Reformátusok Lapja, 2015 (59. évfolyam, 2-52. szám)

2015-01-11 / 2. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2015. január 11. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom... Heti énekünk dallama először egy, a Rákóczi László hősi tetteit elbeszélő epikus szöveghez kapcsolódott. A „Püspök városába hogy bémentem vala, / Nem sokad-magammal, csak század-magammal” kezdetű vers az 1662-ben Várad visszafoglalásáért a törökkel vívott harcot és Rákóczi László elestét énekelte meg. A vers­hez tartozó dallamot csak a 19. szá­zadban jegyezték le. Pálóczi Horváth Ádám az Ó és Új mint­egy Ötödfél­­száz Énekek, ki magam csinálmánya, ki másé című gyűjteményében rög­zítette a dicséretünk dallamának kö­zeli változatát. Az Ötödfélszáz Éne­kek Pálóczi egyik legfontosabb műve (1813), amelyet somogyi birtokaira visszavonulva állított össze. A gyűj­teményben szereplő négyszázötven ének fele nem Pálóczi saját verse, hanem a 18-19. századi közkölté­szetből, illetve más költőktől való, néhány szöveget pedig népköltésnek tarthatunk. A Rákóczi László törté­netéről szóló szöveghez Pálóczi által feljegyzett dallam biztosan nem a 19. századból való, stílusa a 18. század­hoz, annak is a régi rétegéhez kötő­dik, s az úgynevezett siratótípusnak rokona. Pálóczi a dallamot talán még kollégiumi éveiből ismerte, s a kuta­tók szerint az sem zárható ki, hogy a diákgyakorlat egy 17. századi dalla­mot tartott fenn. Dicséretünk szövege a versfők ta­nulsága szerint (EMERICVS RE­­GIVS D) a 17. században élt Pécseli Király Imre (1590-1641) nevéhez fűződik. Pécseli, miután Pápán és Somorján elvégezte iskoláit, a ko­máromi iskola rektora lett. 1609 má­jusában Kanizsai Pálfi János és Sa­­marjai János társaságában e város ösztöndíjasaként indult el a heidel­­bergi egyetemre. Két társa egy év múlva hazatért, Pécseli azonban még két évig Németországban maradt, és Szenes Molnár Albert egyik legkö­zelebbi munkatársa lett. Pécseli ter­mékeny költő volt, ma tizenöt éne­két ismerjük. Az Én nyavalyás lel­kem, serkenj fel álmodból... kezdetű verse először­ Balassi Istenes énekei­nek függelékében jelent meg. A ti­zenöt strófás verset a 20. századig nem használták gyülekezeti ének­ként, az 1911-ben megjelent du­nántúli evangélikus énekeskönyv négy belső vers átdolgozásából for­mált belőle gyülekezeti dicséretet. Református énekeskönyvünk az evangélikus minta alapján, de Pécseli Király Imre eredeti szövegéhez tér vissza, és a 6., 11., 13. és 15. vers­szakokból illeszti össze a dicséretet. Pécseli könyörgő énekében a gyötrődő léleknek legszemélyesebb vallomását és felismerését fogal­mazza meg: „Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom”. Ez a felisme­rés vezesse az egész hetünket­­ és az egész életünket! PAPP ANETTE AZ IGE MELLETT JANUÁR 11.VASÁRNAP (25) „Az ajándékozó bővelkedik...” (Péld 11,17-31) -Tegnap régen várt, jó hírt kaptam, és azonnal meg kel­lett osztanom azokkal, akik nekem fontosak, téged is ezért hívtalak fel - mondta nekem valaki. Ilyenkor mindig az Úr mozdul bennünk, aki arra indít, hogy amink van, azt ne tartsuk magunkban, ne tartsuk meg csak magunknak, hanem adjuk tovább másoknak. