Reformátusok Lapja, 2016 (60. évfolyam, 1-52. szám)

2016-01-03 / 1. szám

Reformátusok az új esztendőben Újévi körkép. Lapunk idén is reformátusokat kérdezett arról, mit várnak a ránk következő új esztendőtől. 2016 kezdetén Aaron Stevens, a budapesti Skót Misszió lelkipásztora, Albert Gábor író, Balogh Róbert János­halmai missziós lelkipásztor, Gá­­borjáni Szabó Botond, az Orszá­gos Református Gyűjteményi Ta­nács elnöke, Ivan Patterson, az ír Presbiteriánus Egyház korábbi moderátora, Márkus Gábor, a Református Hajléktalanmisszió vezetője, Proh­ászka Jánosné, a dunavecsei Gróf Teleki József Re­formátus Általános Iskola peda­gógusa, Szegedi László Tamás, az Erdélyi Egyházkerület generális direktora, Velkey György, a Bet­­hesda Kórház főigazgatója és Varga Rita zsinati világi jegyző osztották meg velünk gondolata­ikat. Az előretekintő írások He­gedűs Márk riportját fogják közre, amelyben Nagy Béla fő­gondnok beszél a nehéz hely­zetben lévő kárpátaljai magya­rok mindennapjairól. Mint mondja: „Hiszem, hogy lesz vál­tozás. Isten nem fogja megen­gedni, hogy elvesszen a kárpát­aljai magyarság.” TOVÁBBIAK A 6-7. OLDALON. Lapunkban megtalálja a Mértékadó című ingyenes kulturális és műsor­újság-melléklet karácsonyi-újévi összevont számát. REFORMÁTUS SZEMME „A világ kezdetétől a világ végezetéig...” Minél távolabbi perspektíva szerint szemléljük a világot, annál erősebb hitre van szükségünk - írja vezér­cikkében Gér András László... . 3. oldal REFORMÁTUS SZEMMA Tapasztalva tanuló teológusok Jól vizsgázott a hetedik félév tan­rendje a budapesti teológián... . 3. oldal GONDOLATOK Keskeny út Faggyas Sándor publicisztikájá­ban az Istenbe vetett bizalom kes­keny útjáról ír az új évben ránk váró kihívások kapcsán... , 9. oldal 9771419­856007 „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.” (Ézs 60,1-2) A rákosi református templomról készült felvétellel kívánunk áldott új évet olvasóinknak. FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD - Milyen református gyökerekkel ren­delkezik? Hogyan viszonyul ezekhez? - Kolozsváron a monostori úti (felsővárosi) Kakasos templomba jártam, ott is konfirmáltam, megha­tározó élményeket szereztem ott. A nagyapám, a híres nyelvész, Szabó T. Attila, az Erdélyi Magyar Szótörté­neti Tár szerkesztője a református te­ológián végzett, prédikációi is fenn­maradtak. Férfiágon a családra jel­lemző a tanítói elhivatottság, ben­nem is megvan az erdélyi emelke­dettség és veretesség igénye, a Károli­­biblián edződött nyelvi választékos­ság tisztelete. Egy író azonban soha nem maradhat a jól kitaposott uta­kon, nem léphet mindig az elődei lába nyomába, mert különben soha nem tudna új területeket felfedezni. Az igazán nagy írók mindig egyete­mes érvényű szövegeket hoznak létre - ezt tartom a szemem előtt, de köz­ben persze mindig vinni fogom ma­gammal és magamban a múltat. - Saját munkásságát korábban Babits Mihály és Nemes Nagy Ágnes költői beszédmódjához kötötte. Még mindig így gondolja ? - Igen, sőt, egyre inkább. Harma­diknak talán még Weöres Sándor nevét is hozzátenném, hogy egy kis bohócos bolondságot is becsem­pésszek a fájdalmas erkölcsi terhek közé. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennék kíváncsi mindenféle egyéb irányzatra a kortárs magyar- és vi­láglírából, és ne akarnék sokféle ver­set írni. Inkább arról van szó, hogy alapvetően vonzódom az emelke­dett versbeszédhez, a tiszta, de sűrű szövegekhez. Ezek nem értelmezhe­tőek azonnal, újra meg újra vissza kell térni hozzájuk, nyugtalanító su­gárzásukkal hatnak, és hiába állnak meg önmagukban, a mögöttük álló életmű és a személyiség átütő ereje adja meg igazi súlyukat és fontossá­gukat. Az ilyen életművek nem könnyűek, és sokszor fájdalmas is szembenézni velük, de megkerülhe­­tetlenek. Úgy érzem, nem fölösleges arra biztatnom mindenkit, hogy ol­­vassa el vagy olvassa újra ezt a két ma is égetően fontos életművet. - Mindkét szerző munkásságát meghatározza kapcsolatuk Istennel. Hogyan van ez jelen az Ön költésze­tében? - Az utóbbi két kötetemben (Vil­lany, Kerített tér) elég sok Isten-vers van, és ezek nem az áhítat, hanem a fájdalom és a lázadás hangján szól­nak - de persze Babitsnál és Nemes Nagynál sincs ez másképp. Őket is meghatározta, hogy hinni akartak az egész földi lét értelmében, de a hitük ritkán volt boldog és nyugodt hit, in­kább mélységekből kiáltó szó, min­dent egyetlen lapra föltevő, végzetes játszma volt. Nemes Nagy írja vala­hol, hogy ő nem letérdel, hanem föl­térdel. Nem átengedi magát Isten­nek, hanem beszélni akar vele, egyenrangú félként, szabadon, de közben tudja, hogy ez lehetetlen. - Mit jelent ma költőnek lenni Magyarországon ? - Rengeteg munkát - mint mindig. Az a legnehezebb, hogy az igazán jó vers nem abban a pár órában születik meg, amikor meg­íródik, hanem sokszor évek, évti­zedek kellenek hozzá, kínlódások, kidobások, kudarcok, újraírások.­­ Folytatás a 10. oldalon „Nekem a hit segít élni” Interjú. Karácsony előtt jelent meg a Kálvin Kiadó gondozásában a Nagy családi gyermekbiblia Szabó T. Anna fordításában. A József Attila-díjas költőnőt hivatás és hit kapcsolatáról kérdeztük. Az igazán jó vershez sokszor évtizedek kellenek fotó: füle tamás/parokia.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék