Reformátusok Lapja, 2014 (58. évfolyam, 1-52. szám)

2014-01-05 / 1. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2014. január 5. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Az Urat dicsérjétek, mert jó Nekünk is szükségünk van az új esztendőben ismételt megépülésre és ehhez nagy kegyelemre, ahogy a romba döntött Jeruzsálemnek és templomának. Eloszlott nép a mi reformátusságunk is. Mintha az Is­tentől elidegenedettek közé szám­űztek volna néhány nemzedéket, avagy sokan bezárkózó kegyességi csoportokban keresnének menedé­ket szellemi-lelki sérüléseikre. Elté­vedtek és azokhoz elegyültek, akik­ről a zsoltáros vallja: „Nem látá őket ily szentséggel. ” Az Ige, ama Tíz Ige ez a szentség, amellyel útravalóként ellátta az Úr Jákob és Izráel népét, minket is, mint hitvalló őseink lelki ivadékait. A dicséret tehát ezért fakad a 147. zsoltárban, ezt nevezi meg a végén okul a zsoltár. Sérelem, sértés ér bennünket elég sokat ebben az évben, és életünk minden idejében. Sérelmes lélekről utcanyelven nem szólunk, csak bib­­liás őseink nyelvén. Magyarázza a zsoltár: ez személyünk megseb­­zettsége, csak szebben mondva. Hogyan kapcsolódik ez a csilla­gokhoz és a természet világához? Valami megmondhatatlan mind­untalan elénk adódik az életben, akár mélyen magunkba nézünk, akár a szép csillagos éjszakába. A zsoltárosnak éppen ez, ami egy­könnyen ki sem mondható, mégis örvendetes.Rádöbbent, hogy any­­nyira természetesen megoldott ez a megsejtett titokzatosság Terem­tőnknek és Gondviselőnknek, mint amikor mi könnyedén megszámol­hatunk valamit a magunk arasznyi létében, vagy megállapítjuk valami­ről, hogy micsoda, milyen névre hallgat. Zengett a Sionon a zsoltár, zen­gett a református magyar életében és templomában. Nem hiányoztak az allelujás zsoltárok sem, mert igen régi szokás szerint az utolsó zsoltá­rok folytatták és befejezték a zsol­tárimádságot, az énekelt könyörgés óráját. Régen egyszerre három vagy több zsoltárt is énekeltek, nemcsak egyet, abból is csak az első verset. Ma is tanácsos, hogy akinek csön­des perceiből nem marad el az éneklés, egynél több zsoltárt éne­keljen el. Legalább néhanapján. Például az 1., 89­, 147. zsoltárt sor­ban. Vagy egy héten át egy másik aznapi zsoltár után még egyet a zsol­­tároskönyv végéről (145-150). A nagy ívű, nyolcsoros dallam 1. és 7. sora hosszú hangokkal kezd, a 6. és 8. sor rövid hangokkal szaporázza, pörgeti az éneklő szavát. Az eleje (gyógyulás) és a zsoltár vége (termé­szet) próféciához (Ezs 40,26; 61,1- 2), valamint Mózes intelmeihez (5 Móz 4,2-8) kapcsolódik. Ezen di­csérete emberi méltóságunk ismer­tetője, felel a 8. zsoltár kérdésére (Mi­csoda az ember?). Ismét megépülő gyülekezet, kegyelemből életben ma­radt ember­­„Te is dicsérd áhítatosan!” FEKETE CSABA AZ IGE MELLETT JANUÁR 5. VASÁRNAP (27) „Ne paráználkodj!” (Mt 5,27-32) Minden pa­rázna gondolat, kívánság, kacsingatás valójában Isten előtt megtörtént eset (27-28), valamint minden válás paráznaság (31 -32), nem is beszélve arról a sokféle pa­­ráznaságról, ami a világban ügyezve folyamatosan ter­hel bennünket. Verdi Rigoletto című operája visszaad valamit ebből a sokféle paráznaságból, miközben agyonböködjük egymást, de