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a másik pedig tudjon elfogadni, örülni a másik örömének. A valódi közösség mindig itt kezdődik (24-25), együtt örülni és sírni (Róm 12,15). ínséges időkben az ilyen ember nem tartja vissza az élelmet azoktól, akik ugyanúgy akarják az életet, mint ő maga. Nem a világ összes sze­gényét kéri rajtunk számon az Úr, de van-e legalább egy szűkölködőd, akár közvetlen környezetedben, házad népe körében (29), akinek búza sem jut? Mit teszel érte ? (26) Aki bőven osztogat, még többet kap, aki szű­ken mér, előbb-utóbb mégis ínségbe jut (24-25). Az Úr mindent átadott nekünk, gazdag lévén szegénnyé lett érettünk, hogy mi meggazdagodjunk (2Kor 8,9). János 5,1-9 , 226. dicséret JANUÁR 12. HÉTFŐ (3) „...az igazak gyökere mozdíthatatlan.” (Péld 12) Milyen az Isten szeretetébe gyökerezett ember? Igaz emberként alázattal fogadjuk az intést (1; 15), küzdünk minden gonoszság, alattomosság ellen (2), amely szán­dékainkban (4-6), szavainkban (13-14; 17-22), konkrét tetteinkben is megmutatkozik, ezen belül leg­főképpen házasságunkban (4). Az igaz ember izgalmas, még állatához is (10), és nemcsak látszattevékenységet végez, hanem konkrét munkában szorgalmas (11), ezt pedig megáldja az Isten (12). Az igaz ember higgadt (16), alázatos (23), szorgalmas (25, 28), nem levert hangulatú, hanem vidám (25), hitével és életével utat mutat másoknak is (26-28). János 5,10-18 , 388. dicséret JANUÁR 13. KEDD (6) „Az igazság megtartja a feddhetetlenül élőt...” (Péld 13,1-14) Az aljasság kárhozatos mélypontja az, amikor az egyik ember vagy csoport elkezdi zsarolni a másikat, hogy érdekeit érvényesítse, a magáét pedig védje. A hívő embernek ez az a pont, amikor ki kell szállnia az egészből, bármiről is van szó, mert ekkor már mindent az ördög vett kézbe, és csak süllyedés várható mindenkinek. Sokszor, sokféleképpen szoktuk egy­mást nyomás alá helyezni, befolyásolni, szorongatni - néha egy kedves köszöntésre adott visszafogott válasz is elég, hogy jelezzük, valami nem tetszik. Erre az aljas játékra alkalmas a beszédünk (1-5) és a vagyonunk (7- 13). A 8. vers különösen kifejező, hiszen a gazdagság­gal, pénzzel látszólag sok mindent el lehet intézni egy időre, miközben a szegény nem fenyegethető, nem zsa­rolható, tehát a szegénységnek is van előnye (8). A nincstelen nem is rágalmazható, neki nincs mit vesz­tenie. Nem igazság kell (6), hanem újjászületés az igaz Úr irgalmában, hogy kikerüljünk az aljasság akár ke­gyesen leplezett mocsarából, és valóban krisztusiak, ezért az ő védelmét élvezve feddhetetlenek legyünk. János 5,19-23 , 416. dicséret JANUÁR 14. SZERDA (15) „A jóindulat kedvessé tesz...” (Péld 13,15-25) A kedvesség az újjászületett ember tulajdonsága. Ez a kedvesség nem valami képmutató szerep, hanem hite­les és tetten érhető jóindulat. Ez nem érzelem, hanem az élő Isten cselekvése bennünk, aki igénybe veszi ér­telmünket és érzelmeinket, akaratunkat, egész valón­kat. Isten jóindulatú, ezt megmutatta Jézus Krisztus­ban. Isten azt akarja, hogy megtérjünk és éljünk. Ezért az Isten embere, a krisztusi ember csakis jóindulatú lehet, hiszen értelme, érzelmei, akarata, egész valója jó kezekben van, a legjobb kezekben, az Úr kezében. Ennek a jóindulatnak látható megnyilvánulása az, amit itt az Ige kedvességnek nevez. Ez a kedvesség tehát sok­kal több, mint valami hízelkedő, kenhető, nyájas ma­gatartás. Ez a krisztusi