Reformátusok Lapja, 2016 (60. évfolyam, 1-52. szám)

2016-01-03 / 1. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2016. január 3. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Ő kapuin menjetek be Hová vezet a kapu? Mit őriz? A kapuzat díszítése eszerint jelképes ősidők óta. Más világba lép, aki­nek megnyitják, ma is, ha enged a 100. zsoltár hívásának, és színes­­szájjal imádkozva, mint örven­dező hálaáldozattal vonul a meg­váltottak közösségében az Úr templomába. Nem a tulajdonunk, ami Istennek szentelt, az ő tiszte­letére épült. Nem is nélkülözhet­jük. Kísért, hogy elég összejön­nünk magánháznál, nem törődve mással, csak a lelki templommal, a templommá épüléssel. Rádöbben­tek a korai keresztyének, hogy míg eljutunk a templom nélküli meny­­nyei városba, addig még szüksége van a helyi közösségnek illendő templomra. Kapuzatáért is jelképes a temp­lom. Erődített is volt egykor. Fen­séges fontosságát az ókorban cso­dálhatjuk, majd a keresztyének bél­­letes (lépcsőzetesen szűkülő) vagy rózsaablakos kapuin. Aki beléphe­tett, más világba érkezett. Halálból életre, menedékbe, vagy különösen szent helyre. A Biblia világában is, és akinek templom a templom, annak ma sincs másként. A Biblia világában sokfélét jelent a kapu. A közösség, a városállam ügyeit a ka­puhoz közeli téren intézték. Több kapun át juthattak be a templom idegenektől elzárt vagy tilos udva­rába, csarnokába, végül egyvalaki a Szentek szentjébe évente, ebben főpapok közül sem volt mindenki­nek része életében. Részes-e az is mindebben (vagy valami hasonlóban), aki csak néze­getni jár templomtúrán, vagy va­lami rendezvényre lépi át bérlet­jeggyel némelyik templom kapu­ját, ahová az idegenforgalom csá­bítja a felújításkor elhelyezett fel­irattal, esetleg a zsoltár idézésével? De az eszébe sem jut, nem is mondják neki, hogy örvendezve énekeljen vagy csak egy csöndes fohászt is elmormoljon? A régiek szavával ez olyan, mintha érezné a pecsenye illatát az éhező, de nem kapna belőle egy falatot sem. Iga­zak mennek be rajta, örökkévaló­ság kapuira emlékeztet minden templom bejárata, mint egykor a jeruzsálemi. Meg kell becsülnie annak, aki valóban építi a lelki templomot, az atyáktól örökölt vagy újonnan épült templomot is, a templomi rendet is, a közösség miatt (mindannyian ő nyájának juhai vagyunk). Nem magunkat teremtjük és teremtettük, ahogy az önmegvalósító ember hiszi. Nem maga a gyülekezet az alkotója an­nak, amit a templom jelképez. Négy dallamra éneklünk három­három zsoltárt. A 100-ra is még kettőt. A 142. a sanyargatott ember imádsága, előtte Bezárattak utak, ajtók. Alázatos lelkiségről és gyer­meki bizalomról vall a 131. zsoltár, és buzdít: Izráel, az Úr Istenben / Vessed minden reménységed! FEKETE CSABA JANUÁR 3. VASÁRNAP (1) „...a bizonyságtevőknek ekkora jellege vesz körül...” (Zsid 12,1-3) Hol van az a sok bizonyságtevő? A kifejezés pontos: bizonyságtétel, hiszen amiről bi­zonyságot teszünk, annak valóságát, igazságát megta­pasztaltuk, amit Jézus Krisztusról mondunk, abban bi­zonyosak vagyunk. Ez a Szentlélek tartása bennünk, ami minden mélypontos válságunk idején hordoz bennün­ket. A bizonyságtétel mindig hiteles. Nem bizonyság­­tétel