csak a saját sebeink fájnak, udvari bohócként eljátsszuk a szerepeinket, de átok alatt vagyunk (Gál 3,10). Jézus Krisztus radikálisan fogal­maz. Az Éten eredeti gondolata, a törvény betűje mö­gött a feltétel nélküli szeretet és hűség: igazi életszent­ség. Tehetetlenül állunk, mert kivájhatjuk a szemün­ket és levághatjuk a kezünket, de ezzel még semmi sem oldódott meg: haragos indulataink, mindenféle pa­rázna gondolatunk továbbra is lüktet bennünk. Jézus Krisztus törvényértelmezése odakerget az ő kegyelmé­hez - a megújulás egyedüli forrásához. 1 Sámuel 4,1-11 . 147. zsoltár JANUÁR 6. HÉTFŐ (39) „...tartsd oda a másik arcodat is.” (Mt 5,33-42) A törvény lelke, Isten eredeti gondolata a határtalan sze­retet. Az Isten így szereti az embert, az ember is csak így szeretheti a másik embert. A másik arca, a felsőruha, a második mérföld (39-41) a köteles feletti élettékoz­lás. A hegyi beszéd Jézus Krisztus önarcképe, Isten alakja, amely a kereszt sötétjében kezd el teljes fénnyel ragyogni. A hegyi beszéd az Éten országának alkotmá­nya. Ezzel azonban nem védekezhetünk, hogy majd csak az Isten országának kiteljesedésekor valósítható meg, addig pedig csak keményen! Pedig ezzel védeke­zünk, mert még az egyházon is csak halvány nyomai vannak ennek a Krisztus-arcnak. 1 Sámuel 4,12-22 , 60. zsoltár JANUÁR 7. KEDD (48) „...legyetek tökéletesek...” (Mt 5,43-48) Jézus Krisztus kimondja: az ellenség szeretetére gondol (44), amikor a felebarát szeretetéről szól (43). Hiszen aki megüt, ellenem perel, többre kényszerít, mint ami jár, az ilyen ember az ellenségemmé lett, ideértve azt is, ami­kor valaki állandóan csak kér, de soha nem ad (38-42). Könnyű azokat szeretni, akik minket szeretnek (46). A feladat ezen túl kezdődik. Könnyű azokat szeretni, akik ugyanahhoz a körhöz tartoznak, mint mi, vagyis akik egyetértenek velünk, gondolkodásban, értékrendszer­ben, hitben, kegyességben hasonlók hozzánk (47). A feladat ezen túl kezdődik. A szentség (3Móz 19,2; 5Móz 18,13) mindig túllép a saját körein, ahogy Eten Krisztusban is kilépett a menny köréből. A tökéletesség (48) nem hibátlanság, mert csak Isten a tökéletes, és mert ez nekünk csak odaát adatik meg. Addig a töké­letesség éppen ez: kilépni saját köreimből a másik felé, még az ellenség felé is. Kockázat ? Emberileg halálosan az. De Eten van velünk (Mt 1,23)! Ezért kockázata va­lójában csak a gyűlöletnek van (43). 1 Sámuel 5 304. dicséret JANUÁR 8. SZERDA (2) ,ne kürtöltess...” (Mt 6,1-8) A mi Urunk a jó cselekedetet nélkülözhetetlennek tartja, nem az üd­vösség, hanem a másik ember tekintetében. A kikürtölt jó cselekedet azonban jutalmat akar (2), elismerést, és Jézus szerint meg is kapja, de nem az Éten előtt, mert ami az emberek előtt elismert, az könnyen lehet az Éten előtt ítéletes. Mindig elgondolkodtat, amikor bármiféle segítséget kikürtölnek. Ez minden későbbi zsarolás alapja. Aki igazán segít, az önzetlenül, titokban teszi ezt (4). Tudom, kommunikatív korunkban ez bonyolult, összetett kérdés, minden tisztelet a segítőké, a másokért áldozatokat, kockázatokat vállalóké, imádkozunk is értük - de nem túl sok manapság ezen a területen a kür­­töltetés, ráadásul igen aránytalanul? Egy harsány világ­ban mást is üzen ez a jézusi felszólítás: „ne kürtöltess...” (2) Szólj, ha kell, ne kürtöltess, főleg, hajót teszel, de gyakrabban hallgass! 