Reformátusok Lapja, 2016 (60. évfolyam, 1-52. szám)
2016-01-03 / 1. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2016. január 3. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Ő kapuin menjetek be Hová vezet a kapu? Mit őriz? A kapuzat díszítése eszerint jelképes ősidők óta. Más világba lép, akinek megnyitják, ma is, ha enged a 100. zsoltár hívásának, és színesszájjal imádkozva, mint örvendező hálaáldozattal vonul a megváltottak közösségében az Úr templomába. Nem a tulajdonunk, ami Istennek szentelt, az ő tiszteletére épült. Nem is nélkülözhetjük. Kísért, hogy elég összejönnünk magánháznál, nem törődve mással, csak a lelki templommal, a templommá épüléssel. Rádöbbentek a korai keresztyének, hogy míg eljutunk a templom nélküli menynyei városba, addig még szüksége van a helyi közösségnek illendő templomra. Kapuzatáért is jelképes a templom. Erődített is volt egykor. Fenséges fontosságát az ókorban csodálhatjuk, majd a keresztyének bélletes (lépcsőzetesen szűkülő) vagy rózsaablakos kapuin. Aki beléphetett, más világba érkezett. Halálból életre, menedékbe, vagy különösen szent helyre. A Biblia világában is, és akinek templom a templom, annak ma sincs másként. A Biblia világában sokfélét jelent a kapu. A közösség, a városállam ügyeit a kapuhoz közeli téren intézték. Több kapun át juthattak be a templom idegenektől elzárt vagy tilos udvarába, csarnokába, végül egyvalaki a Szentek szentjébe évente, ebben főpapok közül sem volt mindenkinek része életében. Részes-e az is mindebben (vagy valami hasonlóban), aki csak nézegetni jár templomtúrán, vagy valami rendezvényre lépi át bérletjeggyel némelyik templom kapuját, ahová az idegenforgalom csábítja a felújításkor elhelyezett felirattal, esetleg a zsoltár idézésével? De az eszébe sem jut, nem is mondják neki, hogy örvendezve énekeljen vagy csak egy csöndes fohászt is elmormoljon? A régiek szavával ez olyan, mintha érezné a pecsenye illatát az éhező, de nem kapna belőle egy falatot sem. Igazak mennek be rajta, örökkévalóság kapuira emlékeztet minden templom bejárata, mint egykor a jeruzsálemi. Meg kell becsülnie annak, aki valóban építi a lelki templomot, az atyáktól örökölt vagy újonnan épült templomot is, a templomi rendet is, a közösség miatt (mindannyian ő nyájának juhai vagyunk). Nem magunkat teremtjük és teremtettük, ahogy az önmegvalósító ember hiszi. Nem maga a gyülekezet az alkotója annak, amit a templom jelképez. Négy dallamra éneklünk háromhárom zsoltárt. A 100-ra is még kettőt. A 142. a sanyargatott ember imádsága, előtte Bezárattak utak, ajtók. Alázatos lelkiségről és gyermeki bizalomról vall a 131. zsoltár, és buzdít: Izráel, az Úr Istenben / Vessed minden reménységed! FEKETE CSABA JANUÁR 3. VASÁRNAP (1) „...a bizonyságtevőknek ekkora jellege vesz körül...” (Zsid 12,1-3) Hol van az a sok bizonyságtevő? A kifejezés pontos: bizonyságtétel, hiszen amiről bizonyságot teszünk, annak valóságát, igazságát megtapasztaltuk, amit Jézus Krisztusról mondunk, abban bizonyosak vagyunk. Ez a Szentlélek tartása bennünk, ami minden mélypontos válságunk idején hordoz bennünket. A bizonyságtétel mindig hiteles. Nem bizonyságtétel az, amikor