az, amikor valaki rajongva, nyomulva szól Istenről. A hit hősei igaz és hiteles bizonyságtevők, akikre tekintve mi is bátorítást kapunk a bizonyságtételre. De ők csak példák, hitükben is gyarló emberek, ezért az erőt nem tőlük várjuk. Jézus Krisztus a hit szerzője és beteljesítője, amelyből minden hiteles bizonyságtétel fakad. Ő aján­dékozza a hitet, miközben ő az élő hit méltó tárgya is, va­lamint csak ő tart meg mindvégig a hitben, hogy min­den terhet, kísértést (1), támadást hittel kezeljünk, ne­hogy valamiképpen megfáradjunk, elcsüggedjünk és al­kalmatlanná legyünk a szolgálatra (3). Ő a bizonyság­tevő, az élő hit alanya és tárgya egyszerre. Ézsaiás 16 283. dicséret AZ IGE MELLETT ______ JANUÁR 4. HÉTFŐ (4) : .a bűn ellen való harcban még nem ontottátok véreteket...” (Zsid 12,4-11) Az üldöztetést szenvedő keresztyéneket bátorítja ez az igeszakasz. A bűn elleni harcban nem álltunk ellen egészen a vérig (4), vagyis még nem tettünk meg mindent azért, hogy Isten erejét kérve, győztesen vegyük fel a harcot a sokféle támadással szem­ben. Nem vállaltuk még a Krisztus ügyét egészen a saját életünk odaadásáig. Elfeledkeztünk a bátorításról, amely nekünk és fiainknak szól (Jób 5,17), hogy ne csügged­jünk, ha próbatételek érnek bennünket, mert az Úr sze­­retetének jele az intés. Vegyük komolyan az Úr intését, tanuljunk abból (5-6), szenvedjük el azt, hiszen Isten úgy bánik velünk, mint gyermekeivel, akiket nevel (7). Fattyak vagyunk, nem pedig fiúk, ha nincsenek az éle­tünkben fenyítések (8). A „keresztyén happy” élet hi­teltelen. Persze beteg ember az, aki szeret szenvedni. Mennyei Atyánk, az ő szentsége örök elgondolása, meg­kérdőjelezhetetlen szeretete alapján formál minket a pró­­batétellel, amely mindig a javunkat szolgálja (9-10). Pil­lanatnyilag minden fenyítés nehéz, keserves, soha nem örvendetes, de az örök életben tart, megedz (11). Ézsaiás 17 : 285, dicséret JANUÁR 5. KEDD (14) „Törekedjetek...” (Zsid 12,12-17) Mit jelent a keresztyén hitből következő keresztyén élet ? Erősítsük a gyengéket! Aki a testi és lelki értelemben gyengéket gyá­­molítja, az mindig Isten eszköze, az ő gyógyító hatal­mának közvetítője (12-13). Törekedjünk mindenki iránt békességre, szent életre, amely nélkül senki sem lát­hatja meg az Urat (14)! Minden békétlenséget támasztó, agresszív, indulatos ember, hivatkozzon bár Istenre, Krisztusra, igazságra, vallásra, valójában soha nem látta az élő Istent, és kárhozatosan csak önmagába van be­zárva, ezért a másik emberhez sem lehet sok köze. A ke­serűség miatt senki se hajoljon el az Isten kegyelmétől! Nehogy a mi felnövekedett keserűségünk másokat is megfertőzzön (15)! Vigyázzunk, mert ez is nagy kísér­tés. A hívő ember nem keseredhet meg soha. Ne legyünk paráznák és közönséges lelkületűek (16)! Ez általános ér­telemben is fontos, de most a hitünket illetően van itt szó erről. Ezért említi az Ige Ezsaut, aki egy tál lencséért fel­adta a hitét, vagyis Ezsau a legkisebb itteniért feladta az örök legnagyobbat. Ézsaiás 18­67. zsoltár JANUÁR 6. SZERDA (22) „Ti a Sión hegyéhez járultatok...” (Zsid 12,18— 24) Az Ó- és Újszövetség közötti különbségtétel végig­vonul az egész levélen. Itt a Sinai hegy (18-21) és a Sión hegye (22) szembeállításával történik mindez. A Sinai hegy a földi, az érzékelhető hegy, a Sión Isten városának, a mennyei Jeruzsálemnek hegye. A Sinai hegy magába foglalja az Isten érinthetetlenségét, az Istennel való ta­lálkozás joggal halálos félelmét, a Sión hegye a Jézus Krisztusban bemutatkozott Isten áldott jelenlétének és az őbenne célba ért gyülekezet lakóhelyének kifejezője: Isten megérinthető, sőt ő érint meg, üdvözít bennünket. A meggyilkolt Ábel vére elégtételért kiált (1 Móz 4,10)­­ Krisztus vére hatalmasabban beszél, mert megbékélést munkál. Micsoda kegyelem, hogy mi ennek az új, ün­nepi seregnek tagjai lehetünk (22-23)! Ézsaiás 19 . 100. zsoltár JANUÁR 7. CSÜTÖRTÖK (25) „...el ne utasítsátok azt, aki szól!” (Zsid 12,25- 29) A megrendülés mindig Isten Lelkének munkája. Az ember ilyenkor elhagyja a mindennapi rutint, átgondolja életét, és változtatni akar. Saját erőnkből azonban nem tudunk változtatni, legfeljebb csak átmeneti időre. Isten Igéje rendíthet meg bennünket úgy, hogy abból új és örök élet támad, vagyis valóságos megoldás. Kegyelmi állapot, ha valaki Isten Igéjét megrendülve, az új életet megragadva fogadhatja. Ezért olvassuk a mai ige figyel­meztetését: „ Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól!” (25) Ezen Jézus Krisztusban szólt hozzánk, a végső megoldás, megváltás zálogaként. Az Úr hangja nemcsak a földet rendíti meg, hanem az eget is (Hág 2,6; 26). Ez a megrendülés a teremtett világ megváltozását, teljes megújulását jelenti. A teremtett dolgok megrendülnek, hogy megmaradjanak azok, amelyek nem rendülnek meg soha (26-27). Ez a mi reménységünk: azoké, akik üdvösségre rendültek meg. Ha pedig mi rendíthetetlen országot kaptunk, akkor rendíthetetlenül, hálával, szol­gálattal, Istennek tetsző módon élhetjük életünket (28). Ézsaiás 20 - 76. zsoltár JANUÁR 8. PÉNTEK (5) „...el nem hagylak téged.” (Zsid 13,1-6) Milyen Isten népe ? A Krisztusban testvérek igazán, maradan­dóan szeretik egymást (1). A krisztusi ember mindig nyi­tott mások irányában. A vendégszeretetnek azonban vannak határai, és elsősorban a közvetlen környezetünk­ben ölt testet, de éppen ezért érvényes az intés, misze­rint a vendégszeretetről el ne feledkezzünk (2; 1 Móz 18,1-8). Ez ott kezdődik, hogy legalább legyünk ked­vesek azokkal, akikkel együtt kényszerülünk lenni, és va­lamit tegyünk értük. Olyan ritka ma már a vendégsze­retetnek ez a legelemibb formája is: mindenki fáradt, ide­ges, türelmetlen, és ha teheti, uralkodó. Pedig mindnyá­jan testben élünk, és ez a test nagyon tud fájni, egyszer el­gyengül. Mindenki megéri majd, hogy tehetetlenül a má­sikra szorul (3). Legyünk tiszták házasságban (4), pénz­ügyekben (5), hiszen a hívő ember megelégedett (1Tim 6,6). Milyen magas a mérce! Csak azzal a bizonyossággal lehetséges, hogy az Úr nem hagy el bennünket. Ézsaiás 21 68. zsoltár JANUÁR 9. SZOMBAT (7) „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek.” (Zsid 13,7-17) Nem általá­ban a vezetőkről van szó, hanem azokról a lelki vezető­inkről, akik az Éten Igéjét hűen hirdették nekünk, akik nemcsak abban voltak az Éten eszközei, hogy az Úr útját megtaláljuk, hanem abban is, hogy tanácsolva