1 Sámuel 6 . 136. zsoltár JANUÁR 9. CSÜTÖRTÖK (15) „...tiéd az ország...” (Mt 6,9-15) Az Úrtól ta­nult imádság megszólítással kezdődik, hitvallással zárul, közte a hat kérés Isten és ember közös ügyeként szólal meg. Ez a Miatyánk és minden ehhez igazodó imád­ság titka, hogy abban Isten és ember közös ügye fogal­mazódik meg. Ha pedig a legfontosabb ügyeinket Ezen a saját ügyeként tartja számon, akkor eleve miénk a győ­zelem. Egész életünket megszenteli az Úr határtalan sze­­retete, amely Jézus Krisztusban minden ügyünket az ő saját ügyévé tette. A hat kérés életünk valamennyi te­rületét magába foglalja, megszenteli, győzelemre vezeti. A kérések első sorozata az Úrra vonatkozik, de szintén a mi javunkat szolgálja, mert az Isten nevének meg­szentelése, országának eljövetele, akaratának érvénye­sülése minden boldogulásunk forrása, akárcsak a min­dennapi kenyér, a bűnbocsánat, és szabadulás - kísér­tésből, gonosztól, halálból. Ez az imádság úgy kér, hogy annak megvalósulását hitben már birtokolja (Jn 11,41 - 42). A mi ügyünk Isten ügye is, azé az Istené, akié az or­szág, a hatalom és a dicsőség, ezért eleve „nyert ügyünk” van. Az Úri imádság evangélium. 1 Sámuel 7­­­99. zsoltár JANUÁR 10. PÉNTEK (16) „...ne nézzetek komoran...” (Mt 6,16-24) A böjtről azonnal az jut eszünkbe, hogy lemondás, önfe­gyelem, zabla, valami olyan, amit fogcsikorgatva egy ideig kibírunk, de szervesen nem lehet a zajló élet része. Pedig akinek megadatott már a böjt ajándéka igazi, Igére figyelő elmélyülésként, az tudja, hogy a böjtben az ember lelke örömre derül, teste felszabadul, sok kö­telék bomlik, és egy új, valóban szabad világba léphe­tünk, az Úr színe elé. Jézus Krisztusnál a böjt az öröm szertartása, lakodalom (Mk 2,18), ahol az ember már részesül a mennyei világ bőségében, éppen azáltal, hogy egy sereg itteni kötelék megoldódik. Aki igazán böj­töl, az nem komor, hanem örvendező. Ijesztőek a ra­jongó keresztyének, de még félelmetesebbek a komor, mogorva keresztyének - örvendezően böjtölő keresz­tyénekért imádkozunk, Uram! Tégy bennünket ilye­nekké. Persze ebben a testben ez soha nem egyszerű. Mindig kegyelmi állapot a böjt állapota, amikor az ember örömmel mond le. Ez az elengedés tudománya, amikor az ember két úr közül az egyetlen Urat választja (24) . Éppen ezért a böjt a mennyei meggazdagodás al­kalma: igaz, örökkévaló kincsekre lelünk (19-21), mi­közben ragyog a szemünk és az életünk (22-23). 1 Sámuel 8 393. dicséret JANUÁR 11. SZOMBAT (25) „...ne aggódjatok...” (Mt 6,25-34) Bizonyta­lan világunkban tele vagyunk aggodalommal. Jézus sze­rint az aggódás pogányság, hitetlenség (32). Vegyük ko­molyan a biztatást, ne aggódjunk (25)! De vegyük ko­molyan a biztatás tartalmát is. Jézus Krisztus az övéinek a mindennapi javakat ígérte, nem itteni sikereket. Aki tehát az itteni világban való előrejutása miatt izgul, az joggal aggódik. Az Úr nem enged bennünket mások fölé, csak ha másokért való szolgálatra rendel (25). Ezen előtt értékesebbek vagyunk, mint gondolnánk, aggó­dásunk nélkül is. Értékel, számon