ember jóindulata még a kemény és döntést kívánó helyzetekben is, tele szeretettel, ta­pintattal, odafigyeléssel. Adj nekünk új szívet, Urunk, új értelmet, kedvességet és jóindulatot, mert megrom­lik az életünk, mint a napon hagyott hús (15)! János 5,24-30 - 402. dicséret JANUÁR 15. CSÜTÖRTÖK (10) „A szív ismeri a maga keserűségét, és örömébe sem avatkozhat idegen.” (Péld 14) Minden ember saját maga ismeri a maga bánatát és örömét. Ezt az is­meretet még azok sem birtokolhatják, akik­ a legjobban szeretnek bennünket. Egyedül Isten ismer bennünket igazán. Mivel mindenki élete tele van bánattal és öröm­mel, amelyet csak saját maga ismer, ezért nagyon vi­gyáznunk kell akkor, amikor véleményt fogalmazunk meg a másikról. Nem bújhatunk a másik bőrébe, de be­leérző szeretettel fordulhatunk felé, örülhetünk és sír­hatunk vele (Róm 12,15). Azt is tudomásul kell ven­nünk, hogy egy határon túl nem avatkozhatunk bele senki életébe, segíteni se tudunk, legfeljebb felvillant­hatjuk mások előtt, hogy az Úr az, aki segít hordozni bánatot és örömöt. Elérkezik az a pillanat, amikor át kell adnunk életünket, terheinket és örömeinket az Úr Jézus Krisztusnak, egyébként nemcsak belehalunk azok hordozásába, hanem nagyon mélyre is húzhatnak ezek. Néhány gyakorlati tanácsot is megfogalmazha­tunk: a kelleténél többet ne foglalkozz saját magaddal, sem bajaiddal, sem örömeiddel, inkább figyelj a má­sikra, és egész életedet helyezd az Isten kezébe. Ennyi elég. Tehát figyelj a másikra, de egy határon túl erő­szakkal és illetéktelenül ne hatolj a másik lelkébe, még a segítség szándékával se, mert olyan területre kerülsz, amely egyedül csak az Istent illeti meg. János 5,31-36 , 286. dicséret JANUÁR 16. PÉNTEK (8) „A bűnösök áldozatát utálja az Úr...” (Péld 15,1 — 19) Itt azt olvassuk (8-9), hogy a bűnösök áldozatát utálja az Úr, csak a becsületesek imádságát kedveli. Ez az, ami megváltozott Jézus Krisztusban. Éppen ettől több az Újszövetség az Ószövetségnél. A bölcsesség­irodalom nagy témája ez: kik járulhatnak az Isten elé, kiket szeret az Úr, kiket büntet ? Jób könyvének is nagy kérdése ez. Annyi hívő, tökéletes, mintaszerű családot ismerek: „minden a helyén van náluk”. Ők egyszerre „alázatosak” és elkülönülök, mert ők rendben vannak, mindenhol ott vannak, a gyülekezetben is buzgók, a gyerekeik jól tanulnak, a tanárok szeretik őket, mint a mesében. Ha náluk porszem kerül a gépezetbe, azt sen­kinek, még az Istennek sem szabad észrevenni. Óriási váltás a teológiában, az istenkép alakulásában Jézus Krisztus, aki közösséget vállal a Káinokkal, sőt, tudja a Káinok szemszögéből is szemlélni a világot (Stein­beck: Édentől keletre), él egészen odáig, hogy önma­gát áldozza fel érettük. Ellenkező az előjel, ezt a sort javítsuk ki: ő elfogadja a bűnösök áldozatát, sőt, meg­váltó hatalmával a bűnösök útját is kiigazítja. János 5:37-47 , 153. dicséret JANUÁR 17. SZOMBAT (21) „A bolondság az esztelen ember öröme...” (Péld 15,20-33) Van olyan ember, akinek örömöt okoz a bolondság - nem a bolondozás, hanem a káosz. Az ilyen ember hasonló a rossz körökhöz, aki élvezettel do­bálja a köveket a tóba, hadd fodrozódjon a víz. A kerti tavacskák egyenesen megtelhetnek ezekkel a kövekkel, és még „a fenekükre sem szabad csapni ezeknek a rosz­­szaságoknak”, hadd