valaki rajongva, nyomulva szól Istenről. A hit hősei igaz és hiteles bizonyságtevők, akikre tekintve mi is bátorítást kapunk a bizonyságtételre. De ők csak példák, hitükben is gyarló emberek, ezért az erőt nem tőlük várjuk. Jézus Krisztus a hit szerzője és beteljesítője, amelyből minden hiteles bizonyságtétel fakad. Ő ajándékozza a hitet, miközben ő az élő hit méltó tárgya is, valamint csak ő tart meg mindvégig a hitben, hogy minden terhet, kísértést (1), támadást hittel kezeljünk, nehogy valamiképpen megfáradjunk, elcsüggedjünk és alkalmatlanná legyünk a szolgálatra (3). Ő a bizonyságtevő, az élő hit alanya és tárgya egyszerre. Ézsaiás 16 283. dicséret AZ IGE MELLETT ______ JANUÁR 4. HÉTFŐ (4) : .a bűn ellen való harcban még nem ontottátok véreteket...” (Zsid 12,4-11) Az üldöztetést szenvedő keresztyéneket bátorítja ez az igeszakasz. A bűn elleni harcban nem álltunk ellen egészen a vérig (4), vagyis még nem tettünk meg mindent azért, hogy Isten erejét kérve, győztesen vegyük fel a harcot a sokféle támadással szemben. Nem vállaltuk még a Krisztus ügyét egészen a saját életünk odaadásáig. Elfeledkeztünk a bátorításról, amely nekünk és fiainknak szól (Jób 5,17), hogy ne csüggedjünk, ha próbatételek érnek bennünket, mert az Úr szeretetének jele az intés. Vegyük komolyan az Úr intését, tanuljunk abból (5-6), szenvedjük el azt, hiszen Isten úgy bánik velünk, mint gyermekeivel, akiket nevel (7). Fattyak vagyunk, nem pedig fiúk, ha nincsenek az életünkben fenyítések (8). A „keresztyén happy” élet hiteltelen. Persze beteg ember az, aki szeret szenvedni. Mennyei Atyánk, az ő szentsége örök elgondolása, megkérdőjelezhetetlen szeretete alapján formál minket a próbatétellel, amely mindig a javunkat szolgálja (9-10). Pillanatnyilag minden fenyítés nehéz, keserves, soha nem örvendetes, de az örök életben tart, megedz (11). Ézsaiás 17 : 285, dicséret JANUÁR 5. KEDD (14) „Törekedjetek...” (Zsid 12,12-17) Mit jelent a keresztyén hitből következő keresztyén élet ? Erősítsük a gyengéket! Aki a testi és lelki értelemben gyengéket gyámolítja, az mindig Isten eszköze, az ő gyógyító hatalmának közvetítője (12-13). Törekedjünk mindenki iránt békességre, szent életre, amely nélkül senki sem láthatja meg az Urat (14)! Minden békétlenséget támasztó, agresszív, indulatos ember, hivatkozzon bár Istenre, Krisztusra, igazságra, vallásra, valójában soha nem látta az élő Istent, és kárhozatosan csak önmagába van bezárva, ezért a másik emberhez sem lehet sok köze. A keserűség miatt senki se hajoljon el az Isten kegyelmétől! Nehogy a mi felnövekedett keserűségünk másokat is megfertőzzön (15)! Vigyázzunk, mert ez is nagy kísértés. A hívő ember nem keseredhet meg soha. Ne legyünk paráznák és közönséges lelkületűek (16)! Ez általános értelemben is fontos, de most a hitünket illetően van itt szó erről. Ezért említi az Ige Ezsaut, aki egy tál lencséért feladta a hitét, vagyis Ezsau a legkisebb itteniért feladta az örök legnagyobbat. Ézsaiás 1867. zsoltár JANUÁR 6. SZERDA (22) „Ti a Sión hegyéhez járultatok...” (Zsid 12,18— 24) Az Ó- és Újszövetség közötti különbségtétel végigvonul az egész levélen. Itt a Sinai hegy (18-21) és a Sión hegye (22) szembeállításával történik mindez. A Sinai hegy a földi, az érzékelhető hegy, a Sión Isten városának, a mennyei Jeruzsálemnek hegye. A Sinai hegy magába foglalja az Isten érinthetetlenségét, az Istennel való találkozás joggal halálos félelmét, a Sión hegye a Jézus Krisztusban bemutatkozott Isten áldott jelenlétének és az őbenne célba ért gyülekezet lakóhelyének kifejezője: Isten megérinthető, sőt ő érint meg, üdvözít bennünket. A meggyilkolt Ábel vére elégtételért kiált (1 Móz 4,10) Krisztus vére hatalmasabban beszél, mert megbékélést munkál. Micsoda kegyelem, hogy mi ennek az új, ünnepi seregnek tagjai lehetünk (22-23)! Ézsaiás 19 . 100. zsoltár JANUÁR 7. CSÜTÖRTÖK (25) „...el ne utasítsátok azt, aki szól!” (Zsid 12,25- 29) A megrendülés mindig Isten Lelkének munkája. Az ember ilyenkor elhagyja a mindennapi rutint, átgondolja életét, és változtatni akar. Saját erőnkből azonban nem tudunk változtatni, legfeljebb csak átmeneti időre. Isten Igéje rendíthet meg bennünket úgy, hogy abból új és örök élet támad, vagyis valóságos megoldás. Kegyelmi állapot, ha valaki Isten Igéjét megrendülve, az új életet megragadva fogadhatja. Ezért olvassuk a mai ige figyelmeztetését: „ Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól!” (25) Ezen Jézus Krisztusban szólt hozzánk, a végső megoldás, megváltás zálogaként. Az Úr hangja nemcsak a földet rendíti meg, hanem az eget is (Hág 2,6; 26). Ez a megrendülés a teremtett világ megváltozását, teljes megújulását jelenti. A teremtett dolgok megrendülnek, hogy megmaradjanak azok, amelyek nem rendülnek meg soha (26-27). Ez a mi reménységünk: azoké, akik üdvösségre rendültek meg. Ha pedig mi rendíthetetlen országot kaptunk, akkor rendíthetetlenül, hálával, szolgálattal, Istennek tetsző módon élhetjük életünket (28). Ézsaiás 20 - 76. zsoltár JANUÁR 8. PÉNTEK (5) „...el nem hagylak téged.” (Zsid 13,1-6) Milyen Isten népe ? A Krisztusban testvérek igazán, maradandóan szeretik egymást (1). A krisztusi ember mindig nyitott mások irányában. A vendégszeretetnek azonban vannak határai, és elsősorban a közvetlen környezetünkben ölt testet, de éppen ezért érvényes az intés, miszerint a vendégszeretetről el ne feledkezzünk (2; 1 Móz 18,1-8). Ez ott kezdődik, hogy legalább legyünk kedvesek azokkal, akikkel együtt kényszerülünk lenni, és valamit tegyünk értük. Olyan ritka ma már a vendégszeretetnek ez a legelemibb formája is: mindenki fáradt, ideges, türelmetlen, és ha teheti, uralkodó. Pedig mindnyájan testben élünk, és ez a test nagyon tud fájni, egyszer elgyengül. Mindenki megéri majd, hogy tehetetlenül a másikra szorul (3). Legyünk tiszták házasságban (4), pénzügyekben (5), hiszen a hívő ember megelégedett (1Tim 6,6). Milyen magas a mérce! Csak azzal a bizonyossággal lehetséges, hogy az Úr nem hagy el bennünket. Ézsaiás 21 68. zsoltár JANUÁR 9. SZOMBAT (7) „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek.” (Zsid 13,7-17) Nem általában a vezetőkről van szó, hanem azokról a lelki vezetőinkről, akik az Éten Igéjét hűen hirdették nekünk, akik nemcsak abban voltak az Éten eszközei, hogy az Úr útját megtaláljuk, hanem abban is, hogy