azon jár­junk. Ez az üzenet több kérdést is felvet. Van halálig hi­teles lelki vezetőnk, aki elindított és tanácsol az úton? A hívő ember önhitt, mindent a legjobban tud, ő akar tanácsolni, szó sem lehet arról, hogy valaki őt tanácsolja. Túlzók, de éppen azért, hogy értsük mindazt, amit rej­tetten mindig tapasztalunk a hívő közösségekben, bár soha nem fogalmazunk meg. A sztár lelki vezetőket, ál­alázatukban is domináns keresztyéneket nem sorolom a lelki vezetők közé. A másik kérdés elénk hozza azt, hogy vajon a világi vezetőinknek mennyi közük van az Igéhez, a benne megfogalmazott evangéliumhoz és törvényhez. Hiszen ők pillanatnyilag tönkretehetik az életünket. Ugyanakkor jó tudni, hogy nem a vezetőktől függünk, hanem az Úrtól, aki mindig ugyanaz (8), aki nekünk ma­radandó várost épített (12-13). Ő mindig ad igei-lelki vezetőt az igazán hívő embernek. Imádkozzunk, hogy világi vezetőink is ismerjék meg az Ige Urát (17)! Ézsaiás 22 364, dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Új évi fohász 2016-ban Mennyi mindenre volt már tervem, és vártam áldásod arra, Uram! De add, hogy ebben az évben végre a Te tervedre bízzam magam! Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Ennyire ne szeressen Isten Heti szakaszunkban arról a lelki tu­sakodásról olvashatunk, amely mér­legeli bennünk, hogy megéri-e az Isten iránt hűségesnek lenni, meg­őrizni mindenféle körülmények kö­zött a belé vetett bizalmunkat. A Zsidókhoz írt levél szerződte a 10. részben a kitartásra buzdított, majd segítségül összeállított az Ószövet­ség nagyjaiból egy arcképcsarnokot, történelmi példatárat. Azzal folytatja, hogy „ezért tehát mi­­”(Zsid 12,1) legyünk ki­tartók. Helyt kell állnunk mind­azok között, amik ránk nehezed­nek, megkörnyékeznek, kétes örö­mökkel kecsegtetnek (Zsid 12,1- 3). Ezek a hitünk ellen intézett tá­madások - amelyek sokszor el­csüggesztenek és elfárasztanak - azt a célt szolgálják, hogy meg­edződjünk. Sőt, lássuk kifejezet­ten bátorítónak, ha Isten ilyesmi­vel fenyít minket, hiszen a fegye­lem (a nagyobb összeszedettség, belső kiegyensúlyozottság és tu­datosság) alkalmassá tesz bennün­ket arra, hogy engedelmesen vég­rehajtsuk Isten céljait. Persze ez csak hosszú távon ör­vendetes, pillanatnyilag mindig vesz­teséget, keserűséget érzünk inkább. És­­ abból a mondatból kiindulva, hogy „azt fenyíti, akit szeret” - in­kább így felelünk: ennyire azért ne szeressen bennünket az Isten. Sokan megakadnak itt. Megint fenyít az Isten, megint bosszúságot és keserű­séget okoz. Pedig valójában azt kér­dezi: most is szeretsz? Így is szeretsz engem? Ezt nem mindenkitől kér­dezi, csak a fiaitól, gyermekeitől. Ha akarjuk, könnyed kézmozdulattal el is háríthatjuk a próbákat (Zsid 12,25). Mondhatjuk, hogy most többre mennénk egy tál meleg étel­lel, mint valami homályos atyai ál­dással, üdvösség ígéretével. Nos, a próba, a fenyítés pontosan ezért van, hogy összeomoljon bennünk, ami nem rendületlen (Zsid 12,27), hogy elégjen a tűzben (Zsid 12,29), ami nem valódi és nemes anyag. Mert ha mindenek között - akárcsak a hit­hősök - áldani és dicsőíteni tudjuk őt, akkor lesz a hitünknek igazi ered­ménye, gyümölcse. SZŐKE ATTILA SZILÁRD

Next