Hamis lenne az a következtetés, hogy ha az Úr ennyire kezében tartja egyszerű teremtményei életét és útját, akkor velünk - akikről teremtésünk előtt így szólt: „Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá” (1 Móz 1,26) - ne törődne? Pedig sokszor és sokan állították és állítják ezt ma is, köztük olyanok, akik az ő népéhez tartozónak érzik vagy tartják magukat. Ha olyan világot szeretnénk, amelyben kevesebb a kérdőjel, amely kevesebb kuszaságot hordoz, amely válságszegény (netán válságmentes), ritkán fenyeget bármilyen katasztrófával, akkor egész életünket, gondolkodásunkat, a hozzáállásunkat is érintő gyökeres változásra van szükség! Egyéni kiutak kutatása, zsákutcába torkolló bölcselkedések, földhözragadt kísérletezgetések helyett arra van szükség, hogy helyreállítsuk a Szentháromság Istennel szembeni bizalom és engedelmesség világát a Jézus Krisztusba vetett hit alapján. BODNÁR ÁKOS ElSöl eIEIeIeIeIeIbIeISeIeIéISbIeISéIéIéIeIeIEIeIeISEIeIeIEIeIeIeIeIeIeISSeIeIeIeIqISeIíIEIe] e!3 eIüIe t,FORMÁIM m\ Imádkozzunk______ Bármi is jöjjön... Mindent a te kezedből szeretnék elvenni, Uram, bármi is jöjjön ebben az évben! Taníts úgy fogadni a mindennapokat, hogy azokban észre tudjam venni a soha vissza nem térő lehetőségeket! Mert hiszem, semmi sem ér engem véletlenül, hiszen a Te terved megvalósulásában nincsen átmeneti üzemzavar vagy félrekapcsolás. Ez a biztos hit óriási erőt ad nekem, Uram, és nem tudok érte eléggé hálás lenni! Köszönöm azokat a felismeréseket, megtalált utakat eddigi életemben, amelyek mindmind a Te gondviselésedről tanúskodtak. Hadd szolgálja ez az évem is a Te dicsőségedet! Amen. HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A heti bibliai részhez GYŐRI ISTVÁN Mikor született Jézus? Hozzá kell szoknunk, hogy már 2012-t kell írnunk. A régiek elibe tették: Anno Domini, rövidítve: A. D. Ez latinul azt jelenti: az Úr évében. Ma inkább a Krisztus után jelölést használjuk, rövidítve: Kr. u. Ugyanakkor tudjuk, hogy a Biblia nem tartalmaz pontos adatokat Jézus Krisztus születéséről, és a mai kutatók számításai szerint Jézus születése körülbelül négy évvel korábban volt, mint ahogy azt az időszámításunk mutatja. Miből származik ez az eltérés ? Abban az időben, amikor Jézus megszületett, nem volt egységes időszámítás, hanem többféle időszámítást használtak párhuzamosan. A zsidók a világ teremtésétől számították az éveket, tehát ez Izrael földjén bizonyára elfogadott gyakorlat volt. Eleinte a tavasz kezdetén volt az év fordulója, ami később a fogság után, valószínűleg babiloni hatásra átkerült az ősz kezdetére. A Római Birodalom hivatalos időszámítása Róma városának alapításától számította az éveket, ugyanakkor Nagy Sándor korábbi birodalmának területén elterjedt volt a görög időszámítás is, amely az első olimpiai játékoktól számította az idő múlását. Létezett még a birodalom keleti területein egy úgynevezett új időszámítás is, amely a Nagy Sándor bukása után létrejött Szeleukida Birodalom alapítását tekintette kezdőévnek. Ezek a párhuzamosan létező időszámítások az év kezdetét mindmind más időpontra tették. Például a rómaiaknál az év tavasszal, a zsidó naptárban pedig ősszel kezdődött. Emellett az is gyakorlat volt, hogy az uralkodók uralkodási idejéhez viszonyítva határozták meg az időpontokat. Jézusról is ezt olvassuk: „Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében...”"(Mt 2,1) Az uralkodási idő számításánál azonban az akkori gyakorlat szerint beleszámították a kezdő- és a befejező évet is, továbbá a töredékéveket is egésznek vették. Ha a mai fogalmaink szerint az egyik uralkodó márciusig uralkodott, akkor ez az év nála is beszámítódott, de az utódjánál is. Ezért nagyon nehéz meghatározni az akkori történeti események időpontját. Amikor később a keresztyénség már hivatalos vallás lett a Római Birodalomban, még mindig az egykori keresztyénüldöző császár, Diocletianus uralkodásától számították az időt. Körülbelül ötszáz évvel Krisztus után gondoltak arra, hogy méltó lenne Jézus születésétől számítani az éveket. A fenti okok miatt azonban a számítás bizony pontatlan volt, innen van az eltérés. «