tanácsolva azon járjunk. Ez az üzenet több kérdést is felvet. Van halálig hiteles lelki vezetőnk, aki elindított és tanácsol az úton? A hívő ember önhitt, mindent a legjobban tud, ő akar tanácsolni, szó sem lehet arról, hogy valaki őt tanácsolja. Túlzók, de éppen azért, hogy értsük mindazt, amit rejtetten mindig tapasztalunk a hívő közösségekben, bár soha nem fogalmazunk meg. A sztár lelki vezetőket, álalázatukban is domináns keresztyéneket nem sorolom a lelki vezetők közé. A másik kérdés elénk hozza azt, hogy vajon a világi vezetőinknek mennyi közük van az Igéhez, a benne megfogalmazott evangéliumhoz és törvényhez. Hiszen ők pillanatnyilag tönkretehetik az életünket. Ugyanakkor jó tudni, hogy nem a vezetőktől függünk, hanem az Úrtól, aki mindig ugyanaz (8), aki nekünk maradandó várost épített (12-13). Ő mindig ad igei-lelki vezetőt az igazán hívő embernek. Imádkozzunk, hogy világi vezetőink is ismerjék meg az Ige Urát (17)! Ézsaiás 22 364, dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Új évi fohász 2016-ban Mennyi mindenre volt már tervem, és vártam áldásod arra, Uram! De add, hogy ebben az évben végre a Te tervedre bízzam magam! Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Ennyire ne szeressen Isten Heti szakaszunkban arról a lelki tusakodásról olvashatunk, amely mérlegeli bennünk, hogy megéri-e az Isten iránt hűségesnek lenni, megőrizni mindenféle körülmények között a belé vetett bizalmunkat. A Zsidókhoz írt levél szerződte a 10. részben a kitartásra buzdított, majd segítségül összeállított az Ószövetség nagyjaiból egy arcképcsarnokot, történelmi példatárat. Azzal folytatja, hogy „ezért tehát mi”(Zsid 12,1) legyünk kitartók. Helyt kell állnunk mindazok között, amik ránk nehezednek, megkörnyékeznek, kétes örömökkel kecsegtetnek (Zsid 12,1- 3). Ezek a hitünk ellen intézett támadások - amelyek sokszor elcsüggesztenek és elfárasztanak - azt a célt szolgálják, hogy megedződjünk. Sőt, lássuk kifejezetten bátorítónak, ha Isten ilyesmivel fenyít minket, hiszen a fegyelem (a nagyobb összeszedettség, belső kiegyensúlyozottság és tudatosság) alkalmassá tesz bennünket arra, hogy engedelmesen végrehajtsuk Isten céljait. Persze ez csak hosszú távon örvendetes, pillanatnyilag mindig veszteséget, keserűséget érzünk inkább. És abból a mondatból kiindulva, hogy „azt fenyíti, akit szeret” - inkább így felelünk: ennyire azért ne szeressen bennünket az Isten. Sokan megakadnak itt. Megint fenyít az Isten, megint bosszúságot és keserűséget okoz. Pedig valójában azt kérdezi: most is szeretsz? Így is szeretsz engem? Ezt nem mindenkitől kérdezi, csak a fiaitól, gyermekeitől. Ha akarjuk, könnyed kézmozdulattal el is háríthatjuk a próbákat (Zsid 12,25). Mondhatjuk, hogy most többre mennénk egy tál meleg étellel, mint valami homályos atyai áldással, üdvösség ígéretével. Nos, a próba, a fenyítés pontosan ezért van, hogy összeomoljon bennünk, ami nem rendületlen (Zsid 12,27), hogy elégjen a tűzben (Zsid 12,29), ami nem valódi és nemes anyag. Mert ha mindenek között - akárcsak a hithősök - áldani és dicsőíteni tudjuk őt, akkor lesz a hitünknek igazi eredménye, gyümölcse. SZŐKE ATTILA SZILÁRD