tart, megtart, meg­vált az Isten (27-28). Isten közösségben, az ő népében gondolkodik, de számon tartja az egyes embert. Ugyan­akkor az állatokról sem feledkezik meg. A gyerekek gya­kori kérdése ez. Eten tud az ég madarairól. Még a rom­lott Ninivében is számon tartotta az állatokat (Jón 4,11). Sőt a mező liliomai is értékesek előtte. Ha eze­ket is számon tartja, akkor miért félnénk mi? (28-30) Ugyanakkor életünk idejét kimérte az Úr (Zsolt 16,5), az aggódás egy arasszal sem hosszítja, sem nem gazda­gítja itteni időnket (27). Ez azonban azt is jelenti, hogy Éten nem enged addig elmenni, amíg el nem végeztük feladatunkat. Jó így tekinteni a holnapra, év elején kü­lönösen (34). A hívő ember életében nincsenek vélet­lenek. Elég Isten országának igazságát keresni, szere­­tetben ahhoz igazodni, a többi jöhet az Úr kezéből (33). 1 Sámuel 9 ) 237. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Az újév küszöbén Most, amikor visszanézek, látom, Te voltál ott velem. Áldó kezedben tartva óvtad az életem. Vigyáztál rám, mert léptem oly sokszor botlott, félrevitt, de amikor épp elestem volna, a Te kezedbe hulltam, Jó Atyám, már megint. Kérlek, légy velem, kísérj el, az új évben Te vezess! Ne rettentsen meg semmi, ami számomra félelmetes, hanem akarjam, tudjam kérni erőd és szereteted, s így az új esztendő útját járhassam végig: Veled! Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ „Így imádkozzatok!” Jézus az imádságról tanította hall­gatóit, példát is adott nekik a helyes imádságra. Ebből a példából aztán mintaima lett, amit a kezdetéről egyszerűen csak Miatyánknak ne­vezünk. Szinte minden istentiszte­leten elmondjuk, sokan egyéni imaként is ezt imádkozzák. Vi­gyázzunk, hogy ne váljon gépiessé, és ne a sokszori elmondása legyen fontos, mert akkor éppen azt tesz­­szük, amitől Jézus a tanítványait óvta az imádsággal kapcsolatban. Az egyik ilyen hiba, ha valaki kép­mutató módra, feltűnést keresve imádkozik, hogy mások lássák. A másik hiba a bőbeszédűség és a szó­szaporítás, ami a pogányokra jel­lemző (Mt 6,6-8). Tudjuk, hogy ma is a keleti vallásokban a legfontosabb dolog egy-két imaszöveg minél több­­­szöri elmondása. Végül Jézus példát is ad, de nem azt mondja, hogy ti ezt imádkozzátok, hanem, hogy így imádkozzatok! Az imádság helyes módját adja elénk. Hogyan is kell tehát imádkoz­nunk? Hogyan mehetünk oda Is­tenhez és hogyan szólítsuk meg őt ? Ahogy a gyermek megszólítja a szü­leit, tehát gyermeki bizalommal, de közben nem feledve, hogy ő szent, és az ő akarata felettünk áll. Mit kérhe­tünk Etentől ? Elmondhatjuk bátran kéréseinket, de Isten akaratát nem befolyásolhatjuk. A kérések között ott van a legemberibb, a mindennapi kenyér elkérése, aztán ott van a leg­nagyobb dolog, az üdvösség, a bűn­bocsánat és a megbocsátásra való készség elkérése. Végül az, hogy Eten vigye végbe a munkáját bennünk, szabadítson meg teljesen a gonosztól. Abban is példa a helyes imád­ságra, hogy doxológiával, Isten di­cséretével zárul: mert övé a dicső­ség egyedül és örökre! Újévkor sok­szor akarunk új dolgokat kezdeni, gyakorolni, kérhetjük hát mi is a ta­nítványokkal együtt: „Uram, taníts minket imádkozni...” (Lk 11,1) GYŐRI ISTVÁN

Next