bonyolítsák az életet, hadd kese­rítsenek másokat. Ilyenkor szabad így imádkozni: Uram, adj ezeknek az ostobáknak olyan terheket, ame­lyeknek hordozása leköti az energiájukat, így nincs ide­jük, erejük köveket dobálgatni, ezzel másokat szóra­koztatni és keseríteni. Közben hátha az eszük is meg­jön, és a Te kegyelmedből ezek az ostobák értelmesekké lesznek, a Te gyermekeiddé, akik már nem élvezik a baj­­keverést, sőt simítják a ráncokat, építenek, nem rom­bolnak, a Te országod békességét munkálva. János 6,1-15 - 501. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Csodát szeretnénk. Hogy jöjj, és tegyél rendet az életünkben, teremts békét, csöndet és harmóniát, oldd meg konf­liktusainkat, enyhítsd a ránk nehezte­­lők szívét, adj több pénz, sikert és a munkánkért elismerést, vegyél körül minket több örömmel, szeretettel és se­gíts, hogy Neked szentelt életünk köny­­nyebben odaszánjuk naponként... Csodát szeretnénk. És míg azt várjuk, hogy jöjj és cselekedj, nem teszünk mást, csak kesergünk és siránkozunk a helyzetünk felett, és azon, hogy nem jössz, mindig késel. Pedig már régen ott vagy, megoldásokat és eszközöket kínálsz, és biztatsz, hogy merjünk bát­rak lenni, hittel lépni magunkért, má­sokért. Bárcsak kinyílna a szemünk, hogy a nagy csodavárásban csodát te­remtő eszközeiddé válhassunk! Amen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Gyógyítás a Bethesdánál Jeruzsálem mai látképét a ragyogó aranykupolájú mecset uralja. Ez az épület azon a hegyen áll, ahol egykor Salamon építette fel az Úr templo­mát, majd a babiloni fogság után ugyanitt emelték a második szentélyt. A mecset egy tágas téren magasodik, vele szemben az Olajfák hegye, az ott található keresztyén szent helyekkel. A lábánál a Gecsemáné-kert, feljebb sorban a templomok, a hegy oldalá­ban pedig a végtelennek tűnő zsidó temető a maga hófehér köveivel. Nem messze, lejjebb a szomorú képet mu­tató kelet-jeruzsálemi városrész, a Sil­­wan. Ha a mecset északi oldalán ha­ladunk, sokkal szerényebb és csende­sebb helyre jutunk: a Szent Anna­­templomhoz. Jézus korában a város három olda­lán, északon, nyugaton és délen eső­vízgyűjtők, mély medencék sorakoz­tak, legalább hat volt ezekből. János evangéliumának ötödik fejezete, ami­kor beszámol a Bethesda tavi csodá­latos gyógyításról, így ír: „Jeruzsá­lemben, a Juh-kapunál van egy me­dence ... ennek öt oszlopcsarnoka van. ” A Juh-kapuról Nehémiás könyve is tudósít (3,1), ez a templomtól északra feküdt, ahol az áldozatra szánt állatok cseréltek gazdát, így régen nem kér­déses, hogy körülbelül hol kell ke­resni az egykori Bethesda tavát. De hogyan kell elképzelni az öt oszlop­­csarnokot? Ekkoriban jellemzően téglalap alakú medencéket építettek, akárcsak ma. Ha minden oldal mel­lett fut egy oszlopsor, az még mindig csak négy! Az a vízgyűjtő, amelyik a Szent Anna-templom kertjében ke­rült elő, nem egy, hanem két meden­céből állt­­ és a kettő között megta­láljuk az ötödik oszlopsort. Van, aki szerint a felső medencében volt a tiszta víz, ebből időről időre áteresz­tettek az alsóba, amiben meg lehetett mártózni, mások szerint a felső me­dencét használták az emberek, az al­sóhoz pedig az áldozatra szánt juho­kat terelték. Valahol itt kelt fel a beteg harmincnyolc év után. HODOSSY-TAKÁCS ELŐD

Next